Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-31 / 77. szám
2 Kelet-Magyarország 1988. március 31. Az utazás nem mindennapi módját választotta az a három brüsszeli férfi, aki kerékpárral vágott neki a két földrészen át vezető 19 ezer kilométeres útnak azért, hogy a Szöulban az idei olimpián nézőként részt vehessen. Pol Meura 40 éves testnevelő tanár, Sergio Calafiore 50 éves ékszerész, és Marcel Henrick 36 éves asztalos március 5-én vágót neki a hosszú útnak. Útjuk hazánkon is átvezetett, s Gyulánál hagyták el az országot. Útjuk során — terveik szerint — érintik Szófiát, Ankarát, Teheránt, Islamabadot és Pekinget, és szeptember 17-re szeretnének végcéljukhoz megérkezni. (MTI Fotó: B. Fazekas Liászló — KS) / vissigm A taxis válaszol Március 21-én hírt adott la-, punk arról, hogy a Főtaxi Nyíregyházán úgy fogad el taxirendelést, ha bemondjuk a személyi számunkat. Ezt aztán egy. masinával gyorsan leellenőrzi, s mindjár kiderül nem szórakozik-e valaki, így nem mennek ki potyára a gépkocsik. Mielőtt a válaszlevél következne, meg annyit: az írás — szándékom szerint — nem elsősorban egy konkrét vállalat, hanem a személyi szám ilyetén jellegű fel- használása ellen szólt, Es most a levél következik — ne mondják, hogy mindig a miénk az utolsó szó. (pd) o Igen Tisztelt P. D.! Nem tudom mennyire „fantáziátlanok ezek a kapca-, akarom mondani taxibetyárok”, de az bizonyos, hogy Április 7: Füstmentessé / Egy nap az egészségért Országos visszhangot váltott ki az a felhívás, amelyet A rák ellen, az emberért, a holnapért társadalmi alapítvány tett' közzé. Ennek lényege: április hetedikén az egész ország területén szüneteljen az utcán, a közterületeken. a nyilvános helyeken a dohányzás. Ehhez járuljon hozzá az is, hogy a járművezetők fokozott figyelemmel néznek kocsijaikra, hogy azok se bocsássanak ki mérges gázokat. A felhíváshoz sokan csatlakoztak. A nem dohányzáson kL vül kívánalom, hogy az .egy nap alatt, a dohányzásra szánt és fordított összeget ki-ki ajánlja fel a rák elleni küzdelem céljaira. Nagy visszhangja volt a felhívásnak. A Hungária Biztosító felajánlotta, hogy az így befolyt pénzeket megduplázza. A Közleke- ' désbiztonsági Tanács az országban 170 helyen vizsgálja a járműveket és ad segítséget a beszabályozáshoz. A Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium az ország üzemeitől befolyt légszennyezési bírság erre a napra eső összegét, 500 ezer forintot ajánlott fel. továbbá nyílt napot rendez az ország legnagyobb városaiban a környezetvédelmi intézetekben. A Magyar Posta 17 320 postaládáját bocsátotta a gyűjtés céljaira rendelkezésre. Ide minden formaság nélkül bedobhatok a nemes célra szánt összegek, papír és fémpénz egyaránt. Különleges zárófejes postazsákokat is rendelkezésre bocsátanak, hogy az önként jelentkezők — diákok, sportolók, együttesek — utcai gyűjtéssel járuljanak hozzá az akcióhoz. Szeretnénk remélni, hogy megyénkben, minden településen csatlakoznak az emberek ehhez a nemes vállalkozáshoz. hiszen mindannyian potenciálisan veszélyhelyzetben vagyunk. közreműködésünkkel mind a mások, mind a magunk egészségét óvjuk. Erdőtelepítési program Üj módszer csemeteneyelésre Az előzetes számítások szerint 2020-ra a fakitermelési lehetőségek csökkenésére kell szárpítanunk, amely ha bekövetkezik, komoly gondokat jelenthet. Énnek elkerülése érdekében a kormány olyan erdőtelepítési program megvalósításáról döntött, amely elkerülhetővé teszi a fakitermelési lehetőségek csökkenését. Az 1990-ben induló program sikerének egyik alapfeltétele, hogy a csemetekertek biztosítsák a telepítéshez szükséges famennyiséget, ezért elsődlegesen ezek fejlesztése a cél. Ennek érdekében a Felső-Tisza-v'idéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság a következő években bővíti csemetekertjeit és intenzívebbé teszi a termelést. Ez utóbbit gazdasági társulás keretében a mikroszaporítás bevezetésével valósítják meg. Az új módszer.segítségével a legjobb tulajdonságokkal rendelkező fákat rendkívül gyorsan tudják majd szaporítani. Az idén még csak kísérleti, jövőre pedig nagyüzemi szinten indítják be a programot. Jelenleg nyolc csemetekertet működtet a FEFAG. Ezeken a helyeken hétféle nemesnyár, négyféle fűz, tizenöt fajta nemesített akác nevelésével foglalkoznak. Máriapócson az elmúlt években rendkívül jól hasznosították a rendelkezésükre álló földterületet, s a közeljövőben a jelenlegi 57 hék-' tárt tovább szeretnék bővíteni. Az idén Baktalórántházán is létesítenek egy 2Ó hektáros kertet. Derecskén a régebbi 138 hektárt már 20 hektárral bővítették, s a közeljövőben újabb 10 hektárt kapcsolnák . hozzá. Bővítés várható Halá- pon és Nyírbátorban is. Mindezek mellett nagyon sok termelőszövetkezet is foglalkozik facsemeték nevelésével. Ezt követően azokon a helyeken végeznek erdőtelepítéseket, ahol gazdaságtalan a ■ mezőgazdasági termelés, s így a termelőszövetkezeteknek még az is jobban megéri, ha ezt parlagon hagyják. Az erdőtelepítésre viszont tökéletesen megfelelnek ezek- a földek. A telepítésre kerülő növények hetven százaléka, elsősorban akác, s ezt követi majd a nemesnyár. Tölgyet, fenyőt, lényegesen kisebb számban ültetnek majd, amelynek elsősorban talajtani okai vannak. Az így telepítésre kerülő növények fajtától függően körülbelül 2020-ra lesznek vágásérettek. A tölgy kitermelésére viszont 601—80 évet is várni kell. Az utóbbi számok talán érzékeltetik, miért kell most a kétezer utáni évekre gondolni. (kertész) kollégámmal betápláltuk a gépbe saját személyi számunkat, s természetesen ezek valósnak bizonyultak. Ezután jó néhány, általunk kitalált személyi szám beütése következett, s csodák csodájára egyetlen valósnak bizonyuló sem volt közöttük. A hazánkban élő nem magyar állampolgároknak sem kell megrémülniük, mert minden munkatársamnak az a célja, s törekvése, hogy valamennyi utazni kívánó embertársunk igényét maradéktalanul kielégítsük. A következő kérdésre, miszerint „a taxizás is szigorúan állampolgári jog lett?”, a válaszom: nem. Viszont szigorúan és csak is annak van joga a taxit igénybe venni, aki fizetőképes. Ha a cikk lényegét is felismerik az olvasók, akkor az is könnyen kiszámítható, hogy tetemes összeget tesz ki havonta az az összeg, amit vakhívások miatt futnak az autók. Természetesen ezt a pénzt a gépkocsivezetők saját zsebből kénytelenek a vállalatnak kifizetni. Ezek után nekem is lenne egy kérdésem: ön milyen reális lehetőséget lát arra, hogy e feleslegesen futott kilométerek ne okozzanak ugyancsak felesleges költsék geket ? Engedtessék meg, hogy a cikk első sorait is ponto- sítsam. Ha a kedves utas rendel egy autót, s megneve-' vezi, hogy hova, akkor a diszpécser udvariasan megkérdezi az utazni kívánó személy nevét, s azt, hogy milyen számon hívott. Ha az illető nyilvános fülkéből kérte a taxit, ebben az esetben kérjük a személyi számot. Lázár István a Főtaxi gépkocsivezetője Szívesen fizetnének többet Gazdálkodás gondokkal A csángók és a szerzetesek életéről A Corvina Kiadó tervei A héten az SZMT nyíregyházi székházában az igényes, szép könyvek- barátait várták a Corvina Kiadó munkatársai. ■ Az amkéton Reviczky Béla, a kiadó igazgatóhelyettese mutatta be a Corvinát: Elmondta, hogy vállalatuk évente mintegy 160 féle könyvet jelentet rpeg körülbelül 2,2 millió példányban. A kiadó is a piac szűkülésére számít, ám mivel túlnyomórészt idegenmyelvű kiadványokat ad ki, a növekvő idegenforgalomra való tekintettel a magyar nyelvű kiadványok száma némileg csökkenni fog. Több új vállalkozásba kezdett a Corvina. A hazánkba látogatók számára olyan sorozatot szeretnének kiadni, amelyik Magyarország múltját és jelenét is bemutatja majd. Ezeket a könyvökéit bizonyára sok magyar turista is elviszi külföldre. A könyvesboltokban már kapható a Magyar borkalauz, ezt további hasonló könyvek követik majd. A közeljövőben például • megjelenik a magyar- fürdő-, zenei és múzeumi kalauz is. Ám természetesen minket, magyarokat elsősorban • a magyar nyelvű kiadványok érdekelnek. Nos, nem csökken a képzőművészeti albumok száma, ezek borsos áruk ellenére is keresették. Megkezdték egy új sorozat kia- . dását is, amelyik a magyar népművészetet mutatja be. A tervek szerint a magyar parasztkendőkről, népi kerámiákról és vászonhímzésekről jelenik meg album. További új kötetek jelennek meg az olcsóbb könyvsorozatokban (mint például a Pantheon) és a modern művészetekről szóló írásokat bemutató Imágo sorozatban. A könyvhéten két, bizonyára nagy érdeklődésre számító albumot ad ki a Corvina. Az egyik a moldvai csángók életét mutatja be, a másik pedig a magyarországi szerzetesrendeket. Sikeresnek bizonyult a kiadó által megjelentetett nyelvkönyvcsalád is, amelyik az angol nyelv elsajátítását teszi lehetővé. Ennek segítségére a közeljövőben újabb ' tankönyvcsalád lát majd napvilágot. (bi) Az új adótörvény kedvez-’ ményei ugrásszerűen növelték a kistermelést, a gazdálkodást. Megnőtt a főállásban ■állattartással és növénytermesztéssel foglalkozók száma a megyében. Míg 1986-ban 730 főt tartottak nyilván, 1988-ban már 1130 ember gazdálkodik földjén. A számuk továbbra is növekszik: az idén január és február hónapban összesen több mint kétszázan jelentették be az új vállalkozás gyakorlását. Ezzel egyidejűleg várható a kistermelők állattartásából és növénytermesztésből származó, értékesíteni kívánt áruk mennyiségi növekedése is. Kedvezőtlenül érinti az' egyéni gazdálkodókat, hogj- nincs intézmény vagy érdek- képviseleti szerv, ahol szakmai tanácsokkal látnák el a széles skálájú végzettséggel rendelkező új vállalkozókat. Ezen kívül a betegség ideje alatt táppénzre nem jogosultak, csak munkahelyi baleset esetén. A társadalombiztosítási és nyugdíjjárulék fizetést is csak havi. háromezer forintos jövedelem után teszik lehetővé a mai jogszabályok, bár a vállalkozók többsége szívesen fizetne ettől magasabb összeget, a magasabb nyugdíj és teljes körű táppénz lehetőségének reményében. A jogszabályok gyors — a változásokhoz igazodó — módosítása minden •bizonnyal hamarosan megtörténik az illetékesek részéről. (séfer) A tárgyalóteremből Földúton se! Ne a rendőrtől tartsunk, hanem attól, hogy mi történik, ha ... Ha a szervezetünkben lévő alkohol váratlanul olyan hatást fejt ki, amilyet még soha nem tapasztaltunk — és éppen akkor volán mögött ülünk. Ne bízzunk benne, hogy máskor is vezettünk már ittasan és mégsem történt semmi, hogy földúton nem járnak rendőrök, nincs esély a szondáztatásra. Igenis pórul járhatunk úgy, ahogy megjárta a nyírderzsi Szondi András rakodómunkás. Szondi tavaly szeptember 11-én, kölcsönkérte a munkatársa Ladáját. Alig hagyta el azonban a nyírcsászári termelőszövetkezet telepét, alig haladt néhány száz métert a földúton, amikor rendőrökkel akadt össze. Kiderült, hogy súlyosan ittas állapotban ült be a kocsiba, saját bevallása szerint nyolc órán belül két deci pálinkát és három üveg sört fogyasztott. Munkatársával — akitől az autót kölcsönkérte — ezt természetesen nem közölte és azt sem, hogy nincs jogosítványa. A bíróság ittas járművezetés vétsége miatt Szondi Andrást 4500 forint pénz- büntetésre ítélte és három évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. Az engedély nélküli vezetés miatt a rendőrség szabálysértési eljárást indított ellene. B. A. ÖTLETEK LÁPOKBÓL FOGYASZTÓK KÖNYVE Érdekes, a maga neméberr ritka. könyvet jelentetett meg a Hazafias Népfront Győr Városi Bizottsága, illetve a győri Fogyasztók. Tanácsa. A kiadók a könyvet szolgálati útikalauznak, információt nyújtó és érdekvédő segítőtársnak szánták. A Győri fogyasztók • könyvében ábácé- sorrendben sorakoznak a leg'- szükségesebb szolgáltatások. Intézmények, vállalatok, szövetkezetek, kisiparosok, szakcsoportok ajánlják magukat. A könyv a sók szolgáltatásról a felsoroláson túl bő információt. tanácsot is ad. Például tájékoztatást a ház- adóról, tudnivalókat az anyakönyvi ügyintézésről, az építkezésekről. Két térkép is könnyíti azoknak a helyzetét, akik a belvárosban akarnak eligazodni: az egyik az egyirányú utcákat tünteti fel, a másik a fizető parkolóhely-hálózatot. Részletesen szó van a könyvben a lakáshoz jutás feltételeiről, a lakásbérlők és bérbeadók jogairól és kötelezettségeiről. Egy ,,mini-telefon- könyv” a legfontosabb közérdekű telefonszámokat sorolja fel. (Kisalföld) fonalférgekkel a kártevők ellen Vegyszerek helyett talajlakó fonálférgeket alkalmaz a solymári Rozmaring Tsz a növényi kártevők ellen. A szabadalmaztatott új eljárás lényege, hogy a talajban természetes körülmények között előforduló fonálférgek bizonyos fajtáit nagy meny- nyiségben elszaporítják, s ezeket a parányi élőlényeket bejuttatják a termőföldbe. A fonálférgek elpusztítják a kártékony rovarokat. majd fölös mennyiségük maga .is elpusztul, és ezzel helyreáll a biológiai egyensúly. A kísérletek során egyebek között sikeresen vették fel a harcot a fonálférgek segítségével a nÖT vényházak egyik réme. az aknázó légy ellen. Ez a biológiai növényvédelmi módszer nemcsak környezetbarát, mert megkíméli a termőföldet a túlzott vegyszerezéstől, hanem jóval olcsóbb is a hagyományos növényvédelemnél. (Pest Megyei Hírlap) TURISTA- TÁJÉKOZTATAS ÜJ RENDSZERE A Tisza-Maros Vidéki Idegen- forgalmi Bizottság a határátkelő- helyekre. a megye főútvonalaira, az autós pihenőhelyekre új információs táblákat helyez el. A röszkei határinformációs táblán látható lesz például Szeged címere a város és a kilométertávolság megjelölésével. alatta piktogrammok mutatják a Szegeden igénybe vehető szolgáltatások körét. A nagylaki információs táblán ott lesz a Makó felirat városcímerrel és kilométer-távolság feltüntetésével, valamint a makói idegenforgalmi szolgáltatások (információ, múzeum, műemlékek, benzinkút, "szerviz, ‘pénzváltás, orvosi ellátás. szálloda stb.) köre. A főútvonalak melletti parkolókban ■ olyan térképek kerülnek táblákra. amelyek mutatják az egyes településeken igénybe vehető szolgáltatásokat, jelzik a környék idegenforgalmi látnivalóit (pl. természetvédelmi terület) és turistautak. A táblák eloxált alumíniumból színes nyomással készülnek. így nemcsak tetszető- sek, de időtáLlóak is lesznek. (Csongrád Megyei Hírlap) VÁLLALKOZÓ HALLGATÓK Pécsett sokan ismerik a JPTE ^apárképző Kar KlSZ-bizottsá- gának szolgáltató irodáját, amely A987-ben .nyitott. Akkor elsősorban azzal a szándékkal, hogy az intézmény kapuin belül, — főként a tanulással összefüggően segítsen — a hallgatóknak. Jegyzeteket, tudományos munkákat, könyveket, egyetemi és kari lapokat, autóbuszjegyeket árusítottak, albérletet * közvetítettek. A korlátozott példányszámban * kapható jegyzeteket lefénymásolták. Korrepetálási közvetítésbe vállalkoztak. Az utóbbi időben azonban más a helyzet. A tanítás mellett sokan keresnek alkalmi munkát. Takarítanak, ablakot tisztítanak, gyermekekre vigyáznak, idős vagy beteg embereknek bevásárolnak, tüzelőt hordanak fel. beszélgetnek velük, felolvasnak nekik. Segédmunkát vállalnak építkezéseknél, kertet ásnak. (Dunántúli Napló) GYÓGYÁSZATI ESZKÖZ BESZERZÉSE A Hajdúnánási Micsurin Termelőszövetkezetben működő vöröskeresztes alapszervezet javaslatára a Bolyai Farkas szocialista brigád felhívással fordult' a város valemennyi szocialista brigádjához, vöröskeresztes alap- szervezetéhez, illetve Hajdúnánás lakosságához. Ä Rák ellen az emberért, a holnapért alapítványhoz csatlakozva* hasonló célú városi gyűjtést kezdeményeztek. A brigád ötezer forint társadalmi munkaértéket ajánlott fel és hatvanhat kollektíva ösz"- szesen 117 ezer 156 forinttal járult hozzá a városi alapítványhoz. Az összegből egy nőgyógyászati betegek szűrésére al-~ kalmas colco'scópot és egy vákuumos aspirátort vásárolták. (Hajdú-Bihari Napló)