Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-10 / 110. szám
1988. május 10. Kelet-Magyarország 3 Erősíteni a családot Interjú Petrik Ferenc miniszterhelyettessel Az elmúlt év júliusában lépett életbe a családjogi törvény módosítása. Legfőbb célja a családi kapcsolatok további erősítése, a házastársak arányosabb teherviselése, a gyermekek fokozottabb védelme, és a családtagok egymás iránti felelősségvállalásának növelése. A törvény korszerűsítésének indokairól és a jogalkalmazás első gyakorlati tapasztalatairól dr. Petrik Ferenc igazságügyi miniszterhelyettes adott tájékoztatást. Bevezetőben elmondta: — A család és a házasság intézménye társadalmunkban lényegében betölti szerepét, ám működési zavarai — a születések arányának kedvezőtlen alakulása, a gyakori válás, s ezekkel összefüggésben a bűnözés, az alkoholizmus, az öngyilkosságok magas száma — orvoslást, sokirányú társadalmi erőfeszítést igényel. A módosított családjogi törvény is egyfajta segítség a feszültségek csökkentéséhez, hiszen lehetőséget teremt a korábbiaknál differenciáltabb, a társadalom igazságérzetét jobban kielégítő jogalkalmazásra. — Mennyit sikerült mindezekből a törekvésekből az elmúlt hónapokban a birósági gyakorlatban valóra váltani? — Ami azt illeti, a korszerűbb szabályok alkalmazása a kívánatosnál lassabban halad, a közvéleményben nem tudatosultak kellőképpen a módosított szabályok. És ebben a sajtó is ludas, a sok szárnyra bocsátott, félreértelmezett információ nehezíti a közvélemény megfelelő eligazodását. Ugyanakkor a bírói ítélkezésben is sok esetben a régi beidegződés érvényesül, Itt van például a gyermektartás. Az új törvény szerint a szülők igazságosabb teherviselése érdekében a gyermek igényeit szem előtt tartva a korábbi mechanikus 20 százalék helyett 15 —20 százalékban lehet megállapítani a jövedelemből levonható összeget, de még ezen túl is mód van a differenciálásra. Az eddigi tapasztalat szerint a lehetőséggel alig-alig élnek, a keresetet eleve a régi formula szerint nyújtják be a bírósághoz a válni készülő felek, csökkentve ezzel az igazságosabb teherviselés esélyeit. Igaz, gyakran a bíróságok sem hívják fel erre a figyelmet. — Sok vád hangzott el az utóbbi időben, hogy az új törvény a gyermek örökbefogadásának bürokratikus gátja, de legalábbis hátramozdítója. Hogyan látják a kérdést a jogalkotók? — Sajnos, az örökbefogadás körüli viták forrása is gyakran a nagyfokú tájékom zatlanság. Az örökbefogadást nem kívánja nehezíteni az új jogszabály. Lényegében arról van szó, hogy a korábbiaknál lényegesen hamarabb kell a szülők nevelői alkalmasságáról dönteni, tehát még az örökbefogadás lehetőségének felmerülése előtt. Ha a gyermek fejlődése a szülőknél veszélybe kerül, haladéktalanul dönteni kell a szülő-gyermek kapcsolatáról, arról, hogy a szülőt alkalmatlansága miatt megfosztják-e gyermekéhez való jogától. Az élet e nagy kérdéseinek eldöntésére a bíróság hivatott, kizárva ezzel valamiféle hivatalnoki szemlélet érvényesülését, amely nem ritkán a gyermeket — mintegy rendszerbe foglalva — aktaként, nem pedig emberi sorsként kezelte. Az új gyakorlat szerint a bíróság a gyermek és a szülő kapcsolatát alaposabban, körültekintőbben vizsgálja, átgondoltabban mérlegel, ami nagyobb biztosítékot jelent a helyes döntéshez. Ezek az ügyek egyébként mindenütt soronkívüliséget élveznek, így nyolc napon belül meg kell indítani az eljárást, nem húzódhatnak el — mint ahogy ezt sokan állítják. — Mérhető-e már az új törvény hatása a válások arányának alakulásánál? — Tény, hogy az elmúlt hónapokban csökkent a válások száma, illúzió lenne azonban azt állítani, hogy ez a harmonikusabbá vált házassági kapcsolatok, vagy netán éppen az új törvény javára írható. Mégis elmondható, hogy bevált az első békítőtárgyalás helyett alkalmazott bontóper előtti meghallgatás. Az egyfajta krízisintervenciós szolgáltatás, itt nincs más jelen, mint a két válófél, s a jegyzőkönyv, az ügyvéd pszichés nyomása sem nehezedik a felekre. A bíró tárgyilagosan elmondja, milyen következményekkel jár a válás; a válni készülők 15—20 százaléka visszalép. Régen a vagyonközösség megosztásánál a válás után új perben keltek bírókra a felek, most erre nincs lehetőség, egy és ugyanazon bíróság hagyja jóvá a gyermekelhelyezést, a -tartást és a vagyon megosztását is. Ez ugyan némiképp megnehezíti a pereket, de nagyobb megfontoltságra késztet, s elejét veszi a gyakran önsorsrontó, sokszor a környezetben is erkölcsi rombolást előidéző, évekig húzódó jogi huzavonáknak. A közvéleményben elterjedt téves felfogás ellenére egyszerűsíti a válást a hároméves különélés. A lakásmegosztásban is jobban érvényesül az igazságosság. Az új szabály szerint a válásnál nem kell az otthont elhagyó félnek egy jelképes összeggel megelégednie, hanem megilleti a lakás ellenértékének jelentős hányada, ami alapot adhat az új otthon megteremtéséhez. összességében véve az új törvény az állampolgárokat felnőttként kezeli, tiszteletben tartja személyiségüket, az állam, illetve a bíróság kevesebbet vesz át a polgár felelősségéből, ami egyúttal növeli az egyén felelősségét magáért és a családjáért — mondta a miniszterhelyettes. K. G. Pb-gázzal naponta 7—9 ezer 11,5 kilogrammos palackot töltenek fel a TI- GÁZ nyíregyházi töltőüzemében. Hidegkúti Zsolt a palackok tömítettségét ellenőrzi vízbebuktatás- sal. (császár) A lelkesedés korai és indokolatlan yolt. A tbc-vei nem számoltunk le. Népbetegség jellege megszűnt, s ez kétségtelen siker. A mámoros örömben azonban mind az egészségügy, műid a társadalom elfeledte, hogy fl KOCH-BOCI NEM MPITUŰLT! — Hadd kezdjem azzal: a tömegtájékoztatás is ludas volt abban, hogy egy nagy eredményt még nagyobbra fújt fel akkor, amikor a tbc teljes felszámolásáról adott hírt — mondja dr. Szűk Béla megyei pulmonológus szakfőorvos. — Mert tény: a népbetegség jelleget felszámoltuk. Ez azt jelenti, hogy Sza- bolcs-Szatmár megyében például 1958-ban az új betegek 324 százezreléket tettek ki, s ezt sikerült 1976-ra 58 száz- ezrelékre leszorítani. Hatalmas dolog volt, de éppen ekkor bizonyult hibának, hogy nem vette senki tudomásul: ezzel a fertőzés veszélye még nem szűnt meg, a betegség nem számolódott fel véglegesen, hogy a Lazítás magában hordja a helyzet rosszabbodását. Robbanásszerű romlás Ez a romlás be is következett. 1983-ban az új fertőző betegek száma 278 volt Egy év alig múlt, s máris 394-re emelkedett. 1986-ban már 403 új beteget vettek nyilvántartásiba, ’87-ben 376-ot. A legfrissebb adatok szerint ma a megyében 1114 aktív, kezelés alatt álló tbc-s beteget tartanak nyilván, gondoznak 14 ezer 553 főt. — A számok hitelességéről még így sem vagyok meggyőződve — így a szafcfőorvos —, mert a gondozók szerint minimálisan 150—200 olyan kavemás beteg van, akiről senki nem tud. De hogyan is lehetne megbízható a kép akkor, amikor az emberek tömegesen nem jelennek meg a szűrésen? A múlt esztendőiben a megye százezer lakosa nem volt szűrésen, ami megközelítően 26 százalék. Hogy van-eközítük beteg? Biztosan. A romlás robbanásszerű volt. Ha azt nézzük, hogy az új betegek megjelenésének milyenek országos adatai, akkor azt kell mondani, hogy a romlás folyamatos. A magyar átlag 43 százezrelék, a megyei 69. Vagyis tízezer ember közül évente 69 új tbc-beteg kerül ki. 55 százalékuk a szűrések alkalmával bukik ki, 45 százalékuk akkor jelentkezik, amikor már panasza van. Ez utóbbi a rossz, hiszen a kezdeti stádiumban felfedezett tbc százszázalékosan gyógyítható, később az esélyek rohamosan csökkennek. így aki rendszeres szűrésen vesz részt, az lényegében a biztos gyógyulásra számíthat. De még szomorúbb a kép, ha nemzetközi összehasonlítást veszünk. Az új megbetegedések Svédországban 8,4, az NSZK-ban 27, Bécs városában 28, az USA-ban 9,3 százezreteket tesznek ki. Mindebből látható, hogy a Koch-baci nem kapitulált nálunk sem, sőt, sokminden körülmény azt eredményezte, hogy újra támad. A veszélyes pontok A megyei átlagszám sem mutat azonban pontos képet. A hatvtankilenc tízezretek általában igaz, de már nem az Kisvárdán, ahol eléri a 99-et, Baktalórántházán, Gávén, Nyíregyházén, ahol szintén a 80 tízezrélék fölött van. Ezek már olyan értékek, hogy a népbetegség jelleget mutatják. Hasonlóan aggasztó értéket képvisel Fehérgyarmat, igen rossz, bár most javul Mátészalka és környéke. Ha a számok mögé nézünk, kiderül, hogy minden társadalmi réteg képviselve van £ gy író és egy kritikus eltévedt a szavannában, annak ellenére, hogy elvben jó irányban haladtak. Szürkületkor az író a kritikus tanácsára tüzet gyújtott, hogy köny- nyebben rájuk akadjon a keresésükre indult helikopter. Helikopter helyett egy oroszlán és három hiéna figyelt föl rájuk, és miközben feléjük tartottak, szájukat nyaldosva latolgatták a fölöttébb érdekesnek látszó találkozás kimenetelét. A két irodalmárnak a földbe gyökerezett a lába, amikor megpillantották az állatok királyát. Az oroszlán aki szemmel láthatólag meg volt elégedve a hatással, elbődült: — Maguk kicsodák? Dráma a szavannában A kritikus azonnal visz- szanyerte a lélekjelenlétét, rámutatott bajba jutott társára, és így szólt: — Az egyik legnagyobb és legjelentősebb bolgár író áll ön előtt, felség. Évekig táncolt ide-oda a költészet és a cirkusz, a próza és a vásári kikiáltás között, hogy aztán végre ön elé állhasson. Egy lett és oszthatatlan. Jellemzője az Ízes mondatok, az életszerűség, a vérbőség és az érzékenység, ami olvasók ezreit vonzza ... Azt mondja nálunk a nép az ilyen írókról, hogy „héjastól kell kipróbálni”. Az oroszlán elégedetten bólintott, és odafordult az egyik hiénához: — Mit szólsz hozzá? A hiéna fintorogva megvonta a vállát: — Az a véleményem, hogy nem szabad akadályokat gördíteni a kritikus elé a folyamat alakulásában és magyarázatának igazolásában, ellenkezőleg: kezeljük hús-vér emberként. E szavak után az állatok felfalták mind a két szerencsétlent. Reggel így szólt a teli gyomrú oroszlán. — Ritka élvezetet szerzett nekem ez az író. Az ember egy-kettőre a végére jut, anélkül, hogy észrevenné. Ezzel szemben a kritikus igencsak száraz, és nehezen emészthető falatnak bizonyult. m/e feledkezzünk meg #V azonban arról — tet- w te hozzá az egyik hiéna —, hogy ízbeli különbségük ellenére mindkettőjüknek ugyanaz az életsors jutott osztályrészül. Ilyesmi pedig, sajnos. ritkán fordul elő. E rövid párbeszéd után a vadállatok eltűntek a bokrok között. Jordan Popov az új betegek között. A döntő súlyt azonban az alkoholisták képviselik, leromlott állapotuk szinte csábítja a betegséget. Nagy számban találni új tbc-st az ingázók között, akik se lakhelyükön, se munkahelyükön nem járnak a kötelező szűrésre. Az okok sokasága — Az, hogy a tbc most újra veszélyt jelent, annak sok oka van — magyarázza a pulmonológus szakifőorvos. — Ezek között az egyik legjelentősebb az alkoholizálás, ami gyengít. De sorolhatnám az életmódot, a szennyezett levegőt, a rossz lakást, a táplálkozásból eredő gondokat, a túlhajszoltságot, a szabadon járó, nem felismert fertőzőik jelenlétét közösségekben, a csökkenő életszínvonalat, a különböző munkák veszélyes voltát. Vagyis egyszerre vannak jelen társadalmi, szociális, egyéni okok. Hangsúlyoznám a felelőtlenséget, hiszen az egyik legnagyobb veszélyt azok jelentik, akik tudják, hogy bajuk van, de nem mennek orvoshoz. És hadd tegyem hozzá, a betegség behatárolásának nem elégséges voltában hibás az egészségügy is. Mert nézzük, mi is lett a megyében egykor megvolt, országosan legjobbnak mondott tüdőgyógyászati hálózattal? A korábban létesített 855 tbc-ágy helyett ma van 320. A hajdani gondozók lerobbantak, tönkrementek. A kiváló orvosok megöregedtek, tbc-orvos-utánpótlás nincsen. Idős, nyugdíjasok heti négy órás gondozása, a kórházból ikijárók erőfeszítései meg se közelítik a régi hálózat eredményességét. Az a tévhit, hogy minden rendben van a tbc körül, azt hozta magával, hogy az integráció ürügyén esztelenül felszámolták azt, ami nélkülözhetetlen volt. De Leszerelő volt a tévhit a lakosság körében is. Ekkor lazult meg a szűrési fegyelem. A tanácsok sem kellően határozottak, hogy a lakosok eljussanak az orvosokhoz. A gyógyító központ lehetőségei — A nyíregyházi puimono- lógia lehetőségéi igen jók — mondja dr. Szűk Béla —, kiválóak az orvosok, a milliós műszerek rendelkezésre állnak, gyógyszer is van. De kevés az ágy, s baj, hogy a 12 gondozóból csupán négyben van állandó orvos. így hiába teszünk meg mindent a gyógyulásért, ha éppen az utógondozás terén marad mérhetetlen űr. Aggódom amiatt is, hogy mind kevesebb a jól képzett szakember, évek maradtak ki, amikor púimonoló- gust nem képeztek. És tegyük ehhez azt, hogy a tbc mellett itt a tüdőrák, mely megállíthatatlan mértékben nő, minden második rákos tüdős. És ott a rengeteg más tüdőbetegség, amit szintén itt kell gyógyítani. Az asztmától a bronchitisig, a legkülönbözőbb légzőszervi megbetegedések sokaságával kell megbirkózni — kevés ' ággyal, szűk helyen. Pedig mindennel próbálkoznak. Jó a kapcsolat a belgyógyászokkal, akik igyekeznek besegíteni. De itt is éri kudarc őket, a kisrvárdai kísérlet egy nem specifikus részleg kialakítására orvos hiánya miatt megbukott. Pedig mára már a belgyógyászatok beteganyagának 30— 40 százaléka tüdőbetegséggel kerül felvételre. De így sem sikerül megfelelő megoldást találni, ami egyszer elromlott, az nehezen javítható. — Ügy vélem, hogy igen radikális lépések kellenek — így a szakfőorvos —, mert különben a tendencia nem lassul, s a betegség terjedni fog, mégpedig egy leromlott hálózat mellett. Kérem, évente 100 visszaeső van a íbc-s betegek között! Tbc-üien és tüdő eredetű betegségben évente a megyében 1000 ember hal meg! Meggyőződésem, hogy Szabolcs-Szatmár- ihan jelenleg legalább 60 ezer olyan ember él, akinek köze van a tuberkulózishoz! Ez tíz százalék, 100 százezredék, ami újra népbetegség szintet jelez! Sorolhatnék, hogy mit tehet az egyén, a család, az orvos, a pedagógus, mit kellene tenni az egészségügynek. De ossza ki a feladatot az, aki ebben illetékes. Mert kiosztandó munka van. És felelősség is. Egy mélyponton lévő egészségkultúrát kell megváltoztatni. — Én az emberi józan észrti, a család iránti felelősségre, az emberi méltóságra apellálok elsősorban — mondja dr. Szűk Béla —, hiszen ott kezdődik minden, hogy valaki szűrésre megy, ha panasza van orvoshoz fordul, ha gyógyítják, gyógyulni akar. Ez ma hiányzik. Természetesen kötelmei vannak a megújulásra táró társadalombiztosításnak és az egészségügynek is. Sajnos, azt kell mondani, ma újra ügy lett a tbc, és ügy a rák, minden légzőszerv! baj. Sürgetném a levegő tisztaságának komoly biztosítását, a jobb környezetet, mert meggyőződésem, hogy ennek hiánya az egyik legnagyobb veszélyforrás. Ezért merem mondani, a tbc elleni harc újra közügy. És nem is a legutolsó jelentőségű. Bürget Lajos
