Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-21 / 120. szám

1988. május 21. Kelet-Magyarország 5 Vita a Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezletén Létkérdésünk az érdekeltség kiteljesítése Kovács Géza szabolcs-siitaíri küldött (elszélalása Arról a tájáról jöttem az országnak, ahoil a gazdasági elmaradottság ma is állan­dóan nyomasztó jelenség. Iga­zán nem ‘büszkeséggel, de bűntudat nélkül teszek ele­get a Szabolcs-Szatmár me­gyei pártbizottság megbízá­sának, amikor az országos pártértekezlet elé tárom a helyzetünket. Tisztelt Pártértekezlet! Mindenképpen sajátos és helyi eszközökkel nem kezel­hető gondtömeg a foglalkoz­tatás. Az ezzel kapcsolatos állásfoglalásokat jól ismer­jük. Tudjuk, hogy a telje» foglalkoztatástól eljutottunk az átmeneti foglalkoztatási problémák meglétéig. A veszteséges tevékenység fel­számolását célzó központi bi­zottsági határozatok, kor­mánydöntések jogosultságát nem vonom kétségbe, sót nagy jelentőségűnek, már ré­gen indokoltnak tartom. Tu­dom, hogy az ezzel óhatatla­nul járó elhelyezkedési gon­dok kezelésére is számos in­tézkedés történt és várható. Mégis szóvá teszem, hogy ezek nem oldják meg a hal­mozottan hátrányos hely­zetű területek foglalkoztatási problémáit, hiszen ahol a munkához jutás feltételei sem teremtődtek meg, nem beszélhetünk a szerkezet vál­tásáról. Szabolcs-Szatmár megyé­ben a korábbi negatív ten­denciák mára elviselhetetlen mértékben felfokozódtak. A megye lakossága mind türel­metlenebbül ítéli meg és ké­ri számon a megyei vezetés­nek a kormányzati szervek­kel együtt megtett — és mindeddig vajmi kevés ered­ményt hozó — intézkedéseit. Egyre határozottabban fogal­mazódik meg az igény, hogy az emberek életét alapvetően befolyásoló foglalkoztatási gondok megoldására hosz- szabb és garantált gazdaság- fejlesztési stratégiát kell ki­dolgozni. Ilyen lehet például, hogy az ország leginkább el­maradott határ menti térsé­geiben végbemenő gazdasági fejlesztések kedvezményben részesüljenek. Ezek egyálta­lán nem csökkentik a költ­ségvetési bevételeket, sőt ke­vesebb pénzt kell fordítania az államnak a foglalkoztatás hatványozottan jelentkező problémái megoldására. Én a normativitás elkötelezett híve vagyok. Ezzel együtt vallom, hogy a sajátos mó­don jelentkező gondok keze­lésére a központi irányítás­nak külön sajátos és mobili­zálható eszközökkel kell ren­delkeznie. Tisztelt Pártértekezlet! A politikai célok elérésé­nek mindig igen kemény gaz­dasági feltételei vannak, a gazdaság pedig nagy és köz­vetlen politikai jelentőséggel bír. A gazdaság pártirányí­tásánál egyre erőteljesebben érvényesül a napi politikai hangulat, a személyes ambí­ció és a szubjektum. Mára ki­derült, hogy téves alapállás a mindent irányítani akarás, hiszen így mesterségesen akarjuk háttérbe szorítani a gazdasági törvényszerűsége­ket, mellőzni a társadalom ösztönös és tudatos igényeit, szándékait. A pártmunka je­lenlegi gyakorlata szerint a felsőbb szervek akaratát to­vábbítják az alapszervezetek a végrehajtás szintjéig. Ez a módszer nem teszi lehetővé a párttagság és az állampolgár teljes körű kibontakozását. Sokszor és sókan teszik fel manapság a tömör, de lénye­gi kérdést: hogyan tovább? Ügy vélem, hogy a párt- szervek mindenekelőtt a gaz­dasági kérdések politikai ösz- szefüggésével, annak hatásai­val foglalkozzanak — és minden szinten. A pártde­mokráciának egészen annyi­ra keli kiteljesedni, hogy az -az egypártrendszer körülmé­nyei között is betölthesse a társadalmi kontroll nélkü­lözhetetlen szerepét. A párt akkor igazán élcsapat, ha ha­talmát, tekintélyét nem a jo­gosítványokban keresi, ha a hatalmat másokkal megoszt­ja és kidolgozza a végrehaj­tás ellenőrzésének legmegfe­lelőbb mechanizmusát, ha vállalkozik a folyamatos pár­beszédre, a vitára, az új típu­sú érdekek összhangjának megteremtésére. Nem véletlenül szólok nagy súllyal az érdekekről. Az ér­dekeltség kiteljesítése létkér­désünk. Mindennél fonto­sabb egy olyan érdekeltségi forma megszületése, amely az eszközök üzemeltetésétől a jelenleginél jóval hatéko­nyabb, a tulajdonosra jel­lemző teljesítményt képes ki­váltani. Nem tartom ezt il­lúziónak az állami tulajdon esetében sem, hiszen nem csupán a mezőgazdaságban és a szövetkezeti forma eseté­ben. hanem az állami tulaj­dont üzemeltetőknél is al­kalmazható. ahogy azt szá­mos példa mutatja. A gépek, berendezések minél kisebb kollektívák kezébe, akár név­leges tulajdonába kerüljenek, s annak hasznát is ők lássák. A termelő kollektíva érde­kelt a hatékony üzemeltetés­ben, a közös vagyon gyara­pításában. hiszen a nyereség a vagyon arányában kerül szétosztásra. A gazdaság mai irányítási módszere megöli a kezdemé­nyezést, a gondolkodást, az érdekeltséget, a felelősséget. A vesztesek nélküli csaták illúziója — különösen á gaz­dálkodásban — langyossá tesz mindient, hiszen a gon­datlanok, a vétkesek, a pazar­lók, a közömbösek nem ve­szíthetnek, miközben az ál­lam, a társadalom — végső soron a politika — vesztesé­ge óriási. Éppen ideje minden vállal­kozó szervezet és személy tu­domására hozni, hogy mind a régi, mind az új gazdálko­dási forma nem csupán a jót, a meggazdagodást hozhatja nekik. Érezzék, tudják azt is, hogy a helytelen döntés és a rossz munka súlyos követ­kezményekkel járhat. Ezért a társadalmi igazságosság és az értéktörvény érvénye­sülése mellett szükség van a társadalmi elvárásokat nem teljesítők bukására is. Nem becsülöm le a tegnapot és annak számos eredményét, de tudomásul kell venni, hogy sok minden, ami az extenzív időszakban jó, illetve elfo­gadható volt, ma már visz- szahúz, gúzsba köt. Teljesen természetes az igény, hogy a reform a társadalom egész területén, a pártirányításban is érvényesüljön. Ki kell dol­gozni egy olyan koncepciót, amelyben megtalálják helyü­ket az ágazatok, s ehhez szervesen kapcsolódhatnak a gazdasági egységek. Közpon­ti koncepció nélkül elképzel­hetetlennek tartom a jó gaz­daságot. A gazdálkodóknak folyamatosan érezniük kell, hogy van-e rájuk szüksége a társadalomnak, vagy. nincs. A veszteséggel.dévekénykedő üzemek dolgozói se azt érez­zék. hogy őket csak megtű­rik. Arra kell törekedni, hogy ők is találják meg a helyüket a gazdasági szférában, ezt pedig a piacmechanizmusnak és a gazdaság törvényszerű­ségeinek kell biztosítani. Kevesebb határozatra van szükség. Meg kell szüntetni azt a kétarcú gyakorlatot, melyben egyfelől megfogal­mazzuk a célt. de nyomban szervezeteket hozunk létre az irányításra. Régi tapasztala­tunk, hogy a szervezetek nemhogy segítenék, hanem akadályozzák a végrehajtást. És mindezt nem olcsón te­szik! Pénzben ki nem fejez­hető viszont az a kár, ame­lyet törekvéseikkel okoznak. Talán megfelelő példa erre, hogy a „gyermek” születésé­nek pillanatában, azaz a me­zőgazdaság szocialista átszer­vezésekor — amikor azok működtetésének feltételei alig-alig voltak meg — csak hat állami szerv vett részt a „bábáskodásban”. Napjaink­ban pedig — amikor a ..gye­rek” felnőtté vált, 24 állami szerv és 6 jogosítvánnyal ren­delkező vállalat keseríti a mezőgazdasági szövetkezetek életét, fékezi az eredménye­sebb munkát, fokozza terhe­it. A hatóságok nagy része helyi illetőségű dolgokkal foglalkozik. (Energiafelügye­let, közlekedési felügyelet.) Természetes és sürgető az igény: vagy szűnjenek meg, vagy alakuljanak át szolgál­tató vállalatokká. A pártirá­nyítás fejlesztésétől tehát azt várom, hogy az ne emeljen terelő falakat! A pártnak fel kell készítenie tagjait, hogy a régebben felépített korláto­kat is bontson. Például, hogy nemcsak az állami tulajdon szocialista, hogy a gyanakvást hárítsuk el a kétkedőktől, akik ellenzik a külföldi vaigy magántőke termelésbe voná­sát; hogy nemcsak az a ha­tékony, ami nagy, hogy nem­csak az a jól szervezett, amely már monopóliummá emelkedett; hogy engedjünk teret a valódi vállalkozói kö­zösségeknek, melynek termé­szetes velejárója a jövede­lemkülönbségek megléte is. Csak a jobb munkát béní­tó intézmények, továbbá a tudati korlátok bontásával, új tilalomfák nélkül tudom el­képzelni az ország helyzeté­nek javítását. II pártegység Igazi próbája a cselekvés Gyenes András, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsá­gának elnöke a pártértekez­letet megelőző vitákról el­mondta: azok hozzájárultak helyzetünk tisztázásához, a tennivalók számbavételéhez és kifejezésre juttatták a cselekvőkészséget és a ten- niakarást. — Ezeket a vitákat alapjá­ban a józanság, a felelősség- érzet és az elkötelezettség jellemezte. Arról nem vitáz­tak, hogy szocializmus épül- jön-e hazánkban, de arról igen, hogy a szocializmus mi­ként épüljön, milyen legyen. Azt nem vitatták, hogy a párt vezesse-e a szocialista építőmunkát, de arról vitat­koztak, hogy a párt miként vezetheti azt a legeredmé­nyesebben. Nem vitatták szö­vetségi hovatartozásunkat, de vitatkoztak arról, hogyan le­hetne a kapcsolatainkat gyü­mölcsözőbbé tenni.' A következőkben a párt megújulásáról szólt, arról, hogy vezető szerepének be­töltéséhez szükség van esz­mei, politikai, szervezeti és cselekvési egységére. A pártegység igazi próbája a cselekvés, a határozatok végrehajtása, mert akkor de­rül ki, hogy csakugyan egy­ségre jutottunk-e. Az egység erősödésének ma különösen fontos követelménye a párt- szervek és -szervezetek ön­állóságának növelése és ezzel párhuzamosan a kommunis­ták önálló gondolkodása, fe­lelősségvállalása és cselekvé­se. Természetesen a nézetek és tettek sokféleségével a pár­ton belül is számolnunk kell, hiszen egy sok száz ezres lét­számú szervezetet nem lehet úgy tekinteni, mintha annak tagjai beprogramozott auto­maták lennének. De arra szükség van, hogy az alap­kérdésekben, a párt politiká­jának elfogadásában, annak hirdetésében, képviseletében és védelmezésében egyetértés legyen, és nem utolsósorban a közös elvek és akarat alap­ján egy irányba hatóan cse­lekedjünk. — Az állásfoglalás-terve­zet megerősíti, hogy a de­mokratikus centralizmus pár­tunknak továbbra is fontos működési elve. Helyeseljük a Központi Bizottságnak azt a véleményét, hogy ennek az elvnek korszerű értelmezése és gyakorlati alkalmazása még további munkát igényel. Ez azért szükséges, mert az utóbbi időben gyakran talál­kozunk a demokratikus cent­ralizmus eltérő magyarázásá­val, sőt félremagyarázásával is. Hallani olyan véleménye­ket, hogy „nálunk az a baj, hogy túlságosan nagy a de­mokrácia”, s akik ezt mond­ják, ebben látják minden la­zaság okát. Mások arról pa- naszkokdnak, hogy túlzott a centralizmus. Vannak, akik a demokra­tikus centralizmust a „ke­mény kéz” eszközének vélik, ami szerintük egyet jelent a központi szervek akaratának tűzzel-vassal történő érvé­nyesítésével. Megint mások szerint a demokratizmus a helyi döntésekre, a centraliz­mus pedig a központi hatá­rozatokra vonatkozik. Ezeken a csapásokon haladva egye­sek eljutnak odáig, hogy „nincs is már szükség a pártban a demokratikus centralizmusra”, mert úgy­mond „elavult, anakroniszti­kus”, a szektás, dogmatikus idők csökevénye. Az ilyen nézetek természetesen elfo­gadhatatlanok, mert anarchi­ához vezetnének. A továbbiakban a többségi döntés elvének érvényesítésé­ről, a kisebbségi vélemény fenntartásának lehetőségé­ről beszélt: — Indokolt — ' mondotta a többi között —, hogy a kisebbség véleményét gondosan mérlegeljük, de azt sem kell kizárni, hogy a ki­sebbségben maradtak újólag átgondolva álláspontjukat, el­jussanak annak korrigálásá­hoz. — A Központi Ellenőrző Bizottságnak az a tapasztala­ta, hogy pártunk tagságának döntő többsége eleget tesz önként vállalt kötelezettsége­inek, gyakorolja jogait és ne­hezebb körülmények között is becsülettel teljesíti köte­lességét. Az egész pártra ár­nyékot vet azonban annak a kisebb hányadnak a maga­tartása, amely lazítja, sőt megsérti a párt fegyelmét. Sajnos, róluk sokkal többet beszélnek, mint azokról, akik fegyelmezetten élnek és dol­goznak. Ha a számokat néz­zük — mármint azt, hogy hány párttagot vonunk fele­lősségre — ez a taglétszám­nak kis töredéke, 0,6—0,8 százaléka, számszerűleg mintegy évi 6000 fő körül mozog. Miközben látjuk és méltá­nyoljuk a jó példákat, azt sem hallgathatjuk el, hogy lazult a pártfegyelem, ami megmutatkozik eszmei, poli­tikai megnyilvánulásokban és etikai kérdésekben is. Nőtt azoknak a száma, akik nem vállalják a párt politi­kája melletti nyílt kiállást, a politika védelmét, cselekvő támogatását. Akadtak olyan párttagok is, akik a pártpo­litikájával szembehelyez­kedtek, a párt ügyeit illeték­telen körökben vitatták. Sajnos, az erkölcsi lazulás a párttagok egy részét is érinti. Körükben is előfordul munka nélküli jövedelem- szerzés, spekuláció, ügyeske­dés, megvesztegethetőség, a közös vagyon tékozlása, jog­talan előnyök igénylése és elfogadása. A párttagság és a közvélemény különösen el­ítéli, ha ezekben vezető be­osztású személyek a vétke­sek. Akik ilyen cselekmé­nyeket követnek el, azok az anyagi kár mellett súlyos po­litikai kárt is okoznak. A Központi Ellenőrző Bi­zottság álláspontja, hogy a jövőben az eddiginél is kö­vetkezetesebben és szigorúb­ban kell eljárni mindazokkal szemben, akik visszaélésekkel rontják a közmorált, sértik a pártfegyelmet. A számonké­rés elodázása, a vétkesek mentegetése, az elnézés és a megalkuvás nem tűrhető el. Előtérbe kerül a művelt, kezdeményező ember Pál Lénárd, a Központi Bizottság titkára felszólalá­sában hangoztatta: az új gondolkodásmód nélkülözhe­tetlen a szocializmus vonzó, humanista céljainak megva­lósításához, nem jöhet létre parancsra, nem lehet csupán néhány ember alkotása, nem alakulhat ki máról holnapra. Az új gondolkodásmódot a társadalom valamennyi réte­gében meglévő szellemi erő alkotó kibontakoztatása ala­kíthatja ki és teheti haté­konnyá. Ebből kiindulva szólt arról: ma mindenütt előtérbe kerül a művelt, kezdeményező, szu­verén gondolkodású, innová­cióra,’ együttműködésre ké­pes, kockázatot vállaló sze­mélyiség. El kell ismerni, a hazai társadalmi légkör hosz- szú időn át nem kedvezett ennek a típusnak sem a gaz­daságban, sem a politikában. Ma jobb ugyan a helyzet, de az elmaradás nagy, és sok mulasztást kell pótolni. Látni kell, a mai értelmiség arculatát a humán értelmiség mellett döntő módon határoz­za meg az anyagi javak ter­melésében közvetlenül részt vevő műszaki és agrárértel­miség, továbbá a fizikai munkát is végző ipari és me­zőgazdasági munkásértélmi- ség. Az emberi tényező formá­lásában meghatározó szerepe van az iskolai oktató-nevelő munkának, amelynek színvo­nalától, hatásosságától függ mindaz, ami a későbbi élet­vitel, életstílus kialakításá­ban döntő szerepet játszik. A felsőoktatás kiemelkedő­en fontos társadalmi, gazda­sági funkciója ma mindenki számára világos. A magyar oktatási intéz­mények munkáját a nemzet­közi közvélemény több terü­leten kedvezően minősíti. A természettudományok tanítá­sának eredményességére vo­natkozó nemzetközi vizsgá­latok szerint a magyar közép- iskolások az élmezőnyben foglalnak helyet. Jó a véle­mény az agrár-felsőoktatás­ról, az orvosképzésről. Mind­ez azonban nem nyugtathat meg bennünket. Tapasztal­juk, hogy nem javult kielégí­tő mértékben az oktatás ered­ményessége, romlott felsze­reltsége, elmaradtak az elő­irányzott fejlesztések, de kés­lekedtek a szervezeti és tar­talmi korszerűsítést szolgáló — az anyagi feltételektől ke­vésbé függő — intézkedések is — mondotta. Az oktatást — a népgazda­ság szelektív fejlesztése szempontjából — „húzóága­zatnak” kell tekinteni, és minél hamarabb ennek meg­felelően kell biztosítani ellá­tottságát is. A gazdaság szer­kezetváltásának kényszere sürgeti a szerkezetváltást az oktatásban is. Az iskolarend- sier fejlesztése mellett nagy figyelmet kell fordítani az átképzésre és a továbbkép­zésre, a tanfolyami szakokta­tásra. A gazdasági eredményektől nyilván nem ■ függetlenül, de minél előbb növelni kell a felsőoktatás korszerűsítésére fordítható összegeket, és fo­kozatosan emelni kell a hallgatói létszámot is. A fejlesztés megvalósításá­hoz természetesen nélkülöz­hetetlen a pénz, de önmagá­ban nem elegendő. A pénz mellett, vele egyenrangú fon­tos tényező a felsőoktatási in­tézmények belső fejlesztésére irányuló tevékenység. A tudományos kutatások­ról szólva kifejtette: a jövő­ben megkülönböztetett figyel­met kell fordítani az alapku­tatásokra, amelyek — sajná­latos módon — az utóbbi időben visszaszorultak. Ezen a területen sok kiváló ma­gyar kutató működik, érde­künk és kötelességünk mun­kájuk támogatása. A továbbiakban hangsú­lyozta: a kultúrpolitika re­formja elképzelhetetlen a kultúra demokratizálása nél­kül, amelynek alapvető cél­ja, hogy a művelődési lehető­ségek, a kulturális értékek legszélesebb körben jussanak el a társadalom minden cso­portjához, rétegéhez, vala­mennyi állampolgárhoz. Sza­kítani kell azzal a szemlélet­tel és gyakorlattal, amely sze­rint az államigazgatás önma­gában elég bölcs ahhoz, hogy képviselje a társadalom és valamennyi közössége érde­keit. Ki kell alakítani az ok­tatási és művelődési intéz­mények demokratikus irányí­tásának új formáját és testü­leti kereteit. Fontos feladatként jelölte meg a párt új kultúrpolitikai koncepciójának kidolgozását, amelynek az új helyzethez igazodóan foglalkoznia kell a művelődés társadalmi sze­repével, feltételeivel és intéz­ményeivel; és új felfogásban meg kell határoznia a tudomá­nyos kutatás, az oktatás, a művészet egymással is össze­függő fejlődési folyamatai­nak politikai kezelésére vo­natkozó főbb elveket. ★ A vitában felszólaltak még: Panker Mihály, a Rába Ma­gyar Vagon- és Gépgyár gép­lakatosa. fődarusa; Szabó Ta- másné, az Országos Kereske­delmi és Hitelbank kiskun- halasi fiókjának vezetője; Rajki Sándorné, a Gagarin Hőerőmű pártbizottságának titkára; Barta György, a Bu­dapesti Műszaki Egyetem pártbizottságának titkára; Bleier Katalin, a Kontakta Alkatrészgyár szentesi gyá­rának szakmunkása; Meny­hárt Lajos, az MSZMP Deb­recen Városi Bizottságának első titkára; Dudla József, az MSZMP Borsod-Abaúj­Zempién Megyei Bizottságá­nak első titkára; Karvdlits Ferenc, az MSZMP Zala Me­gyei Bizottságának első titká­ra; Fejesné Jenei Csilla, a Marx Károly Közgazda­ságtudományi Egyetem hallgatója; Kázsmér János, a Videoton Elektronikai Vállalat vezéri gazgatója; Antalóczy Albert, az MSZMP Komárom megyei Bizott­ságának első titkára; Leto- vai Ildikó, a Hazafias Nép­front Nógrád megyei Bizott­ságának titkára; Pataki Atti­la, a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat pártbizottságának titkára és Szabó István, az MSZMP Szolnok megyei Bi­zottságának első titkára. Az értekezlet első munka­napján az elnöki tisztet Lá­zár György, Csehák Judit, Magyar Kálmán és Szabó István töltötte be. ★ A pártértekezlet ma foly­tatja munkáját.

Next

/
Thumbnails
Contents