Kelet-Magyarország, 1988. július (45. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-04 / 158. szám

1988. július 4. Kelet-Magyarország 5 Jeanne d’Are a máglyán Nagy sikerrel mutatták be Nyíregyházán az evangélikus templomiban július 2-án Hámori Ildikó és Bács Ferenc fő­szereplésével Honegger Jeanne d’Arc a máglyán című ora­tóriumát. A műsorban a Debreceni MÁV filharmóniikus ze­nekar, a Kodály-ikórus és a Csokonai Színiház művészei mellett a nyíregyházi 4-es iskola Cantamus leány énekkara is közreműködött Erdélyi Miklós vezényletével. Az orató­rium következő bemutatóját, amelyet július 4-én a debre­ceni városi sportcsarnokban rendeznek meg, a Magyar Te­levízió 1-es csatornája is közvetíti 20 óra 25 perces kezdet­tel. Angliában a Nyíregyházi Vegyes Kar Nyáron nemcsak turisták járják az országot-világot, hanem megyénk kórusai is eljutnak távoli vidékekre, ahol az ott élő embereket megismertetik a magyar ze­neszerzők műveivel, s képet adnak hazánk kórusmozgal- máról. A Nyíregyházi Ve­gyes Kar Fehér Ottó vezetésé­vel július első hetében nem­zetközi kórusversenyen vesz részt Angliában. A többségében pedagógus­sokból és főiskolai hallgatók­ból álló énekkar nem először szerepel külföldi versenyen. Például Wales egyik kisvá­rosában, Llangollenben 1979- ben két II. díjat, 1981-ben Corkban (Írország) egy I. és két II. helyezést szereztek. Az eddig elért eredményei­ket figyelembe véve a Műve­lődési Minisztérium és a Kó­rusok Országos Tanácsa az idei llangolleni versenyre is­mét a nyírségi kórust nevezte be. Három kategóriában ver­senyeznek majd: folklórban, vegyes karban és női karban. A kórus ma érkezik meg Llangollenbe, ahol családok látják majd vendégül az énekkar tagjait. Egy másik szabolcsi együt­tes is készül Nyugat-Európá- ba. A Holborne rézfúvós- kvintett Belgiumban és NSZK-ban turnézik majd. FRANCIA ÉS NSZK-MEG- RENDELÉSRE téli- és divat­kabátokat, ikosztümöket gyárt a Nyíregyházi Divatruházati Vállalat. A tervek szerint jú­liusban 8000, augusztusban 5000 darabot varrnak. Ebben az évben a vállalat mintegy 44 milliós exportbevételt vár. Megkérdeztük Hol lehet kutyát sétáltatni? Régi tanácsi rendelet sza­bályozta, hol lehet kutyát sé­táltatni. Nemrégiben jelöltek ki e célra több helyet Nyír­egyházán, A részletekről La­katos Jánost, a közterület­fenntartó vállalat műszaki- kam/mumális ágazat vezetőjét kérdeztük. — Azokról a helyekről til­tottuk ki a kutyákat, ahol gyakran megfordulnak gye­rekek. Játszótereken akkor sem szabad kutyát sétáltatni, ha azt nem tiltja tábla a helyszínen. Kutyasétáltatásra a következő területet jelöltük ki: a Korányi Frigyes utca és a vele párhuzamos lakó­telepi belső út közötti zöld sávot, a Robinson-domb szánkólefutó pályáját és a Sóstói útnak a tanárképző főiskola felőli oldalát. A táblák kihelyezését a jö­vő héten befejezik. Ezután a tilalmat megszegőkre a hely­színén 500 forint, eljárással lefolytatott bírságoláskor 3000 forintig terjedő pénzbünte­tést szabhatnak ki. A továb­biakban a tiltott és az enge­délyezett területeket lakossá­gi bejelentések alapján mó­dosíthatják. Újdonság az ebtartóknak: a nyíregyházi papírgyár ku- tyaegészsé^ügyi csomagokat gyárt, amelyben papírlapátok és tasakok találhatók. A cso­magokat júliustól kezdik áru­sítani. ÉLETMENTŐ VÉR. Ezen a héten megyénkben ismét több községben, vállalatnál lesz véradás. Július 4-én, a nyírszőlősi ÜVIT Vállalat dolgozói, 5-én Aranyosapáti­ban, 6-án Nagyhalászban ad­nak vért. Július 7-én a VAGÉP, és a kisvárdai Hun- niacoop dolgozói számára szerveznek véradást. A máté­szalkai Mezőgép és a fehér- gyarmati Fetéfém dolgozói 8- án vesznek részt véradáson. Nyári veszélyek Heti témánk A nyári örömöket olykor bosszúságok, megbetegedé­sek és — sajnos — tragé­diák felhőzhetik be. Az or­vos a túlzott napozás ártal­maira figyelmeztet, a rend­őr a kijelölt helyen fürdő­zésre, a KÖJÁL pedig el­sősorban a gomba- és étel- mérgezésekre. — Az elmúlt hetek esős, párás időjárása kedvezett a gombáknak, de nemcsak az ehetőknek, hanem a mér­gezőknek is — mondta dr. Gilányi Ibolya, a KÖJÁL igazgatóhelyettese. Figyel­meztettek bennünket, hogy többek között Császárszállá­son és a sóstói erdőben is megjelent a gyilkos galóca. Könnyen összetéveszthető a csiperkével, a kalapja zöl­dessárga színű, gallérja, le­mezei, bocskora hófehér, míg a csiperkének nincs bocskora és a lemezei nem fehérek. Roppant Veszélyes, tavaly kilencen vesztették életüket miatta. Épp ezért kérjük, hogy aki gombát szed, minden esetben vizs­gáltassa át a piaci gomba­szakértőkkel — a vizsgálat ingyenes —, a gombából készült ételből pedig tegyen el vagy két evőkanálnyi maradékot a hűtőszekrény­be 48 órára. — A szalmonella által okozott megbetegedések szá­ma 1980 óta a tizenötszörö­sére növekedett. Nemcsak nyáron, hanem egész évben veszélyt jelent a tojás és a hús, elsősorban a csirke­hús. A legújabb feltevések szerint a tyúktojásnak a belseje is fertőzött lehet, nemcsak a héja, ezért ha valamilyen elváltozást ész­lelünk a felütött tojáson, in­kább ne használjuk el. A tojást és a húst mijiden esetben alaposan mossuk meg, s jól süssük, főzzük át, mert a szalmonellabktériu- mok a hőkezeléssel pusztul­nak el. Ne bízzunk meg túlságo­san a hűtőszekrényben, mert vannak olyan baktéri­umok, amelyek kifejezet­ten kedvelik a plusz négy fdkoít. Ne vásároljunk be előre nagyobb mennyiséget húsból, tejtermékből, in­kább vegyünk mindennap frisset. A nyers és a kész ételt különítsük el, fertőzés forrása lehet, ha a felső polcon tárolt csirke leve rá­folyik a tortára — arról nem is beszélve, milyen gusztustalan! A fagyasztó- szekrény ellenben teljesen biztonságos, itt csak arra kell vigyázni, hogy amit egyszer már kivettünk, azt semmi esetre se fagyasz- szuk vissza. Évek óta tömeges meg­betegedések fordulnak elő a nyári sátoros lakodalma­kon. A nagy melegben a la­kodalmas ebéd alapanyagai hamar romlásnak indulnak, nincs olyan háztartás, ahol megfelelően tudnának tá­rolni száz-kétszáz adagnak való húst. A főzőasszonyok sem igen tartják be a higié­nés előírásokat, ezért aján­latos inkább a nagy ese­ményt valamelyik vendég­látóhelyen megünnepelni. — Ha nyár, akkor nem mehetünk el szó nélkül a strandolás mellett. Még mindig nem szoktuk meg, hogy a medencébe lépés előtt zuhanyozni kell, van­nak, akik direkt kikerülik a zuhanyt. Pedig a hagyomá­nyos, töltő-ürítő rendszerű medencékben gyorsan sza­porodnak a bekerült kóroko­zók, s a gyermek- és a me­leg vizű medencék általá­ban ilyen rendszerűek. Has- menéses, hőemelkedéses gyermeket ne vigyenek' a szülők ' a strandra, mert könnyen megfertőzheti a többi ‘fürdőzőt. Kirándulások alkalmával ügyeljünk rá, hogy csak olyan kútból, forrásból igyunk, amelyen ott az „ivóvíz” tábla. Mosatlan gyümölcsöt ne fogyasszunk és vigyázzunk az ennivaló­val, elsősorban a felvágot­takkal, sült-rántott csirké­vel. Ha kullancs kerülne a testünkbe, kenjük be egy kis zsiradékkal, akkor né­hány percen belül megful­lad és a fejével együtt ki­emelhető. B. A. A fiatal határőrök ünnepélyes katonai eskütételére és a Határőrség Kiváló Egység cím átadására került sor július 2-án a nyírbátori Báthory István laktanyában. Az ünnepsé­gen részt vett Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar megye, Nyírbátor város párt-, állami, társadalmi és gazdasági szer­vek —, a fegyveres erők és testületek képviselői, valamint a fiatal határőrök szülei, hozzátartozói, (suba) KÉRDEZZEN — VÁLASZOLUNK Ezen a héten Kovács Éva várja az érdeklődőik kérdé-. jSeit. Szakáis szerint ezúttal is közérdekű javaslatokra, ész­revételekre számítunk olvasóinktól. Kérjük, hogy nevüket, címüket is közöljék, mert előlfordulhat, hogy levélben adunk választ bejelentésükre. Ki-ki személyesen, levélben, vagy a 11-277-es telefonszáimon keresheti szerkesztőségünk munkatársát. Levélcímünk: Nyíregyháza, Pf.: 47. 4401. Orvosi rendelő\ iskola épül Leveleken Több új létesítménnyel gazdagodik Levelek. Az idén központi orvosi rendelőt épí­tenek, kivitelezése nagyrészt társadalmi munkában törté­nik. Az épületben a két or­vosi rendelőn, a tanácsadó helyiségen és a kis laborató­riumon kívül egy szolgálati lakást is kialakítanak. A há­zat augusztusban adják át rendeltetésének. Jelenleg a tetőszerkezet készül. Jövőre négy tantermes is­kola épül, jelenleg a terve­zése tart. A kiviteli költség várhatóan 30 millió forint lesz, melyből a megyei céltá­mogatás 18 millió. A VII. öt­éves terv végén Besenyődön és Magyon egy-egy ravatalo­zót építenek. Februárban Be­senyődön- egy volt iskolai tanteremben nyugdíjasklu­Vasárnap délben Nyíregy­házán befejeződött a megúju­ló iskola tartalmi kérdéseivel foglalkozó pedagógiai fórum. A rendezvény résztvevői — tanárok, iskolaigazgatók, szaktanácsadók — három na­pon át az alkotó iskola—al­kotó pedagógus fogalmait járták körül. Fontos előadá­sokat hallgattak meg a ma oktatásügyének helyzetéről, a fejlesztések irányairól és le­A Minisztertanács elöntése alap­ján a Pénzügyminisztérium és az Országos Arhivatai tájékoztatja a lakosságot, hogy a családi pót­lék növeléséhez, valamint a tár­sadalombiztosítási. alap megnö­vekedett kiadásainak fedezéséhez szükséges források előteremtése érdekében 1988. július 4-től emel­kedik a cigaretták és a sör fo­gyasztási adótétele. Az intézkedés a cigaretták fogyasztói árát át­A felsőoktatás korszerűsítésé­ről szóló koncepciónak megfe­lelően a Kereskedelmi és Ven- déklátóipari Főiskola szolnoki tagozatán is — amelynek beis­kolázási körzete megyénkre is kiterjed — a nappali tagozaté­hoz hasonló követelményrend­szer közelítését tervezik. Ennek figyelembevételével intenzív le­velezőképzés bevezetéséről dön­töttek. Ahhoz, hogy a hallga­tók a magasabb követelmények­nek meg tudjanak felelni, na­gyobb hangsúlyt kapnak az elő­adások és szemináriumok, a köz­vetlen konzultációk és viták. Lé­nyegesnek tartják az óraszám növelését is. bot hoztak létre, ahol har­minc idős embernek napi há­romszori étkeztetést biztosí­tanak. A körülbelül 3 kilométer hosszú és 1,5 kilométer szé­les leveleki víztározó kör­nyékén eddig 350 hétvégi tel­ket alakítottak, osztottak ki. Még háromszáz telek gazdára vár. A közeljövőben a tározó­nál strandot és kempinget szeretnének létrehozni. A víztározón a horgászat és a stégépítés engedélyezett, sőt szörfözni is szabad. Levelek a múlt évben is szép eredményeket ért el. Például gyógyszertárat, fog­orvosi rendelőt és szolgálati lakást épített, és száz köz­művesített építési telket ér­tékesített. (cs. gy.) hetőségeiről. Legfőbb téma az innováció pedagógiai értel­mezése volt. A kiscsoportok­ban az önállóságról, a helyi tantervek kérdéseiről, a szak- tanácsadásról, a mérésekről, a képzés-önképzés szerepéről beszélgettek. Megállapították, hogy az iskoláknak jobban meg kellene becsülniük az önálló gondolkodásra, kísér­letezésre alkalmas kreatív személyiségeket. lagosan 14 százalékkal, a sörök fogyasztói árát átlagosan 13 szá­zalékkal emeli. Ez az ezévi ár­indexet 0.4 százalékkal növeli. Az egyes termékek fogyasztói árának változásairól — a Keres­kedelmi Minisztérium és az Or­szágos Árhivatal intézkedése alapján — a lakosság a kiskeres­kedelmi egységekben tájékozód­hat. A hallgatókat félévenként há­romszor egy hétre hívják be. Ki­vételt képez a vendéglátóipari szak, ahol az első és második félévben négyszer egy hétre lesz szükség. A tantervi órák feletti többlet­órák pénzügyi fedezete vállalati és hallgatói hozzájárulással fizet­hető. Az intenzív levelezőképzést bentlakásos rendszerben kíván­ják szervezni. Az intézmény szeptemberben intenzív főiskolai előkészítő tan­folyamot szervez. Bővebb felvi­lágosítást az érdeklődők a Ke- reskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola címén (5001 Szolnok, Ady Endre u. 9.) lehet kapni. III Keret­magyarországi L —^ —I KÉPEK | 11 ■n K^ i' m i 4-, hétfő ULRIK NAPJA A germán Uodalrich név­ből ered, melynek jelenté­se: öröklött birtokán ural­kodó. Babett, Berta, Betta, Ke- rény. Odó, Rajmund, Ra- món, Ulla és Ulrika nevű olvasóinknak is névnapja van. Időjárás Várható időjárás az or­szág területére ma estig : Az ország legnagyobb ré­szén derült, száraz, meleg idő lesz. Északkeleten ma délután várható szórvá­nyosan zápor, zivatar a Kisalföldön az esti órákban lehetséges néhány helyen. A déli szél napközben élénk, a Dunántúlon he­lyenként erős lesz. A leg­alacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 13, 18 fok között, a legmagasabb nappali hő­mérséklet 30 fok körül vár­ható. RIASZTÁSOK JÁTÉKBÓL, Halálos áramütés, súlyos mérgezések Tinédzserek szórakoztak hétvé­gén a 04-gyel. A mentő ügye­letesének több alkalommal dik­táltak be valótlan eseteket, s ez­zel nemcsak a telefonvonalat tar­tották fel. hanem mozgósították a rohamkocsit is. A vakriasztá­sokon kívül azonban sok volt a sürgős hívás, több súlyos esethez hívták a mentőket. Szombaton délelőtt Nyíregyházán a Rákóczi és Mező utca kereszteződésében egy olajfolton elcsúszott egy mo­torkerékpáros, agyrázkódással vitték be a kórházba. Este Sóstó­hegyen. az Aranykalász soron egy középkorú férfi permetszert ivott, életveszélyes állapotban van jelenleg is. Kótajban már nem tudtak segíteni a mentősök azon a harmincéves férfin, aki hajszárítógépet szerelt az ottho­nában, s áramütés érte. A bal­eset után néhány perccel életét vesztette. Vasárnap hajnalban Tiszavas- vári és Polgár között egy sze­mélygépkocsi az árokba borult, vezetője néhány karcolással meg­úszta a borulást, de utasa súlyo­san megsérült. Nyírbogdányban Bi—58-at ivott egy ötvenéves asszony. Szakolyban pedig egy huszonnyolc éves férfi alkohol­ra gyógyszert vett be — mind­kettőjük állapota súlyos. szombati vihar mozgósította a tűzoltókat. A dombrádi terme­lőszövetkezet szarvasmarhatele- péh a szénakazalba villám csa­pott, s negyven bálányi — 30 ezer forint értékű — takarmány égett el. Villám sújtott egy geszterédi házba is. szerencsére a bennla­kók és a szomszédok gyorsan eloltották a tüzet. Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: TÓTH KORNÉLIA Esti ügyelet: 15-124 VÉGET ÉRT A FÓRUM Alkotó iskola, alkotó pedagógus KÖZLEMÉNY KÖZPONTI ÁRINTÉZKEDÉSEKRŐL Emelkedik a cigaretta és a sör ára Intenzív levelezőképzés a vendéglátó főiskolán

Next

/
Thumbnails
Contents