Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-22 / 121. szám

2 Kelet-Magyarország 1988. május 22. Tanácskozik az MSZMP országos értekezlete Kádár János és Grósz Károly beszélget az MSZMP országos értekezlete második oviján, » tanácskozás megkezdése előtt. Mögöttük Lukács János és Lázár György. (Folytatás az 1. oldalról) Azt is világosan látjuk, hogy a kormány minden, a jövőt, a haladást érintő kér­désben átmenetileg törvény­szerűen szembekerülhet, nemegyszer szentbe is kerül vialaimely társadalmi réteg­gel, mert sérti azok köz­vetlen napi érdekét. Ma azonban nemcsak az eltérő érdekeikkel kell megütköz­ni, hanem a közgondolko­dásban meglévő beidegződé­sekkel is, olyanokkal, ame­lyek szemben állnak törek­véseinkkel. Anélkül, hogy bárkit is megbántanék, hadd idézzek néhány mondatot a példa kedvéért a tegnapi felszólalásokból: Panker elv társ szép és Igaz felszólalásában fogal­mazta meg munkatársai ne­vében a kérdést: „milyen lesz az a szocializmus, amely­ben leértékelődhetnek és bi­zonytalan helyzetbe kerül­hetnek a szorgalmasan dol­gozó munkáskollektívák ?”. Válaszom: ez lesz a jól és hatékonyan 'működő szocia­lizmus, amelyik csak az ered­ményesen dolgozó munkás­kollektíva biztonságát ga­rantálja. S hogy ma csak ennyi bizonytalan közös­ség van, az annak kö­szönhető, hogy a durván évi 560 milliárd befizetett tisz­ta nyereségből több mint 200 milliárd forint termelé­si támogatást visszafizetünk. Bieter Katalin elv társnőt idézem: „tisztességes munka legyen az értékmérő”, ez ke­vés. A nyereséges, hasznot hozó tisztességes munka le­het csak az értékmérő. Arra biztattak, hogy le­gyünk bátrak. Örülök néki. Ez a biztatás ránk fér. De a népi tapasztalat szerint a (bátorság és a vakság között 'különbség van. Mi nem va­gyunk vakok. Minden bá­tor döntésünk ott, önöknél csattan. Bátor intézkedése­inktől mindenki azt várja, ■hogy ő valamit kap, s az ő helyzete javul. Ez lehetet­len. Mi bátorsággal, hatá­rozottsággal nem káoszt, ha­nem rendet akarunk. Az pedig csak fokozatosan va­lósulhat meg. A kormány a jövőben nem akarja magára vállalni az emberi kapcsolatok szerve­zését, a társadalmi öntevé­kenység kibontakoztatását. Nem azért, mintha nem lenne ezen a téren javíta­ni való, hanem azért, mert a kormány minden olyan területről vissza akar vo­nulni, ahol indokoltabb és természetesebb, hogy a dol­gok nélküle történnek. Van végiggondolt progra­munk. Tudjuk, hogy miit és hogyan akarunk cselekedni. Magatartásunk kiszámítha­tó. AM segíteni akar, bő­ven talál erre alkalmat. Minden helyzetben van megoldás — mondhatjuk történelmi tapasztalataink alapján. Most nem az a fcsérdés, hogy lehet-e cse­lekednünk, hanem az, hogy mit kell és mit érdemes tenni. Az eredménynek ter­mészetesen ára van. Ezért lis fizetni kell, de összeha­sonlíthatatlanul többe ke­rülne a tétlenség. Egyszer ebben a terem­ben felhívták a figyelmün­ket az idő jelentőségére. E gondolat soha nem volt aktuálisabb, mint ma. Az idő érték. Saját lehetőségünk a cselekvésre, amit vagy ki­használunk, vagy elvesztege­tünk. József Attila írta: ... az időt mi hoztuk ma­gunkkal. Az idő nem dolgo­zik senkinek, csak lehetősé­geket teremt. Marx szerint minden valamirevaló gaz­dálkodás :. gazdálkodás az idővel. Gazdálkodjunk tehát vele hatékonyan, de ne el­hamarkodottan, mert ma nagy hajlam van a kapko­dásra, ami ugyanoda vezet­het, mint az elkényelmese­dés. Szeretném itt is hangsú­lyozni, hogy a legszínvonala­sabb politikai tevékenység, a legszakszerűbb kormányzati Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára a stabilizációs és kibontakozási program való­ra váltásának legfontosabb külső feltételeit elemezve hangsúlyozta: — A szocializmus, a mun­kásmozgalom egésze felelős­ségteljes időszakot él át: tör­ténelmi korszakváltáshoz, világméretű reformkor kü­szöbéhez érkezett. Az elmé­leti alapokat is mélyen újra­gondolva gyökeresen meg kell újulnia, mert csak így válhat jövőbemutató alter­natívává az emberiség szá­mára. A magyarországi fejlődés ennek az általános folyamat­nak szerves része, sőt. bizo­nyos értelemben előfutára volt, és ma is előrelendítő je lehet. A magyar és az egye­temes szocialista fejlődés eme „egyirányúságának” jelen­tőségét aláhúzza az a törté­nelmi tapasztalat, hogy gaz­dasági és politikai reform- terveink következetes meg­valósítása nem nélkülözheti a megfelelő nemzetközi szo­cialista hátteret. Egy szocia­lista ország elszigetelten, ma­gára hagyatva aligha képes következetes és átfogó re­formpolitika folytatására; különösen érvényes ez a ki­sebbek számára. Nekünk fon­tos háttér és bátorítás, hogy a közelebbi és távolabbi szo­cialista környezetünkben zaj­ló történelmi jelentőségű vál­tozások ma már nemhogy fé­keznék, hanem inkább ösz- ' tönzik és segítik immár két, sőt három évtizedes törekvé­seinket. Abban, hogy nemzetközi politikai körülményeink ked­vezően változtak az elmúlt kót-három évben, legnagyobb hatása és jelentősége annak van, hogy a szocialista vi­lágban kibontakozóban van a szocializmus megújhodása. Kétségtelen persze, hogy a irányítás sem helyettesítheti az emberi alkotó munkát, a szorgalmat, tehetséget, mű­veltséget. Tisztelt Elvtársak! Mi három napig tanácsko­zunk möst magunkról, de nem magunkért, hanem a nemzet felemelkedéséért. Ugyanakkor meggyőződé­sem, hogy most ezekben az években nemcsak a magyar nép, hanem a szocialista vi­lág sorsa is hosszú évekre el­dől. Ezért sikereink, ha sze­rény mértékben is. de kihat­nak az egész szocialista rend­szerben végbemenő megúju­lásra. Esetleges kudarcunk pedig a szocializmus prog­resszív törekvéseivel szem­ben álló, konzervatív erők po­zícióit erősítené meg. Fele­lősségünk tehát rendkívül megnőtt. Én hiszem, hogy sem a magyar nép, sem a ha­zánk határain túl élő bará­taink nem fognak bennünk csalódni. reformfolyamat a világszo­cializmus fejlődésének még nem kizárólagos, hanem ki­teljesedőben, fejlődőben lévő irányzata, a kor követelmé­nye. A változások legfontosabb jellemzői között említette, hogy enyhült a nemzetközi légkör, nőtt a bizalom a ke­let—nyugati kapcsolatokban, mindenekelőtt azért, mert ja­vult a szovjet—amerikai vi­szony. A -magyar külpolitika élt a kedvező változások kí­nálta lehetőségekkel, aktív nemzetközi szerepet vállalt magára, a szocialista orszá­gok együttműködésének megújulása jegyében a nem­zetközi fellépés egyeztetésé­ben és a közös álláspont kép­viseletében valamennyi ér­dekelttel együtt egyenjogú partnerként lépve fel. — Társadalmi rendszerün­ket és gazdaságunkat úgy tehetjük hatékonnyá —foly­tatta —, ha hazai reformunk és nyitottságunk révén egy­re több ponton és még szer­vezettebben csatlakozunk a világgazdasági, a nemzetközi politikai rendszer egészéta», szocialista és tőkés viszony­latban egyaránt. Mindez további aktív nem­zetközi szerepvállalást igé­nyel, nem hagyhatjuk sodor­tatni magunkat az esemé­nyekkel, részt kell vennünk a számú tikra is kedvező kül­ső feltételek formálásában és tartássá tételében. A többi között a szocialista országok két- és többoldalú együttmű­ködésének tartalmi és szerve­zeti korszerűsítésében, ab­ban, hogy létrejöjjön a KGST-nek a tagállamok fej­lődését dinamizáló funkciója. Ugyancsak rendkívül fon­tos feladat a fejlett tőkés országokhoz fűződő egyenjo­gú és 'kölcsönösen előnyös kapcsolatok fejlesztése. Tör­ténelmi jelentőségű felisme­rés és teendő a nyugat-euró­pai (gazdasági integrációhoz való kapcsolódásunk elren­dezése. Itt nem maradhatunk le, mert 1992-től új helyzet jön létre. Csökkenteni kell a szakadékot Európa két része között, mert ez egyetemes ér­dek. és külön-külön minden európai ország érdeke. A lé­nyeg az, hogy minél jobban kapcsolódjunk be a nemzet­közi munkamegosztásba, és illeszkedjünk be az interna- cionalizálódó termelő erők világrendjébe. Az eltérő tár­sadalmi rendszerű országok­nak nem csupán egymá$ mel­lett. hanem együtt és egy­mással kell élniük és sokré­tűen együtt kell működniük. Ahhoz, hogy a világ orszá­gainak körében jó nevünket megtartsuk és egyenrangú, együttműködésre érdemes partnerként kezeljenek ben­nünket, a magyar külpoliti­kának meg kell őriznie és új vonásokkal kell gazdagítania azt a cselekvőképes, gondjai­nak leküzdésén fáradozó szo­cialista reform-Magyaror- szág-képet, amely rólunk az elmúlt két évtizedben a vi­lágban kialakult. Szocialista és tőkés partnereink most nem azt várják tőlünk, hogy gondjainkat egy csapásra megoldjuk, de arra számíta­nak, hogy gazdasági és poli­tikai működési zavarainkra gyorsan reagálva képesek és készek legyünk időben, tu­datosan, a feszültségeket is vállalva cselekedni. Ez a vá­rakozás tükröződik abban a nagy figyelemben is. amely tanácskozásunk előkészíté­sét követte, és munkáját vi­lágszerte kíséri. Az eredményes külpolitikai munkának ma két elenged­hetetlen belső feltétele van: a stabilitás megőrzése, vala­mint az elavult gazdasági és politikai struktúrák átalakí­tása. Az egyéni és a kollek­tív felelősség feltárása, a személyi változások ennek szükséges feltételeit képezik, de önmagukban nem jelen­tenek megoldást gondjaink­ra. A pártértekezlet dokumen­tumtervezetének vitája so­rán elhangzott vélemények Újólag igazolták azt is, hogy külpolitikánk időszerű, bel- poli.tikailag is indokolt fel­adata a határainkon túl élő magyarság sorsával való tö­rődés. A problémát termé­szetesen nem mi kerestük magunknak, számos gondot a körülmények kényszerítet­tek ránk. A séma, mely sze­rint „r nemzetiségi kérdés .asen megoldódott”, ugyancsak a múlté. Párttag­ságunk körében gyakorlatilag teljes az egyetértés azzal, hogy párt- és állami vezeté­sünk az utóbbi időben nyíl­tan is síkraszáll minden nem­zetiség kollektív és egyéni jogainak szavatolásáért, fel­lép a nemzeti önazonosság megőrzésének korlátozása, a méltatlan megkülönböztetés és a durva beolvasztási tö­rekvések ellen. A magyar közvéleményt különösen és joggal aggasztja a Romániá­ban élő magyarság sorsának alakulása. Az aggályokat erősíti a körükben tömeges­sé váló áttelepülés kényszere. Lakosságunk többsége együttérez a hozzánk érke­zőkkel. kész segíteni rajtuk. Ugyanakkor annak is tudatá­ban vagyunk, hogy az átte­lepülés nem oldhatja meg efSi kétmilliós közösség gond­jait. Minden ember termé­szetes joga, hogy törvénytisz­telő polgárként szülőföldjén boldogulhasson. Népünk, párttagságunk azt reméli, hogy ez a feszültség a civili­zált nemzetközi normák, a lenini nemzetiségi politika, a népek, nemzetek önrendelke­Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára elöljáró­ban kijelentette: — Az állásfoglalás-terveze­tet elfogadom, annak politi­kai irányvonalával egyetér­tek. Annyi okos szó és fontos gondolat elhangzása után mind szűkebb térre szorul­nak azok, akik még valami újat, fontosat akarnak mon­dani. így aztán egyre többen leszünk, akik a változás szán­dékát megerősítő hitvallást vállalják inkább, mint újabb javaslatok megtételét. Hiszen tudjuk, hogy milyen keveset érnek azok a javaslatok, amelyek mögött szervezett erőket és szervezeteket nem tudnak felsorakoztatni. Ép­pen most van itt az ideje, hogy elkötelezzük magunkat az új szervezeti elvek mel­lett, amelyek az egység gör­csös és bénító követelményei helyett a vitában, az áram­latok küzdelmében, a kisebb­séget is védő, alkotó környe­zetben alakítják ki az új mi­nőségű egységet. Ehhez ele­gendő, ám nélkülözhetetlen is a mély meggyőződés, s an­nak a nagy önuralmat kívá­nó türelemnek a megterem­tése, amely tiszteletben tart­ja mások jogát az önálló gon­dolkodásra. Ahol az egység rituális és monolitikus, ott az nem a haladás, hanem a ha­talom szolgája. Ilyen helyen a vita a démon, mely az el­lenség nevet kapja. Ahol az egység alkotó, ott a vita a megújulás eszköze. Bajaink méreteit és azok legfőbb okait ismerjük. A ta­vaszi pártviták és a társa­dalom megnyilvánulásai tu­dósítottak bennünket arról is, hogy nemcsak az elége­detlenség nőtt az országban, hanem a felelősségérzet és a cselekvökészség is. A magyar politikai élet a maga bonyolultságában ma a megosztottság jeleit mutatja, de éppen ezért tartalmazza a haladás lehetőségét. A fenn­álló viszonyok elutasításában ugyanis ma már nemcsak népgazdasági és a háztartási veszteségek miatti elégedet­lenség munkál, hanem az a hit is, hogy lehet ezt más­képpen is csinálni. Persze, hogy ez a bírálat viharát is meghozta. Félreérthetetlenül kinyilvánították a bizalmat­lanságot a rendszer hivatalos intézményeinek működőké­pessége iránt. Zengett az or­szág a felelősség számon kérésétől, a garanciák köve- ' telésétől. De gondoljuk csak végig, hogy a rossz közérzet­nek mi volt a valódi és álta­lános oka. Ügy hiszem, leg­főképpen a késlekedés és a tehetetlenség. Ezt erősítette meg a létbizonytalanság, a távlatnélküliség. Mégis a gaz­dasági veszteségek, a morális lealacsonyodás miatti elke­seredés nem az önfeladás, ha­nem a öntudatosodás felé vit­te társadalmunkat. A nép végrehajtotta a fordulatot. Most van megvalósulóban né­zése elveinek érvényesítésé­vel végül megnyugtatóan rendeződik. Az MSZMP, a magyar kormány ennek ér­dekében cselekszik, és min­dig kész a kielégítő megol­dás előmozdítására. A szo­cialista Magyarország hozzá­járul a világ jobbításához. lünk az a lenini alapgondo­lat, hogy a nép érdekeire hi­vatkozó kormányzást fel kell váltania a nép által való kor­mányzásnak. Ebben a fordulatban semmivel nem helyettesíthető szerepe volt a párttagságnak, mert miközben a pártnak, mint szervezetnek csökkent a tekintélye, megcsappant irán­ta a bizalom, a párttagság és a pártonkívüliek, a kommu­nisták és a nép, a nemzet egymásra találtak. Kiderült, mint annyiszor, hogy egymás­tól nincs mit félniök. Félni csak attól kell, hogy a poli­tika a csendes, de mégis for­radalmi értékű változásoknak csupán a hordalékát látja, és a kockáztatni is képes kez­deményező szellem helyett hatalomféltő reflexei lépnek működésbe. Azt remélem, hogy a párt­értekezlet után alaptalannak bizonyul ez a félelem. Mi az, amit Magyarorszá­gon párttagok és pártonkívü­liek egyaránt tudnak? Tudják, hogy a XX. szá­zadban a katasztrófák keze­lésére szolgáló összes tartalé­kunkat kimerítettük. Nincs több lehetőségünk katasztró­fák elviselésére. Nekünk élni kell, és előbb-utóbb ismét jól élni. Ennek a célnak az elé­réséhez új közmegegyezésre van szükség. A népfront­mozgalom történelmi felada­ta, egyben saját megújulásá­nak is nagy esélye részt ven­ni ennek az új közmegegye­zésnek a létrehozásában. Az új közmegegyezés elő­készítésében a népfront — hi­vatásának is megfelelően — támogathatná a közjogi vi­szonyok megújítását, az al­kotmány, a választási törvény reformját, a népszavazásról, valamint az egyesületekről szóló törvény megalkotását, az alkotmánybíróság és a köz- igazgatási bíróság felállítását. Mindezek együtt biztosítanák a hatalom megosztását és el­lenőrzését, hogy ezáltal szer­vezetileg és jogilag megszűn­jön minden szinten az ön­kény és a hatalommal való visszaélés lehetősége. A közjogi viszonyok fej­lesztésével együtt kell halad­nia az állampolgári jogok ki- teljesítésének, amelynek fel­tétele a szuverén törvényho­zás, az önállóan politizáló kormány, az erős tanácsi ön- kormányzat és az önrendel­kezésre képes, az ország fele­lős birtokosaként viselkedő érett állampolgár. Ezek kö­zött az alkotmányos keretek között nem csökkenő, hanem növekvő szerepe lesz a párt­nak és a vele autonóm mó­don, partnerként együttmű­ködő társadalmi szervezetek­nek, mozgalmaknak és az egyesületi törvény alapján al­kotmányosan működő állam- polgári közösségeknek, érdek- képviseleteknek. Vagyis, Mihail Gorbacsov szavait is idézve — hiszen azok, nagy örömünkre, egy­becsengenek a mi törekvése­inkkel — a szocialista jog­állam és a szocialista plura­lizmus együtthatásával meg­teremthetjük az emberek kö­zötti szolidaritásra, demokrá­ciára és vállalkozókedvre alapozó hatékony, vonzó szo­cializmust, amely ugyan nem lépett ki még a szükségsze­rűség birodalmából, de lépte­it a szabadság birodalma felé irányítja. Azt tartják: egy nemzet le­süllyedésének jele, ha tagjai semmibe veszik a törvényt. Ez többnyire ott szokott bekö­vetkezni, ahol az ellenőrizet­len állam mindig csak a ma­ga javára, önkényesen értel­mezi a törvényt. Mi emelke­(Folytatás a 3. oldalon) Történelmi korszakváltáshoz érkezett a szocializmus Lesz magyar kibontakozás!

Next

/
Thumbnails
Contents