Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-07 / 108. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET Andrej Tarkovszkíj Megmaradtam szovjet művésznek „Nem vagyok disszi- dens, művész vagyok ... bármit mondjanak most az engem külföldre marö vétkesek.” ,, Ez is jusson eszünkbe korunk egyik legjelesebb filmművészéről, ha majd — remélhetőleg hamarosan — bennünket is lenyűgöznek dobozból szabadult alkotásai. Az igazi tehetség sorsa mindig izgatja a kortársakat. Főleg, ha élete és munkássága nehezen és tragikusan alakult. Az Ogonyok című hetilap közölt egy interjút Arszenyij Tarkovszkijjal, a költővel. A publikáció előkészítése idején idegenben, Franciaországban meghalt a költő fia, az OSZSZK népművésze, Andrej Tarkovszkíj, s a szerkesztőség úgy vélte, hogy erről ugyanabban a lapszámban értesíti olvasóit. Az olvasók különbözőképpen reagáltak a publikációra. Voltak, akik megértéssel fogadták a tehetséges rendező tragikus sorsáról szóló közleményt, s kérték, hogy részletesebben szóljunk életéről és munkásságáról. Mások, igaz, ezek kevesen voltak, szemrehányást tettek a szerkesztőségnek, szerintük nem illett a költő Arszenyij Tar- kovszkij neve mellett megemlíteni egy „disszidens” nevét, még ha az a fia volt is. A rendező apja, A. A. Tar- kovszkij, valamint a Moszkvában élő rokonok és barátok kérték, hogy adjuk közre Andrej Arszenyevics apjához írt levelét. Ezt a kérelmet éppen azok a körülmények szülték, amikről már szó esett — a hazánkban és külföldön is rendkívül népszerű filmszakember sorsával kapcsolatos pletykák, mendemondák. Ez a levél sok mindenre fényt derít az Andrej Rubl- jov, a Nosztalgia és más filmek rendezőjének nézeteivel kapcsolatban. A két Tarkovszkij, a két sajátos művész közötti kapcsolat mindig bensőséges volt. A fiú vonzódott az apához, aki gazdag alkotói élet- útjával mindig tekintélyt jelentett számára. Nagyon szerette apja költészetét. Nem ok nélkül hangzanak fel filmjeiben apja versei. A visszaemlékezések szerint az alkotói elveihez hű rendező apjának sem nézett el semmit, maximális teljesítményt kívánt tőle. A Tükör című filmben felhasznált egyik versét például tizenegyszer olvasta fel a kamera előtt Arszenyij Alekszandrovics. Meg kell mondani, hogy az apa—fiú, az apa—anya téma ma Tarkovszkij minden filmjében végigvonul. E mellett a téma mellett, jobban mondva ezen keresztül felsejlik egy másik — a haza, az apai ház témája. Találóan szólt erről nemrég a sajtóban Igor Zolo- tuszkij kritikus: „Az az ember, aki elveszíti, elhagyja a házát, akit elszakítanak, vagy aki elszakad a háztól, ágrólszakadttá, szél korbácsolta fűszállá válik, belesodródik a világtengerbe, ám a világtenger is ugyanolyan érzéketlen a hi- tehagyó, a fészket elhagyó iránt. Gondoljunk a Solaris befejezésére — az apa előtt térdeplő tékozló fiúra.” A házzal, a gyerekekkel kapcsolatos gondolatok hatják át Tarkovszkij utolsó munkáit — a Nosztalgiát és az Áldozathozatalt — is. ... A levél, melyet közreadunk, a fiú apjához írt utolsó levele. Válasz az apa levelére, melyben arról van szó, hogy bármelyik művésznek, akinek joga van az alkotói szabadságra, azzal mindenekelőtt a hazai földön kell élnie. Tarkovszkij külföldön töltött életének (a levél dátumához viszonyított) előtörténete a következő: 1982-ben hivatalos külföldi megállapodás alapján Olaszországba utazott egy olasz—szovjet kop- rodukciós film elkészítésére. A kiküldetés időtartamát később meghosszabbították: Tarkovszkij nem tudta megvalósítani elgondolását. 1984 júniusában egy sajtó- konferencián úgy nyilatkozott, hogy a munka folytatása miatt külföldön akar maradni. Meg kell jegyezni, hogy külföldi tartózkodása alatt Tarkovszkij egyetlen negatív kijelentést nem tett hazájával kapcsolatban, melynek élete utolsó percéig polgára maradt. Sajnos, 1985-ben súlyos, gyógyíthatatlan betegség támadta meg, s ez nem tette lehetővé számára, hogy megérezze és értékelhesse a Szovjetunióban végbement pozitív változásokat. Ám egész alkotói útja, minden filmje a hazával, Oroszországgal kapcsolatos, s az apai ház utáni nosztalgia, a hazaszeretet, a honvágy visszahozta volna közénk. A szovjet sajtóban sok Tarkovszkijjal kapcsolatos publikáció jelent meg. Filmjei állandóan műsoron vannak. Emlékére nagyszabású estet rendeztek a filmművészek székházában, amelyen részt vett Elem Klimov, a filmművészszövetség főtitkára is. Neve pedig szerepel a nemrég megjelent filmenciklopédiában. A levél, amelyet most köz- zéteszünk, a legfontosabb dologban elvi jelentőségű: világosan értésünkre adja, hogy Tarkovszkij élete utolsó percéig becsületes, bátor szovjet művész maradt. Nem volt könnyű művészsorsa sem a hazában, sem idegenben. Hadd tudják meg olvasóink (azok is, akik őszintén kérik, hogy adjunk hírt a szeretett rendező sorsáról, s azok a kevesek is, akik szerint tragikus sorsát megérdemelte) a teljes igazságot annak az embernek a szájából, aki hű volt tehetségéhez, művészetéhez, hazájához. És még valamit. A levél megírása óta három és fél év telt el. Ez alatt az idő alatt sok minden megváltozott az országban, különösen a Központi Bizottság áprilisi plénuma, az SZKP XXVII. kongresszusa óta. Lezajlott a filmművészek kongresszusa is, megváltozott a Goszkino (Filmművészeti Állami Bizottság) vezetősége is. S, miután A. Tarkovszkij családjával megtárgyaltuk a dolgot, úgy határoztunk, hogy nem említjük meg azoknak az embereknek a nevét, akiket Andrej Arszenyevics — sorsának ilyetén alakulásáért — elsősorban hibáztatott. Az idő megmutatta, hogy túlságosan egyszerű lenne a rendező és a Goszkino, valamint a filmművészszövetség tisztségüktől már megfosztott vezetői közötti személyes kapcsolatokra korlátozni az egészet. A kérdés sokkal mélyebb — a művészeti irányítás rendszerének megváltoztatásáról, a bürokrácia, a megvitatatlan, önkényes döntések visszautasításáról van szó ... Nagyon elszomorít, hogy olyan érzésed támadt, mintha a „száműzött" szerepét választanám, s (alighanem) el akarom hagyni szülőhazámat ... Nem tudom, kinek jó, ha fgy értelmezi azt a nehéz helyzetet, amelyben a Goszkino-vezérkar sokévi hajszájának „köszönhetően” voltam (...). Lehet, hogy te nem számoltad össze, de abból a több mint húsz évből, amit a szovjet filmgyártásban töltöttem, 17 év reménytelen munkanélküliségben telt el. A Goszkino nem akarta, hogy dolgozzak! Egész idő alatt üldöztek. A kicsorduló csepp a cannes-i botrány volt (...), ahol mindent elkövettek, hogy ne kaphassak díjat (egyenesen hármat kaptam) a Nosztalgia című filmért. Ezt a filmet igen hazafiasnak tartom, sok kifejeződött benne azokból a gondolatokból, amiket keserűen a szememre hánytál. Kérd meg Jermast, engedje megnézned, s akkor majd rájössz mindenre és egyetértesz velem ... Amikor a Majakovszkij húszéves munkássága alkalmából rendezett kiállításra kollégái közül szinte senki sem akart elmenni, a költő ezt a legkegyetlenebb, a legigazságtalanabb csapásnak tekintette és sok irodalomkutató szerint ez volt az egyik legfőbb ok, ami miatt a költő agyonlőtte magát. Az én ötvenedik születésnapomon viszont nemhogy kiállítás nem volt, de még csak egy köszöntő sor sem a filmfolyóiratunkban, pedig ez mindenkor kijár a filmművészszövetség minden tagjának. Még ez az apróság is megalázó számomra. Te egyszerűen nem vagy informálva a dolgokról. Továbbá, eszem ágában sem volt hosszú időre elutazni. Magamnak, Lariszának, Andrjusának (Tarkovszkij felesége és fia — A. M.) és a nagymamájának kérek útlevelet a vezetőségemtől, amivel három évig tartózkodhatunk külföldön, hogy megvalósíthassam dédelgetett álmomat: a londoni Govern Garde tv-ben színre vinni a Borisz Godunovot és filmre vinni a Hamletet. Nem Váok nélkül írtam levelet a Goszkinónak. laszt azonban mindeddig nem kaptam. Meggyőződésem, hogy kormányom engedélyt ad erre a munkámra is, Andrjusa és nagymamája idejövetelére is, akiket már másfél éve nem láttam; biztos vagyok benne, hogy a kormány nem intéz el valami antihumánus, igazságtalan válasszal. Tekintélye igen nagy, így egyszerűen nevetséges olyasmire gondolni, hogy ebben a helyzetben az egyedül lehetséges válaszra kényszerűek valakit; számomra nincs más kiút: nem engedhetem meg, hogy a végsőkig megalázkodjam, a levelem pedig kérés, s nem követelés. Ami viszont a hazafias érzelmeimet illeti, nézd meg a Nosztalgiát (ha megmutatják), hogy egyetérts velem hazám iránti érzelmeimet illetően. Biztos vagyok benne, hogy jóra fordul minden, befejezem itt a munkát és nagyon hamar visszatérek Anna Szemjonovnával, Andrejjel és Larával Moszkvába, hogy megöleljelek téged és minden barátomat, még ha (valószínűleg) munka nélkül maradok is Moszkvában. Számomra ez nem újság. Biztos vagyok benne, hogy kormányom nem utasítja el szerény és MAGÁTÓL ÉRTETŐDŐ kérésemet. (Ha mégis megtörténne, az rettenetes botrány lesz. Ne adja isten, én nem akarom, ezt te jól tudod.) Nem vagyok disszidens, művész vagyok, aki jócskán öregbítette a szovjet filmművészet hírnevét. S ahogy sejtem, nem vagyok az utolsó ... Pénzt (valutát) is többet szereztem államomnak, mint sokan mások. Ezért nem hiszek a velem szembeni igazságtalan és embertelen érzületben. Megmaradtam szovjet művésznek, s az is leszek továbbra is, bármit mondjanak most az engem külföldre maró vétkesek. Sokszor csókollak, sok erőt és jó egészséget kívánok neked. A mielőbbi találkozásig, fiad, a szerencsétlen, meggyötört Andrej Tarkovszkij. P. S. — Lara szeretettel üdvözöl. Róma, 1983. IX. 16. (Ford. Antal Miklós) Csák Háté tárlata Csák Máté festőművész tárlata a nyíregyházi Benczúr-te- remben látható május 13-ig. Az alábbiakban közöljük dr. Vathy Ákos megnyitójának néhány részletét. Fontos esemény számunkra ez a kiállítás azért is, mert mai képzőművészeti életünk egy nagyon tehetséges, színes és érdekes egyénisége mutatkozik be. Csák Máté építészmérnökdoktor és festőművész egy személyben. Már az építész karon egyetemista korában több ízben nyert akvarellista versenyt, ahol olyan kiváló művészek figyeltek fel és voltak rá hatással, mint Boros Géza, Nemcsics Antal. A mai magyar építőművészetnek is ismert alkotója, jelentősei alkotott a műemlékvédelemben (itt külön kiemelném a budai várnegyed rekonstrukcióját) és az önálló tervezésű épületeket. Egyik ismerője írta róla, hogy „építményeinek létrehozásában a tér költői lehetőségeit valósítja meg az átriumos szerkezettel, a tér gondolati telítésével a formák megnyugvást, békét, szabadságot és harmóniát keltő összhangzal val.” Már az építészetben i: alkotás örömét választót1 vatásul. Elégedett és l embernek tudja magát, akvarelljei készítése k csakúgy, mint az építész az alkotás örömét érzi át, szeretne másokkal is mi tani. Abban, hogy aktívan „.. .az korcsmáros, Szegedi János gyulaházi főbíró, hitelben bort nem adott az prédikátornak, és felette igen részeges ember az prédikátor, ez adott ókot és ezvégre gerjedte- nek fel és indultának bosszúállásra” — próbál az okokra visszamenni, s a szálakat kibogozni (a Fasc. 58 no 20/1640 sz. aktában) Csuta Ferenc Szabolcs és Bereg vármegyék hites nótáriusa. Gyulaházán 1640. április 14- én tulajdonképpen azzal kezdődött a történet, hogy Papról egy másik prédikátor, azután Szakadáthy Miklós, a kisvár- dai vár egykori porkolábjának a fia, mások kíséretében beállítottak a gyulaházi paphoz. Természetes, hogy a vendégeket megkínálták, „italnak kezdtek, megrészegedtek”, olvassuk tovább balladai tömörséggel. A A megölt jobbágy helyett kettőt adott „Mivel az prédikátor igen nehéz adós... baj csak akkor kezdődött, mikor elfogyott a bor. A házigazda a vendégek közül egy legényt, a legfiatalab- bat elküldte borért. A kocsmá- ros főbíró azonban nem adott. Talán azért, mert „azonaz napon peniglen az gyulaházi esküdt bírák gyűltenek volt ösz- ve az bíró házához, az korcsmára azon falu dolgának igazítására”, de valószínűleg inkább a fentebb már említett okok miatt. A legény is részeg volt, elkezdte éktelenül szidni a főbírót, de az hajthatatlan maradt. Hogy telt az idő, a bor meg nem jött, Szakadáthy Miklós a legény után jött... És itt adjuk át a szót Csuta Ferenc nótáriusnak, aki a következőképpen folytatja: „ ... leszáll- ván lováról, az kapunak gúzsát kivetette és végre felnyitotta az kaput. Lova alatt lévén az puskája, lova hátára ülvén, bémentenek az bíró udvarára és az bírákra az ablakon is bé akartanak lőni, szidalmazván őket. Látván az bírák ez dolgot, szép szóval szállították le (ti. Szakadáthyt) és véle való egy társát, hogy elegendő bort tőtnek nékik. Így az bírák borokkal teljes pohárok kezekben lévén kijüt- tenek elejekben, azonközben Szakadáthynak társa úgy lőtte Börcsök Istvánt, hogy azon szempillantásban szörnyű halállal megholt. Ezzel kirugaszkodott az kapun az, aki meglőtte, ez Szakadáthy penig nem talált az kapura menni, bírák azon cselekedetnek lyén megfogták.” Vagy nagyon részeg vagy a lova bokrosodott elfogásakor a Tripartitun rint is szabad volt a job nak „véren” a nemese: elfogni, azt mondta: „Ne tözzetek meg, mint halál: lót, mert megváltja magá Meg is váltotta magát, csők földesurának, Szúi Jánosnak és feleségének, Dórának a megölt jobbá; helyébe Jékéről kettőt ad Az igazi tettes azonbai menekült. Nevét nem ti és ha más vármegyébe volt, nem érte meg a köl és fáradságot, hogy emia járjanak, főleg talán mert „Börcsök szekercét reá”. Koroknay C KM Kedves Édesapám!
