Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-26 / 73. szám
1988. március 26. Kelet-Magyarország 3 Égig érő lakásárak 1970-TÖL 1986-IG évenként sok száz ezer lakás épült fel. Tovább javíthatta volna a lakásra várók esélyeit a régi otthonok felújítása és újbóli kiutalása, de ez nem bizonyult igazán sikeresnek. A nemzetközi rangsorban még- sincs rossz helyünk, mert a száz lakásra jutó népesség tekintetében tizenöt év alatt 331-ről 273-ra csökkent a mi adatunk. De ezzel sem lehetünk elégedettek, mert a gazdaság általános helyzetéből következően nem könnyebbednek, hanem éppen nehezednek a lakáshoz jutás feltételei. Gondolunk mindjárt a legelső problémára: miközben a lakásárak emelkedtek, a hétköznapi megélhetés is egyre többe került. Szélesebb tehát az olló az árak és a családok pénzügyi lehetőségei, rhegta- karítasai között. Az elkövetkező évek inflációs rátáját, a lakások szabad árát figyelembe véve az az igazság, hogy új, kész lakást venni csak keveseknek lesz módjában, és hogy a lakáshoz jutás legreálisabb módja a sajáterős építés marad. Ezt az állítást támasztja alá, hogy a lakásépítő nagy- vállalatok érdekeltségét csak nehezen, és csak félig sikerült megteremteni a különleges kedvezményekkel. Ezek ellenéré is inkább olyan megbízást szereznek a most már szabad építési versenypiacon, ami kevesebb aprólékos munkával, és egyszerűbb kivitelezéssel jár. Ugyancsak ezt az utat választották a kisebb szervezetek, például az építőipari szövetkezetek, amelyek egy része tönkrement, másik része pedig átfestette cégtábláját. NEM MONDHATJUK, hogy nincsen verseny a lakásépítésben,. de korántsem olyan gazdag, mint más területeken. A „harc” pedig nem. a megrendelőkért, a lakásvásárlókért folyik, hanem az árak és a rendelkezésre álló források között éleződött ki. Az okokat elemezve egy kicsit vissza kell tekintenünk az időben. Nem is a nagyon távoli múltba, csak arra az időre, amikor a lakásárakat szigörúán maximálták. Ennek következtében a minőség óhatatlanul csorbát szenvedett, mert az egyre kevesebb pénzből csak úgy tudtak kijönni a kivitelezők, ha silányabb anyagot építettek be, és „takarékoskodtak” az alapterülettel is. A másik következménye pedig az volt az előre meghatározott árnak, hogy elvették az építők kedvét — precízebben fogalmazva: érdekeltségét a minimálisra csökkentették — attól, hogy korszerűbb lakásokat építsenek, és azok ára a valóságos értéket tükrözze. Ugyanebbe az irányba hatott egy másik tendencia is. A tömeges, iparszerű lakásépítés az egész országban a városokba koncentrálódik, tehát a versenyt a megyehatárok is korlátozták. Azzal is, hogy a helyi építőszervezetek — főleg az állami vállalatok — akkor kapták meg a külön támogatásokat, ha a lakásokat a megyeszékhelyeken építették föl. A távoli vidékeken pedig, a falvakban szükségszerűen terjedt el a magánépítkezés, a házilagos kivitelezés. Éppen ott, ahol a lakosság több anyagi erővel rendelkezik, mint a városokban, ám ennek összefogására, a szervezett lakásépítés megszervezésére nem akadt vállalkozó. A lakásépítés és gazdálkodás átfogó koncepciójának kidolgozásán már egy éve dolgoznak az ipar irányítói. Ám ennek kialakítása nem pusztán építőipari ügy, hiszen olyan jelentős szempontokat kell tisztán látni, mint például a szociálpolitikai támogh- tások iránya, a tanácsi lakás- gazdálkodás megújult rendszere. Ahhoz, hogy valóságos verseny alakuljon ki a lakásépítési piacon, arra van szükség, hogy mind több kivitelező találja meg itt érdekeltséget. Ez azonban kivédhetetlenül az árak emelkedéséhez vezet, hiszen az építőanyagok áremelkedése, az általános forgalmi adó bevezetése, a maximált árak miatt felgyülemlett jogos kivitelezői törekvések most mind egyszerre gkarnak érvényesülni. A MAGÁNÉPÍTKEZÖK sem kímélhetik meg magukat ezektől a hatásoktól, ám náluk a munkabér a legolcsóbb költség, és az egyetlen takarékossági lehetőség. S mivel több nemigen kínálkozik, ezt ésszerű választaniuk. Munkaalkalom bolt szezonbau A Fehérgyarmati „Zalka Máté” Termelőszövetkezet tunyogmatolcsi telepe közelében már messziről érezhető a vöröshagyma „jelenléte”. A szövetkezet vezetősége, a nagykőrösiekkel történt megegyezés után 27 vagon vöröshagyma pucolását vállalta. Kilogrammonként a hagyma méretétől függően 1,50 Ft-tól 2,60 forintig fizet a megrendelő. A lányok- asszonyok 150—200 forintot keresnek így naponta átlagban, holt szezonban. Áprilisban megkezdik az előző évben, a szövetkezet földjén vállalkozóként termesztett és felvásárolt cékla pucolását is. Sz. K. BÉR, BRUTTÓSÍTÁS, INFORMÁLÓDÁS, VÁRAKOZÓ ÁLLÁSPONT, BELETÖRŐDÉS, MEGÉRTÉS, TÉVÚT, ÉRDEKEK. FELTÉTELEK NÉLKÜL NEM MEGY, LENGYEL MÓDRA NEM LEHET. KI A FELELŐS, KI JUT EL ÉS HOVA? Fodor Ferenc az a bizalomgerjesztő kereskedő, akire' szívesen hagyatkoznék vásárláskor. A Kelet Áruház műszaki osztályán dolgozik. Mint bizalmi, 25 ember megbízásából sorolja, milyen ma kereskedőnek lenni, hogyan csapódik le az élet megannyi gondja a pult két oldalán. Akadozó demokrácia — Ahhoz, hogy kereskedjünk, áru kell. Sok, jó, megfelelő áru. Főleg most, hogy az emberek pénze — éppúgy mint a miénk — kevesebbet ér. A küzdelem a pultoknál dől el, nem engedhetünk el egyetlen vevőt sem. Ez érdeke az áruháznak, mert kell a forgalom, érdekünk nekünk, mert csak ez esetben lesz jobb a keresetünk. Nem korrekt, ahogy az árut visszatartják a gyártók. Nem tisztességes, aho- . gyan spekulálnak az áremelkedésre. Nem fogadható el, hogy változatlanul nagy a hiánycikkek listája. Mindez oda is vezetett, hogy nem tudtuk előre felmérni, milyen év, milyen fél év várható. így aztán a szokásos jutalom most nincs, amivel nem értek egyet, de tudomásul veszem munkatársaimmal, hiszen nem látni előre. A jelek szerint az első fél év után lehet szó erről, adelig átalány- jutalékot kapunk. Mint bizalmi, ezeket a gondokat, véleményeket határozottan elmondom. Szerencse, hogy megfelelő információt kapok, elfogadható válaszokat a miértekre, melyeket a dolgozóknak továbbítok. így volt ez a bruttósításkor is, amibe végül beletörődtünk. Ha az érdek- védelemről kérdez valaki, azt mondom: jobban kereskedni, több udvariasságot, nagyobb forgalmat. Ehhez kell a feltétel, s ezt el is várjuk. A nyírbátori Báthori István Gimnáziumban és Szakközépben találom Alexa Péternél, aki nem régen élvezi 40 kollégája bizalmát. Szói ő is a bruttósítás bonyodalmairól, a tagdíjváltozásról, majd így folytatja: — Jelenleg az igazgatóválasztás a fő feladat. Eddig megbízott volt. Ma fogunk állást foglalni, közöljük a bizalmi testület véleményét. A testület egyeztette a véleményét, a pályázatot különben már véleményezték az illetékes szervek. A tagság majd ezt követően mond véleményt. — Miért fordított a sorrend? Nem lenne korrektebb, ha előre tudnánk, mi a kollégák véleménye? — Ez a pályázatok esetében így alakult — mondja, de érzem, hogy a meggyőződése nem stabil. A törékeny asszony láthatóan óvatos, hiszen az iskolai hierarchia ismert fegyelmet hoz létre. Ezt támasztja alá az is, amikor az’t fejtegeti, hogy a központi elképzelések általában jók, mert úgy véli, azokat alaposan átgondolták. Kicsit döcögő ez a demokrácia, túl sok benne a tekintélytisztelet. Lehet, hogy érzi ezt, mert így fogalmaz befejezésként: — Sok mindenbe van bele^ szólásom. Jutalmazás, fegyelmi, működési szabályzat — egy sor dolog, amiben kikérik a véleményünket. így van ez a bérkérdéseknél iv Az is igaz viszont, hogy a fogadtatás a kollégák részéről nem egységes. Embere válogatja, hogy kit érdekel, kit nem, ki igényli, hogy véleménye benne foglaltassék valamiben. Tény: könnyebb lenne, ha az előzetes vélemények ismerete adná meg a biztonságot. A MOH már más... A mátészalkai nagyüzemben már más a hang, más a bizalmi kiállása. Látszik, itt Szép, modern kivitelű helyiségben fogadják az ügyfeleket Nyíregyházán az OTP lakásépítési és értékesítési osztályán. (Farkas Zoltán felvétele.) kemény a tét. Janovics Miklós a mechanikából az a tipikusan okos munkás, aki ösz- szefüggésekben gondolkodik. Megfontolt, határozott, igényes. — Az év első két hónapjának fő problémája a készárukibocsátás. Ami kevesebb, mint más hónapokban, s így kevesebb a bér is. Határozottan sürgetem én is: alakuljon ki olyan helyzet, hogy ez váljék egyenletessé. — Ez szakszervezeti feladat? — Természetesen. Nincsenek már csendes értekezletek, a saját bőrünkön érezzük, hogy a termelés jó vagy sem, a pénz hogyan alakul. Többet várnak az emberek tőlünk, s ehhez tartozik az is, hogy mindig legyen feltétel a munkához. Ide tartozna az, ami egyszerűen felháborító: időtlen idők óta nem tudunk megegyezni a VO- LÁN-nal, hogy olyan menetrend legyen, ami a műszakhoz igazodik. Nekik nem drága az idő, de bizony a munkásnak az, hiszen a másfél órás várakozás pénzt lop ki a zsebéből, mert ő otthon még dolgozik. Mert kell. — így hát élvezik a bizalmat. .. — A szalkszervezetnek többet kell tennie, ezt tudjuk. A 16—18 fő, aki kilépett is, erre figyelmeztet. Meg aztán nem volt jó a bruttóból vonni a tagdíjat, én sem értek egyet vele, így nem is agitá- lofc mellette. Azután volt itt Szálkán kihelyezett ülése a vasasszakszervezet vezetőségének. Arra se méltattak, hogy legalább bizalmi szintig bezárólag meghívjanak. Maguk azt is írták, miről beszéltek. Ez se érdekes így, mert inem tudtuk meg, kinek mi a véleménye erről, vagy arról. Az informálás ma létkérdés a mozgalomnál, ha ez nem működik oda és vissza, majd újra oda, akkor semmire nem jutunk. — Nehéz ma bizalminak főbizalminak lenni? — Hát nem olyan, mint volt mondjuk 10 éve. Két tűz között vagyunk. A hangulat sem rózsás. Sokkal több nyíltság, őszinteség kell, sok információ, és magyarázni, amit lehet. Tény, a gazdasági vezetés tájékoztat miniket. Eddig jó. De mi vagyunk ott, amikor differenciálni kell, mi mondjuk meg, komám jól dolgoztál, vagy nem. Nem baj, ezt vállaljuk. De azt is elvárjuk, hogy ne csak a munkás járjon rosszul! Ha a feltételt nem biztosítja az üzem vezetője, ő is érezze a zsebén. A folyamatosságot, a rendet, az anyagellátást nem a munkásnak kell megoldania. A MOM-ban hallottakon gondolkodom, míg Fehér- gyarmat felé megyek. Egy jó nagyüzemben, lám, a főbizalmi pontosan tudja a helyét. Partner tud lenni, mert az emberek között szerzett tapasztalatai erre képessé teszik. . És teljesen más gazda - sági környezetben. Gyarmaton a beszélgetés megerősít: a munkások bizalmijai nem taktikáznak. Péter Béla, a METRIPOND meósa: Nehéz kérdések — Ma bizony nagyon kell politizálni — kezdi mondandóját —, mert van gond bőven. Sorolhatnám az áremelkedéseket. a bérgondokat, melyek itt különösen súlyosak. De van ennél nagyobb problémánk, a bizonytalanság. Június 30-ig kell eldőlnie, mi lesz a gyárunk sorsa. Eladnak? Megmaradunk? önállósodunk? Kérdések, melyekre nem tud választ adni senki. — Helyi a gond? — Nem, nekünk nincsen semmi bajunk a2 itteni vezetőkkel. De kiszolgáltatott gyár vagyunk, a vásárhelyiek mindig képesek voltak arra, hogy leszavazzanak, ha valamit kértünk. Kérdezik is az emberek: ki a hibás azért, hogy ide jutottunk? Dolgoztunk, éveken át, tisztességgel. Ki miatt kerültünk bizonytalan helyzetbe? — Elbocsátás? Létszámcsökkentés? — Ez ma mindennél fontosabb. Ebben a szatmári térségben nincsen munkaalkalom, ha valaki innen kikerül, az az utcára kerül. így aztán harcolunk, hogy a jövő ne legyen kockázatos. Minden információt, amit az emberektől hallunk, továbbítjuk, mindent, amit megtudunk, elmondjuk. Tudjuk. nem választhatjuk azt, amit a lengyelek, hogy amennyivel megy fel az ár, annyival menjen a bér, hiszen abból nem derül ki semmi jó. De hát itt is élni kell, mégpedig alacsony, az átlagtól ugyancsak elmaradó pénzből. — Megfeleíő-e a tájékoztatásuk? — Nem. Ügy gondolom, hogy a szakszervezeti vezetőink megvilágíthatnák, amit általánosan megfogalmaznak. Kellene a konkrét magyarázat, a mi ügyeinkre adott válasz. Olvasunk, hallgatjuk a rádiót, nézzük a tévét. De a helyi, a megyei gondok, a megoldások lehetőségei ritkáin jutnak el ide az üzembe. ♦ * * Bizalmiak beszéltek arról, ami a napi életük, munkájuk. Van min gondolkodni. Ott, ahol az emberek naponta mondják el egymásnak a tapasztalatot, ahol megszületnek a gondok, a sikerek, ott érdemes és szükséges szétnézni, hogyan is fest a reális élet. Csak a konkrét élet lehet a kiindulása bármilyen döntésnek, amelyet a politika, az érdekvédelem szervei kívánnak hozni. Bürget Lajoü A vissznmj Becsülik-e az idis kommunistákat? Mint idős párttagnak jóleső érzés olvasni valamelyik lapban arról, hogy- egy-egy idős párttagunkat köszöntötték, megemlékeztek róla. Minden elismerésem azoké, akik rólunk, idős párttagokról nem feledkeznek el!“ Itt van előttem egy rövidke írásuk a nyíregyházi veteránok köszöntéséről, benne, hogy Kocsik Andrásné 50 éve tagja pártunknak. Miért csak ez a rövid megemlékezés jelent meg a lapban? Nem érdemelt volna többet Kocsik Andrásné múltja? Párttagságom 20, majd 25 éves évfordulóján Lenin elvtárs arcképmásolatát idéző emléklapot kaptam. Most is örömmel emlékszem rá, és őrzöm az emléklapokat. 1988. január 10-én párttagságom 40. évfordulójára emlékeztem. Sajnos csak én. Senki más nem emlékezett meg e kerek évfordulóról. Igaz, erre nincs törvény, hogy rólunk, idős párttagokról meg kell emlékezni. Ránk most csak úgy illik emlékezni, hogy mi voltunk azok, akik tévedtünk, mindent rosszul csináltunk és minket csak bírálni lehet. No, de hadd bíráljanak. Kenyerünk van, és rosszabbul ne éljünk, mint most. Az a bizonyos képzettebb nemzedék pedig csinálja jobban. Jelen gondjainkban a tükör előttem van most is. Megélhetésem nehezebb, van bizonyos szorongás bennem, mert már 68 éves vagyok. Ha ma vagyok 40 évvel fiatalabb, nincs ez a szorongás, mert 50 évvel ezelőtt kenyerünk sem volt, a szalmás házikó csak akkor nem ázott be, ha nem esett az eső. összkomfortról nem is hallottam sem én, sem az apám. 1948. január 10-én, a pártba felvételem során még nem tudtam igazából, mit jelent a párt tagjának lenni. Később jöttem rá, hogy ez megpróbáltatással, felelősséggel jár. Mindezt a mai napig vállaltam, vállalom. Sajnos, de ide kell írjam, a pártmunkát végzők erkölcsi megbecsülése romlott. Ezt érzem most a 40 év távlatából, mert nemhogy emléklapot nem érdemiek, még egy elismerő szót sem. Ez pedig nem más, mint a párt tekintélyének gyengülése, és ebben a sajtó politikai felelősségét is szóvá tenném. A sokoldalú tájékoztatás közt részletesebb fórumot kellene adni múltunkról, az idősek által végzett önzetlen tevékenységről, azok erkölcsi megbecsüléséről, értékéről. A sajtó információja eltérő érdekű emberekhez j ut el. Életvezetésemben, gondolkodásmódomban nemtetszésemnek adtam helyét a fentiekben. Jóindulattal írtam amit írtam, talán azért, hogy okuljanak, akiknek ebből lehetne okulni. Ne feledkezzünk meg a Kocsik Andrásáéhoz hasonló idős párttagokról. Túristvándi, 1988. március 21. Id. Seres Zsigmond tsz-nyugdíjas Két tűz között: a bizalmi
