Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-29 / 75. szám
Kelet-Magyar ország 1988. március 29. Súlyemelés Furár első, de... Meglehetősen régen volt rá Példa. hogy nemzetközi súlyemelő viadalon a magyar válogatott a bolgárokat is maga mögé,utasítva végezzen az élen. Az elmúlt hétvégén Klosterneuburgban. a Duna Kupán, vagyis a hét Duna- menti ország csapatainak ausztriai záróversenyén sikerült ez a bravúr. A tíz súlycsoport közül négyben győzött magyar emelő, és csak háromban bolgár (két aranyérmet az osztrákok tartottak otthon, és egy jutott Romániának). de a helyezések után járó pontokat összesítve is az Ambrus László szövetségi kapitány vezette gárda lett az első a bolgárok és a csehszlovákok előtt. A siker akkor is elismerésre méltó, ha a bolgároknál ezúttal csak a második-harmadik vonal képviselői alkották a válogatot- ' tat. Mert nem szabad feledni, hogy Bulgária meghatározó szerepet játszik a világ súlyemelésében, és olyan gazdag utánpótlással rendelkezik, hogy még az ottani rangsorban sokadik helyezettet sem könnyű legyőzni más nemzetbelieknek. Ráadásul ezúttal a magyar válogatott is nélkülözte legjobbjait, köztük a világbajnokokat, Szanyi Andort, Barsi Lászlót, Balázsfi Zoltánt, és csak- egyetlen igazi ászt vonultatott fel Jacsó József személyében. A 67,5 kilogrammosok mezőnyében Furár István az NYVSSC sportolója állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Szakításban 130 kg-ot, lökésben pedig 165 kg-ot teljesített, az összetettben a 295 kg az elsőséget jelentette számára. Ennek ellenére teljesítménye elmaradt a várakozástól. ,, Gere nem megy Debrecenbe Debreceni labdarúgó-szakemberek is megtekintették a vasárnapi NYVSSC—Salgótarján NB Il-es labdarúgó- mérkőzést. No, persze nem azért, hogy a következő bajnokság összecsapására térképezzék fel a nyíregyházia- kát, hiszen még NB I-es a Löki. Ám látogatásuk tulajdonképpen ezzel kacsolatos, hiszen ygy hírlik, a veszélyes zónában lévő DMVSC kölcsön szeretné kérni a hátralévő mérkőzésekre Gere Lászlót, a nyíregyházi csapat középpályását. így hírlik-e, kérdeztük Pók Istvánt, az NYVSSC ügyvezető elnökét. — Valóban felvetették a kérdést a DMVSC vezetői, ám a labdarúgó-szakosztály elnökével közös a véleményünk: Gerére csapatkapitányként és játékosként is Nyíregyházán van szükség — válaszolt az elnök. II KMIRagyarország Több mint ezer induló Sikeres fitóverseny Kabaláé» Kellemes időben rendezték szombaton megyénk mezei fu tóiba jnoikságát Kiabáláson, amelyen 1068-an álltak rajthoz. Eredmények: lányok: 1911-es születésűek: 1. Juhász Ibolya (Nyírbátor l-es iskola), 2. Szatmári Erika (Nyírbátor l-.es), 3. Tóth Szilvia (Nyírkárász). Csapatban: 1. Nyírbátor l-es. 1916- os: 1. Molnár Tünde (Nyírbátor l-es), 2. Kovács Andrea (6-os), 3. Szotálk Irén (Balkány). Cs.: 1. Tiszalök. 1915-ös: 1. Molnár Eszter (Újfehértó l-es), 2. Baké Ágnes (Tiszalök), 3. Kovács Andrea (Nyírbátor l-es). Cs.: 1. 14-es. 1914-es: 1. Bákony Henriett (Kemecse), 2. Donka Edina (6-ois), 3. Kiss Andrea (Nyírkárász). Cs.: 1. Tiszád ob. 1913-as: 1. Papp Ilona (Gyulaháza), 2. Mihály Mónika Rajt után az 1977-es születésű fiúk mezőnye. (K. Gy. felv) Hétvége labdajátékokban (Balkány), 3. Kusnyer.ik Edit (Balkány). Cs.: 1. Balkány. Gimnázium 1. oszt.: 1. Gönczi Anita (Vasvári), 2. Üveges Erzsébet (Vasvári), 3. Vida Erika (Vasvári). Cs.: 1. Vasvári. II—IV. oszt.: 1. Kovács Gyöngyi (Vasvári), 2. Harangozó Mónika (Vasvári), 3. Becska Henriette (Vasvári). Cs.: 1. Vasvári. Szakmunkásképző I. oszt.: 1. Varga Bernadett (Nyírbátor 140-es), 2. Tóth Ilona (Nyírbátor 140- es), 3. Nagy Ágnes (Nyírbátor 140-es). Cs.: 1. Nyírbátor 140-es. II—III. oszt.: 1. Tudorán Erzsébet (140-es), 2. Szabó Anna (140-es), 3. Balogh Gyöngyi (140-es). Cs.: 1. Nyírbátor 140-es. Fiúk: 1911-es születésűek: 1. Szoboszlai Benjámin (TiÚszés Gondok az utánpótlással I A válogatott versenyzők menedzseléséről, a köttsiég- fedezietről, a szakmai munkáról és idei terveiről számolt be az NYVSSC úszószakosztálya a megyei úszó szakszövetség hétközi ülésén. Szűcs Csaba vezető edző elmondta, hogy ,a nyíregyházi úszók az eddigi legsikeresebb évet zártáik 1987-ben, így a szakosztály az országos rangsorban a 9. helyen végzett. A két válogatott. Csabai Judit és Szabó Tünde menedzselésével már közel sem ennyire elégedett a vezetés — folytatta a szakember. Az EB-bírónzénmes Csabai indokolatlanul kimaradt az ausztráliai és az amerikai, valamint ,a magaslati edzőtáborozásiból, helyette például szakosztályi költségen utazott Tuniszba, ahol hiába nyert több számban, igazi ellenfél nélkül ez nem sokat ért. Szabót, aki a tavalyi IBV-n a magyar csapat egyetlen aranyérmét szerezte, eddig se edzőtáborba, se nemzetközi versenyre nem vitték kj talán most fog rajthoz állni Jugoszláviáiban. Az utánpótlás eredményessége várakozáson aluli volt, állapította meg a vezető edző. bár évente háromszáz szint teljesítése, utóbbi versenyre Szabó Tünde és Szakács Csaba is eséllyel pályáz-1 hat. Fontos a morális és kor-I osztályos problémák miatt az] utánpóitilásbázist szélesíteni. | A szakmai nevelőmunikábain | az úttörő, delfin és béka kor-1 osztály jobb munkájára, va-| lamint a húsz éven felüli] versenyzők megtartására kell | több figyelmet fordítani. A szakosztály vezetése jobban szeretné hasznosítani a video technikát és ,a különböző sportorvosi vizsgálatokat. Ezután átadták a megbízólevelet Bercsényi Gyulának, és Kakuk Lászlónak, akik az elnökség tagjai lettek,' majd az 1987-ben végzett kiemelkedő eredményért és sport- mozgalmi munkáért Szabó Tünde, Vajda Tamás. Bertlil József. Szondy György, dr. | Balogh Árpád, dr.' Bodnár| Ákos és Krokovay Károlyi kapott jutalmat. (m. cs.) szadob), 2. Leskó László (14- es), 3. Májer István (Nyírbátori 1-eis). Cs.: 1. Nyírbátor l-es. 1916-os: 1. Sánta György (Nyírbátor l-es), 2. Juhász Mihály (Nyírbátor l-es), 3. Királyfalvy László (17-es). Cs.: 1. Nyírbátor l-es. 1915- ös: 1. Gyöngyi . András (21- es), 2. Szepesi Zoltán (Tiszalök), 3. Kiss Sándor (2-es gyakorló). Cs.: 1. Tiszalök. 1914-es: 1. Kurucz Sándor (Tiszalök), 2. Ziakar József (Vásérosnamény), 3. Erős László (Tiszalök). Cs.: 1. Tiszalök. 1913-as: 1. Kovács Miklós (11-es), 2. Juhász Attila (Balkány), 3. Kovács Attila (Balkány). Cs.: 1. Nyírbátor l-es. Gimnázium I. j oszt.: 1. Tekse Zsolt (Viasvá- ] rí), 2. Uribán Imre (Vasvári), ] 3. Schmidt Attila (ÉVISZ). | Cs.: 1. Vasvári. II—IV. oszt.:\ L Vadas László (Vasvári). 2. | Ádám József (Vasvári), 3. | Lipták Attila (Vasvári). Cs.: | I. Vasvári. Szakmunkásképző | f. oszt.: 1. Vízi István (110- | ís), 2. Szász Csiaba (Nyínbá- | of 140-es), 3. Jónás Mihály | Tiszavasvári 115-ös). Cs.: i. | lO-es. Il—Ill. oszt.: 1. Kiss | íózsef (110-es), 2. Hagymási | Sándor (Tiszavasvári 115-ös), !. Prinda Miklós (Tiszaber- «1 Mg.). Cs.: 1. Nyírbátor 40-es. Felnőtt: 1. Csáki Ist- rán (Tanárképző). Kézilabda A hét végi sportműsorban két kézitabdatornát is ajánlottunk a sportág kedvelőinek. Tisza vasváriban végül csak három férfiegyüttes mérkőzött, a jugoszláv Zenta nem érkezett meg. A résztvevők így körmérkőzéses formában játszottak, mégpedig kétszer-kétszer. Eredmények: Tiszavasvári, Lombik —Alsózsolca 23:17és 22:11, Ti- . szavasvári—Hajdúböszörmény 24:16 és 22:18, .Alsó- zsolca—H.-böszörmény 17:14 és 19:19. A Szamuely Kupa végeredménye: 1. Tiszavasvári 8. 2. Alsózsolca 3, 3. H.- böszörmény 1 ponttal. A torna gólkirálya Fedor Miklós (T.-vasvárij 24 találattal, a legjobb kapus Sütő Gusztáv (Alsózsolca). O Elmaradt Mátészalkán a női torna.. A Felszabadulási Kupa indulói közül a Kis- várda és á Nyíregyházi Tanárképző az utolsó pillanatban lemondta a részvételt, így elmaradt a találkozó. Kosárlabda Kisújszálláson játszotta a Mezőgazdasági Főiskola NB Il-es női csapata második mérkőzését a rájátszásban. i Kisújszállás—Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola < 52:53 (11:21). A mérkőzés vége előtt két másodperccel Kerekréti hárompontos kosarával szerezte meg a győzelmet az emgé, a végig szó- , ros mérkőzésen. Ld.: Huszti 1 19, Nagy, Palócz és Kerekré- l ti 12—12. Jó: Huszti. Az NB Il-es bajnokságban szereplő szabolcsi együttesek Q közül a férfiak jó hétvégét . zártak, mindkét gárda ha- . zai pályán játszott, és .nyert. 1 A nők közül egy csapat uta- s zott a megyén kívülre, a Ta- a nártképző Kunhegyesen- nyert, a többi találkozón ha- s zai siker született. NB Il-es női mérkőzések: c Nyíregyházi SZÁÉV SE—- Jánkmajtis 3:0 (6, 3, 1). Érvényesült a papírforma, ilyen különbség van a két l csapat között. Jó: Siposné, ! Jánosik, Vas. Rakamaz— ■ Nyírbátori BSC 3:2 (—15, 6, —11, 5, 11). A betegségek miatt erősen tartalékos Ra- : kamazt ugyancsak megszorongatta a lelkes vendégcsapat a közel kétórás összecsapáson. Jó: Pálvölgyiné, Czikóné, illetve Hamza, Gáspár. Tiszavasvári—DUSE 3:2 (—9, 12, 8, —9, 10). Másfélórás kemény küzdelemben nyert a hazai gárda. Kunhegyes- Nyíregyházi Tanárképző 0:3 (—13, —5, —10). Szép sikert jelent az idegenbeli győzelem. NB Il-es férfimérkőzés: Mg. Főiskola—Kunhegyes 3:0 (13, 9, 14). Közepes színvonalú meccsen szoros küzdelemben nyert a rutinosabb nyíregyházi csapat. Nyírbátor—Sátoraljaújhely 3:0 (4, 4, 15). Biztos hazai siker. Labdarúgás TOTÓ Biohin Ausztriában Az első osztályú osztrák labdarúgó-bia jmolkság hétvégi fordulójának slágerét a Vorwärts Steyr—Linzer ASK összecsapás jelentette. A zuhogó esőiben jáitszoft mérkőzés eredménye (0:0) vagy a játék nem érdeméi különösebb említ/ést, ám az egyik játékos igen. A hazaiak csapatában ugyanis, pályáira lépett Oleg Biohin, ,a sokszoros szovjet válogatott, aranyilab- dés labdarúgó, aki szombaton érkezett meg új csapatához, hogy miint játékosedző ténykedjen. És másnap már játékra jelentkezett... j Röplabda Az első felvonáshoz képest sokkal „szellősebb ' a rájátszás a férfi röplabda NB I-ben. Az NYVSSC másfél hete hazai pályán nyert a Kaposvári Volán ellen, a visszavágót az elmúlt hétvégén játszották Kaposváron. Kapos Volán—NYVSSC 1:3 Ü3, —7, —11, —13). Kaposvár, városi sportcsarnok, 200 néző, v.: Karsai, Kováts. NYVSSC: Kapera, Mikunda, Prékopa, Drotár, Varga, Nagy. Cs.: Strezeneczki. Edző: Járosi János. Szoros küzdelemben végig a nyíregyháziak, irányították a játékot, és biztosan nyertek idegenben is. Jó: Kapera, Varga, Prékopa. További eredmények a 9—16. helyért: Veszprém— ZTE 1:3, Honvéd—BKV Előre 2:3, Komép—D.-újváros 2:3. Az állás: Megyei bajnokság II. osztály. Vasárnap a 19. bajnoki forduló mérkőzéseivel folytatódott a pontvadászat a megyei bajnokság második vonalában. Ä Nyírbátor hazai pályán nyert, a rivális Ib- rány Dombrádon hagyott — vagy nyert — egy pontot. Az egyedüli vendéggyőzelem a vajaiak nevéhez tűződik. Eredmények: Nyírbátor—Gyulaháza 3:1, Balkány—Nyírtass 2:1, Encsencs—Csenget' 1:0, Sén.vő —Öpályi 2:1, Kótaj—Ajak 1:1. Dombiad—Ibránv 1:1. Vásá- rosnumény—Kocsord 4:1, Nyírkárász—Vaja 0:T. 9. Dunaújv. 32 15 17 57-63 47 10. ZTE 32 14 16 53-70 46 11. NYVSSC 32 12 20 47-72 44 12. BKV E. 32 9 23 43-79 41 13. Honvéd 32 9 23 38-79 41 14. Kaposvár 32 6 26 47-81 38 15. Veszprém 32 5 27 35-87 37 16. Komép 32 3 29 31-91 35 Állás: 1. Nyírbátor 19 14 3 2 41- 9 31 2. Ibrány 19 12 4 3 39-14 28 3. Kótaj 19 10 4 5 25-17 24 4. Csenger 19 9 5 5 37-23 23 5. Dombrád 19 9 4 6 26-28 22 6. Encsencs 19 9 2 8 21-29 20 7. Ajak 19 7 5 7 26-21 19 8. Sényő 19 8 3 8 32-30 19 9. V.-namény 19 8 3 8 27-33 19 10. Öpályi 19 6 4 9 27-27 16 11. Nyírkar. 19 7 2 10 25-32 16 12. Nyírtass 19 6 4 9 17-25 16 13. Vaja 19 k 3 10 22-33 15 14. Gyulaháza 19 5 4 10 28-37 14 15. Balkány 19 4 4 11 19-30 12 16. Kocsord 19 2 6 II 11-35 10 NB-s utánpótlás-bajnoksáa: NYVSSC—Építők SC (serdülök) 4:1, NYVSSC—Építők SC (ifjúsági) 3:0. gyerek jelentkezik úszótanfolyamokra. A szakosztály költségvetése egyelőre hiányos, ezt szponzorok támogatásával pótolják. Az idei tervek között a következők szerepelnek: Csabainak olimpiai és ifi EBA totó 13. játékhetének nyere-1 menyei: 13 plusz 1 találatos 78 üf/oí,' "^reményük egyenként 157 253 forint; 13 találatos 20 da- rfni-ís nyereményük egyenkénti 110 83a forint; 12 találatos 21S9 pÍJ.»ab. nyereményük egyenkénti 330i8 formt; 11 találatos 21 443 da-| rab. nyereményük egyenként 33s| lórint; a 10 találatos szelvények! szama 129 521 daraja, ezekről egyéniként 84 forintot fizetnek. | A közölt adatok tájékoztató! jellegűek. I Mai műsor Kosárlabda: egyetemi és főiskolai bajnokság elődöntő mérkőzés: Nyh. Tanárképző —TFSE (férfiak) a főiskola j csarnokában. 13 óra. Díszítse lakását az újra feltámadó díszművészet termékeivel, gipszstukkó díszítőszegélyekkel, rozettákkal, sarok és mennyezeti díszekkel. Fele Judit gipszöntő, Debrecen, Varga u. 18. Nyitva 10—18 óráig. (Db. 196252) Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja _ , " Főszerkesztő: Kopka János Főszerkesztőf li^^i8.es^ortróvariníó-32pnEsti U^eleT- íVm*1 Pözpont <42> Telex 73495 ^ínadia* a4 ^^^é^észtőségTlhfíHcsey1 u 2^Telefon° 61*” u 3-é/Telefon*^tfsüÄ, ísrrr ji »el ÄneVö^ünk' Ä ne’m“ adSní^ES“ KésJüPa f&SfV1 “ egyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jäger Zoltán. tN^ÁlI^BW8 AZ EAG. FAIPARI ÉS AKUSZTIKAI ELEMEK GYÄRA felvételre keres technológus! munkakörbe felsőfokú vagy középfokú gépipari, illetve faipari végzettségű szakembereket, továbbá gyakorlott terv>sftatisztikust, beled ellenőrt T , . felsőfokú képesítéssel. Jelentkezés a gyár személyzeti osztályán. Cím: Kisvárda, Városmajor út 54. Tel.: 425 455 (641) $ _____ M [sporté