Kelet-Magyarország, 1988. április (45. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-23 / 96. szám

— Mit tagadjam?! Magam is kerültem már nehéz helyzetbe. Tudtom, hogy ha a betegemnek Gon infant

íróik fiel, ki-teszem annak, hogy szüntelenül szembetalálja magát a hiánnyal. De ez a legjobb, erre állí- ftottulk be a kórházban. No már most, ha ezt javaslom, akkor a körzeti kolléga fel fogja írni, a beteg nem fogja megkapni. Jó esetben a Sensit van helyette. A 'kettő nem ugyanaz. Arról nem is szólok, hogy betegem pszichésen is rosszul fog reagálni, meg lesz győződve, hogy azért nem jó az állapota, mert nem azt kapja, amilt a kórház javasolt. Hogy miért nem a Sensitet javaslom? Tehetném, de tudom, a Corinfar jobb. A következmények: a beteg futkosni kezd a gyógyszer után. Felkiáltja az üzemorvossal, a körzetivel, magánrendelésen, ha szerencséje van, akikor az ügyeletén. A sök receptet szétküldi, mindenünnen szerez, és ö bespájzol. A hiánypszichózis szüli a felhalmozást, a felhalmozás a hiányt, de több gyógyszer aiz országba nem jön. Így a kör be is zárul.'

— Tudja mi a Diprophos feketepiaci ára? A múltkor a Ha-tzel téren hétszáz ért

kínálták. Egy doboz a hiva- tolos forgalomban hetven forint, de nincsen. Vagy vegyünk mást. Itt a Gialanfla- se. Csecsemőknek kell, akáik teljes tejet kapnak. A megyében sehol nem kapható, így hát hozzák Pestről, ki tudja honnan máshonnan. Ára a kereslettől változik. De nem elhanyagolható a kamionos gyógyszerpiac sem. Sokan, akik Itthon nem kapnák meg valamit, vagy Igazán jó külföldi gyógyszerre várnáik, keresnek valakit, aki behozza. Jó árért. Kétségtelen, ez is csatorna, de ha -elapad, akkor ótt áll a beteg, se hazai, se csempészáru. De említhetném a Tremtálf. Ez most menő. Sajnos későn,

ha hamarabb bejön, sok lábat nem kellett volna amputálni. De évek múltak ed, amíg behozták. Most se eleget. Nem hiszi el, de előfordult, hogy operált orvoskollégának mondták egy másik megye kórházában: szerezze be magának, mert nekik nincsen. De még nem is szóltam az Indáiról, egy sor antiasztmaltiikus szerről. Ezek hol vannak, hol nincsenek, aminek jó oka van. A keretet egy évre előre állapítják meg. És mi van akkodás ilyen formájára kell kényszeríteni miniket.

A megyei kórház az elmúlt éviben 10,5 milliót fordított gyógyszerre. Iimport- gyógySzer kétmillió volt. Vegyszerre 3,5, izotópra 3, kötszerre 12,5, röntgenifiilm- re II mi'Mtót költöttek. Az

összes ilyen f elhasználás meghaladta a 71 milliót. Egy betegre — miután 55 ezer fő volt a forgalom — 1290 forint esik. Ebből az

régen lefutottak, melyeknél jobb van. Azokat, amelyek igazán hatásosak, elsősorban kórházak adják, vagy szakfőonvosi igénylés alapján kapható. De még ez se zavartalan.

A múlt évben, szeptember környékén értesítették a kórházakat, orvosokat, hogy az egyéni import néven futó rendeléseket ne is adják le, mert elfogyott a deviza. Ezek helyett viszont az ezerből sem akadt hatásos helyettesítő. De furcsa

gyük a következőt. Most folyik egy kísértet, Szekszárdion, de Nyíregyházán is. Ennek lényege, hogy megnézik, mennyibe kerül egy-egy betegség gyógyítása. Úgynevezett homogén betegségcsoportokat vizsgálnak. Ebiből születik az ápolási csekk. Nos, ha van egy korszerű biztosítási rend, akkor az eldönti: jó, elégséges volt-e a kezelés, optimálisan használt az orvos gyógyszert, kötszert, hogyan felelt meg a gyógyítóBÜRGET

LAJOS:

Kór(házi)patika

kor, ha a betegség nem tud a keretről, s terven felül jelentkezik? Tudom, hogy szegények vagyunk, de hát iltt emberek egészségéről, életéről van szó!

„A gyógyszerellátásban tapasztalható jelentős hiányok elsősorban gyógyszergyártási, másodsorban beszerzési nehézségeikre vezethetők vissza. A külföldi — elsősorban nyugati -import behozatalát a tárca -részére biztosított korlátozott devizakeret (közvetve az ország gazdasági helyzete) befolyásolja. A hazad gyártás is külföldi alapanyagokra épül. Ennek behozatalénál is hasonló a helyzet, mint a 'késztermékeknél. Hiányt idéz elő bizonyos gyógyszer- rendelési szokás is. Természetesen olyan -is élőford-ul, hogy a beteg akkor is kéri orvosát a készítmény felírására, ha az tájékoztatja őt, hogy hiánycikket kiér, a beteg bízik abban, hogy ő be tudja szerezni.” (Részlet a népi ellenőrzés nyíregyházi vizsgálati anyagából.) „A hiányzó gyógyszerek listája változó. A gyógyszerészek ugyan előre jelz/ik ennek sorát, ez esetben mással helyettesítik, közben már a másik is elfogy és ilyenkor kellemetlen a-helyzet. Mindig az új gyógyszer kerül a hiánylistáira, annak oka a baspájzolás is. Szívritmus- zavar esetén a jelien jó -gyógyszert, ha 3 hónapig 'nem hozzák be, elmarad a folyamatos szedés, de emelkedik a kórházban töltött betegnapok száma ás, újabb egészségromlás is felléphet ... Hiány általában az an-tibioticuimból (modem) van, nehezen beszerezhető. Sokszor hiányzik a röntgen kontrasztanyag is az órfiel- töltéshez. Általában a helyettesítő gyógyszereket elfogadják, mit is tehetnének a betegek mást?” (A mátészalkai népi ellenőrzési vizsgálat anyagából.)

A megkérdezett kórházigazgatóik — hárman — teljesen egyek voltak abban: gyógyszer hiánya miatt senki nem hal meg. Az intézeteknek van, ha szükséges, a törzsfcészl-ethez nyúlnak, sürgős esetben 24 órán belül mindent megkapnak, -ha másként nem, hát a vonat- vezető hozza Pestről. A kórházi készletek elegendőek, de nem egyenletesek. Mert behatárolt, hogy mit kap egy klinika, egy megyei kórház vagy egy vidéki. Mert más-más a funkció. Ezt az árnyékot egyébként át lehet 'lépni, ez mindig a kórháztól, az orvostól függ.

Az osztályok kapják a keretet, s norma szerint gazdálkodnak. Ez azt jielenti, hogy megszabják: egy betegre egy nap mennyi árú gyógyszer juthat. Míg az intenzíven ez elérheti az 500 forintot is, bizony egy krónikus osztályon pár forintra mérséklődik a pénz. Gazdálkodni kell, hogy jusson is, maradjon is.

— Ez nem a betegen történő spórolás — mondják — csupán azt szeretnénk, ha nem esztelenül adnának miindent, hanem csak azt, ami kell, hogy az orvosak érezzék a felelősséget. Az érdekeltség így olyan, hogy a jó gazdálkodás esetén nem a személy kap jutalmat, hanem a kollektíva — de csak az osztály céljaira fordítható összeget.

— A norma nem szentírás — így egy másik igazgató, sosem haragszom, ha valaki túlfut, főleg, ha a 'többlet igazolhatóan a gyógyítást szolgálta. Különben a -legrosszabb esetben kijövünk a nullára. Globálisan.

Norma, árak, hiány, gazdálkodás. Kicsit furcsa fogalmak ajkkor, amikor életről, -egészségről van szó.

— Van éves -keretem — így az igazgató —, de már most tudom, hogy az áraik fél fognak menini. Például az egyszer használatos injekciós készleté, több vegyszeré, a kötszer ára csillagászati, a röntgenfillmeké duplájára emelkedett, s ki tudja mi lesz még az idén. Nyílván, a betegen nem spórolhatunk, ami gyógyszer kell, az kell. Így aztán a gazdálkodás azt jélanti, hogy csökken az ételek élvezeti értéke, nem fogunk festetni, tatarozni, szétrohad az épület, még kisebb lesz a beteg komfortérzete, s egyszer majd arra nem lesz pénz, hogy helyrehozzuk, amli't most elhanyagolunk. Felemás dolog ez. Alig hiszem, hogy a gazdálösszegből effektive a gyógyszerre 27,2 forint esik, a többi a vegyszer, film, kötszer, izotóp, alapanyag, vér stb. költsége. Hogy a 27 forint sok vagy kevés ? Ha azt vesszük, hogy a bedosztá- lyon a norma 20 forint, akkor soknak tűnik. Ha ftudjuk, vannak ennél igényesebb kezelések, akkor Viszont már kiderül: az átlag nem mondható túlzottnak. Egy nagy kórház mindig jobban tud gazdálkodni, lehetőségei teljesen mások. De -mit tegyen az a szociális otthon, ahol azt javasolják, hogy csak olcsóin! Kitalálják, hogy miután egy egyszer használatos fecskendő 1,70, egy tű 140, ami összesen 2,80, jobb, ha a gyógyszert tablettában adják. Illetve nem jobb, csak olcsóbb. Aligha mondható etikusnak ez a megoldás. Minit ahogyan az is elgondolkoztató, hogy adott esetben egy orvos azt számolgatja, hogy a norma érdekében az olcsót vagy a drágábbat adja betegének.-Arra a kérdésre, hogy a mai gyógyszerellátás megfelelne az egészségügyi törvény ama szövegének, amely szerint mindenkit megillet a kor színvonalának megfelelő gyógyítás, egybehangzóak ix>ltak a válaszok: nem. Az a tény, hogy gazdasági indokok kapnak prioritásokat, eleve azt eredményezi, hogy a gyógyszerellátás szűk lehetőségek 'között mozog, elmarad az európai színvonaltól, és a magyar beteg állandó fáziskéséssel jut ahhoz, ami valóban modem, amit már másutt feltaláltak, ami nagy hatású.

Nézem a gyógyszerkészítmények rendeléséhez készült útmutatót. Több mint ezer oldal. Ebben legalább ezer, magyar forgalomban lévő gyógyszer. Ami a szakember szerint sok, sok olyan van, ami fölösleges. De van, a könyv írja. Ugyanakkor kiderül, hogy olyan nyugati gyógyszereket is hozunk, melyek ott már

az is, hogy hozunk be tisztított -inzulint, de ezt nem kapják, csak azok, akik új betegként jelennek meg. A régiek, az -idősek a magyart kapják, mely fehérjéket tartalmaz, minősége koránt Sincs olyan, -mint a behozott. A beszerzés, a gyártás némi anarchisztikus képet mutat. Az éves keretek, a valóságot nem követő külföldről rendeléseik, a gyógyszeripar érdekei, ezek között első helyen az export, az ütamtelen szállítás, a szocialista reláció anomáliái csak növelik a zűrzavart.

— Nem gyógyszer, de eljutunk oda is — így az orvos. — Jött az AIDS-prog- ram. Pénz sehol. De jön az utasítás: csak gumikesztyűben szobád injekciózni. Meg se mertem mondani a nővéreiknek, mert kesztyű nem volt. Csehszlovák importból kellene jönnie, die ők éppúgy eladják azt, ami jó, mint mi — Nyugatra. így nekünk, ha jut, jut, ha nem, nem. De így járunk a kiváló bolgár antiibioticu- makkal, a lengyel árukkal, az NDK-beli Coniimfámal. És tudjuk, hogy vannak jó szovjet gyógyszerek is, de ezekből sem jön. Annyit legalább el lehetne érni, hogy a mi kapcsolatnend- szerünkhen legyen valami szolidaritás. Tudom, az üzlet üzlet. De nekem: a beteg az első.

Ami ingerlő: amikor

gyógyszerről van szó, akikor mindig ott az importkorlátozás, a pénzhiány. Tudom, más a forrás, más az ok, de mégis irritál, hogy van francia konyáik, brazil farmer, angol cigaretta, nyugatnémet video — de ném sorolom. Ha mást nem, legalább a gyógyszerre fordítható pénzt kellene valahogy koordinálni. Így jutna a hazai gyártók alapanyagára is elég, de készítményekre is.

— Van egy másik kulcskérdés is — mondja az egyik kórház vezetője. — Ez a társadalombiztosítás reformja. Ami most van, csupa ellenérdekeltség. VeVolt egyszer egy javaslat. Bécsi patikus tette, mondván: hozzanak létre Budapesten egy olyan gyógyszer- tárat, ahol valutáért lehet venni azt, amit az állam nem tud behozni. Az ötlet megbukott. Jóllehet, ma már minden állampolgár legálisan is hozzájuthat dollárhoz, útlevele révén. Megoldható lenne hát, hogy ha valaki nem utazásra, hanem életmentésre, egészség- helyreállításra akarja költeni, megtegye. Mert o beteget végtére is nem érdekli se a gyógyszeripar gondja, se az elosztás anomáliája, se a népgazdaság teherbíró képessége, ö gyógyulni akar. És ha a törvény, mely ehhez neki a kor színvonalát ígéri, nem működik, akkor vagy más lehetőségeket kell nyitni, vagy a törvényt megváltoztatni, mert így még a jogos, reális -igény se fog találkozni a mlind szőkébb lehetőséggel.

— Tudja, nagyon megalázó volt, hogy aráikor a kórházban feküdtem, azt láttam, hogy a vélem -hasonló betegségiben szenvedő nem kapta meg azt a gyógyszert, amit ón. Mondták -is: biztosan fizettél az orvosnak. N-em -tettem, ő mérlegelt, nyilván legjobb leLki-isme- nete szerint. De nem tudom, jó-e, ha egy orvosnak mérlegelnie kell, ha nem ad, egyenlő esélyeket. Úgy véltem: én fiatal vagyok, nekem azért jutott. A ipasík. aki mái -/ugdiíjas volt, az

maradit ki. Lehet, hogy tévedek, de egyszerűen nem értettem, s alig vártam, hogy ktikamljek.

síi kötelmének. Ha pazarolt, nem fizeti, csak az indokoltat. Lehet, hogy egy ideig deficitesek lennénk, de egy idő múlva kiderülne, hogyan lehet az optimális ellátást a legcélszerűbb költséggel elvégezni.

— Csak ha más lesz a biztosítás, akkor lesz rend a gyógyszerek között — mondja a gyógyszerész. — Ha a kórház, az orvos, a beteg tudja, mibe kerül, akkor majd gondolkodik. -Ma a körzeti orvosnak semmi n-em drága. F-elír miindent, őt nem érinti. A beteg se becsüli azt, ami ingyenes. Ha a biztosító majd nézi, ki mit költ, akkor mindenkinek jut a Leg jobból, aki rászorul, és egy csapásra megszűnik a házipabiká-k rendszere. Persze, ehhez az is kell, hogy az érdekeltség eljusson a gyártókig. Ez ma nincsen. A gyár — ipar. Ö negyedévben, félévben gondolkodik. Van, amikor zúdítja az árut, máskor termeli a hiányt.

Az is furcsa, hogy az elosztás kereskedelmi feladat, egészen más érd-ekkel, mint ami az orvosnál van. De érdektelen a patikus is, legfeljebb a leikiisimerete há- borog, ha valami nincsen a patikájában. Az egész egészségügy reformra szorul, de elsőként a társadalombiztosítás új alapjait kell megteremteni.

Ha valaki érdeklődőik, hogy milyen a gyógyszerellátás a patikákban, többnyire azt a választ kapja: kifogástalan, arpjt rendelnek, azt meg is kapják. És itt a csel. A gyógyszerészeik megkapják a hiánycikkek és az úgynevezett szűkcikkek listá-ját. Ez azt jelenti, hogy a hiánycikket nem is rendelhetik, így aztán a rendeléskor valóiban megjön, amit kértek. A szűikoikkek- nél pedig teljesen mindegy, hogy mennyit kér, a számítógép olyan hányadost ad, ami eldönti, hogy a készlet és a patika jellege alapján mennyi juthat. A számok szerint minden rendben, csupán az gond, hogy a hiánycikkből a patika törzs- állománya -is elfogy, s állandósul a hiány, a szűkcikk hiánya újratermelődik.

„A gyógyszertárakban, ha egy gyógyszer tartósan hiánycikk vagy szűkoikk, torzítja a törzskészlet kialakítását, ugyanis a beteg ember hajlamos a nehézkesen beszerezhető gyógyszer felhalmozására. Amennyi-- ben a gyógyszertáraik azt a mennyiséget megkapják, mely a hiányból fakadó pánikhangulat miatt csak iláf- szatigényeknek megfelelő mennyiség, hosszabb távon kiderül, hogy valójában nincs is olyan niagy mieny- ny-iségre szükség. Normális ellátás -esetén nem készleteznének otthon a betegek, az 'igények sem lennének ekkorák. (A nyíregyházi NEB-vizsgálat anyagából.) Mivel a szűklistán lévő gyógyszerekből a központ csak a mennyiség töredékét küldi, így ez a törzskészlet mennyiségi apadását okozza, amely lényegében hiányhoz vezet. (A mátészalkai NEB vizsgálati anyagából.)

— Az orvost, az igényes gyógyítót is meg keli érteni

— érvel az egyik igazgató.

— Olvassuk a hazai szak- irodalmat, eljut hozzánk a külföldi lapok sokasága. A tömegkommunikáció egyre- másna ad hírt a legújabb, ikildsérletezett, hatásos gyógyszerekről. Ki ne szeretné a betegnek a legjobbat adni? Ki ne kívánná, hogy gyorsan, eredményesen gyógyuljon a -beteg? Tudunk sok mindenről, aimi elérhetetlen, -törekszünk utána, s n-em kíséri öröm a buzgalmunkat. Közben a beteg is tájékozottabb. Zavarban vagyok, amikor arra gondotok, hogy valóban a kor színvonalán gyógyítok-e? N-e bántsuk hát azokat, akik feíLínják az im- por-tgyógyszent, a különleges szereket. N-em divatból teszik. Ez is etikai kérdés.

Vizsgálódásunk legfeljebb feltárta a gondok égj szeletét. Megoldás nincs nem is l-ehet, amíg az egészségügy e kényes területét is ennyire — s ki tudja jogo- san-e — befolyásolja a gazdaság, a pénz, a teherbírás kérdése, lehetősége. Az vi tatha-tatlan: a helyzet áldatlan. A házi, a kórházi, a kóros patikában egyaránt Rendezni kellene, hogy az egészségügy rendelkezzék megfelelő súllyal, hogy koordinálja a gyógyszer- ipart, a devizát, a hazai ellátást, hogy kereskedelmi cég kezéből egészségügyihez kerüljön az elosztás, és hozzá olyan táinsadatambiztosí- -tás alakuljon ki, mely kínosan ügyel a beteg érdekére, de biztosítani is képes azt, -amit a törvény ígér. A mai kettősséggel csak még világosabbá válik az egészségügy betegsége.

1988. április 23. Q

UH HÉTVÉGI melléklet