Kelet-Magyarország, 1988. április (45. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-30 / 102. szám

Révész Napsugár rajza

A

z 1936-ban kiadott Révai Kis Lexikona sem hagyja ki, de igen röviden elintézi. Így: „Május elseje 1899 óta nemzetközi munkásünnep”. Valóban, éppen 99 esztendővel ezelőtt, Párizsban, a II. Internacionálé ülésén elhatározták, hogy május elsejét — munkaszünettel megünnepelve — a munkás- osztály követeléseinek harci napjává kell tenni. Három évvel ennek előtte ugyanis ezen a napon Amerikában a chicagói Haymarket téren több munkást meggyilkoltak, akik elemi jogaikat követelték.

Hadd ne tegyem patikamérlegre, hogy napjainkban Magyarországon kinek mit jelent a május elseje. Mert igaz, hogy őrizzük a forradalmi munkásmozgalom hagyományait, hogy május elseje jelszavai nemzetközi szolidaritásról, békéről szólnak, hazánk felvirágoztatásának nem kis feladatait tömörítik rövid jelszavakba, de az is igaz, hogy a május elseje kissé családi ünnep is lett már hazánkban.

És azt hiszem, így jó is ez. A gyereknek ünnep az apu nyakában felvonulni, léggömböt, zászlócskát szorítani. Az együtt felvonuló termelőszövetkezeti parasztoknak, a gyári munkásoknak, a hivatali dolgozóknak (csak szép legyen az idő!) jólesik egy kis közös séta, utána üdítő vagy pohár sör a városszéli ligetben-er- dőben. Jó, ha a gyerekeket, felnőtteket művészek szórakoztatják, ha este, otthon a televízió kellemes ki- kapcsolódást biztosít.

A jövőre százesztendős hagyomány nem ellenkezik azzal, ha azt valljuk, hogy ma már hazánkban május elseje a családok ünnepe is lett.

És ez nem más, mint hogy a magunkénak valljuk. Ez nem más, mint hogy béke van.

(sárdi)

Értékek, viták, jövőkép

I

deológiai gondolkodásunk, társadalom- képünk korábban nem tapasztalt, szokatlan fordulatot él át, szellemi kultúránk egészére kiterjedő izgalmakat gerjesztve. A megváltozott társadalmi realitások, a szocializmus figyelmeztető jelei, a felgyűlt nemzetközi és hazai tapasztalatok, a modernizáció kibontakoztatására ösztönző kényszer megérlelte szocializmusfelfogásunk újraértelmezésének szükségességét.

Manapság igazolódni látszik az az évek óta formálódó sejtés, hogy társadaloméletünk egyes tételei ki- selejtezhetőek. Indokaik forrásai elapadtak, érvrendszerük elavult, vagy hamisnak bizonyult és a társadalmi cselekvés számára nem nyújtanak használható eszmei információkat, célravezető taktikát és stratégiát.

Az ideológiai reform, a szemléletmód teljesebb igazodása korunk alakuló valóságához még nem fejeződött be. Inkább egy hosszabbnak ígérkező folyamat elején tartunk. De más, elsődleges ho- zadéka sem csekély értékű; megtörtént a fordulat a leszűkült ideológiai modellalkotás sztereotípiáitól, a pontos valóságértelmezés ellentmondásokat és a tapasztalatokat kiaknázó és integráló, kreatív ideológiai kultúra irányába.

Sokan politikai elkötelezettségükben is megrendültén, a korábbi ideológiai értékek „felfüggesztését”, minden érték átértékelését vélik tapasztalni. Borongós lehan- goltságban tépelődnek, magyarázatokat, kapaszkodókat keresnek. Mások (hangoztatva az „elvi engedmények” iránti eredendő megvetésüket), a mindenféle „elhajlástól” való félelem lélektani súlya alatt a párttól és az államtól az ideológiai tételek csorbíthatatlan érvényesülését, az „élethez nélkülözhetetlen” eszmények abszolút igazát, végső soron a politika és az ideológia eddig megszokott azonosságát, azonosítását várják.

A közvélemény gyakorlatiasabb gondolkodású része viszont arra következtet, hogy napjainkra a marxista ideológia lényegében elvesztette az eddig megszerzett társadalmi pozícióit, saját „trónfosztását” éli meg. A mindennapok „dezideológizálód- nak”, az eszmék szerepét a közvetlen és a pillanatnyi nyers érdekek uralma veszi át a társadalmi élet minden szintjén. A hétköznapok embere ma már csak a jelenben, a kiteljesedő önzés világában találhatja meg élet- feltételeit — mondják.

Ideológiai felfogásunk változásai azokat hozzák elsősorban zavarba, akik átélték

1

Vasas Károly rajza

a marxizmus—leninizmus

honfoglalását szellemi életünkben. Ideológiánknak az a tulajdonsága — hegemón pozíciójából magyarázhatóan is —, hogy igazságai tenden- ciajellegűek, hogy történetük van, hogy a változó politikai és gazdasági érdekek eszmei kifejezői is — már kevésbé rögzült a politikai közvéleményben.

A politika eszméi, az érdekek megvalósulásában kifejezésre jutó törvényszerűségeket, a progresszióban „kínálkozó” célokat és az ezekhez elvezető objektív folyamatokat fogalmazzák meg azért, hogy a tevékenység szabályozásának ideológiai megragadásával cselekvőképessé tegyék az egyéneket, embercsoportokat. Segítve őket ezzel az ellentmondások és konfliktusok végigélésében, életük stabilitásának erősítésében. Mivel a társadalmi csoportok élet- lehetőségei, igényei, így érdekei és együttműködésük feltételei nem változatlanok, a politika elvei, taktikája és stratégiája se lehet konstans, merev és egysíkú.

Természetes, hogy az ideológia értékőrzés és értékmeghatározás nem lehet azonos a konzervativizmussal, az eszmei mozdulatlansággal. A történelmi eseményeket követő értékváltások szükségességét és kötelezettségét az ideológiai identitás megőrzésének követelménye nem zárja ki, ellenkezőleg: feltételezi.

Az ideológia „válságának” mutatkozó tünet lényegében nem más: mint .egyfelől annak az először most adódó lehetőségeinek a kihasználása, hogy tömegméretekben feltárja, tudomásul vegye és túlhaladja eddigi tévedéseit és koncentráltabban érvényesítse értékeit. Másfelől eszmei igazságainak kritériumait, az elvi előfeltételezések és a tekintély helyett a valóság átalakításának ember érdekű gyakorlatába helyezi át.

Ideológiánknak a klasszikusok által tételezett tulajdonsága a nyitottság, a be- fejezetlenség, a kiegészíthető- ség. Éppen ez a sajátossága fejeződik ki abban, hogy félretolja az eddig szokásosan elfogadott összefüggés-rendeket és szuverén módon végiggondolja, majd kifejezi a tények változásait és egy- másrahatását. Felméri és számításba veszi azok értékmódosító erejét.

Korunk jellemző vonása a pluralizálódó társadalmi tudat és gondolati környezet. Ez az eszme önértékelésének korszerűsítését is érleli. Ideológiánk javát szolgálja, hogy vállalja az eszmék nyílt ösz- szevetését, a versenyt a valóság teljesebb ábrázolásában, a társadalmilag helyes érvényének vitathatatlanabb konszolidációjáért, ennek az összemérődésnek, megmérettetésnek minden elméleti és gyakorlati tettével, következményeivel együtt.

Eszmeiségünkben kibontakozóban van annak a tudata és erkölcsi kötelezettsége is, hogy más, nem marxista, de a valóság valamely elemét hűen tükröző gondolati rendszerből a cselekvés

pragmatikus közös nevezőin túl, önnön logikáját és eszmei értékeit hűségesen követve integráljon, elfogadjon és beépítsen felismeréseket, igazságokat. Hogy gazdagítania kell magát más történelmi és társadalmi gyökerű tudati folyamatok értékeivel, fogékonyabbnak kell lennie irántuk dialógusokkal és viták vállalásával, analógiákat és új minősítési elveket keresve. Lemondva az eddig egyetlen viselkedési módról: a konfrontációról, a differenciálatlan, a világközösség egyöntetűségét figyelmen kívül hagyó elvont tagadásról.

Ideológiánk építkezésében mindinkább uralkodóvá válik az a szemléleti változást kifejező magatartás is, hogy kilép a lokálisból, a nemzeti méretű gondolkodás korlátái közül, a kelet-európai lét sajátosságából és örökségéből, a szocializmus alapvetésével és megvédel- mezésével elkerülhetetlenül együttjáró kisméretű dimenziókból. Egyetemesebb értékek, hosszabb érvényességű tendenciák összegzésére az egész világgazdaság állapotára komponált érdekek meghatározására törekszik.

Természetes, hogy az „új méretek” gondolati alkotóelemei a régieket, a történelmi múlt elhagyott szakaszainak ott és akkor igaz téziseit elavulttá, érvénytelennek, kiürültnek minősíti.

A szocialista társadalomépítés extenzív eredményei hosszú éveken át elnapolták és feleslegessé is tették ideológiai rendszerünk megmoz- dítását, korszerűsítését. A körülmények nem ösztönöztek az ideológia társadalmilag lehetséges funkciói közül a kritika, az önvizsgálat és az önmegértés gyakorlására. Nem mutatkozott fontosnak a históriai tapasztalatok és a nemzeti sajátosságok eszméket befolyásoló következményeinek összegezése sem, így az ideológia minősítő szerepe szűk körűen, sorvadtan, az értéképítő erő és szándék hiányával küszködött.

Az értékközpontú ideológiai magatartás felülkerekedé- sét éljük át, ami afelé tör, hogy feltárja és megismertesse a teljes társadalmi objektivitást, hogy a szocialista humanizmus mércéjével minősítse a politika és a gyakorlat valósághoz fűződő viszonyát, időben és kellő stratégiai és taktikai programokkal szolgálja a jövőt, ugyanakkor a közgondolkodást a sokoldalú és egyetemes emberi érdekekre, a tények logikájában rejlő garanciákkal is bánni tudó politikai világkép képviseletére tanítsa.

F

elfogásunk megerősödő központja az ember — ahogy a békéscsabai ideológiai tanácskozás is kifejezte — „jövőben érdekelt ' lény”. Ebből következően az ember méltósága, öntevékenysége, alkotó hajlamainak kifejlesztése egyenesen arányos azzal: mennyire kidolgozottak, mennyire messzire ívelnek személyes és a társadalom egészéhez fűződő perspektívái.

Simkovics Gyula

Bényei József:

Szeretni próbál

Aki szeretni megtanult anélkül hogy visszaszeretnék hajnalban ébred s keresi virradatban a naplementét

Csillag közt keres kavicsot örül csörrenő békasónak Simogatássá bűvöli arcán a vas ostorcsapokat

Az ének megcsomósodik mire a lélek elereszti Hozátok alig érkezett menni szeretne menni menni

„A kék égi

Markában aranysárga por és szórja szórja szórja szélbe Szeretni próbál s senki sincs aki viszontszeresse érte

Itt él közöttünk egy egys: rű, de annál érdekesebb e bér, egy pici, törékeny, i hajú néni, Czékus .Mihály akiben hatalmas akarat lelkierő lakozik, aki élete s< sok megpróbáltatása, sz< védésé után 62 éves korát talált rá a tökéletes boldi Ságra...

Bőven mérte rá a sors a í héz terheket, tanulmányaib munkájában, családi körűin nyeiben, édesapját, testvé gyermekkorában elveszíte 35 éven át teljesítette fela< tát körzeti védőnőként, ki ben három gyermeket név Nfel, majd az unokákat ve „szárnyai alá”, ápolta a ci Iád betegeit, eltemette édi anyját és férje leszázaléko sa után el kellett hagyniuk szolgálati lakást. Akkor kér' tek ide férjével Nyíregyhá: ra.

— Senkit se ismertünk — idézi fel Vali néni élet újrakezdését. — És nagy féltem az elmagányosodást a bezártságtól. Térképpel kezünkben ismerkedtünk várossal, mint „külföldiek” színház, múzeum, képkiállít Sóstó, vadaspark, főisko Csodálatos hatással volt rí mindez, és Nyíregyháza r kém is „szőke városom” le mint Váci Mihálynak. Az felgyülemlett élmények hal sára szinte bizsergett már ujjam. Rajzfüzettel járta felvázoltam tájat és embei két — és akkor 1984-ben, 62. születésnapomra kaptí egy kezdetleges festőállván azóta festegetek ...

Régi, nagyon régi vágya ti j esült ezzel, hiszen titokb mindig is abban reményi! dett, hogy egyszer eljön ms az idő, amikor nem lesz m más dolga, és ecsetet fog, ra. ceruzát. Gyakran villant es; be, hogyan dicsérték ann idején tanárai a tehetség amikor megtalálták a sze Tényében rejtegetett kis fara ványait, miniatúráit. De hiá várt, az az idő soha nem ji el, továbbsodorták a hétke napok. És akkor, éppen an kor megkapta a festőállván arról olvasott lapunkban, ho a dohánygyárban működik e festőszakkör.

— Soltész Albert festőm vész irányításával kezdte magabiztosabban dolgozni meséli tovább —, akinek n gyón hálás vagyok, és szere ném megköszönni, hogy az el ítéleteket félretéve, túl a éven is bízott bennem, bizt tásaival, dicséreteivel átsej tett sok lelki krízisen .. .

Pár hónap „tanulóidő” ut. elérkezett az első próbatéte zsűri elé vitt nyolc darab k pet, amiből négyet kiállítás javasoltak. Ez a megmérett

F

ekete. . . fehér... ig< nem. ..! Játék. Hí felnőttek nem vés tűk volna él a játéikoltoho! ló képesség ünlkiet, alkikoj írtam vollina, hogy jó j. Küllőmben nem hiszem, a felnőtt ne szeretne játs Más a baj. Szégyell, bár retne még.

Fekete? Azt mondom közmap a fekete, miké naptáriban is. Más szán ünnep. Eddig ez egys; Nem tudom viszont, 1 ilyen egyszerű-e az igen nem. Aligha. Pedig léh játék, játékosan megélt ö. ha nem lenne bennünk a féle félszegség és szegye zés. Fehér az Ünnep? As része az igen, és része a i Én is énekeltem, hogy ,,K szer volt egylkor a man (ima hősi tett...) Mit m< hatok hát an nalk, aki a n ka májusi ünnepén is n kát keres? Nem azért, i eddig rosszul dolgozott, nem esetenként azért, ,i távolabb lakott a mamik; lyétől, mert az ő utazik volit a drágább, vagy á. ment szerencsétlen 1 mi mások (má minn;!) élror talk egy vállalatét ? Hol s a selymet a szövőnő, fejt szenet a bányász, csapol kohót a kohász, ha tőle getlenül nem kéül a selj nem 'kell a szén, nem be vas?

• .. ''?■ -a. ' • ? J , i,V " V . •; •>. •'

v:> l:

• k-T.-'í

í • ‘ V *'•

KM ünnepi MELLÉKLET