Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-02 / 52. szám

1988. március 2. Kelet-Magyarország 3 Mit tehet a szakszervezet? Segítség a munkanélkülieknek Beszélgetés Nyikos Lászlóval, a Szakszervezetek El méleti Kutató Intézetének igazgatóhelyettesével. Nevezhetjük munkaerő- fölöslegnek az érintett em­bereket, és elhelyezkedési segélynek a számukra hó­napokon át kifizetett össze­geket — a tény tény ma­rad: évtizedek teljes fog­lalkoztatottsága után meg­jelent hazánkban a mun­kanélküliség. Hogyan ala­kult ki ez, és milyen kilá­tások vannak a közeli és távolabbi jövőre? Ezekkel a kérdésekkel kerestük fel Nyikos Lászlót, a Szakszer­vezetek Elméleti Kutató Intézetének igazgatóhelyet­tesét, a közgazdaságtudo­mány kandidátusát. — Hatékony gazdaságot akarunk Magyarországon, s az a világon mindenütt pi­acgazdaság — mondta a be­vezetőben. — Annak pe­dig alapvető ismérve, hogy minden áru, ide értve a munkaerőt is, amelynek árujellegét a szocializmus­ban sokan és sokáig ta­gadták, sőt, ma sincs ebben egységes vélemény. Ha a piac hatékonyan működik, akkor nagyobb a kínálat, mint a kereslet, azaz kíná­lati piac alakul ki. — A munkaerő azonban egyáltalán nem hiánycikk, mint köztudomású. Viszont mindeddig alapelv volt a tel­jes foglalkoztatottság, tehát szó sem lehetett munkanélkü­liségről. — Helyesbítenem kell: szó igenis volt róla. Tudtuk és mondtuk, hogy jelentős bel­ső, úgynevezett kapun be­lüli munkanélküliség van az országban. Ezen ■ túlme­nően: ha nem is beszéltünk róla, vagy csak ritkán, azért tulajdonképpen mindig létezett bizonyos regioná­lis és strukturális munka- nélküliség. Azaz: az ország egyes vidékein, ' például Szabolcs-Szatmárban olyan kevés volt a munkahely, hogy ezreknek kellett in­gázni lakóhelyük és a fő­város, vagy valamelyik má­sik nagyváros között. — Milyen elképzeléseik van­nak ezen a téren? — A megoldás természe­tesen nem egyszerű, igen sok oldala van a kérdés­nek. Az egyik az, hogy a bérreformmal együtt felül kell vizsgálni a jelenleg ál­talános, kétkeresős család- modellt. Ez egyrészt a fel- szabadulás utáni idők sok területen megmutatkozott leegyszerűsítéseiből, a rosz- szul értelmezett női egyen­jogúság megvalósításából maradt ránk. — Ebből azonban következ­nék, hogy a férjek keressenek annyit, amennyiből megél a család. — Természetesen a kü­lönbözetnek be kell folynia a családhoz. Ezért is kell újragondolni, megvizsgál­ni a bérreform során, hogy mit tartalmaz a munka­bér. összefügg ez a társa­dalombiztosítási rendszer ugyancsak nagyon idősze­rű reformjával is. Ma még ott tartunk, hogy nem tud­juk igazán mérni a telje­sítményeket, abban az ér­telemben, hogy nem tud­juk: milyen teljesítmény mennyit ér. — Jelentős a nemtermelő, úgynevezett improduktív szfé­ra. — Ez valóban nagy, tár­sadalmi gond. Jobb szó hí­ján improduktívnak neve­zünk mindenkit, aki nem vesz részt közvetlenül a termelésben, tehát az álla­mi, tanácsi tisztviselők, tár­sadalmi tisztviselők mellett az orvosok, pedagógusok, művészek stb. szintén ide tartoznak. Összesen mintegy 8—900 ezer ember sorolható ebbe az úgynevezett nem­termelő kategóriába. Akár­hogyan nézzük, ez minden­képpen sok. — Milyen méretű ma a ma­gyarországi munkanélküliség, és mi várható? — Ma még csak a folya­mat elején tartunk, s bár a nyilvántartások szerint tíz­ezer fölött van a munka- nélküliek száma, a valóság­ban ennél több, 20—30 ezer ember keres ma munkát. Számítani lehet arra, hogy az ország északkeleti részé­ben — így Szabolcs-Szat­márban is — meglévő, is­mert munkanélküliség más régiókra is átterjed. Elő­relátható, hogy az idén ál­talánosan bevezetett bér­tömeggazdálkodás is leépí­tésre késztet számos vál­lalatnál. Több mint való­színű tehát a munkanélkü­liség növekedése a követ­kező években, addig, amíg a gazdaság a jelenlegi stag­nálásból ki nem mozdul, nem kezdődik el számotte­vő fejlődés. — Hogyan állunk nemzetközi összehasonlításban? — Lehet, hogy furcsán hangzik annak, aki ilyes­mivel nem foglalkozott: a fejlett tőkés országokban nem számít munkanélküli­ségnek, ha a munkaképes lakosságnak csak 2—3 szá­zaléka keres elhelyezkedést. Nálunk 2 százalék százezer embert jelent, vagyis a je­lenlegi arány jóval elma­rad az ottani alsó határtól. — Megalakult a SZOT fog- lalkoztatáspoltikai tanácsa, amelynek ön is tagja. Milyen feladatok hárulnak erre az új tanácsra? — Űj módon kell a tár­sadalmi kérdéseket meg­vizsgálnia a szakszervezeti mozgalomnak is. Jelenleg a szakszervezetek egyszerre képviselik a társadalmat mint tulajdonost, és a dol­gozókat, akiknek érdekvé­delmi szervezetük. Ezután elsőrendű feladatnak a munkavállalók érdekvédel­mét kell tekintenie a szak- szervezeti mozgalomnak. Természetesen nem lehe­tünk a haladás kerékkötői, tudomásul kell venni, hogy a változások „szülési fáj­dalmakkal” járnak, de rá kell kényszeríteni a válla­latokat, hogy a szükséges leépítést messzemenő hu­manitással intézzék. — Milyen segítséget lehet nyújtani azoknak, akik már most, 1988-ban megélhetés nélkül maradtak, illetve ma­radnak? — A szakszervezetekkel kezdem. Saját anyagi esz­közeikből is hozhatnak lét­re munkahelyeket, alapít­hatnak vállalatokat, ahol értelmes munkával fog­lalkoztathatnak munka nél­kül maradókat. Másrészt segélyalapot is hozhat­nak létre a szakszervezetek, ehhez részben saját pénze­iket használhatják fel, részben pedig élniük kell a magyar munkásszolidari­tás hagyományaival, gyűj­téseket lehet indítani a munkanélküliek javára. Az állam számára is bősége­sen van tennivaló ezen a téren: érdekeltté kell ten­ni a vállalatokat a terüle­ti munkaerőgondok meg­oldásában. V. E. Többet kemény valutáért, s a hazai piacra Változtatni szükséges az exportarányon A HAFE múlt évi mérlege Szállítás előtt a konvejorpá- lyák. Bár 1986 után stabilabbá vált a Hajtóműveik és Festő- berendezések nyíregyházi gyárának gazdálkodása, de tavaly is akadt néhány meg­lepetés. Év elején a megren­delések, a szerződések alá­írása jelentette a legnagyobb gondot, ami miatt ütamtelen- né vált a termelés és megnö­vekedtek a 'költségek. Ezt az év végére jobb szervezéssel, nagyobb munkatempóval va­lamennyire ellensúlyozták. A hajrára magasabb sebességi fokozatra kapcsolt a 686 fős kollektíva és behozta az el­maradást. Tavaly 627 mülió forint ér­tékben szállítottunk festőbe­rendezéseket és konvejoro- kat partnereinknek — érté­kelte az évet Hekmann Lász­ló igazgató. Ebből igen ma­gas — 397 millió — a szocia­lista export aránya. Tőkés ■szerződésben csak 21 millió forintért készítettünk porszó­ró festőberendezést, részegy­ségeket, aíkairészöket. A csökkenő termelői árak, a rubel árfolyamváltozása, a külső kooperációs partnerek termékeinek áremelkedése érzékenyen érintette a válla­latot. Ök is tudják, ahhoz, hogy a termelés nyeresége­sebbé váljék, a szocialista exportot lejjebb kellene szo­rítani és nagyobb erőket for­dítani a belföldi piac meghó­dítására. Már 'csak azért is, mert a hazai gazdálkodó szervek költségtételei között kiemelkedően magas az anyagmozgatásra szánt ösz- szeg. Az orvoslás egyik mód­ja a konvejor, amely szállí­tószalagként, akár több kilo­méteren keresztül továbbítja a nehéz munkadarabokat is. Festőberendezéssel kombi— nálva a rozsdás alkatrészt a szalag végén felületkezelten, lefestve lehet a részegységbe beszerelni. Hogy mégsem si­kerül ennek ellenére a bel­földi szállításokat növelniük, ők a gazdálkodó szervek fej­lesztési alapjainak csökkené­sével magyarázzák. Pedig mór van jó példa: a Hajdú­sági Iparművek a nyíregyhá­ziak berendezéseivel növelte termelését. Jó lehetőséget je­lenthet a Jászberényi Hűtő­gépgyár megrendelése, amely új termékének gyártását automatizálja ilyen formá­ban. Erre az évre 610 millió fo­rintos forgalmat terveznek, aminek teljesítéséhez to­vábbra is jelentős mértékben szükség van külső kooperáci­ós bedolgozásra és a vgrnk-k munkájára. A tőkés export 28 millióra emelkedik az idén. Érdekesség, hogy Kíná­ban jelenleg a harmadik be­rendezésüket szerelik és vár­hatóan ebben az éviben meg­kezdik a negyediket, — dol­lárelszámolásra. 4 z emberek nem felej­tenek — fogalmazó­dott meg bennem va­sárnap este Ambrus Kyri és Dobos Attila KPVDSZ mú- velődésiház-beli estjén. A két énekest élőben több mint 20 éve láttam. Ezúttal az is nagy cm érdekelt: az emberek ismerik-e még őket, kíváncsiak-e még rá­juk, avagy az idő pora be­lepte, megkoptatta-e nép­szerűségüket és elhomályo­sította a közönség emléke­zetét? Miközben a régi számo­kat hallgattam és a nézők arcát figyeltem, egy nagy találkozás szemtanúja lehet­tem. A legtöbben újra átél­ték negyedszázaddal ezelőt- J ti önmagukat, hajdani érzé- ' sek sejlettek fel bennük. Ilyenkor bebizonyosodik. I hogy a táncdalok egy ré-' szére nem illik a „kérész­életű’’ jelző. | 4 művészekre, akik az emberekben valaha I érzelmi húrokat pen­gettek meg, 20—25 év. múl­va is szívesen emlékeznek, | sőt őket újra látni, velük ' ismét találkozni óhajtanak, mint azt a vasárnap esti i KPVDSZ rríúvelődésiház | beli zsúfolt nézőtér is pél­dázta, ■ (csgy) Peresztrojka 3 61 fésült férfi lép be a gyorsvonat első osztá­lyú fülkéjébe. Alig huppan le a vörösbársenyos ülésre, újabb utas érkezik egy feltűnően jól öltözött úr személyében. Nyomban felfe­dezik egymásban a régi is­merőst, jóízű tereferébe kez­denek. Hajdani közös diák­évekről, sikerről, pénzről, po­litikáról folyik a szó. Ügy belehevülnek, hogy észre sem veszik a megjelenő kalauz­nőt. A halkbeszédű jegyvizs­gálónak kétszer is meg kell ismételnie a közismert fel­szólítást, míg magára tudja vonni figyelmüket. — Tessék — nyújtja pda a jegyét jólöltözött, miközben hanyagul hozzáteszi: — És kérnék egy első osztályú pót­jegyet! — Én szintén — nyújtja jólfésült is, s már folytatná, amit elkezdett, ha nem szó­lalna meg előbb a vasutas: — Nincs hely a másodosz­tályon? — érdeklődik ked­vesen, még egy halvány mo­solyt is mellékelve kíváncsi­ságához a kilyukasztott ti­kettek fölül. — Miért? — kérdez visz- sza jólfésült megütközve, s némileg ingerülten, hisz kénytelen végleg elejteni me­séjének fonalát. — Mert ha van, pótdíjat is fel kell számoljak — szívód­nak fel a kalauznő arcáról a mosoly vonásai. — Húsz­húsz forintot. — De kérem! — replikázik jólöltözött. — Nem először utazom így, de még soha nem kellett pótdíjat fizetnem! Ad­jon egy pót jegyet és a vi­szont látásra! — Pedig a szabály az sza­bály — adja vissza a kezelt jegyeket a kalauznő, s venné is elő a dolog elintézéséhez szükséges papírokat, ám jól- fésültnek további véleménye van az ügyről: — Tele a tévé, meg a rá­dió a peresztrojkával! — zú­dítja dühét ismerőse felé, de nem annak címezve. — Mást sem olvasni az újságban mint megújulás, szemléletváltás és tessék . .. Fújhatják itt reg­geltől estig, nem változik semmi ... A MÁV-nál is minden a régi, pedig az or­szág egyik legnagyobb válla­lata ... Ugyanaz a szemlélet, semmi rugalmasság! A MÁV alkalmazottját szemlátomást zavarba hoz­zák a hallottak, még a toll is megáll a kezében. — Jól van ... Vehetjük úgy is, hogy csak itt volt hely — mondja nagy sokára, s csendeset köszönve át­megy a következő fülkébe, hogy teljesítse a kötelességét. Czine Gáspár Útravalót a tanácstagnak! Szakszerűen, tájékozottan! KIVÁLÓ GYAKORLA­TOT honosít meg Nyíregy­házán a városi tanács. A 'tanácstagokat összefogó klubja olyan információs lehetőség, amely lassan tel­jes körű tájékoztatást ígér. Vagyis a tanács apparátusa igyekszik mindent megten­ni, hogy a klubtagság min­den kérdésére választ kap­jon. Ügy tudjon felkészülni egy-egy testületi ülésre, hogy ott érdemben legyen képes szólni, vitázni, véle­ményt kialakítani és sza­vazni. A tanácstagok klub­jának programja követi a megtárgyalandó témáikat, de emellett minden érdek­lődő tanácstagnak minden más kérdésére is választ ad. Aztán vitafórum is ez, ahol a választottak egymás véleményét is ütköztethe­tik, netán egyeztessék, vagy éppen különbözőségét ■hangsúlyozzák. Vagyis ez a fórum jó, kell. Teljesen érthető, ha az ■embert az izgatja, miként lehetne ezt továbbfejleszte­ni. Mert jóllehet a tanács­tag és a hivatal tud már szót váltani, a választó még mindig kicsit távol van. Igaz, ebben a Lakosság is ludas, hiszen érdeklődése nem ostromol egeket, de ■hát azt is meg kell nézni, miért nem. A következő lé­pés most az kellene hogy legyen: minden tanácstag találja meg azt a keretet, melyen belül választóival folytathatna dialógust. Ki­kérné véleményüket; taná­csot kérne, hogy egy várha­tó témában miként szavaz­zon. KORÁNTSEM TELJES A LISTA, de valahol itt kellene kezdődnie annak, amit úgy hívunk: társadal- masított politika. Igaz, ehhez a mai szisz­téma — ez is valamilyen örökség — nemigen ad le­hetőséget. A tanácstagi be­számolók kötelező ese- ménytelensége sosem lesz izgalmas közéleti fórum. Az ■előre megírt, stencilezett, rossz plakátokkal hirdetett beszámoló annyi, mint sem­mi. Főleg azokban a vá­rosrészekben, ahol az elide­genedés kézzel tapintható. Talán az lenne a legjobb folytatás, ha a tanácstagok­nak is lenne egy klubjuk. Egy álompélda. Azt mond­ja a választott, hogy ő min­den hónap első hétfő dél­utánjától a körzeti könyv­tárban van. Oda kiteszi a ■plakátot, hogy mire kér vá­laszt, felhatalmazást. Meg azt, mit akarnak a válasz­tók. így kialakul egy rend, a beszélgetési lehetőség, ahol a formaságok nélkül, az apparátustól nem gyá­molított tanácstag állandó párbeszédet folytat megbí­zóival. ■Nem biztos, hogy ez a jó. De hogy valami kell, az kétségtelen. Mert azt mind­annyian akarjuk tudni, mit csinál a tanácstag. Azt is, hogy miként fog szavazni. Az utólagos reklamáció se­hol nem ér semmit. Márpe­dig ha igényünk van, ak­kor lépjünk mi is. Ha kell hát ötlettel serkentsük, ha az kell, hát kényszerítsúk a tanácstagot, hogy igenis vegye nagyon komolyan: őt mi küldtük. Nekünk tar­tozik elszámolással. Csak ■tőlünk viheti a voksot! CSAK A TELJES NYI­TOTTSÁG, a szakszerűség, a választó adta erő és biza­lom lehet a helyi népképvi­selet esetében is ütőképes. Formális demokráciánkat ám cseréljük valódira. Ha lassan megy, akkor nem a demokrácia a hibás. Bürget Lajos Találkozás

Next

/
Thumbnails
Contents