Kelet-Magyarország, 1988. augusztus (45. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-10 / 190. szám
8 Kelet-Magyarorazág 1988. augusztus 10, IBV: érkezésben elsők vagyunk „Sok helyezést és érmet várok...” — mondja a magyar vezető edző Hírek — eredmények EDDIGI LEGNAGYOBB SIKERÉT érte el a Nyíregyházi Vízügy kajak-kenu szakosztálya a nemrégiben Szolnokon rendezett országos utánpótlás-bajnokságon. A K—2 serdülő fiúk 2 ezer méteres számában a Szegedi Csaba, Szentesi Péter páros a hetedik helyen ért célba. Ugyanők a rövidebb. ezer méteres távon nyolcadikok lettek (edzőik: Bihari Mihály és Bátyi Zoltán). A K—2 ifjúsági fiúk 6 ezer méteres távján a Szurovcsák József, Bátyi József kettős tizenkettedikként ért célba. KOVÁCS ZSOLT KÉT PONT ELŐNNYEL VEZET az OB II-es salakmotoros-bajnokságban. A legutóbbi, miskolci fordulót a gyulai Gyepes nyerte, itt a nyíregyházi fiú a harmadik helyen végzett. Gyepes ezzel két pontra megközelítette a vezető Kovácsot. A következő, ötödik fordulónak augusztus 14-én. vasárnap délelőtt Nyíregyháza ad otthont. 33. HÉT 1. Ü. Dózsa—Rába ETO 1 2. Siófok—Ferencváros x 3. St. Pauli—Frankfurt 1 2 4. S. Kickers—Karlsruhe 1 5. Hannover—Hamburg x 1 6. Bremen—Leverkusen 1 7. Uerdingen—Nürnberg 1 x 8. Mannheim—M.-gladbach x 1 9. Freiburg—Darmstadt 1 10. Bayreuth—Hertha BSC 1 \x 11. Mainz—Fortuna Köln x 12. Düsseldorf—Aachen 1 13. Meppen—Aschaffenburg 1 Pótmérkőzések 14. Veszprém—Vasas 1 15. D.-újváros—Tatabánya 2 16. Váci Izzó—Videoton i * * * Sokan érdeklődtek rovatunknál. hogy mi lesz a következménye az MLSZ döntésének, miszerint az NB-s bajnokságokban , az új pontelosztás miatt nem lesz döntetlen, azaz pontosztozkodás. Változik-e a tippelés? A totó részvételi szabályzata egyértelműen előírja, hogy a kilencven perc eredménye számít a tipposzlopon. Tehát semmi változás nem lesz, a magyar mérkőzésekre továbbra is egyest, ik- szet és kettest lehet írni. Az új döntés nem érinti a totózást. minden marad a régiben. Alapos fejfájást okoztak a kubaiak az IBV szervező bizottsága tagjainak. A tervek szerint hétfőn kellett volna megérkezni a karibiaknak Ferihegyire, ahol autóbusz és tolmács várta ókét, Szinte izzott a telefonvonal, a nyíregyházi főhadiszállás, a kiá- bai nagyikövetség, valamint Ferihegy között, de semmi megnyugtató válasz nem érkezett a kérdésekre Csak annyi bizonybs, hogy hétfőn egyetlen gép utaslistáján sem szerepeltek az atlétáik, és kedden délután sem tudtak ennél többet Nyíregyházán. Megérkezett viszont a magyar együttes. Kedden a 13,30-kor érkező gyorsvonat (igaz pár percet késett) utasai közül egy pillantás alatt fel lehetett ismerni a fiatal, jó alakú sportolókat a hatalmas pakkokkal. A vonatukra várakozók is megtudhatták, kik érkeztek a megyeszékhelyre, hiszen a han- gosbemondó háromszor üdvözölte a magyar fiatalokat és vezetőiket. Természetesen hivatalos fogadóbizottság is volt, és rövidke tanácskozás után autóbusszal a szálláshelyre, a tanárképző főiskola kollégiumába szállították a csapatot. Az ízléses, plros-fehér-zöld étkezési jegyek kiosztása után megtelt az étterem, karfiolleves, krumpli, hús és savanyúság csillapította valamennyiek éhségét. (Bár a nehézatléták lehet, hogy többet is meg tudtak volna enni.) Ezt követően szobájukba költözhettek a versenyzők és vezetők, pihenő volt a program. Még ebéd előtt rövid beszélgetésre kértük Mérey Lászlót, a Magyar AtÉrkezik a magyar válogatott. létikai Szövetség utánpótlás szakágának vezető edzőjét. — Mivel a házigazda mindig két csapatot indíthat, száz versenyzővel érkeztünk. Az ebéd és pihenő után átmegyünk a stadionba, szemrevételezzük a verseny helyszínét és edzünk is. — Ami a szereplést illeti, nem szeretnék jóslásokba bocsátkozni, hiszen nem ismerjük az ellenfeleket, és nálunk az utóbbi időben holtszezon volt a versenyzésben. A felkészülés alapján sok értékes helyezést, és érmeket is várok a csapat tagjaitól — tudtuk meg Mérey Lászlótól. A főiskolán egyébként már működik az információs szolgálat, a szervezők pedig bíznak abban, hogy a kubaiak, és a többiek is időben megérkeznek. Mára várják egyébként a bolgárokat, lengyeleket vaiamint a szovjeteket, és állítólag négy mongol versenyző is útiban van. Mán László Szabolcsi labdarúgás Csak a Kisvárda Mindössze egy szabolcsi csapat jutott tovább a labdarúgó MNK keddi összecsapásain, a Kisvárda nyert Abaújszántón. Csak büntetőrúgásokkal maradt alul Mátészalka és a Nyíregyházi Volán, az Ojfehértó pedig minimális vereséget szenvedett. Egy- egy ötöst kapott Nagykálló és Fehérgyarmat (utóbbi csak a hosszabbításban), míg az NYV- SSC Kábán vérzett el. Eredmények: Abaújszántó— Kisvárda 1:2 (0:1), Ojfehértó— Mád 0:1 (0:1). Nagykálló—Olefin 0:5 (0:2). Fehérgyarmat—Debreceni Kinizsi 0:5 (0:2, 0:0). Nyh. Volán DSC—Balmazújváros 1:1 (1:1, 1:1, 0:0), tizenegyesekkel 4:2 a Balmazújváros javára. Mátészalka—Berettyóújfalu 3:3 2:2, 2:2, 0:1), tizenegyesekkel 8:7 a Berettyóújfalu javára. Kába— NYVSSC 1:0 (1:0). Vincze marad Sok volt a bizonytalanság Az ÁISH elnöke lezárta Vincze István Olaszországba szerződésének ügyét. Mint ismeretes, az MLSZ felkérésére az AISH — a labdarúgó-szövetséggel együttműködve — megvizsgálta a Tatabányai Bányász és a Lecce közötti első szerződést és megkötésének körülményeit. A vizsgálatot követően a Tatabányai Bányász ismételten tárgyalást folytatott a Lecce vezetőivel, és a két klub közötti megállapodást módosították. Ezt az újabb okiratot, továbbá a Lecce és Vincze István közötti szerződést a munkavállalás engedélyezése céljából hétfőn benyújtották az ÁISH-hoz. Az AISH a szerződések felülvizsgálatakor megállapította, hogy a két egyesület közötti megállapodás most már megfelel a jogszabályi előírásoknak. Bár megjegyzendő, hogy az újabb szerződésben a játékos átengedése fejében a korábban jelzett 1,2 milió dollár helyett 600 ezer dollár szerepel. (Mint a felülvizsgálat során kiderült: a két egyesület közötti első szerződés Vincze végleges átengedését tartalmazta. Erre a magyar munkajogi szabályok nem adnak lehetőséget. A három évre szóló szerződésért viszont csak 600 ezret kínáltak.) A két klub közötti megállapodás azonban csak akkor léphet életbe, ha a játékos és az átvevő egyesület közötti szerződés is megfelelő. A Lecce és Vincze István közötti szerződés, amely a játékos munkavállalásának konkrét feltételeire vonatkozik, az AlSH-hoz benyújtott formájában sok bizonytalan, tisztázatlan részt tartalmaz. Így a szerződés nem fogadható el. Az ügyhöz, hozzátartozik az is, hogy az okirat magyar nyelvű szövegét megismerve, Vincze Istvánnak is megváltozott az álláspontja. Megítélése szerint ez a szerződés nem tartalmazza azokat a feltételeket. amelyekről a tárgyalások során szóban megegyeztek. Ezért arra kérte az AISH vezetését. hogy a döntésnél ezt a körűimén vt is vegye figyelembe. Az AISH elnöke mindezek alapján úgy határozott, hogy Vincze István számára ezt a külföldi munkavállalást nem engedélyezi. Világsztárok Belfastban A legendás észák-ír futballista, Georges Best is pályára lépett egy Belfastban rendezett jótékony célú ta-' láfkozón. A Windsor park 25 ezres közönsége hatalmas ünneplésben részesítette az egykori csillagot, aki két gólt szerzett, a másodikat tizenegyesből rúgta. Csapata V :6 arányban győzött. Az „alkalmi” együttesek mérkőzésén egy régi és mai sztárokból álló gárda lépett pályára. A nézők olyan kiválóságokat láthattak, mint Brady, Breit- ner, McAvenniie, Francis, Ossie Ardiles, McCoy. A 42 éves George Best jelenleg egy .londoni mulató társtulajdonosa. Eddig többször is próbálkozott hasonló jótékonysági mérkőzés megszervezésére, azonban ahhoz szövetségi illetékesek nem járultak hozzá. Rácz Mariann: Hypobank A Magyar Kézilabda Szövetség és a Vasas SC vezetőitől kapott tájékoztatás szerint az angyalföldi klub és a sokszoros osztrák bajnok. Hypobank Südstart megegyezett a válogatott kézilabdázó, a Nyíregyházáról indult Rácz Mariann átigazolása ügyében. A kapusért 400 ezer schillinget fizet a BEK-ben ezüstérmes osztrák együttes, s a szerződés értelmében három évig állhat a klub rendelkezésére A Magyar Kézilabda Szövetség Intéző Bizottsága keddi ülésén jóváhagyta a két egyesület megállapodását, így már csak az AISH elnökének aláírására van szükség, hogy pont kerüljön az átigazolási ügy végére Ifjú asztaliteniszezik nagy sikere Bizonyára kevesen tudják, hogy az ifjúsági asztaliteniszezők első európai seregszemléje három évvel megelőzte a felnőttek kontinensbajnokságát (Bp. 1958.) Később, 1966-ban a serdülők is bekapcsolódtak a versengésbe (a fiú egyest az akkor 13 éve: Klampár Tibor nyerte), s azóta a két korosztály felvonulása viszatérő nyári esemény. Az idei nagy randevút az elmúlt héten Újvidéken rendezték meg. A küzdelemsorozat a magyarok eddigi legnagyobb slke- rét hozta: a 14 bajnoki számból 13 érmet (4 arany, 3 ezüst, 6 bronz) hoztak, haza a tehetséges versenyzők, s első ízben sikerült megnyerni a nemzetek pontversenyét. A csapat hazaérkezése után Juhos József, a fiatalok szövetségi kapitánya nyilatkozott az MTI munkatársának. — Remekül versenyeztek sportolóink, még azok is, akik számaikban nem tudtak elöl végezni, mert akadtak náluk jobbak — mondta. — Az Európa- bajnokság tükörképét adta sportágunk hazai erőviszonyainak, a amint azt előre vártam, a lányok voltak a jobbak, az érmek nagy többségét ők nyerték. Láthattuk. hogy hol tartunk, s számunkra mit "ígérhet a jövő. A kapitány külön-külön értékelte az ifjúságiak és a serdülők eredményeit. Az idősebb fiúk közül Németh Károly volt a legnagyobb reménység, de a legjobb nyolcba jutásért vívott mérkőzésen alulmaradt. A lányok már-már klaszisjátékot produkáltak, a Wirth Gabriella, Hegedűs Agnes páros győzelme igen örvendetes, s váratlan siker Wirth Vera ezüstérme nyugatnémet társával, akit csak a helyszínen ismert meg. Ebben a mezőnyben játszott az EB talán legnagyobb klasszisa, a román Badescu, aki az idei felnőtt EB-n is egyéni ezüstérmes volt. A serdülő fiúk közül csak Bá- torfi Zoltánt lehet a közvetlen élmezőny mögé sorolni, a többiek még hátrább vannak. A lányok viszont az egész kontinenstalálkozó főszereplői voltak -i. mindenekelőtt Éllő Vivien, hiszen a Statisztika 15 éves kitűnősége három számban Is aranyérmes lett. Mellette két klubtársa, Tóth Krisztina és Rákos Adrienn is bizonyította, hogy egyesületükben milyen eredményes nevelőmunka folyik, egyikük sem tért haza aranyérem nélkül. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó VáUalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hlrlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest.XIII. Lehel u. 10/a. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058. [|K| M |[SPORT] Úticsomag — speciális kiegészítőkkel. Az első ebéd Nyíregyházán. 2,40 helyett 2,70 1.50 helyett 1,80 1,— helyett 1,20 3,— helyett 4,— 1.50 helyett 1,80 (1756) || Keletmagyanirszág