Kelet-Magyarország, 1988. április (45. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-16 / 90. szám

1988. április 16. Kelet-Magyarország 3 Pénz pályázóknak JÓ PAR ÉVE MÁR an­nak, hogy kiderült: a taná­csok és intézményeik a vál­lalatokhoz, szövetkezetek­hez képest nem jelentenek vonzóerőt annak, aki állást keres. Sőt! Egyre többször okozott munkaerőgondokat tanácsoknál és tanácsi in­tézményeknél, hogy szak­embereiket elcsábították máshová dolgozni, mert ott többet kereshettek. Egyik indok volt ez mindig is ar­ra, hogy miért nem javul folyamatosan az ügyintézés színvonala, miért nem sike­rül minden ügyet gyorsab­ban intézni, hiszen az új, az államigazgatási gyakor­lat nélkül dolgozó fiatal pá­lyakezdők megfelelő gya­korlat híján nem vehették fel a versenyt elcsábított elődeikkel. Egyik módszer a tanácsok munkaerőgondjainak eny­hítésére egy pályázati rend­szer volt, amely szerint az a fiatal felsőfokú végzettsé­gű szakember, aki valame­lyik tanácsnál, vagy vala­melyik tanácsi intézmény­nél kíván dolgozni, az lete­lepedési támogatást kapha­tott. Volt is hatása a támo­gatási rendszer bevezetésé­nek, de nem mindig érték el vele a kitűzött célt, mert bár sokszor elegendő lett volna a jelentkezők száma, nem mindig oda akartak menni dolgozni, ahol a leg­nagyobb szükség volt rá­juk. A múlt évben módosítot­ta a megyei tanács végre­hajtó bizottsága a pályázat feltételeit, s azóta munka­helyekre írt ki pályázatot. Pontosabban: a letelepedési támogatást nem személyek­nek adja, hanem annak ajánlja fel, aki a tanácsok­nak vagy az intézmények­nek legsürgősebben betöl­tésre szoruló helyére jelent­kezik. Nem személyek pá­lyáznak tehát, hanem a ta­nácsok írják ki, hogy hová várnak felsőfokú végzettsé­gű szakembert, a megyei tanács végrehajtó bizottsá­ga ezek között rangsorol. idén 109 álláshely­re érkezett pályázat. Ti­zenkilenc a tanácsoktól, 27 az egészségügyi intézmé­nyektől, 63 pedig a műve­lődési ágazatból, s közülük 21 álláshelyre ad egy mos­tani döntés szerint külön­böző összegű letelepedési támogatást a megyei tanács végrehajtó bizottsága. ötvenezer forinttal támo­gatják azt, aki Tarpán igazgatási csoportvezetői ál­lást, vagy Nyírbélteken V alószínűletlennek tű­nik, hogy valakinek is sikerüljön találkoz­ni, és néhány szót váltani Nikolov elvtárssal. Min­denki előtt ismeretesek ezek a mondatok, aki csak egyszer is kereste a hivata­lában: „Az előbb még itt volt, alig egy perce ment el, az istenért, ne gyötörjön ilyesmivel...” Oly észrevétlenül el tu­dott surranni, hogy akár­melyik bűvésszel fel vehet­te volna a versenyt. Nikolov elvtárs ugyanis a lakásügyi osztály vezetőjeként végez­te áldásos munkáját, ép­pen ezért fölöttébb való­színűtlennek látszott, hogy valakinek is sikerüljön ve­le beszélni. Így aztán, amikor vélet­lenül megpillantottam, va­lósággal földbe gyökere­zett a lábam a meglepetés­től. Amikor kissé magam­hoz tértem, felkiáltottam: — Jaj, de örülök, hogy találkoztunk! — Hogyhogy, történt va­lami rendkívüli? — Semmi különös, de mindenáron beszélnem kell önnel! — Mindez nagyon szép! igazgatási főelőadói állást vállal. Negyvenezer forint támogatást ítéltek a penyi- gei igazgatási előadói hely­re pályázónak és annak a két orvosnak, aki Fehér- gyarmaton szeretne belgyó­gyász vagy röntgenorvos lenni. Harmincezer forintot kap, aki Rozsályon és Tyúkodon igazgatási csoportvezető lesz, vagy Ökörítófülpösön pénzügyi csoportvezető sze­retne lenni, s ennyit adnak annak, aki a máriapócsi gyógyszertárvezetői állásra pályázik, továbbá aki Nagy- kállóban a Korányi Frigyes gimnáziumban szeretne oroszt és németet, illetve a tiszalöki gimnáziumban oroszt és valamilyen más idegen nyelvet tanítani. Huszonötezer forint lete­lepedési támogatáshoz jut egy Kisvárdán munkát vál­laló belgyógyász segédor­vos, az az orvos, aki a me­gyei kórház és rendelőinté­zet onkológiai osztályán, il­letve a megyei kórház in­tenzív osztályán vállal munkát. Ugyanennyi össze­get adnak annak, aki a de- mecseri Váry Emil gimná­ziumban angolt és oroszt kíván tanítani, vagy annak a közgazdász tanárnak, aki Fehérgyarmaton a közgaz­dasági szakközépiskolában vállal munkát. Húszezer forinttal kíván­ják ösztönözni, aki Bal- kányban és Porcsalmán vé­dőnői állásra' pályázik, azt a fogorvost, aki Nyíregyhá­zán a kórházban, illetve rendelőintézetben szeretne dolgozni, s azt az angol és valamilyen más nyelvet ta­nító középiskolai tanárt, aki a nyíregyházi Széchenyi Közgazdasági Szakközépis­kolában képzeli el a jövő­jét. A PÄLYÄZAT FELTÉ­TELEI szerint nemcsak pá­lyakezdők kaphatják meg az előbb felsorolt összege­ket, hanem a 35 éven aluli fiatalok, természetesen csak akkor, ha megfelelő felső­fokú végzettséggel rendel­keznek, vagy utolsó évfo­lyamot végzik bármely ta­gozaton, illetve államvizsga .előtt állnak. Feltétel termé­szetesen az is, hogy leg­alább 5 évig ott maradja­nak, ahol a letelepedési tá­mogatást kapták, akik pe­dig tanulmányaik idején ösztöndíjasok voltak, ott a végrehajtó bizottság álla­pítja meg, hogy a már ko­rábban vállalt öt éven felül hány évet kötelesek még a megyében dolgozni. B. J. Ljubomir Kancsev: Nem tűr halasztást Jó dolog, ha az emberek néha beszélgetnek egy ki­csit egymás között, nekem azonban erre inincs időm ... — Akkor csak annyit mondjon meg, mikor talál­kozhatunk? — Mindig, bármikor, csak­hogy állandóan el vagyok foglalva. — De nekem feltétlenül kell beszélnem önnel, nem tűr halasztást... Mondjuk holnap! — Lehetetlen! Értekez­leten leszek. — Akkor talán ma, ebéd után? — A miniszterhelyettes­hez kell mennem ... — Csütörtökön megfelel? — Beszámolót tartok ... — Akkor legyen péntek délután... Mondjuk négy és öt között... „Tanulószalag” a Nyírség Ruházati Szövetkezetnél — végzős szakmunkástanulók a gé­pek mellett, (cs.) A béremelés koreográfiája Ramocsaházán — A burgonyával megva­gyunk, egy hét alatt a föld­be került. Ugyanennyi idő alatt befejezzük a naprafor­gót, és nem szánunk többet a kukoricára sem, — mondja el röviden a „leckét” Joó László növénytermesztési fő- ágazatvezető. — Kevesebb lesz a búza, több a rozs, a burgonyába nem ugrunk bele jobban, bármennyi is az ára — ele­mezgeti a helyzetet tovább Gaál Ákos elnök, aztán abba is hagyjuk az aktuális teen­dők számbavételét. Csatlakozik hozzánk Bálint Júlia főkönyvelő, és máris együtt a ramocsaházi Rá­kóczi Tsz fővezetőinek nagy része. Azt mondja: — Több múlik nálunk az érdekeltségen, hacsak nem katasztrofális az időjárás. Az itteni közös gazdaság­ban a múlt év végén ért vé­get az a hároméves időszak, ami alatt meg volt kötve a kezük a bérgazdálkodásban. Ettől az esztendőtől fogva a megtermelt plusz érték ará­nyában szabadon emelhető a kifizetett jövedelem. Ahhoz képest, hogy 1987-ben 70 ezer forint volt az átlagos munka­díj, beláthatatlanok a távla­tok ... Vagy mégse? — Ahhoz, hogy emelni tudjunk, túl kell szárnyalni a 17 milliós nyereséget, mert annyi volt, — jelenti be az első akadályt Gaál Ákos. Egy forint bérnövekményhez 1,6 nyereségtöbblet szüksé­ges. Nem terveztünk többet az idén se 17 milliónál, sőt még ez is bizonyos merész­séggel ment. Mégsem mond­tunk le arról, hogy akik dol­goznak — és valóban meg-« — Essünk túl rajta most, két cigarettaszippantás kö­zött ... _ Kérem, én nem do­hányzóm. Na jó, egye fe­ne, fél percet rászánok magára ... Csak nem la­kásra fáj a foga? — Nem, mindössze be­szélni szeretnék önnel. — Jöjjön vissza egy hét múlva... — Az ügy nem tűr ha­lasztást ... — Mi lehet ilyen sürgős? — Kérem, engem Brad- varov elvtárs küldött. Azt mondta, hogy szakembert tetszik keresni a nyaraló­hoz. Én, kérem, csempé- ző vagyok... — Na végre! — élénkült meg Nikolov elvtárs. — Milyen kár,, hogy ön ennyire elfoglalt! Már ma hozzá akartam látni... — Azonnal hívom a ko­csimat. Igaza van, ezt va­lóban nem lehet halogatni! — Hálásan köszönöm ... — Szóra sem érdemes. Nem szeretem, ha a fejem­re nőnek az elintézetlen ügyek... (Bolgárból fordította: Adamecz Kálmán) fogják a munka végét, na­gyobb fizetéshez jussanak. Ehhez ettől az évtől kezdve önelszámoló egységben mű­ködnek a fontosabb ágaza­tok. A növénytermelésért Joó László felel. — Kézenfekvő, hogy lét­számleépítéssel is eljutha­tunk a célunkhoz. Ha ugyan­azt a munkát tíz helyett hat traktoros végzi el, ugyan­annyi bérből több jut egy­nek. A traktorosokkal momen­tán nem tudtunk beszélni, egy másik ágazat viszont nem tudott előlünk elbújni. A kiskacsák neveldéjében Lóczi Jánosnét találtuk. Az elnökkel kórusban tas-tasoz- tak, és 25 ezer kis torokból jött a válasz. — Egyedül vagyok itt ve­lük, míg meg nem jön a vál­tótársam — mondja Lócziné, aki nagyon büszke kacsáira. — Elboldogulok velük, mert olyan ez a technika, hogy sok lenne még valaki mel­lém. Látja, tiszták, egészsé­gesek. Egy százalék alatt van az elhullás. — Több, mint negyvenen voltunk itt a telepen régeb­ben, — mondja Kirilla Mik­lós, ágazatvezető. — A fegye­lem és pontosság tette lehe­tővé, hogy máshová mehesse­nek, akik feleslegessé váltak. És vajon hová? Itt van a másik telep, benne a keltető­vel. Gyanúsan kevesen van­nak itt is, kérdezzük tehát: nem lenne itt több asszony­nak munka? Erős Lászlóné hagyja abba rövid időre ten­nivalóit. Elnök elvtárs, ide ne hozzon még valakit, vagyunk itt elegen — fordul a válasz- szal egyenesen Gaál Ákoshoz, talán attól tart, hogy be aka­runk valakit protezsálni. A magyarázat egyszerű: megszabott összeg van a másfél millió tojás kikelteté­sére. Most húszán vannak rá, tehát a huszonegyedik beállí­tása öt százalék bércsökken­téssel érne fel. Ilyesmiről hallani sem akarnak. Kér­dezzük, miként ment a „fo­gyás”, kinek mondták meg, hogy jobb lenne ha másfelé nézne. Kényes kérdés, talán az a legelfogadhatóbb, hogy „megérezték” az illetők. No­de hol vannak? — Ebben a tsz-ben min­denkinek helye van, senkit nem küldünk el — jelenti ki nagyon is határozottan az el­nök, miközben a cipőfelső­részkészítőbe igyekszünk. Le­het is hely, gondoljuk, mert sehol egy lélek, alig látni va­lakit. Szóvá is tesszük: még nem vette fel mindenki a munkát ünnepek után? Gaál Ákos megáll a majorság kö­zepén, megigazítja a divatos nyakkendőjét és szétnéz. — Nemigen látni csellen­gőket, mert mindenki csinál­ja a dolgát — itt most csak nekünk van érkezésünk lóf­rálni. Bízva abban, hogy ez utób­bit viccnek szánta továbbme­gyünk az épülő-szépülő köz­ponti telepen. A cipőfelső­részkészítő üzemben egy lé­lek sem néz fel, pedig 150-en dolgoznak. A szalag fut, a bér pedig teljesítményre megy. Poór Lászlóné üzem­vezetőtől kapunk rövid tá­jékoztatást a dolgok állásá­ról, vagy inkább menetéről. — Elég gyenge ez a kecs- kesevró, dehát csak ez van most. Azért haladunk benne, lehet keresni. — Mennyit? — Három és hétezer között váltakozik, attól függően, hogy ki mennyire igyekszik. A szép tiszta és világos épületben több szalag is fut, az egyik mellett legalább húsz üres hely van. . — Még tudnánk is felven­ni asszonyokat, ha lenne je­lentkező — mutat oda az el­nök, mintegy bizonyítékául korábban mondott szavainak. Még egy üzem van, vala­mivel távolabb a falutól, itt már nem szalag mellett ügy­ködnek az asszonyok, hanem sokkal komolyabb gépek kar­jai alá teszik a leendő divat­holmit. A legmodernebb nyu­gati technika, meggyőz erről a gépek gyártási évszáma. — Itt már belekerül egy munkahely 1 millióba is, — mondja az elnök a fotocellás, valóban mindent tudó masi­nák mellett. Aztán visszate­kint vagy öt évnyit fejleszté­si stratégiájukra. — A szalag melletti varrógépek még nem kerültek többe harminc­ezernél, így nyilván az volt hamarabb. Azt előzte meg néhány, még kevesebbe ke­rülő, de nagyon jövedelmező beruházás. Lassan, fokozato­san jutottunk el idáig. Köz­ben pedig az emberek is szortírozódtak. Mindenki megtalálta a helyét képessé­gei és igyekezete szerint. Hét éve még harmincmilliót sem ért el az árbevételünk, ma meg a kétszázmilliót ost­romoljuk igazán tisztes nye­reséggel. A főkönyvelőit otthon hagy­tuk, lehet hogy ő további adalékokkal szolgált vol­na ennek árnyalásához. Az elnök beszédes adataiból csak egyet emelünk még ki. 200 tag és kétszáz alkalma­zott dolgozik a Rákócziban, ami nem mondható soknak. Mégis úgy gondolja, hogy esztendő múltán kevesebben lesznek vagy harminccal. A növénytenmeszitési fő- ágazatvezatő végig velünk tartott, végül vele vetettünk egy pillantást a melioráció végén lévő, kissé zilált ha­tárra. — Itt, a Rétköz szélén sok baj volt a földekkel, megle­hetősen változó minőséggel kellett számolni. De lám, még a rendetlen határ is, rendbe tehető. Még akkor is, ha maga a természet dúlta meg egy kissé. É.S. Két filmről Barangolások Szabolcs­Szalmáiban M inden közösség ön­magát becsüli az­zal, ha megbecsüli értékeit — mind azokat, amelyeket a jelen alkot, mind pedig azokat, ame­lyeket a múltban terem­tettek. Ebben a kincsestár­ban az emberi szellem, a kétkezi munka és a ter­mészet által létrehozott értékeknek egyformán he­lyük van. S hogy megyénkben mi­lyen gazdag ez a kincs es­itár, arról — ismét — megbizonyosodhattunk csütörtökön délután a nyíregyházi Váci Mihály művelődési központban bemutatott filmek láttán. Mindkettő a megyei ta­nács megrendelésére ké­szült. Az Irodalmi baran­golások Szabolcs-Szat­máirban című film, mint jelzi is, a megye irodalmi emlékhelyein kalauzolja a nézőt, aki e képsorokat láftvia talán maga is ked­vet kap hozzá, hogy a ka­mera nyomába eredjen, s felkeresse ezeket a he­lyeket, Tiszaberceltől Nyíregyházán át Szatmár- csekéig. Bessenyei Györ­gyöt, Kölcsey Ferencet, Czóbel M inkát. Móricz Zsigmondot, Krúdy Gyu­lát, Váci Mihályt adta ez a mi kisebbik hazánk mindannyiunk hazájának. A film terjedelme ide­ális — ha jól számoltam, éppen háromnegyed óra, vagyis pontosan olyan hosszú, mint egy tanóra az iskolában. Remélhetően sok helyen élnek majd a kölcsönzés lehetőségei­vel (feltehetően a pedagó­giai intézet közreműkö­désével), különösen ha videokazettán is hozzá­férhető lesz ez az alkotás. A film rendkívül infor­matív (talán nem is ár­tott volna itt-ott egy kis időt hagyni a nézőnek a szemlélődésre). Az érdem oroszlánrésze a narrátor­ként közreműködő Mar- gócsy Józsefé, aki h ártal­mas tudásával járult hoz­zá a film megszületésé­hez. Jegyezzük meg a ren­dező-operatőr, Poros László nevét, ö készítet­te a másik, idegenforgal­mi célzatú filmet is, ame­lyet Óda Szabolcs-Szat- márhoz címmel láthat­tunk (magánvéleményem szerint ugyan szerencsé­sebb lett volna kevésbé patetikusan hangzó címet választani). A gyönyörű­en fényképezett, mind­össze negyedórányi film láttán alighanem az is rácsodálkozik majd en­nek a vidéknek a szépsé­geire, aki pedig úgy gon­dolja, ismeri szőkébb pátriáját. Ha pedig olyasvalaki látja majd a filmet (mert bízom benne, minél töb­ben látni fogják), aki még sosem járt mifelénk, meg­győződésem, hogy most kedvet kap egy *szabolcs- szaitmári kiránduláshoz. Csak aztán majd meg is tudjunk felelni a vára­kozásnak — azaz a reh- geteg szépséghez kultu­rált körülményeket (meg­felelő szállást, ellátást, étkezési, kirándulási le­hetőségeket, gondozott környezetet) is tudjunk ajánlani a vendégeknek. De ez már egy másik té­ma. Gönczi Mária

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents