Kelet-Magyarország, 1988. július (45. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-23 / 175. szám
Nagyfő Gábortól, a KIOSZ megyei titkárától Sokak szerint a mai adótörvény visszavetette a vállalkozásokat, ön mint a KIOSZ megyei titkára, miképp vélekedik erről? — Az én véleményem is az, hogy ez az adótörvény visszavetette a vállalkozásokat. Van olyan iparosunk, aki májusig dolgozott teljes erővel, aztán pedig leállt, mert azóta minden megkeresett száz forintból tizenöt, esetleg húsz forint lenne az övé, a többit pedig adóba kellene befizetni. Ez egyáltalán nem ösztönöz senkit nagyobb teljesítményre vagy pluszmunkára. A Ösztönözni éppen nem ösztönöz, de akinek tizenöt forintra vagy húsz forintra van szüksége, annak olyan áron Is meg kell szerezni, ha száz forint értéket kell dolgozni érte. Ezzel nem ért egyet? — Nem nagyon. Bár én tudom, hogy a Szabolcs-Szatmárban dolgozó kisiparosok túlnyomó többsége korántsem olyan gazdag, mint ahogy azt sokan hiszik, azért azt gondolom, hogy még ha szükség van arra a húsz forintra, akkor sem adnak érte ilyen árat. Jobban járnak, ha ehelyett egy kertet kapálnak, akkor legalább ingyen megterem nekik a zöldség, a gyümölcs. Aki pedig módosabb, vagyonosabb, az már meg is engedheti magának, hogy ennyi pénzért ne dolgozzon. Lehetségesnek tartja, hogy ilyen okok miatt rövid időn belül megváltoztatják az új adótörvényt? — Lehetségesnek, sőt elkerülhetetlennek. Nem bátorság ezt kimondani, hiszen folyamatban van néhány törvényünk módosítása, illetve új törvények alkotása azok helyett, amelyeket túlhaladott az élet. Ezek között szerepel a vállalkozói adótörvény módosítása, amely már folyamatban van. Napirenden van az ipartörvény módosítása, illetve egy egységes vállalkozói törvény megalkotása. A kidolgozás stádiumában tart a társasági törvény megalkotása is, s ezekhez igazodva gondolkodunk egy belső átalakításon, amely a mi szervezetünket érintené. 0 Milyen módon vesznek részt ezekben a folyamatokban a szervezet tagjai? Kikérik-e a véleményüket, illetve figyelembe veszik-e azokat? — Ügy tekintenek bennünket, mint érdekvédelmi szervezetet. Kikérik véleményünket, de az az érzésem, a kisipar súlya nem akkora, hogyha azok egy részét nem veszik figyelembe, akkor mondjuk, vétót emelhessünk. Mi a nemzeti jövedelem termelésében olyan minimális értékkel vagyunk jelen, hogy ilyen jogosítványra nem is tarthatunk igényt. A szakszervezetnek is csak akkor van ilyen joga, ha például az egész munkásosztályt érintő kérdésben nem tudnak egyetértésre jutni a kormánnyal. A dolog megközelítésének módja inkább a mindennapi életben betöltött szerepünk. Hogyan ítéli meg ma a kisipar, egyáltalán a vállalkozók szerepét? — Ez a réteg — és most közéjük sorolom a gazdasági munkaközösségeket is — sokkal többre képes minden tekintetben, legyen az szolgáltatás vagy árutermelés mint a mai produktum. Sokkal nagyobb anyagi háttér, ha úgy tetszik: tőke van mögöttük, amit a vállalkozásokba magukkal vihetnének, ha egy olyan adórendszer lenne, ami magas szinten szabályozná az adó mértékét azért, hogy a vagyon működtetése hosszabb távon garantált legyen. Véleményem szerint a vállalkozói szféra túlszabályozott, semmi olyan ösztönző nincs, ami arra 'késztetné őket, hogy adják a pénzüket vállalkozásokba, és ott az biztonságban lesz, gyarapodni fog. Régóta mondogatjuk, hogy az elvonási rendszernek szektorsemlegesnek kell lenni, hiszen akkor lehet normatív mértékkel adóztatni és ezt a túlzott adminisztrációt megszüntetni. Ha arra kényszerítünk vállalkozókat, hogy olyan adminisztrációt vezessenek, ami gyakran egy könyvelőnek is becsületére válik, akkor erre megy el az energia és nem arra, amire a kisiparos vállalkozott. Szerencsére nemcsak mi látjuk, hogy a túlszabályozás visszahúzó erő. £ Hogyan próbálnak önök, mint érdekvédelmi szervezet iparosaik adminisztrációs terhein csökkenteni? Annál inkább jó lenne tisztáznunk, mert nemrég éppen a Kelet-Magyarországban panaszkodott egy kisiparos, hogy hovatovább elviselhetetlenek, megtanulhatatlanok az ilyen irányú kötelezettségek. — Mi a magunk módján megpróbáljuk az adminisztrációs terheket csökkenteni. Mind a kilenc alapszervezetnél átvállaljuk a főkönyvek vezetését, és mondhatom, igen kedvező feltételek mellett: Tesszük ezt elsősorban azért, hogy. segítsünk iparosainknak, közöttük is leginkább annak a jelentősnek mondható rétegnek, akik koruk, képzettségiig, „felkészültségük révén nem is képesek erre. Van, aki negyven-ötven évvel ezelőtt járt iskolába, tőlük nem is várható el, hogy naplófőkönyvet vezessenek. Nem— Visszavetette-e az adótörvény a vállalkozásokat? — Mi lesz a szervezettel, ha nem lesz kötelező KlOSZ^tagnak lenni? — Hogyan érinti Önöket a társasági törvény ? — Milyen ma a kisipar szerepe ? csak mi láttuk ezt így, hanem az Adó- és Pénzügyi Ellenőrző Hivatal is, ezért‘velük együtt közel ezer embernek adtunk felmentést, egy részük egyszerű nyilvántartás vezetésére kapott lehetőséget. Ettől már nem lehetett eltekinteni, de gondolom, érthető, hogy mindenféle papír nélkül nem lehet dolgozni, ha másért nem, hát mert az adót valami alapján mégiscsak fizetni kell. A világon nincs olyan ország, ahol papírmunkát ne követelnének a vállalkozóktól. 0 A segítség nyilvánvalóan hasznos, de mint az említett számból kiderül, csak ezer emberen könnyítettek. A többiek hogyan tanulták, tanulják meg, mi a papírmunkával kapcsolatos dolguk? — Már az adórendelet megjelenésekor az egész, megyében elkezdtük az adózással kapcsolatos papírok vezetésének oktatását. Képzett szakemberek délután 4-től késő estig oktattak, vagy várták, hogy legyen kit oktatniuk, mert előfordult, hogy két-három ember jött el, s emiatt sok előadás el is maradt. Mondtuk. akkor is, csak még nem volt érezhető, hogy ez zsebbe vágó ügy, mert ha elkezdődnek az ellenőrzések, akkor a mulasztások sok pénzbe kerülnek. Van olyan iparosunk, aki az oktatáson sem vett részt, most sem bíz meg bennünket a főkönyvek vezetésével, és tudjuk, hogy például főkönyvét még meg sem nyitotta. Mit tudunk ilyen emberen segíteni? Semmit. Mi felvállaltuk felkészítésüket, de aki nem igényelte, erővel nem hozhattuk ide. Tudjuk, hogy az adminisztráció sok, ezért vállalkoztunk arra, hogy fillérekért végezzük számítógéppel nekik a főkönyvek vezetését. Van, aki háromszáz forintot nem szán erre havonta, de a gmk-nak háromezret is ad ugyanezért a munkáért. Mit értett az imént a szektorsemlegességen? Kérdezem ezt azért, mert vállalatok, szövetkezetek is ezt szokták emlegetni, szerintük ugyanis a magán- vállalkozók, a kisiparosok élveznek sok mindenben előnyöket velük szemben. — Talán, ha példát említek, érthetőbb lesz a dolog. Ha mondjuk, egy kőműves elvállalja egy ház felépítését és ő veszi meg hozzá az anyagot, csak kiskereskedelmi áron juthat hozzá, míg egy vállalat, vagy szövetkezet nem fizeti meg a kiskereskedelem árrését. Ha azt akarjuk, hogy ne legyen magasabb ennek a háznak az ára, akkor a szolgáltatás, tehát a kisiparos által végzett munka árát kell csökkenteni, mert az anyag ára már egyébként is megdrágította az egészet. Miután egyre inkább a kereslet-kínálat érvényesül nálunk is, az volna a jó, ha olcsóbbá tehetnénk a végső árat, ha mi is annyiért kapnánk árut, mint egy vállalat. Ezért sem mindegy, hogy másokkal egyenlő mércével mérnek-e bennünket, vagy az előbbihez hasonló hátrányos megkülönböztetés ró pluszterheket iparosainkra, vagyis: rákényszeríti arra, hogy olcsóbban dolgozzanak, ha versenyképesek akarnak maradni a piacon. 0 Ettől olyan sokat vár? — Ettől önmagában még nem. De miután a kormányzat is látja, hogy a vállalkozásokban megtorpanás tapasztalható, az egységes vállalkozói adótörvénytől, a társasági törvény megalkotásától már sokat. Azt reméljük és bízunk benne, hogy olyan adórendszert dolgoznak ki, amely a vállalkozók számára kedvezőbb lesz. Szó van róla, hogy megszűnik a vállalkozási adó, helyette nyereségadó lesz majd. Most három csatornán vonják el a pénzt a kisiparosoktól, az új adótörvény pedig egycsatornás adóztatást vezetne be, ez pedig a tőkebefektetésekre jobban ösztönözne. Különösen akkor, ha az iparos tudja, hogy a nyereség az adó alapja, a költség és a különböző befizetések nem adóznak. Az a véleményem, hogyha a vállalkozásoknak szabad utat akarunk engedni, akkor a gátakat fel kell oldani. ^ Szóbeszéd tárgya, hogy az ipartörvény esetleg kimondja: nem lesz kötelező a KIOSZ tagjának lenni, ön, mint KI- OSZ-titkár, nem tart ettől? — Mindenki tudja, van egy olyan szervezet, amelyiknek a neve Vállalkozók Országos Szövetsége, s amelyik KlOSZ-tagnak ez a szövetség szimpatikusabb, az átléphet majd oda. Ettől különösebben nem félünk. Tudjuk, hogy a Vállalkozók Országos Szövetségébe lépőknek fenntartási költséget vagy egyesületi hozzájárulást kell fizetnie, tehát, aki választ a két szervezet között, mindenképpen azt teszi mérlegre: melyik szervezet mit kér és mit tud nyújtani tagságának. ^ Önök mit tudnak nyújtani? — A mai szolgáltatásainkat mindenképpen, sőt azok minőségét szeretnénk megjavítani, de vannak más elgondolásaink is. Szeretnénk például visszaszerezni, vagy inkább visszaadni — annak, akit megillet — az építőmesteri rangot. Ez nem kőművest jelent, hanem hogy valaki kulcsátadásra vállalhasson egy lakást. Javasoljuk továbbá, hogy legyen egységesen iparigazolvány és ne működési engedély, szeretnénk bővíteni a mestervizsgához kötött szakmák körét. Javasoljuk, hogy a munkaviszony mellett dolgozó iparosokat ne kényszerítsék szabálytalanságokra értelmetlen szabályozókkal, ne napszámosokkal dolgoztathassanak, ha sok a munkájuk, hanem vegyenek fel alkalmazottat szakmájuk gyakorlására és a lakosság szolgáltatási igényeinek kielégítésére. Egyébként azért sem félünk attól, hogy itthagyják szervezetünket iparosaink, mert ők is szeretnek tartozni valahová. Azt hiszem, jó példa erre, hogy a KISOSZ-nak nem kötelező tagjának lenni, a kiskereskedők szervezettsége mégis igen jó. A Mennyire érinti a KIOSZ-t a társasági törvény? — Bennünket elsősorban a gmk-k miatt az úgynevezett egyesületi törvény érint. A gazdasági társaságokról szóló törvénytervezethez éppen ezért letette szervezetünk a véleményét. Mi úgy látjuk: az egész szabályozás arra irányul, hogy egy új gazdasági törvény létrejöttével induljon meg a tőkeáramlás, s váltsa fel az ötven- vagy százéves törvényeket. Én magam is részt vettem a törvénytervezet vitájában, s többek között azt láttam: semmi nem indokolja, hogy a gmk-knak kevesebb joga legyen, mint a közkereseti társaságnak. A tervezet lehetővé teszi, hogy a tőkémet bevigyem egy vállalkozásba, ugyanakkor én magam ne legyek ott, tehát „szelvényvag- dosóvá” válók. Ez a mai csendestársi kapcsolat legalizálása, amivel lehet, hogy megbarátkozunk, de egyelőre idegen számunkra. A vállalkozásnak az lesz az előnye, hogy azon a kamatnál nagyobbat is lehet nyerni. — Igen, de veszíteni is. Tudom, hogy lehet egy vállalkozásnak akár 50 százalékos nyeresége is, de ha rosszul sikerül, elúszik vele a bevitt pénz is. Ez is azok közé a dolgok közé tartozik, amit meg kell ismernünk és megszoknunk, amivel még ma csak barátkozgatunk. Tudom, a kibontakozás lényeges feltétele, hogy legyenek vállalkozó szellemű emberek, merjék a pénzüket befektetni. 0 Köszönöm a válaszait. Balogh József ... igaza van annak a kedves olvasónknak, aki a minap szerkesztőségünkhöz küldött levelében arról osztotta meg gondolatait velünk, hogy nehéz eligazodni napjaink közéletében. Már-már varázsszó lett a „megújulás”, de maga sem tudja, hogy alatta mit is értsen pontosan. Figyeli a mi újságunkat is, mi változik, bár ennél jobban izgatja saját anyagi helyzete, nyugdíjának értéke és közvetlen környezetének alakulása. Azt hiszem, ezek a kérdések — kimondva vagy kimondatlanul — csaknem minden felnőtt embert foglalkoztatnak mostanában, s az is igaz, hogy érzékenyebbek lettünk minden olyan változásra, ami személyesen is érint bennünket: áremelésekre, árfolyamváltozásokra, kamatemelésekre. De haladjunk sorjában, hiszen valóban érdemes szót váltani arról, hogy nehezebb-e eligazodni most napjaink közéletében, mint régebben. Szerintem is korábban volt egyszerűbb, mert több volt a „jelzőpont”, jobban körül volt bástyázva szabályokkal életünk. Ma sokkal gyorsabban változik minden, s szinte nincs lehetőség arra, hogy perdöntő érvként ismételjünk jól bevált megállapításokat, mert azokat időközben többnyire már átlépte az élet. — Egyre-rnásra azon vesszük észre magunkat, hogy önállóan kell dönteni, muszáj gondolkodni, mert helyettünk nem fogják megmondani, mit kell csinálni helyben. Jellemző módon mutatják a helyzet változását a közélet országos fórumainak eseményei. Például az Országgyűlés új elnöke azt nyilatkozta, számára nagyon megtisztelő, hogy a képviselők 63 százalékának szavazatával nyerte el magas tisztségét. Még jól emlékezhetünk rá, nem olyan régen meglepőnek számított, ha a választási eredmény nem két kilencessel kezdődött. Bár nagyon sokan osztják az új házelnök nézetét, hogy az ő 63 százaléka valóban többet ér a korábbi 99-nél vagy 100-nál. Az is közéletünk változását mutatja, hogy egy . író a rádió vasárnap reggeli népszerű műsorában azt kezdte el boncolgatni, szerencsés volt-e x vagy y jelölése miniszteri posztra, amelyet éppen most töltöttek be. Ha ö úgy látja, hogy nem volt'szerencsés, lelke rajta. Az új miniszter pedig tudhatja: sokak szeme van rajta, s nemcsak a szakma előtt kell bizonyítania, amelyik ismeri. Mindamellett azt is megjegyezhetjük, nem fétis az ellenvélemény sem. A műsorban elhangzott vélemény egy emberé, s az őszinte megnyilvánulást illik tiszteletben tartani. Ha már szóbakerült a megújulás, mint „varázsszó”, magam is amellett volnék, hogy a kifejezést nem kellene úton-útfélen használni. Nekem sokkal inkább tetszik, ha azt mondjuk: jobban, következetesebben kell dolgozni minden munkahelyen. A hangsúlyt pedig a „minden”-re helyezném. Napjainkban ugyanis úgy tűnik, hogy a megújulást az első vonalra énjük — mert a legfelsőbb szinten már megtörtént. Indokolatlanul kevés szó esik azonban a „középső szintről”, holott ideje volna arról is szólni. Unalomig ismételt gond ugyanis, hogy a vállalatokat, szövetkezeteket legjobban az évente többször is változtatott szabályozók nyomorítják. De még nem hallottunk arról, vajon volt-e valamilyen következménye egyszer is annak, hogy az ország gazdaságának nagy részére negatívan ható szabályozás kidolgozásáért valakit meg- feddtek volna. Vagy itt vannak napjaink bosszantó jelenségei, a „tojástánc”, ami sokmillióba kerül az országnak, az elfuserált meggyexport, vagy éppen a zöldségmaffiák uralkodásának eltűrése. Természetesen nem akarom az általá- rossag szintjébe fűzni a szót, mikor itt van saját házunktája is. Nekünk is javítani kell a munkát. Nincs a szerkesztőségben olyan munkaértekezlet, amelyen erről ne esne szó. És itt nemcsak az apró hibákra gondolok, amelyet kis lelkiismeretfurdalással rá lehet fogni a nyomda ördögére. Alaposabb, gondolat- gazdagabb, bátrabb írásokra és még több friss hírre van szükség. Egyik kollegánk így fogalmazott: nálunk az utóbbi idők legbátrabb cikkei a pártértekezleten írásban leadott — és lapunkban közölt — felszólalások voltak. Szókimondónk, kritikusak, tabut nem ismerőek. Szerintem ez az alap, amelyre mielőbb meg kell tanulni építkezni — ha úgy tetszik, megújulni —:, mert ami tegnap még kuriózumnak számított, ma már természetes igény. Marik Sándor KMá hétvégi melléklet Nagyfő Gábor, a KIOSZ megyei titkára 54 éves. Főiskolai végzettséggel rendelkezik, 1973-ban került a szervezethez. Azt megelőzően a megyei, illetve a nyíregyházi városi 'pártapparátusban dolgozott, mint politikai munkás. Nős, két gyerek apjaé s két unokája van. < ______________________________________>
