Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-16 / 143. szám
1988. június 16. Kelet-Magyarország S / Tóth Sándor érmei Bécsben A Nyíregyházán élő Tóth Sándor szobrászművész érmeiből rendeztek kiállítást Bécsben. A Munkácsy-dí- jas szobrászművész mintegy 250 érmét az osztrák fővárosban, a Kunsthistorisches Múzeumban mutatják be. Tóth .Sándor az első magyar művész, aki önálló tárlattal szerepel a híres múzeumban. A ma nyíló kiállítást bizonyára sokan tekintik majd meg, hiszen két hónapig lesz látható, éppen abban az időben, amikor Bécsben a legnagyobb az idegenforgalom. Örökösföldi nap ’88 Színes program várja Nyíregyháza új lakótelepén, Örökösföldön június 18-án, szombaton az ott lakókat és a máshonnan érkező vendégeket. Az egész napos műsor reggel 8 órakor sportversenyekkel kezdődik, labdarúgásban, asztaliteniszben, lábteniszben és kerékpárosversenyeken mérkőzhetnek meg a vállalkozók. A gyermekeket a 21. számú iskolában manuális foglalkozások várják, s némelyik vetélkedőn pedig az egész család részt vehet. Délután két órakor kultúrműsor kezdődik, ahol bemutatkoznak az örökösföldi gyermekcsoportok, majd a Scarabeus együttes gyermekműsorát nézhetik meg az érdeklődők. Negyed öttől az Ungvári 2. sz. Zeneiskola tanárainak kamarakórusa ad hangversenyt, öt órától a Zrínyi Ilona Gimnázium Jazz vokálegyüttesének és a Spirit együttes közös műsora következik, majd a komorói népdalkor lép színpadra. Bizonyára sokan tekintik majd meg a Népszínház operetttársulatának kétfelvonásos operettgáláját is. Az örökösföldi nap utcabállal végződik. NYÄRI TÄBOR CSÁSZÁR- SZÄLLÄSON. Ismét együtt nyaralhatnak a Felső-Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóságnál dolgozó szülők gyermekei. .A helyi szakszervezeti bizottság kezdeményezésére ez évben ismét megszervezték azt a nyári tábort, ahová hetes turnusokban várják a gyerekeket. Szakképzett pedagógusok vigyáznak rájuk a tóhoz közeli nagyon szép környezetben — írja tudósítónk, Oláh Zsuzsa. BEUTALÓ SÜLT CSIRKÉÉRT. Szakácsversenyt rendeznek a baktalórántházi Fenyves csárdában június 17- én délelőtt. A Hunniacoop, a MÉSZÖV, és a helyi áfész által szervezett versenyen a szakácsoknak baromfi-alapanyagokból kell ételsort készíteni. A legízletesebb falaitokat készítő szakács jutalomként 10 napos családi beutalót kap egy balatoni üdülőbe. Természetesen a baromfiételeket a vendégek is megkóstolhatják. A TÜCSÖKZENE címen ismert híres verses önéletrajz hatvannégy darabját Sóstóhegyen írta Szabó Lőrinc, aki 1945—46 telén hal hetet töltött ott. Ennek emlékére kapta a Tücsök nevet az a presszó-fagylaltozó, amely most nyílt meg az Attila utcán. BŐVÜL A KÁBELHÁLÓ- ZAT. Néhány héten belül Nyíregyházán újabb hatszáz lakásba jut el a bővülő kábelhálózaton a városi televízió műsora illetve a két műholdas adás. Júliustól a Széna tér és környékének lakói örülhetnek majd az új tévéműsoroknak. NÖVÉNYVÉDELMI TANÁCSKOZÁSRA ÉS BEMUTATÓRA várja ma délelőtt a sényői Zöld Mező Mg. Tsz a mezőgazdászokat. A tanácskozáson az almatermesztés tapasztalatairól és a növényvédő szerek fejlesztésének irányairól lesz szó. Az összejövetelt Nyírturán a művelődési házban rendezik délelőtt 10 órától. IDŐSZAKOS SZAKMAI VIZSGÁKAT tartanak ezekben a hetekben a MÁV záhonyi üzemigazgatóságán. A vizsgabizottság több ezer vasutas elméleti és gyakorlati felkészültségét minősíti. A vizsgákon elért eredményeket figyelembe veszik a dolgozók anyagi elismerésénél és a szakmai továbbképzések során is. TÉCSY LÁSZLÓ ország- gyűlési képviselő tart fogadóórát Dombrádon a tanácsházán június 17-én 8—10-ig, Kistiszaháton 10—11-ig, és Üjdombrádon 11—12 óráig. ÜJ VfZMÜKŰT TISZADO- BON. Percenként 500 liter vízhozamú kutat helyezett üzembe a napokban a megyei vízmű vállalat Tiszadobon — írja tudósítónk, Farkas Béla. A két és fél millió forint költségű beruházással előreláthatóan 2000-ig zavartalan lesz a nagyközség ivóvízellátása. TESTVÉRKAPCSOLAT. A mozgalmi évben végzett jó munka jutalmaként meglepetéssel, ajándékkal kedveskedtek a fehérgyarmati posta távbeszélő központjának dolgozói a Petőfi Sándor úttörőcsapat most ötödik osztályt végzett pajtásainak. ELKÉSZÜLT TISZAVASVÁRIBAN AZ ÜTTÖRÖTÄBOR. A most zajló műszaki átadás után június 20-án fogadják az első 50 fős csoportot. Ezt különböző szaktáborok követik, a nyár folyamán, 6 turnusban, (elek) AUTÓBUSZJÁRAT UGOR- NYÁRA. Június 18-tól minden szombaton és vasárnap autóbuszjáratot indít a Volán Nyíregyházáról Gergelyi- ugomyára. Az autóbusz 7,40- kor indul Nyíregyházáról a Petőfi térről és este 18,50-kor érkezik vissza. . SZÖVETTENYÉSZTÉSBÖL SZÁRMÁZÓ BURGONYA kisgu- mótermesztéséről rendeznek tanácskozást és bemutatót Tímáron a Béke Tsz-ben június 16-án, csütörtökön 10 órától. Az összejövetelen Pásztor András, a tsz elnöke ismerteti a szövetkezetben már évek óta eredményesen végzett kisgumó-előállitási és -szaporítási munkát. Anyai örömök pandáéknál mm uan Huan, a tokiói Ueno állatkertnek ajándé- 7T kozott kínai panda a vemhesség tüneteit mutatja — közölték az állatkert illetékesei. Hozzátették, hogy június végére várják a pandabocs megszületését. Az Ueno állatkertben összesen három panda él: Huan Huan és párja, Fei Fei, valamint utóduk, Tong Tong, aki tavaly júniusban jött a világra. Huan Huan márciusban mesterséges megtermékenyítés útján lett vemhes; a hagyományos módszer ugyanis nem járt eredménnyel. Első pandabocsa, — amely 1985-ben szintén mesterséges úton fogant —, születése után két nappal elpusztult. MAR AZ ÖSZI-TÉLI RUHAMODELLEK BEMUTATÓJÁRA hívta meg szerdán és csütörtökön a szakembereket a Meteor Ruházati Kereskedelmi Vállalat Nyíregyházán. Az áruházak, szaküzletek vezetői, képviselői előtt több száz divatos gyermek és felnőtt felsőruhát mutattak be, amelyekből választhattak, (elek) Kerékpárút a fürdőzőknek Nem kell már a nyíregyháziaknak nyaranta a 8-as buszon tolongani, ha ki akar nak jutni a Sóstóra, mert kerékpárút épül a forgalmas útszakasz mellett. A Stadion utcától a Tölgyes csárdáig a járdát alakítják úgy át, hogy a gyalogosokon kívül a biciklisek is használhassák, a Tölgyestől a felüljáró végéig pedig kiszélesítik a Sóstói út mindkét sávját. A munkát JAVÍTÓVIZSGÁRA felkészítő foglalkozásokat szervez az SZMT Móricz Zsig- mond nyíregyházi művelődési háza gimnazisták, szakközépiskolások és szákmunkástanulók részére közismereti és szakmai tantárgyakból. Elégtelenre osztályozott első, másodikos és harmadikos diákoknak szeretnének ezzel a korrepetáló lehetőséggel segítséget nyújtani a pótvizsgához. Jelentkezni a művelődési házban, illetve a vele kapcsolatot tartó középiskolákban lehet. MEGTARTOTTA ÉVI KUL- DÖTGYÜLÉSÉT a Mozgáskor«- tozottak Egyesületének Országos Szövetsége. A tanácskozáson, amelyen a szabolcs-szatmári egyesület küldöttsége is részt vett, számos segítő javaslat hangzott el a mozgáskorlátozottak élet- és munkakörülményeit illetően. A szabolcsiak beszámoltak a megyei egyesület munkájáról, valamint a közelmúltban megalapított START Rehabilitációs Vállalat tevékenységéről. Az országos rendezvényen dicséretben és elismerésben részesítették kiemelkedő társadalmi munkájáért Balogh Zoltán- nét, az egyesület elnökét, Kovács István gazdasági vezetőt és Vitális Sándor helyi csoportvezetőt. Moravecz Ferencet, a városi tanács és a városi Hazafias Népfront plakettel, Szegedi Borbálát pedig a Hazafias Népfront Kiváló Társadalmi Munkás jelvénnyel tüntette ki. Árokba borult Tegnap délután Biri határában egy személygépkocsi az árokba borult. A mentők a sérültet életveszélyes állapotban a kórházba szállítót^ ták. Megviselte a változékony időjárás a szívbetegeket is. A mentőket emiatt többször is kihívták. június vége felé kezdi meg a Közúti Építő Vállalat, s várhatóan őszre elkészül a megye ötödik kerékpárútja, melynek költségeit 3,5 millió forintra tervezik. (A szerk. megjegyzése: nem akarunk ünneprontók lenni, de jó lenne egy kicsit hamarabb elkészülni — a szezon vége helyett mondjuk annak közepére ...) Megkérdeztük: Marad-e a kis kapu a strandon ? Kedvező körülmények között strandolhattak eddig a tó közeli vállalati üdülők vendégei : a hátsó kis kapun át közlekedve rögtön a víznél voltak, nem kellett felöltözniük a fürdőruhára. Most úgy hírlik — TITÁSZ-dolgozók jelezték lapunk ügyeletének —, hogy megszűnik ez a lehetőség, mehetnek körbe, nagy kerülővel az országúton, ha strandolni akarnak. Mi az igazság — kérdeztük Pék János fürdővezetőt. — Eredetileg valóban az volt a tervünk, hogy megszüntetjük ezt a kaput — munkaerő-megtakarítás szándékával, hiszen két munkaerő felszabadult volna. A tómenti vállalatok üdülővendégei egyébként is kedvezménnyel látogatják a strandot, úgy gondoltuk, ezt a pluszkedvezményt megvonhatjuk. Tudomásunkra jutott azonban, hogy csereüdültetés keretében rendszeresen tartózkodnak itt külföldiek, nyugati állampolgárok is. Főként * miattuk határoztunk úgy, | hogy nem változtatunk, hadd j maradjon meg a kis kapu, így j kényelmesebb a strand meg- [ közelítése. Ne rossz hírünket vigyék, hanem a magyarok vendégszeretetét... Csökkent értékű import szabadidőruhák A Kereskedelmi Minőség- ellenőrző Intézet hatósági ellenőrzés során megállapította, hogy a Kínából importált Weisonse elnevezésű bakfis szabadidőruha nem felel meg a követelményeknek. A sárga színű, zölddel kombinált kétrészes szabadidőöltözék izzadság hatására fog, elszínezheti a vele érintkező ruhát. Ezért a termék csak osztályon kívüli áruként, 40 százalékos ármérsékléssel, a hiba feltüntetésével hozható forgalomba. A vevők reklamációját a vásárlási blokk ellenében el kell fogadni, a vásárló kívánságára a vételárat vissza kell fizetni. A latin Justus továbbképzett alakjának, Justinusnak a rövidülése. Ez a latin név igazságos, igazságszerető embert, férfit jelent. További névnapok: Abra- hám, Arany, Bennó. Círus, Ferenc, Hajna, Julitta, Jusztina, Péter és Tina. A Nap kél 4 óra 46 perckor, nyugszik 20 óra 44 perckor. A Hold kél 6 óra 05 perckor, nyugszik 22 óra 56 perckor. Nyolcvan éve született Trencsényi-Waldapfel Imre (1908—1970) klasszika-filológus, irodalom- és vallás- történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A budapesti egyetemen végzett, s 1932-ben magyar —latin—görög szakos tanári és doktori oklevelet szerzett. Horváth János, Herényi Károly, Hornyánszky Gyula tanyítványa volt, s a Herényi köré tömörült fiatal írók és ókortudósok csoportjához, az ún. Stemmá- hoz tartozott. Baráti kapcsolatot ápolt Radnóti Miklóssal és József Attilával. Néhány évig magántanítással foglalkozott, majd 1938- tól 1946-ig az Üj Idők Irodalmi Rt. tudományos lektora volt, az Üj Idők Lexikona munkatársa. Várható időjárás ma estig : a felhőátvonulások mellett délnyugaton keve- \ sebb, másutt több napsütés várható. Kisebb eső, futó I zápcjr, főként délnyugaton | vaíószínví. Az északi, északnyugat! szél gyakran lesz élénk, időnként erős. A leg- j magasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között I alakul. (MTI) Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: BODNÁR ISTVÁN Esti ügyelet: 15-124 ÁR rágább lett a mosó- Mß por — olcsóbb a m^ homoki bor. Nem a (kín)rím kedvéért írtam, hiszen tudott dolog immár, hogy a Bioponért többet, a kadarkáért kevesebbet kell fizetnünk ezután. Előttem a rémkép: fehér borral fehérít a háziasszony, avagy felhajt egy-két pohárkával mosás előtt, hogy tisztábban lásson... (tgy) — Mama, László megcsalt! Megbocsáthatok neki? — Megbocsátani lehet, de elfelejteni nem.