Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-08 / 57. szám
1988. március 8. Kelet-Magyarország T Borverseny Nagyecseden Nagyecseden a kertbarátklub rendezésében háziborversenyt tartottak. 15 gazda zsűriztette termékét. Nehéz helyzetben volt a zsűri, mert jók voltak a borok. Végül a bizottság döntése után a fehér bor arany fokozatát Nyíri Sándor és Murguly Sándor, míg a vörös bor arany fokozatát Laczkó Antal nyerte. Felvételünkön Murguly Sándor Tihanyi Ferenctől átveszi az arany fokozatról szóló oklevelet. (Baján Erzsébet) V e t őmagcser e Kötetlen klubfoglalkozás A nyíregyházi központi kertba- rátklub 15 éves fennállása során először tartott olyan foglalkozást, almikor a legfontosabb napirend a vetőmagcsere és a kötetlen beszélgetés volt. A vetőmagcsere várakozáson felül sikerült. Volt olyan klubtag, mint Szakos János, aki több mint 60 féle szaporítóanyagát iíjtalamil kínálta kertbarátaink. Szathmári Imre 20 féle éve- ő virágmagjával aratott sikert, íelenyánszky András nagy nennyiségű csemegekukoricamagot osztott szét és felajánlotta, hogy aki Zeolitra tart igényt, annak készséggel segít az ásványi anyag beszerzésében. A klubfoglalkozás tehát sikerült és a vezetőség ügy határozott, hogy hasonlókat — tagtoborzói szándékkal is — a jövőben gyakrabban rendeznek. A nyíregyházi kertbarátok foglalkozásaikat minden hónap első és harmadik csütörtökön tartják a megyei-városd művelődési központban, délután 4 órától. V. F. CSALÁDI ALAPON A kistermelők adózása Sokan érdeklődtek személyeden, telefonon, vagy levélben az ránt, hogy a mezőgazdasági kis- ermelést hogyan adóztatjuk? Kitint, hogy az 1988. január 1-től iletbelépő jogszabályokat a kis- ermelők nem kellően ismerik, egymást félretájékoztatják, ezzel ;gyivtt egymás kedvét is szegik, v félreértéseket és hiedelmeket izeretnénk eloszlatni tájékozta- ásunkon keresztül és biztatni ninden kistermelőt arra, hogy a ogszabályok adta lehetőségeken jelül továbbra is végezzék munkájukat, annál is inkább, mert a lezőgazdasági kistermelés zavar- alanságához fontos népgazdasági érdek fűződik, éá ezt az adórendszer figyelembe veszi. Mezőgazdasági kistermelésnek íz az »élelmiszertermelés minősül, imit munkaviszony keretén kí- ml végeznek. Ilyenek: a szántó- öldi növénytermesztés, szabad- öldi és hajtatott zöldségtermesz- és, gyógynövénytermesztés és gyűjtés, szőlő- és gyümölcster- nesztés, valamint a gombater- nesztés. Az állattartás, állathiz- * alás, méhészet, halászat szintén de tartozik. Kistermelésnek mi- íősülnek a felsorolt tevékenységek akkor is, ha azt megállapo- lás alapján munkakörön és nunkaidőn kívül, részes munkavállalás keretében végzi valaki. Nem minősül kistermelésnek a drágkertészet és dísznövényter- nesztés, valamint a díszállatok is kísérleti állatok, a kedvtelés- jói tartott állatok tartása és te- íyésztése. A felsorolt mezőgazdasági kis- ermelésből származó bevétel évi .00 ezer forintig mentes a sze- nélyi jövedelemadó fizetési kö- elezettsége alól. Az évi 500 ezer Print és az évi 2 millió forint cözötti bevétel esetén a jövedel- net a törvény a bevétel száza- ékában határozza meg. Állatte- lyésztés és állati termék értékelése esetén a bevétel 10 száza- éka, míg a növénytermesztésnél i bevétel 30 százaléka minősül övedelemnek. A 2 millió forintot neghaladó árbevételnél a vállalkozókra vonatkozó adóztatás ér- /ényes, ezzel most nem foglal-« kozom, mert csak zavarná a könnyebb megértést. A kistermelői tevékenységek elentős részét az adózók nem igyedül, hanem családtagjaikkal ?gyütt végzik. A jövedelem meg- Dsztása nem állapítható meg egyértelműen a családtagok között, nert sem az adóhatóságnak, sem i kistermelőknek erről megfele-. lő adataik nincsenek. Azért a 16. évüket betöltött együtt élő hozzátartozó között a kistermelői jövedelmet egyenlő arányban kell megosztani. A családtagok közötti megosztással a jövedelem egy része kedvezőbben adózik, mintha a bevétel csak egy családtag nevén lenne összevonva. A jövedelem nem vonható össze, azért sem mert a munka és a jövedelem a családtagok között ténylegesen is megoszlik. Ezzel van összhangban, hogy a mentesség (500 ezer forintig) az adózókat csak családonként együttesen illeti meg. Amikor a jövedelmet a családtagok között egyenlő arányban szétosztjuk, ha a családtagnak más jövedelme is van (pl. munkaviszonyból származó), akkor a két különböző forrást össze kell vonni, ez után kell az adót kiszámítani. bevallani és befizetni. A más forrásból jövedelemmel nem rendelkező családtag az előbbi módon szétosztott jövedelemmel 48 000 forintig nem adózik. Adómentes a nyugdíjas abban az esetben, ha nyugdíja és a más forrásból (pl. az említett kistermelésből) származó jövedelme 96 000 forintot nem haladja meg. Az elmondottakat egy egyszerűsített példán keresztül szemléltetjük. Van egy közös háztartásban élő négytagú család, a férj 6000, a feleség 4000 forint havi fizetéssel rendelkezik, a nyugdíjas nagyszülő havi nyugdíja 3000 forint, a 17 éves gyermek középiskolás. Mivel nem tartoznak a nagyfizetésűek közé, ezért is foglalkoznak kistermeléssel. amiből 700 ezer forint összárbevétel származik. Ennek az árbevételnek 50 százalékát zöldségtermesztés. 50 százalékát sertés- és baromfitartás adja. Kérdés: a család hogyan adózik? Mezőgazdasági kistermelés árbevétele 700 000 forint, Le: adómentes árbevétel 500 000 forint. Adóköteles árbevétel 200 000 forint. Az 50 százalék növénytermesztés, azaz 100 000 FtX30 százalék = 30 000 forint. Az 50 százalék állattenyésztés, azaz 100 000 FtXlO százalék = 10 000 forint. Jövedelem tehát 40 000 forint. Egyenlő arányban megosztva a jövedelmet 10 000 : 4 = 10 000 Ft/fő Férj Feleség Nagyszülő Tanuló pő munkaviszony- _ ból származó bev. 72 000 Ft 48 000 Ft 36 000 Ft ^g. kisterm. jöv. 10 000 Ft 10 000 Ft 10 000 Ft 10 000 Ft jíedvezmény —12 000 Ft —12 000 Ft — Szem jöv. ______ adóalapja 70 0G0 Ft 46 000 Ft 46 000 Ft 10 000 Ft Szem. jöv. adó 4 400 Ft — — ______~~ A család tehát összesen 4400 forint személyi jövedelemadót fog űzetni, azt is a férj összevont övedelme miatt. A feleség nem izet adót. mert 48 000 forintig 0 >zázalék az adókulcs. A nyugdí- as nagyszülő 96 000 forintig menés az adó alól. A 17 éves tanu- óra, mivel más jövedelme nincs, 8 000 forintig szintén 0 százalékos adókulcs vonatkozik. A család részére van még egy .kedvezmény”. Mivel az árbevé- el 500 000 forint felett van és ezt •izonylatokkal igazolja, (feltéten meg kell őrizni az értékesítés bizonylatait) lehetőség van arra, hogy ha a tevékenységéhez valamilyen eszközt vásárolt (kisgépet) és azon forgalmi adó van, úgy a 3000 forint feletti forgalmi adót visszaigényelheti az adóhatóságtól. A visszaigénylés akkor történhet, amikor számlával bizonyítottan a bevétel túlhaladta az 500 ezer forintot. Utolsó lehetőség az adóbevallással egy időben történő visszaigénylés, azaz az adóévet követő március 20. Papp László megyei adófelügyelőség Felkészülés Kikeltek a kiscsibék flz őszibarack tél végi lemosó permetezése Az őszibarack egyik legveszedelmesebb gombabetegsége a , .klaszterospóriumos’ ’ levéllika- csosság. A 'kórokozó a. fertőzött vesszőkben gombafonalakkal, a vesszők felületén és a lehullott levelekben spórákkal telel át. A legújabb kutatások szerint a megbetegedett kéreg, a rügyek, sőt a mézgacseppek is fertőzési forrásul szolgálhatnak. Sajnálatos módon, amint az első tavaszi esők lehullanak, alacsony, 4—5 Celsus-fok körüli hőmérsékleteken is megkezdődhet a gomba spóráinak képződése. A spórák rendkívüli életképességük révén ,.sokáig” megtartják csírázóképességüket és ha friss növényi részekre kerülnek, csíra- tömlőt fejlesztenek, a légzőnyílásokon vagy a még sértetlen bőrszöveten keresztül behatolhatnak a gazdanövény szöveteibe. A gomba rendkívüli életképességét bizonyítja, hogy fertőzése 9—27 Celsius-fok közötti értéktartományokban egyaránt bekövetkezhet ! A kórokozó a nedvességkedvelő gombák közé tartozik. Nemcsak a cseppfolyós víz, hanem a levegő magas páratartalma is 'kedvezően hat elszaporodására. A klaszterospóriumos betegség elleni védelem kiterjesztésére többféle lehetőség is rendelkezésünkre áll. Alapvető követelmény a fertőzött növényi részek, a mézgás, sebzett felületek eltávolítása, majd elégetése ! Rügypattanás előtt réztartalmú növényvédő szerrel sikeresen permetezhetünk. Zárt, hideg fekvésű őszibarackosokban. különösen pálcás, nedves időjárás esetén, gondjainkat fokozhatja az őszibarack levélfodrosodás betegség. A gomba a vesszőkben, rügyekben és a lehullott levelekben illetve azok felületén telelhet át. A kórokozó biológiáját tanulmányozó növényvédelmi szakemberek arra a megállapításra jutottak, hogy a fertőzések elsősorban a rügypattanás utáni időszakokban gyakoriak. Ha két-három napon keresztül csapadékos, esős ' az időjárás, vagy ha a nehezen felszakadó ködöket, erős lehűlések követik, illetve ha a 2—7 Celsius-fok közötti átlaghőmérsékleti értékek 80 százalék körüli relatív pára- tartalommal párosulnak, igen nehézzé válik a kórokozók leküzdése ! A növényvédelmi teendők it is a rezes lemosó permetezések re, 1 százalékos . bordóiporos1 vagy bordőilé-alapanyagból készített, ugyancsak 1 százalékos töménységben kiszórt, áztatás- szerű permetezésekre alapozhatok! Rügypattanás után 0,3 százalékos Orthociddal. vagy 0,2 százalékos Dithane M—45-tel védekezhetünk. Nagyüzemi kertészetekben jelentős sikereket értek el az Efuza 500' FW-vel történő permetezésekkel. E készítmény dózisa 2—2,6 liter/ha. A permetezések során magunk és környezetünk védelme érdekében a munka- és balesetvédelmi óvó rendszabályokat szigorúan tartsuk be! Dr. Széles Csaba Fehérgyarmaton Kájdi Feren- cék portáján már február 19-én kikeltek az első csirkék. A gazda szabadidejében saját készítésű keltetőgéppel dolgozik. A tojásokat Nyírbátorból vette, és jónak bizonyult az indulás, a kelés 76 százalékos. Ez már sejteti, 'hogy a további 15—16 keltetésnél sikerül a 90 százalékot elérni. Ügyelni kell arra — mondta Kajdi Ferenc, hogy a nagykereskedelemből származó csirkéktől olcsóbban adja áruját, hogy a fogyasztók tőle vásároljanak. Természetesen, az eladott csirkékért, jótáll, hiszen a vevőkre máskor is szükség lesz. Tavaly jó éve volt a kisüzemi keltetőnek. Tizenhat keltetésből 25 450 csirkét értékesített. Év végi számadás: mintegy 60 ezer forinttal gyarapodott a családi kassza. Ebben az évben 45 ezer csibe értékesítését tervezi. Molnár Károly II hosszú élet titka a fokhagymában A fokhagyma alighanem a legősibb gyógy- és fűszernövényeink egyike. Kínában már több mint ötezer évvel ezelőtt termesztették és használták, de a sumerok cseréphengerekbe égetett ékírásos szövegeiben is találkozhatunk vele. Időszámításunk előtt kétezer évvel Mezopotámiában mint fontos fűszert és orvosságot tartották számon. Hérodotosz, a „történetírás atyja” említi, hogy a fáraók piramisainak építése alkalmával mintegy 1600 ezüst talentum értékű fokhagymát osztottak ki a 360 ezer munkás között munka- képességük megőrzése érdekében. Sokan ma a hosszú élet titkát látják a fokhagymában. A fokhagyma természetes antibiotikum a gyomor- és bélfertőzések ellen. Enyhe nyálka oldó. A felső légúti megbetegedések fellépésekor a nyálkavírusokra és genny- okozókra csíraölő hatású. Segíti a szem vérellátását és csökkenti az időskori látási zavarokat. Jótékony hatással van a magas vérnyomásra, megakadályozza a vér rögösödését, ezáltal csökken a trombózis veszélye. Természetes aetibistikam Egy 12 grammos fokhagymagerezd 16,3 kalóriát (3.9 Joule), 0,7 gramm fehérjét. 0,01 gramm zsírt, 3.1 gramm szénhidrátot, 4,3 mg kalciumot, 15,2 mg foszfort, 0,15 mg vasat, 0,02 mg B1-vitamint tartalmaz, valamint kisebb mennyiségben A és D-vitamint, és olyan ásványi anyagokat, mint a magnézium, cink, mangán, réz, kobalt és a klór. A fokhagyma hatóanyaga a szerves kénvegyületeket tartalmazó illóolaj (erős ízének és illatának is ez az oka). Ez a hatóanyag a szervezetbe jutva allicin nevű természetes antibiotikummá alakul át. Ott hat, ahol fertőzés lép fel a szervezetben. A jelenleg termesztett fokhagymafaj ta-változatokat gerezdekről szaporítjuk. Ültetés előtt néhány héttel az ültetésre szánt fokhagyma-szaporítóanyagot átválogatjuk, válogatás közben a külső boritóhéját eltávolítjuk. A gerezdekre való bontást követően a fokhagymát gombabetegségek ellen ki ültetés előtt ajánlatos f un- dazolos oldatban csávázni. Az ültetést minél korábban, lehetőleg még március első felében, ahogy a talaj állapota lehetővé teszi, végezzük el. A telepítés hagyományos módon, az utallóval előre bevonalazott területen., 25—28 centiméter sor- és Fajtaválaszték és termesztés cióra van szükség. A kereskedelem az árufokhagymáit 2-3 centi- méteres szárcsonkkal veszi át, és ritka szövésű, úgynevezett ra- schel zsákokban forgalmazza. Fokhagyma esetében hivatalos felsza pori tás és a fajták garanciális forgalmazása az országban ez idő szerint nem folyik. A szaporítóanyag-beszerzés ezért csak piacon, az üzleti forgalomban, esetleg közvetlenül a termelőtől •lehetséges. Termesztett fokhagyma-fajta- változatok: őszi B 15 (államilag minősített), Makói Őszi (államilag minősített, 1975), Makói Tavaszi (forgalomba hozatalra engedélyezett, 1985), Bzenecky (vírustoleráns cseh), Fructidor (tavaszi típusú francia). Valameny- nyi fajtaváltozat közül fűszerező értékét tekintve legértékesebb a Makói Tavaszi. Igen jól tárolható, konyhai és ipari célra egyaránt alkalmas. Várható terméshozama 25X8 centiméteres növényállásban 12—15 tonna hektáronként. A téli kolbász eltarthatóságát a fajtában rejlő átlagon felüli fűszerező érték biztosítja. Halász Bálint kertészmérnök 8—10 centiméter tőtávolságra kézzel történik. Az ültetés mélységét- a talaj kötöttsége szabja meg ez általában 3—6 centiméter között van. A sekély ültetést a fokhagyma nem tűri. A gyomtalanítás mechanikai, a sorokat kézi kaparóval tartsuk rendben. H növényvédelem alapja Kisorolás előtt Reglonol, klór- oxuron tartalmú szerekkel permetezzünk. A kelés utáni kezeléseket feltétlenül hűvös időben kell alkalmazni. Gombaölő szereket általában 4—5 alkalommal permetezünk, szükség szerint ro- varöllő szerekkel kombinálva. A gombabetegségek közül a fehérpenészes rothadás és a zöldpenészes rothadás okozhat komoly károkat. A fokhagyma állati kártevői közül a fokhagymalepke, a gyökératkák és a szárfonálféreg a jelentősebbek. Az eredményes ’ vegyszeres védekezést nagyban nehezíti a fokhagyma termesztésének háztáji jellege. Ilyen körülmények között ugyanis magas biológiai aktivitású készítmények nem alkalmazhatók. A fokhagyma a legtöbb vizet a fő lombnövekedés és hagymaképződés időszakában igényli. A termést jelentősen növelheti, ha aszály esetén 2—3 alkalommal 30—40 milliméteres vízadagot juttatunk ki. A szedést megelőző hetekben ne öntözzünk, mert a hagymák felrepednek, borítóleveleik megfakulnak és a gerezdek szétnyílnak. A fokhagyma érésének legbiztosabb jele. amikor a növények levelei megbar- nulnak, elszáradnak. A fokhagymát szárasán, levelesen szedjük fel, majd néhány napig a talajra fektetve szárítjuk; A rendre gyűjtött száras növényekből 1-2 kilogrammos úgynevezett „kertészcsomókat” kötünk. Bötermő a Mákéi Tavaszi A fokhagy maszed és kézi munkaerőigénye elég magas. A tárolás vékony rétegben kiterítve, száraz, szellős, hűvös helyen történjen. Vastagabb rétegekben rakva már mesterséges ventilláA betakarított fokhagyma renden A bötermő Makói Tavaszi KISTERMELŐK-KISKERTEK