Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-07 / 108. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET dr. Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási minisztertől • Miniszter elvtárs, amikor Nyíregyházára jött, hogy többek között a megye vezetőivel időszerű, fontos szakmai kérdésekről tárgyaljon, bizonyára számított arra, hogy a sajtó sem hagyja ki az alkalmat, és kérdéseket tesz fel. Milyen az ön viszonya a tájékoztatáshoz, a nyilvánossághoz? — A tájékoztatást, a nyilvánosságot igen fontosnak ítélem, és örömmel hallottam, hogy a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságot e tekintetben is igen jó partnernek ítélték meg az interjút megelőző beszélgetés során. A nyilvánosság: dolgaink intézésének része. Ha komolyan vesszük, ha beszélünk mindenről, amiről kell, akkor megelőzhetjük a művitákat, a fölösleges utólagos magyarázkodásokat. Hogy mennyire komolyan veszem mindezt, arra hadd mondjak el egy sztorit. Nem olyan régen a minisztériumnak konfliktusa támadt egy újsággal, egy össze nem jött írás miatt. Ezt meg is írták. Utánanézettem, s azt kellett megállapítani: először is hiba van a mi szolgálat tünkön belül, rendezetlen a szabályzat, a nyilatkozási kötelezettség kérdése. Másodszor: kicsit több volt az indulat, mint amennyit jogosnak vélhetünk, harmadszor: igen gyorsan tenni kell annak érdekében, hogy a közvélemény azonnal értesüljön arról, ami érinti. Más szóval: úgy döntöttünk, hogy a jövőben minden olyan esetben, amikor ár- vagy belvízi esemény van, nem egyszerűen közleményt adunk. Mi is odaállítjuk az ügyben illetékes ügyeletest a rádió mikrofonja vagy a tévé képernyője elé, mint a meteorológia. így nemcsak pontos lesz az információ, de elveszíti személytelen jellegét. mód nyílik az összefüggések megmagyarázására. Mindezt azért mondom, mert igen lényeges a hiteles, a gyors, a közvéleményt tisztelő tájékoztatás, hiszen a lakosságnak joga, hogy tudjon arról, ami vele, érte, neki történik, ami növeli biztonságérzetét. • Az új szervezésű minisztérium sok jó, kialakult dolgot örökölt, mint amilyen a vízügyi szolgálat, ön kiváló vállalat címet adott át a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnak. Beszédében ennek különösen nagy jelentőséget tulajdonított. Miért? — Hadd kapcsolódjak az előbbi gondolathoz. Mint mondtam, új szervezetet alakítunk ki. de gondosan őrizzük azt, ami érték, ami olyan örökség, amely már bebizonyította, hogy méltán tarthat igényt a társadalom megbecsülésére is. Ilyen a vízügyi szolgálat is, mely az ár- és belvizek esetén maradéktalanul áll helyt, őrzője a vizek tisztaságának, hadd ne folytassam a sort. Itt Nyíregyházán mind a felügyeleti vizsgálat során, mind a beszélgetések alkalmával személyesen is meggyőződhettem arról, hogy nem túlzás a legnagyobb dicséret sem. Szóljon ez a vezetőknek, de minden dolgozónak. Miben látom az indokoltságot? Először is abban: egy nem gondoktól mentes gazdasági helyzetben igazolják, hogy igenis lehet jó munkát végezni, ha egységes szemlélet hat át mindenkit. De hadd lépjek tovább: a vízügyi igazgatóságra itt a nemzeti vagyon egy részét bízták. Az itteni igazgatóság felismerte, hogy ezzel a vagyonnal gazdálkodni lehet és kell. Legyen szó idegenforgalomról, halgazdálkodásról, gépesítési munkáról, mindent megragadtak, hogy pénzt termeljenek. Mindezt úgy, hogy közben egy pillanatra se csökkenjen a figyelmük arra, ami a védelmi munkát iHeti, úgy, hogy el ne feledkezzenek arról, ami a lakosság vízellátásával és más szolgálatával kapcsolatos. • Két dolgot említett, amiről részletesebben szeretnék kérdezni. Először is a lakosság ivóvízellátása. Mint köztudott, igen nagy programnak ismerik megyénkben azt a regionális vízmüvet, amit Tiszabercelre terveztek. Szóba került ez a tárgyalásokon? — Teljesen jogos az a lakossági igény, hogy minél hamarabb, lehetőleg minden kis és nagy településen jó ivóvízhez jusson. Ismert, hogy az ipar is sok vizet fogyaszt. Hogy ezen a területen is dinamikus ez a folyamat, azt bizonyítja, hogy legjobb tudásom szerint Szabolcs-Szatmárban már a települések 87 százalékán vezetékes, jó ivóvíz folyik a csapokból. De ezt a dinamikát növelni kell, s ehhez hozzátartozik a regionális vízművek kialakítása is. Ebbe a sorba kapcsolódik a tiszaberceli, mely rendszerre csatlakozik négy-öt település, beleértve Nyíregyházát. A megbeszéléseken döntés született: ezt az idén már meg kell kezdeni. Négyszázmilliós beruházásról van szó. A tiszaberceli regionális vízmű napi 10 ezer köbméter vizet ad majd. • A másik kérdésem az idegenforgalommal kapcsolatos. Köztudott, hogy a vízügyi igazgatóság itt igen nagyot lépett, mondhatnám úgy, hogy bankot robbantott. Kíváncsi vagyok a véleményére. — Hadd kezdjem azzal, ezúton is gratulálok a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetésének, hogy ebbe a vállalkozásba belekezdett. Üttörők ezen a téren, s csak ajánlani tudom a többi vízügyi igazgatóságnak is, hogy vállalkozzanak idegenforgalmi feladatokra. Lényegében eszközeik megvannak, és hozzá kipróbált emberei, akik munkájuk minőségét, igaz más területen, de már — Mi a véleménye a nyilvánosságról? — Meddig nyílhat még a közműolló? — Mi lesz a megyénkben lévő sugárzó bőrökkel? — Politika-e a környezetvédelem? Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter. Szeghalomban született 1942. december 25-én. Ott járt gimnáziumba, majd a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát és ott doktorált. 188 centi magas, 45-ös cipőt hord, s a kormány legfiatalabb tagjainak egyike. Nős, házasságát 1906. április 2-án kötötte. Két fia van. A nagyobbik 22 éves és kertész- mérnöknek tanul, a kisebbik 17 esztendős és gimnazista. Változatos politikai pályát futott be az ifjúsági mozgalomtól mai beosztásáig, melyet az 1987 decemberi Országgyűlést követően vett át. bizonyították. És itt külön érdemnek tartom, hogy az idegenforgalmi — ahogy ön mondta — bankrobbantáshoz igénybe vették azok szaktudását, akik e területen már rendelkeznek tapasztalattal. Lényegében az ország egyik legszebb területén dolgoznak. A folyóvölgyek, a táj, az egyéb értékek szinte sugallják, hogy az ilyen tevékenységet fel kell vállalni. De hadd beszéljen belőlem a környezetvédelemért felelős miniszter is: ha a vízügy foglalkozik az idegenforgalom egy részével, elsősorban azzal, ami működési területével függ össze, akkor én a környezet védelmét is garantálva látom. És ez nagyon fontos, hiszen a környezetgazdálkodás és a környezetvédelem egyszerre jelentkezése egyben a nemzeti vagyon e részének őrzését is jelenti, ami bizony nem elhanyagolható akkor, amikor a turizmus korábban elég sok sebet ejtett vizeink, tájaink épségén. Talán ez az idegenforgalmi példa is sejteti, hogy milyen lehetőségeket rejt magában az, ha vízügyi és környezetvédelmi munka integrálódik, amikor a hatáskörök nem eltartanak, hanem egy irányba hatnak. • Ha már környezetvédelem, akkor beszéljünk arról, ami fenyegeti. Szóltunk a jó ivóvízről, a vezetékes vízről. De nem beszéltünk eddig a közműollóról. Megyénkben a csatornás szennyvízelvezetés igen gyenge szintű. Az előrejelzések az ezredfordulóra se ígérnek sok jót. A lakosság, főleg a hátrányos területeken anyagi teherbírásának a végére érkezett. Van-e kiút? — Nagyon fontosnak tartom midenekelőtt, hogy megtörténjék a kérdés szakmai tisztázása. Például a következők: mennyire nyitott a közműolló? Melyik szára milyen hosz- szú? Tisztázni kell a keletkező szennyvíz mennyiségét, a meglévő tisztítási lehetőségeket, egy sor olyan szakmai kérdést, ami kiindulás lehet ahhoz, hogy határozottan lépni tudjunk. Azt megmondom őszintén: semmi remény nincs, még az ezredforduló utánra sem arra, hogy minden településen vezetékes szennyvízelvezetés valósuljon meg. Ismerem a hátrányos helyzetű területek mai állapotát is, és egyetértek abban, nem lehet lakossági teherré változtatni minden megoldást. Ugyanakkor hadd mondjam meg azt is: az se bizonyos, hogy mindenütt a csatornázás a legjobb megoldás. Nemcsak drágasága miatt mondom ezt, indokolja az is, hogy a keletkező szennyvízmennyiség se biztos, hogy ilyen, kétségtelen drága megoldást követel. Mert a csatornán kívül ehhez művek kellenek, berendezések, egy sor olyan nélkülözhetetlen eszköz, ami sok pénzbe kerül. A mostani megyei megbeszéléseken úgy döntöttünk, hogy Szabolcs-Szatmár megye részére rendelkezésre bocsátunk kétszázezer forintot. Mire? Arra, hogy öt kiválasztott településen végezzen olyan kísérleteket, hogy hol, milyen szennyvíztárolási lehetőség optimális. A konkrét állapotokat itt ismerik. Meg fogják találni a legjobb megoldást, hiszen sokféle mód közül lehet választani. Egy követelmény, hogy a megoldások ne okozzanak környezeti ártalmakat, ne szennyezzék a felszíni, a talaj- és a rétegvizeket. A kísérleteket követően lehet választani, ajánlásokat tenni, olyan megoldásokra, amelyek anyagilag reálisak, az adott konkrét igénynek megfelelnek, és szolgálják a környezet- védelmi célokat is. És most egy kérdés, ami itt a megyében meglehetősen homályos, bár mindenki beszél róla. A radioaktív bőrökről van szó, melyekből igen nagy meny- nyiséget tárolnak több községünkben. Az informátorok, sajnos, elkendőzték a teljes valóságot, s ez még jobban irritálja a közvéleményt. — Tudok a bőrökről, s ezekről is volt szó. Csernobil óta ezek a kérdések jogosan keltenek nagy érdeklődést, esetenként nyugtalanságot. De hadd kezdjem kicsit másutt. Nekünk meggyőződésünk, hogy a radioaktív szennyező anyagoknál a biztonság kérdését azoknak kell garantálni, akik ilyen anyagokkal dolgoznak. Mert furcsa dolog lenne, ha az egyik szerv szennyezi, a másik védi a környezetet. Elég, ha Ófalu példájára utalok. Ma a sugárzó anyagokkal kapcsolatban van kötelessége a belkereskedelemnek, a meteorológiának, a mezőgazdaságnak, az egészségügynek, hogy ne soroljam mindőjü- ket. De egy biztos, ezzel a kérdéssel foglalkozni kell. Most az a helyzet áll elő, éppen a bőrökkel kapcsolatban, hogy nekünk ezt a kérdést fel kell vállalnunk, bár még nem tudjuk, mi lesz belőle. Igaz, a vízügy ebben a kérdésben nem felelős, de hát gazdát kell találni, s a környezetvédelemben nekik vannak kompetenciáik. Meg kell vizsgálni a környezetre gyakorolt megterhelést, ki kell dolgozni a biztonságos megoldásokat. Korai lenne, ha én most ezekről szólnék, de a feladatot el kell kezdeni, nem lehet azzal tölteni az időt. hogy most azért késlekedjünk, mert a felelősséget vizsgálgatjuk. A mostani esetet nem szeretném precedenssé tenni, hangsúlyozom, aki radioaktív vagy más veszélyes anyaggal dolgozik, az maga legyen felelős azért, hogy a maximális és kizárólagos biztonságot garantálja. Én megértem a lakosság nyugtalanságát, s azt mondhatom: nem fogunk késlekedni abban, hogy megoldjuk ezt a helyzetet. • Talán mondani sem kell, hogy a bőrügy a helyi környezetvédőket — a társadalmiakra gondolok — tűzbe hozta, ön az Akadémián egy beszédében azt mondta, hogy örömmel látja a környezetgazdálkodókat és a politikusokat egy asztalnál. Hogyan vélekedik a politizáló környezetvédők és a politikusok találkozásáról? — Ebben a kérdésben edzett vagyok, de bevallom, ilyen kontextusban még nem tették fel ezt nekem. Először is szeretném kijelenteni: a magyar környezetvédők, igen kis kivételtől eltekintve, nem a politikai rendszer ellen lépnek fel. Komolyan veszik feladatukat, militánsak, hogy normális környezetvédelem alakuljon ki. .-Nem tekinthetünk el attól, hogy a környezetvédelem poli- tizáltsága jelen van. De ezt a kérdést az állam, a kormány emelte a politika rangjára! Ha azzá alakul, meg kell fogalmazni a környezetvédelem nemzeti programját. Ez nem jelenti azt, hogy el kell vetni az alternatív megoldásokat; el kell jutni az együttpoliti- záláshoz. A környezetvédő társadalmi csoportok, egyesületek, személyek éppen abban lehetnek a legnagyobb segítségünkre, ami lényegében a legfőbb cél. Egy olyan szemlélet kialakításában, amely érti és tudja, mit jelent az ember számára a környezet, mely képes hatni a gazdálkodóra, a beruházóra akkor, amikor termel vagy épít. A gondolkodás formálása, a nemzeti programként jelentkező környezetvédelemben való aktív részvétel tehát politikai tartalmat hordoz, hiszen magában rejti a változtatás, a jobb irányába történő változtatás igényét, követelményét. így talán nem is beszélhetünk nem politizáló környezetvédőről, hiszen akit a jó szándék, a nemzeti érdek vezet, az szükségszerűen politizál. Ezért nem látok semmi gondot abban, hogy a politikus, mondjuk a miniszter, bárkivel is szót váltson. vitázzék, konzultáljon, netán tanuljon, aki felelősen, tisztességesen közelít az embert, a környezetet védő kérdésekhez. • Köszönöm önnek a beszélgetést, és kívánom, kísérje siker azt a munkát, mely a nyilvánosság előtt zajlik. Bürget Lajos ... igaza volt Veres Ferencnek, az újfehértói Lenin Termelőszövetkezet növényvédelmi és agrokémiai ügyekért felelős szakemberének. Kétszeresen is, egyrészt szakmai előrelátásában, másrészt gondolkodásmódjában. Az előbbiről röviden: vitatkozott saját magával, és más kollégáival, hogy költsenek-e kora tavasszal légi fejtrágyázásra, vagy sem? Arrafelé jó földek vannak, az őszi vetés is nagyszerűen sikerült, kibírta volna a búza anélkül is. Az agro- nómus azonban akkor végzi jól a dolgát, ha nem tavasszal kezd hozzá. Ö is megnézte télen, miként viseli el a nyugalom hónapjait az idei „élet". Arra a következtetésre jutott, hogy a meleg télben nem csökkentek minimumra a növénykék életfolyamatai, jócskán használtak tehát az alapműtrágyából januárban és februárban is. Az alapos elemzés, a dolgok történéseinek mélyéig hatoló folyamatfeltárás olyan cselekvés, amire manapság talán csak a mezei gazdáknak van idejük. Az említett példa megmutatja hasznát, és egyúttal rávilágít arra, milyen jó döntéseknek készítheti elő a talajt. Másoknak nincs rá ideje? Kimondtam, leírtam, néhány sorral feljebb, de nem szívesen értek vele egyet. Még arra is hajlamos vagyok, igen jól megszerkesztett kifogásnak minősítsem. Az ilyen mentségeknek megvan az a tulajdonságuk, hogy széles körben találnak befogadókra. Különösen akkor, ha a dolgok állásához jól jön néhány „alkalmas" magyarázat. A dolgok tulajdonképpen valóban állnak, de bármennyire képtelennek hangzik a kijelentés: egyúttal rohannak is. Szinte meg se moccannak néhány szanálás közepette vegetáló termelőszövetkezetünkben, miközben fut az idő mellettük. Moccanatlanok a szervezeti, vállalkozási és érdekeltségi változásokat lehetővé tevő rendelkezések egyes törvényi keretei, míg maguk az érintettek jócskán előtte járnak már, várva, hogy megszülessék utólag a paragrafus, tetteiket igazolandó. Akik évtizede még börtönt kockáztattak vállalkozásaikkal, ma már biztatást kapnak: tovább! Féltettük a szocializmust a szövetkezeti tulajdontól, és másodrangúnak degradáltuk, most meg alig várjuk a társasági törvényt, hogy az ipari szférában is szabadabbá váljék a szövetkezés vagy az elválás. Kinek kellene vállalni vajon a döntést még nem látható jelek alapján az előrehaladásra, a lassításra, vagy a köz beavatkozásra? Annak semmiképpen, aki előtt e jelek valóban nem láthatók. A jegyzet elején említett agronómus nem volt jós, hanem: értett hozzá. Ezt tanulta, ezért alkalmazzák. A materialista világnézet egyik alaptétele, hogy a társadalmi folyamatok éppúgy objektívek, mint a természetiek. Ha pedig így van, akkor megfigyelhetők, értékelhetők. Jóslások helyett prognózisok hozhatók, homályos terveket profi cselekvési programok helyettesíthetnek. És ami a legfontosabb: a hibás döntések pontosan számon kérhetők — de csak hozzáértők által. Az agronómusok egymás között kinevetik azt, aki az időjárásra hivatkozik, leszámítva persze a természeti katasztrófát. Szerintem többre mennénk, bajainkból hamarabb kikecmeregnénk, ha mégsem fogadnánk el, hogy csak a ráérős természet lágy ölén, a mezőgazdaságban van idő ilyesmivel foglalkozni. Megmaradva az innen vett példáknál: megyénkben csak azokban a mezőgazdasági nagyüzemekben vált tartósan jövedelmezővé és kiegyensúlyozottá a gazdálkodás. gazdaggá az emberek élete, ahol hozzáértő embereket volt képes m„ga mellé gyűjteni kellő számban egy arra képes, karakteres tsz-elnök. Még olyan helyeken is drámai meredekséget vették fel a grafikonok, ahol annak előtte éppenséggel lefelé mutattak. Ahol nem törődött azzal az új vezető, hogy hány magas fórum telefonál oda némelyek érdekében. Szerencsére ebben az országban elegendő fiatal erő találtatik ahhoz, hogy egy-egy ilyen gárda kialakulhasson. Említett ismerősöm elégedett lehet vetésével. Hamarabb közösség búzája, egyenletesebb képet mutat az állomány. Kockáztatott tavasszal, de nem „vakra”. A jobb termés igazolta őt kollégái előtt, és növekedett a tekintélye a tagság körében. Minden döntést az eredmény minősíthet, semmi más — és egyúttal minden döntéshozót is. szökken szárba a Ésik Sándor 1988. május 7.
