Kelet-Magyarország, 1988. augusztus (45. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-13 / 193. szám
4 Kelet-Magyarország 1988. augusztus 13. BÉLTEKI k t yírbéltek népe ^ I nem adta köny- I nyen: az orszá- I gos szél járás- I W nak is ellenáll- va megmaradt egyéninek. A település nevét hallva ugyanis legtöbb embernek elsőként az jut eszébe: ez az a hely, ahonnan kimaradt a téesz. Hogyan történhetett? Mi a magyarázata annak, hogy amíg a megyében, az országban sorra tért hódítottak a téeszek, addig Nyír- béltek mindvégig kimaradt? Ilyen makacs emberek lennének? Vagy épp ellenkezőleg? Ennyire bátortalanok, akik mindent megtesznek, csak ne kelljen felvállalniuk az újat, amelytől mindenki másnál jobban féltek? Megvallom, régebben nekem is ezek a kérdések jutottak eszembe, amikor Nyírbéltekről hallottam. Annyit tudtam, mint akárki más: lakói mindmáig egyénileg gazdálkodnak. Közelebbről nézve ma már egészen más a kép. Egykori szemtanúk és résztvevők szerint a magyarázat igencsak egyszerű. A béltekiek — okosságból vagy ravaszságból? ;— de az átlagosnál is lassabban akarták megérteni a termelőszövetkezetek létrehozásának országos nagy célját. Az agitálok jöttek, mentek, beszéltek, az itteniek meg hol meghallgatták, hol meg nem, a meggyőzőnek szánt szavakat. Főképp az utóbbira akadt példa, mert bizony nem volt ritka, hogy az agitátorok csak üres házat találtak. A falaknak pedig minek beszéljenek...? Jóval korábban, mivel a föld nem adott elegendő munkát és megélhetést, az itt élők fezükbe vették a vándor botot, s meg sem álltak Amerikáig. Ott is, akárcsak itthon, tisztességgel, teljes erejükből dolgoztak, s jelentős anyagiakkal jöttek haza. Földeket vettek, gazdálkodni kezdtek. Gyarapodtak a porták, tel- 'tek az istállók. A béltekiek zsellérekből gazdákká lettek. Csoda-e hát, ha az átlagosnál is jobban féltek az akkor még ismeretlen közöstől .. .? Megérthető-e ma az egykori bivalyosok, napszámosok, ökrösök ragaszkodása ahhoz, amit a tengerentúlon, két kezük munkájával szereztek? Hogy a téeszszervezők elől a falut körülvevő határ legrejtettebb zugaiba. Cifraszállásra, Lejtőtanyára, Nagy- szostanyára is elbujdokol- tak...? Hol vannak már azok az emberek? Hol vannak már azok az idők...? Nyírbélte- ken most csak az öregek emlegetik a múltat. A fiataloknak egészen más gondjaik vannak. Ök ma nem a történelemmel, hanem a felvásárlókkal, átvevőkkel perelnek. Amiatt bosszúsak, ha nem veszik át az uborkát, s bántja őket, hogy a málnára nem jött elég eső. Pedig milyen jó lett volna, kövérebbre nőttek volna a szemek, no meg a pénztárcák! Az egykori szorgalom ma is tapasztalható. Ennek köszönhető, hogy húsz év alatt szinte újjáépült a falu. Emeletes házak, takaros porták, szebbnél szebb autók. Dolgos nép a bélteki. Legtöbbjük szinte reggeltől estig dolgozik. Előbb a munkahelyen, azután meg otthon. A gazdálkodás ma sem ment ki a divatból. Itt még ma is található maszek kombájn, több traktor, ze- tor, nagy teherautó van magántulajdonban. Harmincnyolc a kisiparos, — legtöbbjük kőműves, vagy fuvaros. Hiányzik azonban . bádogos, rádió- és tv-szere- lő, s az itt élő lányok, asz- szonyok is bízvást eltartanának egy kozmetikust. A térkép tanúsága szerint Nyírbéltek a Dél-Nyírség központja. „Központi- ságát” azonban több dolog is nehezíti. Igaz, sokat rontott helyzetén, amikor 1977- ben, fentről jövő utasításra, megszüntették a kisvasutat, amely a legközelebb eső nagyvárossal, Debrecennel kötötte össze. Hogy az egykori határozat ellentmond minden célszerűségnek, logikus gondolkodásnak, az ma már nem vádaskodás, hanem egyszerű, számokkal magyarázható valóság. Az akkori illetékesek állítása szerint a kisvasút megszüntetését gazdaságtalansága indokolja, hiszen állítólag hárommillió forint veszteséget termelt évente. A vasutat tehát megszüntették, s helyette hatvanmillióért építettek új utat. Vasúton két óra volt az út rük is legyen majd. Azt ugyanis már régen tudják: a szakemberek nélkül álló, üres intézmény nem érdem, A takarékszövetkezetben gyűlnek a béltekiek forintjai. A mesterek háza, melynek „lakói” a szolgáltatásban segítenek sokat. A tetszetős külsejű tanácsi lakásokban szakemberek laknak. a hajdúsági megyeszékhelyig, a mostani buszon utazók egy órával hamarabb érnek célba. A buszjegy Debrecenig 58 forint, oda- vissza 116. A vonat 26 volt, a retúrjegy most is csak 52 forintba kerülne. A vasutat már csak azért is visszasírják a béltekiek, mert a település fő vonzási iránya ma is Debrecen. Hiába van közelebb Nyíregyháza, ha Debrecenbe egyszerűbb eljutni, s hiába tartozik a nagyközség közigazgatásilag Nyírbátorhoz, ha Debrecenben négy-öt áruházban, számtalan kisebb-nagyobb boltban kereshetik a portékát. A vonzás irányát mutatja az is, hogy hiába van gimnázium Nyírbátorban, a legtöbb bélteki diák Debrecenben tanul tovább. Csík Mihály tanácselnök szerint ma legnagyobb gond a szakemberhiány. Eldugott, v irt helynek számít az orvosok, tanárok, műszaki szakemberek körében Nyírbéltek. Pedig a jövő itt is ígéretes. A társközségben, Ömbölyön nemrég családonként húszezer forintot szántak a vízműtársulat létrehozására. Múlt évben indult, idén már befejeződik a kivitelezés, amelynek során hat kilométer hosszan ivóvízhálózat létesül. A te- fából Bélieken is egészség- ügyi központ épül. — Az orvosi rendelők mellett gyógyszertár, kislabor, szolgálati lakások kapnak he- ’ lyet benne. Az új létesítmény a helyiek érdeme. Küzdenek, építenek, szerveznek azért, hogy ne csak szép létesítményük, hanem benne elegendő szakembeA kistermelők körében idén és a paprika volt a sláger. sokkal inkább szégyen és bosszúság... A Debreceni Postaigazgatósággal kötött harminckétmillió forintos megállapodás hasznaként rövidesen Béliekhez is közelebb jön a világ. Crossbar telefonhálózat épül, a költségekből 12 milliót a helyiek vállaltak. Az egyemeletes postaforgalmi és műszaki épület befejezéshez közeledik. Rövidesen szerelik a gépeket is. A földkábel java része a földben van már, így elvileg semmi akadálya nincs annak, hogy jövőre már az itt élők is tárcsázhassák a világot, telefonon intézhessék ügyes-bajos dolgaikat. Az új lehetőségeket kihasználva a település leg- n ‘^yobb kenyéradója, a Canz bélteki gyáregysége is a málna mellett az uborka jelentős részt vállalt a kiadásokból. Nem véletlenül. — Gépjárműműszerek úgynevezett adórészét készítjük, amelyeket hazánkon kívül Csehszlovákiában, Lengyelországban és az NSZK-ban is felhasználnak, — kezdi a gyár bemutatását Berkit Ferenc üzemvezető, aki tíz évvel ezelőtt családjával együtt azért érkezett Szabolcsba, hogy a fővárosban eltöltött hosszú évek után itt kezdjen új életet. — Megszerettem, otthonomnak érzem a falut, nem vágyom el innen. Képzelje, korábban hetente utaztam Pestre, most már lényegesen ritkábban szólít oda a kötelesség. Nem is bánom, mert három nap után honvágyam van. Megszoktam az itteni csendet, nyugalmat, fáraszt a pesti nyüzsgés. A bélteki Ganzban fehér köpenyben, tiszta munkahelyeken dolgozhatnak az emberek. Apró alkatrészeket, műszereket szerelnek, amihez nem csak jó szem, ügyes kéz is szükségeltetik. Munkájuk minőségét a növekvő termelési érték, a bővülő exportpiac egyaránt jelzi. Hogy szeretnek-e itt dolgozni? Bizonyításul talán elég annyi, hogy ebben a pillanatban is 100— 150 új jelentkező nevét őrzi a várakozólista. — Pedig nem veszünk fel akárkit — így az üzemvezető. — Nálunk kötelező a nyolc általános és rendes magaviselet. Ezt nem csak az újaktól, a régi dolgozóktól is megköveteljük. Már a második osztály hagyja el a felnőtt intenzív szakmunkásképző padjait. Dolgozóink műszerészszakmát szereztek, s csak látta volna, milyen büszkék voltak, amikor személyi igazolványukba bekerült a szakképzettséget jelző egyetlen szó! Nincs ezen persze semmi csodálnivaló. Az egykori gazdák, földművesek, a mindössze 3,6 aranykoronás földeken gazdálkodók ma már nem csak szakmát tanulnak, egyre inkább munkásként is gondolkodnak. Az üzemvezető szerint tíz év alatt tízet fiatalodtak. Munkássá váltak, viselkedésben, életmódban egyaránt előnyükre változtak. Sok minden segítette őket ebben. A szociális létesítmények, a tágas, kulturált ebédlő, a klub, sportpályák, az orvosi rendelő, az üzemi bolt, ahol egyesek szerint jobb a választék, mint a község ABC-iben. Van Hajdúszoboszlón bérelt üdülő, s minden „Ganzos” gyermeket felvesznek óvodába. A kismamákat külön műszak várja, hogy apróságaikat ne kelljen már kora hajnalban kiszedni az ágyból, hogy a mama időben beérjen a munkahelyére. Az átlagéletkor 30 év, az itt dolgozó 419 ember 70 százaléka nő. Akárcsak az ország bármely pontján, Nyírbélteken sem csak a havi fixből élnek az emberek. Szinte mindenki vállal munkát ezen felül is. Itt a málna a legkedveltebb a kistermelők körében. Idén sláger volt az uborka, amely nem csak örömet, bosszúságot is jócskán hozott. A hirtelen nagyra nőttet, a szárazságban görbére sikeredettet nem vették át a felvásárlók. Márpedig a megtermelt zöldséget, gyümölcsöt itt sem dobják szívesen a jószág elé. Helye van a pénznek, a takarékosság ma újra fontos szempont lett. A nyírbélteki takarékszövetkezet tizenöt község forintjait őrzi. Ebből 50 millió 700 ezer csak a bélte- kieké, akik tavaly 1 millió 700 ezer forintot „tettek be a bankba”. Igaz, kölcsön is jócskán vettek. Németh Fe- rencnének, a takarékszövetkezet vezetőjének véleménye szerint mostanra fordult a világ. — Főképp a kispénzű emberek viszik hozzájuk a pénzüket. Akinek sok van, nem náluk kívánja kamatoztatni. Befekteti, ingatlanra költi, hiszen ott fial csak igazában a forint... Nyírbéltek ma újfajta rangot vív magának. A tisztességes munka, az építés, a jövő szeretetének rangját. Kovács Éva A Ganz nyírbélteki gyára nemcsak biztos megélhetést ad, munkássá is nevel. (A szerző felvételei) nrüraiR^ w
