Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-28 / 153. szám
1988. június 28. Kelet-Mac/annHác S KIS VARDÁN: Programok — időseknek Színes programot szervezett a nyári hónapokra a kisvárdai művelődési központ „Életet az éveknek” nyugdíjasklubja. A klub tagjainak célja, hogy közös rendezvényeken bekapcsolódjanak a város kulturális életébe, közelebb hozzák egymáshoz a három generációt. Politikai, gazdasági, egészség- ügyi előadásokat hirdetnek. Zenés teadélutánokat rendeznek, játékos vetélkedőket, Ki mit tud?-ot, színház- és strand látogatást szerveznek. A nyár folyamán Dombrád- ra, Tiszakanyárra kirándulnak majd a klub tagjai, valamint baráti találkozókra is sor kerül más városokban működő nyugdíjasklubokkal. A foglalkozásokat a kisvárdai Pihenőparkban tartják minden héten hétfőn, kedden és szerdán 14—18 óra között. MGM-VAGÉP EGYÜTTMŰKÖDÉSSEL Csapágyszaküzlet nyílik Nyíregyházán A Vasszerkezeti és Gépipari Szolgáltató Vállalat (VAGÉP) és a Magyar GördOlöcsapágy Művek (MGM) július elsején közös csapágyszaküzletet nyit Nyíregyházán, a Lujza utcában, a VAGÉP Vállalat üzletházában. A nyitástól kezdve az MGM teljes választékával — mintegy 5 millió forint értékű készlettel — állnak a vásárlók rendelkezésére. Mindig kedvező a hír, ha a fogyasztók, a felhasználók a szükséges iparcikkeket lakóhelyükön, vagy ahhoz közelebb vásárolhatják meg. A csapágy a különböző gépek, berendezések nélkülözhetetlen alkatrésze. Hiánya sok gondot okoz, ha elromlik, de kell a karbantartáshoz és az új termékekhez is. Most rövidül a felhasználók beszerzési útja és kevesebb idő is kell, hiszen helyben szerezhetik be a teljes választékot. Az üzletház megfelelő feltételeket kínál az új szolgáltatáshoz: a tehergépkocsi-alkatrészekkel együtt a beszerzők megvehetik a csapágyakat is, ami különösen az aratás és a betakarítás idején fontos. Prokop-tárlat a múzeumban Prokop Péter Rómában élő festőművész képeiből nyílik kiállítás Nyíregyházán, a JóHírül adta a Népsport, kiadta a Magyar távirati Iroda, hogy június 27-étől, hétfőtől kezdik árusítani a Hodori-kártyákat, s ha rámosolyog a szerencse a vevőre, a sorsjegy nemcsak kisebb vagy nagyobb összegű nyereménnyel, hanem kétszemélyes utazással örvendeztetheti meg a boldog tulajdonost a szöuli olimpiára. A hír szerint a posta, az Állami Biztosító és a Skála-Coop áruházak forgalmazzák majd a sorsjegyeket. Ám a lehetséges örömbe máris az üröm cseppjei vegyültek: hétfőn ugyanis a három forgalmazót hiába keresték a vevők. A megyei postahivatal vezetője, Zsirkó Imréné érdeklődésünkre elmondta: hétfőn a délutáni, esti órákban várták a sorsjegyeket hozó autót Pestről. Ha megérkezik, — egyelőre hétfő délutánt írunk — kedden a nyíregyházi, szerdától a többi városban és községben is vásárolhatjuk a Hodori-kártyákat, a posta forgalmazásában összesen 90 ezer darabot. Nem jártak nagyobb szerencsével azok sem, akik ,az Állami Biztosítónál próbáltak szerencsét. Mint Ka- nyuk János, az ÁB megyei igazgatóságának pénzügyi osztályvezetője elmondta: ők is a televízióból értesültek róla, hogy az Állami Biztosító — mint a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos biztosítója — szintén részt vesz az olimpiai mozgalmat támogató akcióban, ők is egynapos csúszással látnak .hozzá az árusításhoz, mától az Állami Biztosító mind a hat fiókjánál megvehet- jük a sorsjegyet. Végül a Skála-Coop-lánc- thoz tartozó Kelet Áruházát hívtam fel, ők újabb egy nappal később fogadják a vevőket a sorsjegyekkel, ma utaznak Pestre a Hodo- ri-kártyákért és szerdától Nyíregyházán a Kelet Áruház előtti standon kísérthetik meg Fortunát a fogadók. Bár egy-két nap nem a világ — mondhatnák sokan —, azért nem ártana a szöuli olimpia előtt összehangolt akciókkal a nyilvánosság elé állni. Az olimpia mindig felerősíti a nemzeti összetartozás érzését, s jó lenne, ha nem össznépi bosszankodással kezdődne ez a csodálatos játék. Ho- dori, az olimpia kabalatigrise biztosan nem ezt kívánná a szerencsét próbálóknak ... T. K. ANTEK JÓZSEF Jármiban kivívta a hozzá fordulók elismerését. Az autó- és motor- szerelő kisiparos különböző ingyenes szolgáltatásokkal segíti a mozgássérült gépkocsi-tulajdonosokat. A képén látható műszerrel szinte tökéletesen be lehet állítani a kerékösszetartást, még karambolos kocsiknál is. Kiváló munkáját a közelmúltban kitüntetéssel ismerte el a KIOSZ országos vezetősége. (Molnár Károly felv.) Megállítja az öregedést? 4 z amerikai Serietek cég (Mountain View, California) terméke, az X-faktor, amely a gyártó szerint megállítja az emberi bőr természetes öregedési folyamatát, sőt regenerálni tudja az öregedő bőrsejteket, kiállta az első teszteket — írja a Chemical Week. Senetek elmondta: az X-faktor épp olyan sikerrel állta az összes toxikológiai orális és dermatológiai vizsgát, mint azt a tesztet, melyet a gyógyszerek mikroorganizmusokra gyakorolt mutagén és kancerogén hatásainak kimutatásira használnak. A cég rövidesen Európában is megkezdi az anyag klinikai kipróbálását. MÁR KABARÉTRÉFA TÉMÁJA is többször volt az (állítólag) nem működő tihanyi visszhang. A szatmári úttörők autóbusztúrájuk során az elmúlt héten látogattak Tihanyba. A Visszhang-domb ugyancsak szerepelt a programban. A szeles idő ugyan némi gondot okozott, de a próbálkozás sikerrel járt, s a BUCI-kiáltást pár másodperc múlva a látogatók sokasága hallhatta, s bizonyíthatta: a visszhang június 23-án működött. sa András Múzeumban. A magyar származású művész Itália fővárosában méltó fogadtatást és elismerést kapott, képei megtalálhatók a Modern Művészetek galériájában, sőt a vatikáni képtárban is. A művész festményeinek nagy részét Magyarországnak adományozta, s a Jurta Színházban megrendezett tárlat után most Nyíregyházán is bemutatják azokat. A kiállítást június 29-én, szerdán délután három órakor nyitják meg, s augusztus 3I-ig látogatható. VIZSGÁZTÁK a balettosok Tánctörténelem a színpadon FOGADÓÓRA. Papp Imre rendőr alezredes, a nyíregyházi városi kapitányság vezetője június 29-én, szerdán 15 és 17 óra között tart fogadóórát hivatali helyiségében. HONVÉDELMI VERSENY. Tartalékosok honvédelmi vetélkedőjét rendezték meg Nyíregyházán június 25-én. Az MHSZ 14 klubjának versenyzői elméleti és gyakorlati feladatokat oldottak meg. A tartalékosok honvédelmi vetélkedőjének nyíregyházi városi döntőjén egyéni és csapatversenyt is rendeztek. Az elméleti ismeretekből, lövészetből és vegyvédelmi tudnivalókból számot adó versenyzők közül Varga Ferenc (TITÄSZ) bizonyult a legjobbnak. Második lett Hódi József (HAFE), harmadik pedig Szalkó Mihály, a Zalka Máté területi klub tagja. A csapatversenyt a TlTAsz nyerte, a Ságvári Termelőszövetkezet és a nyírteleki területi klub előtt. KÉPZŐTÁBOROKAT SZERVEZ a nyári szünidőben a megyei úttörőelnökség. Csengerben, Sóstón, Vá- sárosnaményban, Tiborszál- láson, Tivadaron és Tiszavas- váriban összesen nyolc turnusban mintegy 900 úttörőtisztségviselő készülhet a következő mozgalmi évre. KULLANCSIRTAS lesz Sóstón június 29-én. A nyíregyházi városi közegészség- ügyi szolgálat szakemberei felhívják a kirándulók, túrázók, sportolók figyelmét, hogy legalább két napig ne táborozzanak le a parkerdőben. A kullancsok után a szúnyogirtás következik, erre Sóstón, a bujtosi tavakon és a nagykállói Harangodon kerül sor. ISKOLA ÉPÜL KOMORON. A négytantermes, tornateremmel, 300 adagos konyhával felszerelt általános iskola várhatóan 28 millió forintba kerül, ebből 18 millió forint támogatást a megyei tanács nyújt az iskola felépítéséhez. A hagyományokhoz híven idén is június utolsó hétvégéjén, 25. és 27. között tartották a Váci Mihály Megyei Művelődési Központ balettiskolájának vizsgaelőadásait. Feketéné Kun Ildikó balettmester irányításával mintegy kétszáz gyerek mutatta be tánctudását, mozgáskultúrájának színvonalát. A táncnyelv óriási anyagának fel- használásával, az esztétikai látvány és a zene összhangjának megteremtésével a növendékek életkori sajátosságainak megfelelően állították össze a vizsgaelőadások produkcióit. A „Bíborszínű virág”, valamint Csajkovszkij „Hattyúk tava” című balettjének jelenetei után a Pri- mavera amatőr balettcsoport átfogó képet nyújtott a történelmi társastánc kezdetétől a klasszikus balétten át a mai modern táncokig. Emlékezetes marad Kovács Zita, Tóth Katalin és Lukács Ágnes teljesítménye. A növendékek közül többen szegedi, illetve pécsi művészeti szakközépiskolában folytatják majd tanulmányaikat. MI A KÜLÖNBSÉG zselatin és zselatin között? Az ára. A képen látható két tasak legalábbis erről tanúskodik. Ami egyezik: a tartalom, a forma, a minőség, a vásárlás napja. Ami eltér: a vásárlás helye. Az olcsóbbat ugyanis a fehérgyarmati Damjanich utcai ABC-ben, a drágábbat az előzőtől 600 méterre lévő Móricz Zsig- mond utcai ABC-ben vásárolta egyik olvasónk. Mindkét bolt gazdája egyébként a Fehérgyarmat és Vidéke ÁFÉSZ, tehát a cég azonos. De vajon mi az árkülönbség magyarázata? Meleg víz — hamarabb Két nappal hamarabb használhatják a meleg vizet — hétfő délutántól — Nyíregyházán a Jósavárosban és az Északi körúton — mindez a Szabolcshő Vállalat karbantartóinak gyors, pontos munkáját dicséri. Az eredeti elgondolás szerint tíz nap kellett volna a szokásos nyári karbantartás elvégzéséihez, ám a szerelők a tervezettnél rövidebb idő alatt befejezték a szükséges javításokat. Ennyi a hír, amit ki-ki vérmérséklete szerint minősíthet természetesnek, örömtelinek. Ám gyakran vádolják azzal a sajtót, hogy csak a negatív jelenségeket adjuk közre. íme, az ellenpélda, amelynek eszmei értéke any- nyi: városrésznyi ember kényelmesebben moshat, főzhet, fürödihet, mert a szakvállalat szerelői nem mereven a tervhez ragaszkodtak, hanem a lakosság kényelmét tartották szem előtt. Köszönet érte. (tk) Csendes nap az ügyeleteken Talán az időjárási front hagyta el megyénket, talán más okozta az örvendetes tényt: csendes napot tudhattak maguk mögött az ügyeletek. Tegnap a tűzoltóságnak egyszer sem kellett kivonulnia, a rendőröknek sem kellett bűncselekményhez vagy balesethez helyszíni szemlére menniük. A mentőktől egy szerencsés kimenetelű balesetről kaptunk hírt: tegnap reggel 9 órakor Nyíregyházáról egy Trabant Nyírszőlősre indult, a kanyargós úton azonban a jobb oldali árokban kötött ki. A gépkocsi vezetője sértetlenül szállt ki a csúnyán összetört autóból, utasa nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Tegnap az esti órákban Nyíregyházán, a Tokaji út, Sirály utcai elágazásánál egy motoros az árokba hajtott és könnyebb sérülést szenvedett. KIRÁNDULÓ NYUGDÍJASOK. Autóbuszos kirándulást szervezett Egerbe a megyei bíróság szakszervezeti bizottsága a napokban. A megyei és a városi bíróságok nyugdíjasai családtagjaikkal egésznapos programon vettek részt. Egri városnézés után a Szépasszony-völgyét keresték fel, majd szalonnasütéssel fejezték be a jól sikerült kirándulást. NEMESNYAR, akác, kocsányos TÖLGY és fűzfacsemetéket ültettek el a Balkányi Állami Gazdaság erdeiben nemrégiben. Ezzel párhuzamosan 20 hektáron újították fel az erdőt, erre a tavalyi aszály miatt kiszáradt facsemeték pótlása miatt kellett sort keríteni. Az új telepítést 350 hektáron géppel és hét hektáron kézzel végzik az erdészeti és faipari ágazat dolgozói. Ili Kelőt lagyarország: 28., kedd LEVENTE ÉS IRÉN NAPJA Levente nevét Árpád fejedelem fia viselte. Régi magyar személynévből ered, jelentése: levő, létező. Irén neve a görög eriéné (béke) szóból származik. Névnapja még Círus, Eri- na, Gyula, Hektor, Iréne- usz, Iringó, Jerne, Laura, Laurencia, Leó, Leon, Leo- nidász, Szeréna, Szironka és Tivadar. I A Nap kél: 4 óra 49 perckor — nyugszik: 20 óra 46 perckor. A Hold kél: 20 óra 09 perckor — nyugszik: 2 óra 43 perckor. Nyolcvan éve született Zsebők Zoltán (1908—1984) Kossuth-díjas orvos, radiológus és politikus. Előrejelzés ma estig: meleg, egyre fülledtebb idő tárható. A főként délutánonként gyakorta megnövekvő felhőzetből elsősorban a keleti, délkeleti országrészben bárhol valószínű zápor, zivatar. A szél legföljebb a zivatarok környezetében élénkül-erősö- dik meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24—29 fok között alakul. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: meleg, nyári idő várható. Főleg az időszak elején és végén lehet többfelé zápor, zivatar. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 13 és 18 fok r között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között lesz. j Jelentős mennyiségű — na- \ ponta legalább 5 milliméter — csapadék az ország területének 30 százalékán í várható. TISZALÖKÖN SOMI-PLASZT BEMUTATÓ nyílik a Költségvetési Üzem klubtermében 1988. június 30-án 10 órakor. A bemutató nyitva tart július 29-ig mindennap 07,30-tól 16,00 óráig szombat, vasárnap kivételével. Az érdeklődőket szeretettel várja a feltaláló és az üzem vezetése. (1472) — Nem tudnál kölcsön adni egy százast? — Inkább nem adok. Tudod, hogy ahol adósság van, ott vége a barátságnak. Megérne ez neked egy százast? — Tudod mit? Akkor adj inkább ötezret. Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: TÓTH KORNÉLIA Esti ügyelet: 15-124 Hol a Hodorikártya?