Kelet-Magyarország, 1988. július (45. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-16 / 169. szám

1988. július 16. Kelet-Magyarország 3 A burgonya ürügyén A termelő kereskedjen? Gondfelhők Nagysxekeres fölött Ez a falu élni akar A felhőtlen szatmári kék ég sem űzheti el a borúlá­tást, a gondfelhőt most, amely ott vibrál Bállá Jenő tsz- elnök szemében, mozdulataiban. — Nem az a mi bajunk, hogy elmaradott ez a térség, hanem inkább elhanyagolt! — robban ki belőle indulattal a keserűség, amint a hűs irodában asztal mellé telepszünk néhány kortynyi hideg vízre. VÉGRE EGY ERÉLYES HANG. Miközben a káni­kulai forróságban halad a traktor a szárfelhúzóval és a homokból kibuggyannak a gumók, a somogyi buc­kák egyik tsz-elnöke kije­lenti: „Hét forintnál alább a krumplit nem adjuk.” El­múlt már a kótvavetyélés ideje, hiszen a négy forint ötvenes felvásárlási ár a termelési költségnek két­harmadát ha fedezi. No, és ha nem adják, mi lesz a ko­rai burgonyával? A válasz a kérdésre kéznél van: „ta­roljuk és kivárunk”. Jó annak a gazdaságnak, amelynek ma kivárásra is van lehetősége. Időben és pénzben. A döntő termé­szetesen a pénz. A napok­ban az egyik nagy burgo­nyatermelő gazdaság veze­tőjével beszélgettem és az egyik kérdésem ugyanaz volt, ami a televízióriporter részéről is elhangzott. „Mit csinálnak a korai burgo­nyával? Dömping van, nincs ára”, ö is azt mondta: „Ki­várunk”. De ez a kivárás nagyon nehéz, hiszen a me­zőgazdasági üzemek több­sége a piacról él. Amit ma megtermelt, holnap már el akarja adni, hiszen törlesz­teni kívánja a hiteleit, fi­zetni szeretné dolgozóit, és kellene a pénz a termelés továbbviteléhez. „Ha mi a burgonyát hu­zamosabb ideig tárolnánk, akkor a tároláshoz, az üzemvitelhez és más ügye­ink rendezéséhez újabb hi­telfelvételre lenne szükség. Egyik kérdés az, kapnánk-e hitelt. Más kérdés viszont, hogy ki bírja a magas 18, 20 százalékos, vagy még na­gyobb mértékű kamatokat. A további beszélgetés so­rán a mezőgazdasági veze­tő kijelentette: kutyaszorí­tóban vannak és nem érti, ki, vagy mi idézi elő ezeket a kellemetlenségeket. MEGÉRTENI A GAZDA­SÁG (mezőgazdaság) mai mechanizmusát valóban na­gyon nehéz, szinte lehetet­len. Józan ésszel szinte fel nem fogható, hogy miköz­ben hazai burgonyából ren­geteg van, a piacokon kubai krumplit kínálnak. Ugyan­ez vonatkozik a tojásra. A tojásból hegyeket lehet rak­ni, de azért importáljuk a zolgáltató ágazataink igencsak különböző módon fejlődnek. Né­hányon megmaradnak a régi kaptafánál, és a vevőkben egyáltalán nem bíznak, má­sok új utakon járnak, s hisz­nek az állampolgári aktivi­tásban. Az első csoporthoz tartoz­nak például a fodrászok. Még egyiköjüknek sem tá­madt az az ötlete, hogy az előzetes bejelentésnél így szóljon a kuncsafthoz: ked­den 9-kor várom, előre le­vágott hajjal, a finom mun­kát itt végezzük el. Vagy vegyük a cipészeket! Még senki sem tapasztalhat­ta, hogy felszólították: cipő­jéről előbb vegye le a régi sarkot, s úgy hozza a mű­helybe. Pedig ez nem igé­nyel különösebb ügyessé­get. A szabók sem bíznak eléggé az állampolgárokban. Legalább azt engedjék meg, hogy magunk vegyünk mére­tet, magunk szabjuk ki a fu- hát, és összefércelve vigyük a mesterhez. Lényegesen haladóbb gon­dolkodásúak a mosógép- és hűtőgépszerelők. Ha telefo­non kérjük, hogy jöjjenek ki, mert rossz az említett gé­pek valamelyike, rögtön azt kérdezik: mi ment tönkre? A bejelentő pedig csak ismé­telni tudja, hogy nem mos a gép, illetve nem hűt a hűtő- szekrény, s persze egzakt csehszlovák tojásokat. Ha ettől a választékbővítésen túl a piaci vásárló olyan kedvezményt ipna, hogy minőségileg jo b és olcsóbb áruhoz jut, akkor kísérje áldás a külkereskedők és kereskedők tevékenységét. Viszont a hazai árudöm- ping, az ehhez társuló im­port nemhogy olcsóbbá ten­né a piacot, inkább drágít­ja! A televíziós riporter a burgonya ürüg én azt is el­mondta, hogy x esten, a Ba­laton környékén az újbur­gonyát 12—24 forintos áron árulják. Ezen kiakad és megakad minden józan ész. Nehéz elképzelai, hogy mi­közben a terme lő négy fo­rintot, jó esetben öt forin­tot kap a burgonya kilo­grammjáért, a kereskedő ugyanazt az ár it már 12 fo­rintért, 16 forintért vagy húszért méri. De hát mit lehet tenni? A már emlí­tett tsz-elnök ott Somogy­bán kijelentette, hajlandó­ak a burgonyát, ipari üze­meknek, inté ;ményeknek, az ott dolgozó munkások­nak és hivatalnokoknak hét forintért szállítani. Valaki írja össze az igényt, valaki szervezze meg a dolgot és indulhat az akció. AZ EMLÍTETT AKCIÓ nem lenne rossz, de vajon lehet-e ebből rendszert csi­nálni? Nem lehet, mert ak­kor feje tetejére állna a világ. A munkamegosztás­nak régen kialakultak a jól bevált körei, leegysze­rűsítve ezt: tudjuk a terme­lő termel, a kereskedő ke­reskedik, a vásárló vásárol. Ha a termelő kereskedni kezd, ha mindenki, a vá­sárló is kereskedni kezd, vajon mi lesz abból? Ezek után most már csak azt kell eldönteni, vajon miért került papírra e né­hány gondolat. Ki- ellen, vagy mi ellen hadakozik a tollforgató. A termelőt, a fogyasztót védi a kereske­dők ellenében, avagy a fo­gyasztót védi a termelők ellenében? Sem ez, sem az nem célja az írásnak. Csak rendet és tisztességet óhaj­tana az ember. Olyan ter­melői, kereskedelmi és pia­ci viszonyokat, amely meg­nyugtató és nem felhábo­rító. S. E. módon nem tudja megmon­dani, mi romlott el. Ezen a területen még van mit pótol­nia sok honfitársunknak! ' Az autószervizeknél azon­ban már találhatunk pozitív példákat is. Itt abszolút bi­zalommal vannak a tulajdo­nosokkal szemben. Ha pél­dául felhívunk egy speciális hűtő javító-részleget, akkor barátságosan közlik: legyen szíves szerelje ki a hűtőt, és hozza be javításra. Kép­zeljék el a tulaj örömét! H<rrry fíebig:. 0£pesea De ha még ez sem volna eléggé meggyőző, hogy be­mutassuk, milyen bizalom­mal vannak a vevők iránt, ám legyen itt a legfénye­sebb bizonyíték! Az egyik fényezőműhelyről van szó. Először is hónapokkal ko­rábban időpontot kell kérni. Az illető kap egy tájékozta­tót, amelyben leírják, hogy az adott napra milyen tarto­zékokat kell a kocsiról le­szerelni. Így külső fényezés esetén egyebek között a kül­ső tükröket, az ablaktörlő­ket, a szellőzőrácsokat, a lökhárítókat, az ajtókilincse­Végeztek a tárgyalással. Itt tartja majd ülését a Szatmárkert vezérkara. Ga- riscsák Sándor ügyvezető igazgatóval latolgatták az imént: milyenek lesznek az idei almaárak? Mert még sok a kérdőjel. Megéri-e le­szedni? Ez azonban csak az egyik felhő. A másik, ami a kifakadását okozta ennek az ízig-vérig szatmári szakem­bernek, nem más, mint a várva várt hitel. Négymillió! Már július 1-jén meg kellett volna kapniuk a banktól. Ezredmillimáteres pontosság — Fehérgyarmaton a fiók­nál azt közölték velem: hitel nincs. Mit ér így a szerző­dés?— fűzi hozzá nyoma - tékkal. Pedig most nagyon kellene minden fillér a szövetkezet­nek. Hirtelen borulat gyorsan két, az antennát, és sok egyéb mást. Csak ilyenkor látja az ember, hogy mi minden van a gépkocsin. Nagyobb gond van akkor, ha belső fényezést is kér­nek. A Dacia-, Lada-, Polski Fiat- és Wartburg-tudajdo- nosoknak saját kezűleg kell kiszerelniük az elülső és a hátsó szélvédőt. Itt azután már megmutatkozik, ki a legény a gáton. A tulaj csupasz karosszé­riával utazik a műhelybe, és ha elkészült a munka, visz- sza haza, ahol elkezdődik minden elölről, csak éppen fordított előjellel. Vissza kell mindent szerelni. Nagy előnyt jelent azonban, hogy legalábbis „leszerelési” ta­pasztalatokkal már rendelke­zik az ember. Ä ardtom, sajnos, nem bizonyult méltónak a műhely bizalmára. Ügy is mondhatnám, hogy megijedt. Inkább elvitte ko­csiját egy hagyományos technológiával dolgozó üzem­be. Hiszen otthon nem volt szélvédője arra az esetre, ha véletlenül eltört volna a szét­szerelésnél. S az ablak — annyi más tartozékkal együtt — sajnos, szintén hiány­cikk. (Németből fordította: Szabó Béla) tisztul. Bállá Jenő esetében legalábbis. Ha a termelésre terelődik a beszéd fonala, meg a szatmári ember szor­galmát illendő dicsérni, ak­kor meg el is száll. Mert, hogy van miért dicsérni, azt az alábbi történet is példáz­za. — Elmaradottság?! — füs­tölög folyvást. — I kiadnak, a jó hírű ipari műszergyár­nak is termelünk. A napok­ban vittünk nekik 80 merü­lőszivattyú-házat. Ezredmilli- méter pontossággal munkál­ták meg a mieink. Csak néz­ték, nem akarták elhinni, hogy erre Nagyszekeresen képesek. Elöntött a düh . .. Elgondolkodtató. Fut a Polski Fiat a szatmári nagy síkságon. Kétfelé mutogat. Magyarázza, hogy itt még most is látástól vakulásig dolgozik a paraszt, hogy meg­éljen. — Csak azt tudják hajto­gatni, ha Szatmárról esik szó, hogy itt nincs műszaki értelmiség, nincs háttér, akik képesek magas színvonalon termelni. Mi, a nagyszekere- si Egyesült Erő Tsz-ben CNC számítógépvezérlésű Rí—250- es esztergaautomatát hasz­nálunk. És vannak, akik ér­tenek hozzá, akik kezelik — mondja büszkélkedve. Felelősség a falú iránt — Lehet ezen a földön mást termelni szénán kívül? Semmit! — mutatja a ne- mesborzovai legelőket. Bállá Jenő Nádudvaron volt gya­kornok. De csak annyi időt töltött távol szeretett Szat- márjától, hogy teleszívja magát másfajta levegővel, tudással, s hozza haza ka­matoztatni Szatmárcsekére, a tsz-be. Itt járta végig a ranglétrát. Immár negyven­kettedik éve él e táj vonzá­sában a Milotáról Szatmár­csekére, majd Nagyszekeres­re származott elnök. Ipari bázfci Nagyszekere­sen? Igen. Nyolcvan embert foglalkoztatnak: mérnököt, technikusokat, szakmunká­sokat. Nagy szakmai gyakor­lattal az ipari ágazatot Toldi József technikus irányítja. Közel harmincfajta villany- motort tekercselnek. Idén az Ikladi Műszergyárnak 10 ezer házi vízellátó tartályt is gyártanak. S a gyáriakkal hamarosan kooperációban megkezdik az alumínium merülöszivattyú-ház öntését és megmunkálását. — Hiányzik nekem, hogy a növénytermesztés helyett az alumíniummal bajlódjak? — veti közbe humorosan az el­nök. Ügy tűnik: igen. Ezt dik­tálja a realitás. Tudja ezt ő is. Nagyszekeres, Kisszeke­res, Zsarolyán és Nemesbor- zova népe megélhetése így kívánja. Ha felvállalta, csi­nálja is tisztességgel. — A családok iránt érzett felelősség kényszerít. S bi­zony olykor vitába kell szán­nom ezért még az alumíni­umhoz értő mérnökkel is! — fűzi hozzá. Szíve csak a földhöz húz. Csoda-e, hogy amikor az idei terméskilátásokról fag­gatom, felderiil az arca. Rekordra számítanak — Jó év mutatkozik. Csak most az a kérdés, tudnak-e fizetni nekünk a gabonáért, az uborkáért, meg a többi­ért. Kalászosból rekordra szá­mítunk. Ha elképzeléseink szerint alakulnak az árak, akkor a 160 hektár almás hozza a 25 milliót. Állatte­nyésztésből 35 milliós árbe­vételt kalkuláltunk — sorol­ja. Szünetel viszont a csirke­nevelés. Tavaly 2 milliós veszteséget termelt. A mar­hát bérbe adták hizlalni, hogy elkerüljék a ráfizetést. Vállalkozókat keresnek 140 tehénre is, egyelőre hiába. — Ez most a másik nagy gondunk. Sláger viszont a folyékonyműtrágya-gyártás. Diószegi Zoltán, a 37 eszten­dős pártbizottsági titkár el­mondta, hogy a cselekvési programban arra ösztökélték a gazdaságvezetést, hogy kockáztasson bátran. Meg is fogadták. — A folyékonyműtrágya­telep az iparvágánnyal együtt 20 millióba került. A környe­ző kilenc tsz-nek és egy álla­mi gazdaságnak fedezi az igényeit. Egyelőre azonban csak 50 százalékos a kihasz­náltsága. Eddig 7 ezer tonna folyékony műtrágyát ad-. tunk el a társgazdaságoknak. A tsz-ek pénzügyi nehézsé­gei a legfőbb gondjai a ki­használtság növelésének — magyarázta a párttitkár. Átmeneti gondok, nehéz­ségek. Reméljük, megoldód­nak, s eloszlanak a gondfel­hők. — Reménykedünk. Ez a falu, a tsz élni akar. Bízom benne, eredményesen zárjuk a huszonkilencedik esztendőt — summáz bizakodva Bállá Jenő elnök. Farkas Kálmán házgyári laká­sok tetőszigetelésé­hez készítenek pane­leket a nyírmadai Béke Tsz nikecell- üzemében. Az építő­ipar e nélkülözhetet­len anyagából félmil­lió darabot gyártanak ebben az évben. (Elek Emil felvétele) — Mind»n századik ember rontosabh nimmst Szokatlan idézést kap mos­tanában a megyében néhány ezer ember. Nem ís idézés tulajdonképpen, hanem fel­kérés az, amit a Nyíregyházi Városi Tanács is kézbesít a megyeszékhely, egészen pon­tosan 1212 lakójának. Az irat szerint adategyeztetésre vár­ják a címzetteket. A részletekről Horváth Miklósné dr., a Nyíregyházi Városi Tanács népesség­nyilvántartási csoportjának vezetője tájékoztatta lapun­kat. Megtudtuk, hogy a kö­zelgő nagy jelentőségű fel­adatok: a választások, a nép- számlálás teszik szükségessé, hogy felülvizsgálják a ren­delkezésre álló adatok meg­bízhatóságát. Az Állami Né­pességnyilvántartó Hivatal elhatározta, a Magyarorszá­gon élők mintegy 1 százalé­kát felkéri az adategyeztetés­re, hogy megfelelő képet kapjon az adatok pontossá­gáról. (Véletlen módszerrel választották ki a mintegy százezer személyt.) A tanács népességnyilván­tartó csoportja felkérésében -tál -ig határt jelöl meg, és ez idő alatt hétfőn és pénte­ken délelőtt, szerdán pedig egész nap fogadja ügyfeleit. Arra is lehetőség van, hogy, ha valaki személyesen nem tud elmenni á tanácsra, ak­kor, mással beküldje személyi igazolványát, illetve — ha a kiskorú került bele az 1 szá­zalékos mintába — a gyer­mek személyi lapját. Bár ez a tudósítás a nyír­egyházi tanácson készült, a megye többi városálban, köz­ségében is kaphat bárki ha­sonló felkérést a közeljövő­ben. A népességnyilvántar­tással foglalkozó szakembe­rek remélik, hogy — éppen a későbbi munkák pontossá­ga érdekében — az állam­polgárok nem veszik zakla­tásnak az adategyeztetést, és előre is köszönetüket fejezik ki a segítségért. A MAGYAR NEMZETI BANK új kedvezménnyel ösztönzi a hazai vállalatokat, szövetkezeteket, hogy váltó­kat használjanak fizetéseik­nél. A korábban meghirde­tett viszontleszámitolási ka­matlábaknál egy százalékkal alacsonyabb kamat felszámí­tásával vásárolja meg az MNB azokat a váltókat, ame­lyeket a leszámítolás előtt a váltóbirtokosok kétszer vagy többször átruháztak. Feltétel az is, hogy a váltó kiállítása és leszámítolása között leg­alább harminc nap teljen el. Ezt a kedvezményt az MNB július 15-étől alkalmazza.

Next

/
Thumbnails
Contents