Kelet-Magyarország, 1988. július (45. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-09 / 163. szám
1988. július 9. Kelet-Magyarország 3 Folytatása következik... Változások megyén belől? N em lesz uborkaszezon, éppen ellenkezőleg, forró nyár várható politikai életünkben — hangzott el egy, az újságírókat a várható eseményekbe beavató tájékoztatón a közelmúltban. Akik figyelmesen végigkísérték az országos párténtekezlet eseményeit, azoknak aligha okozott ez a jelzés meglepetést. Várható volt ugyanis, hogy a jelentős számban kicserélődött Központi Bizottság, s a Politikai Bizottság nemcsak új stílust, hanem új tempót is igyekszik meghonosítani a politikában. Ellentétben a korábbi gyakorlattal, amikor e,gy-,e,gy jó értékelés és helyes döntés után szinte megállt az élet, „ráültünk” egy-egy döntésre s a végrehajtással örökös késedelembe estünk, most ilyenről aligha beszélhetünk. Megváltozott 1 égkorűek a párt- és állami rendezvények, gyorsasága ellenére is alapos, és főleg névre, határidőre szóló konkrét feladattér vet készített önmagáinak a Központi Bizottság; kigyulladok a zöld szemaforok a nyilvánosság terén, érezni a friss fuvallatot. Folytatódott az országos szintű megújhodás a Parlament nyári ülésszakán, ahol nem csupán fontos tisztségekbe választottak új személyeket, hanem szigorú elszámolásra is sor került a köz pénzével, a költségvetés forintjaival. De mi van a megyékben? — teszik fel a kérdést meg napjainkban is sokán, mintha csak arra céloznának, amíg országosan érezni a valós megújulást, addig „íeaí nehezen megy az elmozdulás, minden marad a régiben. Nem csupán pártonkívüliek, párttagok is vélekednek ígv, sőt a megyei pártbizottság tagjai közül néhányan a csoportos beszélgetéseken felvetették: itt Szabolcs- Szatmárban is le kell vonni az országos pá,rtértekezlet állásfoglalásából adódó következtetéseket. Nem rejtették véka alá, hogy egyszerre gondolnak a személyi megújulásra, frissítésre, és a kézzel foghatóbb eredményeket hozó cselekvésre. Bár elérkezett a hagyományos nyári szabadságolások ideje — s kétségtelen, hogy ez megérződik minden te- rületen — mégis leírhatjuk: az élet nem áll meg a megye határán belül sem. Túl az időszerű és rendtkívül fon- tos mezőgazdasági rmmkákoni a gazdasági élet lüktetésén. nincs „bérletszünet" a megyei politikai életben sem. Elég, ha visszautalunk arra, hogy éppen a megye vezető párbtestülete, a megyei pártbizottság legutóbbi ülésén arra a kérdésre kereste'k választ, vriikéint t6\T(?íTYit- hetök meg a reform folytatásának feltételei Szabolcs- Szatmárban. Felvetették nyíltan azt is, szükség van-e szeméivi változásokra, s hogy milyen szinteken. Vannak persze, akik látványosabb lépésekre számítottak és számítanak: függetlenül attól, hogy indokolt és időszerű-e, de legyen személyi változás. Azok sincse- nék kevesen, akik johhan végiggondolják eat az egész folyamatot, és úgy vélekednek: a feltehetőin személyi változásokat is eredményező pártértekezletek sorára moist nincs szükség, hiszen ez túl sok időt és energiát kötne le, jó másfél évvel a kövatkező kongresszus előtt elvonná a figyelmet a gyakorlati tettektől, a gyorsan megoldandó kérdésektől. Ehelyett folyamatosan szükséges megoldani a változtatásba érett kérdéseket. Mind a két tábornak oka lehet arra, amit mond. Éppen ezért döntött úgy a megyei pártbizottság, hogy létrehoz egy munkáésopqrtat, amely a testület valameny- nyi tagjaival szemtől szembe elbeszélget arról, képes-e és mennyiben vállalni a páirtbizattsági tagsággal járó felelősséget és a gyakorta fárasztó munkát. Mit remélhetünk e bizottság munkájától? Azt mindenképpen, hogy valamennyi pártbizottsági tagnak felelősséggel és kritikusan kell szembenéznie önmagával; hogy Vajon kora, felkészültsége, munkabírása elegendőbe a megújuláshoz, megbízatásának ellátásához? Ellenkező esetben — s ez néhány testületi tagnál akár már biológiai kérdésként is felfogható — kár volna szépíteni a helyzetet, hiszen a becsülettel végigdolgozott évtizedek után elfáradd, s bármilyen nehéz is, egyszer fel kell állni a székiből, át kell adni a helyet a fiatalabb korosztálynak. Itt mindenképpen az alkalmasságon van a hangsúly. S ha Valaki miagáról nem tudja eldönteni, hogy alkalmas-e Vagy sem, akkor — bármennyire kényelmetlen is — rá kéll ébreszteni őt is a valóságba. Kár volna ezt a tisztességes testületi szándékot holmi kisszerű presztízscsatákban kivéreztetni. Ugyanakkor meg kell találni a módot arra is, miként adhatja át emelt fővel helyét a fiataliabbnak az, aki megtette a dolgát, és rászolgált a pihenésre. Jelenleg, még nem tudható, milyen eredményre jut iaz említett munkacsoport, az viszont ettől függetlenül üapi feladat, hogy a változtatásba érett személyi kérdéseket halogatás nélkül oldják meg akár megyei, akár városi szinten. Itt egyszerre van. szükség humánumra és eltökéltségre, jól végiggondolva azt is, hogy ezek a döntések emberélet, családokat egzisztenciálisan érinthetnek. „Divatból" persze kár volna személyi csereket kreálni, mintegy kinakatpolitikaként azonosulni az országos páirtértakazLetíel. Ugyanúgy káros a másik véglet: a folyamatosság égisze alatt elodázni fontos lépéseket. Mi ad reményt és garanciát arra, hogy — esetleg pártértekezlet nélkül is — elkezdődik a megújulás mindent átfogó folyamata a szőkébb hazában? Visszautalnánk itt a megyei pártbizottság említett ülésére, ahol elhangzó tt: sokak által felvetett igény, hogy a megyei vezetés markánsabban tolmácsolja Szabolcs-Szatmár égető gondjait az országos szerveknél. Elég közeli még az esemény, hogy felidézzük: a legutóbbi Országgyűlésen, az ország nyilvánossága előtt három szabolcs-szat- mári képviselő is felemelte szavát a hátrányos helyzet ellen, sürgetve az ország ke\l0ti részének gyorsabb felzárkóztatását. Tették ezt olyan időszakban, amikor nem a legnépszerűbb az országos szerveknél segítségért ko-- pogtatmi. Képviselőink, vezetőink mégis megtették, s megteszik minden alkalommal, mert osztoznak megvá- lasztóik ezernyi gondjában, bajában, s ha kell, drámai módon is fogalmaznak a szyikehb pátriáért. H allani már városainkból is kezdeményezéseket a pár télét megújítására, a nyilvánosság kiterjesztésére, jóllehet ezek a hangok még nem elég határozottak. Mégis remélhetjük, hogy e jelzések vezetnek majd el mielőbb a pártmunka, egész politikai életünk -megújhodásához. A. S. Fejük felett nincs tető Melegben hullámos a sin „A mi munkásaink feje felett nincs tető, csak a szabad ég, körülöttük hir ányzik a fal, a kerítés. Amikor télen legzordabb az idő és a kutyának is bent van a helye a konyhában, a pályamunkások akkor is kint dolgoznak a hófúvásos területen.” Bori László, a MÁV Nyíregyházi Pályafenntartási Főnöksége vezetőjének szavai egy legtöbbet szidott szak- szolgálat körülményeit vázolták röviden. Az utazóközönség csak annyit észlel munkájukból, hogy a sárga mellényesek miatt már megint késik a vonat, ismét javítják a síneken átvezető átjárókat, emiatt kerülőt kell tenni. Segít a géplánc Pedig a pályafenntartas funkciója éppen az, hogy a személy- és áruszállítás akadálytalanul bonyolódjon le, a vonatok az engedélyezett sebességgel haladjanak, a vonalszakaszokon ne okozzon gondot a pálya tengelyterhelése. „Négyszáz vágánykilométer tartozik hozzánk. Nyíregyházától Fényeslitkéig, a megye- székhelytől Mezőzomborig, a Görögszállás—Ohatpuszta- kócs vonal, a több mint 80 kilométer hosszú keskeny nyomtávú vasút és az iparvágányok. A fővonalakat a vonalgondozóknak naponta kell bejárni. Gondolja el, hogy az állomások távolságától függően 10—15 kilométert vizsgálnak egy nap. Nincs-e sínrepedés, rossz hevederillesztés. Közben figyelniük kell, jön-e a vonat. Képzelje el, ködös, hófúvásos időben, vagy amikor árnyékban 36 fok, akkor bejárni a szakaszt.” (Bori László) A pályafenntartási főnökségen 1961-ben még ezren dolgoztak, idén már csak 228- an, többségük pál\amunkás. Az időjárás viszontagságai kikezdik egészségüket, az átA nyíregyházi állomáson útátjárót javítanak a pályamunka sok állás a hőségről a kemény mínuszokra nyomot hagy szervezetükben. A rend szertelen táplálkozás, a hideg ételek, főleg a szalonna, a gyomorfekély forrása. Az elhasználódás gyorsabb mint a vasút más területén, tíz év alatt a 133 nyugdíjkorba lévő pályamunkás egyötöde idő előtt rokkant nyugdíjas lett. Arra, hogy valaki nyugdíjazása után visszament volna pályamunkásként dolgozni, nem volt példa. Ha jön a gyors... Ha árnyékban 36 fokot mérnek, akkor a sínek között legalább 50 fokra kúszik fel a higany. Szinte izzik a sín, a beton lassan kezd olvadni, a talpfák kiszáradva szorítják össze a vasakat. Félmeztelen csapat az egyik útátjárót javítja. Némelyikük csokibarna, a többség válla vörösen ég. Az öregebbek fején elhasznált, az izzadtságtól fehér sócsíkkal körülrajzolt sapka. A legidősebb, az 58 éves Stehler József 11 éve pályamunkás. A készenléti szakaszba osztották, amelyik kisegíti a többieket, ezért az órabérük is 2—3 forinttal több. — Már a gyomrom nagyon fáj — szorítja oda kezét. — Bár jól bírom a munkát — mutat izmos karjára —, de számolom a napokat a nyugdíjig. Befőttes üvegben viszem magammal az ebédet, amit télen kint a pályán úgy kell kibányászni az üvegből. Balesetet szerencsére még nem szenvedtünk, bár egyszer éjszaka, amikor köd volt és aggregátorral világítottunk, a figyelők nem hallották a közelgő gyorsvonat zakatolását, csak annyit tudtak szólni, hogy vigyázz, mi meg spricceltünk két oldalra. Míg a többieket a nap égeti, addig Dócs József csapatvezető szinte izzadtságban párolódik. Szabály szerint rajta van a kék vasutaskabát, azon felül az előmunkások- nak kijáró sárga mellény. Korábban vonaldolgozóként rótta a kilométereket, majd különböző tanfolyamok elvégzése után lépett előre a ranglétrán. Meggyötör az időjárás — Csak a legegészségesebbek tudnak átállni egyik hő- mérsékleti frontról a másikra — mondja. — Hiába nyáron a szódavíz, télen a meleg tea, meggyötör minket az időjárás. Ennek ellenére a társaság zokszó nélkül végzi a munkáját egymást segítve. Ebben a fullasztó melegben kell a legóvatosabban dolgozni a pályafenntartóknak. A sínek ugyanis a szokásos 40 fok helyett 44—47-re melegedtek fel, óriási feszültség lakozik bennük, aminek eredménye a sín hullámoso- dása. Meg kell várni az éjszakát, amikor lehűl a forró vas és neki lehet fogni a kijavításnak. „Nálunk nincs karácsony, nincs ünnep. A pályát mindig be kell járni. Bár mostohák a körülményeink, ritkán jut idő pihenésre, a vasutasnapon mégis elégedett, jókedvű arcokat látok.” (Bori László) Egymillió-százhúszezer forintot terveznek ebben a* évben a Tiszai Kőolajipari Vállalat nyírbogdányi gyáregységében kulturális célokra és szabadidős programokra. Tetemes részét, 450 ezer forintot oktatásra fordítják: 29 féle tanfolyamon, iskolán szereznek különféle ismereteket a gyár dolgozói. Az idén 50 dolgozó tanulását irányozták elő. MŰVELŐDÉS A MUNKAHELYEN (3.) Az említett 450 ezren felül további 50 ezret költenek oktatásra: tanulmányi ösztöndíjjal segítenek a továbbtanulóknak. Négyszázezer forint jut a művelődés és sport épületeinek, berendezéseinek megóvására, javítására. A sportra még 40 ezret szánnak, és a fennmaradó 180 ezerrel gazdálkodhatnak kimondottan kulturális célokra. Ebből fedezik a vetélkedők, a brigádkirándulások, a nyugdíjasok programjainak költségeit, ebből támogatják az ifjúsági klubot, fizetik a meghívott előadók tiszteletdíját, számukra alkalmas színházi' kamaraprodukciók árát. És még ezer helye van annak a pénznek ... A „megrögzött kultúrmunkás” . A legaktívabbnak jelenleg — furcsa módon — a nyugdíjasklub működése látszik. Megérdemelt pihenésüket igyekeznek valóban tartalmasán szervezni — aminek sikeressége bizonyos, ha a program rendezője Varga Gábor nyugdíjas üzemren- dész, és jelenleg is „megrögzött kultúrmunkás”. Hetvenegy éves létére elképesztő erővel, akarattal hozta össze a nyugdíjasok klubját, és nagy tettvággyal buzgólkodik. Meg kell nézni birodalmukból a Váci-parkot. Szeretik a költőt, bodzát ültettek az akác, meg a jegenye társaságába — Váci kedves fái. És hogy örültek az idős emberek, amikor a föld egyen- getésének megkezdésekor bejelentkeztek a fiatalok: majd ők segítenek a parkot rendbe tenni. Gábor bácsi mutatja a helyet, ahol szalonnát sütnek, majd bent az épületben a szobákat, közös étkezésre terített asztalokat, a konyhát, még a WC-be is be kell pillantani — elektromos kézszárítót is kaptak. Hogyne lenne büszke, amikor így törődik a gyár a nyugdíjasaival — de hiszen dolgozott is eleget a gyárért 35 év alatt. Nagy pillanatok Nyüzsgő az élet a nyugdíjasok körében, hetente háromszor is találkoznak. Mindig összejön egy-egy jó társaság. Volt itt a klubban már töltöttkáposzta-est és teadélután, főzték a bográcsgulyást. De forgatják a napilapokat is. Egyszer valaki belelapozott egy könyvbe, és megkérdezte a könyvtárost, ezt elvihetem haza? Azóta a könyvtár is népszerűbb lett. Legszívesebben mégis a kirándulásról beszél Gábor bácsi. — Képzeljük el, micsoda nagy dolog az, hogy valaki, aki a falujából még ki se tette a lábát, nem volt még Sóstón sem, és akkor ilyen idős korában, nyugdíjasként a gyár segítségével juthatott el Kassára, Krasznahorkára. Nagy pillanatokat éltünk át. A nyugdíjasok kezdeményezték a nosztalgiamozi megszervezését is, ötven bérletet adtak el rá — régi magyar filmeket vetítenek. Színházba is rendszeresen járnak, harminc bérletük van a nyíregyházi előadásokra. Van azonban a klubtagságnak szigorított feltétele is; abszolút füst- és szeszmentes, aki dohányzik, vagy gyakran emelgetné a poharat, azt megkérnék, hogy ne bomlasza az egységet. De ilyesmi nem szokott előfordulni. És az ifjúság vajon hogyan követi az idősek példáját? Földi Mihály villanyszerelő beszél a fiatalok nevében. A pluszmunka gondja — Fél éve választottak meg KISZ-titkárnak, még nem sok a tapasztalatom. Úgy látom, főleg a vetélkedők és a kirándulások népszerűek, a vetélkedőkből tanulunk, a kirándulásokon jobban összejövünk, ismerkedünk. Jók az ismeretterjesztő előadások is a gyárban. Mégis az az igaz, nem látszik meg a gyári ifjúság kulturális életén, hogy 52 KISZ-tag van. Persze ha az ember tizenegy órát dolgozik egy nap, akkor este kiesik a könyv a kezéből. Nem mondom, hogy mindenki, de a fiatalok közül sokan vállalnak pluszmunkát. Tudom azt is, sokan terveznek továbbtanulást. Viszont, hogy olyan aktívak legyünk, mint a nyugdíjasok, egyelőre nem tudom elképzelni. Majd igyekszünk . . . Itt akár vége is lehetne a riportnak, de hadd osszam meg az olvasóval még egy élményemet: meghívtak ebédre. A gyári étteremben minden ragyog a tisztaságtól, és a mellékhelyiség sem mellékes, ebéd előtt a kézmosás természetes (nem mindenütt), egyébként finom babgulyás volt, három nagy mákosbuktával. Az ebédlőben is, csakúgy, mint a gyár egész területén nyugodt, jó kedélyű emberekkel találkoztam, olyanokkal, akik láthatóan jól érzik magukat a munkahelyen. Baraksó Erzsébet (Vége) Vád kedves fái
