Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-19 / 118. szám

1988. május 19. Kelet-Magyarország I Plusz Ha tévém nem sugá­rozná az égi jeleket egy idő óta, akkor 1.: nem len­nék kialvatlan, 2.: talán nem tudnék mit kezdeni a magyar tévé MTV PLUSZ kísérleti adásával. Előbbi: magánügy, az utóbbi azon­ban megér néhány monda­tot. Kedden kezdődött, és egyelőre? — tíz napig tart a kettes programon a kí­sérlet, melynek kezdeti eredményei több, mint biztatóak. Szembetűnő, hogy az új adás szerkesz­tői sokat tanultak a nyu­gati, jóval fejlettebb tele­víziózástól. Első nap két szuper műsorvezető, End­rei Judit és Horváth János szoktatott bennünket az újhoz. Filmsorozatok, minden­nap egy rész. Híradó há­rom nyelven. Naponta egy óra pop. Különböző kvíz­játékok. Friss információk. Mindez kellemes, oldott légkörben. Érdekesség, hogy az MTV PLUSZ ma­ga tartja el saját magát. Ezért aztán például az időjárásjelentéseket a Sony, az egyik vetélkedőt az Országos Kereskedelmi és Hitelbank finanszíroz­za — jól láthatóan. (És olyan cégeket is reklámo­zott kedden Endrei Judit, mint a KELET-Szövker., vagy éppen a Vígvándor fogadó!) Lehet, hogy kizá­rólag a Sky hatására, de még az sem zavart, hogy a Birodalom RT. című film­sorozat vetítése is meg­szakadt egy röpke reklám erejéig. Fintoroghatnánk, hogy pfúj, mindenütt az üzlet, .de ne tegyük. A tévézés eddig is rengeteg pénzbe került, csak nem tudtunk róla sokat. Most láthatjuk a gazdasági háttér egy szeletét is. Egye fene a sok reklámot, nem érdekel. Mert az eredmény, a mű­sor valóban plusz, jelentős plusz az eddig megszokot­takhoz képest. Annyira, hogy az MTV PLUSZ megérdemelne sokszor tíz napot is. Egy évben 36,5- szer tíz napot is. (pd) Telelottó- nyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a májusi telelottó adatai a nye­reményilleték levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt, 4 talála­tos szelvény 66 darab, nye­reményük egyenként 136 360 forint, 3 találatos szelvény 3941 darab, nyereményük egyenként 1142 forint, 2 talá­latos szelvény 104 100, nyere­ményük egyenként 43 forint. A közölt adatok nem végle­gesek (MTI). Fül-orr-gégészek tanácskozása A Magyar Fül- Orr- Gége- orvosok Egyesülete és a Jósa András Megyei Kórház fül- orr-gége osztálya tudomá­nyos ülést rendez május 20- án és 21-én a sóstói tanácsi továbbképző intézetben. Az országos érdeklődésre számot tartó rendezvényen 57 elő­adás hangzik el a gyermek­kori hallászavarokról, a hal­lásjavítás műtéti lehetőségei­ről és új diagnosztikus eljá­rásokról. Művészetkedvelő úttörők versenye Művészetek vándorút ján címmel rendeztek május 17- én a Nyíregyháza és körzete iskolái részére vetélkedőt a KPVDSZ Művelődési Ház­ban. A tanév során folyama­tosan oldottak meg feladato­kat a tanulók, s a döntőre a legjobbakat hívta meg a vá­rosi úttörőelnökség kulturá­lis szakbizottsága. Kilenc csapat vett részt a verse­nyen, az irodalmi, zenei, kép­zőművészeti kérdések mel­lett voltak játékos, ügyessé­gi próbák is. A versenyt vé­gül a nyírbogdányi pajtások nyerték meg a napkori és nyíregyházi 9. sz. általános is­kola csapata előtt. Oklevél a kapcsolatok ápolásáért A Nyíregyházi Móricz Zsig- mond Művelődési Ház a kár- pátontúli terület és Szatoolcs- Szatmár megye közötti bará­ti kapcsolatok ápolásáért megkapta a kárpátontúLi te­rületi szervek elismerő okle­velét. A kitüntetést május 18- án adta át Ekler György, a megyei pártbizottság titkára Cseh Sándornak, a művelő­dési ház igazgatójának. Év­tizedek óta van jó kapcsola­ta az SZMT művelődési ház­nak a határmenti terület szakszervezetével, s a hagyo­mányok ápolása a kölcsönös együttműködés, látogatások, csereüdültetések során to- váhb erősödik. Ifjú gyógyszerészek versenye A fiatal gyógyszerészek Rozsnyai Mátyás Emlékver­senye, amelyen 250-en vettek részt, és három nap alatt 34 tudományos előadást tartot­tak, szerdán fejeződött be Nyíregyházán. Az eredmény­hirdetést a Váci Mihály Me­gyei-Városi Művelődési Köz­pontban tartották meg, ahol Sákovits József szikszói gyógyszerész vehette át az el­ső díjat, a Rozsnyai-emlék- plakettet. (MTI) KÁBÍTÓSZER-KERESŐ KUTYA. Egy kábítószer-keresésre betanított kutya egy malaysiai gépkocsi belsejét szimatolja a szingapúri határállomáson. (Telefoto — MTI Külföldi Kép­szerkesztőség) TANÁCSOK TURISTÁK­NAK című sorozatunk követ­kező része anyagtorlódás miatt holnapi lapunkban je­lenik meg. MAGYAR RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ: Közvetítések a Alvószünett fi gy '„tisztességes kis alvás” jelentősen növelheti a p. dolgozók munkájának termelékenységét és haté­konyságát az irodákban és üzemekben. Ezt az álláspontot propagálja az elismert francia alvásspecia­lista, Pierre Fluchaire, aki sajnálja, hogy az üzemekben még nincsenek pihenőszobák, ahol lankadt menedzse­rek ötperces kis szunyókálással új erőhöz juthatnának, s a túlterhelt titkárnők nyugodtan lazíthatnának egy keveset — írja az L’Expansion. A kávészünetek helyett, melyek Fluchaire szerint nem sokat használnak, az erősen igénybe vett mened­zsereknek néhány perces alvószünetet kellene engedé­lyezniük maguknak védekezésül a rájuk törő fáradság ellen. Az alvás időnyereséget is jelentene, mivel így az ember az éjszakai alvási szükségletét is megrövidíthet­né. „Az alvásra is ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a táplálkozásra: egészségtelen napi egy fő étke­zés.” Fluchaire nemrég adta ki ötödik könyvét tanulmá­nyainak 20 éves tárgyáról — az alvásról. Az alvási ka­lauz című kötet (Le guide du sommeit) főleg a kereső foglalkozást folytató emberekhez szól. Téziseinek alá­támasztására japán példákra hivatkozik, ahol bizonyos vállalatok főként a vezető munkatársaknak ajánlják a déli alvást, és ehhez megfelelő infrastruktúrát bocsá­tanak rendelkezésre. pártértekezletről Május 20-án, pénteken 9,55 órától a Kossuth Rádió és a televízió I-es programja helyszíni közvetítést ad az MSZMP országos értekezle­tének megnyitójáról. A rádió — a híradások mellett — pénteken, szomba­ton és vasárnap a 12 órakor kezdődő Déli Krónikában, a 18^30 órakor kezdődő Esti MSgazinban és 22 órakor, a Hírvilág című műsorban, va­lamint szombaton 16 órakor a 168 óra adásában hangké­pekben, tudósításokban szá­mol be a pártértekezlet mun­kájáról. A televízió Híradója pénteken, szombaton és va­sárnap 17 órakor; pénteken és szombaton 19,30 órától kb. * 21 óráig; vasárnap pedig 19 órától ad tudósítást, illetve összefoglalót az MSZMP or­szágos értekezletéről. A te­levízió .május 23-án, hétfőn 20,05 órakor Politikáról gön- dolkodva címmel sugároz műsort. (.MTI) Vandalizmus. A képen láthat6 Bethlen Gábor ut­cai hírlapáruda be­tört kirakata csak az egyik példája annak, hogy ml történt ' keddről szerdára virradó éjszaka Nyíregy­háza belvárosá­ban. A másik a gyógypedagógia előtti összetört te­lefonfülke szinte már megszokott je­lenség. Jó lenne, ha nem csak elv­ben, de a gyakor­latban is járnák a város utcáit a rendőrök, ugyan­akkor a „civilek” is jelenthetnék az éktelen csörömpö­lést. (Farkas Zol­tán felvétele) Finn Baráti Kör Sziámi ikrek A Finn Baráti Kör május 20-án délután fél ötkor tart­ja következő összejövetelét, amelyen a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem finn lektora, Irene Wichmann tart előadást a finn nyelvész, Yr- jö Wichmann és magyar szár­mazású felesége, Julie Wich­mann finnugor népeknél tett tanulmányútjáról. Az össze­jövetel ezúttal is a Hazafias Népfront megyei székházának tanácstermében lesz Nyíregy­házán. Sikeres műtéttel sziámi ikerpárt választottak szét Ho Si Minh-város 1. számú kór­házában kedden vietnami or­vosok. A 15 hónapos ikerpár tavaly februárban összenőtt szegycsonttal és hasfallal született, s közös májuk volt. Együttes testsúlyuk az ope­ráció előtt 18 kiló volt. A kórházban 1975 óta ez volt a harmadik ilyen jellegű sike­res műtét. Az operáción je­len volt több külföldi újság tudósítója és felvételt készí­tett az NDN japán televíziós társaság is. ALMAFÄK: Fokozott fertőzésveszély J Az ismétlődő csapadék rendkí­vül kedvező feltételeket teremt az almafa-varasodás fertőzés ki­alakulásának, terjedésének. A gyümölcsfák tartós nedvességbo- rítottsága és a kórokozó téli spó­ráinak tömeges szóródása, vala­mint a korábbi fertőzések követ­keztében már megjelent nyári spórák erős mértékű levél-, il­letve gyümölcskártételt okozhat­nak. A védekezések hatékonyságát, a megfelelő gombaölő szer meg­választása mellett, alapvetően meghatározza a végrehajtás idő­pontja. A NOSZTALGIAMOZI kö­vetkező filmvetítését május 19-én 16 és 18 órától tartják a Váci Mihály művelődési központ hangversenytermé­ben. A Háromszázezer pengő az utcán oímű 1937-ben ké- sziült film fontosabb szerep­lőd: Uray Tivadar, Bárczy Kató, Ádám Klári, Kabos Gyula, Vizváry Mariska. Tekintettel a fokozott fertő­zésveszélyre, a kezelés végre­hajtását felszívódó és kontakt hatásmódú gombaölő szerek kombinációjával — pl. Rubigan 12 EC 0,05% és Dithane M—45 0,2% — javasoljuk. (A Rubigan Plus gyári kombináció, mely fel­szívódó és kontakt gombaölő szert is tartalmaz.) Az ajánlott készítményekkel a védekezést indokolt esetben 6— 1 naponként célszerű megismé­telni. Szabolcs-Szatmár megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás Halálos szipózás Tatabánya külterületén az erdőben Németh Ferenc 20 éves sírásó, helyi lakos egy nejlonzacskóból ragasztó- anyag gőzét szívta be, amely­nek következtében a helyszí­nen meghalt. A rendőrség szakértő bevonásával meg­kezdte a vizsgálatot. (MTI) HÍREK Május IVÖ, MILAN NAPJA Ivó a germán Ivó (tisza­fa, illetve szabad fordítás­ban tiszafából készített íj, ilyen nyíllal felfegyverke­zett harcos) és az Iván név szláv becézöjéböl, az Ivó névből alakult. Ennek je­lentése: Isten kegyelme, ill. Isten kegyelmes. Milán neve szláv eredetű, jelentése: kedves. Névnapok még: Gyárfás, Hajnalka, Imogén, Ince, Ju­lianna, Liána, Mihaéla, Mi­hály, Mikó, Szorina és Zóra. A Nap kél 5 óra 03 perc­kor — nyugszik 20 óra 19 perckor. A Hold kél 7 óra 13 perc­kor — nyugszik 0 óra 24 perckor. Kilencvenöt éve született Bajor Gizi (1893—1951) Kos- suth-díjas, kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tag­ja. a magyar színművészet kiemelkedő alakja. Várható időjárás az or­szág területére ma estig: gyakran lesz erősen felhős az ég. zápor, zivatar vár­ható. A változó irányú szél időnként megélénkül, a zi­vatarok környezetében át­menetileg viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15 fok között, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet csütörtö­kön 20 és 25 fok között ala­kul. (MTI) FÓRUM. Május 19-én Pe- nészleken az érdeklődők a földügyekről, a mezőgazda­ságról, az adózásról és hitele­zésről fórum keretében tehet­nek fel kérdéseket, melyekre a megyei tanács illetékes osz­tályai, az adófelügyelőség és az OTP nyírbátori fiókjának képviselői válaszolnak. A ren­dezvény 19 órakor kezdődik az általános iskolában. JÓTÉKONYSÁGI KON­CERT. Zenekart alapítottak a Móricz Zsigmond Színház fiatal művészei, akik május 22-én 19 órától a színházban mutatják be műsorukat, ame­lyet a rocktörténet gyöngy­szemeiből állítottak össze. Schlanger András, Juhász György, Földi László, Kazár Pál, Gados Béla, Jávor Ta­más és Mátrai Tamás a kon­cert bevételét a „Segíts, hogy segíthessünk” csekkszámlára ajánlották fel. SZIA ÖCSI címmel Eszményi Viktória és Fodor Ákos ad gyer­meknapi műsort május 22-én, va­sárnap 11. 14,30 és 16 órától Nyír­egyházán, a KPVDSZ Művelődé­si Házban. ÁRAMSZÜNET! KÖZLEMÉNY! Értesítjük Nyírbátor, Árpád úti fogyasztóinkat, hogy május 19— 20—21-én hálózatépítési munká­ink miatt áramszünetet tartunk, naponta 8-tól 15 óráig. Kérjük fogyasztóink türelmét és megér­tését. TITASZ V. Nyírbátori Ki- rendeltsége. (1113) BEFEJEZŐDÖTT az a szá­mítástechnikai tanfolyam, amelyet általános iskolai pe­dagógusoknak szervezett a megyei pedagógiai intézet és a Váci Mihály művelődési Központ. A megye valameny- nyi iskolájában van már szá­mítógép, azonban kevés azok­nak a tanároknak a száma, akik értenek is hozzá. A na­pokban véget ért tanfolyam ezen a problémán igyekezett segíteni. A 04 JELENTI Gyermeket ütött el az autó Mozgalmas napjuk volt tegnap a mentőszolgálat embereinek. A reggeli órákban Felsősimán, a termelőszövetkezet fólisátrában lett rosszul egy dolgozó. Kálmán- házán felborult egy tehergépko­csi, vezetőjét fejsérüléssel szállí­tották a kórházba. A Jósaváros- ban közterületen, a körzeti or­vosi rendelő előtt idősebb nő lett rosszul, akin már sajnos segíte­ni nem tudtak, a helyszínen meg­halt. Egy kéthónapos kisgyer­mekhez is hiába hívták a mentőt Nagykállóban. már nem tudtak rajta segíteni. Nagycserkeszen permetszert ivott egy 34 éves fér­fi a lakásán, súlyos állapotban szállították be Nyíregyházára. Délután fél ötkor a megyeszék­helyen az ószőlő utcán egy sze­mélygépkocsi elütött egy 8 éves gyermeket, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A DIVAT RUHÁZATI VÁLLA­LAT felvesz egy könnyűipari műszaki főiskolai végzettséggel rendelkező, a számítástechniká­ban jártas munkaerőt osztályve­zető, valamint egy számviteli és pénzügyi főiskolai végzettséggel, vagy ipari mérlegképes könyve­lői képesítéssel rendelkező dol­gozót csoportvezetői munkakör­be, továbbá egy raktári kisegí­tőt. Jelentkezni lehet: Nyíregy­háza, Csályi F. u. 51. sz. alatt. Portás és éjjeliőr munkakörrel csak nyíregyházi lakosú nyugdí­jast felveszünk. Jelentkezés: a rendésznél. VASVILL Kereske­delmi Vállalat Nyíregyháza, Tün­de u. 7. szám. (1087) Az orvos mondja bete­gének. — Knollné asz- szony, felírtam magának egy receptet. — Ó, doktor úr, maga is annyira szeret főzni? Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: M. MAGYAR LÁSZLÓ Esti ügyelet: 15-124

Next

/
Thumbnails
Contents