Kelet-Magyarország, 1988. augusztus (45. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-29 / 206. szám

1988. augusztus 29. Kelet-Magyarország 7 Három bajnoki oím után Tünde, a víz leánya Szabó Tünde nevét ma már jól ismeri a sportszere­tők tábora. Alig egy éve, hogy kellemes hírek, szép sporteredmények révén letet­te névjegyét a sportág aszta­lára. Sokan vannak, akik úgy gondolják, Tünde mar kinőt­te a gyermekcipőt... Így jár az a sportoló, aki már ka­maszkorában hallat magáról. Tünde Nyíregyházán lakik. Alig pár száz méterre Csabai Jutkától, aki eddig tulajdon­képpen egyedül fémjelezte a megyeszékhely úszósportját. Hogy a helyzet változott, ab­ban bizonyára közrejátszik, hogy Szabó Tünde ugyanab­ban a klubban versenyez. Váratlan siker Messze a várakozás felett, még azok számára is megle­petést keltőén úszott, akik bajnokságot, aranyat vártak tőle. Az NYVSSC felettébb színes, ifjú tehetsége az or­szágos felnőtt úszóbajnokság során három számban lett el­ső. Vajda Tamás tanítványa — 14 esztendősen — hihetet­len akarással készült egész éven át, dolgozott rendületle­nül, hittel. Hétéves korában ismerke­dett meg az úszással. Későn? Előbb gyorsúszóként kezdte, edzője azonban hátúszó te­hetséget- látott benne. 1984- ben, egy budapesti verse­nyen szerezte első érmét a delfin OB-n, ez meghatároz­ta további karrierjét. Tavaly minden előzőnél lelkiismeretesebben készült, olykor jó eredményeket is úszott, mégsem került" be a magyar IBV-csapatba. Ké­sőbb aztán utazhatott, de csak saját költségén, amelyet egyesülete előlegezett neki. Tünde aztán meghálálta a bi­zalmat, mert a phenjani IBV-n, a jelenlévő sportveze­tők legnagyobb ámulatára, a „zsíros kenyéren” kiutazott kislány első lett a 100 méte­res hátúszásban. A MŰSZ később méltányolta a szép eredményt, visszafizette a 16 ezer forint költséget Tünde klubjának. Óriási ugrás éve 1988., amely számos lehetőséget tar­togatott a nyíregyházi kis­lány számára. Ifjúsági EB Hollandiában, valamint fel­nőtt országos bajnokság Bu­dapesten. Az előbbin két ezüstérem — 100 és 200 há­ton — sikeredett, ez jóval több volt, mint amit vártak tőle. Aztán következett egy igazi megmérettetés: Buda­pest, felnőtt úszó OB. — Őszintén elárulom, töp­rengtem, hogy egyáltalán in­duljak-e a magyar bajnok­ság versenyein. Féltem, hogy „leszerepelek!’, ami visszavet a további , fejlődésben — mondja. Aztán mégis elindult a ha­zai úszók legrangosabb via­dalán, egy hetet töltött Dar- nyi, Szabó, Csabai és a többi­ek társaságában ... A szöuli programnak megfelelő idő­rendben bonyolított bajnok­ságon — Egervári Krisztina távollétében — három ma­gyar bajnoki címet szerzett Szabó Tünde. A siker egye­dülálló a szabolcsi úszósport történetében. — Különösen kettőszázon sikerült jó eredményt elér­nem — magyarázza —, pe­dig erre a számra készültem legkevésbé. Napi 14—15 kilométer Most nyári pihenőjét tölti az idei OB legeredményesebb felnőtt úszónője, néhány nap, s mint újdonsült középisko­lás ott találjuk a Vasvári Pál Gimnázium első osztályosai között. — Tisztában vagyok azzal, hogy sokat kell edzeni. Ver­senyidőszakban napi 14—15 kilométer az „adag”, ehhez jön még a kondicionáló fog­Edző és tanítvány: Vajda Tamás és Szabó Tünde. lalkozás. Ha belelendülök, el­felejtem, mennyi is az a sok. Azt is tudom, hogy a minősé­gi munka a legfontosabb. A jövő? Még igazán nem is gondolt arra, hogy mi szeret­ne lenni. Addig azonban sok-sok úszás és tanulás ... Tanulás és úszás. Kevered­nek a gondolatok, mestersé­gesnek érzem a sorrendet, amit a kettő között fel lehet állítani. Szabó Tünde ma tud annyit az úszásról, mint sok szakavatott edző. Biztos, hogy képes lesz eldönteni, jövőjét, biztos tudja, hogy ezt, az embert ugyancsak pró­bára tevő sportágat mikor is hagyja abba. — Reggel hattól nyolcig úszom mindennap, majd kettőtől ötig ugyanezt te­szem. Közben iskolába já­rok, majd otthon folytatom a tanulást. Este — ha jut idő — egy fél óra tévé, majd be­lezuhanok az ágyba, annyira fáradt vagyok. Másnap aztán folytatódik az „ördögi kör”. .. Nem is tudom miért. .. sze­retem amit csinálok. Vajda Tamás edző viszont tudja a magyarázatot: — Jó versenyzőtípus, olyan úszó, aki a megadott takti­kát igyekszik mindenkor be­tartani. Mivel még csak ti­zennégy éves, így jövőre is el­indulhat az ifjúsági Európa- bajnokság versenyein. Mi azonban a Bonnban sorra kerülő felnőtt EB-t vesszük „célba”, ennek megfelelően folytatjuk a felkészülést. Tün­de jó eredményeket úszott az idén, bár véleményem sze­rint ettől is több van benne. Ezt azonban csak komolyabb edzéssel lehet elérni. Fő szá­ma a hátúszás, de gyorson is vannak eredményei. Az elkö­vetkező időben a hátúszás technikájának csiszolására fektetjük a hangsúlyt, a csa­pások számát is csökkenteni kell. Ne tessék dicsérni... Az edző és tanítványa már a jövőt tervezik. Száz háton 1:03,00, kettőszázon 2:15 vagy ennél jobb eredmény az el­érendő cél! A bizakodás nem alaptalan, mert ahogy a nyír­ségi kislányt ismerjük, ké­pes ennyit javulni. — Többször szeretném eze­ket az időket megúszni — mondja —, majd pedig ál­landósítani azokat, ez van az edzéstervemben, szépen is néznék ki, ha nem sikerülne. Valahogy nem óhajtó mód­ban hangzik az utolsó mon­data. Kívánsága csak egy van. Az ajtóból még vissza­szól : „Ne nagyon tessék dicsér­ni” — mondja. Megpróbáltam... Kovács György MOTORCSÓNAK EB Siklósi János Európa-bajnok A várakozásnak megfele­lően hármas magyar sikert hozott a 750 kcm-es sportha­jók motorcsónak Európa­bajnoksága, amelynek szom­baton és vasárnap a Margit­sziget melletti budai Duna- ág adott otthont. A nyitóna­pi kettő után vasárnap újabb két futamot rendez­tek — mindkettőt Siklósi Já­nos nyerte, így övé lett az Európa-bajnoki cím, meg­előzve ifi. Kuti Györgyöt és Nagy Istvánt. FORMA—1 Sennáé a Belga Nagydíj Vasárnap a belgiumi Spa- Francorchamps-ban rendez­ték meg az idei Forma—1-es autós világbajnokság 11. fu­tamát. Csakúgy, mint az ez évi korábbi viadalokon, ezút­tal is a McLarenek uralták a versenyt. A célba elsőként a brazil Senna érkezett, megelőzve márkatársát, a francia Prostot és a belga Boutsent (Benetton). Megoldatlan, de nem megvalósíthatatlan kérdések Törések a motorosoknál Tavaly nagy volt az öröm a nyíregyházi Volán DSC salakmotorosainál, joggal hi­szen a szakosztály történeté­ben először sikerült csapat­bajnoki aranyat nyerni. Bál­áz elmúlt évben is voltak kudarcok vagy félsikerek, a csapateredmény bearanyozta az éves szereplést. Az idén aztán folytatódott a siker­széria, hiszen öten is az OB I-be kerültek. A szurkolók nem sokáig örülhettek, hiszen elkezdő­dött egy olyan balszerencsés sorozat, amely talán eddig még egyetlen motoros szak­osztályt sem sújtott. Gyulán Kovács Zoltán, alig később idehaza Kovács András sé­rült meg súlyosan. Mire mindketten rendbe jöttek volna Petrikovics is megsé­rült, újabb törés történt. Ez­zel már szinte bizonyos, hogy a nyíregyháziaknak csak az OB II-ben lehetnek érmes reményei. Bár kétség­telen, hogy az idei sikerte­lenségben döntő szerepe lesz, illetve van a balszeren­csének, azonban más okok is közrejátszanak. A depóban járatosak is ta­pasztalhatják, hogy a szak­osztályi munka, a hangulat távol áll az ideálistól. Azt egy focicsapatnál sem vár­Verseny után ... (Elek Emil) ják el hogy a tizenegy játé­kos sülve-főve baráti közös­séget alkosson, ám azt igen, hogy a pályán érvényesüljön a testőri jelszó: mindenki egyért, egy mindenkiért. A papírforma szerint a moto­rosoknál könnyebb lenne ezt megvalósítani, hiszen keve­sebben vannak, ezzel kisebb az emberi súrlódások lehető­sége is. Azt el kell fogadni, hogy egyik fiú ilyen, a másik pedig olyan, ez még rendjén- való. Egyik ezt veti a másik szemére, a másik szintén tud érvelni, és részigazságok mindenkinél adódnak. Ám a szakosztály vezetésének, az edzőnek ilyen esetekben az „optimális” igazságszolgálta­tással kell élnie. Tudom, hogy felnőtt versenyzőknél ez nem kis gondot jelent, ám vállalt feladatukat teljesíteni kell. A versenyzőkkel el kell fo­gadtam, . meg kell értetni, hogy az egyéni érdekek egy­ben klubsikereket is jelente­nek. Itt volt az egyéni világ- bajnokság kontinentális dön­tője. Lesznóba jutott Balogh (a klub történetében az első ilyen versenyző), ám innen már nem sikerült továbblép­nie. Bejutott viszont a végső döntőbe Tihanyi, és kelle­mes meglepetést okozott ez­zel a magyar szukolóknak. Amit kevesen tudnak: Tiha­nyi a lesznói versenyen egy kölcsönblokkal ment, ezt pe­dig Petrikovicstól kapta. Ez sportszerű gesztus, ám ott volt egy klubtársa is, így EOY sporttárs New Yorki Járása, mozgása, megjelenése fiatalos, sportos. Tíz évet nyu­godtan letagadhatna a korából a New York-i vendég, aki már több mint három évtizede él távol hazájától, és azóta ritkán, de visszatér szülőföldjére. Akik ott voltak a múlt heti Nyíregyháza—Ózd mérkőzésen, láthatták, hogy a kezdőrugást egy idősebb úr, bizonyos Steven Juhasz, azaz Juhász István vé­gezte. Miután Csáki játékveze­tő a sípjába fújt, az Ameriká­ból jött vendég elindította a labdát. . . Utoljára 194t-ben egy Nyíregyháza—Munkács mér­kőzésen volt hasonló élmény­ben része. Akkor csapata az ő mesterhármasával nyert 4:3 arányban a vendégekkel szem­ben. — Hol szerette meg ennyire a sportot? — Nyíregyházán a Bocskai ut­cában laktunk, közel a Kossuth gimnáziumhoz ahová jártam, s közel a bujtosi pályához, amely sok szép emléket jelentett szá­momra. ö is mint a legtöbb gyerek, labdaszedőként kezdte, később egy Berger Puti nevű sportve­zető cipőt adott a lábára. Két évig az ifik között rúgta a bőrt, aztán egyszer 15 évesen beállították a NYTVE első csapa­tába. Mint fiatal gyerek ,áraz­ta” az idősebb játékostársakat, ezen olykor jót derült a közön­ség. Nosztalgiával beszél azokról a NYTVE—NYKISE mérkőzések­ről, amelyeken szerepelt, s ahol mindenkor rekordszámú közön­ség előtt játszottak a csapatok. Jó nevű társai voltak, együtt ját­szott Gerdával, Sípossal, Gál­lal, Fülével, Lovásszal... Az 1941-es katonai behívó azonban derékba törte futballkarrierjét. 1956 óta New York melletti la­kásában él. Sokáig a szakmájá­ban, asztalosként dolgozott, nyugdíjazása előtt lett önálló mesterember. — Milyen a kapcsolata a szülő­földdel? — Több magyar újságot, így a Kelet-Magyarországot, Nép- sportot járatom, bár hosszabb- rövidebb késéssel kapom meg. — Mit tudott ez idei Nyíregy­háza labdarúgásáról? — Tudtam, hogy. négy évig az NB I-ben szerepeitek, meg azt, hogy azóta a másodosztályban játszanak. Akad néhány ügyes fiú a csapatban, ha összeszedik magukat, előrébb kerülhetné­nek. Juhász István szenvedélyesen bizonygatja: kellenek a felfelé A NYTVE NB Il-es csapata 1941-ben. Balról jobbra, állnak: Négyesi L., Veress, Gál, Füle, Márki, Lovász, Szollár, Milotai Gábor edző, guggolnak: Sárdi, Szalaí, Négyesi M., Juhász Ist­ván. vezető úthoz a lépcsőt építők, egy csapat fejlődését az egymást követő generációk hozhatják létre. Nézem a hévvel vitázó egykori centert, és arra gondo­lok: kicsi a világ, néhány nap alatt ideérkezik a levél Ameri­kából, néhány óra alatt átszök­kennek a legmodernebb óriás­gépek Európából az újvilágba. — Mikor született a kezdőrú­gás ötlete? — Elárulom, régóta fúrt a kí­váncsiság, szerettem volna „élő­ben” is látni késői utódaimat, így kerültem a városi stadionba, ekkor vettem meg a kezdőrúgást. — Mit érzett? Rezzenő mosoly. — Utólag tudtam meg, hogy eb­ben a stadionban az állóhelyi részen vannak a legelfogultabb szurkolók. Zavaromban éppen őket nem köszöntöttem, ezúton kérek tőlük elnézést. — Milyen a mai Nyíregyháza, egy amerikás magyar szemével? — Olyan nagyot változott a város, hogy egyedül a Kossuth teret ismertem meg. Szépek a házak, a most épülő sportcsar­nok, a parkok, a terek, öröm­mel fedeztem fel, hogy áll még az az újs4gosbódé — bár köz­ben kicserélték — amelynek ol­dalára függésztették ki, a min­denkori csapatösszeállítást. Az­tán megvan a vaskerítés is a té­ren, amelyen ülve oly sokat vitáztunk a fociról. Juhász István, az egykor nép­szerű „Apa” szinte kifogyhatat­lan az élményekből, és közben a honi labdarúgással ismerke­dik. Bármennyire figyelemmel kíséri a hazalátogató az esemé­nyeket, sok mindent nem ért. Felidézem a New York-i vendég fiatalos hévvel előadott érveit, szemének villogását, nem érti amit mi itthon túlságosan is értünk, elfogadunk sok olyasmit, ami tulajdonképpen elfogad­hatatlan, felmentjük, áltatjuk magunkat, miközben szemünk láttára sorvadnak el sportágak, gyengül a diákság ellenállóké­pessége. Itt járt egy régi sporttárs, azóta már visszarepítette a hatalmas Jumbó. A rokonszenves, 68 éves sportember amerikai lakásában várja az újságokat, a szülőföld­jéről érkező híreket. (K. Gy.) joggal merül fel a kérdés: miért nem Balogh ment ve­le? Hogy végül is a debrece­ni fiúnak hozott sikert, ez már tény, miként az is: az eset jól példázza a szakosz­tály belső hangulatát. Aztán itt van a szerelőkér­dés. Mint ismert, egyetlen gépmestere (Szabó István) van a szakosztálynak, aki nem tudja ellátni százszáza­lékosan feladatát. Márpedig az eredményes szereplésnek alapfeltétele a technikai hát­tér biztosítása, azt nem lehet megengedni, hogy egy ver­senyző maga bütykölje gé­pét, idegi és fizikai energiá­jának jó része erre menjen el, ne a motorozásra. Még egy gondolat a motoroknál maradva: a költségvetés ké­szítésénél, pontosabban a költségek elosztásánál, miért ne lehetne figyelembe venni a versenyzők véleményét! Ez nem vasárnapi motorozás, itt a gyári motorokat, min­den versenyző, szerelő „át- spécizi”, mondjuk a Jáwa motorhoz vagy blokkhoz másféle kuplungot, netán le­húzógyűrűt szerel. Az egyik versenyző mondta: számára az lenne a legjobb, ha minden évben kapna százezer forin­tot, persze nem készpénzben, ő tudná, hogy ennyi van, ebből a szerinte legfonto­sabb és legalkalmasabb al­katrészeket szerezné be. Vagy ez teljesen megvalósít­hatatlan ? Nem titok, ebben a sport­ágban a versenyzők oldalán állok, természetesen nem végletesen, a realitáson belül maradva. Ugyanis az egyéni sikerek, a győzelmek és a pénz mellett ezek a fiúk kö­zönséget szórakoztatnak, és nagy kockázatot vállalnak. Ennek ellenére, miként a sport bármely ágában, itt is megvannak a szabályok: mi a versenyzők dolga, mi az edzőké, a szerelőké és a ve­zetőké. A minél nagyobb si­ker záloga pedig csak egy lehet: a maga területén min­denki a maximálisát adja, il­letve adhassa. A technikai sportágak kö­zül éppen a salakmotorozás az egyik leginkább szórakoz­tató, úgymond nézőcentrikus. Itt a szurkoló a verseny min­den pillanatát szemmel kí­sérheti, testközelben hallhat­ja, láthatja, sőt érezheti a versenyzők és motorok via­dalát. És a magyar salakmo­torozás felszálló ágban van, bizonyítják ezt az egyéni, és páros világbajnokságok eredményei. Tulajdonképpen itt a lehetőség a továbblé­péshez, honi és szakosztályi szinten egyaránt. Sőt éleseb­ben is fogalmazhatunk: ezt a lehetőséget meg kell ra­gadni, hiszen ami tegnap elég volt, az ma már kevés, holnap pedig szinte semmit sem ér. A nyíregyházi motorosok már bizonyították, hogy a magyar élmezőnybe tartoz­nak, a szakosztály pedig azt, hogy életképes. Ám az is bi­zonyos, hogy nagyon sok a probléma, a megoldátlan, de nem megvalósíthatatlan kér­dés ... Mán László 7---------: K NI SPORT

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents