Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-03 / 104. szám

1988. május 3. Kelet-Magyarország 3 „A baromfiiparban a megtermelt alapanyag értékének növelése, a piaci igényekhez való rugalmasabb alkalmazko­dás szükségessé teszi a magasabb feldolgozottságú termé­kek arányának növelését. Az ipar feladatainak teljesítésé­hez a meglévő vágó-, a kapcsolódó feldolgozó-, hűtő-, fa­gyasztó-, tároló-, csomagolókapacitások fejlesztése indo­kolt.” (A mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a fagazdaság 1988—1990-re szóló munkaprogramjából.) Lengyel építők Fehérgyarmaton Barátság és munka A bővülő szakmunkásképző intézet Fehérgyarmaton. A kisvárdai Hunniacoop Baromfifeldolgozó Közös Vál­lalatnál ugyanakkor évekkel ezelőtt megépítettek egy hul­ladékfeldolgozót, amely azért áll, mert így csak a felvett hitelt kell visszafizetni érte, de legalább nem termel vesz­teséget. Készült egy nyúlfel- dolgozó vonal is, amelyet ha­sonló okok miatt szintén le­állítottak. A gyárban koráb­ban két műszakban is ter­meltek, ma elég egyetlen mű­szak a feldolgozáshoz, a meg­rendelések kielégítéséhez. A közös vállalat alapítói pedig jó néhányszor kifejezték, hogy elégedetlenek az elért eredményekkel, a befektetett pénzük ennél a vállalatnál kevés hasznot hoz. Hosszú távra Az előbbieken van ideje elmélkedni a hírlapírónak, mert az előzetes bejelentés ellenére majd egy órát vára­kozik az előszobában. Türel­mes, mert a nemszeretem vendégek kitikkasztási takti­káját már ismeri. Különben is van alkalma megfigyelni a titkársági forgalmat. Néhány évvel ezelőtt ugyanitt azt re­gisztrálta, hogy a városból érkezett telefon után a tit­kárnő leadta a rendelést: X és Y elvtársaknak ennyi és ennyi kiló májat, mellet, combot stb. csomagoljanak össze — természetesen selejt áron — de azért jó legyen az a csirke. Most csak annyit hallott: a kisterembe terítse­nek hat személyre, a szoká­sosat, amit a vendégek kap­nak. A Hunniacoopnál a belső történetekre még mindig nem borítottak fátylat a dol­gozók — amint az itteni ba­jokról néhány hete beszá­moltunk, a visszatérés ígére­tével. Azóta elbocsátották a volt termelési főmérnököt, aki előzetes letartóztatásban várta, hogy viselt ügyeire fény derüljön. A mezőgazda- sági osztályról is „pániksze­rűen” felmondtak néhányan — úgy tűnik, ők viszik el a „balhét”. A közös vállalat igazgató tanácsa pedig a márciusi rendkívüli ülésén öt évre bi­zalmat szavazott Fazekas Tibor igazgatónak, kötelezve, hogy az új partnerként belé­pett Debreceni Baromfifel­dolgozó Vállalattal közösen ez év nyarára készítsenek egy olyan programot, amely hosszú távra meghatározza a vállalat jövőjét. Extranyereség terve — A jövőről korai lenne még nyilatkozni, de nagyon jó elképzeléseink vannak, amelyekkel a „több lábon” állás stratégiáját valósítjuk meg, kihasználjuk a lehető­ségeinket — kezdi az igazga­tó, majd az idei, már biztos­nak tűnő lehetőségekkel foly­tatja: — Az idén 10—11 mil­lió csirke feldolgozását ter­vezzük, mellette 5—700 ezer pecsenyekacsát, de újdonság, hogy augusztus végén meg­kezdődik a libadarabolás is. Komoly fejlesztéseink való­sultak meg, a rekonstrukció értéke 120—130 millió forint. A hűtőház bővítésével, a hű- tőalagút üzembe helyezésével mód nyílik olyan exportter­mékek előállítására, amelyek extranyereséget hoznak, mint például a filézett mell. Az igazgató kritikus és ön­kritikus egyaránt. A beveze­tőben említett kihasználatlan berendezések hasznosításá­ra a debreceni együttműkö­déstől vár hasznot. Ugyan­csak a két vállalat összefo­gása eredményezheti, hogy a megyében jobb ellátást való­sítsanak meg. Átszervezték a belső irányítást is a jobb ter­melés érdekében. S készül program az anyaggazdálko­dás megerősítésére, a költsé­gek csökkentésére. — A fő gondjaink a ter­meltetésnél keletkeztek. Az említett személyi változások miatt a tenyésztojás-ellátás, a naposbaromfi-termelés, a vágócsirke szállításának üte­mezése az év elején szerző­désekkel nem volt pontosan rögzítve. Akire ennek a feladata hárul, az újonnan kinevezett mezőgazdasági osztályvezető, Váradi István a pártvezető­ségnek is tagja. így kettősen érdekli véleménye az újság­írót. Különben is a párttitkár többször nincs otthon, megle­het, gazdasági munkája mi­att nem tud mindig eleget tenni az első számú politikai vezető feladatának. Nemcsak saját zsebre... — A piaci körülmények okozták a gazdasági nehézsé­geinket — vélekedik Váradi István. — Most viszont majd­nem minden területen történt személyi vagy munkaszerve­zési változás, mindenkinek meg kellett találni a helyét, ez fokozottabb egymásra utalt­ságot, bizonyítást igényel és úgy érzem, jó úton haladunk ehhez. Vagyis egyszerre remény­kedik a szakember és a poli­tikai vezető, aki új helyéről joggal mondhatja el: — Ez a terület az, ahol tényleg van vagy volt lehe­tőség a visszaélésre, de va­lahogy nem bírom elhinni, hogy mindenki csak a saját zsebét nézte. Mindenesetre az ügyészsé­gi vizsgálat megrázta a gyári közvéleményt, bár azt is lát­ni kell, előbb suttogtak házon belül feltételezhető visszaélé­sekről — amelyet belső el­lenőrzés követett ténymegál­lapítás nélkül —, később jött a bűnügyi nyomozás. — Azt kellett látni, hogy szűkült a tevékenység, mi­közben a „több lábon állás”, vagyis a' többfajta feldolgozás teremt biztos hátteret — fo­galmazta meg az egyik tulaj­donos gazdaság vezetője. Akik a közös vállalat tag­jai, többnyire termelőként is partnerek a Hunniacooppal. A ramocsaházi Rákóczi Terme­lőszövetkezetből ezért érke­zett Bába Antal üzemgazdász a vállalati vezetőkhöz: — Szerintünk a keltetésnél a naposbaromfi forgalmazásá­nál több a haszon, ezért sze­retnénk ebbe is bekapcsolód­ni — mondja. — A mi. törzs- tyúkágazatunk évente egy­millió tojást ad, ennek több­ségét a Hunniacoop kelteti. Víziszárnyas-tenyészetünk vi­szont Debrecennek szállít, az egymilliós naposkacsa-kibo- csátásunk növeléséhez beru­házás kellene, mert úgy lát­szik, itt megvan a feldolgo­zási háttér. A ramocsaházi termelőszö­vetkezettel való tárgyalás hosszú menetelés. Kölcsönös engedmények, a közös érde­kek felismerése szükséges. Mint ahogy a vállalat fejlesz­tésénél is ez a járható út. — Tisztább viszonyok kel­lenek a vállalat irányításá­ban, mert az igazgató tanács­ban a rossz beruházási dönté­seket is megszavaztuk, s vé­gül a mi pénzünk bánja mindezt — jelenti ki Bodzás Árpád, a kisvárdai Rákóczi Termelőszövetkezet elnöke. Ennek a tsz-nek több, mint húszmillió forintja bánja, ha nem „fiadzik” rendesen. Bár kisebbségben maradt, de Bodzás Árpád továbbra is ja­vasolja: — A részvénytársasági forma mellett vagyok, annak az irányítása kellene, mert a részvényeseknek talán köz­vetlenebb a beleszólásuk. Mindez egy újabb javaslat ahhoz, hogy a Hunniacoop eredményeit — amelyek azért kétségtelenül megvannak — a kívánt szintre emeljék. Kör­kérdésünk befejezéseként ezért érdemes meghallgatni a legújabb résztulajdonos, a Debreceni Baromfi-feldolgozó Vállalat vezérigazgatója, Fi- lep Kornél véleményét: — Mi azért lettünk tőketu­lajdonos Kisvárdán, mert le­hetőségeket látunk a fejlesz­tésben. A többi tulajdonossal együtt olyan tőkebefektetést szeretnénk, amely magas pro­fitot hoz. Van kihasználatlan épület, készen áll a gyárban az infrastrukturális háttér, nincs munkaerőgondjuk. Rá­adásul Szabolcs-Szatmárban az alapanyag-háttért is job­ban meg lehet teremteni. Újabb munkaalkalmak Mindez azért is figyelemre méltó, mert az újabb barom­finevelő telepek nyilván munkaalkalmat, jövedelem­szerzési lehetőséget is terem­tenek a környező termelőszö­vetkezetekben. A történetnél egyelőre meg kell állni. A krónikás is bi­zalmat szavaz a reális és jó elképzeléseknek, s bízik ab­ban is, hogy a gyári rendcsi­nálás összefügg az erkölcsi szilárdsággal, amely nemcsak a szalag kényszerével ösztön­zi a munkást jobb teljesít­ményre, hanem a vezetőknél a vállalati eredmény alapján mutatja a megméretést. Hi­szen a bevezető idézet sze­rint a fejlesztés találkozik az ország érdekeivel, így rajtuk múlik a siker. Lányi Botond A KOMOBEX és a buda­pesti 31. számú Építőipari Vállalat szerződése alapján lengyel építőipari szakembe­rek is bekapcsolódtak a fe­hérgyarmati 142. sz. Ipari Szakmunkásképző bővítési munkálataiba. Lech Podhaniuk mérnök­kel itteni tapasztalataikról beszélgettünk. — Vállalatunk 20 éve mű­ködik — mondja. — Auszt­ria. Csehszlovákia és Jugo­szlávia éppúgy szerepel a munkahelyi „listán”, mint Algéria. Franciaország vagy éppen Szíria. A magyaror­szági meghirdetett verseny- tárgyalásokra is odafigye­lünk. most kölcsönösen ked­vező ajánlattal nyílt lehető­ségünk az itteni munkákra. Miként sikerült a beillesz­kedés Szatmárban? — erről folytattuk a beszélgetést. — Talán közhelynek tűnik, de igaz barátsággal fogadtak bennünket — fogalmaz a lengyel szakember. Én azt hiszem, a történelmi múlt, a két nép régi barátsága is hozzájárult ehhez. Ami a nyelvi problémákat illeti: ál­landóan velünk van a tol­mácsnő. Természetesen csak az ő tudására támaszkodva nem lehetne dolgozni. A szakmai kifejezések közül a legfontosabbakat pár nap alatt kölcsönösen megtanul­tuk. Ügy látom, a fehér- gyarmatiak is megszoktak bennünket. Ebédet az étte­remben eszünk. A reggelit és vacsorát mindenki magának rendezi. Mi a helyi ABC-ben vásárolunk, s nem panasz­kodhatunk: minden szüksé­ges élelmiszert meg tudunk venni. A pénztárosok már kedves ismerősként moso­lyognak ránk. Jó, hogy ön ki­szolgáló rendszerrel működik a bolt, így könnyebb a be­szerzés. Közismert: több magyaror­szági — főleg budapesti épít­kezésnél dolgoznak lengyel építők, de a beregi ország­részben a KOMBEX dolgo­zói az „első fecskék”. Ha­vonta egy alkalommal vo­nattal utaznak haza. — Tudom, most azt kér­dezné, hogy ilyenkor mit vi­szünk magunkkal — folytat­ja Lech Podhaniuk. — Bár­mennyire hihetetlen: mi dol­gozni és nem kereskedni jöt­tünk. Keresetünk függvényé­ben, az érvényes vámrendel- kezéseknék megfelelő, főleg a család mindennapjait se­gítő árut viszünk. Ide olyan dolgozók jöttek, akik szak­mailag és emberileg is kifo­gástalanok. Czestochowa na­gyobb város, mint Fehér- gyarmat, de hamar elmenne a híre, ha valamelyikünk fe­gyelmezetlenül viselkedne. Harmincnyolc esztendeje működik a „húsgyár” Nyír- madán. Évente mintegy 25 ezer sertést hizlalnak főleg Szabolcs-Szatmár, részben a főváros ellátására és export­ra. Három éve az üzem a Szabolcs Húsipari Vállalat Sertéstenyésztő és Hizlaló Leányvállalataként tevékeny­kedik. Hozzátartozik a csen- geri tenyésztelep és a felsősi­mái hizlalda is. A leányvállalat évente öt­ezer tonna sertéshúst állít elő, s mintegy 1200 előhasi tenyészkocát juttat a kister­melőknek, s ezzel jelentős szerepet vállal abban, hogy a jövőt alapozó minőségileg ki­váló sertésellátás legyen Sza­bolcsban. Nyírmadán 20 ezer tonna tápot is gyártanak. Korcso­Márpedig más az üzlet és más a barátság. Ügy érzem, ez nem szívesség egyikőnk részéről sem. Mi szombaton is dolgozunk, így tudunk ha­vonta 3 napra hazautazni. Áldozatot jelent ez a mun­kabeosztás, de a nagyobb jö­vedelemért vállaltuk. Igyek­szünk úgy dolgozni, hogy máshol, máskor is számítsa­nak ránk. A fehérgyarmatiak nagyon várják, hogy az új tanévre elkészüljön a félezemyi di­áknak otthont adó szakmun­kásképző. A tanműhelyek, a korszerű ebédlő és konyha, a sportlétesítmények, a ka­zánház s a többi szociális lé­tesítmény remélhetőleg az igénybevétel idején is iga­zolja: jó munkát végeztek a magyar, illetve lengyel építő- munkások. portonként és fajtánként tu­dományos megalapozottság­gal állítják össze a menüt a szopósmalacoktól egészen az anyakocákig. A tápgyártás számítógéppel történik, mely­re 1988. január elsejével tér­tek át. Jelentősége, hogy ke­vesebb munkával, alacso­nyabb költséggel, jobb minő­ségű tápokat állítanak elő, így garantált a minőség. Kü­lön említésre érdemes, hogy ma már nem csupán a leány- vállalat hizlaldáiban lévő sertések részére állítják össze a menüt, hanem a háztájiban kihelyezett mintegy tízezer sertésnek is megtakarítva energiát, költségeket, ugyan­is a madaiak a tápot nagyke­reskedelmi áron adják, s helyükbe is szállítják partne­reiknek a háztájiba, (f. k.) 4 Kókusz esz­presszóba me­net találkoz­tunk Zanozával. Könnyes volt a sze­me. A kezében egy üveg volt, benne hús­leves. Amikor meglá­tott bennünket, sírva fakadt. Bevittük ma­gunkkal a Kókuszba, de csak nagy nehezen tudtuk lecsillapítani. — Mondd már el, mi történt — mondta Soloiviejczyk asszony, amikor Zanoza egy kicsit magához tért. — Strawny... — kezdte volna Zanoza, de újra sírva fakadt, majd amikor végre uralkodni tudott ma­gán, befejezte a mon­datot: — Strawny megbetegedett. — Valami romlott ételt evett? — kér­dezte Koszon, a köl­tő. — Ne viccelj! ■— mondta Solowiejczyk asszony. — És hogy van most a beteg? — Ezt a kérdést már Za- nozához intézte. Za­noza a száját harap- dálta. — Rosszul van — mondta. — Tegnap óta a kórházban fek­szik. Álmatlanul töl­— Ez a betegség úgy ért engem, mint a villámcsapás — mondta remegő han­gon. — Szinte hihe­tetlen. — Hát igen, az ilyesmi kellemetlen — töttem az éjszakát, tnost viszek neki egy kis húslevest, hogy erősödjön. Tálán na­rancslével is kellene vinnem... Tudnátok kölcsönadni egy kis pénzt? De ezt az ötletet el­vetettük, mert senki­nél nem volt pénz. Zanoza ekkor a te­nyerébe temette az arcát. mondta Solowiejczyk asszony. — Kellemetlen? — csodálkozott Zanoza. — Mi az hogy kelle­metlen? Rettenetes, szörnyű! Megtörölte a sze­mét a zsebkendőjével és felállt az asztal mellől. — Megyek — mond­ta felemelve az üve­get a húslevessel. — Az Isten legyen ve­lem! Megyek a kór­házba. Elment és mi él­gondolkozva néztünk utána. — Nem tudtam, hogy ilyen közel áll hozzá ez a Strawny — mondta Solowiejczyk asszony. — Ez a Za­noza nem akármilyen fickó. Ügy látszik, le­het rá számítani. Jó szíve van. — Talán rokona Zanozának ez a Strawny? — kérdez­te. — Nem rokona — mondta Koszon, a költő. — De Strowny tartozik neki. Ekkor valamennyi­en megkönnyebbül­tünk. Mert már kezdett kisebbségi érzésünk lenni. Lipcseyné Bánfalvi Júlia fordítása M. K. Sertésmenü programozással *>*/.* T--*-\*-'\\*-:-****"**l*.:.* I**: • • - ***!*: - * - * ^V-:-*»*-l****- ‘ * : ^ i*-; *- *v**-i: ** r -*-■: üV - v**/.’.* : ;:*/*:* Megan: A jésziiii ember

Next

/
Thumbnails
Contents