Kelet-Magyarország, 1988. augusztus (45. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-23 / 201. szám
8 Kelet-Magyarország 1988. augusztus 23 Ma kigyúl az olimpiai láng Kim Ok Jinnek, az olimpiai szervezőbizottság főtitkárának vezetésével 150 tagú dél-koreai küldöttség érkezett Görögországba, hogy részt vegyen Olümpiában azon a hagyományos ünnepségen, amelyen — a nap sugarainak a segítségével — fellobbantják az olimpiai lángot. A tradicionális ceremónia keretében a Héra templomnál a tervek szerint ma, helyi idő szerint 11 órakor gyújtják meg az olimpiai mozgalom/a nyári és téli játékok szimbolikus jelét, s ezután útjára indulhat a staféta. A fáklyavivők útja Olümpiából a tengerpartra vezet, ahonnan az Olimpia nevű hajó Neo-Faleronba viszi tovább a lángot. A következő állomás az athéni Akropolisz, itt a 25-ére virradó éjszaka lobog majd a tűz. Augusztus 25-én este ismét futók viszik a fáklyát a Pánathén Stadionba, az ókori olimpiák színhelyére, s itt veszi át a dél-koreai küldöttség. Ugyanezen a napon az athéni repülőtérrőf különleges repülőgép emelkedik a magasba, fedélzetén a lánggal, hogy 27-én, helyi idő szerint 11 órakor ^él-koreai földön landoljon. Cseju nemzetközi repülőteréről indul majd az újabb hosszú váltófutás, amely 4163 kilométert tesz meg 22 nap alatt. Egyes szakaszokon futók, máshol hajók és gépkocsik viszik a lángot, hogy szeptember 17- én, 12.30 órakor megérkezzen végcéljához, a szöuli Olimpiai Stadionba. Medfnvest úszó OB Szabó Me báróin aranya Budapesten a Komjádi-uszodá- ban vasárnap este a 20 órakor kezdődött döntőkkel befejeződött az országos felnőtt úszóbajnokság, amely az olimpiai kiküldetést illetően több versenyszámban a válogatást is hivatott volt eldönteni. Az előző napi botrány — Darnyi és Csabai kizárása — után összeült a versenybíróság, ahol Lukácsi Tibor elnök hangoztatta: továbbra is szigorúan fogják elbírálni a rajtnál a „szándékos” kiugrásokat. Hogy az úszók lettek figyelmesebbek, vagy a zsűri tartózkodóit a botrány további folytatásától — nem tudni. Tény. a folytatásban egyetlen szabálytalan rajtot sem kellett „visszalőnie” az indítóbírónak. Szabó Tünde Arról korábban beszámoltunk, hogy az egyhetes sorozat a nyíregyházi úszók nagy sikerét hozta. Az olimpiai utazó Csabai Judit 400 gyorson, klubtársa Szabó Tünde 50 és 100 háton lett aranyérmes. Ezzel még nem volt vége. Vasárnap este tovább folytatódott a szabolcsi éremeső. Szabó Tünde, az NYVSSC 14 esztendős úszója. Vajda Tamás tanítványa ezúttal is igazolta kivételes klasszisát, a 200 méteres hátúszás döntőjében elsőnek ütött a célba, harmadik bajnoki címét szerezte. Három verseny — három győzelem. S ha figyeMai műsor Kézilabda. Kisvárdai SE—Kazincbarcika. NB Il-es női mérkőzés. 16 óra. lembe vesszük a sportág fővá- roscentrikusságát. a nyíregyházi kislány eredménye, egyben a vidéki úszósport nagy diadala. Olyan teljesítmény, amely méltán kap helyet a sportág szabolcsi aranykönyvében. A befejező versenynap még egy másik nyíregyházi helyezést szolgáltatott. A 200 m-es pillangóúszásban elindult Kovács Rita negyedik lett. Ezzel lezárult a „maratoni” úszóbajnokság. A legjobbak hétfőtől Balatonfűzfő- re, edzőtáborba vonulnak, úgy, hogy Tihanyban laknak, de Ba- latonfűzfőn edzenek. Eredmények. 200 m hát. bajnok: Szabó Tünde (NYVSSC, edzője: Vajda Tamás) 2:19,51. 2. Gál (FTC) 2:20,44, 3. Tolnai (Vasas) 2:20,96, 4. Hajdú (Vasas) 2:28,62. 200 m pillangó, bajnok: Buth Zsuzsa (Bp. Spartacus, e.: Kiss László) 2:18,43. ... 4. Kovács Rita (NYVSSC) 2:23,04. Kovács György A Nyíregyházi Vízügyi SE kajak-kenu szakosztálya a hét folyamán túrát rendez a Tiszán, 16 sportoló részvételével. A csoport tagjai kedden reggel Tuzsérról indulnak, közben két napot Domb- rádon, hármat Tokajban töltenek. A vízügyes fiatalok a A szalkaiak döntetlenje Kézilabda NB II-ES FÉRFIMÉRKÖZÉSEK : Lyukóbánya—Tiszavasvári Lombik 24:21 (11:11). Gól: Bőd, Vámosi 5—5, Danes 4, Hunyad- vári, Hanufer 3—3, Nagy 1. Későn kezdett el hajrázni a Lombik. Salgótarján—Mátészalkai MTK 31:24 (15:9). Gól: Tamás 9, Fekete 8, Talabos 5, Tóth 2. A bosszú és fárasztó utazás után Jövőre Kaszparov— Polgár mérkőzés? Sakk Kölnben NSZK-szerte sugárzott tv-mérkőzést játszott Polgár Zsuzsa a nyugatnémet Hickl nemzetközi nagymesterrel. A magyar sakkozónő remizett, s mivel a sötét bábokat vezette, továbbjutott. Ez annyit jelent, hogy jövőre is meghívott. (Tavaly a holland Timmann-nal szemben ért el hasonló eredményt.) A rendezők tervei szerint 1989ben Kaszparov—Polgár mérkőzés lesz a televízióban. A tv-meccs után Nordhprn- ban hat résztvevős férfiversenyen indult Polgár Zsuzsa — 40—40 perc volt egy játszmában a gondolkodási idő —, s fölényesen győzött. A jövő héttől a két kisebbik Polgár-lány, Zsófia és Judit Várnában versenyez, majd szeptember 23-ától Ausztráliában, Adelaide-ben indulnak a 20 éven aluliak világ- bajnokságán (Zsuzsa a fiúk, Judit a lányok mezőnyében.) A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 34. játékhetén 13 plusz 1 találatos szelvény 89 darab, nyereményük egyenként' 88 682 forint. 13 találatos szelvény 34 darab, nyereményük egyenként 60 713 forint. 12 találatos szelvény 2726 darab, nyereményük egyenként 1826 forint. 11 találatos szelvény 26 459 darab, nyereményük egyenként 188 forint. 10 találatos szelvény 150 291 darab, nyereményük egyenként 50 forint. A kifizetés időpontja: 20 000 forint alatt augusztus 27-től, 20 000 forint felett szeptember elsejétől. Volán Kupa nemzetközi salakmotor-viadal Osztrák győzelem V—c Se M [SPORT víziedzések után sátorban alszanak, s különböző erőfejlesztő gyakorlatokkal készülnek a megyei kajak-kenu bajnokságra, amely szeptemberben Harangodon lesz. A csapat edzője Bátyi Zoltán. csak ennyire tellett a szalkaiak erejéből. NB II-ES NŐI MÉRKŐZÉS: Mátészalkai MTK—Miskolci Spartacus 17:17 (8:9). Gól: Pap 6,Kacsur 5, Puskás 3. Laczkó 2, Rácz 1. Férfiasán kemény, nagy iramú mérkőzésen a bajnokaspiráns miskolciaktól szerzett l pontot a lelkes hazai gárda. Vasárnap a második forduló mérkőzéseivel folytatódott a labdarúgó megyei II. osztály küzdelemsorozata. Tyúkod és Encsencs csapata újabb győzelmével továbbra is veretlen. Jól szerepel Üjfehértó. ezúttal Nyír- tassról vittek el egy pontot. Meglepetés Ibrány gyenge szereplése. Eredmények: Encsencs—-Ibrány 1:0, Dómbrád —Ópályi 2:0, Gyulaháza—Csen- ger 2:3, Tiszaszalka—Vásárosna- mény 0:0. Tyúkod—Nyírkárász 2:0, Kocsord—Sényő 2:1, Nyírtass —Üjfehértó 1:1. Ajak—Mándok 2:1. ALLÄS 1. Tyúkod 2 2--------4-1 4 2. Encsencs 2 2--------2-0 4 Immár hagyomány, hogy ünnepeink többségéhez nyíregyházi salakmotorversenyek kapcsolódnak. Vasárnap, augusztus 21- én délelőtt a Volán Kupa nemzetközi egyéni viadal résztvevői álltak rajthoz a Zalka Máté utcai stadionban, öt nemzet — lengyel, csehszlovák, osztrák, jugoszláv és magyar — motorosai küzdöttek a pontokért. Az első négy futam előtt edzés- lehetőséget kaptak a résztvevők, ezzel az első kör a szokottnál is tovább tartott. Ekkor már kiderült: az indulók közül Balogh, Üjhelyi, Hajdú, Kovács Zsolt, Seres, valamint az osztrák Funk motorozása jelent csak szórakozást, a mezőny többi tagja gyengén üli meg a gépet. Sok bukást láthatott a mintegy kétezer néző, és jó néhány olyan futamot, amelyben csak hárman rajtoltak. Izgalmasnak ígérkezett a befejező, huszadik futam. Ekkor állt a startszalaghoz az addig veretlen, 12 pontos Funk, a két 11 pontos magyar, Balogh és Üjhelyi, valamint a 10 pontos Kovács Zsolt. Sok kérdésre volt hi- vatott választ adni a négy kör, 3. Üjfehértó 2 1 1-6-1 3 4. Dombrád 2 11 — 3-1 3 5—6. Ajak 2 1 1-4-3 3 Csenger 2 11 — 4-3 3 7. V.-namény 2 11 — 1-0 3 8. Nyírtass 2 — 2-3-3 2 9. T.-szalka 2 — 2-1-1 2 10. Kocsord 2 1—1 2-6 2 11. Mándok 2-113-41 12. Ibrány 2 — 1 12-3 1 13. Ny.-karász 2 — 1 11-3 1 14-15. Gyulah. 2-------2 2-4 — Sényő 2-----------2 2-416. Öpályi 2-----------2 0-3 — NB-s utánpótlás-bajnokság: Ózd—NYVSSC (ifjúsági) 2:2. Űzd —NYVSSC (serdülő) 2:4. öregfiúk-mérközés: NYVSSC— Tiszavasvári 3:2 (1:0). hiszen Funk-siker esetén az osztrák nyeri a versenyt, Balogh vagy Üjhelyi elsősége egy kü- lönfutam lehetőségét is jelenthette volna. Az izgalom leginkább Kovács Zsoltot viselte meg, a nyíregyháziak tehetséges fiatalja korán engedte ki a kuplungot. és szalagszakítás miatt kizárták. (A szurkolók közül többen is zokon vették a döntést, sajnos a vezető biró, Szakos István jogosan zárta ki Zsoltot, bár korábban is volt szalagszakadás, akkor a startgép késése, nem a kiugrás okozta a szakadást.) Az ismételt starthoz így hárman álltak fel, Balogh ragyogóan csípte el a rajtot, és vezette a mezőnyt. „Kicsi” hiába motorozott a nagy sikereire emlékeztetőén, Funk nem adta fel, és végül a motorok közötti különbség eredményeként meg is tudta előzni az egyik egyenesben. Ezzel az osztrák versenyző nyerte a viadalt, mögötte Hajdú és Balogh állhatott a dobogóra. A Volán Kupa végeredménye: I. Robert Funk (osztrák) 15, 2. Hajdú (Miskolc) 14, 3. Balogh (Nyíregyháza) , 13, 4. Üjhelyi (Miskolc) 12, 5. Seres (Miskolc) II, 6. Kovács | Zsolt (Nyíregyháza) 10, 7. Buzendar (csehszlovák) 7, 8. Stadler (osztrák) 7 ponttal. Mán László Labdarúgás Szerdán keret Szerdán még lesz egy labdarúgó bajnoki forduló, aztán az augusztus 31-i, linzi Ausztria— Magyarország válogatott találkozó miatt rövid szünet következik. Mezey György szövetségi kapitány hétfőn közölte, hogy a szerdai bajnoki mérkőzések után hirdeti ki azt a keretet, amely a hét végén edzőtáborozásra utazik. Bécsi hír szerint az osztrákok ugyancsak szerdán ismertetik a magyarok ellen készülő keret összeállítását. Labdarúgó megyei II. osztály Az élen: Tyúkod, Encsencs KOSSUTH RADIO 8,20: Hogy tetslgik lenni? — 9,00: Napközben. — 11,00: Éneklő Ifjúság. — 11,13: Zeneiskolásoknak a XI. kerületi zeneiskolások muzsikéinak. — 11,37: Üt a láthatatlan házhoz. Epizódok Lénárd Sándor önéletírásából (1986). — 12,45: Intermikrofon. — 13,00: Klasz- szikusok délidőben. — 14,10: Magyarán szólva. — 14,30: Dzsesszmelódiák. — 15,00: Kapcsoljuk a pécsi körzeti stúdiót. — 15,20: Mozart: B-dúr szimfónia K. 319. — 15,40: Pogy- gyágz. — 16,05: Szívesen hallgattuk. — 17,00: A Ciprian Po- rumbescu Konzervatórium madrigálkórusának felvételeiből. — 17,15: A Román Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. — 17,45: A Szabó család. — 19,15: Világirodalmi De- kameron. — 20,03: Népdalok. — 20,30: Fej, vagy írás. —21,00: Operabérlet. — 22,00: Hírvilág. — 22,30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót (élő). — Kb. 23,30: Szimfonikus táncok. PETŐFI RADIO 8.05: Napraforgó. — 9,05: „Prímásfantázia”. — 9,40: Rivaldafényben. — 11,10: Térkép és útravaló. — 12,10: Nótacsokor. — 13,05: Szegény Dzsoni és Arnika. Lázár Ervin mesejátéka (1981). — 14,00: Látogatás a múltunkban. — 15,15: Csúcsforgalom. — 17,30: Helykereső. — 18,30: Újdonságainkból. — 19,05: Csak fiataloknak! — 20,00: Kérted — hallgathatod! — 20,25: Operettfinálék. — 21,05: Csintamánok és madarak. Karel Capek novellája. — 21,34: A XXI. Arany Orfeus Nemzetközi Fesztivál új bolgár dalaiból. — 22,00: Betűtenger. — 23,00: A dzsessz története. 21. rész. — 23.50—0,14: Deák Tamás szerzeményeiből. BARTÓK RADIO 9,08: A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye a Berlini Filharmónia hangversenytermében. — 10,37: Zongoramuzsika. — 11,00: Tiszta reggelen — versek. — 11,15: Hegyek alján. Részletek d’Albert operájából. — 12,07: George Georgescu vezényli a Bukaresti „George Enescu” Filharmonikus Zenekart. — 13,05: Rockzene CD-n. — 14,16: Kodály-kórusművek. — 14,31: Muzsikáról versben, prózában. — 15,03: Magyar szerzők művei fuvolára. — 15,25: Labirintus. — 15,40: Michael Rabin hegedűi. — 16,10: Beethoven kamarazenéjéből. — 17,30: Poggyász. — 17,50: Kari Ridderbusch operaáriákat énekel. — 18,30: A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora. — 19,05: A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora. — 19,35: Ormándy Jenő vezényli a Philadelphiai Szimfonikus Zenekart. — 20,50: John Mar- tyn 1986-os „Piece by piece” (Darabonként) című albuma. — 21,33: A pécsi stúdió hangarchívumából. — 22,00: Kamarazene korabeli hangszereken. — 22,30: Üj kóruslemezeinkből. — 23,02: Kosárba rakott aprólékos morzsalék . .. Csúzy Zsigmondról beszélget Szörényi László és Albert Zsuzsa. nyíregyházi radio 6,20—6,30 és 7,20—7,30: Hírek, tudósítások Észak-Tiszántúlról. — 17,30—18,00: Hírek — Barry White énekel — Felsőlégúti hurutok. Dr. Kocsis Klára előadása — Az elöljáró. MAGYAR TV 8,55: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9,00: Képújság. — 9,05: Fókusz. — 9,45: A Korall-szi- get 5. (ism.) — 10,10: Köszönöm, Miss Jones! Angol tévéfilm (ism.) — 41,05: Mozgató. — 11,15: Képújság. — 16,35: Hírek. — 16,40: Három nap tévéműsora. — 16,45: Tízen Túliak Társasága. — 17,25: Egy szó, mint száz. — 18,05: Kisfil- mek Romániából. — 18,25: Reklám. — 18,35: Tévétoma. — 18,40: Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal. — 19,05: Esti mese. — 19,25: Rekj lám. — 19,30: Híradó. — 20,00: Reklám. — 20,05: A folyók nem állnak meg. Ausztrál tévéfilmsorozat 2. rész. — 20,50: A hét műtárgya. — 20,35: Leonard Bernstein a West Side Story lemezfelvételén NSZK film. — 22,25: Mindig van egy hid. Do- kumentumjátékíilm. — 23,15: Híradó 3. 2. MŰSOR 18,00: Képújság. — 18.05: Hírek román nyelven. — 18,10: Csali. — 18,20: Tájkép. —19,05: A folyók nem állnak meg. 1. (Ism.) — 20,00: Képújság. — 20,05: Zenebutik. — 20,55: Híradó 2. — 21,10: Betűreklám.— 21,15: Kocka a kulcstartón. Csehszlovák bűnügyi film. — 22,40: Képújság. SZLOVÁK TV 1. műsor: 9,00: Tévésorozat. — 10,10: Sportvisszhangok. — 11,15: A Híradó sajtókonferenciája. — 11,55—12,55: Vetélkedő. — 16,55: A nap percei. — 17,05: Objektív. — 17,35: Dokumentumműsor. — 18,00: ötvenéves a prágai központi katonakórház. — 18.20: Esti mese. — 18,30—19,10: Távlatok. — 19,30: Híradó. — 20,00: A szerelem meghatározása (film). — 21,35: vitaműsor. — 22,15: Éjjeli zene (koncert). 2. műsor: 17,55: Gyerekek magazinja. — 18,50: Megyei magazinok. — 19.10: Esü mesp. — 19,30: Híradó. — 20,00: Fiatalok tévéklubja. — 21.00: Az életünk krónikája. — 21,30: Híradó. — 22,00: Világhíradó. — 22,15: Az arisztokrata család megszűnése (spanyol tévéfilm). SKY CHANNEL 7,00: Reggeli magazinműsor. — 8,00: Gyermekműsor. — 9,00: Slágerlista. — 10,00: Romantikus popzene. — 11,00: Toplista. — 12,00: Rockshow. —13,00: Egy másik világ. Amerikai filmsorozat. — 14.00: Nagyvárosi fények. — 14,30: Motorsporthírek. — 15,00: Amerikai egyetemi futball. — 16,00: Slágerlista. — 17,00: Gyermekműsor. — 18,00: Megbélyegezve. Westernfilmsorozat. — 19,00: Komédia. — 19,30: Az űzött vadász. — 20,30: Hawk. Akciókrimi sorozat. — 21,30: Golf. — 23,00: Kaszkadőr dijak átadása. — 1,00: Berlioz: Rómeó és Júlia. — 3,00: Karén Lee. — 3,10: MozaÄshegedüversenyek 7. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: GONOSZTEVŐK TÁRSASÁGA (fr.). Videoház: Video: JESSI ÉS BARÁTNŐI (USA). Kertmozi: A TUAREG BOSZ- SZÜJA (ol.) Béke mozi: CSILLAGOK HÁBORÚJA I—II. (USA). Ea.: 16, 18,30 és 21 óra! Móricz mozi: A FRANCIA HADNAGY SZERETŐJE (ang.) || KelatIHagpurszág Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza. Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja á Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest.xm. Lehel u. 10/a. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza. Aroku. 15. Felelős vez.:Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133-2058. Túra a Tiszán Ifi L 3 HALLGASSUNK CT NÉZZÜNK MEG I : -Tifi 1»uiTmH r mm 1988. augusztus 23., kedd