Kelet-Magyarország, 1988. szeptember (45. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-16 / 222. szám
1988. szeptember 16. Kelet-Magyarország 7 „INKÁK” MUZSIKÁJA. Nyugat-Bérűn sétálóutcája képétől elválaszthatatlanok az utcai muzsikusok. Kevés európai település büszkélkedhet teljes díszben pompázó „inka” muzsikusokkal. (Molnár Károly) A változó Nyíregyháza: a Nyírfa Araház mellett lassan kibontakozik az Állami Biztosító új székházának végső formája. (cs) Első alkalommal szerveztek véradást a SZÜV és a KSH Szabolcs- Szatmár megyei Igazgatóságán. Az önkéntes véradáson több mint fél száz dolgozó, nagy többségükben nő jelent meg. Segítség a rászorulóknak Idős embereknek, szociális körülményeik miatt rászorulóknak, illetve az önmaguk ellátására már csak korlátozottan képes embereknek nyújt segítséget a Nyíregyházi Városi Tanács egészség- ügyi osztályának gondoskodása, a Guszev-lakótelepi közösség megszervezésével. A 6-os számú bölcsődében oldották meg nappali elhelyezésüket, ahol étkezési, tisztálkodási lehetőséget kapnak, fürdőt, öltözőt, éttermet, két klubszobát alakítottak ki számukra. A szociális gondviselés mellett csütörtöki napokon szakember vezetésével közösségi és kulturális programokon vehetnek részt, amit az idős emberek örömmel fogadtak, így egy héten egyszer jó hangulatú klubfoglalkozásokat tartanak. A Szavicsav Nyíregyházi Üzemmérnöksége értesíti T. Fogyasz- tóit, hogy hálózatrekonstrukciós munkák végzése miatt 1988. szeptember 17-én 06,00 órától 1988. szeptember 17-én 18,00 óráig az ivóvízszolgáltatást szünetelteti, az alább felsorolt utcákon: a Dugonics úttól délre, a Derko- vits úton, valamint a Bottyán J. úton. Kérjük T. Fogyasztóink szíves türelmét és megértését. Szavicsav Nyíregyházi Üzemmérnökség. (2115) A gáz bevezetését tervezi a városi tanács Nyírszőlősre, Sóstófürdőre és Sóstóhegyre. Jelenleg a tanácstagok segítségével mérik fel a jelentke- zők számát, amely ha eléri a lakóépületek 70—75 százalékos arányát, akkor a következő évben már ezeken a területeken is megvalósulhat a gázellátás. A lakossági hozzájárulás átlag 40 ezer forint, azonban ebből lejön a lakók által végzendő társadalmi munka értéke. Női mokaszínek Nyíregy- egyházáról. Az őszi BNV-n a Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezet a Corso Nagykereskedelmi Vállalat standján állítja ki legújabb modelljeit. A szövetkezet a hagyományos férfimokaszínek és csizmák mellett a hölgyek számára is bemutatja tavaszi kínálatát. Mivel több cég közösen mutatja be választékát, a nyíregyházi cipőket szeptember 27-én láthatja a nagyközönség. VÉRADÁSRA várták a MÁV dolgozóit a nyíregyházi vasúti csomópontban a hét első három napján. Az emberi segítőkészség szép példája, hogy 196-an jelentkeztek és így a MÁV csaknem 80 liter életmentő vért adott az egészségügy számára. Mától: Hungaroton hanglemezhetek A hagyományoknak megfelelően szeptember derekán kezdődnek, és október elsején, a zene világnapján fejeződnek be a Hungaroton hanglemezhetek. Az idei, sorrendben 11. rendezvényre 10 új komoly, illetve hép- zenei lemez jelent meg (Koésis Zoltán Schubert-albumára az eredeti tervektől eltérően egy ideig még vámunk kell). Ismét kapható a Bánk bán. A lemez érdekessége, hogy ez volt a Hungaroton első teljes operafelvétele, még 1956-ban készült. Két világsztár, Marton Éva és Sámuel Ramey közreműködésével, a CBS és a Hungaroton koprodukciójában rögzítették a Kékszakállú herceg várát. Mozart két szimfóniáját a Budapesti Fesztiválzenekar előadásában hallhatjuk. Megjelent Csajkovszkij két népszerű balettszvittje, a Diótörő és a Hattyúk tava. A Szent István-évforduló alkalmából készült el az a felvétel, amelyen többek között gyönyörű gregorián énekek hallhatók. A népi muzsikát a Vujicsics együttes szerb nyelvű délszláv népzenéje képviseli. Sajnos, megyénkbe még nem érkezett meg, de a következő napokban már remélhetőleg itt is kapható lesz Bach négy zenekari szvittjének felvétele és a Tündérkert című erdélyi ballada (magyar és román népzene) Sebestyén Márta, Szvorák Katalin, Balogh Márton és a Hegedős együttes előadásában. A Hungaroton hanglemezhetek idején ezek a lemezek 30 forintos kedvezménnyel kaphatók. A felvételek egy része kazettán, sőt, kompaktlemezen is megjelent. □ T1SZALÖK TEMPLOMA. Felépítik a háború alatt felrobbantott tiszalöki római katolikus templomot — ezekben a napokban a tetőzet elkészítésénél tartanak. Nagymaros V égre megszólalt az illetékes : tegnapp reggel elhangzott a rádióban, hogy Nagymaros a nagymarosiaké. Az ottani tanácselnök kikérte maga, meg a település lakossága nevében, hogy Nagymaros-bizottság működjön az ország akármelyik részén, hogy Nagymaros nevében tiltakozzanak olyan dolgok ellen, amelyek Nagymaroson történennek és — ahogy ők remélik — történni is fognak. A bős—nagymarosi vízierőmű ügye minden bizonynyal ismert az ország minden lakója előtt, annyit vitatkoztak már róla, de ha eltartana még egy pár évig ez a vita, akkor sem lennénk okosabbak. A szakemberek egy része jónak, hasznosnak, fontosnak tartja, a másik része hangosan pálcát tör felette, csak azok hallgattak, akiket leginkább érint.A szigetköziek elmondták már, hogy nekik áldás lesz ez a beruházás, hiszen olyan települések jutnak általa vízhez és szennyvízvezetékhez, amelyeknek reménye sem lett volna enélkül rá, most pedig a nagymarosiak mondják ugyanezt. Szakértelem híján és ilyen távolságból nem lehet meg- ítélni: kell-e, jó lesz-e ez a beruházás, vigaszul csupán az szolgálhat, hogy még a szakemberek sem tudják az igazat. Éppen ezért furcsa lenne, ha a tiltakozóknak sikerülne elérni, hogy népszavazást tartsanak erről, hiszen az ország lakosságának nagy többsége laikus lenne az ügyben, érzelmi alapon pedig nem lehet szakmai kérdésekben döntést hozni. Néhány napja Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes mondta: ha ma kellene dönteni ennek a beruházásnak a sorsáról, valószínűleg nem valósulna meg. De a döntés nem ma született. Milliárdok fekszenek benne, amit nem lehet veszni hagyni, s most már futunk a pénzünk után. Balog József HALÁLRA ÍTÉLTÉK a 9 éves Varga Mónika gyilkosát. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, erőszakos nemi közösülés, valamint maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettének elkövetése ügyében hirdetett ítéletet csütörtökön. Miskolcon a bíróság. A vádlottat — Varga Béla 30 éves szalaszendi laikost —, aki erőszakos nemi közösülés miatt korábban már börtönben ült. a bíróság mint visszaesőt, illetve részben, mint különös visszaesőt, halmazati büntetésül halálra ítélte. Varga Béla 1988. február 22-én, erősen ittas állapotban a lakásába csalta a boltba igyekvő kilenc éves Varga Mónikát. A kislányt megerőszakolta, majd magával vitte egy, a községtől több mint 4 kilométer távolságra lévő szalmakazalhoz, s ott, miután a kezét hátrakötötte, egy nadrágszíjjal megfojtotta. A vádlott és védője egyes tények megállapításának kifogásolása címén fellebbezést nyújtott be, kérte továbbá a halálbüntetés határozott idejű szabadság- vesztésre történő megváltoztatását. Hétvégi orvosi űgyeletek BETEGELLÁTÁS: Nyíregyházán munkanapokon 19 órától másnap reggel 7 óráig a megyei rendelőintézetben — Bocskai utca 73., telefon 11-000, és 12-222 — tartanak ügyeletet. Az éjszakai ügyelet munkanapokon csak a nyíregyházi, nyír- szőlősi, orosi és nagycserkeszi betegeket fogadja, mert a városkörnyéki többi községben a helyi körzeti orvosok tartanak készenléti ügyeletet. Hétvégén, szombaton reggel 7 órától hé%fp reggel 7 óráig van állandó orvosi szolgálat a központi ügyeletén. Ott látják el ez idő alatt Nagycserkeszről, Nyírtelekről, Kótajból. Sé- nyőről, 'Nyírturáról, Kálmánhá- záról és Nyírpazonyból érkező gyermek- és felnőtt betegeket is. AZ INJEKCIÓKAT .felnőtteknek és gyermekeknek a Vay Á. körút 3. szám — közismert ne-* vén piros ház —, a Jósavárosban, a Korányi köz 2. sz. alatti orvosi rendelőben adják be szombaton és vasárnap reggel 8 órától 12 óráig. FOGÁSZAT: Ezen a héten szombaton és vasárnap a Bocskai u. 73. sz. földszint 407-es rendelőjében van ügyelet, ahol csak sürgős esetekben fogadják a betegeket reggel 8 órától 14 óráig. GYÓGYSZERTÁRAK: Nyíregyházán az állandó éjjel-nappalos ügyeletes a Szabadság téri (Korona épületében lévő) gyógyszertár, mely szombaton és vasárnap folyamatosan nyitva tart. A nappali nyitva tartás rendje: reggel 7 óra 30 perctől este 20 óra 30 percig. Az éjszakai ügyelet csak sürgős esetekben ad ki gyógyszert. Minden szombaton nyitva tart a * Bocskai u. 61. sz. alatti gyógyszertár reggel 7 óra 30 perctől délután 4 óráig. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Ezen a hét végén szombaton reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig az I-es körzetben (Nyíregyháza-Nyírszőlős, Kálmán- háza, Butyka, Vadas) dr. Gu- bicz Pál, Nyíregyháza, Puskin utca 22., telefon: 13-382; a Il-es körzetben (Nyíregyházá-Oros, Nyírpazony, Napkor) dr. Maj- tényi György, Nyíregyháza, Bocskai u. 19., telefon: 11-265 — tart ügyeletet. f--------------------> Százezer! 0 r rák alatt bejárta a megyét a jó hír: döntős lett a „Ki, mit tud?”-ban a „Nyírség” néptánc együttes. Nem óvás nyomán, nem protekcióval, de 23 ezer közönségszavazattal, örül az ember lelke. Lám, mire képes a közakarat! Az első öröm lelkesedéséből lehiggadva hirtelen nagyon is prózai gondolatai támadnak az embernek. Eszébe jut például, hogy a 23 ezer szavazat beküldéséért a pártoló lakosság nemcsak toliért nyúlt, de a zsebébe is. Igaz, a levelezőlaponkénti 4 forint nem nagy összeg, de a 23 ezerszer 4 forint, már közel százezer forintot jelent! Ez pedig nem kevesebb, mint egy közepes létszámú, öntevékeny művészeti együttes egyévi működéséhez szükséges támogatás összege. íme! Miközben nemegyszer panaszoljuk — és joggal -—, hogy az ilyen célokat szolgáló állami támogatás, a költségvetési nehézségek miatt évről évre csökken, kiderül, más támogatókra is számíthat a közművelődés. A „Nyírség” döntőbe jutása bizonyítja, nem is eredménytelenül. Jó lenne számítani erre a támogatásra olyankor is, mikor a siker nem ilyen látványos. Végül is együtteseinknek talpon kell maradniuk ahhoz, hogy a siker kapujáig eljussanak. L T. L,. ________________________/ Lottószámok: 15, 17, 37, 51,81. ELŐADÁSOK ÉS BEMUTATÓK Középpontban a színjátszás Színjátszó módszertani hétvégét rendeznek szeptember 17-én és 18-án Nyíregyházán az úttörőházban, amelyre a belépés díjtalan. A szombati program: fél kettőtől négy óráig Turóczi György rendező és Elek Eszter pszichológus tart előadást a szociodrá- máról és a pszichodrámáról. Négy órától Erdész Sándor a népmeséket mutatja be, majd fél héttől a Budapesti Térszínháztól Esterházy Péter: Töredék című művének előadását láthatják az érdeklődők, melyet a társulat tagjaival beszélgetés követ. A napot táncházzal fejezik be. Vasárnap (18-án) 9 órától színésztréning, vezeti Csetne- ki Gábor. A nyíregyházi Periszkóp pantomim stúdió műsora fél 11-kor kezdődik, utána Fábián Gergely tart elméleti előadást erről a műfajról. Fél 12-kor a debreceni Alföld Színpad Fricskák című produkciója következik, majd végül Hajdú és Szabolcs megye színjátszását megvitató beszélgetéssel fejeződik be a kétnapos rendezvény. A Kelet-magyarországi MÉH Vállalat 1988. szeptember 17-én, 8—13-ig kitelepült papírgyűjtés! akciót szervez, emelt áron a lakóterületen. Helye: Nyíregyháza, Május 1. tér. (1964) Megkérdeztük: Kiket érint az AFOR költözése? Közérdekű bejelentés közlésére kérte szerkesztőségünket az ÁFOR Nyíregyházi Üzemigazgatósága a szállítási csoport elköltözése miatt. Ezzel kapcsolatban kérdeztük: kiket érint a költözés és miért volt rá szükség? A hivatalos közlemény szerint az ÁFOR üzemigazgatóság területén történő átszervezés folyamán a Nyíregyháza, Kinizsi út 3. szám alatti telepről a szállítási csoport október 1-től a nyírbogdányi telepre költözik át. Kérik ügyfeleiket, hogy október 7- től a Nyírbogdány 27-es telefonon szíveskedjenek a szállítási csoport részére megrendeléseiket leadni. Kiket érint ez a költözés? A nagy tételben rendelőket, a viszonteladókat, a szerződéseseket, tsz-eket, vállalatokat. Mindazokat az egész megyében, akik gázolaj, könnyű kénmentes tüzelőolaj, lakossági tüzelőolaj, illetve autóbenzinek szállításával foglalkoznak. Nyírbogdány ban a nyíregyházi telepnél sokkal korszerűbb körülmények közé kerülve gyorsabb lesz az ügyfélforgalom, lényegesen csökken a töltési idő —, ami nem mellékes a nagy tételben szállító megrendelőknek. 16., péntek EDIT NAPJA A név germán eredetű, elemeinek jelentése: öröklött bírtok, örökség, vagyon -f harc, illetve más névmagyarázatok szerint: gazdag -I- harc. További névnapok: Cipri- án, Eudoxia, Eufémia, Ge- minián, Imelda, Jozafát, Kornél, Kornélia, Lúcia, Ludmilla, Milica, Soma. A Nap kél 6 óra 23 perckor —. nyugszik 18 óra 56 perckor. A Hold kél 12 óra 03 perckor —, nyugszik 20 óra 32 perckor. Várható időjárás ma estig: északnyugat felől kissé felszakadozik a felhőzet, egyre többfelé, de nem mindenütt áll el az eső, amely keleben, délkeleten továbbra is gyakorta ismétlődik. Az északnyugati országrészben már némi napsütés is várható és ott átmenetileg megerősödik az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 15 fok körül. nyugaton, északnyugaton 18 fok körül alakul. Távolabbi kilátások szombattól keddig: a csapadék- hajlam tovább csökken, s egyre több napsütésre lehet számítani. Az éjszakai és a hajnali órákban sokfelé várható pára, köd. A hét végén gyakran erős lesz az északi szél. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 7 és 12 fok, majd 5 és 10 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 15 és 19 fok, majd 16 és 21 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm/nap) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. Megér egy mosolyt — Minden rendben lesz! A nagybátyám anyakönyvvezető, ö fog bennünket összeadni! — mondja a lány. — Nekem pedig van egy nagybátyám, aki válóperes ügyvéd — mondja a fiú. Olyasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: BAKAKSÓ ERZSÉBET Esti ügyelet: 15-124 HÍREK Szeptember Időjárás