Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-16 / 115. szám

1988. május 16. Kelet-Magyarország S A CSALÁDI VETÉLKEDŐ harmadik fordalóját — tehát a döntet — vasárnap tartották Nyíregyházán a megyei-városi művelődési központban. A korábbi fordulókban írásban ver­sengtek a családok, amelyek közfii a tíz legjobb vett részt a tegnapi döntőben, ahol a család mindennapi életével kap­csolatos, valamint játékos feladatokat oldottak meg. A ve­télkedő szervezői — a művelődési központ, a megyei kór­ház egészségnevelési osztálya, a Vöröskereszt nyíregyházi szervezete és a Hazafias Népfront városi bizottsága — aján­dékban részesítették a résztvevőket, az első három helye­zett család pedig értékes díjat kapott. ORSZÁGOS ÉS MEGYEI Színjátszó táborokba várják a fiatalokat a nyár folyamán Dunaföldvárra, Za- laszentgrótra, Debrecenbe és Gergelyiugomyára. A 7—10 napos turnusok során a szín­játszáson kívül a versmon- dás, rendezés és prózamon­dás alapismereteivel is meg­ismerkedhetnek a résztve­vők. Az érdeklődők részletes felvilágosítást kapnak a me­gyei művelődési központ mű­vészeti és műsorrendezési osztályán. MUNKAVÉDELMI VÁN­DORKIÁLLÍTÁST szervezett az ország legnagyobb válla­lata, a MÁV. A leggyako­ribb munkavédelmi problé­mákkal. s a megelőzés mód­jaival foglalkozó kiállítási anyagot a záhonyi állomás kultúrvárótermében tekint­hetik meg az átrakókörzet dolgozói a következő napok­ban. ' HANGVERSENY Pénteken este megtartot­ták záróhangversenyüket a Nyíregyházi 4-es számú Álta­lános Iskola ének-zene tago­zatának idén végző növendé­kei. ötvenhárom leány és fiú mutatta be, hogy meddig ér­tek el az ének-zene birodal­mának meghódításában négy énektanáruk és 18 zeneisko­lai tanáruk segítségével. A huszonnyolc műsorszámból hat volt a háromféle énekka­ré, a huszonkét hangszeres produkcióban pedig 10 zene­szerszámot szólaltattak meg: zongorát, hegedűt, fuvolát, gi­tárt, kürtöt, brácsát, oboát, pikollót, trombitát és vibra- font. Jó néhány kitűnő telje­sítménynek is tapsolhatott a szép számú közönség az is­kola frissen felújított, gyö­SZÁMlTÁSTECHNIKAI TÁBORT szerveznek általá­nos iskolai tanulók részére a Váci Mihály Művelődési Központ munkatársai Nyír­egyházán, a Münnich Ferenc Kollégiumban. Június 13-tól július 2-ig heti váltásban há­rom turnus lesz kezdőknek és haladóknak, akik megismer­kednek a C 16, a C 64. a TV komputer számítógépek keze­lésével, és az IBM XT készü­léken is tapasztalatokat sze­rezhetnek. Jelentkezni a mű­velődési központban lehet. GREGOR JÓZSEF K1S- VÁRDÁN. Az Országos Filharmónia felnőtt bérleti sorozat utolsó hangversenyét rendezik meg Kisvárdán má­jus 17-én 19 órától a zeneis­kola hangversenytermében. Az ária- és dalesten szerepel Gregor József és Farkas Ka­talin, zongorán kis ér P. Szabó Anikó. Heti témánk HELYI HATALOM, önkor­mányzat, demokrácia címmel tart előadást —a Párbeszéd egyesület meghívására — Bánlaky Pál szociológus, az Országos Vezetőképző Intézet igazgatója Nyíregyházán, a Hazafias Népfront megyei bi­zottságának szókházában má­jus 18-án, szerdán este hat órától. SZATMÁRI IRODALMI NAPOK. Ezzel a címmel szer­vez tanácskozást a megyei pedagógiai intézet és a fehér- gyarmati tanács augusztus 16. és 20. között Kölcsey ha­lálának 150. évfordulója al­kalmából. A résztvevők fog­lalkoznak majd a szatmári táj irodalmával, Kölcsey költé­szetével, nevelési elveivel. Lesz lehetőség a vers taní­tásával kapcsolatos tapaszta­latcserére és konzultációra. Jelentkezni lehet május 31-ig a megyei pedagógiai intézet­ben. nyörű dísztermében. Az ifjú zenebarátok közül többek számára az ének-zene tagozat nyolc éve több is lett, mint kedvtelés; a legjobbak már mint a zeneművészeti szakis­kolákba felvett növendékek álltak most a pódiumon. MOZGÁSMÜVÉSZETI TÁ­BOR. Mozgásművészeti tá­bort szervez a tiszavasvári művelődési központ augusz­tus 8. és 18. között. A közép- iskolás korosztály tagjait vár­ják a rendezők, olyanokat, akiket érdekel a klasszikus és a dzsesszbalett, a néptánc, a pantomim, a keringő, a tan­gó, a rumba ... A mozgásmű­vészet' alapjaival megismer­kedni kívánók tájékoztatá­sért — levélben, vagy telefo­non — a tiszavasvári művelő­dési házhoz fordulhatnak. (4440 Szabadság tér 1., tele­fon: 74.) Az önköltséges tábo­rozásra jelentkezési lap is a fenti címen igényelhető, júni­us elejéig. „MŰVÉSZETEK VÁNDOR- ŰTJÁN” címmel vetélkedő­sorozatot hirdetett még az ősszel a városi úttörőelnök­ség az úttörőrajoknak, mely­nek a döntőjét május 17-én 14 órától rendezik meg Nyír­egyházán, a KPVDSZ Műve­lődési Házban. NAGY KÍNÁLAT — ÉS KEVÉS VEVŐ volt a nyíregyházi autópiacon vasárnap. Először tartották a Tokaji úton a ko­csibörzét, sajnos az érdeklődők parkírozására az illetékesek nem gondoltak, holott a város e távoli pontjára főképpen autóval mentek nemcsak az eladók, hanem az érdeklődők is... (jl.) *MIT VEGYEK FEL?” címmel szabó-varró tanfo­lyam lesz május 16-án 15 órától az Ifitanyán. Este 7 órától filmsuli várja a kö­zépiskolásokat. Megyénk gimnáziumai­ban .közel 1500, a szakkö­zépiskolákban 1200 matu- randus kezdi meg ma reg­gel a magyar nyelv és iro­dalom Írásbelivel az érett­ségi vizsgát. Az érettségivel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról a megyei ta­nács művelődési osztályán Rácz Sándor csoportvezető­től és Borbély György fő­előadótól kértünk tájékoz­tatást. — Mi a következménye an­nak, ha valaki nem vállalko­zik az érettségire? — Tavalytól érvényes a döntés: nem adnak ki kö­zépiskolai végzettséget iga­zoló végbizonyítványt, ami a munkábaállásnál okoz gondot, illetve nincs lehető­ség a továbbtanulásra sem. Később, bármikor lehet je­lentkezni az érettségi vizsga letételére. Az érettségi vizsga rend­jében nincs változás, a tit­kosított borítékokat, mely a tételeket tartalmazza, a ta­nár a diákok előtt bontja fel. Az osztályzatokat a szó­beli vizsgán ismertetik. Ha valaki egyest ír, .mehet szó­belire, és ott az összesített érdetnjegyek szerint minősí­tik. Kivétel a magyar nyelv­tan, ha ez elégtelen az írás­belin, akkor a szóbeli előtt egy feladatlapot kell kitöl­teni — sikeresen. Az írás­beli érettségik a héten be­fejeződnek, a jövő héten a közös érettségi-felvételi dol­gozatokat írják, a szóbeli AZ ÉRETTSÉGI érettségik pedig június Sí­től 22-ig tartanaik. A tapasztalatok szerint gimnáziumból a diákok több, mint fele jelentkezik továbbtanulni, és felveszik a jelentkezők felét (a szak- középiskolákból valamivel kisebb ez az arány). Éven­te általában közel kétszá­zan folytatják érettségi után tanulmányaikat szak­munkásképző intézetben, fényképész, kozmetikus és különböző műszerész szak­mákban. — Mi a helyzet a gimnázi­umi érettségivel munkát ke­resőkkel? — Ebben az esztendőben igen nehéz dolguk lesz azoknak a végzősöknek, akik munkahelyet keres­nek, és nincs szakmai ké­pesítésük. Ügy látszik, a szakmunkásképző intéze­tekben és a szakiskolákban tanulmányaikat most befe­jező fiatalok nagy többsé­gére számítanak a munka­helyek, ők zömmel a me­gyében fognak maradni. Nyugtalanító viszont a vég­zős szakközépiskolások pá­lyakezdése, és tragikusnak mondható a szakképzetle­neké, akik gimnáziumban érettségiznek. A legutóbbi adatok szerint a munkahe­lyek a szakközépiskolások közül 327, a gimnazisták közül 187 személy alkalma­zására tartanak igényt — legalábbis ennyit jelentet­tek be a megyei munkaerő- szolgálati irodának. 'Mi lesz a többiekkel, hol kapnak munkát? — ezekre a kér­désekre egyelőre senki sem tud válaszolni. — Tehát egyáltalán nincs kedvező hír? — Remény van, hiszen a gimnáziumokban beveze­tett gyakorlati fakultáció révén a diákok egy része rendelkezik valamiféle elő­képzettséggel, amely ha szakképesítésnek nem is számít, megkönnyítheti a munkába állást. Kiemelke­dik a Kossuth gimnázium Nyíregyházán: példamuta­tó módon szervezik, változ- tatgatják a gyakorlati „fak- tokat” a különféle szak­ágak igényei alapján — pél­dául számítógéphez, műsza­ki rajzhoz értő fiatalokat képeznek. Az élet azt mu­tatja: nagy jelentősége van annak, hogy a gimnáziu­mok vezetősége mennyire tud reagálni a változó kö­rülményekre, amikor fakul­tációt szervez. A jövő útja: akár évről évre újat adni, változtatni, a környező munkahelyek fejlesztése, igényei szerint. (Képünk ta­valy készült egy érettségi vizsgán, a nyíregyházi Vas­vári Pál Gimnáziumban.) Baraksó Erzsébet AIDS és sör A sörivás és általában az alkoholfogyasztás meggyor­síthatja az AIDS kifejlődését, ez derült ki amerikai kísérle­tekből. Bagasra doktor, mik­robiológus és immunológus hat önként jelentkező egész­séges heteroszexuálistól vett le fehérvérsejteket és ezeket laboratóriumban AIDS-vírus- sal tenyésztette. Először olyan sejteket vizsgált, ame­lyeket egy hónapos teljes al­koholmentesség után, majd olyanokat, amelyeket négy- kilenc sör elfogyasztása után 13—17 órával vett le. Kiderült, hogy az ivást követően a ví­rus 25—250-szer gyorsabban szaporodik a vértestekben. (A Vasárnapi Hírekből) kaktuszkiAllítAs volt a hét végén a nyíregyházi Váci Mihály művelődési köz­pontban. A kaktuszgyűjtők nyíregyházi klubjának tag­jain kívül a gyulai és a deb­receni gyűjtők mutatták be legszebb növényeiket. A kiál­lításon vásárolni is lehetett, és szaktanácsadás is volt. ELÜTÖTTE AZ IGAZOLTATÓ ÖNKÉNTES RENDŐRT A REPÜLŐ AUTÓ Több balesethez is riasz­tották a hét végén a mentő­ket. Szombaton a kora dél­előtti órákban egy személy- gépkocsi és egy motorkerék­páros ütközött össze Tiszate- leken. A három sérült egyikét súlyos állapotban szállítot­ták kórházba. Déltájban egy könnyű sérülésnél nyújtottak segítséget a mentők a nyír­egyházi MÁV-pályaudvaron. Délután Új fehértón felborult egy kerékpáros, aki súlyos sérülést szenvedett. Nagykál- lóban egy személygépkocsi borult fel, a balesetnek szin­tén egy súlyos sérültje volt. Este fél tizenegykor Nyírte­lek—Virányos között az árokba borult egy személy- gépkocsi, utasai között egy könnyebb és egy súlyosabb sérült volt. Vasárnap délelőtt Tímárra hívták a mentőket, egy felborult kerékpárost kellett súlyos sérüléssel kór­házba szállítani. A tűzoltóknak szombaton este Baktalórántháza-Űjta- nyán égő, 750 .mázsányi kör­bálázott szalma oltása adott munkát. A tűz okát még vizs­gálják, a baktalórántházi Dó­zsa Tsz kára körülbelül 70 ezer forint. A lángokat a nyíregyházi, a nyírbátori és a mátészalkai tűzoltók fé­kezték meg. Szintén szomba­ton Nyírpazonyban, sás, nád ÓfíP+.t Szerencsére nem gyakori eset, ami szombat este 10 óra tájban történt Nyíregy­háza és Nyírpazony között a 4-es főúton. Rendőrjárőr iga­zoltatott egy önkéntes rend­őr segítségével, s az egyik le­intett autó vezetője, figyel­metlensége miatt későn vet­te észre a megállj jelzést. A már igazoltatás alá vont jár­műnek ütközött és elütötte az igazoltató önkéntes rendőrt, aki szerencsére 8 napon be­lül gyógyuló sérülésekkel megúszta. A szükséges intéz­kedést megtették. Ennél súlyosabb eset tör­tént vasárnap reggel Tyúko­don. A Rákóczi utcán egy személygépkocsit 70 kilomé­teres sebességgel vezetett gaz­dája. A nagy sebesség miatt áttért az út bal oldalára, majd —, hogy korrigálja a hibát —, hirtelen jobbra rán­totta a kormányt. A kocsi át­repülte az árkot és egy la­kás kerítésének ütközve állt meg. A baleset következté­ben a kocsi vezetője és uta­sa súlyos sérülést szenvedett. A ’kocsiban 80 ezer, a kerí­tésben 5 ezer forint kár ke­letkezett. A jogosítványt a helyszínen elvették és bünte­tő eljárást kezdeményeznek a balesetet okozó kocsivezető ellen. KEPEH Május 16., hétfő MÓZES és BOTOND napja Mózes bibliai eredetű név. A nyelvészet mai ál­láspontja szerint az egyip­tomi mes(u), vagyis fiú szó származéka. A Biblia vi­szont úgy tartja, hogy egyiptomi nyelven azt je­lenti ; vízből kihúzott. Botond neve régi magyar személynévből ered. A „bu­zogány” jelentésű bot szó származéka, így jelentése: buzogányos harcos. Névnapját tartja még: Hannibál, János, Nepomuk, Pellegrin, Simon, Szimonet- ta, Ubul és Ugod. I A Nap kél 5 óra 06 perc­kor, nyugszik 20 óra 15 perckor. A Hold kél 4 óra 49 perc­kor, nyugszik 21 óra 34 perckor. Százhúsz éve született Ha­I lastón,- s' Üjpesten esett a fehérterror áldozatául So­mogyi Béla (1868—1920) p'é- | dagógus, szociáldemokrata újságíró, a szocialista taní­tómozgalom egyik elismert vezetője. Várható időjárás az ország területén ma estig: gyakran lesz erősen felhős az ég. Ismétlődő zápor és zivatar is várható. Napközben megélénkül, zivatar idején megerősödik a délkeleti szél. A hőmérséklet kora reggel 9 és 14, délután 19 és 24 fok között valószínű. A MEZŐGÉP Vállalat egyete­mes esztergagépek pótlólagos automatizálásához, NC és CNC vezérlésekben gyakorlott villa­mosmérnököt, vagy üzemmérnö­köt keres felvételre, kiemelt bé­rezéssel. Jelentkezni lehet a vál­lalat személyzeti és oktatási osz­tályán személyesen. Nyíregyhá­za, Rákóczi u. 102. (980) A Kelet-magyarországi TÜZÉP Vállalat 308. sz. baktalórántházi telepére egy éjjeliőrt vesz fel. Jelentkezés a telep vezetőjénél. — A felesége anyag­csere-betegségben szen­ved — mondja az orvos a férjnek. — ó, most már értem, miért akar minden héten új ruhát. Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt • belpolitikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: M. MAGYAR LÁSZLÓ Esti ügyelet: 15-124 4V-- '■ 1

Next

/
Thumbnails
Contents