Kelet-Magyarország, 1988. augusztus (45. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-23 / 201. szám

1988. augusztus 23. Kelet-Magyarország 3 BWBHMBBWBWWTIlBMBIIMWWBiiB&jlMWBM1 ' ■ " .i ~• yUlMMBTMBl i11 í íitl ' .r»MMBBMHBi Gondolatok a szocializmusról (5.) Merre van előre? A csábos teóriáktól, meg­váltást ígérgető jelszavak­tól megcsömörlött emberek egyre türelmetlenebbül sza­kítják félbe az előadói böl­cselkedéseket: „Orvosság kell a betegnek, flastrom a sebnek! Mit tanácsolsz?” Szerinted — ön szerint — merre van előre? De — elgondolkodtató ta­pasztalat — csak olyasféle válasz hat csillapítólag, amely „hasonszenvi” gyógy­módot ajánl. Olyat, ame­lyik vagy a személyes elé­gedetlenség „radikális” megoldási ötleteire licitál, ezeket tódítja (leváltani, el­zavarni a sok hozzá nem értőt, büntessünk a közép­kor szigorával stb.), vagy amelyik más színekkel ugyan, de újrarajzolja a mennyországot. Mégis arra szavazok, hogy ideje véget vetni a politikai agitáció udvarlós stílusának, amely a gyer­meksorban tartott társadal­mi közvélemény meseszük­ségletét és agressziós ösz­töneit táplálgatta. A nagy­korú állampolgárság állapo­ta azzal kezdődik, hogy szakítunk a titokzatosko­dással és hitegetéssel: „csak ne a gyerek előtt.” Merre van előre? Egy ki­csit hátrább! És — ami ta­lán ennél is fontosabb: a földön. Az elvont eszmék éteri világában az irányok nem olyan „megfoghatóak”. Szakítanunk kellene azzal a rögzült szokásunkkal, hogy a szocializmust az örökkévalóság szemszögéből nézdeljük. Hogy azt hajto­gatva, milyennek kell(ene) lennie, módszeresen lebe­széljük magunkat arról, hogy egyetlen valóságos — azaz létező — formájával foglalkozzunk. Ha arról hallok eszme- futtatást, hogy „a szocia­lista társadalom egész ké­péhez, még a hagyományos fogalmához is (!?) hozzá­tartozik, hogy a szocializ­musban az emberek szelle­mi, ideológiai, politikai sza­badságjogai jobban kitelje­sednek, mint a polgári rendszerekben; s hogy ezért felújítva a konvergencia­közeledés elméleteket a szocializmust a polgári rendszerekhez kell hason­latossá tenni; hogy ezzel szemben viszont nekünk kommunistáknak azt kell állítanunk, hogy nem azért akarunk peresztrojkát, mintha a polgári rendsze­rekben látnánk a szocializ­mus igazi modelljét, hanem azért, mert a szocializmus jelen szakaszához hozzá tartozik, amúgy is általá­nos törvényszerűsége — ha az igazi (!?) szocializmust akarjuk” — szóval, ha ilyen fejtegetést hallok, ar­ra kell gondolnom, hogy még mindig rövidnadrágos- nak néznek. Engem ugyanis, minthogy a szocializmus történelmi­leg a munkásmozgalom egyes „osztagainak” köz­vetlen politikai célja lett, megvalósulásának konkrét formái érdekelnek és nem isten országához hasonlatos átköltései. A szocializmus nem elnevezések kérdése, („létező”, „fejlett”, „fejlő­dő”, pláne „igazi”), amivel az emberi kívánság ki­egyenlítheti valóságos hiá­nyait. A szocializmus az élő mozgalom. Fogalmi magasabbren- dűségéből nem következik történelmileg létrejött for­máinak még csak relatív tökéletessége sem. Pedig gyakorlatilag aniiak állítot­tuk (és nem csupán a ma­gas elméletben). Olyan egyszerű módon például, hogy bár sok rossz döntést értünk meg mostanában, olyan helyzetet egyszer sem, hogy a döntéshozóknak ne lett volna igazuk. Ez egé­szen természetes — mond­ja egy közismert tudósunk- politikusunk — ha az in­tézményrendszer olyan, amilyen. „Van mondjuk, egy kormányzati vagy költ­ségvetési vagy miniszteriá­lis döntés, és ha ezt nyil­vános kritika tárgyává te­szik, ez úgyszólván rend- szerellenesnek tűnik a mi struktúránkban." Eszembe jut a nevezetes parlamenti házszabály-módosítás 1986- ban. Ma leírva látjuk egy sajtótermékben, amit ak­kortájt zártabb körű indok­lásban értetlenül-ámulattal hallgattunk: „Az ország- gyűlés leszavazta a kom­munista kormányt.” Előke­resem egy másik újság ko­rabeli példányát és nem kis elégtétellel kajánkodva olvasom az illetékes ma­gyarázó nyilatkozatát. Elő­ször persze a kérdés: „Azt beszélik, hogy a parlament ügyrendjét amiatt kellett módosítani, mert az Or­szággyűlés tavaszi üléssza­kán ... leszavaztak egy minisztert..Aztán a vá­lasz: „Nem tudom — önnel ellentétben — kik azok, akik efféle nézeteket hir­detnek, de hogy nincs iga­zuk, azt tán mondani se kell... Az országgyűlés ko­rábbi vezetői már a nyolc­vanas évek legelején elha­tározták ... az ügyrend mó­dosítását ...” És így to­vább és így tovább ... Ahogy a vicc mondja, „nyu­gati szisztémákban a kor­mányok mennek és a rend­szer marad, nálunk viszont a kormányok maradnak és a rendszer megy”. Mi — amikor egyre töb­ben és többször vetették fel, hogy egy világfejlődési fo­lyamatban megkapaszko­dásunkhoz nemcsak a gaz­dasági, hanem az egész új­ratermelési mechanizmus és az azt szabályozó társadal­mi és politikai viszonyok megújulása is szükséges — aggályosán silabizáltunk-Ia- tolgattunk, hogy a politikai intézményrendszer reform­járól, megújulásáról, vagy átalakításáról beszéljünk-e? Így maradtunk egy ideig a „tökéletesítése” terminus­nál, ami minden látszat el­lenére a kvázi-tökéletessé- get állítja, ami annyit tesz: nem kell vele csinál­ni semmit! Lesajnáltuk a polgári rendszerek demokráciájá­nak formális elemeit. Azon az alapon, hogy tartalmilag a mienk van fölényben. (A dolgozó többség uralma.) És ma tanulmányokat olva­sunk a szocialista országok bűneiről, arról pl., hogy a demokrácia deklarálásával egyidejűleg hogyan vált a „munkásosztály, a paraszt­ság, az értelmiség, a kispol­gárság, hogyan váltak a né­pek, nemzetek, nemzetisé­gek, vagy az államok és társadalmak ... leltári tár­gyakká egy önmagát min­denhatónak képzelő hata­lom kezében. Bábokká, sakkfigurákká, amelyeknek nem lehet önálló akara­tuk.” Ezért osztom Lengyel Jó­zsef posztumusz regényé­nek következtetését, hogy „Mindenről gondolkod­nunk kell. A hit elveszett. De nem jobb-e, ha helyé­be a mérlegelés, a gondol­kodás lépett?” A szocializ­mus nagy eszméi csakis úgy őrizhetők meg, ha elő­ítéletmentesen, megszente­lés nélkül vizsgáljuk múlt- ját-jelenét, szereplőit, hő­seit és eseményeit, legfon­tosabb intézményeit, min­denekelőtt a pártot, magát. (Folytatjuk) Kiss Gábor Naponta 150 ezer sü­teményt készítenek a Nyíregyházi Sütőipari Vállalat 1-es számú, Martinovics téri ke­nyérgyárában. Ké­pünkön: formázzák a vajaspogácsát. (Csá­szár Csaba felvétele) NEM SZORULNAK A TÁRSADALOM GONDOSKODÁSÁRA A mester pedagógus is Nem könnyű munkát találni a frissen végzett fia­talnak, hát még mekkora hátránnyal keli megküzde­nie az enyhén értelmi fogyatékosoknak, ha a nyolc osz­tály után szeretnének elhelyezkedni! Szélmalomharcot vívtak sokáig, mert a munkáltatók — nyíltan vagy fi­noman — éreztették velük, hogy azért a kisegítő is­kola mégsem az igazi — bár 1986-tól ugyanolyan nyolc általánosnak számítanak a kisegítő iskolák, mint bár­mely hasonló intézmény. A szakmaszerzés azonban beláthatatlan buktatókkal ne­hezítette az amúgyis sokszo­ros hátránnyal küszködő, az életben a helyüket nehezen találó fiatalok göröngyös pá­lyakezdését. Országosan is egyedülálló kezdeményezés­sel állt elő megyénkben a nyíregyházi Szarvas utcai ki­segítő iskola és nevelőotthon, valamint a KIOSZ az enyhén értelmi fogyatékos gyerme­kek szakoktatására. — Jó tapasztalatokat sze­reztünk a négy éve elkezdő­dött speciális oktatásról — utalt az előzményekre Ko­vács Lászlóné, a Szarvas ut­cai intézet igazgatója. — A mesterek munkaalkalmassági vizsgálaton nézték meg, mi­lyen szakma elsajátítására képesek a gyerekek. Sokat tanultak növendékeink mun­kaerkölcs, munkafegyelem „tantárgyból” a kisiparosok­tól. Eddig 16-an végeztek, most hat tanulónkat oktat mester. Egyéni bánásmódot, nagy türelmet igényelnek ezek a gyerekek, de a tanító­nevelő szavak jó talajra hul­lottak ... Kiszélesedett ez a mozga­lom, olyannyira, hogy a nyíregyházi élelmiszeripari szakmunkásképző intézet fel­karolta az ötletet, pedagógu­sokkal, oktatási módszerrel, tárgyi feltételekkel és nagy- nagy lelkesedéssel szervezik a speciális szakiskolát. Ádám József igazgató még arra is vállalkozott, hogy a kétéves iskola befejeztével munka­Adám József igazgató. hely után kilincsel védencei­nek. — Bármennyire is szeret­nénk, azért nem veheti fel ez a képzési forma a versenyt egy hagyományos szakmun­kásképzővel — fejtegeti Ádám József. — Ha „testhez álló” szakmát választ a fia­tal, elég ismeretet szerez a szakmunkás, de még inkább Nagy Ilona. egy betanított munkás fel­adatainak ellátásához. A kép­zés, amely napi hat óra, há­rom és fél napos a munka­helyen és másfél napot vesz igénybe itt az iskolában. A munkahelyek közül a Nyír­ségi Nyomda, a VOR nyír­egyházi gyára, a sütőipari vállalat mellett kisiparos mesterek jelentkeztek szak­A költő és a piac A költő egy napon meg­yei unta a Pegazuson já­rást. Túl volt már az ifjúkoron és egyre nehezeb­ben szállt fel a szárnyas pa­ripára. összeszedte hát írá­sait, hogy pénzzé tegye őket és befizessen egy Dáciára. Volt egy kötetnyi verse, egy kazal szatirikus írása, novel­lák, regények. Soha nem kö­tötték műfaji korlátok, csak az idő. Újságolvasó ember lévén ismerte a gazdaságpo­litika legújabb célkitűzéseit — ami nem győzi elégszer hangoztatni, hogy a piac törvényei szabályozzák a ter­melést, és hogy az árban fe­jeződjenek ki a valós ráfor­dítások. Kiment tehát a költők pi­acára, hogy eladja írásait. Ez a piac köztudottan fordítva működik: az eladó házal, a vevők a szerkesztőségben ül­nek és turkálnak az áruk között. Az író az egyik novellában a kutyáját siratta el. Nyolc­ezer forintért kínálta az írást. „Hétezerért vettem, aztán amikor beteg lett, sok volt az orvosi költség, gyógy­szerek, temetés — szerkesz­tő úr, higyje el, nincs rajta semmi haszon." — Mester úr, olcsóbb él­ményekkel dolgozzon. Egy nap majd idejön egy írással, t melyben totálkáros autóbal­esetét meséli el, és én ve­gyem meg egy új kocsi árá­ért — azt fogja kérni. Ma­radjon a realitások talaján, költőkém. A naplementéről írjon. — Sötétben, — akkor ol­vassa el ezt a versemet. Ezt az ihlette, hogy nem tudtam kifizetni a villanyszámlát és kikapcsolták az áramot a la­kásomban. „Sort sor alá ta­pogatva” írtam a verset. Ezernyolcszáz forinttal tarto­zom az Áramszolgáltatónak. Egy fillérrel se kérek többet érte. — Ne nézzen madárnak költő úr. Egy ilyen verset úgy is letapogathatott volna, ha kicsavarja a biztosítékot. Olcsóbban dolgozzon, mester. Miért kell magának mindent megélni. Járjon nyitott szem­mel, és írja meg mások él­ményeit. — Na, akkor nézze ezt a novellát. A múltkor a vona­ton megismerkedtem egy emberrel. Akkor szabadult, megölte a nejét szerelemfél­tésből. Míg felértünk Pestig, elmesélte az egész történe­tet. — Mennyit akar érte? — ö tíz évet kapott, ne­kem csak az útiköltségbe van, meg megittunk nyolc sört ketten, hogy megoldód­jon a nyelve. Az annyi mint ezerkettőszáz forint. — Látom, kezdi kapisgálni a piac törvényeit, de miért nem utazgat maga buszon. Ott is hemzsegnek az élmé­nyek, csak tartsa nyitva a fülét, és közben nem árulnak szeszes italt. — Ezt a verset az a kel­lemetlen szituáció ihlette, hogy megbüntettek az ellen­őrök, mert nem volt pénzem buszjegyre és felszálltam. Csak száz forintot szeretnék kapni érte. — Nézze, én elvből nem támogatok szabálytalan, tör­vénytelen élményekből szü­letett írásokat. De nincsen valami más verse a nyomo­ráról? Olyan „harmadnapja nem eszek, se sokat, se ke- veset”-féle. — De, itt van ez, még me­leg... — Látja, ezt megveszem, de ne mondja, hogy ez ma­gának egy fillérjébe is ke­rült ... Mégis adok érte egy ötvenest. Előlegnek. Egyen valamit és foglalja versbe nekem költőként azt, amit a József Attila nevű kollégája írt volna meg, ha túléli azt a balatonszárszói élményét. Na. arra vevő leszek ... Kulcsár Attila képesítést adó nevelésre. Ti­szadobon is elkezdődött egy hasonló jellegű képzés, Má­tészalkán ősszel indul a spe­ciális osztály, de hallottunk kisvárdai és nyírbátori ter­vekről is. A kisiparosok közül leg­többen a szobafestők jelent­keztek tanulóért, de találha­tó köztük kőműves, kárpi­tos és műköves is. Nagyfő Gábor,- a KIOSZ megyei tit­kára a pedagógiai szempon­tok mellett az iparosoknak adható adókedvezményt is említette: —- Elvileg évi 9 ezer forint tanulókedvezményt számol­hatnak el a kisiparosok, csak még azt nem tudjuk, melyik adóból lehet ezt leírni? — így Nagyfő Gábor. — Az ér­dekeltséget úgy kell alakíta­ni, hogy ne kerüljön ve­szélybe a tanulótartás. Ugyanis a mester fizeti utá­nuk az SZTK-t, az ebédtérí­tést, a munkaruhát, a bérki­egészítést. Az egyénre sza­bott, emberséges, nagy türel­met igénylő oktatás pedig megkockáztatom, pénzben nem kifejezhető ... Három ifjú tanulóval üljük körül a szakmunkásképző klubjának asztalát. Nagy Ilona a VOR-t választotta, talán azért, mert szeretett kézimunkázni, Rákóczi-ke- resztszemest varrni. Itt az' elkészült darabokból szedi ki a fércet, szálazni, vasalni is kell. A ruhagyárban hat tár­sával tanulja a szakma csín- ját-binját. Sztankó Ildikó egyelőre tasakot ragaszt a nyomdában, de reméli, izgal­masabb feladatot is kaphat. Szívesen szólt a kőműves­mesterségről a dombrádi Be- rencsi Gyula. — Hidegburkolást is tanu­lok ezzel párhuzamosan. A vakolás, a falazás azért ér­dekes, mert napról napra lát­hatja az ember a munkája eredményét. Már építettem egy garázst tufából. Azt ter­vezem, hogy otthon aláala­poznám a házunkat. Apám meghalt, az öt idősebb test­vérem családot alapított, rám marad ez a feladat. A későb­biekben falun szeretnék lete­lepedni, úgy látom, ott a több munka több pénzt hoz ... Izgalmas tesztlapokat néze­getünk Ádám József irodájá­ban. A tudományok alapjai­ról, társadalmi életünkről, híres emberekről, magatar­tási szabályokról, viselkedési normákról, pénzről, érvénye­sülésről, szakmáról, munka­helyről, főnök—beosztott vi­szonyról és egy sor más kér­désről tudakolják a fiatalok véleményét. Egyébként is tantárgy náluk a család, a hétköznapok, az eligazodás az életben. Emellett matema­tikát, nyelvi gyakorlatokat, írást, olvasást, testnevelést tartalmaz az órarendjük. — Tavaly 46-an, az idén 45-en jelentkeztek ebbe az iskolába. A beilleszkedés, a szakmaszerzés elősegítése mellett a legfontosabb, hogy ezek a gyermekek a jövőben nem szorulnak a társadalom gondoskodására, sőt egy bi- zopyos szinten önfenntartók lehetnek. Ezért erkölcsi kö­telességünk a szakképesítést adó nevelést támogatni — fe­jezte be Ádám József. Tóth Kornélia

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents