Kelet-Magyarország, 1988. február (45. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-12 / 36. szám
ülést tartott a Minisztertanács XLV. évfolyam, 36. szám ÁRA: 1,80 FORINT Gáyayencsellőről exportra 1988. február 12., péntek A Minisztertanács csütörtökön — Grósz Károly vezetésével — ülést tartott. Áttekintette és megvitatta a kormány munkamódszerével, munkastílusával kapcsolatos javaslatokat. A kormány tájékoztatót hallgatott meg a hitelmegszorításokkal kapcsolatban, a bankok és a kormányszervek között kialakult megállapodásokról. Felhívta a figyelmet arra, hogy mind a bankoknak, mind az állami intézményeknek nagyobb felelősséggel és körültekintéssel kell eljárniok a meghozott határozatok érvényesítésében. A kormány ülését követő szóvivői tájékoztatóján Bányász Rezső, a Minisztertanács munkamódszereivel kapcsolatos vita tapasztalatairól szólva elmondta: lósításában. Változás szükséges abban is, hogy a kormányülések napirendjén korábban döntő többségükben gazdasági kérdések szerepeltek, és csak ritkán kerültek az asztalra lényeges társadalompolitikai problémák, bélés külpolitikai vagy művelődéspolitikai ügyek. Sokan tartanak attól, hogy április elsejétől elszabadulnak az árak — hangzott egy kérdés. A szóvivő kijelentette: a kormány szigorúan tartja magát eredeti gazdaságpolitikai céljaihoz. Bányász Rezső az ország jelenlegi adósságállományáról is tájékoztatást adott egy kérdésre válaszolva: 1987 végén a konvertibilis nettó adósságállomány 10,9 milliárd dollár, bruttó adósságunk pedig 17,7 milliárd dollár volt. EGÉSZSÉGÜGYI RETETEKET készítenek a Rico Kötszerművek gávavencsellői üzemében. Az exportra készülő termékből évente 50 millió darabot gyártanak, (elek) Kedvezőbb a vártnál Nyereségesek a vállalkozó tsz-ek Építőipar: lagyszabadság nélkül „Téli” előny az építkezéseken A várthoz képest kedvezőbben alakul a Szabolcs-Szat- mar megyei termelőszövetkezetek összeredménye — állapította meg Hosszú László, a Teszöv titkára közös gazdaságaink érdekképviseleti szervezetének tegnapi elnökségi ülésén. m. — A politikai intézményrendszeren belül a kormány önálló tevékenysége iránt megnőtt a társadalmi, politikai igény. A kormányzat munkamódszerein. munkastílusán folyamatosan javítani kell. Például a régebbi gyakorlat szerint a kormány nem mindig vett részt testületként a lényeges politikai döntések előkészítésében, jóllehet azok megvalósításában reá várnak a legfőbb feladatok. A mai igények megkövetelik, hogy a kormány al- kotóan. kollektív módon munkálja ki, készítse elő a társadalom számára fontos döntéseket. és tanúsítson kellő határozottságot ezek megvaA 117 tsz mérleg szerinti nyeresége a legfrissebb ösz- szesítósek szerint 953 millió forint. Húsz gazdaságban várható veszteség, amelynek teljes összege 155 millió forint lesz. Nyolc gazdaság nem tudja saját erőből rendezni veszteségeit, ezeknél .az állami szanálás elkerülhetetlen. A gazdálkodás részleteinek elemzésekor Laub István ter- meléspo 1 itikai titkar helyettes elmondta, hogy emelkedett az erdőtelepítés, mintegy kétezer hektárral. Két és félezer hektárral kevesebb* földről, arattak búzát, a hiány nagy része azonban a kipusztulásból etedt. Helyére nagyrészt kukorica került, amelynek területe így 3200 hektárral lett több a .tervezettnél. A termésátlagok némileg elmaradtak a korábbi esztendő kimagasló eredményeitől. Nagyobb kiesés burgonyából volt tapasztalható, ahol 347 hektárral ültettek kevesebbet, és az aszály miatt hat tonnával maradtak el a várttól hektáronként. A krumplitermelés visszaesése meg is látszik a jelenlegi piaci helyzeten. A kisebb termések elleniére elért jó eredményekben döntő szerepet játszottak az új vállalkozási formák nyújtotta előnyök. Az önelszámolás egyre nagyobb teret .nyer, és ugyancsak terjednek .a különböző bérbeadási megoldások. A T.eszöv elnökségié állást foglalt abban, hogy hasznos lenne, ha a kormányzati szervek egyöntetűbben ítélnék meg az ilyen kezdeményezéseket. A bankóik és a termel aszó vetkezetek közötti feszültségek oldódását jóKevesebb hiányosságot tártak fel az ellenőrzések során az elmúlt évben. Kisvárdán, annak ellenére, hogy az ellenőrzések következetesebbek, hatékonyabbak lettek — egyebek között ezt állapították meg a városi tanács vb- ülésén február 11-én. Az oktatási intézményeknél végzett átfogó felügyeleti vizsgálat rámutatott: előfordul, hogy az óvodákból olyan gyermeket is javasolnak felvételre, aki még nem iskolaérett. Az alsó tagozatban szigorúbb követelményeket támasztanak és a nevelőtestületek egységes álláspontot képviselnek abban, hogy a felső tagozatra járó gyerekek mindegyike tudjon írni, olvasni. számolni. Sajnos, a napközis ellátást éppen a tékony hatásúnak tartják, de hiányolták, hogy a gyengébb szövetkezetek egy része ezt még nem érezheti. A melléküzemek tevékenysége 10 százalékkal emelkedett az előző esztendeihez képest, és ez a tendencia tartósnak ígérkezik. Ha az idén is szélesedik ezek köre, nagyban hozzájárulhatnak az 1988-as esztendő nehézségeinek megoldásához. Különösen nagy a haszna a feldolgozó jellegű vállalkozásoknak, és hagyobb a jó eredmény kilátása, ha több 'közös gazdaság anyagi erejét egyesítve fog hozzá a beruházáshoz. Tovább folytatódott a termelőszövetkezetek közötti különbségek elmélyülése. A veszteségek zömét négy-öt gazdaság szenvedi, de a nyereség nagy része is alig ’több mint egy itucait termelőszövetkezetben képződik. Az elnökség tagjai felszólalásaikban a szabályozók dzsunigslé- nek folytonos és kiszámíthatatlan, sokszor logikát is nélkülöző változásaira panaszkodtak. • A Teszöv elnöksége a megszorítások ellenére is bizakodással néz az idei esztendő elé — mondta Hosszú László. Nagyon sok-, még a tartalék, ezek feltárásával a '87-est megközelítő eredmény érhető el. (és.) legrászorulóbbak nem veszik igénybe és a térítési díjak emelése tovább növeli ezt az arányt. Fehérgyarmaton együttes ülésen értékelte a lakosság által végzett társadalmi munkát a városi tanács végrehajtó bizottsága és a Hazafias Népfront városi elnöksége. A tervezett 7 millió forint helyett a fehérgyarmatiak 8,7 millió forinttal gyarapították városuk kasszáját. Csecsemőtől az aggastyánig egy lakosra átlagosan 976 forint tár- sadalmimunka-érték jut. A fásítási akció keretében 1645 fát és cserjét ültettek el. Gyarapodik az Egy üzem — egy intézmény ’mozgalom, amelyből elsősorban a gyermekek profitálnak. A Tiszta, virágos Fehérgyarmatért akVajon a szokatlanul enyhe téli heteket kihasználták-e építőipari vállalataink? Rövidülnek-e a beruházások átadási határidői, mérhető-e forintokban az időjárással nyert takarékosság? — ezekről kérdeztük építőipari vállalataink vezetőit. A SZABOLCS MEGYEI ÉPÍTŐ- ÉS SZERELŐ VÁLLALATNÁL igyekeznek kihasználni az enyhe téli heteket, fagyszabadságra az 1600 dolgozóból senkiit nem (kellett elküldeni. Ha 'tavaly a kemény tél ilyen időszakban 20 millió veszteséget akozott a vállalatnak, most legalább ennyi pluszt jelent, mert folyamatosan dolgoznak megyeszerte. Felgyorsult az iskolaépítési program. Vásárosnaményiban jó ütemben épül a szakmunkás- képző. A belső munkáikat végzik az építőik a fehérgyarmati 12 tantermes iskolában, melyet 'augusztus 30-na adnak át. Szerkezetszerelést végezhettek a Ti- szalökön épülő 12 tantermes iskolában, s megkezdték egy négytantermes, tornateremmel építendő iskola alapozási munkáit Nyírbogdány- ban, mely 1989-re fejeződik be. A kedvező időjárás jóvoltából időt nyertek a lakásdó keretében 50 ezer négyzetméter zöldterületet gondoztak a városban. A park- fenntartásba bevonták a tanulóifjúságot, Hogy gazdálkodtak a múlt évben rendelkezésre álló pénzeszközökkel Rakamazon? — erről adtak számot tegnap a nagyközségi tanács végrehajtó bizottságának ülésén. Egyebek közt elhangzott, hogy az óvoda bővítésére tervezett félmillió forintot jelentős társadalmi munka révén csökkenteni tudta a tanács. Megállapíthatták, hogy a folyékony hulladék elhelyezése véglegesen megoldódott. a gamesz zetort, pótkocsit, szennyvízszippantó tartályt és egy' tehergépkocsit vásárolt (tk) építkezéseken, az ipari létesítményeken dolgozók is. Jó ütemben halad a Sóstói úti kórház 200 ágyas pavilonjának az építése, ahol a belső szerelési munkákat, vakolást, ipari munkákat végeznek, s hőlégfúvótekal téliesítettók az építkezést. A SZABOLCS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALATNAK eddig a kedvező tél közel egymillió forint körüli közvetlen megtakarítást eredményezett, az elvégzett munka ennek sokszorosa. Fagyszabadságra nem küldtek senkit. Nyíregyházán, Mátészalkán, Záhonyban, Tiszavasváriban és Nyírbátorban közel 750 lakás építkezésén folyamatos a munka. Egyaránt végeznek külső és belső szereléseket, Nyírbátorban ilyen jó időben alapozási munkát is. Vásá- rosmaményban a faforgácslapgyárban novemberben kezdték és már befejezés előtt áll egy üzemcsarnok átadása. Hiába a tél, nincs fagy, így megkezdhették a szerkezetépítést az Állami Biztosító nyíregyházi székházánál -is. Ha az időjárás továbbra is ilyen kedvező lesz, várható, hogy egy hónappal korábban adják át az építők a lakásokat. A KELET-MAGYARORSZÁGI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT tavaly ilyenkor január-februárban 'mintegy 600 dolgozóját volt kénytelen fiagyszabadságolni a kemény tél miatt. Idén januárban 10 millióval termeltek többet, mint tavaly ilyenkor. Jelentős az energiából .származó megtakarítás, s az is figyelmet érdemel. hogy a munkásjáratok pontosak, így a munkakezdés is fegyelmezett, jobban szervezhető a szabadban végzett munka is. A kedvező enyhe időjárás- inaik és a jól szervezett munkának köszönhető, hogy a nyíregyházi szabadidőközpont építkezése egy pillanatra sem szünetelt, s a Hungária Biztosító épületében a szakszerelői munkákat végzik az építők. Hasonlóan jó ütemű munka van a ti- szavasvári Alkaloidában folyó építkezésen és a városi tanácsházán, valamint Mátészalkán a kórházi rekonstrukción. (farkas) Tavasz előtt E gy agronómusnál — miként bármilyen más képzettségű szakembernél — ma az a legfontosabb, hogy lépést tartson a nap mint nap újdonságokat produkáló tudománnyal. Ezekben a napokban legtöbbjüket mégis egy réges rég tanult tétel foglalkoztatja. A határt jártam nemrég egy gazdász- szal. Sóhajtva latolgatta magában: vajon volt-e ezen a télen egyáltalán egy rendes fagy? Annak idején ugyanis azt tanulta, hogy a búzának át kell esni a ja- rovizáción, különben belső órájában összekeveredik az, ami az egymásra következő biológiai fázisokat szabályozza. A szovjet tudósról elnevezett folyamat tehát az a bizonyos „rendes fagy”, ami nélkül tavasz- szal a búza egyszerűen kihagyná a bokrosodás szakaszát. Volt, persze, hogy volt, csapott a fejére megköny- nyebbülten az illető, mert kiderítettük, hogy egyszer, még december elején valamikor, megcsípte a dér a vetést. Elég lesz az neki? Biztosan — reménykedtünk. Gyönyörű a búza, de a többi őszi kalászos is, szerte a megyében. Külön öröm. hogy az őszi szántás igen nagy hányada lett kész mire .. . Már majdnem azt írtam, hogy mire kifagyott az eke a földből. De hát aki akart, egész télen szánthatott, ha megbírta a talaj a traktort. A házikertekben mindenesetre nem várják az áprilist, a fogatos ekével forgatják a földet. Napos hétvégeken égetik a gazt. meg a lemetszett gallyat, a tavalyi dohánykórót. Türelmetlen mindenki ebben a téli tavaszban, miként a vizekben a csuka, amely nem várta meg a Mátyás napját, ívik tömegesen. Jó nekünk ez a türelmetlenség? Amiben nincs mire várni, azt nyilván tenni kell. Akad bátor agronó- mus, aki két hét múlva elveti az árpát, ha nem változtat ..magatartásán” az időjárás. Mákot? Hagymát? Azzal már nem is nagyon várnak tovább. Kihúztuk ezt a telet anélkül, hogy találkoztunk volna vele — csak el ne kiabáljam. Lesz-e mindenben ilyen jó kitartásunk? A zárszámadások jól sikerülnek, az össznyereség közelíti az eddigi rekordot. Ez azonban senkit nem téveszt meg. udjuk, érezzük, farkas jár a kertek alatt. A vetés kis híján fagy nélkül maradt, a gazdaságban azonban nem szűnnek a hideg szelek. Lehet, hogy kell is ez a kis ijesztgetés a későbbi kibontakozáshoz? Akár így, akár úgy, mégis csak a tavasz, ami dönt. Nagyon hiányzik már. És nemcsak az őszi vetéseknek. Esik Sándor Értékelték a társadalmi mánkét VB-lilés Kisvárdán, Fehérgyarmaton, Rakamaznn