Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-13 / 113. szám

1988. május 13. Kelet-MagyaroTszág 7 Legyenek barátok! D iáknap volt a fehér- gyarmati Zalka Má­té Gimnáziumban. Ez a tény önmagában még nem szenzáció. Csak akkor vált — legalábbis a számomra — azzá, ami­kor kezembe vettem a nap programját, és a lap kö­zepe táján ezt olvastam: TANÁRSHOW. Meglepőd­tem, és kicsit elmosolyod­tam. Később jöttem rá, hogy ez nagyon is komoly dolog. Az iskolában elmond­ták, hogy ezen a fordított napon a hagyományos di- ákshow-t is a feje tetejé­re állították, és most a ka­tedra másik oldalán állók léptek színpadra, vállalva a diákok előtti megméret­tetést. Talán sokan furcsálják a helyzetet: tanárok me­nyecskeruhában, bőgatyá­ban, kimázolt arccal, mik­rofonnal a kezükben éne­kelnek, táncolnak — a diákok előtt. Kérdezhetik: — Hová tűnt az a bizo­nyos „három lépés távol­ság”? Pedig nem ettől lesz tanár a tanár. Sőt et­től egyáltalán nem lesz az. A diákok vidáman, fel­szabadultan nevettek ta­náraik produkcióm, és biztos vagyok benne, hogy ez a nevetés a tanórákon is éreztetni fogja hatását. Közelebb kerül egymás­hoz tanár és diák — talán barátok lesznek. És egy barátnak sok mindent ké­pes megtenni az ember. Még azt is, hogy jobban megtanulja a leckét. (d. b.) Celofánba — vagy nejlonba? — öltözött es­küvői pár egy fehérneműcéget reklámoz a brit főváros utcá- •ján. Az ötlet nem az övék: 50 évvel ko­rábban már „megismételték” produkciójukat Chichagóban. (Telefotó MTI Külföldi Kép­szerkesztőség) Ukrán vöröskeresztes delegáció megyénkben A vörösiker esates munká­val ismerkedtek az ukrán Vöröskereszt központi bizott­sága Szabó les-Sza tmá rb an tartózkodó delegációjának tagjai, akik Lapkő Nagyezs- da Szergejevna alelnök ve­zetésével érkeztek megyénk­be. Szerdán a Jósa And­rás megyei kórházban az egészségmegőrzés társadal­mi programjáról beszél­gettek. Vaján felkeresték a Nyírség Konzervipari Vál­lalat gyárát, majd az általá­nos iskolában az ifjúság kö­rében végzett egészségineve- Lő munkáról tájékozódtok. Vajai múzeumlátogatással, majd Raktolórántházán a HARMINCÖT ÉVES a BÖLCSÖDÉ Nagykállóban. A születésnap na május 11-én bensőséges ünnepségen em­lékeztek az intézményben, ahol a bölcsőde egykori dol­gozói is megjelentek. Sőt, azokat is meghívták, akik ma 35 évesek, tehát első lakói voltak a bölcsődének. A 90 gyerek befogadására alkal­mas épületben most 78 gye­rek van, ugyanis Nagykálló­ban is évek óta csökken a bölcsődések száma. gyógyintézet megtekintésé­vel fejeződött be a prog­ram szerdán. Az ukrán küldöttség csü­törtökön találkozott Varga Gyulával, a megyei pártbi­zottság első titkárával és megbeszélést folytattak a két tositvérterület vöröskeresz­tes szervezeteinek tevé­kenységéről, a lehetséges együttműködésről. Csütörtö­kön Nyírbátorban a növény­olajgyárban tettek látoga­tást és elsősorban a véradás szervezéséről gyűjtöttek ta­pasztalatot. Szombat reggel utaznak el Nyíregyházáról az ukrán delegáció tagjai. ELISMERÉS. Emlékülést tartott Budapesten a napok­ban a magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület fennállásának 30. évfordulója alkalmából. A rendezvényen részt vett Koz­ma János nyírbátori lel­kész, aki a lengyel—magyar barátság és kultúra terüle­tén kifejtett több mint egy évtizedes munkájáért meg­kapta a „Lengyel kultúráért” kitüntetést. A lottó nyerőszámai: 4, 7, 46, 64, 80. GAZDAG PROGRAM várja május 13-án a fiatalokat az Ifi­tanyán. A Pro Natura természet- védők foglalkozása után „Görög csodák” címmel Görögországról lesz diavetítéssel egybekötött előadás, majd ezt a görög tánc­ház követi. Üj általános iskola épül Fehérgyarmaton, (elek) IRODALOMTANÍTÁSUNK aktuális kérdései és napja­ink irodalma címmel tart előadást május 13-án 14 órától Czine Mihály iroda­lomtörténész. A rendezvény — melyen konzultációra is lesz lehetőség —, a megyei pedagógiai intézet II. emeleti előadótermében lesz. Épségben hazaérni! N em az első, és sajnos még nem is az utolsó az a tragikus közleke­dési baleset, amely tegnap Nyíregyházán történt. Nap mint nap hallunk, olva­sunk hasonló esetekről, még­sem tanulunk belőlük. Fel­gyorsult világunkban minden­ki siet, harcban áll az idő­vel. A rohanás azonban fi­gyelmetlenséghez vezet, amely most egy fiatal édesanya éle­tébe került. Hiába tartják be egyesek a közlekedési sza­bályokat, ha mások figyel­men kívül hagyják a táblá­kat, s nem adják meg az elsőbbséget. A gépjárműpark tovább nö­vekszik, ezáltal még zsúfol­tabbak lesznek útjaink. A reggeli és délutáni csúcsfor­galomban, de a nap min­den órájában nagyobb türe­lemre, segítőszándékra, fi­gyelemre, de mindenekelőtt a szabályok betartására van szükség, hiszen minden gép- járművezető, utas és gyalo­gos érdeke azonos: este a családja körében szeretne megpihenni! (m. m. 1.) A GYERMEKKÖNYVHÖNAP ZÁRÓÜNNEPSÉGÉT rendez­ték meg tegnap a Móricz Zsigmond Könyvtárban. A gyere­kek a Kölyök című ifjúsági magazin szerkesztőjével, Ber­kes Péterrel, Nógrádi Gáborral és G. Németh Györgygyel be­szélgettek az újság készítéséről és a szerkesztőségi munká­ról. NÖVÉNYVÉDELEM: Többféle fertőzés veszélyt A múlt heti esők ország­szerte almafavarasodás fer­tőzést okoztak — figyelmez­tet a MÉM növényvédelmi és agrokémiai központja. A fák most nagyon érzékenyek a megbetegedésre, ezért ajánlatos bevetni a nagy­hatású, felszívódó szereket, a Rubigán 12 EC-t, a Sap- rolt. Ezek előnye, hogy — más gombaölő szerekkel ellentét­ben — nemcsak a permete­zés után adnak védelmet, hanem 3—4 napon belül gyógyítják a már kialakult fertőzéseket is. így a hét vé­gi permetezésekkel még megállítható a néhány nap­ja kialakult fertőzés. Megjelent az almafáko-n a MATÖL mar kapható Megjelent a Dyári Magazin Megjelent a Kelet-Ma- gyarország Nyári Magazin­ja, s mától már a megye va­lamennyi postahivatalában, hírlapárusító standján kap­ható változatos tartalommal, de változatlan áron. Az is­meretterjesztő írások mellett hasznos kikapcsolódást je­lentő, szórakoztató riportok, portrék olvashatók a Kelet- Magyarország Nyári Maga­zinjában, amely ezúttal is a rejtvényfejtők kedvébe kí­ván járni: a szerencsések között 40 ezer forintnyi ju­talmat sorsolnak majd. VÁROS VIDEO. Bemutat­kozó estre várja a városla­kókat a tiszavasvári 115-ös Vasvári Pál Szakmunkás- képző Intézet és Szakkö­zépiskola videostúdiója. A nyilvános vetítés színhelye a kollégium' új pinceklub­ja, május 13-án, pénteken este hat órától. Műsoron sze­repel Tiszavasvári politikai és kulturális eseményeiről és az intézet életéről készített videofelvételek. Van Gogh csalódást keltő áron Ä zinte csalódást keltő áron, „csak” 13 millió 750 ezer dollárért kelt el szerdán egy New York-i aukción Vincent Van Gogh egyik utolsó festmé­nye, Adeline Rtwoux portréfa. A szakértők arra szá­mítottak, hogy a Christie’s-cég aukcióján a képért legalább 15 millió dollárt fognak adni. Az Adeline Ravoux portréja című képet Van Gogh egy hónappal öngyilkossága előtt festette. A sors furcsa játéka, hogy míg életében Van Gogh szinte alig tudta a képeit eladni, azok ma rekordáron kelnek el az aukciókon. Tavaly márciusban egy lon­doni árverésen a Napraforgókért 39 millió 900 ezer dollárt, három hónappal később, szintén Londonban, a Trinquetaille-i híd-ért 20 millió dollárt, novemberben az Iriszek-ért New Yorkban 53 millió 900 ezer dollárt adtak. Ez az utóbbi egyébként a legnagyobb összeg, amit valaha is egy festményért kifizettek. A Merkur a hónap elején egy. közepén kettő, majd a végé­re Ismét másfél órával nyugszik a Nap után a Bika csillagkép­ben. 19-én lesz a legnagyobb ke­leti kitérésben 22 fokra a Nap­tól. A Vénusz a Bika, 15-től 29- ig az Ikrek, majd ismét a Bika csillagképében tartózkodik, még mindig a nyugati égbolt fényes ékessége, mint „alkonycsillag”. A hónap elején négy, végére már csak másfél órával követi nyug­vásában a Napot. A Mars a hó­nap első felében a Bak, 18-tól a Állatorvosi ügyelet: Ezen a hét végén szombaton reg­gel 6 órától hétfő reggel 6 óráig az I-es körzetben (Nyíregyháza- Nyírszőlős, Kálmánháza. Buty- ka, Vadas) dr. Gonda Gedeon. Nyíregyháza, Körte u. 57., tele­fon: 18-930; a Il-es körzetben (Nyíregyháza-Oros, Nyírpazony, Napkor) dr. Hegedűs Béla, Nyír­egyháza, Honvéd u. 15., telefon: 15-467 — tart ügyeletet. lisztharmat is. Sok kertben erős a fertőzés, amely el­len kombinált védekezésre van szükség. Szerencsére a Rubigán és a Sápról a va- rasodás és a lisztharmat el­len egyaránt hatásos. A őszibarackfákon na­gyon erős tafrinás levélfer- tőzöttség alakult ki ott, ahol eddig nem védekeztek elég gondosan. Most még van le­hetőség a baj csökkentésére. A betegség most Buvicid— K vagy Qrthocid permete­zéssel gyógyítható; ajánlatos tapadást fokozó Nonitot is keverni a permetlébe, mert másként a szer lépereg a beteg levelekről, s hatástalan marad a kezelés. Karfiol A z idén most látok elő­ször karfiolt.^ Mond­hatom, szemet gyö­nyörködtető látvány: gyönyörű, hófehér, tömött fe­jek kelletik magukat, maga a természet is rántani szánta őket. . . Kilója 75 forint. Rán­tott karfiolból nem ismerek mértéket, ez pedig még nem lenne olcsó mulatság. Tehát nagy önfegyelemmel megtar­tóztatom magam. Egy órával később egy má­sik zöldséges stand előtt me­gyek el. Persze rögtön kiszú­rom a karfiolt, ám ezúttal igazán nem esik nehezemre otthagyni kedvenc zöldségfélé­met: fonnyadt, szürkés a kar­fiol, ráadásul egy tízessel drá­gább is — 85 forint. Na igen — az állami üzlet standján silány az áru, még­is többe kerül, bezzeg a ma­szek . . . Tíz emberből kilenc biztosan erre gondol. Pedig ezúttal nyugodtan félretehet- jük az előítéleteinket, ugyan­is pont fordítva áll a dolog. Tudom, egy fecske még nem csinál nyarat. Várjuk hát a fecskerajokat. (gm) A csillagos égbolt látnivalói májusban Vízöntő csillagképben végzi moz­gását. Éjfél után kel, és a dél­keleti égbolton keresendő. A Jupitert a Kos csillagképben találnánk, de a Nap közelsége miatt már nem figyelhető meg. A következő “három bolygó: Sza­turnusz, Uránusz, Neptunusz mindegyike a Nyilas csillagképben végzi mozgását. A kora esti órák­ban kelnek, majd éjszaka felke- reshetők. Támpont legyen felke­resésükben, hogy egymáshoz igen közel látszanak, (m. t. f.) BÉKÉVEL A KIBONTA­KOZÁSÉRT címmel ma dél­utóin 15 órakor béke nagy­gyűlés lesz Nyíregyházán a gyógyszertári központban (Csaló köz 8 á). A nagygyű­lésre minden békét kívánó embert szeretettel vár a ren­dező, a nyíregyházi Rákóczi úti gyógyszertár kollektívá­ja. HÍREK 1 Kelet­Magyarország KÉPEK Május 13., péntek SZERVAC NAPJA A latin Servatus név rövi­dülése. Jelentése: megsza­badított. Névnapok még: Bartos, Be- lián, Gellért, Gerda, Glória. Gyöngyi. Imelda, Imola. Ofélia, Róbert. Roberta. Solt. A Nap kél 5 óra 10 perc­kor, nyugszik 20 óra ll perckor. A Hold kél 3 óra 30 perc­kor, nyugszik 17 óra 32 perckor. Háromszáz éve született Dürenben és Győrben hunyt el Mulartz János Henrik or­vos (1688—1777), az első győri kórház megalapítója. Várható időjárás ma es­tig: az ország nagy részén marad a túlnyomóan napos, száraz idő. A déli, délnyu­gati megyékben azonban időnként erősen megnövek­szik a felhőzet és szórvá­nyosan eső, zápor is várha­tó. Többfelé megélénkül, helyenként megerősödik a keleti, délkeleti szél. A várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma 20—25 fok között alakul. Meghalt Kim Philby A Szovjetunióban meghalt Kim Philby, az ötvenes évek legendás hírű szovjet felde­rítője, volt brit alattvaló. Hetvenhat éves volt. A hírt a londoni külügyminisz­térium jelentette be. Philby 1963 óta élt a Szovjetunió­ban. Halálos baleset Tegnap reggel 7 órakor Nyír­egyházán a Bukarest és a Kár­pátalja utca kereszteződésében Peleskei Árpád 26 éves nyíregy­házi lakos IFA teherautóval nem adta meg az elsőbbséget a Ko­csis András nyírteleki lakos által vezetett szabályosan köz­lekedő személygépkocsinak. Az ütközés következtében Kocsis András súlyos sérüléseket szen­vedett. Utasa, Kocsis Andrásné 33 éves nyírteleki lakos sérülései annyira súlyosak vo>ltak. hogy rajta már nem lehetett segíteni, a helyszínen meghalt. A rend­őrség büntetőeljárást indított Peleskei Árpád ellen, a vizsgá­latot szakértők bevonásával folytatják. NYÍREGYHÁZA LATJA VEN­DÉGÜL azt a kétszáz meghívott gyógyszerészt, akik a XIII. Rozs- nyay Mátyás-emlékversenyen vesznek majd részt. Tégnapi la­punkban azt írtuk, hogy a ren­dezvény megnyitóját május 15- én. vasárnap délután 15 órakor a megyei tanács dísztermében tart­ják. Utóbb megtudtuk: technikai okok miatt változott a megnyitó helyszíne, a jelzett időpontban erre az MVMK hangversenyter­mében kerül sor. Megér egy mosolyt — Tegyük fel, hogy egy anyának 6 gyermeke van és 10 almája. Ezeket egyenlően akarja eloszta­ni a gyerekek között — mit csinál? — kérdezi a tanító. — Almapürét, tanító úr — válaszolja Péter. Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hír ügyeletes: M. MAGYAR LÁSZLÓ Esti ügyelet: 15-124

Next

/
Thumbnails
Contents