Kelet-Magyarország, 1988. április (45. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-22 / 95. szám
2 Kelet-Magyarország 1988. április 22. Leszczynski Nyíregyházára készül Á Flashdance koreográfusa Kulturális berkekben, főleg tánccal foglalkozó szakemberek körében már ismeretes, hogy Debrecenben tartózkodik a Flashdance című nagy sikerű film egyik koreográfusa, Jerzy Leszczynski, akinek az a terve, hogy Nyíregyházán is megszervez egy tánctanfolyamot. Jelenleg a debreceni pantomimszínház megalapozásával foglalkozik, amely színházban a pantomim mellett egyéb mozgásművészeti műfajok is szerepet kapnak. Hasonló tervekkel készül Nyíregyházára is, és a mostani elképzelések szerint szeptembertől szándékozik a Váci Igen szerényen csak zongorakísérőnek titulálja a meghívó Babka Józsefet, aki most koncertet ad abból az alkalomból, hogy 25 éve játszik nyilvánosság előtt. Mi, nyíregyháziak, szabolcs-szat- máriak, akik többször is hallhattuk játékát, tudjuk, hogy kicsit túlzó ez a szerénység, hiszen nemcsak mestere, hanem művésze is a zongorának. Bizonyára ezt fogja igazolni a jubileumi hangverseny is, amelyet április 24-én, vasárnap este 6Mihály Művelődési Házban egy modern tánctanfolyamot elindítani. Főként a középiskolai korosztály körében végeznek majd ezzel kapcsolatos „kutatómunkát”, azaz olyan tehetségeket, fejlett mozgáskultúrával rendelkező fiatalokat keresnek, akiket esetleg a művész saját alakuló táncszínházában is tud majd foglalkoztatni. Ezzel kapcsolatos a hírelőzetes: május 11-én Nyíregyháza vendége lesz a világhírű koreográfus, és itt tart előadást eddigi művészi munkásságáról, illetve ismerteti, milyen terveket dédelget Nyíregyháza táncművészeiének fellendítésére. kor rendeznek a nyíregyházi 4-es iskola dísztermében. A műsorban közreműködik: Dá- vida Jánosné — hegedű, S. Kazár Irén — ének, Papp Istvánné — próza, Nagy Gyula — trombita és a tanárképző főiskola 1. számú gyakorlóiskolájának úttörő énekkara, S. Mihályi Ildikó vezényletével. A zömmel romantikus szerzők koncertdarabjaiból összeállított műsorban többek között Schubert-, Grieg-, Verdi-, R. Straussz-, Dvorzsák-művek csendülnek fel. Kollégisták seregszemléje Hogyan tölthetik el hasznosan a szabad idejüket a kollégisták? Jellemző, hogy főként kulturális és sport- programokkal, esetleg barkácsolással, a lányok kézimun- kázással. A kollégiumok rendszeresen bemutatkoznak a nyilvánosság előtt a seregszemléken, ahol a különféle művelődő közösségek, amatőr előadók is közönség elé lépnek. Ilyen seregszemlét rendeznek április 23-án több nyíregyházi kollégiumban, illetve a Váci Mihály Művelődési Központban. Szombaton délelőtt 11 órakor a Münnich kollégium lesz a megnyitóünnepség színhelye, majd műfajonkénti bemutatókat tartanak. Az énekesek és a néptáncosok a 110-es intézet, a szólóhangszeresek és hangszeres együttesek az élelmi- szeripari szakmunkásképző kollégiumában, a vers- és prózamondók a Széchenyi kollégiumban, az énekegyüttesek a Münnich kollégiumban lépnek fel, ez utóbbi helyen látható a képző-, ipar-, és népi díszítőművészeti kiállítás is, diákok munkáiból. A diákszínpadok a Váci Mihály Művelődési Házban szerepelnek. Ott tartják majd a seregszemle záróünnepélyét is, díjkiosztással és gálaműsorral, április 24-én, vasárnap délelőtt 9-től. A zongorakísérő jubileuma Babka József koncertje Színháznaptár Ma délután a gyerekeknek játszanak a Móricz Zsigmond Színházban: a Micimackó előadása fél négykor kezdődik. Este a stúdiószínpadon az Őfensége pincére voltam című színmű látható, amely- lyel vasárnap és hétfőn Budapesten, a Katona József Színházban vendégszerepei társulatunk. Április 23-án, szombaton este itthon A fösvényt tűzik műsorra a Kiss Manyi bérletben, 6 órától. Kedden és szerdán ugyanez a darab következik, 26-án az Ady, 27-én a Németh László—Madách bérletben. Kedden Gyöngyösön lépnek fel színházunk művészei az országos kamaraszínházi fesztiválon: Molnár Erika és Szabó Tünde egy-egy monodrámát mutat be. A most hetedik éves színházunk elérkezett egy fontos állomáshoz: az első külföldi turnéhoz. Április 28—30. között Kárpátalján játsszák A peleskei nótáriust, amelyből 3 előadás lesz Ungváron. Ezzel egyidőben Mensáros László is társulatunkkal vendégszerepei, és a Mindvégig című Arany János-műsorát adja elő Beregszászon, Munkácson és Ungváron. Kállói kínálat A francia napok programjából ■ ■ Üvegpiramis a Louvre-ban Videofilmek vetítésével folytatódik a francia napok rendezvénysorozata Nyíregyházán, a művelődési központban. Két egzotikumnak számító múzeummal ismerkedhetnek meg április 22-én az érdeklődők. A világhírű Louvre udvarán egy piramis alakú üvegborítású építményt hoznak létre, a Musée d’Orsay pedig két éve nyílt meg egy korábban pályaudvarként szolgáló épületben. A két nem mindennapi építményről szóló film videove- títése pénteken öt órakor kezdődik. Április 24-én 11 órától a TIN-TIN című film nézhető meg, április 25-én a Csipkerózsika bizarr feldolgozása látható, amelyből a horror és az erotika sem hiányzik. Április 27-én Jancsó Miklós francia alkotását vetítik, a Hajnal című társadalmi drámát. Továbbra is megtekinthető a francia kultúrát bemutató kiállítás. A nyíregyházi Váci Mihály Művelődési Központ programjából. Rendezvények: az Aladdin és a csodalámpa című mesejátékot két előadásban játssza április 22- én a Mesekert Bábszínház. Április 23-áji és 24-én rendezik meg a kollégiumok megyei kulturális seregszemléjét. Természeti filmeket vetítenek április 25-én, ugyanezen a napon Friderikusz Sándor jelentkezik, újból a Csak ma című műsorával. Április 28-án a nosztalgiamoziban a Bercsényi futárok című filmet vetítik. Klubok, körök: A természetvédők, az önismereti kör és a Nyíri AFK Klub tagjai találkoznak április 22-én. A Kopernikusz Kör április 23-án várja az érdeklődőket. A Kísérleti Versszínpad április 24-én, vasárnap tartja a foglalkozását. A gombász- és az értelmiségi klub április 25-én várja az érdeklődőket. A szülők klubjában dr. Lux Elvira a nemi életre nevelésről tart ugyanezen a napon előadást. A kaktusz- gyűjtők köre és a főiskolai fotóklub tagjai pedig április 28-án találkoznak. Pszichológiai tanácsadás április 25-én és 27-én lesz. Tánc: Nosztalgiadiszkót április 22-én és 23-án, ifjúsági diszkót pedig 24—28-án rendeznek. Tárlatok: Alexáné Székhelyi Edit festőművész kiállítása a Pál Gyula-teremben május 2-ig, Béres János rockfotói a fotógalériában május 1-ig, és Romualdas Pozerskis litván fotóművész alkotásai pedig a galériában május 15-ig tekinthetők meg. Bessenyei színkör: Nászutazás Néptáncosok szereplése Április végéin tníb.b érdekes programra várjáik a közönséget a 'WagykáMói művelődési házban. Az április 25—i rendezvényen Lux Elvira lesz az ialkoholizmus eHenii osaíládvé- dő egyesület vendége. A Népszínház újabb fájielőadásáí; 28-án tartja; amikor Ftobow zenés játékát adják elő Márta címmel. A megyei gyermek-tánccsoportok 30-án délelőtt mutatják be póldiummű- sorukat, a „nagyegyiüttesiek” megyei néptánc-seregszemléje piedig aznap délután 2-tő! ■tárt. Űj produkcióval jelentkezett a nyíregyházi Bessenyei színikör, és április 30-án eZt a műsorukat láttatja a közönség. Diihovlcsmiij: Nászuta- zás című kétrészes zenés komédiáját mutatják be, amelyet Szántó Sándor rendezett, a zenei Vezető Kazár Pál. Az Közérdeklődésre számot tartó programokat ajánl a nagyközönségnek a nyíregyházi helyőrségi művelődési ház április 27—29. között. Szerdán. 27-én kiállítás nyílik arról, hogyan előzhetők meg a bűncselekmények, majd az író-olvasó találkozón Berkesi amatőr színjátszóikból áldó társulat tagjai ezt a színdia- rabjiulkat minden korosztálynak 'ajánlják, fiataltól nyugdíjasig — a darab a szerelemről szól. Az előadás az út- törőházbian április 30-án este 6-lkor kezdődik. András lesz a klub vendége, aztán irodalmi vetélkedőt és könyvvásárt rendeznek. Az utána következő két napon Nyíregyháza közrendjéről, közbiztonságáról. Illetve a külföldre utazás szabályairól hangzanak ,el előadások. Á helyőrségi klub ajánlata Hat tanteremmel és tornateremmel bővítik a nyíregyházi 12-es Vécsey közi általános iskolát. A beruházás negyvenmillió forintba kerül, és a kivitelező ÉPSZER ígérete szerint július közepére elkészül. (Jávor László felvétele) Májusban nyitnak, ha jó az idő Felújítások, sátorozás a strandokon Bár még csalk a kabátok, a dzsekik, vastag zialkóik kerülték lé rólunk, s csalóka a tavasz, egyre töíbbeit gon- doduinik arra, hogy tovább melegszik az iidő, s lassian- tessan csak a bikini (netán a monokini), 'illetve az úszónadrág marad rajtunk. Május ugyan tavaszi hóniapnaik számít, de a nyár legfőbb öröme, a strandolás is eszünkbe jut róla. Várjuk a májust, várjuk a stnandnyii- itást. A szezon kezdete e£5tt érdeklődtünk a megyében 13 fürdőt üzemeltető SZAVI- CSAV-nál: mire számíthatunk az új idényben? Puskás Gabriellától, a technológiai osztály helyettes vezetőjétől megtudtuk, hogy nyitásra elkészül Nyírbátorban az új itermáime- dence, Tiszavasváriban iker gyermekmedencében lubickolhatnak az apróságok, s a nagymedencét feszített víztükrűvé alakították át. Sóstógyógyfürdőn befejeződik a tófürdő 'teljes felújítása, a közel évszázados épület egyik szárnyát (az ölitözőnészit), június elején használhatjuk már, a másik, vendéglátásira szolgáló részének birtokba vételére azonban még vámunk kell. A tóból jelentős mennyiségű hínárt távolítottak ed, s növényevő hatokat (telepítettek az eliszaposodás megakadályozására. A termálfürdővel kapcsolatban annyi a hír, hogy az új medencének (amelyet már tavaly megépítették), mostanra elkészült a burkolása, így csökkenhet a sóstód zsúfoltság, eggyel több helyen fü- rödhetünk. Sóstógyógyfürdőn május elsején nyitja meg kapuit a strand a fürdőzők előtt. A többi strand tervezett nyitási ideje június elseje. Mielőtt azonban megrökönyödnénk, hogy miért csak olyan későn, i tegyük hozzá: ha az időjárás kiköveteli, akkor már a jövő hónap közepén kinyithatnák hétvégére, vagy akár folyamatosan is. Újdonság, hogy Sóstón szeretnék megteremteni egy újabb szórakoztatási formának, a videovetítésnek a lehetőségét. Vásárosnamény- ban pedig természetesen idén is fogadja a filmlkied- velöket a közkedveltté vált autósmozi. Kevéssé ismert lehetőség, hogy a megye valamennyi strandjának területén sátorozhat a vendég. Eddlig inkább csak a kisvárdai és a ruaményi fürdőt szállták meg a kempingezők, a drága szállások idején azonban hasznos tudni, hogy a SZAVI- CSAV mindegyik vidéki strandján felverhető a sátor, s a vendég használhatja a mellékhelyiisógeket, a zuhanyozót — elérhető áron. Ha már az áraiknál tartunk, tegyük' hozzá, hogy — s ez már önmagában örvendetes és üdvözlendő —, a SZAVICSAV nem emeli a belépők árát; ugyanannyi pénzért strandolhatunk, mint tavaly. (papp) Kritika a fórumokon Fiatalok tárgyalták Ifjúsági parlamentekről tartották egész napos tanácskozást a minap Nyírbátorban. A fiatalok elsőként a helyi parlamentek tapasztalatait értékelték. Amint a beszámolóból kiderült, Nyírbátorban és környékén közel hetven fórumot rendeztek eddig. A tapasztalatok szerint előfordult, hogy egy-egy községi intézmény és gazdálkodó egység nem hívta meg a helyi állami vezetés képviselőit és az irányító szakmai feletteseket sem. Előfordult az is, hogy a fórumot értékelő információs topok nem jutották el az illetékesekhez. Igaz, az elküldötték jelentős része sem mutatott komoly tartalmat. Javarészt általánosságokat tartalmaztak, amelyek sem az ifjúság, sem a munkahelyi vezetés elé nem tűzött ki konkrét, számon kérhető feladatokat. Pedig a fórumok java része komoly problémákat vetett fel. Általános tapasztalat, hogy a fiatalok körében is felerősödött a kritikai hangvétel. Sokan tették szóvá a laza munkafegyelmet, a rugalmatlan termelésszerkezetet és az ésszerűtlen munkaszervezést, a személyi ösztönzőrendszer fogyatékosságait. Az intézményekben dolgozó fiatalok a tudás leértékelődésének, az egyre nehezedő megélhetés gondját vetették fel. A tanácsi összevont parlamenteken többen a kétszintű igazgatásra történő áttérést, ennek várható zökkenőit tették szóvá. A diákparlamenteken legnagyobb hangsúllyal az önkormányzat, a szabadidős lehetőségek hiánya, valamint a képzésben jelenlévő rugalmatlanság, korszerűtlenség szerepelt leggyákrabban a kifogások között. A beszámoló szerint a korábbi évekhez viszonyítva élesebben, hangsúlyosabban fogalmazódtak meg a fiatalok egzisztenciális gondjai, a gyermekvállalás, a lakásszerzés, a tanulás terhei. Sok fórumod kérdőjelezték meg az ifjúsági parlamentek jelenlegi kötött keretét, s kifogásolták azt is, hogy a most felvetett problémák java részét korábbi parlamenteken is él- mondták már. (ké) /----------------------------------------\ Árulkodó szemét Az idei tavasz és koranyár nagy programja: lóduljon neki öreg és fiatal, tegye tisztává megyénk tájait. Az erdőket, az utakat, az utak szélét, a városszéleket, a kirándulóhelyeket, a folyópartokat. A vállalkozás szép, nemes, jó szándékú, de... Amikor a megyében erről határoztak, az a vezérelv uralkodott, hogy a környezetet meg kell tisztítani, hiszen a közeg, amiben élünk a miénk, a mi közérzetünket befolyásolja. Hadd tegyem gyorsan hozzá: ezt a környezetet itt élő emberek, vállalatok, gyárak, szövetkezetek szennyezték, teszik tönkre. Akik a partvonal mellől figyelik, hogy mások miként takarítják el a piszkukat. Vagyis: a társadalom nagyobbik fele takarít, a szennyező szennyez és kibicel. Kérdem, hol van az év közi védelem, figyelés, ellenőrzés, büntetés? Lesz-e olyan törekvés, hogy a szemétről kiderítsék, ki volt a tettes? . Ha megtalálják, büntetnek-e? Eljutunk-e oda, hogy az út szélén szemetet leszóróra rá is szólnak, a műanyaglepedőt a szántóföld szélén hagyónak kiosztják a bírságot, a folyó szélén szennyezőt elkapja valaki. Mert mi takarítunk majd — utánuk. Mintha a mi bűneink nyomát kellene eltüntetni. És ez az önzetlen munka más, mint valakin segíteni. Ott megvan a jóérzésem — egy bajban lévő sorsán változtatok. Itt viszont mindenki joggal érzi: más szennyezését pucolja. Nem a legjobb munkamegosztás, még akkor sem, ha nemes a szándék. Korábban is mo- hogtam: miért a természetbarát, a tisztes turista kényszerül arra, hogy más spórját vonszolja az erdőben? Szigor Illene, hát, ha már kultúra nincs. Több természetvédelmi őr, több erdőkerülő (nem is tudom, van-e ilyen!?), több rendőr, több közterületellenőr, több felhatalmazott társadalmi aktivista. Nem vagyok rosszmájú, de egyszer szívesen végignézném, hogy a sittet kiborító sofőr, a szemetet kidobó úrvezető, az erdőszennyező kiránduló hajlong, szedi a piszkot. A sajátját. Talán többet érne, mint a kényeztetés, a társadalmi munka. Amelynek nemes a célja, de nem így.. . (bürget) l ______J