Kelet-Magyarország, 1988. augusztus (45. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-12 / 192. szám

1988. augusztus 12. Kelet-Magyarország 7 f------------------------------------------------------------------------­RÁDIÓRIPORT, ÜJSÁGCIKK NYOMÁN Egy apró ügy Üvegházban, búra alatt, mindenesetre az élet sűrű­jétől távol kell élnie annak, aki az újságok, a rádió, a televízió híradásai nyomán úgy véli, hogy az utóbbi időben szaporodtak el „o mi kis ügyeink”. Sajnos, mindig is voltak szélesebb vagy szűkebb körben isme­retes „ügyek”. Ám ezekből eddig csak elvétve lett új­ságcikk, rádióriport. Mosta­nában kezdjük végre belát­ni, hogy osztódással szapo­rodik az az „ügy”, amit a szőnyeg alá lehet söpörni. A kínos-kellemetlen eset­ben érintettek első mozdu­lata természetesen ma is ez — de most ' már nem mindig sikerül. A tiszakécs- kei osztályozási ügy is a nyilvánosság elé került, mert az egyik szereplő úgy érezte, ez már több annál, amit önbecsülése még el­visel. Mint sokan olvashatták- hallhatták, a tanév végén a Tiszakécskei Városi Tanács elnöke „behívatta” a helyi gimnázium igazgatóhelyet­tesét és a negyedikesek egyik tanárnőjét. A tanács­elnök által utólag pusztán „baráti beszélgetésének mi­nősített alkalom a tanárnő elmondása szerint arra szol­. gált, hogy a „humánus” osztályozás fontosságára intse őt. Mivel ehhez némi további magyarázatra volt szükség, példaként megem­lítették három gyerek ne­vét, köztük „véletlenül” a városi párttitkár fiáét. Így már tényleg világos volt, miről is van szó. A tanár­nő azonban nemcsak ennek a három gyereknek adott V» “ ________________ eggyel jobb jegyet — a töb­biek osztályzatait is felke­rekítette, mert így érezte méltányosnak. Botrány persze nem ebből, hanem abból lett, hogy ráadásai mindennek az okát is kö­zölte az osztállyal. Kitört a vihar, pláne miután rádió­riport, majd újságcikk té­mája lett az eset, tünetér­tékű jelzésként közállapo­tainkról. Az ügyben most zárult le a hivatalos vizsgálat, amelynek eredményeiről a szerdai Esti Magazinban hallhattunk. Utólag termé­szetesen szinte lehetetlen kideríteni, végül is mi hangzott el az ominózus beszélgetésen, hiszen az érintettek nyugodtan kije­lenthetik az őket kínos helyzetbe hozó állításokról is: „én ilyet nem mond-, tam". Lehet, hogy valóban nem mondta, lehet, hogy mégis — egyik sem bizo­nyítható. A fölöttes szervek is valahogy úgy döntöttek, mint az anya, amikor nem tudja pontosan, gyermekei közül ki és milyen mérték­ben vétkes a csínyben — a biztonság kedvéért, „igaz­ságosan” mindegyiknek ki­oszt egy nyakíevest... A tanácselnököt figyelmez­tették, ne avatkozzon olyas­mibe, ami nem rá tarto­zik, az iskolavezetést elma­rasztalták, no és a tanárnőt is, „helytélen osztályzási módszerei” miatt. A tanár­nő egyébként állást változ­tatott. Arról nem szólnak a hírek, új állása is ugyanab­ban a városban van-e. Gönczi Mária ___________________________/ VIRÁGKÖTÉSZETI TANFOLYAMOT szervezett ezen a héten dolgozóinak a közterület-fenntartó vállalat. Hegyi Il­dikó budapesti szaktanár avatja be a 13 hölgyet a száraz- és élő virágokból készült csokrok, koszorúk titkaiba. Az elkészült műveket a Zrínyi Ilona utcai boltban árusítják. És, hogy milyen virágokból készült csokrokat vásárolnak legszívesebben a vevők? Erre a kérdésre is választ kaptunk: a rózsa és a kardvirág összhangját kedvelik legjobban a vásárlók. Képünkön a legszebbek közül válogattunk. MOSZKVAI RÁDIÓ Űzettetek Tengizbe A moszkvai rádió magyar nyelvű szerkesztősége ismét tengizi ügyeletet tart: a Ten- gizben dolgozó magyar szak­emberek hozzátartozói, bará­tai, ismerősei augusztus 16— 17-én, budapesti idő szerint reggel 7-től 12-ig küldhetnek telefonüzenetet szeretteiknek,. Az érdeklődőknek a 00-7095-ös előhívószám tár­csázása után a 233-73-16-os telefonszámot kell hívniuk. Ezen a számon rögzítik han­gos üzeneteiket, amit a szer­kesztőség munkatársai már másnap eljuttatnak Tengizbe. Válasz 23 év múltán £ gy olasz fiatalember 1965-ben azzal a kéréssel fordult Atri városának postahivatalához, hogy a postánál alkalmazottként dolgozhasson. A vá­laszt szerda délután, kereken 23 év múltán, meg is kapta. A levélben az áll, hogy az illető ideiglenesen levélkézbesítőként kaphat alkalmazást. A kérelmező az ajánlatot, nem fogadta el. A ma már 53 éves Ercolano Giuocoliere, úgy gon­dolta, helyesebb, ha megtartja iskolagondnoki állását, amelyet már 22 éve megszakítás nélkül tölt be. LESZERELÉSI ÜNNEP­SÉGEKET tartottak Sza- bolcs-Szatmár megye kato­nai alakulatainál augusztus 11-én. A sorkatonai szolgála­tot letöltött fiatalembereket ünnepélyesen búcsúztatták a laktanyákban. A szocialista versenymozgalomban és a közösségi munkában élen já­rókat soron kívül előléptet­ték. A párt-, állami és tár­sadalmi szervezetek képvise­lőinek jelenlétében az alaku­latok parancsnokai köszön­ték meg a sorkatonáknak a helytállást, a közösség érde­kében kifejtett munkát. TILOS A HORGÁSZÁS. Bármennyire gyönyörű ki­rándulóhely a harangodi víz­tározó és környéke, most mégsem lehet horgászni — mint azt a napokban írtuk. A Szabolcsi Halászati Közös Vállalattól kapott tájékoztató alapján ősszel telepítettek a víztározóba pontyokat, ame­lyek még nem érik el a 30 centimétert. A vállalat ter­vezi a horgász napijegyek kiadását — majd, ha a ha­lak nagyobbak lesznek. Ad­dig is Császárszálláson, az oláhréti víztározót ajánlják a pecásoknak. Megkérdeztük: Lesz-e tarifaemelés? A benzinárak emelkedése után kérdeztük meg a me­gyeszékhelyen működő taxi­sokat: terveznek-e áreme­lést? A City, a Viking és a Ko­rona taxinál elmondták, hogy maradnak az eddigi árak. In­duláskor 8 forintot mutat az óra, minden utaskilométer * újabb 8, míg a várakozásért percenként 4 forintot számol a taxaméter. A „vikingesek” hozzátették, hogy egy újabb áremelés esetén ők is kény­telenek lesznek előbbre te­kerni a számokat. A Főtaxi sem emel árat, bár az ő autóikban a mutató tízről in­dul, és a következő szám is tíz. A várakozás perceiért az utasnak szintén négy forin­tot kell fizetni. A maszekok várakozó ál­lásponton vannak, hiszen semmilyen rendelet nem je­lent meg a benzináremeléssel kapcsolatban, így maradnak az eddigi tarifák. (máthé) SLÁGERLISTÁNK SZA­VAZÓI részére a Sóstói Ifjú­sági Park három tiszteletje­gyet ajánlott fel az Első Emelet együttes augusztus huszonharmadikai koncert­jére. így a jegyeket a nyír­egyházi, míg a százötven fo­rintos könyvutalványokat a vidéki tippelőink között sorsoljuk ki. A szavazatok meghosszabbított beküldé­si határideje — három-há­rom hazai, illetve külföldi dalra — augusztus tizenhét. Címünk: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. A levelezőlap­ra írják rá: KM-Slágerlista. A mezőgazdasági őr­szolgálati JÁRULÉK mérté­kéről és fizetéséről szóló ta­nácsrendelet-tervezetet vitára bocsátja a Nyírbátori Városi Ta­nács. A zártkerti és külterületi földtulajdonosokat várják a kö­vetkező beosztás szerint: au­gusztus 22-én 16 órától a Bori szőlők, a Szilvás, a Baráth-kert. a Rózsa-kert kiskertjeinek, au­gusztus 23-án 16 órától a Vörös­hegy, a Makrai-hegy, a Szőke­hegy és a Csizmadia-hegy tel­keinek, augusztus 25-én 16 órá­tól a Dinnyés-hegy. a Földvár, a Bákonyi-kert. a Nagy-hegy és a Bokros kertjeinek tulajdono­sait. A vitát a városi tanács ta­nácstermében rendezik. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Ezen a hét végén szombaton reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig az I-es körzetben (Nyír­egyháza—Nyírszőlős, Kálmán­háza, Butyka, Vadas) dr. Gu- bicz Pál. Nyíregyháza. Puskin utca 22., telefon: 13-382. a li­es körzetben (Nyíregyháza- Oros. Nyírpazony, Napkor) dr. Majtényi György, Nyíregyháza. Bocskai u. 19., telefon: 11-265 — tart ügyeletet. A Kelet-magyarországi TUZEP Vállalat értesíti Kedves Vásár­lóit, hogy a 313. sz. vásárosna- ményi telep augusztus 15-töl 20- ig leltározás miatt ZÁRVA TART! (1791) Végső búcsú Pétervári Józseftől Mély részvéttel temették el csütörtökön Nyíregyházán az 54 éves korában váratlanul elhunyt Pétervári Józsefet, a megyei pártbizottság tagját^ a KISZÖV megyei titkárát. A ravatalnál a családtagok mellett a munkatársak, az is­merősök, a tisztelők rótták le kegyeletüket. Díszőrséggel vettek végső búcsút az el­hunyttól a megyei és városi pártbizottság, a megyei ta­nács, a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsa, az OKISZ, a KISZÖV, a szomszédos me­gyék társszövetségeinek ve­zetői. Jósvay László méltatta az alkotó ereje teljében el­hunyt Pétervári József mun­kásságát, melyet legjobb tu­dása és szorgalma szerint végzett el munkahelyein: a megyei tanács ipari osztá­lyán, a megyei pártbizottsá­gon, a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsán, legutóbb az ipari szövetkezetek megyei szövetségének titkáraként. A sírnál Szabó József, a KI­SZÖV társadalmi elnöke vett végső búcsút az elhunyttól. Eltemették Behun Jánost Csütörtökön Ungváron a párt-, állami, társadalmi szervek, a népes olvasótábor képviselői mély részvéttel vettek végső búcsút Behun Jánostól, a Kárpátalján meg­jelenő magyar nyelvű lap, a Kárpáti Igaz Szó 45 éves ko­rában, váratlanul elhunyt fő- szerkesztőjétől. A magyar új­ságíró társadalom, a testvér­terület és lapunk nevében Kopka János, a Magyar Új­ságírók Országos Szövetségé­nek alelnöke, a Kelet-Ma- gyarország főszerkesztője méltatta az elhunyt érdemeit a szovjet—magyar kapcsola­tok, a szovjet és a magyar új­ságírók barátságának erősíté­sében. Áz élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat kisvárdai 95. számú új ABC-áruháza havi átlagban 1 millió 800 ezer forint áru­forgalmat bonyolít le alapvető élelmiszerek, háztartási és vegyi árukból. Képünkön: a tágas, korszerűen kialakított vásárlótér. (Császár) ÜJ TÖRTÉNELMI TÉVÉSOROZAT Magyar évszázadok Magyar évszázadok címmel új történelmi sorozat indul a televízióban augusztus 20-án. Az egy éven át szombat es­ténként jelentkező műsor az első olyan dokumentum­összeállítás, amely átfogó ké­pet ad a magyar történelem­nek az államalapítástól az 1949-es alkotmány törvénybe iktatásáig terjedő tíz évszá­zadáról. A 15 perces adások egy-egy nevezetes törvény alapján történelmünk fon­tos korszakhatárait, kulcs- fontosságú személyiségeit és eseményeit mutatják be. Az egyes részekhez több mint 100 magyarországi és külföldi helyszínen készítet­tek felvételeket a művelődé­si főszerkesztőség munkatár­sai, szaktanácsadóként pe­dig neves történészek, az MTA Történettudományi In­tézetének munkatársai köz­reműködtek. A nagyszabású vállalkozás­hoz kapcsolódva a Reflektor Kiadó az adásokkal egy idő­ben kilenc összeállításban jelenteti meg a sorozat epi­zódjainak történeti-jogi vo­natkozású háttéranyagát. AUGUSZTUS I-TÖL, NYÍREGYHÁZÁN Megszűnik a 11-es autóbuszjárat A Szabolcs Volán Vállalat au­gusztus 15-től, hétfőtől — a kel­lő igénybevétel hiánya miatt — megszünteti Nyíregyházán, a ll­es autóbusz járatát, amely az Örökösföldről a Család utca és a Jósaváros érintésével a Tölgyes csárdáig közlekedett. Vele kevés utas az örökösföldről a Jósavá- rosba utazott, amit az 5-ös já­rattal is megtehet. Szeptember 1-től viszont 11-es jelzéssel az örökösföld és a vá­rosközpont között közlekedtet­nek autóbuszt. Erre azért van szükség, mert az örökösföldi ál­talános iskola valamennyi. Nyír­egyháza ezen a részén lakó gye­reket nem tud befogadni, ezért 290 tanulónak a városközponti is­kolába kell járnia. A tizenegyes járattal az ő közlekedésüket könnyítik meg. Az autóbusz me­netrendjét a tanítás kezdési és befejezési időpontjához igazít­ják. PÚNILÖ A BÍRÖSÁG ELŐTT. A kaliforniai Sacramentó- ban szomorúan álldogál a sacramentói városi bíróság előtt Smurf, az alig 50 centiméter magas póniló, miközben gazdája, Calvin Lynn sikertelenül próbálja meggyőzni a bírákat, hogy engedélyezzék a pöttöm háziállat városon be­lüli tartását. A szabálysértésért 99 dollár bírságra ítélt Lynn végezetül kijelentette, hogy inkább vidékre költözik, mintsem megváljon kedvencétől. HÍREK ITT ygm Augusztus péntek KLARA napja A latin darus melléknév nőnemű alakjából ered. Je­lentése: világos, ragyogó, fényes, kitűnő, híres, je­les. Hilária, Hiláriusz, Hilda, Letícia, Orália és Sugárka is nevenapját ünnepli. A Nap kél 5 óra 36 perc­kor. nyugszik 20 óra 03 perc­kor. A Hold kél 5 óra 10 perc­kor. nyugszik 20 óra 12 perc­kor. Előrejelzés az ország te­rületére ma estig: sok nap­sütés, fülledt, meleg idő várható. Az időnként meg­növekvő felhőzetből főleg nyugaton és északon fordul elő elszórtan zápor, zivatar. Á változó irányú szél időn-- ként kissé megélénkül. Hajnalban többfelé párássá válik a levegő. A legala­csonyabb éjszakai hőmér­séklet: 13 és 18, a legma­gasabb nappali hőmérsék­let: 29 és 34 fok között ala­kul. Lottószámok: 9, 24, 29, 59, 63 KÉT gyakorlattal rendelkező GÉPKOCSIVEZETŐT felveszünk. Szabolcs Vendéglátó Vállalat, Nyíregyháza, Pazonyi út 33. (Gépkocsitelephely.) Tárgyal: Lippai Ferenc szállítási vezető. (1783) NYÍRKÉMIA VÁLLALAT fel­vesz azonnali belépéssel egy fő közgazdasági szakközépiskolával rendelkező munkaerőt leíró könyvelői munkakörbe. Jelent­kezés a vállalat főkönyvelőjénél Nyíregyháza, Mártírok tere 9., 7. emelet 702. ajtó. (1708) Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-877 A délutáni és esti hírügyeletes: MÁTHÉ CSABA Esti ügyelet: 15-124 Időjárás

Next

/
Thumbnails
Contents