Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-08 / 57. szám
SZÁMÍTÓGÉP VEZÉRLÉSŰ GÉPSOROKON készülnek a bátoralkatrészek a mátészalkai Szatmár Bútorgyárban, (jávor) Előadások a pártiskolán Az 1848-as forradalom értékelése Időszerű és érdekes konferenciára került sor hétfőn délelőtt az MSZMP Oktatási Igazgatóságán. Az intézmény a megyei tanáccsal karöltve az esti egyetem tanárai, a történelmet oktatók, a szak- felügyelők részére szervezett találkozót, melyen két előadás hangzott el. Az elsőt Gerő András, az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem docense tartotta: 1848 értékelése a történettudományban címmel. A második téma előadója Réti László, az MSZMP KB politikai munkatársa volt, aki Az 1848-as forradalom és szabadságharc öröksége a közgondolkodásban címmel fejtette ki mondandóját. (Az előadások részletes ismertetésére lapunk szombati számában térünk vissza.) Közösen kell keresni a kelet—nyugati együflmiködést Budapesten tanácskozik ai IPI kerekasztal-konferenciája, Berecz János köszöntötte, Grósz Károly fogadta a résztvevőket A nemzetközi tömegtájékoztatás vezető újságíróinak részvételével tanácskozás kezdődött hétfőn a budapesti Hilton Szállóban. A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) soros •rendezvényén — amelynek szocialista ország először ad otthont — két napon át tizenöt állam képviseletében mintegy 30 újságíró vitatja meg a glasznoszty jelentőségét a kelet—nyugati kapcsolatokban. A világ minden tájáról egylbegyűlt újságírókat a ke- rekasztal-konferencia elnöki tisztét betöltő Paul Lend- vai, az Osztrák Rádió intendánsa köszöntötte, majd Peter Galliner, az IPI igazgatója emlékeztetett arra, 'hogy a szakmai testület — amely Zürich—London szlékhelylyel, a második világháború után alakult — az újságírók szakmai felkészültségének ltokéi élesítését, az információáramlás és a tájékoztatás hatékonyságának elősegítését tekinti elsődleges ' feladatának. A magyar politikai közélet nevében Berecz János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság .titkára üdvözölte a nemzetközi tanácskozás résztvevőit. A tájékoztatás személyiségei mindaddig, amíg meg nem szólalnak a fegyverek, erősebbek lehetnek minden hadseregnél — utalt a sajtó hatalmas közvéleményfor- imáló erejére Berecz János. Ennek az erőnek azonban — fűzte -hozzá — nagy felelősségérzettel kell párosulnia, A Magyar Nők Országos Tanácsa hétfőn ülést tartott a Parlamentben. A 78. nemhiszen a sajtó munkatársain múlik, mire mozgósítanak, hogyan tájékoztatnak; az együttműködést keresik vagy a szembenállást élezik, őszinte, nyílt tájékoztatással a-z emberi értékeket becsülik, vagy az értékek pusztulását .kiváltó ellenségeskedés erőit feszítik. A glasznoszty szellemében közösen kell keresni a keleti—nyugati együttműködést. E gondolatot folytatva a nemzektözi sajtót a megismerés nélkülözhetetlen eszközeként értékelte Berecz (Folytatás a 4. oldalon) zetközi nőnap alkalmából Lukács János, az MSZMP KB titkára a Központi Bizottság nevében köszöntötte a nőtanács tagjait, a magyar lányokat és asszonyokat. — Nem mondhatunk le arról, hogy összehangoljuk a nőknek a társadalmi életben betöltött és az anyai szerepét. Világunk még nagyon sokkal tartozik a nőknek — mondta többek között. A nők FEHÉRGYARMAT Tsz-terv: konzervgyárépítés fl Magyar Nők Országos Tanácsának ülése A SZABOLCS-SZATMÄR MEGYEI ÉPÍTŐ ÉS SZERELŐ VÄLLALAT folytatja Vásárosnaményban a szakmunkásképző intézet építését, mely 1989-re bővülni fog korszerű kollégiummal is. Jó ütemben, belső munkálatokat végeznek Fehérgyarmaton a 12 tantermes iskolában. Ezt a beruházást idén augusztus 30-ra szeretnék átadni. Nyíregyházán a Vécsey közben a 12 tantermes iskola építésén munkálkodnak, melyet tornateremmel bővítenék. Ez az épület szerkezetileg teljesen készen van. Szerkezetet szerelnek az épszeresek Tiszalökön is a 12 tantermes iskolánál, mely jövőre készül el. A kedvező időjárás hozzásegítette az építőket ahhoz is, hogy Nyír- bogdányban elvégezzék a 4 tantermes iskola alapozási munkáit. Itt tornatermet is építenek. A létesítményt 1989-ben adják át rendeltetésének. Igen szerény, 1 millió 600 ezer forint eredménnyel zárta az 1987-es, kritikus esztendőt a fehérgyarmati Zalka Máté Tsz — adott számot a beszámoló a március 4-én megtartott közgyűlés résztvevőinek. Ha takarékosabban gazdálkodnak, ha jobban figyelnek a költségek alakulására, sokkal több lehetett volna a nyereségük. Tavalyi árbevételük meghaladta a 250 milliót, s mintegy 154 millió termelési értéket állítottak elő. Az ágazatok között a legnagyobb nyereséget a gyümölcskertészet produkálta, 715 ezer forint bevétel származott a téli almából és a téli körtéből. A háztáji gazdaságokból 3440 sertést, 350 vemhes kocát, 345 hízómarhát, a közösből 1100 darab marhát értékesítettek. Csaknem félszáz nő részére biztosítanak munkát cipőfelsőrész-készítő üzemükben, s több mint 200 ezer almásládát gyártottak. Nyíregyházán, Fehérgyarmaton, Nábrádon, Panyolán, Tunyogmatolcson olcsó áruk import boltját üzemeltetnek. Figyelmet érdemel: a jövőre gondolva s azt alapozva egy NSZK-beli céggel közös vállalkozásban konzervgyárat építenek Fehérgyarmaton, melynek a beruházási költsége több mint 50 millió. Átadása előtt már várják a Magyarországra egyébként megérkezett gépeket, hogy mielőbb megkezdjék a szerelésüket. Tervük szerint az idei szezonban már uborkát, céklát, káposztát, sárgarépát és más zöldségféléket szeretnének feldolgozni és exportra szállítani. A közgyűlésen 13-an kaptak kitüntetést, 22-en jutalomban részesültek, (f) alkotóerejének fejlesztésében és érvényesítésben is új lehetőségeket és távlatokat nyit az a munka, amely a párt kezdeményezésére bontakozik ki a gazdasági, társadalmi és a politikai megújulás érdekében. Ilyen előnnyel aligha indultak még tavasznak az utóbbi évtizedekben az építőiparban. A rendkívüli enyhe, ta- vaszias télben mintegy három-négy héttel előbb járnak az építkezések határidejével. Felgyorsult a lakásépítési és az iskola beruházás-felújítási program Szabolcs-Szatmárban. XLY. évfolyam, 57. szám ÄRA: 1,80 FORINT 1988. március 8„ kedd Kivitelezői körkép Meggyorsít a lakásépítés Jelentős részt vállai az ÉPSZER a lakásépítkezésekből is. Nyíregyházán a Váci Mihály lakótelepen 16 lakást építenek, Vásárosnaményban 15 lakás befejezés előtt áll, s mind Nyíregyházán, mind Vásárosnaményban újabb lakások alapozási munkáit kezdték meg. Egészségügyi beruházások közül a legjelentősebb a Nyíregyháza, Sóstói úti kórházban a 200 ágyas pavilon építése, ahol belső szerelési munkákat végeznek; Befejezés előtt áll a Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalatnál építendő üzemcsarnok és a Szabolcshő Vállalatnak a gépkocsijavító műhelye. Kisvárdán a szeszipariaknak raktárt építenek. A SZABOLCS MEGYEI Állami építőipari vállalat dolgozói nagy ütemben végzik Nyíregyházán, Mátészalkán, Záhonyban1; Ti- szavasváriban a lakások építését. Hétszázötven lakás készülhet el a tervezettnél korábban a kedvező időjárás közreműködésével és a jó szervező munka eredményeképpen. Vásárosnaményban a faforgácslap gyár üzemcsarnokának az építése áll befejezés előtt; Nyírbátorban és Űjfehértón tornatermeket építenek, Nyíregyházán a Körte utcában iskolát, és jól haladnak az Állami Biztosító nyíregyházi székházának a munkálataival is. A KELET-MAGYARORSZÁGI Állami építőipari VÄLLALAT egyik legszebb, s legjelentősebb munkája a megyeszékhelyen épülő szabadidőközpont építése, melyre nagy figyelmet fordíNyíregyháza, Kossuth utca—Erdősor: űj lakások, közel a belvároshoz. tanak, s egész télen épült. Jó ütemben haladnak a Hungária Biztosító székházának az építésével, ahol már a szakszerelő-ipari _ munkák vannak soron. A ’Piszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyárban vállalt építkezéseik is jó ütemben haladnak, akárcsak a mátészalkai kórházrekonstrukció építése. (farkas) Segely megszorításokkal Több péBzért—ugyanazt Megdrágult az élet: sokba ikerül az üzemi koszt, a gyerek iskolába indítása, az üdülőjegy, egyre több pénz szükséges egy-egy kulturális vagy sportrendezvény lebonyolításához. A NYÍREGYHÁZI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ VÁLLALAT szociális alapja tavaly 1 millió 102 ezer forint volt, s az idén is hasonló, vagy valamivel magasabb összegből szeretnének gazdálkodni. Ebbői kell megoldaniuk a segélyeket — magas a nyugdíjasok száma, sok a nagycsaládos! —, az üdültetést, a különböző rendezvényeket, az ebédtérítést. Az áremelkedések után öt forinttal drágult az ebédjegy, ebből a vállalat kettőt magára vállalt. Annak ellenére, hogy az Idei összegről még nem döntöttek, januárban már több. mint 6 ezer forint segélyt fizettek ki. Újdonság a cégnél, hogy ettől az évtől kezdve csak az részesülhet segélyben, akinek nincs igazolatlan napja. A jóléti és kulturális alapon kívül a szakszervezet tagdíjból származó bevételeinek egy részét is szociális célokra használják. A SZABOLCS MEGYEI Állami építőipari välLALATNÄL a nversanyag- és rezsiköltség emelkedése miatt jelentősen megváltozik a jóléti alap: a tavalyi 12 millió 800 ezer forinttal szemben 6 millió forinttal többet használhatnak fel szociális kiadásokra. Ez első hallásra soknak tűnik, azonban csak arra lesz elég, hogy tartani tudják az elmúlt évi színvonalat. A lakásépítési támogatást a kintlévő hitelek visszafizetéséből és a kommunista műszakokból származó felajánlásokból oldják majd meg. A ZÁHONYI MÁV ÜZEMIG AZGAT0SÄGNÄL is emelkedik az alap összege, a szociális segélykeret például 160 ezer forinttal. Szükség is van a pénzre, hiszen a nagy létszámú üzemigazgatóságnál sok nagycsaládos és gyermekét egyedül nevelő szülő vár a segélyre, valamint számos szakkör és klub működik: a nyugdíjas-, ifjúsági és csillagászklubon kívül többek között támogatják a Tiszabezdédi citeraze- nekart, a Komorói népdalkört, valamint a Fényeslitkei fotósklubot is. Szavazással döntötték el a dolgozók között, hogy kevesebb ebédet szeretnének-e változatlan áron, vagy a megszokotthoz hasonlót, valamivel több pénzért. A többség az utóbbi mellett voksolt — így január elsejétől napi két forinttal kerül többe az üzemi étkezés, az ezen felüli költségeket pedig a MÁV fizeti. Évek óta gondot okoz a lakáskérdés. Sajnos, hiába jut az idén nagyobb összeg a lakásépítési, lakásvásárlási kölcsönökre, a használati díj visszatérítésére. még így sem tudják majd a sorbanállók igényeit kielégíteni. B. A.