Kelet-Magyarország, 1988. április (45. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-09 / 84. szám
16 Kelet-Magyarország 1988. április 9. Vajúdó sportág Vajúdik a (kosárlabda- sportág megyénkben. Pár évvel ezelőtt még két NB I-es csapatunk volt, de .aztán ezek szép csendben kiestek. Maradt városunknak az NB II. Az NB II, •ahol két élve még ihat csapatunk szerepelt, ám az idei bajnokság végiére ez a szám valószínű négyre csökken (tavaly a férfiaknál kiesett a Vízügy, az idén .pedig a Nagykáttlói KSE). Az egylkor jobb napokat megélt Tanárképző Főiskola csapatai pedig a felső ágban maradásért küzdenek. Pedig nem vágyunk tehetségek híján! Elismerten jó munkát végez Sallai József és Elek Tamás az általános .iskolásoknál, a Krúdy, ÉVISZ eredményei országos szinten is számottevőek. Akik figyelemmel kísérik a kosárlabdát, azok tudják, hogy ritka az olyan év, amikor szabolcsi döntős nélkül múlnak el az ütán- pótlásversenyek küzdelmei. Sajnos azonban mire ezek a gyerekek „beérnének”, megerősödnének, addigra abbahagyják a kosárlabdázást vagy engedve a csábításnak, más, gazdagabb megyében, egyesületben próbálnak szerencsét. Ezért, egyébként nekik, ha felmérjük megyénk lehetőségeit, akkor túl sok szemrehányást nem tehetünk. Vitathatatlanul az egyik leglátványosabb sportág a kosárlabda. Egy-egy szép j átadás, zsákolás tűzbe tudja hozni még a leghal- | vérűbb nézőt is. Nekünk | pedig lesz nemsokára egy i szép új sportcsarnokunk, | amelyből úgy tűnik egyelőre hiányozni fognak ezek a bravúros megoldások. (száraz) Magyei válogatottak tornája Mesl Hajdúnak sikerült Béniteken véget ért a megyei serdülő lábdlairúgó-válogatottak területi döntője. A zárónapon is két találkozót játszottak a nyíregyházi stadionban, előbb az addig két pontnélküli együttes lépett pályára. Borsod—Heves 1:0 (1:0). Győzelmével a borsodi gárda végzett a harmadik helyen. Ezt követően dőlt el a tor- i nagyőzelem, azaz az országos I döntőbe jutás kérdése. A sza bolcsi együttesnek csak a győzelem jelenthette volna a továbblépést, hiszen a Hajdú : megyeieknek jobb volt a gólarányuk. Szabolcs—Hajdú 1:1 (0:1). V.: Ferge. Szabolcs: Babicz— Kovács, Ugyan, Herczku V., Áros, Bessenyei, Tanka, Herczku Gy. (Makai), Becser, Szűcs, Szilágyi. Edző: Hajdú József. A hajdú megyeiek ; kezdtek jobban, és az első félidő derekán szabadrúgásból megszerezték a vezetést. Ezt követően a hazai csapat vette át a játék irányítását, szinte végig támadta a mérkőzés hátralévő részét, és a második játékrész elején Becser révén egyenlített is. Továbbra is támadásba maradtak igaz az ellenfélnek is volA szabolcsiak drámai küzdelemben estek el a továbbjutástól, így a második helyen végeztek. tak helyzetei — és a kezükben volt a győzelem, ám büntetőt hibáztak, és a hajdúságiak tartani tudták az eredményt. A torna végeredménye 1. Hajdú 3 2 1 — 6:1 5 2. Szabolcs 3 2 1 — 6:3 5 3. Borsod 3 1 — 2 1:4 2 4. Heves 3------L 3 2:7 — Daciát is nyerhet Az NYVSSC kézilabda Baráti Kör Egyesület elkészítette az 1988. évre szóló tagsági igazolványait. ezek árusítása megkezdődött. Hétfőtől a következő helyeken vásárolhatják meg a kézilabdasport kedvelői igazolványaikat, amels? a mérkőzések belépésére jogosít: IBUSZ kirendeltség, KÖZTÉR Szarvas utcai irodája, Kossuth téri trafik. Tejipari Vállalat. A tagsági igazolvány ára 700 forint, tulajdonosai között az év során 2 db Dácia személygépkocsit sorsolnak ki. Az első ilyen sorsolás június 11- én lesz, az NYVSSC—TFSE NB I B-s férfimérkőzés szünetében. Közepes játékkal győzelem Röplabda Bénték.en diéLuíán itthon lépett pályáira az NYVSSC N'B I-es röplalbdacsapata. A nagy kérdés az volt: vajon tudja-e folytatni a rájátszásban .az .eddigi veretlenségi sorozatát? Nyíregyházi VSSC—BKV Előre 3:0 (11, 6, 10). Városi stadion, 200 néző. Vezette: Varga, Korúm. NYVSSC: Varga, Kapera, Prdkppa, Mi- fcunda, Drotóir; Nagy Csere: Strezeneczikii, Basa, Barmucz. Edző: Járosi János. BKV Előre: Markovich, Győri, Vörös, Fiilliporvies, Koperdák, Hegedűs K. Edző: RókaGasz- iton. A vártnál nehezebben lendült játékba a nyíregyházi csíapat. A fővárosiak ötletes, ponterős játékukkal 8:3-ra elhúztak. Ezt (követően javult a hazai csapat játéka és Varga ék 11 :ll-nél utolérték az ellenfelet, s ezután már egyértelművé váölt a jáitszmagyő- zelem. A második „harmad” játékát végig a hazai gárjdla irányította. 11:3-nál volt ugyan egy rövid visszaesés, ll:6-iig, de utána ismét csaik Szpani-pontok következtek. A harmadik játszmában klüt- köSJött a nagyobb tudás és a jobb erőnllét — bár a vendégek ekkor sem adták fel, de csak a győzelem (arányát tudták csökkenteni. A látottak alapján a nyíregyházi győzelem teljesen megérdemelt, de .az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezúttal ehhez közepes játék is elég volt. Jók: Varga, Mlikundia, Dro- tár, illetve Fiilipovics. Sportvilág * A TERVEK SZERINT a szöuli olimpián szereplő úszócsapatunkban nemcsak a hazai legjobbak kapnak helyet, hanem egy amerikai is. Kick Bodor, a houstoni Dad’s Club versenyzője. A huszonhat éves fiatalember szülei magyarok, ő Chicagóban született, de kettős állampolgár. Az amerikai úszóválogatottba nem fér be, így jelentkezett Széchy Tamásnál, hátha magyar színekben kijuthat az olimpiára. * A SPORT AID londoni központjában ünnepélyes- keretek közt átadták az idei ..Verseny- futás az idő ellen” staféta 1-es Kisvárdán és Fényeslitkén az idén is megrendezték a Szívügyem az egészségem mozgalom keretében hagyományos Húsvét Kupa kispályás labdarúgótornájukat. Eredmények. Fényeslitke- csoport: 1. MÁV Kocsijavító, 2. Gyulaháza. 3. Községi KISZ. — Kisvárda-csoport: 1. Szeszipari Vállalat, 2. Tungsram Rt., 3. Vas- és Gépipari Ktsz. A dobogón végzett csapatok május elsején játsszák. Kisvárdán a nagydöntőt. nevezési számát Omar Khalifá- nak, Szudán futóbajnokának, aki 1986-ban egy afrikai éhség-menekülttáborból vitte a fáklyalángot számos európai főváros — köztük Budapest — érintésével a New York-i ENSZ-paiotáig. * A HELLAS VERONA olasz első ligában szereplő labdarúgó- csapata 2,3 millió dollárért leszerződtette Claudio Caniggiát. A nyugatnémet Berthold és a dán Elkjaer-Larsen mellett tehát Ca- niggia lesz az olasz klub harmadik külföldi játékosa. * A PAGINA 12 című argentin lap értesülése szerint Cesar Luis Menotti, az Atletico Madrid labdarúgó-együttesének néhány napja menesztett edzője az argentin River Plate szakvezetője lett. Az ülőröplabda-bajnokság felső házának első fordulóját egy vereséggel és két győzelemmel zárta a Nyíregyházi Piremon SC csapata. A nyírségieknek nem sikerült megismételni az MNK- ban elért bravúrt, amikor 3:0-ra legyőzték a többszörös bajnok Halasit. Most a fővárosiak törlesztettek és nyertek ugyanilyen arányban. A másik két meccsen egyaránt 3:0-ra nyert a Piremon Nagykanizsa és Eger ellen. Legközelebb április 24-én játszanak a csapatok az aranyéremért. * Ma — Foci A ma megjelenő FOCI című lap tartalmából: Détári Lajos válaszol az olvasók nemegysaer kényes kérdéseire. Victor Vasarely világhírű festőművész ajándékot küldött a lapnak, két futballistát ábrázoló — nemrégen készült festménye — fotóját, s ajánlósorokat. Elvettek egy fut- ballpályát, más célra. A lap munkatársa a helyszínen „vizsgálta” az ügyet. A nemzetközi rovatban több érdekes cikk ol-i vasható. A Telefocit legközelebb hétfőn lehet hívni, ló— 1L óra között, a 330-759-es számon. Hámori Tibornak mindenki elmondhatja a labdarúgással kapcsolatos véleményét, javaslatát, ötletét. Népsport-ankét Dr. Király Ferenc, a Népsport főszerkesztője várja a sportláp szabolcsi olvasóit, április 14-én csütörtökön Nyíregyházán sorra kerülő Népsport-ankétra. Az esemény színhelye: a SPORT rendezvényiroda. Mártírok tere 9. szám. VIII. emeleti tanácsterem. kezdés 15 óra. A jelenlévők kérdéseket intézhetnek a hazai sportélet kulisszáiról, választ kaphatnak testnevelés- és sportmozgalmunkban tabuként kezelt kérdésekre és természetesen a szerkesztőség belső életére nyerhetnek bepillantást. Labdarúgás. Megyei bajnokság I. osztály (kezdés: 16 óm): Tiszaviasvámi—Baiktaló- rántháza, v.: Szecslkó (Kovács, Faragó), Záhony—Má- rtilapócs, v.: Varga Z. (Kelemen, Varga F.), Nagyhalász— Tiszátok, v.: Fehér Z. (Bellu-s, Neiményi), Tyiukiod—Viarsóny- gyüre, v.: Niagy J. (Szegedi, Lahamaz), Mátészaillka—Nagy- ecsed, v.: Ménus (Nagy L. I., Király), Fehérgyarmat—Ke- mécsé, v.: Fodor S. (Soós, Tóth A.), Nagyikáiiló—Nyh. Volán DSC, v.: Veres T. (Pa-, halkíi, Szarka), Levetlek—Tu-, zsér, v.: Sztomanóczkii (Jekő, Losoncai). Megyei bajnokság II. osztály (kezdés: 16 óira): Nyírbátor—Balkóny (Márta), En- csencs—GyuJjaházia (Nyítrbo- góton, v.: Vada), Sanyo— Nyírtass (Nagy), Kátaij—- Csenger (Kótajban, v.: Várt), Dorrthrád—Ópályi (Tiszatoa- nyáron, v.: Fehér S.), Vásó- nosnamény—Aják (Nagy S.), Nyírkárász—Ibrány (Tamas- kovics), Vaja—Kocsóird (Gál Z.). VASÁRNAP Asztalitenisz. Megyei újonc, 'serdülő- és ifjúsági egyéni bajnokság. Nyíregyháza. Arofk n. 17. sz., 8,30. Kézilabda. MMTK—Debreceni Medicor NB Il-es férfi- mérkőzés Mátészalkán, 11. Röplabda. NB II férfiak: Nyírbátor—D. Kinizsi, 11 óra. Sakk. Nyírbátor—Záhonyi VSC megyei cs-b. mérkőzés, 9. Tájfutás. Nyíregyháza város csapatbajnoksága. Erdei tarnapái yia, 8,30, Tenisz. Az NYVSSC idény- nyitó versenye, Nyíregyháza, stadion, 8 óra. Nemzetközi teniszverseny Bénitek reggel az esős idő alaposan meglepte a nemzetközi te- nászverseny résztvevőit. A rendezőik már attól tartottak, hogy át kell programozniuk az időrendet, ám iaz ,.időjárásfelelős” megkegyelmezett és így az első- osztály úak valamennyi mérkőzésükéi lejátszthattáik. Nyolc közé jutásért: Káplán (NYVSSC)— Nagy (Bp. Építők) 1:6, 3-6. Elődöntőbe jutásért: Vágó (MTK- VM)—Pázmándy (NYVSSC) 6:1. 6:3. Sárréti (NYVSSC)—Kulifai (NYVSSC) 6:1. 6:1. Krasznai (BSE)—Nagy 6:3, 6:2, Vad (MTK- VM)—Barátosi (BSE) 2:6, 6:7. Ma reggel 8,30-fcól az elődöntőikkel folytatódik a verseny. Labdarugóimra« NyírCffyliaZctIID 1 A hét végén folytatódik I1D I a küzdelem a labdarúgó NB I-ben. Szombaton öt, vasárnap három találkozóra kerül sor. A Bp. Honvéd Siófokra látogat. Izgalmas csatát ígér a Tatabánya—Rába ETO mérkőzés. Szombat: Ferencváros—Haladás (kezdés: Ki,30), Ü. Dózsa— Pécs (16,30), Siófok—Bp. Honvéd (16,30). Zalaegerszeg—Békéscsaba (18), Videoton—Vasas (18), Vasárnap: Vác—Rákóczi FC (16.30), Tatabánya—Rába ETO (16.30), MTK-VM—Debrecen (18). Állás 1. Bp. Honvéd 20 11 5 4 29-16 27 2. Rába ETO 20 11 4 5 31-24 26 3. Ü. Dózsa 20 9 7 4 36-21 25 4. Haladás 20 8 9 3 29-20 25 I)D || A bajnokság vasárnapi B10 II 26. fordulójában rangadónak ígérkezik a Veszprém— Csepel találkozó. Nehéz dolga lesz a Szolnoknak Ózdon, az Egernek Komlón. Megyei rangadóra is sor kerül: Kazincbarcika—DVTK összecsapáson a hazaiak az esélyesek. Nyíregyházára az Olajbányász csapata látogat. Nyíregyházi VSSC—Nagykanizsai Olajbányász, városi stadion, 16,30. v.: Ádám M. (Varga, Csáki). Ősszel Nagykanizsán az NYVSSC nyert UrO-ra, most is esélyese a találkozónak. Az elmúlt héten a Szpari döntetlenül játszott Diósgyőrött, a Nagykanizsa a jó képességű komlóiakat győzte le 2 :l-ré. A vasárnapi találkozón ennék ellenére nyírségi győzelem a valószínű Újság a csapat háza táján: Sziik- szai továbbra is a maródiak listáján szerepel, csakúgy, mint csapattársa. Vonyigás. aki azonban már könnyített edzéseket végez. Előreláthatóan, a Diósgyőrött szerepelt gárda kezdi a játékot a zalai olajosok ellen. Az NB II további mérkőzései: Metripond—Bp. Volán, Veszprém —Csepel, Özd—Szolnok, Szeik- szárd—Dunaújváros, III. kér. TTVE—Salgótarján. Kazincbarcika—Diósgyőr, Komló—Eger. Kecskemét—Ajka, Építők SC— Szeged. Állás 1. Veszprém 25 14 5 6 33-19 33 2. Dunaújv. 25 13 5 7 43-26 31 3. Szolnok 25 13 5 . 7 44-37 31 4. Szeged 25 12 6 7 42-22 30 NR Ili A harmadosztály mér- Iiü III kőzései közül kettőt — D. Kinizsi—DUSE, Szeghalom— Rakamaz — már szombaton lejátszanak, a többi találkozóra vasárnap kerül sor. Két szabolcsi csapat hazai pályán fogadja ellenfelét. Kisvárdára a Püspökladány, Nyírtelekre az éllovas Jászberény látogat. Kisvárdai SE—-Püspökladány, 15.30, v.: Balázs J. A jobb támadójátékot nyújtó. hazaiak csak a győzelemmel lehetnek elégedettek, a mezőny végén tanyázó ladányiakkal szemben. H. Asztalos J. SE—Jászberény, 15.30. v„ : Dívány i. Nehéz dolguk lesz a nyírtelekieknek a „bajnokságra törő Lehei ellen, bár a döntetlen elképzelhető a két csapat találkozóján. További mérkőzések: D. Kinizsi—DUSE. Szeghalom—Raika- m az, Harjtdiúböszörm é ny—Ba 1 m á z - újvárosi. Törő kszentmiklós—Ka - ha. Berettyóújfalu—Karcag, Leni nvá ros—Rákóczii alva. A korábbi években a Szpari. mindig nagy csatát vívott a kanizsaiakkal, remélhetőleg ezúttal győzelem lesz a végeredmény. Állás 3. D. Kinizsi 20 10 6 4 43-25 26 4. H.-böszörm. 20 12 1 7 34-24 25 1. Jászberény 20 13 5 2 31-12 31 2. DUSE 19 12 5 2 37-19 29 (k. gy.) EZ IS — AZ IS SZOMBAT Asztalitenisz. NB Il-es mérkőzéseik: Nyh. Vízügy— Debr. Biogal (nőik), Nyh. Vízügy—Békéscsabai Konzerv (férfiak) Nyíregyháza, Kórház u. 13. sz., 11 óira. Kézilabda. NYVSSC—Kassa nemzetközi mérkőzés az örökösföldi Iskoláibam, II óra. NB II férfi: T. Lombiik—Nádudvar, 11 óra. Kosárlabda. Ny;h. Tanárképző—Szarvasi Főiskola, NB Il-es fénfimérkőiziés, Tk-csar- nok, 11,30. Röplabda. NB II női: SZÄ- ÉV—DUSE, a Vasvári gimnáziumban, 10 óra. NB II férfiak: Mg. Főiskola—DUSE, Nyíregyháza, Rákóczii u. 69. sz., 10 óra. Salakmotor. Egyéni osztályozó az OB I-be jutásért, Nyáregyháza, Volán-pálya, 16. Tenisz. Az NYVSSC idénynyitó versenye, Nyíregyháza, stadion, 8 óra. Tömegsport. Magyar Ifjúság Kupa labdarúgó kispályás akció területi döntője a városi stadionban, 9 óra. Hétvéai műso Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-271. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2, Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-130. rgazgató, főkönyvelő: 10-003. postacím: Nyíregyháza; Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIB) Budapest.XIIl Lehel u. 10 a. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43.— Ft, negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza. Aroku. 15. Felelős vez.:Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058.