Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-05 / 106. szám

s Kelet-Magyarország 1988. május 5 Magyarország—Izland 3:0 Szerdán délután kettős labda­rúgó-mérkőzést láthattak a né­zők a Népstadionban. Előbb a magyar olimpiai válogatott lé­pett pályára az írek ellen. Ezt követően került sor a magyar- izlandi nemzetek közötti váloga­tott mérkőzésre, amely első ilyen összecsapás a két ország labdarúgósportjában. Népstadion, 4500 néző, v.: Ben-Itzaak (izraeli). Magyarország: Disztl P. — Ba­log, Pintér, Garaba — Kozma, Varga (Sallai), Fitos, Sass — Kiprich (Esterházy), Bognár (Szabadi), Vincze (Kovács). A Népstadion szerdai labdarú­gó-délutánjának második felvo­nására vajmi kevés változott. Az idő ugyanolyan verőfényes volt, mint az olimpiai válogatottak ta­lálkozóján, s a színvonal sem ké­nyeztette el a most már három­ezresre nőtt nézőközönséget. A 3. percben remek izlandi táma­dás végén Margeirsson hatalmas kapásgólt lőtt — csak éppen les­ről. A 21. percben újra a feltű­nően lelkes Margeirsson próbál­kozott, jó helyzetből fölé emelt. A 26. percben Vinczét lesről en­gedte el a játékvezető, de nem tudott élni a lehetőséggel, csak az oldalhálót találta el. Négy percre rá ugyanő próbálkozott, de közeli lövését kifejelték a vé­dők. A 35. percben Kozma beadását Bognár senkitől sem zavartatva fejelte — éppen Baldursson ka­pus kezébe. A 43. percben Ormslev kapott sárga lapot dur- váskodásért. A meglehetősen elégedetlen közönség már éppen Mezey György , egykori szövetségi kapi­tány nevét kezdte kórusban kiál- tonzi — ahogy az már néhány korábbi válogatott mérkőzésen is történt —, amikor a hosszabbí­tás első percében a kritika öröm- rivalgásba csapott át. Ekkor tör­tént, hogy Vincze István egy 23 m-es szabadrúgást nagyszerű mozdulattal a jobb felső sarok­ba csavart (1:0). Baldursson ugyan beleért a labdába, de már nem tudta kiütni. Alig telt el egy perc, Bognár szabadrúgásból, szinte nekifutás nélkül, 20 m-ről a jobb kapufát találta el. A 63. percben egy bal­oldali magas beadásra nem volt magyar csatár, de Thorkelsson és Baldursson megtette azt a szíves­séget, hogy összefutottak, a lab­da ,,lecsorgott”, Sallai résen volt. 6 m-ről az üres kapuba gurított (2 r0). A 80. percben Bognárt Sza­Diákatléták versenye A hétvégén Nyíregyházán ren­dezték meg a diákolimpia IV. és V. korcsoportú atlétikai bajnok­ságát. Eredmények. Fiúk, IV. korcsoport. 100 m: 1. Ülés Attila (Bessenyei), 2. Hor­váth Tibor, 3. Virányi László. 200 m: 1. Széles Imre, 2. Lipcsei Jp- zsef, 3. Molnár Zsolt. 400 in: 1. Széles Imre. 2. Kovács Péter, 3. Vilmán Barna (Bessenyei). 800 m: 1. Kató Zoltán. 2. Vizi Ist­ván (110-es), 3. Kovács Péter. 1500 m: l. Tekse Zsolt. 2. Száz Csaba (140-es Nyírbátor), 3. Ur- bán Imre. 3000 m: 1. Tekse Zsolt, 2. Kiss József (110-es), 3. Urbán Imre. 110 m gát: 1. Holló Vik­tor (Krúdy). 2. Kiss László. 3. Kató Zoltán. Távolugrás: 1. He­tei Péter (107-es), 2. Szilágyi Le­vente, 3. Oláh Zsolt (107-es). Hár­masugrás: 1. Szilágyi Levente. 2. Kiss László. 3. Tugya Csaba. Ma­gasugrás: 1. Izsai József. 2. Ju­hász Csaba (Záhony), 3. Halász Iván (Krúdy). Súlylökés: 1. Ré- dai László (Tiszadob). 2. Barak- só Gyula (110-es), 3. Illés László. Diszkoszvetés: 1. Spinyhért Zsolt, 2. Bodnár György (115-ös), 3. Mé­rai László. Kalapácsvetés: 1. Spinyhért Zsolt. 2. Mérai László, 3. Kató Zsolt. Gerelyhajítás: 1. Mérai László, 2. Harsán.yi Zsolt (Bessenyei), 3. Dévai Róbert (Má­tészalka) V. kcs. 100 m: 1. Szikora Zsolt (Bessenyei). 2. Tóth Attila (Sza­muely), 3. Kücsón Tibor (Besse­nyei). 200 m: 1. Szikora Zsolt (Bessenyei), 2. Tóth Attila (Sza­muely). 3. Németh József (Kos­suth). 400 m: l. Czegle Attila. 2. Lipták Attila. 3. Kelemen Sándor. 800 m: 1. Vadas László. 2. Adám József, 3. Lipták Attila. 1500 m: 1. Vadas László, 2. Vargha László (Bessenyei), 3. Somlyai Béla (Csenger). 3000 m: 1. Vadas László, 2. Vargha László (Besse­nyei). 110 m gát: 1. Téglási Jó­zsef, 2. Czegle Attila. 3. Pál Csa­ba. Távolugrás: 1. Csoba Norbert, 2. Weibli Zoltán. 3. Havasi Vik­tor. Hármasugrás: l. Csoba Nor­bert, 2. Havasi Viktor. 5. Tég­lási József. Magasugrás: 1. Mak­iári István (Bessenyei), 2—3. Sza­bolcsi Attila és Tóth Zoltán. Sűlylökés: 1. Bugya Ferenc, 2. Kmetti Pál (Vásárosnamény), 3. Takács Gábor (Szamuely). Ge­relyhajítás: 1. Bugya Ferenc, 2. Horváth Ákos (Báthori). 3. Dicső Jenő (Vásárosnamény). Diszkosz- vetés: 1. Bugya Ferenc. 2. Tóth Miklós (115-ös), 3. Nagy Attila (115-ös). Kalapácsvetés: 1. Gosz- tola Ferenc. Váltók: 4x100 m: l. Bessenyei, 2. Vasvári. 4x400 m: 1. Vasvári. 2. Bessenyei. 3. Tisza­dob. 4x1500 m: 1. Vasvári. 2. Esze T., 3. Bessenyei. (Ahol a nevek után külön nem tüntettük fel az iskola nevét, azok a Vasvári gim­názium tanulói.) A leányok ered­ményeit a pénteki számunkban közöljük. A lit m-es rajt pillanata A Nyíregyházi Ingatlankezelő és Szolgáltató Vállalat AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ: — pénzügyi gyakorlattal, közgazdasági egyetemi, vagy számviteli főiskolai végzettséggel rendelkező dolgozót PÉNZÜGYI OSZTÁLYVEZETŐI munkakörbe, — közgazdasági egyetemi vagy számviteli főiskolai vég­zettséggel rendelkező dolgozót ELEMZŐ KÖZGAZ­DÁSZ munkakörbe, — közép- vagy felsőfokú szakirányú végzettséggel, gya­korlattal rendelkező dolgozót ÁRSZAKÉRTŐI munka­körbe, — gyakorlattal rendelkező közgazdasági szakközépiskolai végzettségű dolgozót ÉRTÉKKÖNYVELÖI munkakörbe, — közép- vagy felsőfokú építőipari végzettségű, gyakor­lattal rendelkező dolgozókat MŰSZAKI ELŐKÉSZÍTŐ, MŰSZAKI ÜGYINTÉZŐ munkakörbe, — épületvillamosságban is jártas közép- vagy felsőfokú épületgépész végzettségű dolgozókat MŰSZAKI ELŐ­KÉSZÍTŐ munkakörbe, — gyakorlattal rendelkező GYORS- ÉS GÉPÍRÓT. Bérezés képzettségtől és gyakorlati időtől függően, megegyezés szerint. Jelentkezés: Nyíregyháza, Tokaji út 3. sz. alatt részletes önéletrajzzal a személyzeti vezetőnél. (935) hadi László váltotta, ugyanakkor Thordarson helyett Ormarr ör- lygsson játszott. Már mindenki a hármas sípszót várta, amikor újabb hibát követett el a sziget- országiak védelme. Kovács K. közéjük robbant, s egy-két mu­tatós húzás után 4 m-ről az üres kapuba gurított (3:0). Kellemetlen ellenféllel nézett szembe szerdán a magyar labda­rúgó válogatott, amely idei ne­gyedik mérkőzésén második győ­zelmét aratta. Magyarország— Írország 3:1 Alig ötszázan foglaltak helyet a Népstadion lelátóin, amikor a lengyel Listkiewicz vezetésével a következő összeállításban kez­dett az olimpiai csapat: Magyarország: Zsiborás — Gyi- mesi A., Disztl, Mészöly — Ké­kesi, Sikesdi, Gyimesi L., Szal­ma r- Fodor (Lakatos), Melis, Katona (Rubold). A 26. percben Melis váratlanul kapura lőtt 22 m-ről, s a lab­da a lécről csúszott a kapu mö­gé. Két perc múlva Fodor Me- lishez játszott, aki a balössze­kötő helyén kiugrott, s a lehe­tő legjobb ütemben gurította el a labdát a kifutó O’Neill mellett a jobb sarokba (1:0). A 32. perc­ben Kékesi remek alakítás után Katonához tálalt, aki a kapunak háttal állva átvetté a labdát, lát­ványosan megfordult, majd 12 m-ről a bal alsó sarokba lőtt (2:0). A 86. percben a magyar véde­lem elmélázott. Barry ..kibújt” a hazai játékosok közül és 14 m-ről a bal alsó sarokba lőtte a labdát (2:1). Rá két percre Rubold vezetett akciót, látta, hogy nincs jó helyzetben lévő társa. 28 m-ről óriási erővel a jobb alsó sarokba bombázott (3:1). Ha nem is szépségdijas mér­kőzésen, de a magyar olimpiai válogatott megszerezte azt a két pontot, amely nyitva hagyta a kaput a szöuli olimpiai 16-os döntő felé. A „C” CSOPORT ÁLLASA 1. Svédország 7 5 1 1 11- 5 11 2. Magyarország 8 5 12 13- 8 11 3. Spanyolország 7 1 3 3 7-10 5 4. Franciaország 7 1 3 3 8-14 5 5. Írország 7 1 2 4 8-10 4 Tenisz Súlyos vereség A hét végén kezdődött te­nisz NB I-ben Boglárlellén lépett pályára az NYVSSC női csapata. A tartalékosán felálló szabolcsiak súlyos vereséget szenvedtek, egyet­len párost sikerült nyerniük. Boglárlellei SE—NYVSSC 8:1. Molnár—Gyuricsku 6:0, 6:1, Kollányi—Karlaki 6:1, 6:2, Pechlof—Suhajda 6:0, 6:0, Paszér—Holp Zs. 6:1, 6:0, Mészáros—Újhelyi 7:5, 6:3, dr. Magyarosi—Kosa 6:2, 6:4. Párosok: Molnár. Kollá­nyi—Suhajda, Holp Zs. 6:1, 6:0, Pechlof, Paszér—-Gyu­ricsku, Újhelyi 6:2, 6:1. Mé­száros, dr. Magyarosi— Kar­laki, Kosa 6:7. 2:6. A hátul lévők a nyíregyházi verseny­zők. Határ menti találkozó Súlyemelés Hosszú évek óta hagyo­mány. hogy megyénk és a Szovjetunió Kárpátontúli te­rületének súlyemelői határ menti találkozón mérik ösz- sze erejüket. A hét végén az NYVSSC Tiszavasvári úti csarnokában léptek dobogóra áz erős emberek. Kiemelke­dő eredményt ért el Fefinov, aki a szovjet csapat leg­jobbjának- bizonyult, a 90 kg-os súlycsoportban 352,5 (162,5, 190) kg-ot teljesített, 10 kilogrammal elmaradva, a -nemzetközi szinttől. A mie­ink legjobbja az ifjúsági vá­logatott Nagy László volt, aki a 100 kg-osok között 290 kg-ot ért el. A pontversenyben a ven­dégek bizonyultak jobbnak, 8399-7159 arányban. Zico tanái úx Pályafutása csúcsán fehér Pclékénl ne­vezte cs tisztelte őt a futballvilág. A Fla- mengo középpályása, a brazil labdarúgás egyik legnagyobb egyénisége azonban legalább annyira bal- szerencsés is. mint amennyire jó játé­kos. 1985-től egyik panasz után a má­sikkal kereste az or­vosokat. Zicót az utóbbi két évben három al­kalommal műtötték. Sajnos, az eredmény ugyanaz volt: újabb fájdalmak. — Egyre fáradtabb vagyok pszichikailag — nyilatkozta Zico. — Ennek az az oka, hogy állandóan ben­nem van a sérüléstől való félelem, nem merek úgy játszani, ahogyan elvárnák tő­lem. Mivel a brazil labdarúgásban is egyre több tisztáta­lan eszközökkel ját­szó futballista kere­si pénzét, van is okom a félelemre. Zico áprilisban úgy döntött: szerző­dése lejártával, júli­usban felhagy az ak­tív sportolással. Nagy egyéniség bú­csúzik : a 17 év alatt mintegy 700 gólt szerzett bajnoki és válogatott mérkőzé­seken. A kis karmes­ter azt szeretné, ha Brazíliában egy ma­szek edzőközpontot vezethetne, ahol ifjú labdarúgó-palánták­kal foglalkozhatna. Erre azonban* nincs lehetősége, mert nem talált pénzügyi támo­gatót. Eredeti tervét, úgy tűnik. mégis megvalósítja. mert Japánból kapott ha­sonló ajánlatot. Tá­vol-keleti nebulókkal foglalkozhat, ha el­fogadja a szerződést. A japán fővárosban szervezett Tokio Pro­ject elnevezésű foci­suliban több más ok­tató mellett Zico len­ne a tanár úr. Ha valami közbe nem jön. Ugyanis amikor a hírügynökségek vi­lággá repítették visz- szavonulási tervét, azonnal kopogtattak ajtaján a Közel-Ke­let és Európa több országából. Edzői ál­lást ajánlottak neki, nem is kis pénze­kért. Marcio Braga, a Flamengo elnöke is köti az ebet a karó­hoz. Azt szeretné, ba Zico legalább egy évig maradna még. A kiváló középpályás szerződése ugyanis a brazil klubnál 1990-ig érvényes. (MTI) Spirtlövi diákolimpia Szombaton Nyíregyházán rendezték a sportlövő diák­olimpia megyei döntőjét, amelyen általános iskolások indultak. A győztes csapat indulhat a május 28-i orszá­gos bajnokság döntőjében. Eredmények. Légpuska, leány (20 lövés, álló): 1. Gáspár Ilona (Tí­már) 147 kör, 2. Belinszki Éva (Nyírbátor 2. sz.) 143, 3. Udvari Judit (Nyírbátor 4. Cél... tűz!... A verseny egy pillanata. (Fotó: J. L.) sz.) 142. Légpuska, fiú (20 lövés, álló): 1. Kaponyás László (Sóstóhegy, 11. sz. is­kola) 155, 2. Kovács Miklós (Sóstóhegy 11. sz. iskola) 149, 3. Veszprémi Zoltán (Nyír­bátor 2. sz.) 144. Csapatban: 1. Sóstóhegyi 11. számú is­kola (Oláh Anita. Kovács • Miklós, Kaponyás László) 433 kör, 2. Nyírbátor 2. sz. is­kola 415. 3. Szamosszeg 391. GANZ RALLYE Nemzetközi mezőnnyel A Gánz Műszer Művek nyírbélteki gyáregysége meg­alakulásának 10. évfordulója alkalmából autós ügyességi es terepversenyt rendeztek va­sárnap. A mezőny nemzetkö­zi volt. hiszen romániai au­tósok is 'rajthoz álltak. Két kategóriában és két géposz­tályban végül huszonegyen próbálkoztak meg az ügyes­ségi számmal, és az ötven kilométeres nyírj tereppel. A terepverseny útvonala főként erdei környezetben vezetett és három gyorsasági szakasz nehezítette. Végül szoros küzdelemben dőltek el a he­lyezések. Ügyességi verseny: 1. Sa­lánki, Tóthné (Zastava), 2. Űjfalusi, Leveleki (Trabant), 3. Jónás, Erős (romániai, Dácia). Terepverseny, ama­tőrök, 1200 kcm-ig: 1. Sa­lánki Imre, Tóth Andrásáé (Encsencs), 2. Űjfalusi Mik­lós, Leveleki István (Nyír­egyháza), 3. Hlavnya Zoltán, Vigh András (Nyíregyháza, Trabant). 1200 kcm felett: 1. Bandur László, Orosz Gyula, 2. Demeter László, Derrteter József, 3. Papp György, Lendvai István (mindannyi­an Lada). Nem amatőrök: 1. . Búza. Giurgea (romániai, Dá­cia), 2. Mudri, Bihari (Nyír­egyháza, Lada). 3. Gajdos, Sági (Nyíregyháza, Lada). Megyei csapatbajnokság Tájfutás Szombaton délelőtt a Ri- csikai-erdőben rendezték a tájékozódási futók megyei csapatbajnokságát. A kelle­mes tavaszi időben az esélye­sek biztosan jutottak tovább a Vidék-bajnokságra. Eredmé­nyek. F 21 B: 1. Honvéd Bottyán SE (Krajcsovics, Ér­tei, Tóth, V. Zsilkin). F 17 B: 1. Vásárosnaményi II. Rákó­czi DSK (Tóth, Bancsi, Gor- zás), 2. Kossuth DSK. F 15 B: 1. Mezőgazdasági Főiskola SC (Wagner, Tóth, Korcs­már), 2. Konzervgyár SE, 3. TITÁSZ SE. F 13 C: 1. Kon­zervgyár SE I (Kiszely, Kir- ják, László), 2. MG FSC, 3. Konzervgyár SE II. N 21 B: 1. H. Bottyán SE (Takács, Hrenkóné, Ertelné). N 17 B: 1. Konzervgyár SE (Faragó, Ruzsinszky, Kanyári), 2. Krúdy DSK. N 15 B: 1. Kon­zervgyár SE (Pivnyik, Tóth, Ferencz). N T3 C: 1. Kon­zervgyár SE III. (Pivnyik, Antal, Bucsák), 2. Konzerv­gyár I. Sakk Nyíregyházi sikerrel ért véget a megyei if júsági sakk­csapatbajnokság. A 16 együt­tes három játéknapon, ösz- szesen kilenc fordulóban mérte össze tudását, a svájci rendszerű bajnokság vég­eredménye: 1. Nyh. SZÁÉV I. 34, 2. Fehérgyarmati SE 27, 3. Nyh. Vízügy SE 23, 4. Záhonyi VSC 2Ó, 5. Nyh. SZÁÉV II. 19,5, 6. Krúdy DSK 18,5 ponttal. Mivel a Tiszavasvári csapata az egyik játéknapon nem tel­jes létszámmal képviselte magát — négy helyett három versenyző játszott — így a felnőtt együttestől egy bün­tetőpontot levontak. Asztalitenisz A hét végén Nyírbátorban megyei rangadóra került sor az asztalitenisz NB Ill-ban. Nyírbátor—Nagykálló 6:10. A hazaiak győzelmét Kolozsvá­ri (3), Csekő (2) és Csatári (1) szerezte. A kállóíaknál Horváth (4), Vajda (3), Sán­dor (2) és Tagyik (1) volt eredményes. összességében elmondható, hogy a tartalé­kosán játszó Nagykálló biz­tosan nyerte a presztízsmér­kőzést. Mai mfiaor Teke. Nyh. Taurus SC— Magyar vasutas-válogatott, férfi csapatmérkőzés a sta­dionban, 11 óra. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Posta­cím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2.Telefon: 612 Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona “• ?—5- Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátást Irodánál (HELIR) Budapest.XIII í£"e> *i'.. ~ í900 —■ közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft ne­gyedévre 129.— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kézira­tokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában. Nyír­egyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133-2058 Futballszerda a Népstadionban Csak a győzelem dicsérhető... [R| M [sport]

Next

/
Thumbnails
Contents