Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-09 / 137. szám

1988. június 9.

Kelet-Magyarország

3

Rendezni dolgainkat

Írásos felszólalás az országos pártértekezleten

A párt tagságát élénken foglalkoztatja külkapcsola- tiainik alakulása. Furcsa módon éppen a baráti szocialista országokhoz fűződő kapcsolatainkról nem rendelkezünk kellő információval. Pedig nagyon fontos, hogy az eddigiektől többet tudjunk meg vitáinkról, a nézetkülönbségek okairól és a kompromisszumokról.

Sokan megfogalmazták a vitáik során, hogy több évtizede szinte szó szerint azonos állásfoglalások döntések, határozatok születnek a KGST tanácskozásokon, melyek a fejlődésit hivatottak demonstrálni. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy évről évre nehezebb a szocialista országok gazdasági együttműködése. Olykor éveket vesz igénybe az egymástól vásárolt gépek, berendezések, alkatrészek beszerzése, emiatt milliós értékek mennek veszendőbe, vagy állnak kihasználatlanul.

Miért van ez így? Miért nem beszélnek képviselőink őszintén a KGST tanácskozásokon? És bizonyára a mi munkánkkal kapcsolatban is hasonló kifogásokat tudnának felsorolni partnereink ... Mindezekről a kérdésekről a közvélemény és a párttagság is hiányos, vagy rossz információval rendelkezik. Sokkal többet tudunk az EGK- ban folyó vitákról, nézeteltérésekről, mint saját problémáinkról. A tartalmatlan tájékoztatásból nem derül ki, hogy számos válaszra váró kérdés egyáltalán tárgyalási témia-e a szocialista közösség tanácskozásain.

Ezek is okai, hogy a közvélemény egy része a KGST- országokkal fennálló kapcsolatainkat jelöli meg bajaink egyik okozójának. Tájékozatlanságáért — úgy véli — a politikai vezetés hibás munkastílusa a felelős.

Gazdasági kibontakozásunk egyik sürgető és jövőt meghatározó feladata, hogy reformlépéseink Összhangra találjanak a szocialista tábor országaiban meglévő állapotokkal és ne kelljen lassítanunk az eltérő feltételek miatt. Véleményem szerint a párt kibontakozási- és a kormány stablilizációs programjának ez a legkevésbé átgondoltabb és a megvalósítás tekintetében a legbizonytalanabb területe. A Szovjetunióban kibontakozó változások úgy tűnik, segíti a gazdasági átalakítást a KGST-otrszágokban, de jól látható, hogy még nagyon kezdeti szakaszban van a munka és nem várhatunk a lemaradókra. A két- és többoldalú megállapodások megkötésénél ezért határozottabban szükséges érvényt szerezni érdekeinknek.

Ideje lenne véget vetni a szocialista országok egymás közötti kapcsolataiban meggyökeresedett formalis- musnak, a rosszul értelmezett tapintatnak egymás munkája megítélésénél. Óriási eredményt érnénk el ha olyan fegyelmezetten és minőségben szállítanánk egymásnak, mint bármelyik tőkés partnerünk részére.

A Magyar Népköztársaság létkérdése a KGST-orszá- gokkal folytatott gazdasági kapcsolataink új alapokra helyezése, hiszen összes exportunk 54 százaléka ide irányul és behozatalunk többsége is innen származik. Ha munkánk — az eltérő gazdasági feltételek miatt — e területen is leértékelődik, elkerülhetetlen a visszaesés, esetleg a teljes gazdasági csőd. Ezért a magyar vezetésnek határozottabb kezdeményező szérepet kell vállalnia a KGST együttműködés új alapokra helyezésében.

Nagyecseden élek, közvetlenül a magyar—román határ mellett. A szomszéd községben és szerte Romániában barátaim, ismerőseim élnek. Ebből a helyzetből is adódik, hogy e fórumon sem tudom és nem is akarom elkerülni a megromlott magyar—román viszony kérdéseinek felvetését. Számomra teljesen érthetetlen, hogyan tud két szocialista ország között a kapcsolat ennyire mélypontra jutni. A magyar és román párt vezetői utoljára 1976-ban találkoztak Nagyváradon és Debrecenben. Az ott kötött megállapodások közül rendkívül kevés került megvalósításra és évről évre hidegebb lett a viszony.

Az elmúlt években többször felvetődött a kérdés: ki a hibás a kapcsolatok megromlásáért? A magyar vezetők a román fél magatartását jelölték meg kizárólagos okként. Én úgy vélem, hogy a magyar politikai vezetés is felelős a kialakult helyzetért, mert megengedhetetlennek tartam, hogy több mint egy évtizeden át nem tárgyalnak a vitás kérdésekről az első számú vezetők. Bebizonyosodott, hogy a hosszú, türelmes várakozás rontotta a helyzetet, egyes intézkedések hatása már visszafordíthatatlan, vagy rendkívül nehezen korrigálható folyamatokat indított be. A magyar politikai vezetésnek elemi kötelessége újra és újra tárgyalóasztalhoz ülni a román féllel és sürgetni a helyzet javulását — ha kell éles vitákban és a szocialista közösség segítségét kérve.

Elgondolkodtat, hogy egyes kapitalista országok szankciókat foganatosítanak Romániával szemben az emberi jogok megsértése miatt, a szocialista közösség viszont szinte nem vesz tudomást a kialakult helyzetről. Pedig egyre sürgetőbbé válik a probléma rendezése, mert nem tekinthetjük megoldásnak az áttel épüléseket.

Nehezen találok szavakat a román vezetés intézkedéseire. a lenini nemzetiségi politika, az emberi jogok sárbatiprására.

Közel hétezer község teljes felszámolására készülnek tervek! Felszámolni hétezer község évezredek alatt felhalmozódott kulturális és etnikai örökségét, megfosztani emberek százezreit szülőföldjüktől, két kezük munkájának gyümölcseitől, templomaitól, szüleik, gyermekeik sírjától és szántófölddé tenni a virágzó otthonaikat — az emberiség elleni bűntettnek számítanak az én szememben.

Fel kell, hogy emeljük tiltakozó szavunkat e példátlanul embertelen terv megvalósítása ellen.

Szabó Sándor

Nagy ec séd

Nyelvek és tagozatok

Lecke — az iskolának

Érdemes-e nyelvi tagozatokat indítani az általános iskolákban? Természetesen igen. De nem mindenáron. Nem egy szál pedagógusra építve, akinek esetleg csak alapfokú nyelvvizsgája van. És nem úgy, hogy a legjobb képességű gyerekeket kiválogatjuk a tagozatra, ezzel mintegy „kilúgozva” a többi osztályt, ami mind az ottmaradó gyerekekre, mind pedig az őket tanító pedagógusokra rossz hatással van.

A nyíregyházi 19-es iskoláról nem mondhatjuk, hogy kellő körültekintés nélkül vágtak volna neki a tagozatoknak. A tanulópénz egy részét azonban ők sem tudták megspórolni — de erről majd később.

A nyolc évvel ezelőtt elindított orosz tagozat nem jelenthetett különösebb gondot, hiszen az orosz tanításához megvannak a feltételek. De most, hogy két másik nyelv is szóba jöhet, az orosz tagozat iránt hanyatlik az érdeklődés. A szülők úgy gondolják, oroszt tagozat nélkül is tanul a gyerek, s ha emellett megismerkedik az angollal, vagy a némettel is, máris két nyelven lesz képes megértetni magát.

Tehát amíg az orosz tagozatra jelentkezők száma csökken — lehet, hogy jövőre már nem is tudnak indítani ilyen osztályt —, addig mind többen szeretnének németet, vagy angolt tanulni.

A német tagozat az 1981— 82-es tanévben indult, tehát az első fecskék már nyolcadikosok. Tanárnőjük Szántó Ibolya, aki — meglepetésemre — matematika—kémia szakos.

— Németből középfokú nyelvvizsgám van, de most csak helyettesítem a gyesen lévő kolléganőt. Ha ő visszajön, akkor ketten leszünk, sőt hárman, mert egy másik kolléganő most készül a nyelvvizsgára.

Hasonló a helyzet a három éve működő angol tagozaton is. Földi Károlynénak szintén középfokú nyelvvizsgája van.

— Én sem vagyok egyedül, mert két kolléganőm nyelvvizsga előtt áll, egy gyesen lévő tanárnő pedig hamarosan visszajön, így már négyen taníthatunk angolt. És hárman eredetileg orosz szakosok vagyunk, tehát a nyelv- tanítás módszertana sem gond számunkra.

Egy nyelv, két nyelv?

Harmadiktól

Átirányított

gyerekek

Az angol és a német tagozat a harmadik osztálytól indul. Harmadikban és negyedikben kéthetenként öt, majd az ötödik osztálytól kilenc órájuk van a gyerekeknek. A tagozat előzményeképpen elsőben és másodikban heti egy-egy órában már ízlelgetik a gyerekek a nyelvet a szakkörön. S akiről a pedagógusok úgy gondolják, érdemes lenne folytatni a nyelv- tanulást, azt javasolják tagozatra.

— Sőt, időben még korábbra visszábbmehetünk, mert a közelünkben lévő két óvodában a német, illetve az angol nyelvvel ismerkednek a gyerekek, és az onnan hozzánk kerülők alkotják a leendő tagozatosok zömét — mondja Szabó László igazgató. — Most három első osztályt indítunk, de korábbi gyakorlatunktól eltérően már csak a nyelvi órákon bontjuk meg a tagozatos osztályokat. Mi is tapasztaltuk ugyanis, hogy a „tisztán” tagozatos osztályok kialakítása a gyerekek között is feszültségeket szül. Most pedig mindvégig megmarad a gyerek eredeti osztályközösségében. Ez azért is jó, mert ha időközben kiderülne, hogy mégsem bírja, vagy nem kedveli az intenzív nyelvtanulást, akkor bármikor abbahagyhatja a tagozatot — sem egy közösségből nem kell kiszakadnia, sem pedig kényszerből ottmaradni a tagozatos osztályban. Nem elit iskolát, vagy elit osztályokat akarunk, hanem minden gyereknek megteremteni

• lehetőséget a nyelvtanulásra, függetlenül a szülő foglalkozásától vagy jövedelmétől.

A 19-es iskola szeptemberben induló három első osztályába 106-an jelentkeztek. Közülük 24—25 gyereket el kellet utasítani, őszintén szólva nem is elsősorban a helyhiány miatt (ámbár még most is 905-en járnak a 650—700 gyerek számára ideális iskolába, de 3 éve már nem kell két műszakban tanítani), hanem mert a városnak azt is mérlegelnie kell, hogy amíg itt és néhány más iskolában több * a jelentkező, mint amennyit kényelmesen el tudnak helyezni, addig vannak olyan intézmények, ahol sokkal kevesebb a leendő elsős, mint amire számítottak. Ennek következtében a pedagógusok foglalkoztatása is gondot jelent.

Az idén ezt meg lehet oldani a gyerekek átirányításával, bízva a szülők megértésében is. De egy-két év múlva még nagyobb mérvű csökkenés várható. Tehát már most szembe kell nézni a kérdéssel, mi legyen majd az esetleg osztály nélkül maradó — kíméletlenül hangzó, de hát erről van szó: fölöslegessé váló tanítókkal? Hiszen például egy kiegészítő szak vagy egy nyelvvizsga megszerzése — mint szóba jöhető megoldás — nem megy hónapok alatt.

Gönczi Mária

Szabadidőruha

Dombrádról

Dombrádon és a hozzátartozó településeken több mint 7 ezer ember él. Közel félezer azoknak a száma, akik még munkát vállalhatnak. Évtizedes vágya teljesül az itt élőknek. A Habselyem Kötöttárugyár és a dombrádi költségvetési üzem gazdasági társaságot hozott létre 240 főt foglalkoztató ipari üzem létesítésére. Telephely:

Dombrád vásártér.

Mivel új munkahelyteremtő beruházásról van szó, így az ÁBMH-tól kaptak 10 millió forint vissza nem térítendő alapjuttatást, valamint 13,6 millió forint visszatérí- téses hitelt. A különbözetet a Habselyem Kötöttárugyár adja az üzem létesítéséhez.

Két műszakban 200 varrónő és 40 karbantartó, kiszolgáló személyzet, műhelyvezető stb. dolgozhat majd. Női, bakfis és gyermekfehérneműt, blúzokat, női szabadidő- és sportruhákat gyártanak majd — főleg exportra. A dolgozókat Dombrád és vonzáskörzetéből kívánják toborozni. A tanácsnál már megkezdték azok összeírását, akik majd a leendő üzemben kívánnak dolgozni.

Az igazgatótanács megalakult, az üzemcsarnok területi kijelölése megtörtént, tervezése folyamatban van. A negyedik negyedévben szeretnék indítani a munkát az új üzemben — hallottuk Mis- kolczi Zoltántól, a költség- vetési üzem vezetőjétől.

(sz. e.)

Fellegek szállása

B

eszerezték-e már az esőköpenyt, a gumicsizmát, a csónakot? Nem? Az bizony nagy baj. Ezek szerint nem ismerik Medárd törvényét. Mely kerek perec kijelenti, ha aznap esik, negyven napig abba se hagyja.

Márpedig tegnap esett. Mit esett? Zuhogott, ömlött, s közben akkorákat dörgött, villámlott, mintha páncéltörő ágyukat sütögettek volna.

Mikor e sorokat írtam — a déli harangszó előtt — még mindig vastag, fekete fellegek úsztak az égen, úgyhogy semmi jóval nem kecsegtetett az idő. A pillanatkép Nyíregyházán készült, még

szerencse, hogy írás közben csörgött a telefon, Tarpáról keresett egy ismerős.

— Esik nálatok is pajtás?

— Esett már eleget. Most a nap is sütöget.

Hát ez biztató. Beregben tehát nemigen lesz szükség a gumicsónakra.

Bár ami azt illeti, a nyírségieknek is szolgálhatok megnyugtató szavakkal. A Jászságból elszármazott kollégám szerint, a korán jött vendég nem kér szállást.

Reménykedjünk hát. E komor fellegek se ütnek tanyát fejünk fölött sokáig.

Azért két hét múltán újból szívesen látnánk őket.

Balogh Géza

A gőznyomás alatt üzemelő gépek általános karbantartását és felújítását látják el a tmk-műhely dolgozói a Nyírség Konzervipari Vállalat nyíregyházi gyárának aszeptikus üzemében. Horváth András egy hőcserélő készüléket javít, (cs)

Szóval rangkórság nincs, de a hiúság akkora, mint egy elefánt. Tapasztaltam ezt számtalanszor. Amikor a telepvezetőnek azt mondta a fuvaros:

jaja ég szerencse, fYl hogy elmúlt fejünk felől a rang- tórsági átok. Nincs riemes és nemzetes, tekintetes és címzetes. Viszont jobban esik a lelkűnknek, ha a titulus kacifántos, ha valaki ügyfél vagy szenvedő alany,

beosztásunkat, rangunkat felnagyítja.

Mondd azt például az asszisztensnek, hogy doktor úr, és meglátod mi lesz. Velem történt, hogy ültem a rendelő folyosóján, untam a banánt és szóltam a betegápolónak:

— Doktor úr, segítsen már. Három órája szobro- zok itt egy mellkasi röntgen miatt.

A megszólított fiatalember kihúzta magát, fejét hátravetette, mutáló hangját buzgón férfiassá köszörülte és közölte:

— Sok a dolgunk kérem. De nyugodjon meg, intézkedem.

— Főigazgató úr, állíttassa már ki azt a fuvarlevelet, mert sietek. — Nos ekkor a telepvezető felfújta magát és ráripako- dott a szende Rózsikéra:

— Mit várakoztatják itt ezt az embert?

Mire a fuvaros:

— Köszönöm vezérigazgató úr.

A telepvezető erre kurtán és fölényesen biccentett és úgy ment el a hídmérlegtől, peckesen, mint egy miniszter.

Mondhatnám tovább is a történeteket, de minek. Éppen most kaptam egy levelet és a címzés, hogy úgy mondjam felháborít. Doktor izé ez meg az. Tudhatná a balga, hogy prof. vagyok. Még szerencse, hogy a beosztásomat illetően nem tévedett, de osztályvezető helyett írhatta volna azt is, hogy főosztály- vezető. Hát mibe kerül az neki? Most aztán el van rontva a napom. Csak a portán nyugszom meg. Megyek ki a kapun és a portás, ez az új fickó köszön:

— Tiszteletem főtanácsos úr.

B

arátságosan vállon veregetem és közlöm vele: „elég a tiszteletem is, Józsikám.” Én nem vagyok hiú. Aztán arra gondolok, hogy nagy baj az, ha az ember a portástól tudja meg, hogy már főtanácsos. Na mindegy, így is szép az élet.

Seres Ernő

IBkJ