Kelet-Magyarország, 1988. február (45. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-03 / 28. szám

1988. február 3. Kelet-Magyarország 5 /——----------:--------:——----------— Gondolatok a pénztárnál T öbb tíz ezer pénztár­ablaknál húzták fél­re a függönyt teg­nap, február 2-án, tették kéz alá a sorbarakott borí­tékokat, hogy megkezdőd­jék a szokásos fizetésosz­tás. Tegnap — és ma — bi­zonyság lett mindaz, amiről hetek óta párbeszédet foly­tat az ország: a bruttósí- iott bér immár látható és kézzel fogható valóság. Aligha tévedünk, ha úgy véljük: ez a mostani fize­tésnap eltér a többitől. Akik már-már könyvelőket megszégyenítő tökéletessé­gig fokozták a bérszámítás­hoz szükséges műveleteket és mindennek az ellenpró­báját is elvégezték, még ők is némi szorongással nyúl­tak a bökték után, kezdték szemügyre venni a részle­tes kimutatást. Különösen igaz ez azokra, akik úgy gondolják, ők már az élet­ben sohasem fogják megér­teni ezt a számítási bűvész- mutatványt . .. 'Érthető miridez, hiszen a nehezülő életkörülmények között, egy valamennyiünkre érzé­keny áremelés után nem mindegy, hogy mennyi van a borítékban. Mert ha ben­ne is van a tavalyi nettó kereset, az áremelések kö­vetkeztében ez még csak annyit jelent, hogy abból is kevesebbet vásárolhatunk, tehát szerényebben kell él­nünk. Hátha még nincs ben­ne a tavalyi nettó — hiszen V számtalan helyen nagyon sok elemből tevődik össze a dolgozó keresete — akkor a gond még nagyobb. Elkép­zelhető ugyanis, hogy so­kaknak januárban még nincs annyi túlórájuk, pót­lékuk, mint a tavalyi átlag.« A pénztárablakoknál a te­kintetek és az indulatok sok mindent elárultak teg­nap és ma, s bizony nem voltak kevesen, akik sérel­müket, gondjaikat ott akar­ták levezetni... Akik az utóbbi napokban szinte rohammunkával brut­tósították, bérszámfej tettek, táppénzt számítottak, pénzt borítékoltaka béradmi­nisztráció névtelen munká­sai állták a rohamot. Nekik kellett megküzdeni a későn érkező rendeletek zavarai­val, maguknak kellett kihá­mozni — nem kis felelős­séget és kockázatot vállalva — a megoldásokat (sok he­lyütt még a formanyomtat­ványokat is), hogy a szo­kott időben megkezdődhes­sen a számfejtés, s hogy február 2-án és harmadikén fizethés'séhék a munkahe­lyeken. Bizbnyára erre a legkevésbé' gondoltunk a pénztárablakoknál, pedig ők is muhkátársaink, jobbára nők és édesanyák. Ráadásul maguk is éppoly tétován álltak a saját bérjegyzékük 'előtt, mint az ablakon tú­liak ... A. S. _______________________/ Nyílik a hóvirág E -rendkívül enyhe. tavaszt idéző, olykor elég változékony időjárásban kidugták fejüket a % első hővirágok Nyíregyházán és Sóstón a kertekben Az elsők a díszkertek több napfényt élvező részein bukkantak ki a földből, s máról holnapra szirmokat bon­tottak. A hóvirág (Gala thus) egyik legkorábbi, igen kedvelt tavaszt jelző vadvirágunk. Közép-Euró- pa keleti részén, erdős tájain is honos vagy meghonosodott hagy­más növény. A mi korai hóvirá­gunkon kívül még néhány faj tartozik a nemzetségbe, amely­nek a botanikai nevét a görög gala (= tej) és anthon (= virág) szavak összevonásával képezték. Legmegfelelőbbek a félárnyé­kos helyek a számukra. Különö­sen szépek a sziklakertekben, s remélhető, hogy tavaszt idézé­sük nem lesz kérészéletű, s ak­kor hamarosan megjelennek kis csokrokban a piacon is, s ked­veskedhetünk velük 'szeretteink­nek. Képünkön: virít a hóvirág a nyíregyházi Tükör utcában lakó Márkus György biokertész hu­musszal kezelt kertjében, (f) A SZÁMÍTÓGÉP ALKAL­MAZÁSA a döntés-előkészí­tésben, döntési modellek. Ez volt a címe annak az elő­adásnak, amelyet Kindler József, a Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyetem docense .tartott február 2-án a SZÁÉV központjában. Az előadásra azért került sor, mert az építőipari vállalatnál ki akarják terjeszteni a szá­mítógépes rendszert. FOGADÓÓRÁT tart Má­tészalkán február 4-tén, dél­előtt 8 órától 10 óráig és délután 4 órától 6 óráig {Hi­vatali helyiségében Kárpáti Tibor itanáoselnök-hélyettes. TELEFON A SZÍVRŐL. Ismét hívható ma délután öt és hat óra között a 11-701-es számon a nyíregyházi Vá­rosmajor utcai művelődési házban a telefondoktor, aiki elsősorban a szív- és érrend­szeri megbetegedésekkel, va­lamint az egészséges élet­móddal kapcsolatos kérdése­ket várja. (----------------------------------------'N H íradót is vetítenek a Krúdy moziban a sok nézőt vonzó szuper kalandfilm, a Kobra előtt. Bár meglehet, a mozi­látogatók elszoktak — és többnyire nem is igénylik — a játékfilm előtti filmhíradó­kat, most mégis dicséret il­leti a mozit. A kissé bu­gyuta, de a gonosztevőket annál módszeresebben, tu­catjával öldöklő szuperzsaru véráztatta története előtt ugyanis a hátrányos helyze­tű gyermekek szűk életteré­ről láthat a néző egy kisfil- met, amúgy árukapcsolás­ként. Egy jó kezdeményezés­ről is tájékozódhat a néző. Alakult ugyanis egy társa­ság, amely a hátrányos hely­zetű gyermekeken kíván segí­teni. a „Kölyök egyesület” máris több látványos ered­ményt tud felmutatni. Ám a széles körű támogatás érde­kében tovább kilincsel, szer­vez és nyer meg a nemes ügynek egyre több művészt, sportolót, közéleti személyisé­get. Jó lenne, ha a moziláto­gatókat nem a kemény öklű Kobra, hanem a társaság ösztönözné cselekvésre, (b.) ____________________ A legkisebb atlasz 4 világon a legkisebb atlasz az NDK-ban találha­tó, Rostock város egyetemi könyvtárában — ír­ja a Technické Noviny. Csak 76X6* milliméte­res. 1831-ben jeleni meg Rostockban, 26 színes nyo­mott térképet tartalmaz. 1985-ben újra kiadták minia­tűr könyvecske formájában, bőrbe kötve. Ellentéte a berlini városi könyvtárban található: az úgynevezett Mauritius-atlasz, amely 22'yfno centiméter. Ebben az óriás atlaszban 38 térkép van. 1655-ben készült. SZOKOLAY SÁNDOR IS JÖN A Kodály Társaság közgyűlése A Magyar Kodály Társa­ság IV. közgyűlését a múlt héten tartották a Fészek mű­vészklubban. A rendezve-, nyen részt vett Tarczai Zol­tán is, a tanárképző főisko­la ének tanszékének vezető­je. Mint elmondta, a tár­saság éppen tíz évvel ezelőtt alakult, tagjai előadóművé­szek, zeneszerzők és zenepe­dagógusok. A közgyűlésen — melyen részt vett Köpeczi Béla és Gazsó Ferenc is —, Szokolay Sándor zeneszer­zőt választották meg ismét elnöknek. Három éve működik ön­állóan a Kodály Társaság szabolcs-szatmári tagcso­portja, mely eddig az első és egyetlen az országban. A tag­csoport március 5-én tartja közgyűlését, melyen részt vesz majd Szokolay Sándor is. A NYÍREGYHÁZI belvárosban Butiksor helyett üzletház Munkaközi tervbírálatot rendeznek február 3-án Nyír­egyházán a KlOSZ-székház nagytermében. A városi ta­nács termelés- és ellátásfel­ügyeleti osztálya az előzetes igénylőkkel közösen vitatja meg annak az üzletháznak a tervét, amelyet a Dózsa György utcán az úttörőház mellett szeretnének felépí­teni. Korábban már lapunk­ban is beszámoltunk arról, hogy az üres területen butik­sor lesz, azonban az újabb elképzelések szerint emele­tes üzletházat építenek, s abban helyeznék el a jelent­kező kereskedőket és kis­iparosokat. A már április­ban megkezdődő építkezés tervegyeztetését délután 2 órától tartják, melyen min­den érdeklődő részt vehet. F úrja az oldalunkat a kíváncsiság. hogy megtudjuk: a tél to­vábbi részében milyen idő­járás köszönt ránk. Miho- lecz János, a nyíregyházi Vadaspark munkatársa a jóslás nem mindennapi fe­lelősségét átérezve, február 2-án, már köra reggel a há­rom medve, Miska, Manci és Magdi ketrecéhez ment és lélegzetét is visszafojtva figyelt. Természetesen az állatoknak a jeles napon is adott reggelit: többek kö­zött mézes kenyeret, marha­húst, almát, sárgarépát és friss vizet. Miska, a több mázsás apamedve nem törődve a felesége brummogásával —, hogy ne csoszogjon, csösz- mötöljön korán reggel — előjött a barlangjából. De az árnyékát nem láthatta meg. Ez a rövid tél jele. Örömében egész nap cam­mogott a vasrácsok mögött és persze jó étvággyal fa­latozott. Manci a másik nőstény medve rövidesen bocsoknak ad életet, ő most a többiektől valamelyest kü­lön választva él, de Miho- lecz János hívó szavára a vasajtó nyílásán kidugta az orrát. < Keddi medvefotó Sóstóról Tehát Miska és Magdi mackó viselkedése gyökere­sen eltér egymástól. Remél­jük Magdi azért nem jött ki, mert ő árnyéknézés nél­kül is tudja; a tél hátralévő része is enyhe lesz. — Szerintem nem lesz ko­moly időjárás-változás — szólt Miholecz János. Mis­ka már három éve itt van, de még csak az idén janu­árban láttam fürödni. Ahogy a slaggal tisztítottam a ketrecet, a vízsugár alá állt és a mancsával lögyböl- te magára a vizet, sőt még forgott is, s szinte mondta: ide is, meg ide is locsolj! Az étvágya is jobb, mint a korábbi évek hasonló idő­szakában volt. Ma is meg­evett másfél kiló kenyeret, vele tíz deka mézet, négy kiló almát, 3 kiló sárgaré­pát, meg egy csomó marha­húst és más sűrű ételmara­dékot. Bízunk Miska üzenetében, de biztonságból a csizmát meg a nagykabátot még ne adjuk el. (kertész—cselényi) Költemény? A híres Car- tier cég münc­heni bemuta­tóján kapták lencsevégre 4 fotósok a ké­pen látható haj- költeményt, amelynél már csak a „kiegé­szítő kellékek” lenyűgözöb- bek: a klipszek, brossok, lán­cok és gyűrűk értéke hatmil­lió dollár. TÖBB HELYEN MEGVÁSÁROLHATÓ Bérlet­tulajdonosok figyelmébe Az autóbusszal közlekedő nyíregyháziaknak minden hó­nap -elején gondot okoz a bérletek megvásárlása. Ezen próbál segíteni a Szabolcs Volán Vállalat úgy, hogy egy­re több helyen lehet a város­ban a bérleteket megvásárol­ni. Egész hónapban folyama­tosan kaphatók a Tanácsköz­társaság téri utazási irodá­ban és a Petőfi téri autó­busz-állomáson. Február nyolcadikáig megvásárolha­tók Örökösföldön az autó­busz-végállomáson, a MÁV- állomásnál és a Tölgyes csár­dánál az irányító konténer­nél, az Autóklub Bethlen Gábor utcai irodájában és a Tiszavasvári Takarékszövet­kezet nyíregyházi fiókjában a Vöröshadsereg utcán. A MÓRICZ ZSIGMOND SZÍN­HÁZ felvételt hirdet kellékes munkakör betöltésére. Jelent­kezni lehet szerdán és csütörtö­kön 8—12 óra között a színház műszaki vezetőjének irodájában. (245) Elfogták a Kék fény két körözöttjét A Kék fény múlt heti adá­sát követőéin a rendőrség el­fogta a sorozatban elkövetett betöréses lopások alapos gyanúja miatt körözött Feny­vesi Sámdarné 27 éves foglal­kozás nélküli, többszörösen büntetett előélétű, kiskun- majsai és Petrovics Sándor 25 éves foglalkozás nélküli, többszörösen- büntetett kis- hajmási lakost. A bűnügy vizsgálatát — Fenyvesi Sán- dorné és Petrovics Sándor elő­zetes letartóztatása mellett — a Baranya megyei Rendőr- főkapiiányság folytatja. HÍREK I Ft® szerda BALÁZS NAPJA A latin Blasio családnév Blasius formájának magya­ros ejtés.ű rövidüléséből. Ennek az eredete megfejt­hetetlen. Többen a Blasius nevet a Basileus alakválto­zatának tartják, melynek görög eredetije királyit je­lent. Árion, Celerina, Csinszka, Izrael, Karolina, Oszkár es Oszlár nevű olvasóink név­napja is van. A Nap kél 7 óra 08 pere­kor — nyugszik 16 óra 47 perckor. A Hold kél 17 óra 22 perc­kor — nyugszik 7 óra 43 perckor. Kilencven éve született Alvar Aalto (1898—1976) finn építész, a modern építészet világhírű, új stílust megho­nosító mestere. Várható időjárás ma es­tig; országszerte túlnyomó­an borult idő lesz sokfelé esővel, főként északon és keleten helyenként hóesés­sel. A felhőátvonulásokból szórványos zápor, hózápor várható. A sokfelé élénk, helyenként erős déli szél északnyugatira fordul és főiként a Dunántúlon időn­ként viharossá fokozódik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 5 és 10 fok között alakul. A SZAVICSAV Nyíregyházi Üzemmérnöksége értesíti T. Fo gyasztóit, hogy hálózatmosatáss munkák miatt az alább felsorolt területeken átmenéti vízzavaroso- dással és nyomáscsökkenéssel kell számolni: 1988. február 03-án 7,30 órától, 1988! február 05-én 15,20 óráig. Ungvár sétány, Etel köz, Május 1. tér, Korányi F. út belső, Ga­ribaldi út, ószőlő út, Honfogla­lás út, Botond út, Tas út. Kér­jük T. Fogyasztóink szíves tü­relmét és megértését. SZAVICSAV Nyíregyházi Üzemmérnöksége (262) Takács és neje sétálnak a Margitszigeten. Egyszer csak egy galamb lepöty- tyenti Takácsné irhabun­dáját. — Mondd Géza, nincs nálad véletlenül egy kis papír? Mire Takács felcsattant: — Van. De mit kép­zelsz? Hogyan repüljek utána? Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál. Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: M. MAGYAR LÁSZLÓ Esti ügyelet: 15-124 ITT A MEDVE — ÁRNYÉK SEHOL Valóban rövid tél leszt RENDKÍVÜLI KEDVEZMÉNY ! Jgg.88.jan. 22 - febr. 22-ig. E KSZÍNES ""l £ ÓRA ALATT EXPRESSZ rJ KIDOLGOZOTT M KIDOLGOZÁS SZUPEREXPRESSZ ...............«J NAGYÍTÁSOKAT "■oco; kedvezménnyel '0 számlázzuk NYÍREGYHÁZÁN CSAK EGY HELYEN FÉNYSZÖV Lenin tér 8.

Next

/
Thumbnails
Contents