Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-20 / 119. szám

2 Kelet-Magyaroraág 1988. május 20. FOTÓSOK FEHÉRGYAR­MATON. Csaknem fél évti­zede, hogy Fehérgyarmaton a hangszeres oktatás kibővült a fúvós és ütős hangszerek­kel. A kezdeti lelkesedés sze­rencsére nem csökkent, s a város üzemei, intézményei is örömmel fogadták annak a gondolatnak a megvalósítá­sát, hogy fúvós zenekart ala­kítsanak Fehérgyarmaton. Az Áfész, a termelőszövetkezet, s a kultúra érdekében akkor áldozni kész más közösségek áldozatvállalása eredményes volt. A zenekari felszerelé­sek a városi művelődési köz­pont irányításával avatott kézbe kerültek. Az elmúlt években két or­szágos arany minősítés je­lezte Bárány Béla zenetanár munkájának elismerését. Nem múlhat el ünnep Fe­hérgyarmaton, illetve a vá­roskörzetben a fúvósok köz­reműködése nélkül. A zene­iskolások közül többen ma már konzervatóriumi növen­dékek Miskolcon illetve Nyíregyházán, s más közép­fokú zeneiskolákban. A nyár beköszönlével, ki­használva a festői Kossuth- parkot, térzenével szórakoz­tatják a városlakókat, vendé­geket. A májusi békehónap több rendezvényén működte^ közre. A hónap végén' pgdíg a városi művelődési központ­bán rendezendő hangverse­nyen igyekeznek bizonyítani szakmai fejlődésüket, mert azt szeretnék, hogy akadjon vállalkozó, aki „felruházza” a zenekart. Dalosünnep Szép hagyományt folytat­nak a Tisza-parti dalostalál­kozó rendezői — a Tiszavas- vári Városi Tanács és a he­lyi művelődési ház, valamint a Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ —, amikor alkalmat teremte­nek megyénk több jeles kó­rusának a bemutatkozásra, szakmai tapasztalatcserére. Május 21-én, szombaton tartják a dalosünnepet hat énekkar részvételével. Délután 3-kor kezdődik az első koncert, amely előtt a város vezetői köszöntik a da­losokat. A hangversenyen a művelődési házban fellép a fehérgyarmati pedagóguskó- rus Szárazné Szabó Marian­na, a kisvárdai pedagóguskó­rus Somorjai G. Lehel, a má­tészalkai pedagóguskórus Csányi Ottó, a vásárosnamé- nyi Liszt FerencKórus Ivá- nyi Tamás és a tiszavasvári vegyes kar Gebri József ve­zényletével, valamint a besz- tercehányai- pedagpgus-ének- k*r. Díszhangversenyt tartanak este 8 órai kezdettel a tisza­vasvári református templom­ban is, ahol a délután sze­replő együttesek közül a má­tészalkaiak, a vásárosnamé- nyiak, a besztercebányaiak és a tiszavasvári csoport műso­rát hallhatja a közönség. barkósokról szól... Párbeszéd filmklub Színháznaptár Négy darabból kilenc elő­adást tart a Móricz Zsigmond Színház társulata a követke­ző napokban. Május 21-én szombaton este 6 órai kez­dettel a Diákszerelmet játsz- szák a Kiss Mányi-bérletben, a Stúdiószínpadon , pedig a Szapphót bérletszünetben. Hétfőn, kedden- és csütörtö­kön Moliére vígjátékát, A fösvényt adják elő, 23-án 6- kor a Latabár-, 24-én a Rad- nóti-bérletben. A Micimac­kóval hétfőn mennek tájelő­adásra: Kisvárdán kétszer mutatják be a gyerekeknek a kedves mesefigura kalandja­it. Ezt a művet a színházban 25-én szerdán láthatják a gyerekek délután fél három, illetve öt órai kezdettel. Elmarad a mára hirdetett előadás, a jegyeket vissza­váltják, vagy más alkalom­ra cserélik, és tájékoztatja a színház a Móricz- és a Mol­nár Ferenc-bérletek tulajdo­nosait, hogy bérletük A fös­vényre, a május 26-i elő­adásra érvényes. A nyíregyházi Váci Mihály Me­gyei-Városi Művelődési Központ programjából. Rendezvények: a Pódium bér­leti sorozat május 23-i előadá­sán Almási Éva, Balázs Péter és Balázsovits Lajos szerepel. Ze­nés műsoruk címe Egy szoknya, két nadrág. Május 25-én a Be­széljünk a színházról cimű soro­zatban Gellért Péter az Ármány és szerelemről tart előadást. Klubok-körök: Az önismereti kör és a Nyíri AFK tagjai talál­koznak május 20-án. A Koper­nikusz Kör május 21-én várja az érdeklődőket. Ugyanezen a na­pon mentálhigiénés tanfolyam is lesz. A kísérleti versszínpad má­jus 22-én tartja foglalkozását. A kaktuszgyűjtők körének és a fő­iskolai fotóklub tagjainak össze­jövetelét május 26-án rendezik meg. Tánc. Nosztalgiadiszkó május 20-án és 21-én lesz. ifjúsági disz­kót május 22-én és 26-án rendez­nek. A pszichológus május 23-án és 25-én várja a tanácskérőket. Tárlatok: Seres Géza fotómű­vész tárlatát a fotógalériában május 30-ig, az iserlohnl mű­vésztelep kiállítását a Pál Gyula- teremben pedig május 31-ig te­kintheti meg az érdeklődő közön­ség. A művelődési központ a Ma­darak és fák napjának program­jait május 21-én szombaton dél­előtt 9 órától Jósavárosban. az 1- es számú gyakorló Általános Is­kolában, illetve az előtte lévő té­ren rendezi meg. A következő napokban folytatódik a nyíregyházi Párbeszéd filmklub által be­mutatott filmek sorozata. Május 24- és 25-én a bako- ."vinai székelyek sorsáról szóló Sír az út előttem című filmet játsszák, ezúttal a nyíregyhá­za videoházban. Kedden az első és a második részt, szer­dán pedig a negyedik részt vetítik. A 25-i fél hattól kez­dődő filmklub vendége Sára Sándor, a film rendezője, akivel beszélgetni lehet. A jövő héten még egy izgalmas filmet is bemutatnak. Vitézy Lothár László műfordító­val, a Pen klub titkárával ta­lálkozhatnak az érdeklődők május 22-én, vasárnap 10 órától. A megyei művelődési központ és a megyei írócso­port rendezvényét ezúttal is Nyíregyházán, a művelődési László Ügy érezte, szabadon él című dokumentum-alkotá­sát, amely a narkósokról szól, május 26-án látható majd a Béke moziban fél nyolctól. Júniusban három további film nézhető meg. Június 4- én Kása Ferenc A másik em­ber, június 6-án Almási Ta­más Szorításban, június 9-én pedig Ember Judit Pócspetri című filmje látható újra Nyíregyházán. A vetítéseken, illetve az azt követő beszél­getéseken részt vesznek a filmek alkotói is. központ klubkávéházában rendezik meg. Az irodalmunk nemzetközi kapcsolatairól és a magyar Pen klub tevékeny­ségéről folytatott beszélgetést Katona Béla irodalomtörté­nész vezeti. Egy Lord —Szombathelyről Péld» nélkül álló pályafutás — írhatnánk a szombathe­lyi Lord együttesről, ha a magas főváros falainak bevéte­lében meg nem előzte volna őket az akkor még miskolci Edda. (A Lord azonban továbbra is megmaradt „vidéki” zenekarnak.) A hard-rock csapat előbb kishatármenti for­galomban tette ismertté nevét. Később pedig — miután Ausztriában már megjelent nagylemezük — itthon is ki­adtak egy LP-t. Azóta a műfaj kedvelői előkelő helyen jegyzik nevüket. Hogy megérdemelten-e, arról május 21-én, a sóstói ifiparkban személyesen is meggyőződhetünk, este nyolc órától. Nem kérhető vissza a pénz Szerte az országban, s így a mi megyénkben is számos vízműtársulat alakult a nyolcvanas évek elején. Mára jó részük — teljesítvén eredeti céljukat — feloszlott. A víz­műtársulatok megszűnésével pedig az az állampolgár, aki — egy országosan elterjedt félreértésnek áldozatul esve — a törvényesnél több vízműtársulati díjat fizetett, a jelek szerint pénzét senkitől sem követelheti vissza. A jogutó­dok ugyanis nem felelősek az előd hibájáért. Azok a vízműtársulatok, amik már megszűntek, fel­használták mindazt a pénz­összeget, amit — esetenként — helytelenül elkértek a ta­goktól. Jogorvoslatra csak annak az állampolgárnak van lehetősége, aki a még létező vízműtársulat tagja, vagy érdekelt a közművesí­Az Országos Vízügyi Hiva­tal elnökhelyettese által alá­írt állásfoglalás immáron kö­telező útmutató minden víz­műtársulatnak. A törvényt sértő félreértés okairól, és a vízműtársulati díj helyes megállapításáról kértünk tá­jékoztatást a megyei tanács építési és vízügyi osztályá­nak munkatársától, Zlota Jó­zseftől. — Miért állapíthatták meg ■helytelenül a vízműtársula­tok a társulati díjat? — Nem minden vízműtár­sulati díjat állapítottak meg rosszul, s ez a félreértés nem volt szándékos. Az Országos Vízügyi Hivatal 1978-ban ho­zott rendelkezését mindenütt az országban félreértették. A beépítetlen telekre vonatko­zó jogszabályt alkalmazták a beépített telkekre is. Magá­ról a jogszabályról egyébként 1985-ben a Legfőbb Ügyész­ség is megállapította, hogy törvényességi szempontból nem kifogásolható. A társu­latok az alapszabályukban meghatározott érdekeltségi arányokat állapították meg helytelenül. Mivel azonban az állami hozzájárulás összege ezzel nem változott meg, a megszűnt vízműtársulatok jogutódjaitól már nem lehet kérni a visszafizetést, és az államtól sem. — Miként kellett volna helyesen kiszámítani a be­épített telek tulajdonosa ál­tal fizetendő társulati hoz­zájárulás nagyságát? — A beépített telek nagy­sága nem számít, csak az, hogy hány fogyasztói egység (ház, lakás, műhely) van az ingatlanon. Eszerint kell ki­számítani, hányszoros hozzá­járulást fizessen a vízműtár­sulat tagja, vagy az érdekelt. A régi helytelen gyakorlat az volt, hogy a beépített in­gatlanokra aszerint vetették ki a víz bevezetésének a dí­ját, hány építési telekre le­hetett a helyi szabályok alapján felosztani az ingat­lant. Ez a jogszabály viszont a beépítetlen telkekre vonat­kozott, és vonatkozik ma is. A különleges esetek termé­szetesen különleges elbírálás­ban részesülnek: ha például a telek tulajdonosa ingatla­nára nem házat, hanem mű­helyt épít, s műhelyében többszörösét használja föl az átlag vízmennyiségnek, en­nek arányában többszörös hozzájárulást is kell fizetnie. tésben. A tag a vízműtársu­lattól kérheti, hogy fizessék vissza a pénzét, ha valóban helytelenül, a többszörösét kérték tőle annak, ami tör­vényes. Az érdekelt viszont a helyi tanács pénzügyi szak- igazgatási szervéhez fordul­hat a kérelmével. Ezek után már csak egy kérdésünk maradt: miért tellett évekbe, míg felfedez­ték, hogy országszerte félre­értették a jogszabályt? (t. m. L) Áutogramosztás Icözban Koncz Zsuzsával Ez alkalommal sem okozott csalódást rajongóinak Koncz Zsuzsa. Szerdán este .Nyír­egyházán, a megyei művelő­dési ház hangversenytermé­ben igencsak forró lett a hangulat, amikor új, „Fordul a világ” című nagylemezének dalai után fölcsendült a Ha én rózsa volnék, a Kertész le­szek, a Mama, kérlek. Tet­szett a közönségnek a korta­lan énekesnő megszokott, diszkrét eleganciája, közvet­lensége, a kísérő zenészek — Dolák-Saly Róbert, Lengyel- fi Miklós, Lippányi Gábor, valamint a két régi „bútor­darab”, Móricz Mihály és Né­meth Oszkár — jókedvű já­téka. Egy pillanatra ugyan meg­fagyott a hangulat, amikor Koncz Zsuzsa közölte: ven­dége, Bródy János magán- természetű ügyei miatt nem tudott eljönni. Egész biztos sokan gondoltak arra, hogy „már megint egy hakni, ame­lyikről az egyik, közönség­csalogató név lemarad”, amikor megjelent a színpa­don egy hasonlóan jól csengő név tulajdonosa, Sztevano- vity Zorán. A két fellépés közötti szü­netben, az autogramkérők meg-rnegújuló rohaftia köz­ben arról érdeklődtünk töb­bek között az énekesnőtől, hogy mi módon válogatja meg a dalait. — A szövegeket általában most is Bródy írja, a zenét pedig újabban Bornai Tibor. Ismerik a stílusom, tudják, hogy a „politikus” számokat kedvelem, és ami nem tet­szik, azt nem vagyok hajlan­dó elénekelni. így hát eleve olyat kell írniuk, ami az én ízlésemnek megfelel. — Mikor járt utoljára Nyíregyházán? A tárgyalóteremből Nyitva hagyták az ablakot Kik és hogyan hatoltak be valójában a Csengeri Álta­lán» »Iskolába november 9- én ÍP.'oZaka? A kik kérdésre a válasz: a többszörösen bün­tetett helybéli Lingura Béla, valamint a lopás bűntette miatt egyszer már felelősség­re vont fiatalkorú L. Zoltán. Az akció kezdeményezője a tizenhét éves fiú volt, aki­nek nem esett nehezére meg­győzni húszéves barátját, hogy hatoljanak be az isko­lába és szedjenek össze min­den kezük ügyébe akadó ér­téktárgyat. A véletlen a se­gítségükre sietett, ugyanis* nyitva felejtették a fizika­szertár ablakát, így a fiatal­embereknek még üveget sem kellett törni, zárat sem kél­lett felfeszíteni, hogy bemász­hassanak. A tanári szobánál történt egy kis fennakadás, mert an­nak viszont zárva volt az aj­taja. Túltették magukat ezen az apróságon, felfeszítették az ajtót, s mivel már annyira belejöttek a munkába, egy­úttal az igazgatói iroda ajta­ját is feltörték. Könnyűszer­rel rátaláltak a páncélszek­rény kulcsára és fáradozásu­kat siker is koronázta, ugya­nis a széfben 36 ezer forintra bukkantak. Ha már ott jár­tak az iskolában, nem mu­laszthatták el, hogy ne szed­jenek össze néhány zsebszá­mológépet és egy kvarcórát. Lingura Béla egy rendbeli, dolog elleni erőszakkal elkö­vetett lopás bűntette és több rendbeli lopás vétsége miatt mint társtettes, végrehajtan­dó szabadságvesztés-bünte­tést kapott: két éven keresz­tül törheti a fejét a fegyház- ban a zárfeltöréseken. L. Zoltán ezúttal 3 év próbaidő­re felfüggesztett 1 évi fiatal­korúak fogházbüntetést ka­pott. Az ítélet jogerős. B. A. — Szólókoncerten körülbe­lül két éve, de ősszel itt vol­tam Zoránnal a tanárképző főiskolán. Nagyon jólesett egyébként, hogy Zorán kise­gített a bajban és ideutazott Pestről a tegnapi kisvárdai és a mai koncertre, Bródyt helyettesíteni. — Hosszú haj, kevés smink, sötét színű ruhadara­bok, lehetőleg nadrág. Ez Koncz Zsuzsa? — Külsőségekben igen. A hajam így szeretem, ahogy van, festéket csak annyit te­szek magamra, amennyi fel­tétlen szükséges és a fekete — no meg a fehér — a ked­venc színem. — Hol lesz az egyhónapos turné következő állomása? — Csütörtökön pihenőnap, aztán Miskolcon lépünk fel, remélem, olyan sikerrel, mint itt, Nyíregyházán. Bartha Andrea FÉLREÉRTÉS VOLT... Irodalmi presszó

Next

/
Thumbnails
Contents