Kelet-Magyarország, 1988. augusztus (45. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-31 / 208. szám

1988. augusztus 31. Kelet-Magyarország 3 Nyírbátorban az új szakmunkásképző intézet mellett létesülő városi célú rendezvényeket is szolgáló sportcsarnok épí- ;®S1. ™“nRai“ a SZAEV dolgozói befejezték. Az 1080 négyzetméteres játéktér 500 ülőhelyes lelátóval egészül ki, amely kü­lönböző rendezvények alkalmával ezerre bővíthető. A játékcsarnokot elektromos kijelzővel, tv-közvetítésre is alkalmas elektromos rendszerrel látták el. (E. E. felv.) Kisszövetkezetek nagy lehetőségei Riialnasai, pontosan, gyorsan Feltaláltuk a meleg vizet: kis adminisztrációs létszám­mal is lehet rugalmasan, pontosan és gyorsan dolgozni. Ezt a mondatot biztosan nem lehetne leírni egy közepesen fej­lett kapitalista országban sem, annyira közhely, nálunk azonban sajnos, újdonság, s ehhez is az kellett, hogy létre­jöjjenek, s létükkel, jövedelmező gazdálkodásukkal bizonyít­sák a kisszövetkezetek. Orszános hálózat lesz A Garancia biztosít A Garancia Biztosító Rt. megkezdte országos hálóza­tának kiépítését. A tervek szerint az idén és jövőre az ország valamennyi megyéjé­ben egységet hoznak létre azért, hogy a lakosságnak, a kisvállalkozóknak, a kisipa­rosoknak és az állami cégek­nek helyben is szolgáltatást tudjanak nyújtani — jelen­tették be kedden Budapes­ten, a Váci utcai kereskedel­mi központban tartott sajtó- tájékoztatón. Elmondták: a Garancia Rt. a biztosítási piac még feltá­ratlan lehetőségeinek felku­tatására helyezi a hangsúlyt, színesíteni kívánja a hazai biztosítás palettáját. Éppen ezért már szeptember 1-jétől több, Magyarországon új biztosítási formával állnak az ügyfelek rendelkezésére. így például lehetőség lesz a ma­gyar biztosítási piacon telje­sen új szerződésfajta, az egy­szerű kezesi biztosítás meg­kötésére. A biztosítás a köl­csönszerződés aláírásakor lép életbe, és az utolsó törlesz­tőrészlet befizetésével szű­nik meg. A szerződéssel a Garancia Biztosító átvállal­ja a kezes szerepét. E szol­gáltatás díjának mértéke függ a kamatfeltételektől és a futamidő nagyságától. Ugyancsak új szolgáltatása a Garanciának a kölcsönfede­zeti életbiztosítás. Ezt a szer­ződést az Országos Takarék- pénztárnál vagy a Magyar Hitelbanknál kölcsönt felve­vő magyar állampolgárok köthetik meg. Nem pontosan ez volt a kisszövetkezetek tevékenysé­gét vizsgáló népi ellenőrök megállapítása, ám összessé­gében egyértelműen ezt a következtetést lehet levonni. Tulajdonos a tag Szabolcs-Szatmár megyé­ben 1985-ben még csak 15, tavaly 38, az idén pedig már 55 kisszövetkezet működött. Ami általában jellemző rá­juk, hogy a tagság létszáma 15 és 100 között van, annyi alkalmazottat tartanak, amennyit akarnak, bérezési, jövedelemfelosztási, adózási lehetőségeik kedvezőbbek, belső irányítási és döntési rendszerük demokratikusabb, a tagok pedig — mert pénzük is fekszik a kisszövetkezet­ben — jobban tulajdonosnak érzik magukat. A* vizsgálat eléggé átfogó volt, nemcsak azért, mert a megyében működő kisszövet­kezeteknek közel negyedét érintette, hanem mert tevé­kenységük zömét is felölelte. Azzal kezdődött, hogy átte­kintették szabályzataikat, amelyek némi bürokráciát je­lentenek mindenkinek, ám többségük mégis csak fontos, hiszen ezek szabályozzák mű­ködésüket. (Ezért nem fo­gadták el például a Kisvár- dai Fodrász Kisszövetkezettől indokul, hogy azért nincs munkavédelmi szabályzatuk, mert az náluk nem aktuális.) A számviteli és bizonylati fegyelem többnyire megfele­lő volt, bár találtak hibákat például a nyírmeggyesi Ka­raván és a nyíregyházi Vill- kisz Kisszövetkezetnél, de ezeken a helyeken a pénz­ügyi előírások betartásával is gondok voltak. Több helyen nagyon sok pénz maradhat a pénztárban. (Azért nem ír­tjuk le, hogy hol lehet 350 vagy 200 ezer forint, nehogy felfigyeljenek rá a betörők is.) Annál is inkább véde­lemre szorulnak ezek a pén­zek, mert megőrzésük biz­tonsági feltételeit csak rész­ben teremtették meg. Itt is hasonló okból nem írjuk le a kisszövetkezetek neveit, de az sem megnyugtató őrzési mód, ha mindkét kulcs a pénztárosnál van, vagy ha mozdítható kazettában éj­szakáznak tíz- és százezrek. Az ellenőrzés változó A népi ellenőrök úgy ta­lálták: a belső ellenőrzés megszervezése sem egyértel­műen megoldott. Azt írták jelentésükben, hogy a klasszi­kus értelemben vett belső el­lenőrzési tevékenység hiány­zik, ám nem biztos, hogy ez elmarasztalást érdemel. Örö­kösen az a baj a belső ellen­őrzéssel, hogy nem megfelelő, a kisszövetkezeteknél pedig többnyire a vezető végez el­lenőrzéseket, több helyen a felügyelő bizottság az ellen­őrzések gazdája és a külső el­lenőrzések is gyakoriak. A tulajdonvédelemmel sem vol­tak különösebb gondok, az viszont igaz, hogy nemcsak a nyíregyházi Elitásznál és a nyírmeggyesi Karavánnál kel­lene a raktárát biztonsági ráccsal felszerelni és éjsza­ka is őriztetni. Erősen kifogásolták, hogy a nyírmeggyesi Karaván Kis­szövetkezetnek Budapesten van ipari tevékenységet foly­tató részlege, amelynél a gaz­dálkodás a nagy távolság mi­att szabálytalan körülmények között is folyhat. Ilyesmire sajnos, korábban több mező- gazdasági vagy ipari szövet­kezetnél is volt példa, sőt sokszor csak akkor jöttek rá ezekre a szabálytalanságok­ra, amikor már csődbe ment miattuk a szövetkezet. A vizsgálat igazolta, hogy a tulajdonosi szemlélet gyakor­lati megvalósulása, a vezetői közvetlen irányítás lehetősé­ge szinte garancia az ered­ményesebb gazdálkodásra. Ha voltak is hibák a minden­napi munkában, az is kide­rült, hogy a kisszövetkezetek vezetői jobban akarják a hi­bák megszüntetését, mint ezt bármikor a nagy szövetkeze­teknél tapasztalták, s szívesen fogadják azokat a jelzéseket, amelyek a gazdálkodás meg­javítását, a tulajdon védel­mét hivatottak elősegíteni. Jó-» a trükk? Ezért mondhatták ki kö­vetkeztetésként, hogy a me­gyében működő kisszövetke­zetek tudatosan alkalmazkod­nak a változó gazdasági kö­rülményekhez, belső érde­keltségi rendszerük rugalma­san igazodik a piaci és köz- gazdasági feltételekhez. Csak egy példa erre a rugalmas alkalmazkodásra: Szabolcs­Szatmárban ez év június 30- ig 18 ipari szövetkezet ala­kult át kisszövetkezetté, tag­létszámukat 15-re csökken­tették, a többi tagot alkalma­zottá minősítették át. Ezzel elkerülték a keresetszabályo­zás kötöttségeit, és kihasznál­ták, hogy az alkalmazotti bér nem alapja a vállalkozói adó-' nak. Az már egy külön té­ma lehetne, hogy vajon egy ilyen adminisztrációs trükk elégséges lehet-e ahhoz, hogy az emberek többet keresse­nek, vagy a több pénz mögött nagyobb termelési- értéknek is kellene lenni? Balogh József A fel-felszökő reform­láz a hírlapírónak is hőemelkedést okoz olykor. Nem csupán akkor, mikor tollal a kezében el­ragadja az újítani akaró hév, de akkor is, mikor ab­ból a fajtából való ember­rel találkozik, amelyről a reform nevében elítélően írt. Igazi meleg helyzet az ilyen. Nem kölcsönösen, amolyan „én tudom, hogy ő mit gondol, de úgy teszek, mintha nem tudnám” mó­don, hanem egyoldalúan. Akire ugyanis gondolt töb­bek közt az újságíró azt fej­tegetve cikkeiben, hogy ide­je lenne a rossz vezetőktől megszabadulni, sokszor szó szerint ismétli őt. Suttogva, a „maradjon köztünk!” bi­zalmaskodásával, de hatá­rozottan, őszinte meggyő­ződéssel. Akad, aki meg is nevezi, kit kellene legelső­nek elmozdítani a helyéről. — Én végzek itt minden munkát, az igazgató meg felveszi a nagy fizetést, pe­dig semmihez nem ért. Nem tudom, hol késik már a pe­resztrojka ... — mondta nemrég is igazgatóhelyet­tes hölgy egyik riportutam alkalmával. Nem erről kérdeztem, de szinte reflexszerűen erről kezdett beszélni, úgy zúdít­va rám reformelképzelése­it, mintha papírból olvasná. Szabatosan kezdett fogal­mazni, szép kerek mon­datokban, ami meglepő volt, mert arra, ami érde­kelt volna, a fiókokból elő­szedett ölnyi papír segítsé­gével sem tudott kielégítő válaszokat adni. A munká­járól csupán szétszórt, ér­dektelen gondolatokat kö­zölt, olyannyira, hogy tel­jességgel használhatatla­nok voltak. Megijesztett az eset. Nem azért, mert alkalmat adott az azon való elgon­dolkodásra, hogy mennyi­re önmagába képes zár­kózni az ember, hanem azért, mert megdöbbentett mennyire erőszakossá és rosszindulatúvá teheti a bezárkózás. Mások béké­jére támadóvá saját bé­kéjének védelmében, ön­maga igazolására. Talán egy újmódi társa­dalmi agresszió születésé­nek vagyunk tanúi? Talán a kérdőjelek, amelyek mos­tanság sok korábbi felkiál­tójelet felváltottak, lassan megkérdőjelezik a tisztes­ség felszólító mondatait is? Megértjük, hogy új formá­ban válik vezetői „erény- nyé” a szűklátókörűséggel és egoizmussal párosuló erőszakosság, mert minél inkább bír valaki ezekkel a tulajdonságokkal, annál gátlástalanabbul képes min­dent a saját érdekeinek megfelelően értelmezni, s eme érdekekért harcolni? Reméljük, nem. Mert ha így lenne, a reform hason­latossá válna egy francia komédiához, melyben min­den csupa félreértés. Mely­ben másra gondolva és más­ról beszélve kergeti a cél­jait mindenki, s csak azok jönnek rá, hogy hiába, akik tudják, mit mivel téveszte­nek össze. Czine Gáspár FOLT FÖLD HÁTÁN (2.) BIHIIMIM H a a megye mezőgazda­ságának helyzetét elemezzük, megkér­dezhetjük: nincs semmi olyan helyi példa, ami kö­vetendő lehetne? Ha any- nyit mondok: van, az ke­vés. Legtöbbje csak itt van és nem másutt. Készülhet ugyan különböző fővárosi kutató intézetek által köz- gazdasági program, azok kedvéért azonban kár len­ne lemondani az itteni em­berek, itteni tapasztalatok alapján született ötleteiről. Milyen emberekre gondo­lok? Az ott született embe­rekre, akik tudják, hogy a drénezéssel felhozott „vad­fődön” miért terem tenyér­nyi napraforgó; akik az ag- ronómust ma is tévedhetet- lenül olyan helyre vezetik a háztájit kimérni, amelyik nagyapáiknak is a legtöb­bet teremte. Hiányoznak ugyan diplomások a hal­mozottan hátrányos hely­zetű térségből, de álomker- getés lenne azt hinni, hogy egyszer csak özönleni kez­denek oda. Szakértelem azonban van. Még van. Aki nem hiszi, nézze meg Köl­esén a több száz méteres fóliaházat, Kisnaményban a maszek gazdákat, és köz­ben tegye fel a kérdést: vajon ezeket az embereket miért nem tekintjük szak­embereknek? Miért szorul­nak ki tudásukkal, sőt pén­zükkel a haladó közösből? A „voluntarista, atyáskodó és utasítgató” szabályozók miatt. Amelyeket azonban hiba lenne teljesen kárhoz­tatni. Erőfeszítéseink eredmé­nyeként nem mulasztjuk el megemlíteni soha, hogy hány száz millió forint tá­mogatást kapunk a felzár­kózáshoz. Vajon ki hiszi el, hogy tényleg felzárkózha­tunk azok által, akikhez fel szeretnénk zárkózni? Ma, amikor már elismer­jük végre, hogy érdekta­golt társadalom vagyunk, lássuk be: az élenjáró két­harmadnak nem érdeke a lehetetlen. A mi adottsága­inkkal ugyanis nem is kö­zelíthetünk azokhoz' az eredményekhez, amiket ők, az övéikkel elérnek. Ami pedig a néhány száz milliót illeti ... A nehézipar és a bányák több száz milliár- dot nyeltek el a korábbi szisztémában. A néhány száz millió az annyi, mint az a néhány száz új ház, ami Vajától Kocsordig né­hány éve felépült — és a hat szoba mellett a család a nyárikonyhában is elfér, mert a gyerekek itthontar- tásához nem volt „lakos­ságmegtartó erő". A szakértelem és a pénz... Nem igaz, hogy nincs belőle, bár azt is dő­reség lenne állítani, hogy dúskálunk benne. De „az elmúlt évtizedekben is lé­teztek, csak kiteljesedni nem tudtak” —, hogy is­mét Szabó Istvánt idéz­zem. Hol keletkezzen prece­dens a szakszövetté való alakulásra? Hol szorgal­mazza egy falusi pártszer­vezet az egyéni gazdálko­dás kiteljesedését? Egyálta­lán „előremutató törekvés” az ilyen? Ennek kimondá­sát is egy politikai bizott­sági tagtól várjuk, például Botpalád esetében? Hiba lenne. Az a baj, hogy sem a városi, sem a nagyközsé­gi pártbizottságok nem kapcsolják zöldre a lámpát. Talán a megyére várnak? A szakértelem és a pénz ... Még egyszer le­írom, mert ekörül forog minden. A már kifejtette­ken kívül, vagy azokat megerősítve: nem mondha­tunk le azokról az össze­gekről, amelyek a költség- vetésből megkaphatok, azt is mondhatnám „járnak”. Nincs azonban közel sem annyira kihasználva a meg­lévő, mint lehetne. Szak­emberek gyanánt pedig na­gyon is elegendő lenne az egyelőre „idegen testként” számon tartott, ám annál sikeresebben gazdálkodó kis- és középparasztok is­meretanyaga, akiknek meg kellene teremteni az együtt­működési lehetőséget a tsz- ből alakuló szakszövetke­zettel vagy valami közti formulával. „Harmadszor: meg kell felelnünk azoknak az új ki­hívásoknak, amelyeket a legújabb idők nemzetközi fejlődése hívott elő” — fe­jezte be alkalmi program­ját Szabó István, aki iri­gyelte az izraeli kibuc nyolcezer tehenének 11 000 (tizenegyezer) literes fejési átlagát, mondván a mi holstein-frizeink is adhat­nának ennyit a hétezer he­lyett. A megyében pedig ugyebár négyezer körül vagyunk. Ennek ellenére nekünk sem lehet kisebb­ségi érzésünk. Minden adottsághoz, így a miénk­hez is hozzá lehet rendelni egy maximális lehetőséget, és a kihozatal aránya lehet magasabb a mégoly zsíros földön gazdálkodókéinál is. Jártam a nyáron Görög­országban, ahol egy ugyan­csak kies vidéken a terület szélén felirat fogadott: Vo­los Industrial Area. Fél megyémyi terület a mi fo­galmaink szerint, ahol a görögök a támogatásból utat építettek, telefont vit­tek be és a kikötőt korsze­rűsítették, a külföldi tőké­nek pedig adó- és más kedvezményekkel hozták meg a kedvet a betelepe­désre. Ugyanez megy végbe Törökországban is, ahol egy év alatt annnyi tőke áramlott be, mint amennyi hozzánk másfél évtized alatt. A mi mindenáron való munkahelyteremtő progra­munk véleményem szerint rövid távon népszerűséget hozó, de a problémák meg­oldását elodázó törekvés. A rendelkezésre álló támoga­tásokkal, a mozgósítható helyi tőkével, modem tech­nológiával dolgozó tőkés cégeket kellene idecsábíta­ni, akár úgy is, hogy ná­lunk még nagyobb kedvez­ményeket kapjanak, mint az ország más részein. Va­lakinek, valakiknek hírül kellene vinni, hogy itt még tényleg olcsó a munkaerő, a föld. De rajtunk kívül vajon ki hallott arról, hogy Ombolyon, Penészleken 400 forintért egy hold földet lehet venni? Hogy Szat- márban 300 forint a nap­szám, míg Pesten ezeröt alatt senki el nem megy? Ennek a megyének — mivel jószerivel csak hát­rányai vannak — szükség­ből kell erényt kovácsolnia. Ehhez azonban programot az itt élők, itteni tapaszta­latok alapján, itteni böl­csességgel kell hogy készít­senek. Még akkor is, ha az így született ötletek nem kvadrálnak minden tekin­tetben azzal, amit országos vezetők irányként szeret­nének látni. Végül is az egész nép boldogulása a vezető szempont, 'ez pedig a részekből fog összeállni. Hiszen Szabó István is azt mondta: szocialista piac- gazdaságot építünk. Ez a piac azonban a megyék ar­culatával együtt mindenütt más és más. Saját arcula­tunkra rátalálni, magunkat olyannak megismerni ami­lyenek vagyunk, kínnal- bajjal, sok csalódással járó processzus lesz. De ha ab­ból indulunk ki, mint ami­lyenek szeretnénk lenni és nem amilyenek vagyunk, annak következménye lesz az igazi csalódás. Esik Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents