Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-24 / 123. szám

1988. május 24.

Kelet-Magyarország

3

Vasárnap késő este indult haza a Nyugati pályaudvarról az országos pártértekezletről a megyénk párttagságát képviselő szabolcsi küldöttcsoport, s elmúlt éjfél, mire Nyíregyházára érkeztek. Munkatársunk a vonaton faggatta néhányukat arról: milyen érzésekkel mennek haza munkatársaik, ismerőseik, az őket ---------------------------------------------------- e nagy feladattal megbízók körébe ___________________________________

„Le kell vonni a magunk tanulságait...”

Megyénk küldöttei az országos pártértekezletröl

Aranyosi László,

fehérgyarmati gyáregységvezető:

— Nagy megkönnyebbüléssel jövök haza. Ügy érzem nem hiába voltunk három napig a fővárosban. Sikerült a párttagság, s az emberek véleményét képviselni. Ahhoz, hogy komolyan higgyenek az emberek a párt megújulási törekvésében, ahhoz a személyi változásoknak alapvetően be kellett következniük. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megteremtsék a feltételeit egy komoly változásnak a politikai gondolkozásban, amely régóta társadalmi igény. Hiszek abban is, hogy ezzel a gazdaságpolitikai döntésekben elkövetett hibák számonkérése is megtörtént. De most már előre kell lépni. Ennek pedig lényeges feltétele, hogy a még működő politikai fékeket kiengedjük, meg aztán mi magunk is másképp dolgozzunk. A mi megyénk igazi fejlődéséhez központi támogatásra van szükség, ha komolyan és hosszú távra akarjuk megoldani gondjainkat. Nem lehet megelégednünk a mások által levetett technológiákkal még ilyen helyzetben sem. A holnap iparát kell akarnunk megteremteni. Csak ez lehet a megye stratégiai koncepciója.

Valent Sándorné,

a Nyíregyházi 107-es Szakmunkásképző munkatársa:

— Az én elvárásaimat tökéletesen teljesítette a pártértekezlet. Hiszen az állásfoglalás-tervezettel kapcsolatos nagy vita pontról pontra folytatódott, s a felszólalók is bizonyították, hogy a párt vezető szerepét, a bizalmat visszaszerezni csak következetesebb és nyíltabb pártélettel, igazi mozgalmi munkával lehet. Itt is látszott azonban, ami a pártban szinte mindenütt: még tanulni, gyakorolni kell a pártdemokráciát. Ez is arról győzött meg, hogy a politikai intézményrendszert sürgősen alkalmassá kell tenni a holnap feladatainak elvégzésére.

Puskás Attila,

a Tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár mérnöke:

— Bízom abban, hogy a most megválasztott vezető testületek dinamikus működésével sikerül megteremteni a most kidolgozott dinamikus irányvonal egységes végrehajtását. Ügy érzem, hogy amivel a párttagság megbízott minket, azt teljesítettük. Ezt mind a felszólalásokra, az írásban beadott javaslatainkra, mind a választásra értem. Nekem tetszett, hogy együtt gondolkodott a küldöttcsoport zöme, s az is, hogy „élesre volt állítva” a hangulat. A feszültség nem ok nélküli, hiszen a helyzet sem könnyű. A lehetőség most már több tekintetben adott. Ezzel élni kell tudni mind a vezetésnek, mind a társadalomnak. Az

ott uralkodó szellemnek kell megnyilvánulni megyei, városi és üzemi szinten is. Itt még van tennivaló bőven. Készültem hozzászólni, de visszavontam, hiszen minden elhangzott, amit mondtam volna, s egyébként is olyan időket élünk, amikor kevesebbet kell beszélni.

Nehéx Rudolfné,

a Kisvárdai Bessenyei Gimnázium tanára:

— A vita tükrözte az országban kialakult véleményt. Ezt vártam, ezt kaptam. Itt koncentráltan került terítékre a párt egész működése. Jó, hogy sok hozzászóló ezzel foglalkozott. Szerintem talán a legfőbb érdeme volt a tanácskozásnak, hogy visszaszorultak a „tiszteletkörös” felszólalások. Azt is vártam, hogy a stratégiai megújuláshoz megteremti a feltételeket az értekezlet. E tekintetben is nyugodt vagyok. Az állásfoglalás színvonalas munka, amely egyszerre fejezi ki a társadalom elvárásait, a párt belső igényeit, s a három napot annyira jellemző kritikus légkört. Annak külön örülök, hogy a nemzet művelődése is a középpontba került, hogy az oktatást húzó ágazatként kezelik a jövőben. S végül tetszett: mind az ország jelenlegi vezetésében, mind az 1100 küldött többségében éreztem azt az erőt, amivel pártunk újra az átalakulási folyamat élére képes állni.

Nagy Sándor,

záhonyi csoportvezető:

— Nem tagadom, voltak bennem kétségek, sikerül-e megfelelnünk a nagy várakozásnak, amit munkatársaim, szomszédjaim körében közvetlenül is éreztem. Sokan várták, hogy a tanácskozáson valami olyan történik, ami lezár, s ami elindít valamit. De ilyen mértékű személyi változásokra aligha számítottak. Ezért is vagyok derűlátó. Másrészt a felszólalásokból is az derült ki: lesz magyar kibontakozás, még ha azt is tudjuk, hogy ez hosszú és gyötrelmes folyamat, amelyben már nem lehet másokra mutogatni. Sürget minket az idő, s ezt a kedvező lehetőséget nem lehet elszalasztani.

Soltészné Pádár Ilona,

a Hazafias Népfront megyei titkára:

— Én ott voltam a XIII. kongresszus küldöttei között is. Kétszeresen keserű volt tehát tapasztalnom, hogy amit ott elhatároztunk, az nem valósult meg. A párt fő erényének azt tartom, hogy elindított egy folyamatot, a kádermozgást, amely alapja a megújulásnak, s amely korántsem befejezett. A küldöttek nagyító alá vették az

országos vezetés munkáját. De hasonlóképpen kell tenni mindannyiónk esetében, a megyékben, városokban, a gazdaságban, s le kell vonnunk kinek-kinek a tanulságokat. Szorongó érzésekkel mentem az értekezletre és szorító torokkal jöttem haza, hiszen még mindig nem tanultuk meg, mikor kell váltani bizonyos területeken, meddig tudunk újítani, méltósággal felállni. Valami ilyesmire kaptunk leckét most. Hallottam sok szép, de tartalom nélküli mondatot is abban a teremben, s az sem tetszett, hogy olyanok is kérdeztek, akinek válaszolni illett volna. Meg kell találnunk a válaszokat, hogy újabb évek múlva ne kerüljünk hasonló helyzetbe. Felelősséggel tartozunk mindenért, méghozzá úgy, hogy annak legyen konzekvenciája. Ha egy testületben felemelem a kezemet valamire, annak személyes következményekkel kell járnia. Intsen minket mindez új szellemre, korszerűségre, felelősségre, hiszen a politikai élet teljesen más vágányokon kell haladjon, nem leheli mellébeszélni, megpihenni.

Kovács Lajos,

timári tsz

f őágazatvezető je:

— Sok feszültség halmozódott fel az országban, amit oldani kell. örömmel láttam, hogy mintha a saját taggyűlésünkön, vagy munkahelyemen lettem volna, ugyanazt mondták el az ország küldöttei. Először voltam ilyen helyen, s nem tagadom, óriási hatással volt rám a helyzet felelősségteljes megítélése és a kiút meghatározása. 39 évem során ez volt a legnagyobb élményem. Reális, kendőzetlen problémák jöttek felszínre. Ami nekem nagyon-nagyon tetszett: a

hozzászólások az életet tükrözték s erre a hangulatra a politika válaszolt. Még akkor is jó ez. ha nem ígért senki, mert nem ígérhetett. Az új KB csupán azt vállalta, hogy megfelelő feltételeket biztosit a politika és a gazdaság megújulásához. Nem pénzt, hanem feltételeket. Ez az új vezetés bizalmat kapott egy kemény, kritikus pártéfte- kezlettől.

Gálné Kárpáti Ágnes,

a DIRUVÄL főkönyvelője

— Ügy érzem, a vitában felszínre kerültek azok a legfontosabb kérdések, amelyek a továbblépéshez szükségesek. Ugyanazok a kritikus megállapítások jöttek vissza a politikusok és a küldöttek szájából, amelyeket én is vártam és munkatársaimtól, környezetemtől hallottam. Az is megnyugtató, hogy ezeket a dokumentumban is megfogalmazták. A kialakult személyi változások is visz- szaigazolják az elvárásokat, erősítik a párt egységét, megteremtik a következetes végrehajtás és a személyes felelősségvállalás, számonkérés feltételeit.

Kél KB-tag Szabolcsból

„A földön kell, hogy járjunk..."

— Jó a hangulatom, s azt szeretném, ha másra is át- sugározna a bizakodás — kezdi Tóthné Kiss Mária, akiit a küldöttek ismét a Központi Bizottság tagjává választottak.

Negyedik alkalom, hogy a legfelsőbb pártfórum munkájában részt vesz, nem volt még harmincéves, amikor 1980-ban KB-tagnak választották.

— Ezért van összehasonlításom. Harcias, nagyon őszinte, felelősséggel teljes három napunk volt a pártértekezleten. A folyamatában nézve.látom, hogy felnőtt ez a párttagság, nyíltan beszél. A jelenlegi, új szemléletű vezetés pedig a kibontakozást jelenti.

— Tudom, sokan meglepődtek azon a nagy változáson, ami történt, és ez is egyfajta felelősséget jelent. Azonban minden küldött élni akart azzal a jogosítvánnyal, amivel felruházta a pártértekezlet. Végül is nem mindegy milyen vezetést látunk magunk előtt. Egyfajta perspektívát, garanciát jelent, hogy ilyen arányú frissítés következett be.

Tóthné Kiss Mária is egyike volt azoknak, akik korábban is hallatták szavukat, kemény megfogalmazást használtak.

— Kérdeztek és válaszoltam — mondja kiállásáról. — A tisztesség határain belül mondtam el véleményemet, s az találkozott környezetem véleményével. Akkor azzal bíztattak, várjak egy kicsit, az idő megérleli a dolgokat. Ennek az igazolását látom most. Persze mást is: egy olyan tapasztalatot, hogy nem szabad halogatni a döntést. Az már jelent valamit, hogy ilyen tömegesen kerültek ki a legfelsőbb párttestülstekből. Szerintem akkor kell, hogy megköszönjük a munkát, amikor még tisztességesen visz- sza lehet vonulni. Erre már vannak jó példák, s látjuk, hogy másutt szükség van ezekre az értelmes, alkotó emberekre.

Mint aktív közéleti ember az állásfoglalás-terve- zet több helyi vitájában is részt vett.

— És szeretnék visszamenni egy baráti beszélgetésre oda, ahol őszintén beszéltek. Hadd igazolódjon vissza, hogy a pártértekezlet úgy döntött, ahogy őik kívánták, s ez adjon bátorítást a továbbiakhoz.

Érettségi után a nyírbátori cipőgyárban kezdett, jelenleg . az Auróra személyzeti vezetője. Egy tízéves kislányt nevel, férje a Szavicsavnál dolgozik.

— Ha most fáradtabb vagyok, aíkkor azért van, mert érzi az ember a felelősséget. Nem mindegy, milyen kenyere lesz az itteni embereknek, mi lesz a sorsa a gyárnak. (Rövidesen lezárul a szanálási eljárás,

Tóthné Kiss Mária

ami utón megszilárdulhat az Auróra helyzete. A szerk.) Csak egy jó családi háttérről, egy stabil vállalati kötődéssel lehet tervezni a jövőt. Én is a frissítés mellett szavaztam, s arra készülök, hogy a XIV. kangressszuson el tudjak számolni a lelkiismeretemmel1, a környezetem bizalmával. A földön kell, hogy járjunk, látjuk a nehézségeket azonban a pártértekezleten született döntéseknek már hétfő reggeltől igaznak kell lenniük minden szinten ahhoz, hogy a kívánt változásokat elérjük.

L. B.

„...ez a párt tudja a leckéjét..."

Kői Tibor száznyolcvannyolc centiméter magas, 93 kiló, két gyermek apja, s beállós a ZVSC megyei első osztályban játszó kézilabdacsapatában. Ez a robusztus ember június 6- án lesz még csak harmincesztendős, 10 éves párttag, három éve alapszervezeti titkár és a záhonyi üzemi pártbizottság tagja.

Tiszabezdéden született, innen került a debreceni közlekedésforgalmi szak- középiskolába. 1976 óta dolgozik Záhonyban. Volt vonatmenesztő, térfelvigyázó, gyakorló technikus, élő- munkás, krampácsolt és beton talpfákat rakott a sínek alá. Ferencvárosban, majd Isaszegen képezte magát, sikerült a technikusi minősítő vizsgája, s most Fényesliitke és a záhonyi országhatár közötti szakaszon vigyázza a pályát. Nem kis felelősséggel, mert ha csak egy vonat is kiesik, büntetnek ... Már négy éve ezt csinálom és — hogy lekopogjam, fegyelmim még nem volt. Remélem nem is lesz.

— És dicséret?

— Kétszer is kiváló dolgozója lettem a MÁV-nak. Először talán azért, mert jól elláttam a társadalmi megbízásokat, főleg a KISZ-ben. Másodszor már a szakmai munkámért. Nemigen szórják mifelénk a kitüntetést, a KISZ-bi- zottság is erősen megküz- dött érte, amikor ő javasolt.

— Hogyan lett vasutas?

— Ügy, hogy ezt választottam. A mi családunkban mindenki vasutas. Apám is, a feleségem is, apósom is az volt a nyugdíjazásáig.

Ö még gőzmozdonyt fűtött. Szeretem a vasutat. Nagyon szép pálya, csak sokan nem ismerik a szépségét. És ezt annak ellenére állítom, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben sok a gondunk. Nincs lehetőség megfelelő anyagok beszerzésére, szinte a tudatos romlást kell tudomásul vennünk.

— Nem lehet öröm ez egy szakmáját szerető vasutasnak .. .

— Hát nem. De azt hiszem, javul a helyzet, ha nem is azonnal. Miközben hallgattam a pártértekezletet, arra gondoltam, ha én dönthetnék valamiben, elsőként a vasutasok becsületét szerezném vissza. Igaz, nekünk is többet lehetne ezért tenni. Jobban szervezhetnénk a munkát, kérdőre vonhatnánk a hanyagot, fejleszthetnénk az érdekeltséget. Ami túlnő rajtunk: sok kis munkagép kellene, egyáltalán korszerűsíteni a vasutat, mert nagyon kevés a pályamunkás. Elsőrendű feladat a kocsiparkunk javítása, amely teljesen elavult. És ha még ezt tudatosan is rongálja némely utas... tessék elképzelni.

— Május 22-én beválasztották a párt Központi Bizottságába. Mire gondolt?

— Tizenharmadikán és pénteken — meg is játszom majd a lottón! — hívtak az üzemi pártbizottságra. Átadtak egy meghívót az országos pártértekezletre, meg egy csomó anyagot. Mielőtt elindultam, kicsit nyomasztott a dolog, mert a közvélemény sokait vár, és aki sokat vár, könnyen

Kői Tibor

csalódik. Ez a kétely feloldódott, mert az itteni munkalégkör tükrözte: ez

a pánt tudja a leckéjét és változtatni akar a dolgokon. Mégpedig kritikusan és konkrétan. Ez mindenképpen jó jel. Különösen tetszett, hogy ehhez mindjárt meg is teremtette a kellő személyi feltételeket. Én eddig csak a szavazatommal vettem részit a nagypolitikában. De tudom, ha vállaltam a központi bizottsági tagságot, akkor pontosan tisztában kell lennem az ezzel járó felelősséggel. Ügy érzem, hogy erőm is lesz hozzá. Azt már most megígérhetem, hogy amíg a testület tagja leszek, nem fogom véka alá rejteni a véleményemet sem Pesten, sem itthon.

K. J.