Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-26 / 73. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1988. március 26. Lesz-e a szívügyből közügy? Életmód. Az értelmező szótár tudományos magyarázata szerint „az a mód, jellemző magatartás, ahogy valaki testi, szellemi, anyagi, erkölcsi vonatkozásban él.” A fentiek szerint ez a mód lehet „becsületes, erkölcstelen, kifogástalan, léha, nyugalmas, spártai, sportszerű”. A jelzők sora mostanában tovább gazdagodott, a régiek mellé egy újabb is állandósult. A szó: egészséges. A sors fintora talán, hogy minderre akkor került sor, amikor legkevésbé jellemző a jelző. Életünket ugyanis manapság csak legritkább esetben éljük egészségesen. Néha már úgy tetszik, mintha szándékosan rongálnánk, tennénk próbára nap mint nap szervezetünket. A mértéktelen hajsza, a korszerűtlen táplálkozás, a mozgás hiánya, a szaporodó káros szenvedélyek, mind „ezt a célt szolgálják”. A számok nem hazudnak. A betegségek gyakoriságát, nemét, a halálozási statisztikát szemlélve mindannyiunk előtt nyilvánvaló: a költő által emlegetett „ezernyi fajta népbetegség, szapora csecsemőhalál” ma sem szűnt meg Magyarországon. Az európai rangsorban számos egészség- ügyi mutatót tekintve is a legrosszabbak eredményeink, pedig a tárgyi feltételek évről évre javulnak, az orvosok száma is megfelelő. Miért hát, hogy mégsem jutunk előbbre, inkább hátrább kerülünk? Miért, hogy a soksok millióért megépített, egyre szebb és korszerűbb egészségügyi intézmények sem képesek bajainkkal felvenni a harcot? Ma már világos: az életmód az, ami mindennel szem- beszállva szedi áldozatait. A társadalom egészségmegőrzési programjához az országban elsőként Szabolcs- Szatmár csatlakozott. Nem véletlenül. Ha az országos adatok rosszak, a mieink még rosszabbak. Ha hazánkban általában sok a keringési betegségben meghaltak száma, nálunk annál is magasabb. A „Szívügyem az egészségem” elnevezésű megyei mozgalom országos példa lett. Nem hangzatos jelszavakat hirdet. Olyan programot javasol, amelynek betartása, pusztán az egészségkárosító életmód megváltoztatása eredménnyel kecsegtet. A megye valamennyi települése csatlakozott a mozgalomhoz. Városok és apró- falvak népe ismerte meg a jelszót, s próbál megfogadni legalább egyet a javaslatok közül. Vajon próbál-e igazán ? Ülő társadalomban élünk — magyarázza egyikük. Mi az iskolában, a felnőttek meg a munkahelyeken és az irodákban ülnek szinte egész nap. Sajnos, keveset mozgunk. Még jó, hogy van a torna, akkor, ha tetszik, ha nem, mindenkinek mozdulni kell. A Budaiban ez inkább tetszik, mint nem tetszik. Az iskola többféle módon is szeretné ösztönözni diákjait. A különféle sport- rendezvények egyre gyakoribbak, igaz a heti két óra testnevelés és egy óra tömegsport még korántsem a csúcs. Régi, de jó a 10,5X21 méteres tornaterem, amelyet 1971-ben egymillió hatszázezerért újítottak, korszerűsítettek. A Trió DSE három iskola erőit koncentrálja, s jelent ezáltal több pénzt és sportolási lehetőséget a diákok számára. A szakközépiskolába egészségügyi, alkalmassági felvételi után iratkozhatnak be a gyerekek, elvileg tehát mindannyian egészségesek. Hogy mégis fáradékonyak és nem bírják a terhelést? Ehhez sem fér semmi kétség. Az első tornaórákon az is rögtön kiderül, volt-e tornatanár, — egyáltalán: tornaóra — az egykori iskolában. — Hozzánk a megyeszékhelytől az aprófalvakig mindenhonnan jönnek gyermekek. A városiak jelentős része emeletes házban lakik, alig ismeri a munkát. Almaszedéskor már látjuk: ki a fáradékony, ki a szorgalmas, rendszerességhez szoktatott gyermek. S mi sem tehetünk mást, szeptembertől alaposan megterheljük őket. Nemcsak testi fejlettségüket, ügyességüket mérjük, elsősorban a tudásukra vagyunk kíváncsiak. A szakosztályi és a szintrehozási munka aztán alaposan megterheli a tanulókat — mondja Noszály Miklós igazgató. A nagykállói Budai Nagy Antal Óvónői Szakközépiskola a megye egyik legrégebbi iskolája. Az 1870-ben átadott épület, — korábban gimnázium — magas falai, szűk folyosói ma 295 lánynak jelentik a szakma elsajátításának színhelyét. Próbálom szóra bírni a IV. B tagjait. Nem nehéz. Fiatalok, egészségesek, szépek, vidámak. Egészséges életmód ? — egyre többet hallunk róla, de ránk sajnos nem teljesen jellemző — mondják őszintén. korszerű. A séta akár jót is tehetne, passzol is az egészséges életmódhoz. Csakhogy mi nem sétálunk, hanem rohanunk, s a kettő nem ugyanaz. Mert nem mindegy, hogy békésen ballagok, a gondolataimat rendezgetem, vagy éppen azon idegeske- dek, odaérek-e időben?' — Nem kellene rohannunk, ha lenne egy jó időbeosztásunk — mondja egyikük. Időbeosztás? — szerintem csak hangzatos jelszó, nagy szöveg — legyint lemondóan a másik. Pedig az egészséges életmódhoz az is hozzátartozik — tromfol a harmadik. Habár, ha meggondolom, mi sem tudnánk a jelenleginél jobbat csinálni, pedig az egyenesen rossz — zárja le a vitát egy szemüveges lány. Az iskolai tanítás gyakran negyed háromig is eltart, utána ebéd, majd séta vagy gufeat, így nekik már nem hiányzik a mozgás. Szívesebben ülnek a kapuban és mosolyognak rajtunk — vonja meg a vállát befejezésképpen. Az is baj, hogy sok szülő félti a gyerekét, s nem engedi nyári táborba, víz mellé, ahol pedig a leghamarabb megtanulhatna úszni, megismerné a rendszeres testmozgás semmihez sem hasonlítható örömét. Korszerű táplálkozás — erről már esett szó fentebb, bár épp az ellenkezője terjed jobban. Kár minden szóért, ha közben a korszerűtlen, hizlaló élelmiszerek kerülnek kevesebbe, s a legtöbb gyorsan elkészíthető étel is higlaló. — Manapság a legtöbb nő dolgozik — jó lenne hát minél több félkész étel, ami gyorsan elkészíthető — javasolja a megoldást egyikük. A IV. B-ben egyöntetűen vallják: a családokban igenis fontos az étkezés alatti együttlét, a meghitt beszélgetés. Nálunk ez mindig szertartás — mondja egy szemüveges, szép arcú kislány. Ilyenkor tudunk beszélgetni, figyelni egymásra, elmondani mi történt aznap, mit tervezünk holnapra. „A gyermeknek minden életkorban adható feladat. szonyán múlik. Szerintük ott a baj, hogy a kezdeti lelkesedés után a férjnek kedve, a feleségnek meg türelme nincs a másik munkájára. A lányok persze családanyák, feleségek lesznek, Kiforrott elképzelésük van a gyermeknevelésről is. ók már tudományosan is megmagyarázzák, amit szüleik legfeljebb ösztönösen vallottak: a A kollégium zsúfolt, mozdulni alig lehet benne. — Egészséges táplálkozás? Nálunk sajnos nemigen valósul meg. Reggel hatkor kelünk, a kollégium zsúfolt, sötét, mozdulni alig lehet benne. A harmincágyas háló, a szűk, ócska fémszekrényekkel zsúfolt folyosó, a cserépkályhával fűtött fürdőszoba nehezen nevezhető kulturált környezetnek. A menzán hosszú sorok állnak, a gimnáziummal közös ebédlőben esetenként órákat kell várni. Csoda, ha rendszeresen elblicceljük a reggelit és a vacsorát, esetenként még az ebédet is? S iákkor mit eszünk? Természetesen zsíros kenyeret, ami tudvalevőleg gyors, de egyáltalán nem „... csakhogy mi nem sétálunk, hanem rohanunk.” rohanás haza, a kollégiumba. Délután mindig akad valami kötelező program. Állandó feladat az eszközkészítés is — mindeközben hol az óvónőhöz-, hol meg a napközibe kell menni. így az igazi tanulás, ha tetszik, ha nem, estére, gyakran éjszakára marad. Az egyes évfolyamok feladatai is időt igényelnek. Az elsősöknek a már említett iszintrehozó órák, a másodikosoknak a különböző szakkörök, a harmadikosoknak az óvodai gyakorlat, a végzősöknek meg az érettségi előkészítő és a képesítő vizsga ad rendszeres feladatokat. Pedig a mozgást, a rendszeres testedzést valameny- nyien igénylik. — Nem tudom elképzelni mozgás nélkül az életemet, hogy üljek egy sarokban ... — mondja egyikük, aki a 2- es számú általános iskola tornatermében aerobic szakkört vezet, s örül, mert egyre többen látogatják az általa vezetett foglalkozást. A lányok közül sokan karatéznak, van aki lovagol, minden reggel fut, vagy jjppen jazzbalettre jár. — A futás különben is nagyon egészséges — szól közbe egy magas szőke lány, aki Vásárosnaményból érkezett. — Nálunk van olyan család, amelyik esténként rendszeresen fut. Eleinte sokan megmosolyogták őket, ma azonban már senki nem csodálkozik rajtuk. — Épp ez az — mondja padtársnője. — Én is azért hagytam abba a futást, mert az utcánkban lakó idős emberek nem győztek rajtunk csodálkozni. — Azért, mert ők egész nap agyonhajszolják ma„Nálunk az együtt étkezés mindig szertartás...” akikre házi munka is vár majd. Elképzeléseik máris vannak, nem is rejtik őket véka alá. — Szeretném, ha a férjem is segítene a házi munkában, együtt hamarabb végzünk. — Papucsférjet akarsz? — kérdezi nevetve padtársa. — Dehogy! Ki nem állhatom az „Igen anyukám, ahogy gondolod, anyukám” férjeket. Azt szeretném, ha nálunk teljes lenne a munka- megosztás, legyen majd mindenkinek feladata. A gyerekek takarítják a maguk szobáját, elrakják a játékot, így munka is, pihenés is jut mindenkinek. A lányok egyöntetűen vallják: a házi munkák elosztása, a családi terhek viselése elsősorban a férj és feleség vigyetmekeknek minden életkorban adható feladat. Ha kiskorukban szokják meg a rendet és a rendszerességet, felnőttként is igénylik majd azt. — Persze, mint oly sok dologban, itt is elsődleges a személyes példamutatás. — Mondhatom én az óvodai foglalkozásokon, milyen fontos a környezet tisztán tartása, ha a szülők közben szétszórják a szemetet, kidobálják a kocsi ablakán a papírzsebkendőt — mondja egy szőke arcú kislány. — Ha együtt járnak kirándulni a kisgyerekkel, felnőttként is szeretik és igénylik majd a természetet, a szabad levegőt. És ezzel nemcsak az egészségüket szolgálják, egymást is jobban megismerik a családok. — Feltéve, ha nem a kocsival járják körbe az erdőt, s közben ki sem szállnak — kotnyeleskedik valamelyikük. nek el, — a felnőttek közül meg azok, akiknek hivatalból kell példát mutatniuk. — Mit vársz a szülőktől, láthatod az óvodában is hogy viselkedik valamelyikük, — mondja szemmel látható bosszúsággal egy rövid fri- zurás, nagyszemű lány. — Hiába magyarázzuk, milyen fontos például a réteges öltözködés. Némelyik anyuka mintha fel sem fogná. Ad a gyermekre egy jó vastag garbót, „hogy meg ne fázzon” — jelszóval, — aztán a meleg teremben tíz órakor szegénykének már csurog a homlokán az izzadság. — És amikor éhen jönnek el a kicsik? — tódítja tovább szomszédja. — Kórszerű táplálkozásról beszélünk, és sok óvodás nem is reggelizik. Még jó, ha vesznek neki az úton egy kiflit, vagy egy Túró Rudit, s mire elér az óvodáig, megeszi. Hol van itt a nyugodt evés, a családi szertartás? „Szívügyem az egészségem” — hirdeti a megyei mozgalom, amelynek céljait jól ismerik a budaisok. Rajtuk sok múlik. A legfogékonyabb korban nevelik az apróságokat, elveik, magatartásuk önmagában meghatározó. — Nem úgy kell elkezdeni, hogy na, most szervezünk egy jó programot — mert azok sajnos, nem mindig szoktak sikerülni. Itt Kálióban is sok minden történik az egészség védelmében. Találkozókon, versenyeken veszünk részt, a legutóbbi családi vetélkedő igazán jól sikerült. Igaz, nem mindig van így, sokszor megy kárba a szervezők munkája, hiszen csak az iskolások jönA lányok java része már elboldogul a konyhában. Igazgatójuk büszkén vallotta: diákjai nem ismerik a dohányzás káros szenvedélyét. Szavait most a lányok is megerősítik. Tudják, fiatal szervezetüknek egyáltalán nem hiányoznak az effajta mérgek. Azt remélik, ha nem szoknak rá fiatal korukban, nem igénylik majd a későbbiekben sem. Nem tagadják persze, van közöttük, aki kipróbálta. A kíváncsiság, vagy a nagyzolás vezette őket? Ma már teljesen mindegy. Fontos, hogy vége. S hogy milyen lehet a kábítószer? Nos, arról is csak olvasmány- és filmélményeik vannak. Mondják, utóbbiból néha már sok is. Ügy gondolják, főleg az elhanyagolt gyerekek, a széthullott családok tagjai próbálkoznak vele. Szórakozni, kikapcsolódni természetesen ők is szeretnek. Igaz, jobbára csak szeretnének. Nemigen van ugyanis Nagykállóban olyan színvonalú hely, ahová időnként betérhetnének, kicsit ei- tölthetnék a ritkán adódó szabad időt. Igaz már majdnem alakult egy alkohol- és füstmentes klub a régi vasbolt helyén, úgy tűnik azonban, a tervből nem lesz valóság. Állítólag megvette egy maszek, a hírek szerint zöldségboltot nyiit a helyén. Lesz-e közügy a „szívügy”? Ha Nagykállóban a leendő óvónőkön múlik — akkor bizonyosan. Csoda-e, ha egyre több a betegség, s mind fiatalabb korban támad a szívhalál? Harminc-, negyvenéves férfiak mennek el egyetlen pillanat alatt, s még jó, ha példájuk néhányunkat elgondolkodtat: ideje lenne változtatni, jó lenne lassabban is... Kovács Éva KM
