Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-23 / 149. szám
4 Kelet-Magyarország 1988. június 23. II TOT elnökségének értékelése A háztáji jól kiegészíti a közös gazdaságokat Szerdán Budapesten ülésezett a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége. A testület ajánlást fogadott el a termelőszövetkezetek belső szabályzatainak korszerűsítéséről, áttekintette a titkos szavazás rendjét szabályozó útmutatót, és megvitatta a háztáji gazdálkodás időszerű kérdéseit. Hazánkban a háztáji gazdaságok a mezőgazdasági termelés bruttó értékének 17 százalékát állítják elő, és a szövetkezetek tevékenységének kezdettől fogva szerves részei — állapította meg a testület elé terjesztett írásos anyag. Bebizonyosodott, hogy a közös és háztáji gazdálkodás szervezett együttműködése az egész szövetkezeti gazdálkodást is eredményesebbé teheti. Éppen ezért célszerű növelni e téren a közös gazdaságok kezdeményezőkészségét. Fontos a közös és a háztáji anyagi kapcsolata; javítani kell a közös és a háztáji gazdaságok anyagi érdekeltségét. A közös és háztáji gazdaságok közötti munkamegosztásban az legyen a mérvadó, hogy az adott tevékenységet melyik üzemtípus képes hatékonyabban elvégezni. A háztáji gazdálkodás műszaki színvonala általában nem kielégítő — hangzott el. — A háztáji munka termelékenysége ezért alacsonyabb színvonalú, és a tagok az indokoltnál több időt töltenek el a termeléssel. A háztáji gazdaságok a gépgyártó vállalatok által készített és forgalmazott művelőeszközöket, gépeket drágának, és sokszor nem is megfelelőnek tartják, így kényszerűségből használt gépekből összeállított, műszakilag bizonytalan eszközökkel dolgoznak. Az ipari és mezőgazdasági anyagellátás sem éri el a kívánatos szintet. Lezárult a KNEB vizsgálata a MÓV Vezérigazgatóságon Lezárult a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálata, amelyet a MÁV Vezérigazgatóság működésével, illetve a volt vezér- igazgató és vezető beosztású munkatársai tevékenységével kapcsolatban érkezett bejelentések alapján kezdtek. A helyzetfeltáró elemzés megállapította, hogy a jelzések megalapozottak voltak; a vezérigazgatóság szervezete, működése súlyos problémákkal küszködött. A vezető testület munkáját párhuzamos döntési mechanizmusok kialakulása, hatásköri átfedések hátráltatták, s megbomlott a vezetés egysége. Mindezek következtében zavarok jelentkeztek a MÁV pénzügyi, fejlesztési és beruházási feladatainak végrehajtásában is. Néhány elő nem készített beruházás és átgondolatlan döntés — főként a külföldi vasúti kocsik elhamarkodott bérlete — jelentős kárt és veszteséget okozott. A sorozatos problémákat az idézte elő — állapította meg a KNEB-vizsgálat —, hogy a vezetői rögtönzések feszültségekhez, zavarokhoz vezettek a vezérigazgatóság szervezeti és működési rendszerében. így például egyes szervezeti egységek — külön felhatalmazás alapján — felkészületlenül és durván beavatkoztak a gazdasági folyamatokba. A kialakult körülmények között a beosztottak a felelősség áthárítására törekedtek, ami ugyancsak akadályozta az érdemi munkát. A vizsgálat során igaznak bizonyultak azok a jelzések is, amelyek egyes vezetők kifogásolható, etikátlan magatartását tették szóvá. A rossz példa a beosztottakat is személyes előny- szerzésre bátorította. A vizsgálat megállapításai alapján a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság kezdeményezte a feltárt mulasztások, kötelességszegések elkövetőinek feielősségre- vonásat. Továbbá szükségesnek tartotta, hogy a Közlekedési Minisztérium felügyeleti hatáskörében kezdeményezze a vezérigazgatóság szervezeti, döntési és felelősségi rendszerének áttekintését, az ellentmondások felszámolását. Végül felhívta a MÁV új vezérigazgatójának figyelmét az ellenőrzés megszigorítására, a fegyelmezetlenségek, a személyes előnyszerzési lehetőségek megszüntetésére. Pápalátogatás Ausztriában II. János Pál pápa csütörtökön kezdődő ausztriai látogatása európai jelentőségű hozzájárulás a kelet és a nyugat közötti hídépítéshez. Most először fordul elő, hogy a pápa egy nyugati országban a szocialista államokból — főként Magyarországról — érkező sok tíz ezer katolikussal is találkozhat. Ezt hangoztatta Johann Weber püspök szerdán a sajtó előtt. A pápa csütörtöikon kezdődő látogatásáról az osztrák katolikus egyház vezető képviselői tájékoztattak. Mint elmondták, a magyar hívők közül sokan nemcsak a darázsfalvi pápai misén Mongólia: Aj külügyminiszter Cerenpilin Gomboszuren személyében új külügyminisztere van Mongóliának. Az új külügyminisztert a Nagy Népi Hurál Elnöksége nevezte ki Mangalin Düger- szüren eddigi külügyminiszter helyébe. A mongol diplomácia volt vezetője, akit a Nagy Népi Hurál Elnöksége saját kérésére mentett fel megbízatása alól, más tisztséget tölt be. lesznek jelen, hanem elkísérik II. János Pált a látogatás további ausztriai színhelyeire is. Mindez, mint megállapították, örvendetes fejlődést mutat, hiszen az öt évvel ezelőtti ausztriai pápalátogatás idején elképzelhetetlen lett volna ilyen tömeges magyar részvétel. Elmondták, hogy az egyházfőt két évvel ezelőtt hívták meg az osztrák püspökök újabb látogatásra, mivel 1983-as útja Bécsre korlátozódott. A mostani négy és fél napos látogatás az ország kilenc tartománya közül hatra terjed ki. Akárcsak az előző, lelkipásztori, tehát kifejezetten egyházi esemény. Csúcstalálkozó után ■ Ismét megfontolt és komoly politikusnak minősítette Mihail Gorbacsovot Ronald Reagan amerikai elnök. Reagan kedden este a hét legfejlettebb tőkés ország vezetőinek torontói csúcstalálkozójának politikai nyilatkozatáról szólva méltatta a szovjet—amerikai viszonyban bekövetkezett javulást, a kelet-nyugati kapcsolatok fejlődését. (Folytatás az 1. oldalról) túrára vonatkozik. Feszültséget teremt viszont a zöldség-, az almaforgalmazás, a mező- gazdasági termékek ára, a megtermelt áru elhelyezésének bizonytalansága. A jövedelmezőség — az ipari termékek árának növekedése és a szabályozók miatt — csökken. Gondot okoz a veszteséges üzemek szanálási eljárásának elhúzódása. A megye vezetői kérték a minisztérium támogatását a szanálási eljárás meggyorsításához, a beruházási támogatás zárolásának feloldásához, hogy az 1988. évi tervezett 600 hektár és az 1989. évi 1000 hektár gyümölcsösök telepítése megvalósuljon. A racionális földhasznosítás keretében indokolt a gyenge termőképességű földek erdősítése. A hátránvos helyzetű térségek gondjainak enyhítésére az élelmiszeripari feldolgozó kapacitás bővítése elkezdődött. Most az ÁFA miatt a költségek megnövekedtek, a fejlesztés üteme lelassult, félő, hogy a meghatározott feladatok nem teljesülnek. Ebben is a minisztérium segíthet, csakúgy, mint az almaágazat feszültségének megoldásában. Téli almánál reális árra és a szállítási feltételek javulására van szükség. Sürgős megoldásra vár a megyében, hogy nincs elegendő középfokú képzettségű élelmi- szeripari szakember. Az élelmiszeripari feldolgozás tovább bővül, ezért a minisztérium támogatásával a szakemberképzést közép- és felsőfokon korszerűsíteni szükséges. A minisztérium képviselői a gondok sürgős megoldásának igényével egyetértettek. f f IL J hallgassunk m NÉZZÜNK MEG 1988. június 23., csütörtök KOSSUTH RÁDIÓ 8,20: Tíz perc a turizmusról. — 8,30: Beszélni nehéz. —8,42: Üj zenei felvételeinkből. —8,50: Külpolitikai figyelő. — 9,00— , #,09: Napközben (ÉLŐ). — 11,0Ö: Rossini—Respighi: Vahifesbolt. Balettszvit. — 11,32: A Pickwick Klub. — 12,45: Válaszolunk .hallgatóinknak. — 13,00: Klasszikusok délidőben. — 13,52: Féhérbeh. 14,10: Játszani is engedd U w J— 16,05: Szívesen hallgatunk.,, 7-- 17,00: Portré Gulyás Sándor állami-díjas tsz-el- nökről. — 17,30: Lehár Ferenc operettjeiből. — 19,23: Most jelent meg. — 20,00: Népdalkörök énekelnek. — 20,29: Válogatások a történelemből: kiútkeresés 1943. — 20,59: Három szólamban. — 22,ÓQ: Hírvilág. — 22,30: Szerenádok kórusra. — 22,50: Mindennapi'dogmáink. — 23,00: Száz éve született Geyer Stefi. — 23,35: Két Vivaldi-kettősver- seny. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Napraforgó. — 9,05: Ope- rettked.vé,löknek. — 10,00—11,00: Rivaldafényben. — 11,05: Világújság. — 11,10: Térkép és út- ravaló. — 11,30: Balaton rádió. — 12,10: A népművészet mesterei. — 12,28: Táncházi muzsika. — 13,05: Szíriusz és a 12 nevelőnő. — 13,35: Edmondo De Amicis: Szív — 4. rész. —14,00: A Szabó család. — 14,30: Olasz és francia előadók dalaiból. — 15,05: Névforduló. Vágó István játéka. — 15,20: Fábián Éva és Balázs Ferenc énekel. — 15,50: Lelátó. — 16,30: Pop-rock műhely. — 17,05: Szerencse csütörtök. — 19,10: A Poptarisznya dalaiból. — 20,00: Kérted — Hallgathatod! — 20,30: Slágerlista. — 21,05: A kápolna titka. — 21,24: Lakatos György népi zenekara játszik. — 21,50: Meggyűrűztek! — 23,10: Bemutatjuk a Dán Rádió bigbandjét 2/1. rész. — 23,50—0,14: Máté Péter slágereiből. BARTÓK RÁDIÓ 9,08: A kamarazene kedvelőinek. — 10,00: Muszorgszkij operáiból. -7-, 11,10: Magyarán szólva. — 11,25: A Regensburgi Dóm'Fiúkórusa. — 11,58: Zenekari muzsika. — 13,05: A heavy metal kedvelőinek. — 14,00: Bach-művek. — 16,00: A szicíliai vecsernye. r- 17,13: Würtz Klára (zongora) hangversenye a, Pesti Vigadóban. — 18,30: In limba materna. — 19,05: Opera művészlemezek. — 20.05: Kapcsoljuk a Pesti Vigadót (ÉLŐ). — Kb. 21,10: Percy Faith zenekara játszik. — 21,30: Zene korabeli hangszereken. — 22,19: Napjaink zenéje. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 6,20—6,30 és 7,20—7,30: Hírek, tudósítások Észak-Tiszántúlról. (A reggel műsor szerkesztője: Veszprémi Erzsébet.) — 17,30: Hírek. — Billy Idol felvételeiből. — Bánszki István könyvszemléje. — Műemlékvédelem, pénz nélkül (Korpás Éva). — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli krónika. — Lapszemle. — Műsorelőzetes. (A délutáni műsor szerkesztője: Samu András.) MAGYAR TV 8,55: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9,00: Képújság. — 9,05: Teledoktor. Orvosi tanácsok tíz percben. Válaszok a nézők leveleire. — 9,15—10,30: Szünidei matiné. — 9,15: A Játsszunk bábszínházát meséi. A három kívánság. — 9,20: Sri Lanka, az állatok édene. NSZK ismeret- terjesztő film (ism.) — 10,95: Időlabirintus.t Angol filmsorozat VII/5. rész: A konfliktus (ism.) — 10,3#: Állatkertek 2000- ben. Angol dokumentumfilmsorozat. VIII/2. rész: Állatok a porondon (ism.) — 11,00: Képújság. — 16,45: Hírek. — 16,50: Hármas csatorna. A sport V/3. rész. — 17,35: Veszprémből jelentjük ... — 17,50: Tájak, vá-v rosok, emberek. Benn a bárány, kinn a farkas. — 18,20: Telesport. — 18,45: Reklám. — 18,55: Tévétorna. — 19,00: Esti mese. — 19,15: Lottósorsolás. — 19,25: Reklám. — 19,30: Híradó. — 20,20: Reklám. — 20,25: Üj Hullám. — 21,10: Új Nyitott Könyv. Galgóczi Erzsébet: A törvény szövedéke. — 21,45: Van öt perce? Mozart: C-dúr , andante, K. 315. — 21,55: Zene, zene, zene. Közvetítés a Liszt Ferenc emlékmúzeumból. — 22,40: Híradó 3. 2. MŰSOR 17,50: Képújság. — 17,55: Sprá- vy. Hírek szlovák nyelven. A szegedi körzeti stúdió műsora. — 18,00: Unser Bildschirm. A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora. — 18,30 —21,00: XVIII. VESZPRÉMI TÉVÉTALÁLKOZÓ. — 18,30: Csehov: Dráma a vadászaton. Tévéfilm (1987. ism.) — 20,05: Zenés Tv-Színház. Puccini: Angelica nővér. Az opera tévéváltozata (1985. ism.) — 21,00: Híradó 2. — 21,15: Bartók: Egynemű kórusok (ism.) 1. Tavasz, 2. Ne hagyj itt, 3. Jószágígérő. — 21,20: ,, . . . bubik, királyok, dámák . . .” Bridzsműsor kezdőknek és haladóknak. — 21,50: Reménytelenül . . . Dokumentumfilm (ism.) — 22,20: Képújság. ROMÁN TV 20,00: Híradó. — 20,25: Az RKP KB plenáris ülésének előkészítésére. — 20,45: Utazás egy szép városban. — 21,05: A barátokat nem választják meg (szovjet film). — 21.50: Híradó. SKY CHANNEL 6,30: Reggeli magazin. —7,30: Gyermekműsor. — 8,35: Videósikerek. — 9,35: Kanadai popzene. — 10,05: Szív küldi szívnek. — 11,05: Top-lista. —12,05: Popzene. — 13,05: Amerikai filmsorozat. — 14,00: Svájci kerékpáros körverseny (ism.) — 15,00: Ausztrál rögbimeccsek.— 16,00: Zenés kívánságműsor fiataloknak. — 17,00: Gyermekműsor. — 18,00: Western. — 18,30: Kísértetkapitány. —19,00: Komédia. — 19,30: Sci-fi. — 21,00: Pankráció, — 22,00: Country zenei fesztivál. — 23,00: Svájci kerékpáros körverseny. — 23,30: Kemény rock. — 0,30: Zenés kívánságműsor. — 1,00: Liszt Ferenc. — 1,40: Részletek a Yehudi Menuhin hegedűversenyről. —r 2,35: Régi húros hangszerek. SZOVJET TV 4,30: 120 perc. — 6,35: örömök (4—5. rész). — 7,45: Hírek. — 9,20: Lábdarúgó EB középdöntő. — 11,00: Adásszünet. — 13,30: Hírek. — 13,45: A Cseljabinszki Tv műsora. — 14,55: Hírek. — 15,00: Tizenhat évig és azon túl. — 15,45: Rajzfilm. — 15,55: Dokumentumfilm. —16,15: Tudomány: elmélet, kísérlet, gyakorlat. — 16,45: Világhíradó. — 17,05: A XIX. pártértekezlet elé. — 17,35: Földi örömök (5. rész). — 19,00: Híradó. — 19,40: Az átalakítás reflektorfényében. — 19,50: Szót kér A. Aposztol író. — 20,00: Zenés műsor. — Közben: 21,00: Világhíradó. — 22,00: Egy tengeri ütközés két változata. — 23,40: Hírek. — 23,45: Andrej Mironov énekel. SZLOVÁK TV—1. 9,25: Szovjet film (ism.) — 10,40: Labdarúgó EB. Felvételről. — 11,10: Szórakoztató műsor (ism.) — 12,10—12,40: Tévébörze. — 16,30: Sumo. Japán dokumentumfilm. — 17,00: A nap percei. — 17,10: Orion. Magazin. — 17,50: Orvosi tanácsok. — 18,00: Egy dal története. Dokumentumfilm (ff.) — 18,20: Esti mese. — 18,30—19,10: Kék fény. — 19,30: Híradó. — 20,00: Az én hét világcsodám. — 20,30: Publicisztikai műsor. — 21,15: Dalok a képernyőről. — 21,35: Autósok magazinja. — 22,15: Éjjeli koncert. Komoly zene. SZLOVÁK TV—2. 17,00: Katonákról. — 17,20: Közép-szlovákiai magazin. — 17,40: A Mexikói Felipe Rivera. NDK tv-film. — 19,00: Torna.— 19,10: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,00: Vivat Benyovsz- ky. Tv-filmsorozat. — 21,10: Rövidfilmek. — 21,30: Híradó. — 22,00: Világhíradó. — 22,15: Tovább nem fogok hallgatni. Amerikai film. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: SZÁRNYAS FEJVADÁSZ (USA) Ea.: 16 és 18 óra! ÉRINTS MEG ÉS MENJ! (USA) Ea.: 20 óra! Videóház (mozi): HAIR (USA) Béke mozi: KROKODIL DUNDEE (ausztrál) Móricz mozi: SZÁGULDÓ FALKA (kanadai) Kellemetlen „férgek”? AUSZTRIA ELRETTENTŐ INTÉZKEDÉSEI A DISSZIDENSHULLÄM MEGFÉKEZÉSÉRE Amikor Miroslaw Krzak feleségével és 4 éves kislányával belépett a Bécstől 30 kilométerre délre lévő traiskir- cheni menekülttáborba, úgy érezte, már félig Amerikában van. De alig érkezett a poznani 36 éves elektromérnök a táborba, lengyel nyelvű kijózanító tájékoztatót nyomtak a kezébe. „ön azzal a szándékkal jött Ausztriába, hogy többé nem tér vissza hazájába. Kérjük, hogy ezt az elhatározását még egyszer alaposan gondolja át! Ha ugyanis az a szándéka, hogy Ausztriában marad, tisztában kell lennie azzal, hogy tekintettel a hazájában uralkodó jelenlegi helyzetre, alig van kilátása arra, hogy politikai menekültnek ismerjék el. Enélkül az elismerés nélkül ön Ausztriában sohasem vetheti meg a lábát, és nemigen találhat munkát, minthogy sok osztrák állampolgárnak nincs munkája.” Az a kívánsága, hogy egy másik országba vándoroljon ki — közölték a sokkolt jövevénnyel —, tekintettel a klasszikus befogadó országoknak, az Egyesült Államoknak, Kanadának és Ausztráliának a bevándorlást korlátozó politikájára, ugyanolyan kevéssé teljesíthető. A legjobban teszi, ha a kofferját ki sem csomagolja, és azonnal hazatér. A lengyel kivándorló másként képzelte el a szabad Nyugatot. Ilyen kevéssé vendégszerető fogadtatásban részesül újabban valamennyi lengyel és magyar, aki Ausztriában politikai menedékjogot kér. Május 9-én bevezettek számukra egy „gyorsított menedékjog-eljárást”, amelynek az a célja, hogy a menekültek áradatának erőteljesen gátat vessen. A bécsi belügyminisztérium a szigorú menedékjog-politikát a menekültek újabb hullámával indokolja. Ez év első 4 hónapjában Ausztriában 4739-en kértek menedékjogot, ezek között 1798 lengyel. Az előző év megfelelő időszakában a menekültek száma összesen -1789 volt, és közöttük a lengyeleké csak 94. Az év elején ismét bevezették a lengyelek számára a vízummentességet, és ez megnyitotta a zsilipeket, az indítékról pedig gondoskodnak a Visztula menti szegényházban állandóan romló életkörülmények. A második helyen a magyarok vannak, akik az év eleje óta szabadon utazhatnak Nyugatra. Kari Blecha, Ausztria szocialista belügyminisztere arra számít, hogy az idén összesen 30 000 menekült érkezik Ausztriába, ezek számára 583 millió schillinges költség- vetés áll rendelkezésére. „Ez kevés — állítja Robert Fu- niok, a belügyminisztérium menekültügyi osztályának vezetője. — Még ha az új intézkedések el is érik céljukat, ez a keretünk augusztusban kimerül. A traiskircheni menekülttábor 2000 lakójával reménytelenül túlzsúfolt; 12 000 további menekültet négy kisebb táborban és 200 kisebb-nagyobb szállodában helyeztek el — részben kis fészkekben, válságsújtotta vidékeken, ahol az idegeneket, akik két évig is várnak kérésük elintézésére, és addig semmittevésre vannak ítélve, előítéletekkel és rosszakarattal fogadják. Csak a szálláshelyek tulajdonosai látják szívesen az igénytelen vendégeket: a napi 170 schil- linggel, amelyet az államtól kapnak, egészen jól lehet a menekültáradaton keresni. A lengyeleket és a magyarokat, akik a menedékjogot kérők nagy részét alkotják, most gyorsan átrostálják. Három napon belül döntik el az első fórumon, ki kapja meg az áhított menekültstátust, és ezzel az állami támogatást. A nagy többséget — a magyaroknál csaknem 99 százalékot — elutasítják és turistaként kezelik, akit csak addig látnak szívesen, amíg legálisan maradhat az országban — egy-három hónapig —, és amíg pénze van. Blecha belügyminiszter meg van elégedve a lengyelek és a magyarok ügyében alkalmazott „szigorú és gyors” akciójának sikerével. A menedékjogot kérők fele visszavonta kérelmét, vagy az elutasító döntés után nem fellebbezett. „Bizonyos, hogy helytelen, ha ezeket a menedékjogot kérőket politikai menekülteknek minősítjük, mint azt évekig kritikátlanul tettük — véli Blecha. — A valóságban ezek kivándorlók.” A 7 millió lakosú Ausztria 1945 óta több mint 2 millió menekültet fogadott be. Ezek közül 620 000 végleg az országban maradt. De az ország most nem akar „ a gazdag befogadó országok váróterme” lenni. „A menekülteknek a kérdésekre adott válaszaik azt mutatták — jelenti ki Blecha —, hogy a lengyel és a magyar menedékjogkérők 96 százaléka az Egyesült Államokba, Kanadába és Ausztráliába akar kivándorolni. Ezek az országok azonban állandóan csökkentik a befogadottak kvótáját. Ha a már beadott kérelmeket az eddigi ütemben intézik el — jósolja Blecha —, 2050-ig eltart, amíg valamennyien kijutnak.” Ausztria ezért — állapította meg a bécsi Profil című lap — a magyarokat és a lengyeleket, „akik átmenetileg itt akarnak maradni, úgy kezeli, mint kellemetlen férgeket”. (Der Spiegel, 1988. 23. sz.) Kistermelők! FOLYTATÓDIK A ZÖLDÉRT FELVÄSÄRLÄSI AKCIÓJA A CSERESZNYE ÉS MEGGY ÁTVÉTELÉVEL! TÖBBSZÖRÖSEN NYERHET:' ha cseresznye, meggy gyümölcsét a ZÖLDÉRT felvásárlóhelyein adja át minden leadott 100 kg mennyiség után sorsjegyet adunk, ennek keretében 300 ezer forint értékben tárgy- és vásárlási utalványokat sorsolunk ki. NYEREMÉNYEK TÖBBEK KÖZÖTT: — KF—04 Maxi motoros kapa, — Rex kapálógép, — Robi 55-ös rotációs kapa, — Tomos benzinmotoros szivattyú, — fűnyírógép és különböző mezőgazdasági eszközök, — 500—1000 Ft-os vásárlási utalványok. Sorsolás: 1988. július 20~án, Ezenkívül minden sorsjegy részt vesz a november 30-án megrendezendő külön sorshúzáson. Főnyeremény: DACIA TX személygépkocsi. A cseresznye-, meggynyerőszámokat a Kelet-Magyarország 1988. július 26-i számában közöljük.