Kelet-Magyarország, 1988. augusztus (45. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-01 / 182. szám

1988. augusztus 1. Kelet-Magyarország 7 Atlétikai Ifjúsági Barátság Verseny Nyíregyházán Az év legrangosabb eseményére készülünk Dr. Bige Lászlón«: „Eddig minden az ütemtervnek megfelelően halad .. Tíz nap van hátra me­gyénk idei legrangosabb sporteseményéig az Atlétikai Ifjúsági Barátság Versenyig. A nyíregyházi stadionban augusztus 12—14 között mé­rik majd össze erejüket és ügyességüket a szocialista or­szágok ifjú atlétái. Ahogyan az ilyen nagyszabású esemé­nyeknél lenni szokott a szer­vezés már jó ideje elkezdő­dött, a jelenlegi helyzetről, a még hátralévő tennivalókról, illetve a programról beszél­gettünk dr. Bige Lászlónéval a szervezőbizottság ügyveze­tő elnökhelyettesével. — Hogyan áll a szervezés, van-e valami probléma az előkészületekben? — Eddig minden az ütem­tervnek megfelelően halad. Rendszeresen egyeztetjük a tennivalókat a közreműkö­dőkkel, akik részéről nagyon pozitív a hozzáállás, és eddig mindent a vállalt határidőre teljesítettek. — Mikor érkeznek meg a résztvevők? — A leggyorsabbak a ku­baiak lesznek, ők már augusztus 8-án Nyíregyházá­ra érkeznek. Másnapra vár­juk a magyar sportolókat és vezetőket, 10-re a bolgáro­kat, koreaiakat és lengyele­ket, 11-re az NDK-belieket és csehszlovákokat. Még nem kaptunk értesítést, hogy a szovjetek, mongolok és viet­namiak melyik napon jön­nek meg, de ők biztosan itt lesznek. Sajnos az elmúlt hé­ten telex érkezett a magyar szövetséghez, amelyben a ro­mánok lemondták a részvé­telt. — Hogyan néz ki a viadal forgatókönyve ? — Augusztus 11-én este lesz a technikai értekezlet, másnap 10 órakor a tízpró- bázók már elkezdhetik a küzdelmet. Aznap délután 15,30-kor lesz az ünnepélyes megnyitó, utána pedig foly­tatódik a verseny. A máso­dik napon szintén 10 órától kezdünk, a zárónapon pedig 14 órától. Ekkor délelőtt, a verseny keretében rende­zünk 10 és 15 km-es _ utcai futóversenyt, ami jövőre már hivatalos versenyszám lesz, a mostani jelenti a főpróbát. Késő délután 18,15-kor lesz a stadionban a záróünne­pély, majd 20 órától a sóstói Ifiparkban barátsági esttel ér véget az IBV. — Milyen lesz a megnyitó, illetve a záróünnepség? — Mivel a megnyitót már a versenyek közben tartjuk ezért pergő, mindössze negy­venperces lesz. A résztve­vőket az Ifjú Gárda zenekar és a mazsorettek vonultatják be, a színes kavalkádban lesz sok zászló, léggömb, vala­mint galambok szállnak majd a magasba. A záróün­nepély stadionbeli része ha­sonlóan rövid lesz, ezután mindenki átmegy az Ifjúsági Parkba. Itt adjuk át a kü- löndíjakat, majd a Nyírség- Volán táncegyüttese tart be­mutatót, amit táncház, végül pedig diszkó követ. — Hol helyezik el a ver­senyzőket és vezetőket, mi­lyen programokat biztosíta­nak számukra a versenyek közben, illetve a szabadide­jükben? — A több mint négyszáz versenyző és a száz kísérő a tanárképző főiskola kollégiu­mában kap elhelyezést, itt is fognak étkezni. A szabadidő eltöltéséhez sokféle lehetősé­gük nyílik, a kollégiumban lesz videóterem, számítógé­pes játékok, olvasóterem, ahol idegennyelvű újságokat is olvashatnak. Lesz műsoros est és divatbemutató is, az ott látható ruhákat a ver­seny ideje alatt meg lehet majd vásárolni. A résztvevők nyakba akasztható emblémát kapnak, amely a városi bu­szokon egyben bérlet, vala­mint látogathatják vele a fő­iskola uszodáját. Augusztus 14-én, vasárnap délelőtt megismerkedhetnek Nyír­egyházával, valamint a sós­tói falumúzeummal. A csa­patvezetőket augusztus 12-én délelőtt a városi tanács el­nöke fogadja, másnap este a kótaji téesz látja őket vendé­gül, míg 14-én délelőtt Nyír­bátorba, majd a máriapócsi lovasversenyre, ezután Ha­rangodra látogatnak. A ver­seny ideje alatt végig műkö­dik az információs szolgálat, a postától pedig kaptunk egy nemzetközi távhívásra alkalmas telefonvonalat. A fentebb említetteken kívül edzői konferenciákat és rt--------^ K M SPORT szakmai tanácskozásokat is rendezünk. — Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a versenyzők zsebpénzt is kapnak. Mekko­ra ez az összeg? — Ennek hivatalos tarifá­ja van országok közötti meg­állapodások alapján. Nagy­sága változó, a napi 48 és 100 forint között mozog. — A stadionban a magas- ugróhely környékén, illetve az egyik egyenesben gond van a rekortánnal. Sikerül-e megjavítani a rajtra? — Igen, ezt a választ kap­tuk az illetékesektől, a javí­tási munkákat már elkezd- ték. Egyébként a stadionban az utolsó simításokat, csino- sítgatásokat végzik, hogy még szebb, színesebb és vi- rágosabb legyen a versenyek színhelye. A szervezők bíz­nak abban, hogy mindenki jól fogja magát érezni, és sok sportbarát jön megnézni a küzdelmeket. Belépőjegyet nem fogunk árusítani, a nemzetközi eseményt ingyen nézhetik meg az érdeklődők. Mán László „Ha én nein teszem ne|, megteszi más” Ösztöndíjjal készül Amerikába Molnár Tamás futó Szombaton délelőtt fél tíz­kor csendes eső áztatta Nyír­egyházát. A 400-as futó, a húszéves Molnár Tamás bú­san szemlélte a rekortánpá- lyát, majd edző édesapjával — Molnár Istvánnal — szo­morúan konstatálta: • itt egyelőre nem lesz edzés. Így aztán kihasználva az alkal­mat, megkértem őket, hogy végre beszélgessünk az ame­rikai ösztöndíjról. Fél éve várok arra, hogy igent mondá­jának. Most sikerült.. . Molnár István: — Nagyon sok volt a bizonytalanság az utazás körül és nem akar­tunk a nyilvánosság előtt le­égni. Még most sem teljesen biztos, de reméljük összejön. Már csak az útlevélnél van apró probléma. — Az egész úgy kezdődött, hogy a Magyar Atlétikai Szö­vetség tavaly szeptemberben levelet, kapott a nebraskai egyetemről Amerikából, hogy név szerint tíz magyar atlé­tának , biztosítják odakint egy tanévre a sportolásához szükséges feltételeket, ha vállalják, hogy az intézmé­nyük színeiben versenyeznek, tanulnak. Amikor meghallot­tam, hogy Tamás is benne van a „kiválasztottakban”, nagyon örültem és boldog voltam, hogy ekkora lehető­séghez jutott a fiam. Molnár Tamás: — Apu odajött hozzám tavaly az ősz elején az egyik edzésen, és magától értetődő egyszerű­séggel megkérdezte, hogy mit szólnék egy ilyen lehetőség­hez. Először azt hittem, csak viccel ... Később kiderült, hogy komolyan gondolja. Még októberben elküldtem a pályázatomat, amit az ame­rikaiak el is fogadtak. Tizen­öt kérvény és az amerikai nagykövetségen tett nyelv­vizsga után most már úgy tű­nik valóság lesz az álom. Miért olyan fontos ez az amerikai út? M. I.: — Azért, mert atlé­tikában Amerika a vezető nagyhatalom. A világ legjobb száz 400-as futójából nyolc­van ott készül. A helyszínen kell tanulmányozni a munká­jukat, ha közelebb akarunk hozzájuk kerülni. Meg kell ismernünk a módszereiket, mert a szakirodalmi tájéko­zódás kevés. Annyira nem tehetségesek, mint amennyi­re leszakadt tőlük a világ. Mit tudnak előre az új környezetről? M. T.: — Maga a város kö­rülbelül akkora, mint Nyír­egyháza, de az egyetemnek huszonötezer hallgatója van. Marketinget és piackutatást tanulok majd. Minden tanu­lónak külön egyénre lebon­tott órarendje van. A heti kötelező óraszám: 14. Itt ná­lunk a tanárképzőn 38—40 óránk volt elsőben. Ha haza­jövök, befejezem majd egyéb­ként a főiskolai tanulmányai mat. — A nebraskai csapat az amerikai egyetemi bajnoksá­gon — ami Európa-bajnoki szintű — az első tízben szokott végezni. A legjobb négyszá­zasuk most csak 47,20-at tud az én legjobb időmmel szem­ben (45,8). Az egyetemen ta­nul még most is a kétszeres olimpiai bronzérmes sprin­ter, a rendkívül csinos ja­maikai Marline Ottey, de volt már két olimpiai bajno­ka is az egyetemnek. Dán Qvarrie és Charlie Green ré­vén. Azt hiszem, nem kell mondanom, mennyire feldob, hogy ilyen környezetben ké­szülhetek majd. Tudom, hogy illetlenség, de mennyivel gyarapodik a Mol­nár család kasszája? M. T.: Számomra ez egy nagy lehetőség a felfutásra. Nem profi sportolóként me­gyek ki, tehát az ellátáson kívül egy centet sem kapok. Az ÁISH így adta meg a munkavállalási engedélyt. Ahhoz, hogy legyen pénzem, dolgozni fogok: esténként gyereket pesztrálni, autót mosni, takarítani. Szeretném hetente egyszer-kétszer fel­hívni szüléimét. Vajon nem fél-e ön attól, hogy nem lesz megfelelő ed­zője a fiának, hiszen az előbb mondta Tamás, hogy ott a legjobb 400-as csak 47,20-at tud? M. I.: Nem, hiszen Tamás itt nőtt fel közöttünk, edzők és testnevelők között. Szívott ő már magába annyi tudást, hogy akár egyedül is felké­szüljön odakint. Egyébként pedig lehetetlennek tartom, hogy kidobnak a fiam ellátá­sáért húszezer dollárt az ab­lakon. Kell legyen felkészült edzőjüknek lenni. Megtudja majd szokni az itthoni amatőr stílus után a profikörülményeket és az el­várásokat, a teljesítménycent- rikusságot a legvégső pilla­natig? M. T.: — Tudom jól, hogy ott olyan kiélezett a küzde­lem, olyan nagy harc van, hogyha én nem csinálok meg valamit, akkor jön valaki más és él a lehetőséggel. Ő kap­ja meg azt, amit én kaphat­tam volna. Fel kell készül­nöm az éles harcra, ott nem lesz bérelt helyem, mint itt­hon volt. Száraz Attila Egy hármasigró Kovásznáról Báliith Tibi első iiadala 1980. januárjában a labdarúgó-bajnokság tavaszi foly­tatása előtt a remeklő nyíregyházi labdarúgók Temesvári Miklós vezetésével Nagybányán készültek a „második fél­időre”. A mieink a román liga első osztályába akkor fris­sen felkerült nagybányaiak vendégeként nem a legideáli­sabb körülmények között, ám igen lelkesen végezték a Te­mesvári mester által kirótt munkát. A nagybányaiak ország­világ csodálatára a román NB I élén várták a tavaszt. Mes­terük Kölnben szerzett edzői diplomát. Feltehetőleg emiatt kaptam a megbízást a „Labdarúgás” című laptól, mutassam be a román származású edzőt. Temesvári Miklós segített megszervezni a találkozót, tudták, hogy Magyarországról új­ságíró érkezik. Még bele sem melegedtünk a beszélgetésbe, amikor két jól megtermett, elegánsan öltözött vendég érke­zett. A nagybányaiak edzője zavartan mutatta be őket a román labdarúgó szövetség képviselőiként, ök mit sem tö­rődve — legalábbis első látásra úgy tűnt — a készülő in­terjúval, helyet foglaltak — egyikük az edző asztalának dől­ve, majd unott arccal némi figyelembe részesítettek ben­nünket. Pedig nagyon is ügyeltek minden elhangzó mon­datra. Hisz a figyelés volt a hivatásuk. S amíg az újságíró Nagybányán tartózkodott, közelről és messziről, tereken és utcákon e két alak további figyelmébe részesítette öt... Főszereplőnk Bálinth Tibor 1965-ben született Kovász- nán, a Székelyföldön. Amióta csak az eszét tudja, két dolog érdekelte: a sport és a rajzo­lás. Szülőfalujából a kézdi- vásárhelyi sportiskolába ke­rült, majd a kilencedik osz­tályt már nyíló értelmével Déván folytatta. Sok mindent tapasztalt, látott.. . Nehezen értette meg akkoriban, hogy neki, aki magyar volt, miért kell kizárólag románul vá­laszolni. S nehezen magya­rázta meg magának, hogy a kollégiumban miért mindig benne keresik a bűnbakot, bármi történt is. Két évébe tellett, amíg kemény munká­val megtanulta a román nyel­vet. S lám, amint románul szólalt meg, minden megvál­tozott körülötte. Hogy a sport­nál maradjunk: az atlétika szinte minden ágával meg­próbálkozott. Gátazott, fu­tott, ugrott magasat, ugrott távolba, aztán kikötött a hár­masugrásnál. Hamar túljutott az ifik bűvösnek számító 14 méteres határán, országos bajnoki címet nyert a fiata­lok között. Már ismerték és számon tartották. Igaz, mint magyar származásút. . . Akadt olyan versenye, ahol a román versenybíró közölte vele: a homokban ott maradt a ha­jának a nyoma, s azzal mint­egy 30—40 centiméternyivel kevesebbet mért a tényleges távolság helyett... Nyíregyháza mellett döntött S hiába folytatta pályáját Bukarestben a Steauánál. Mit is várhatott volna, ami­kor új szobatársa rögvest el­ső találkozásukkor kijelen­tette: Erdély ősidők óta a ro­mánoké, erről többé szó se essék közöttük ... Edzője a korábbi sokszoros válogatott Corbu volt. Sérülése miatt csaknem há­rom évig nem ugorhatott hármast, hamar lemondtak róla. Használhatatlan, sérülé­keny ... és a többi... Szakí­tott a sporttal, régi szerelmé­hez a rajzoláshoz pártolt át. Kolozsváron a képzőművé­szeti főiskolán próbálkozott. A felvételi előtt három nap­pal derült ki, hogy nem indul képzés azon a fakultáson ... Ekkor már 1987 júliusát ír­ták. Megkapta — fél éve várt útlevelét. Amikor a vonat át­gördült vele a határon már tudta, nem megy haza. Út­levelének lejárta után (ma is így fogalmaz) illegalitásba vonult. Egy fiatalember hű­vösvölgyi telkén egy szerszá­mos kamrában húzta meg magát. Áldja a szerencséjét, hogy enyhe volt a mögöttünk lévő tél. Minden munkát el­vállalt, hogy valamicske pénzhez jusson, vágott fát bérmunkában, ásott kerteket, hordott trágyát, nem volt vá­logatós. Közben a világban kedvező változások történtek. Az egyik telek tulajdonosa megígérte, hogy segít. Azt ja­vasolta, írjanak levelet az egyik illetékesnek, aki vála­szában közölte a szükséges teendőket. Akadt egy sport­vezető, atlétikai szakember, aki jól ismerte Tibor hajdani edzőit, tanítóit. Ő két vidéki Bálinth Tibor, aki majdnem sírt örömében sportegyesületet ajánlott szá­mára. Nyíregyháza mellett a haza, az otthon közelsége, a kedvezőbb körülmények, a neves ugróiskola és Bakosi Béla személye szólt. Mostani edzője Kiss Tamás egy óra alatt összepakolta Tibi két sporttáskára való összes poggyászát és március végé­től Nyíregyházán él a Szé­kelyföldről érkezett fiú. Jú­niusban komolyabb alapozás nélkül (ne feledjük, három évet hagyott ki odahaza) megközelítette eddigi leg­jobbját a hármasugrásban: 16 méter 18 centit ugrott. Ott lehetett az országos bajnok­ság indulói között is. A sírás szorongatta — A torkomat a sírás szo­rongatta. Én Bálinth Tibor kovásznai születésű hármas­ugró a Magyar Népköztársa­ság 1988. évi hármasugró baj­nokságának vagyok, lehetek a résztvevője. Készülök a kí­sérlethez, a lelátón többszá- zan. A közelben itt vannak a nyíregyháziak, új barátaim, a kis közösség, ahol nagysze­rűen érzem magam, s mögöt­tem idestova egy esztendő kínja, keserve, gondja és ba­ja. De tudom: ha újra kezde­ném, ismét csak ezt ten­ném ... A magyar bajnoki címet — Bakosi Béla távollétében — a tatabányai Pálóczi Gyula nyerte. Az én szememben azonban ez a hosszúra nőtt, csontos, inas, csupaizom, tüs­kehajú srác a bajnok. Aki mindent vállalt a sportért, aki mindenre elszánta magát magyarsága védelmében. Odahagyott sok mindent: szülőket, testvért, rokonokat, barátokat, szurkolókat. Ám otthagyta huszonéves korá­nak eddigi —, nehezen érthe­tő, felfogható — rossz emlé­keit, megaláztatásait is. Túl van első diadalán. Le­győzte a körülményeket. A kétségeket, a vívódás utáni lelki fájdalmakat, önma­gát... Kalenda Zoltán Molnár Tamás az egyetem borítékjával, amelyben a meg­bízólevél és a prospektusok érkeztek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents