Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-05 / 55. szám

1988. március 5. Kelet-Magyarország 3 Bruce Davis szemszögéből Taurus-kép Nyugaton Dr. Györgydeák Tibor és Bruce Davis. European Rubber Journal, Urethanes Techno­logy, Rubber & Plastics News, Tire Business — nem tartoznak a legismertebb lapok közé az előbb felsoroilitaik. Egy — ■viiilégszerte nagy jelen­tőségű — ipairáiginaik, szakmának, szakemberek ezreinek viiszonrt sokait jellienitenielk a bennük kö­zölt információk. Az amerikai székhelyű Crain Communications LTD áiitiall kiadott folyóiratok ugyanis a gumiipar fontos és aktuális kérdései­ről »tájékoztatják Európában és a tengerem túl on ás a vállalatvezetőket, 'menedzsereket, mérnökö­ket. A lapokat kiadó 'társaság európai szerkesztője Bruce Davis úr a napókban Nyíregyházán, a Taunus gyárában járt. Elutazása előtt érdeklőd­tünk tőle tapasztalatairól, dr. Györgydeák Tibor segítségével, aki az Inter-Chemolt képviseli az NSZKHban. — Davis úr, milyen előzményei vannak mostani látogatásának? — Februárban jelentettünk meg a kelet-euró­pai szocialista országők gumiiparáról egy önálló írásit, s ez őlyan érdeklődést keltett, hogy sze­mélyesen és részletesebben is szerettem volna itájékozódnii ebben a 'témakörben. Tudjuk, hogy a Taiurus átalakítja a belső struktúráját, további fejlődés előtt álll, ráadásul jól ismert cég a nyu­gati világban 'is, ezért különösen érdekelt ben­nünket az itt folyó munka. Interjúkat készítet­tem Budapesten és Nyíregyházán is. Számunkra külön is érdekes, hogy dr. Tatai Ilona személyé­ben 15 éve nő irányítja ezt a vállalatot. Elég sok- mindenről sikerült tájékozódnom. Az egyik, hogy az itteni belső 'átalakítás, amely összhangban áll a Világbank hiteiéinek feltételeivel, milyen irányban halad. Nyíregyházán pedig különösen ■az új abroncstípusak, illetve az autóbuszharmó- niilka gyártását tanulmányoztam. — Négy lapnak dolgozik, ezek közül me­lyikbe készít írást a magyarországi tapaszta­latokról? — Elsősorban a European Rubber Journal szá­ntóira dolgozom majd. Az Egyesült Államok vi­szonyaira pedig külön adaptálok majd egy írást. A poHuretámról pedig — mint említettem — a Urethanes Technologyban szálunk. — A gumiipar világszerte nagyon fontos iparágnak számít. A konkurensek mégsem zárkóznak el az információadástól? — Általában nem. Az ón ismereteim szerint ■egyedül a Michelin-cég az, amelyik egyáltalán nem enged újságírót a gyáraiba. Itt Magyaror­szágon (Nyíregyházén is) teljesen nyitott kapuik­ra 'találtam, minden kérdésemre válaszoltak, és készséggel mutatták meg az egész gyárat. Egy kérésük völt mindössze, hogy a harmónikagyártó gépsort, amely új fejlesztés, ne fényképezzem. — Davis úr, ön — szakmájából adódóan — biztosan sok gyárban járt már a világon. El­fogulatlan véleményét szeretném kérni, hogy ezekhez képest milyen tapasztalatokat szer­zett a nyíregyházi üzemben? — Sok a hasonlóság az iparág vezető gyárai­val. Talán egy kicsivel több még itt a kézi mun- lka, minit 'egyik-másik jelentősebb cégnél. Jaczkó ligaizgató úr maga iis elmondta, hogy tisztáiban vannak ezzel, és egyik céljuk, hogy csökkenjen az aránya. — Találkozott-e Nyíregyházán valamelyik lapjukkal a szakemberek asztalán? — Magát az újságot nem láttam, de azit tudom az igazgató úrtól, hogy fénymásolatban megkap­ja, ha szüksége van rá ... — Milyen benyomásokkal, érzésekkel uta­zik vissza az európai szerkesztőségbe, a Maj­na menti Frankfurtba? — Nagyon termékeny utazás volt. Különösen becsülöm az itteni embereik nyíltságát, őszinte­ségét. Sokkal többet tudtam meg az engem ér­deklő dolgokról, minit amennyire előzetesen szá­mítottam. A szocialista országők gumiiparát ed­dig csalk kimuitatásókból, szakmai folyóiratokból, a nyugati szakemberek tapasztalataiból, az itteni gyárak képviselőivel való 'találkozásaimból. is­mertem. Most saját 'tapasztalataimmal egészít­hettem ki a képet. Papp Dénes Jöttek csodát PP***-^ Mit remél |gfnj a vállalkozó Manökentől? Nemrég szerelték be a nyírgyulaji Petőfi Termelőszövet­kezetbe a telexet, írtunk is róla, mégpedig e szavakkal: kö­zelebb kerültek vele a nagyvilághoz. Vele tudták meg villám­gyorsan a rossz hírt Budapestről: nem folyósítják az erre az évre ígért keretet a szakosított szarvasmarliatartó-telep to­vábbépítéséhez. — 86-ban kezdtük, tavaly folytattuk, és már a vége fe­lé járnánk — kesereg Macz- kó György elnök. Pedig mi­lyen jó lett volna a zárszá­madáson beszámolni: befeje­ződik a 35 milliós beruházás és kész lesz a 300 férőhelyes intenzív telep. A jövőről szólva pedig hozzátenni: ha­marosan törzstenyészet lehet belőle, bizonyítva a magas szakmai színvonalat. Egyelő­re azonban mást kell bizo­nyítani. Félben nem maradhat — Még jó, hogy több vasat tartottunk és tartunk a -tűz­ben — ismerteti a szükség szülte átmeneti megoldásokat az elnök. — A beruházás be­fejezéséről nem mondtunk le, hiszen az félben nem marad­hat. Egv istálló már kész, ugyancsak használható a nyolc millióba került és egyébre alkalmatlan Alfa-la- val fejőház. Gazdálkodni vi­szont addig is kell. Ha egyszer kimerült a ke­ret megvárják, amíg ismét lehet belőle meríteni az ugyancsak tekintélyes saját forrás mellé. Az állattenyész­tést pedig tovább fejlesztik. A húsmarhatartásról már jó­val előbb leálltak, mert a tejirányt látják az itteni kö­rülmények között üdvösnek. Bejárták az országot, hogy a már meglévő épületeket olyan egyedekkel „népesítsék be", amelyekre érdemes volt költeni, vagyis magas hoza­mokkal hálálják meg a gon­dozást. A Palotási Állami Gazdaságból, Lepsényből és más „jobb" helyekről szár­maznak azok a vörös holste- in tehenek, amelyektől 1987- ben egyenként nem kevesebb mint 5200 liter tejet fejtek. Híre megy az ilyesminek, jöttek a tsz-gazdák csodát látni. Kérdezték is rögtön: nekünk nem lehetne? — Ez a kívánság adta az ötletet, hogy háztáji ágon is folytassuk a tejelő tehené­szet „felfuttatását” — emlék­szik az elnök. — Végiggon­doltuk hogyan is lehetne megfelelően összehangolni a közössel. Az volt a vezér­szempont, hogy mindenki jól járjon. Magam gazdája vagyok Szabályzatnak kidolgozták tehát: egy gazda kivihet a közösből 15 tehenet, úgy, hogy ezek a tsz tulajdonában maradnak. A vállalkozónak a velük való törődést közösben végzett munkaként könyve­lik el, mégpedig úgy, hogy egyebet nem is kell csinálni. Ki is tesz ez a munka egy A vállalkozó — Manökennel Nagy László: — Belül a fél milliós adósávon napot, aki próbálta, tudja. Még akkor is, ha az állator­vost, az inszeminátort és a tenyésztési ellenőrzést a tsz intézi. A haszon pedig? A teljes tejpénz a gazdáé. A közösnek jut a literenkénti 2,90 nagyüzemi felár, vala­mint a „kedvezőtlen" tsz-nek járó 15 százalékos árkiegészí­tés. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy megköttessenek az első egyezségek. Négy nevet sorol az elnök, úgy döntünk, hogy Nagy Lászlót meglátogatjuk. Fiatal ember fogad ben­nünket a tsz telepén. 27 esz­tendős, de meglehetős ta­pasztalatokkal rendelkezik. Korábban is itt dolgozott, felcser volt. Mivel istállója nincs, a közöstől bérli. A te­jelők mellé több mint száz hízót is vállalt, így nem kis fába vágta a fejszéjét. — Van egy alkalmazottam, aki után fizetem az sztk-t, és a tsz-ben érvényes bért adom neki, — mesél a részletekről. Magam gazdája vagyok... Kockázat — ... de ez a kockázat sok egy embernek — vetem köz­be. Az elnök válaszol. — Mindenre gondoltunk, biztosítottuk az állatokat. Nagy László. számításai szerint belül marad a kister­melők félmilliós adósávján, talán éppen ez indította az önállósodásra. Az elnök és munkatársai pedig úgy kal­kuláltak, hogy az állatokban fekvő pénz ezenmód két és fél év alatt megtérül. Ez sem rossz. Hozzájárul a nagyüze­mi teleprész befejezéséhez. Elbúcsúzunk a fiatal vál­lalkozótól, aki mint sajátját, úgy simogatja kedvenc tehe­nének, Manökennek az olda­lát. É. S. Sovány kacsa gReggelenként látom: ku­mr kucskál Stohanek. Bér- * házi emeleti ablaká­ból néz rá az utca forgata­gára. Jó .neki. Ott bent a meleg, itt kint a hideg, di­dereg egy veréb a kenyér- morzsa felett. Intek Sto- haneknek, hogy jó napot. Csak erre várt. Kiszól, illet­ve leszól, hogy kapjunk be egy felest. Kétszer is kiált, rontja a renomémat, a süket is meghallja, hogy piálni me­gyünk. A csehóban ketten va­gyunk, meg a csapos, de az most nem számít. Stohanek suttogva és bizalmasan köz­li: — Szomszéd, romlik a re­álbérem. — Gondolja? — Mi az, hogy gondolom? Tudom. Tegnap hazavittem a fizetésem és az asszony úgy ahogy szokta, elosztotta. Ez a rezsi — mondta egy bizo­nyos összegre, ez kell a gye­reknek tavaszi kabátra, eb­ből mosószert veszek, ez megy a törlesztésre, ezzel a lilával tartozom, ez meg a kosztpénz. A kosztpénzi, a maradék négyszázat vész­jósló harciassággal lobog­tatta. Egy sovány kacsára sem elég. jegyezte meg le­kicsinylőén és epésen. Per­sze én tudtam, mire megy ki a játék. Nem mondta, de tudtam mire gondol. — Mire gondolt? — Ugyan már szomszéd. Már elfelejtette, hogy magát mivel macerálja otthon az asszony. Dettó nálunk is. A probléma ugyanaz. Azt mondja, hogy „de nagyra vagy már megint a munkáddal, a beosztásoddal. így tekintély, meg úgy szakértelem, de mit adnak azért a piacon?”... Még egy rundót? Ha jól meggondolom, mi­ért is ne. Van még nálam egy Ady a láthatatlan jöve­delmemből. Sőt ezúttal a csa­posnak is rendelek, megad­va a jelt. hogy (mint sors­társ) bekapcsolódhat a du­mába. Mondja is: — Éppen azt olvasom, hogy az évek során a családi jö­vedelmek szerkezete mó­dosult. A jövedelmeknek csak egy része származik a fő­munkaidőből, a munkavi­szonyból. A nagyobb hánya­dot teszi ki a háztáji, a kise­gítő gazdaság, a másodállás, a mellékállás, a gmk és a láthatatlan jövedelem. Hát miért nem ügyeskedik Sto­hanek úr? — Micsoda? — üvölt fel Stohanek. — Hát már maga is azt mondja, mint a felesé­gem. Tartsak tehenet, hiz­laljak disznót, legyek park­őr másodállásban, fonjak kosarat mellékesen és ké­szítsek bilit egy gmk-ban. Hát nem uram. Én egy okle­veles gépészmérnök vagyok! — De nagyra van — mo­rog a csapos és most kérés nélkül önti tele a poharakat. Egyébként mit szólnának egy kis melóhoz. Lebontottam a kisházat, fel kéne lapátolni a törmeléket a teherautóra, ötszáz? Lapátoljuk a törmeléket. Stohanek megjegyzi a mun­Vélogatás a KSH megyei igazgatóágának jelentéséből Tudja-e, hoßtf... ... a megye szarvasmarha­állománya ilyen alacsony a megyében még nem volt. \ sertések száma 1S80 óta mint­egy 57 ezerrel csökkent. ... több mezőgazdasági ter­mék került a központi áru­alapba. Számottevő a vágó­baromfi- és a tehéntej-ér­tékesítés növekedése, míg vágómarhából és sertésből ,az előző évit alig meghala­dó alacsonyabb volumen a jellemző. ... a melléküzemági tevé­kenység árbevétele folyó­áron 18 százalékkal növe­kedett. ... a mezőgazdaság munka­erő-megtartóképessége to­vább csökkent. A termelő- szövetkezetekben 2500-zal dolgoztak kevesebben. ... a mező- és erdőgazdál­kodásban dolgozók átlagke­resete mintegy 6 százalék­kal növekedett. A fizikai foglalkozásúaké 4889 forint, a szellemieké 7572 forint volt. Előkészületek a Naksol gyártására Megkezdődtek az előké­születek a néhány hete gyógy­szerré nyilvánított, égési se­bek kezelésére alkalmas ké­szítmény, a sok vitát kivál­tott Naksol gyártására. A gödöllői Humán Oltóanyag- tenmelő és Kutató Intézet egy régi épületszárnyat alakított át erre a célra, itt helyezték el a többségükben külföldről beszerzett gépeket, berende­zéseket. Az összesen 135 féle alkotóelemet tartalmazó alap­anyag — speciális növényi kivonat — is rendelkezésre áll. Az uj gyógyszert részben alumínium flakonokba, rész­ben üvegekbe fogják tölteni. Ehhez a Tökodi Üveggyártól már megrendeltek félmillió 175 milliliter űrtantalmú üvegedényt. A Szociális és Egészségügyi Minisztérium­ban még nem döntöttek ar­ról, hogy a szert receptre vagy vény nélkül forgalmaz­zák maid, mindazonáltal a hatmillió forintért elkészült gödöllői üzemből április vé­gén már a gyógyszertárakba kerülhet a Naksol. A tervek szerint kezdetben egy műszakban gyártják a gyógyszert, s ha az igények szükségessé teszik, bővíthetik a termelést. A Naksol iránt több országból is érdeklőd­nek. •• •••••••••••••••••# ka nem szégyen, csak pisz­kos. Később, hogy végzünk kijelenti: — Én is olvastam azt a cikket. — Melyiket? — Amit a csapos mon­dott. Azt írja az újság, hogy név nélkül, bizalmasan össze­írás készül a családi jöve­delmekről, mert rendkívül mértékben megnőtt a csalá­di jövedelmek megismerése iránti igény. Az összeírást értem, a statisztikai felmé­rés jelentőségét elismerem, egy valamit nem értek? Ki az ma Magyarországon, aki nem tudja, miből élünk és hogyan élünk és mire futja a fizetésből? Maga talán nem tudja szomszéd úr? mm it mondjak. Ez a Sto- Iwft hanek tényleg remény­telen eset. Javaslom, igyunk még egy rundót. az­tán irány a piac. Vegyünk egy sovány kacsát, az sem baj ha reumás, sánta, vagy púpos. Menjünk haza büsz­kén, nagyemberként. Elvég­re ma pénzt kerestünk. I Seres Ernő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents