Kelet-Magyarország, 1988. február (45. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-24 / 46. szám
1988. február 24. Kelet-Magyarország 3 Burgonyagondok Akik hazatérnek, akiket hazakiildtekU.) Minél messzebb, annál rosszabb Tüli alatt egészség A BURGONYATERMELŐK, a vele kereskedők, és fogyasztói egyaránt egyetértenek abban, hogy a jelenlegi átláthatatlan helyzet tarthatatlan. Utóbbiak a magas ár, az előbbiek pedig a jövő kiszámíthatatlansága miatt elsősorban. A közelmúlt esztendők mindegyikében „kiszállt” a krumplisgazdaságok közül néhány, és már csak azok maradtak, akik semmiképpen nem akarnak akkora áldozatot hozni, hogy leírják a nagyértékű művelőeszközöket, a tárolókat, amiben nem is mindig saját pénzük fekszik, hanem magas kamatú kölcsön. A Vetőmag Vállalat Nyírségi Területi Központjának adatai szerint jelenleg import vetögumó felhasználásá- •sával a megyében 19 gazdaságban szaporítanak burgonyát. A leggyakrabban használt fajtákból a vetés- terület 450 hektár körüli, ennek termése pedig valamivel több, mint 9000 tonna. Az „utántermesztett—1”- nek nevezett burgonya kerül az árutermelő táblákba — jobb esetben. Érre is vannak felmérések, és ezek azt mutatják, hogy — tavaly például —• 3118 hektárba . ültettek ilyen minőségű gumót, 3682-be viszont harmad-, vagy több éveset. Az UT—1 fokozatú szaporítóanyag termése meghaladja a húsz tonnát hektáronként, a gyengébbé éppen csak fele. Az első éves gumóval ültetett terület tehát az összesnek 45 százaléka, mégis, a teljes termés 62 százalékát adta. Ez a rövid kis számolgatás szemléletesen mutatja meg, hogy mekkora eltérés van a burgonya területi hatékonysága között. Amennyiben el lehetne érni, hogy minden évben minden táblába UT—1-es gumó kerüljön, a 100 000 tonna termés — a ’87-es mennyiség — 5000 hektárról kikerülne, és 1800 hektár felszabadulna egyéb árutermelésre. Ha pedig erre nincs szükség, 156 000 tonna pluszmennyiség kerülne a tárolókba. A VETÖGUMÓIMPORT DRÁGASÁGA azonban olyan tényező, amely megmagyarázza, miért nem igyekszik mindenki UT—1-est ültetni. Ha a teljes területre ilyet szánnánk, ahhoz évente 2770 tonna holland importra lenne szükség. A jelenlegi árak mellett azonban erre egyáltalán nincs kilátás. Ahhoz azonban, hogy az árutermelés jó minőségű vetőburgonyát kapjon, ugyanakkor az import mennyisége is csökkenjen, kínálkozik megoldás. A Meriklón Gazdasági Társaság, amelynek a Vetőmag Vállalat is tagja, néhányféve már nagyüzemi keretek között is sikerrel próbálkozik egy különleges eljárással. Sejtbiológiai módszerekkel, amelyek részletes kifejtésére most nem vállalkozhatunk, vírusmentes gumókat nevelhetnek. A meglehetősen sajátos eljárás során először csak borsónyi gumócskák fejlődnek, de teljes értékűek. Többszöri újra elültetés után nyerik el megszokott hétköznapi nagyságukat. A szisztéma egyik legszigorúbb eleme, hogy vékony tüll- hálóval fedik a teljes területet, hogy távol tartsák a leromlást hordozó vírusokat terjesztő levéltetveket. A háló alatti termesztés „egysége” 650 négyzetméter, egy hektár területhez tehát 15 ilyen sátor szükséges. Az első „menetben” félmillió gumócska kerül a földbe, és ez megötszöröződik a termesztési ciklus végére. Ennek hetven százaléka már szántóföldi kiültetésre alkalmas, a többi pedig — apró mérete folytán — ismét háló alá kerül. Mivel az árutermelő táblákba már elég hatvanezer „kisgumó”, a megtermelt mennyiség harminc hektárra való importot helyettesít. Már így is lelkesítőék a számok, hátha még hozzátesszük: évente akár kétszer is lehet kisgumót előállítani. Eképpen a harminc hektár akár duplázódhat is. A GYAKORLAT AZT MUTATJA, hogy teljes felújításra nem lehet számítani, így a Vetőmag Vállalat szerint a 450 hektár import- és meriklónterület 600 hektártól többre nem növekszik. Jelenleg a Desirée a vezető fajta, és ezt a helyét valószínűleg meg is tartja. A holland fajták közül egyébként ez az egy nem védett, azaz szabadon szaporítható a meriklón módszerrel. A mostanában vizsgázó hazai jelöltekkel, és az újra divatba hozott régiekkel — például Gülbaba — együtt a hatszáz hektárnak mintegy fele belátható időn belül Meriklón eredetű lehetne. Üdvösnek azt tartanák, ha ebből 200 hektárba tennének Desirée-t, 100- ba pedig itthoni fajtákat. A Desirée 200 hektárjához elegendő lenne 6—7 hektár hálóval fedett kisgumós felület. a többihez pedig három hektár. A jelenleg számításba vehető, hálóval védett föld még nem éri el az egy hektárt. A timári Béke Termelőszövetkezet egymaga 3000 négyzetméterrel részesedik. További 2400 van a tornyospálcai Rákócziban, 2800 a Vetőmag Vállalat Kutató Központjában Nyíregyházán, a kisvárdai Rákóczi Termelőszövetkezetben pedig az idén készül el 1200 négyzetméternek a helye. A HÁLÓVAL FEDETT TERÜLET növekedésétől függ a módszer elterjedése. Mivel ez nem kis pénzbe kerül, központi támogatás nélkül nehezen képzelhető el valami viharos gyorsaság. A támogatásnak annál is inkább helye van, mivel jelentős mértékű valwtaki- adástól kímélnék meg a vállalkozók a népgazdaságot. A résztvevők, akik még korántsem tisztáztak mindent egymás között, abban egyetértenek, hogy az említett nagyságú védőhálós terület három év alatt beállítható lenne. Ezzel párhuzamosan felére csökkenne az importigény. Gülbaba, Boglárka, Boró, Beáta, Réka, őszi Rózsa, Somogygyöngye. . . Tanulhatnánk az új és régi magyar fajták nevét a szükség szülte, de annál figyelemre méltóbb új megoldással. Ráadásul olcsóbban juthatnánk hozzájuk. A Vetőmag Vállalat bármelyik fajta szaporítását meg tudja oldani a Meriklón sejtbiológiai eljárásával. A felsorolt fajták közül az újak saját kutatóintézetének ígéretei. Sajnos, egyelőre sok ■minden más is ígéret szintjén van, így eme jegyzet számos tekintetben csak vágyakat tükröz. A HASZON MINDENESETRE KECSEGTETŐ. Ha megtalálják a szükséges szervezeti formákat, és az üzletben való részvétel megfelelő arányait, ésszerűen elosztják a feladatokat, akkor talán elfelejthetjük egyszer és mindenkorra azokat az okokat, ami miatt egyelőre égeti a burgonya a szánkat. Esik Sándor Vy ______________________________^ Rózsika néni, civil nevén Kovács Györgyné beszéli tja irodájába Gamel Józsefet. Ismeri jól, hiszen a már nyugdíjas asszony a nagyközség munikaügyese. Csak én érzem így? Mindegy, olyan, mintha segítséget várna tőlem. Nézem idősb Gamel Józsefet, aki nyolc társa történetét mondja el. Az elbocsátásról. — Aztán szóltak: kifelé ■az aknából. Induljunk leszámolni. Pedig dolgozunk mi régen. Pesten is voltunk, Debrecenben a ME- ZÉP-nél is jó ideje már. Nem mondták miért, csak azt, hogy menjünk. Nyolcán jöttünk haza. Most vége mindennek. Házamon az OTP-kölcsön, már írtak: tartozom, fizessek. A Sebők épít, neki kellene a hitel. Már nem kap. Megszűnt a családi pótlék is. Elhelyezkedési segélyt nem kapunk, mert csak nyolcán jöttünk el. Másik hármat pár nap múltán. Ök is béltekiek. Most mi lesz? Jártunk mi már mindenfelé. Megöl a szégyen, ha kikapcsolják a villanyomat. Meg kenyér is kell. Az igazsághoz tartozik, hogy Nyírbátorban a MÁV kínált segédmunkát. Nem is rossz, 23,40-es órabérrel. De útiköltséget nem térítenek, üzemi koszt nincs. Ódzkodnak még, pedig más nincs. Segély nem jár. Mondja Kovács Györgyné: — Nem ők voltak az elsők, akiket elküldték. Az első hatot még sikerült elhelyezni, őket már nehezebb. De mi lesz, ha mind többen jönnek? Nem tisztességesek a vállalatok sem, mindig tíz alatt bocsátanak el. így aztán mindennék vége, megszakad a műnk árviszony, s . bizony nagyon nehéz lesz újrakezdeni. Cselek, csalárdságok A fiatalember Ny.-ben kérlel, ne írjam meg a nevét. Szégyelli, ami történt vele, ne vegye szájára á falu. ö is Debreceniben dolgozott. Meggyőzték: mondjon fel. — Mondták: jobb, ha maga mond fél, akkor azt írjuk be, hogy felmondás a munkavállaló részéről. Mert ■ugyan mit szólnak majd, ha azt olvassák: felmondás a vállalat részéről? Kérdezgetik: mit tettél, hogy kirúgtak. így rábeszéltek. Utcára kerültem, még szerencse, hogy jó szakmám van. Egy hete dolgozom. Hallottam, másutt is volt ilyen csel. Szerintem ez gyalázat! Bemegyek Nyírbátorban a munkaügyes asszonykához, Hamza Józsefnéhez. Nemcsak a város, a környék gondja is lecsapódik nála. Ismeri ügyfeleit. — Csalóka még a mostani kép. Vannak olyan dolgozók, akik a tél elején hazajönnek. Minden évben. Aztán ha tavaszadik, vissza- ■ mennek. Csak azt nem hiszik, most már nem biztos, hogy kellenek. Ókét az őszön ■még hitegették, most fognak csalódni. És akkor majd jönnek. Ök nem az elbocsátás áldozatai, legfeljebb közvetve. De így is érzik, hogy jönnek azok, akiktől megváltak. Egyesével, kettesével. Vannak köztük szakmunkások, de a zöm kevés osztályú segédmunkás. Nekik nem tudunk mit mondani. Különben is alig van igény, szakmunkás se sok kell. Bátorban egy több gyermekes asszony meséli: — — Csalóka még a mostani kép. Vannak olyan dolgozók, akik a tél elején hazajönnek. Minden évben. Aztán ha tavaszodik, visszamennek. Csak azt nem hiszik, most már nem biztos, hogy kellenek. Olyan munkahelyet ajánlottak, ami' pontosan két óra alatt megjárható. Mondták, oda mehetek. De mit csináljak a gyermekekkel? Egyedül nevelem őket, jószerével még két műszakot se tudok vállalni, nemhogy eljárni. Nem fogadtam el, elengedtek. Még a szemere is hányták: minek válogatok? — Érdekképviselet szükséges itt — fejtegette Ko- vácsné Nyírbélteken és Hamn- záné Nyírbátorban. — Ezek az emberek, akik hazajönnek, nem tudják, hová forduljanak, hogy szüneteltessék az OTP-t. Nem ismerik a jogszabályt, hogy mi lesz a munkaviszonyukkal. Nekik nincs haladék, elhelyezkedési segély, létükben veszélyeztetettek. E szavak után már nem kételkedek, hogy Gamel segítségért nézett rám. A közhasznú munka Firtatom: nem segít-e a közhasznú munka? Kiderül, hogy van, aki beáll, másnap odébbáll. Pedig a brut- tósított 20 forintos órabér már számítana valamit. Nyírbátorban 15-en veszik igénybe, azaz ahhoz, hogy 15 emberről beszéljünk, legalább száz fordul meg, hiszen olyan a fluktuáció, hogy szinte hihetetlen. Mátészalkán Horváth Jenöné hasonló gondról beszél. Pedig .igyekeznek értelmes munkát találni, kedvező feltételeket teremteni. Mindkét helyen jellemző, a részeges dolgozik valamennyit, aztán elmegy. Tartósan ritkán marad valaki, bár volt olyan, akit a szálkái városgazdálkodás státusba vett, olyan jól dolgozott. — Lehet, hogy ki kellene próbálni valamiféle ipari tevékenységet — mondják az asszonyok a munkaügyeken —, mondjuk be- tonlapönbést, oszlopöntést, ami tartós munka, hasznos, s talán a komolyabb munkaerőit is vonzza. Ezt még nem próbálta senki, pedig lehet, hogy okosabb, mint sepertetni, parkot rendezni. Különben is: a városok és nagyközségek közhasznú munkás státusa behatárolt. A harmincöt főt ritkán haladja meg. Márpedig egy nagyobb hazatérő hullám esetén ez lehetne az időleges levezetés. De nem is kell túl messzire előre nézni. A hazaszállingózók mellett mind többen jelennek Nyírbélteki pillanatkép meg megyei üzemből elengedettek, és sokat beszélnek Naményban, Bátorban, Nyíregyházán, Fehérgyarmaton arról, hogy az ottani gyárak el-elbocsátanak ötvenhatvan embert. — Végtelen nagy köny- nyelműség kihagyni egy olyan lehetőséget, mint amilyen a béltekieknek kínálkozik a MÁV-nál. Mert ma ■is kell még 17 fő — olvassa a nyilvántartásból Hamzáné —, akármennyi marad, az is több, mint a semmi. Nézze, négy és fél ezret meg tudnak keresni. Ebből hétszáz a buszbérlet. Az ennivalóra is számoljon le, még akkor is marad. Hiába, ma már nem lehet válogatni! Sorakoznak a számok egymás alatt! Adom össze azokat, akik egyedül vagy kettesével jöttek haza. Illetve akiket küldtek. Szobafestő, varrónő, szakács, segédmunkás, autóvillamossági szerelő, mázoló, és újra segédmunkás, segédmunkás. Fiatalok és idősek. Mindnél ott a családi vonzat. Két-három gyermek. És a tartozások, a tornyosuló adósságok. Csak a képzettet... — Egyelőre nem sejtjük, mi a várható visszaáramlás — summázza mondandóját Horváth Jenőmé Mátészalkán —, egyelőre szakmunkást tudunk közvetíteni, olyan segédmunkást is, akinek hat—hétéves folyamatos munkaviszonya van. De a lehetőség itt sem végtelen. Minél messzebb megyünk Szatmár csücske felé, annál rosszabb lesz a helyzet. Igaz, van, aki tud gazdálkodni. De ez a kisebbség. A termelőszövetkezeteknek se' kell a munkaerő. Egyelőre győzzük, de néni tudjuk, mit hoz a holnap . . . Korábbi állomásomra, Nyínbél'tekre térek vissza gondolatban. Ezen a vidéken, Penészleken, Encsen- csen, Piricsén, Nyirvasvári- ban munkahely már nincsen. Leépítés várható több helyen. A létesülő mezőgazdasági terméket feldolgozó üzemek csak képzett, pontos. technikailag érett embert kerestek. Nem véletlen, hogy elhangzik a kérdés: hogyan hat ez a közrendre? A közbiztonságra? Miként vezethető le a társadalmi feszültség ott, ahol eddig is az országos helyzetet meghaladóan rossz volt a helyzet? Kérdések és megint kérdések, itt már aligha válasz, hogy a helyi erőfeszítés a megoldás. Bürget Lajos (Következik: A tehetetlen várakozás) 5 anyi mostanában i megint táppénzen volt. Minden tíz évben ösz- I szejön neki egy betegség, vagy sérülés. Amire legjobban az üzemben emlékeznek az 1969-ben, talán 1970-ben történt. Akkor is táppénzen volt. Kollegái elhatározták, hogy meglátogatják. Sanyi természetesen örült és ahogy illik, megkínálta váratlan vendégeit jóféle itókával. Sűrűn töltögetett a házigazda, de az az igazság, hogy nem is nagyon kellett kéretni, hogy kóstolják meg a borocskát. Telt-múlt az idő, a kollegák nagyon jól érezték magukat. Még egy utolsó búcsúpohár, na még egy, csak nem akartak hazamenni, jól érezték magukat. Már jócskán esteledett, mikor szedelőz- ködtek, de még a maradékot kihör- pintették a poharakból. Kicsit dülöngélve, egymást támogatva araszoltak ki a kertkapun. Még visszaszóltak a házigazdának: — Elnézést, Sa- nyikám, most csak mi tudtunk jönni, a többiek holnap fognak meglátogatni. mm ás nap reg- fyj gél hét órakor legnagyobb meglepetésükre Sanyi bent volt a munkahelyen, íróasztala fölé görnyedve munkálkodott. Nem akartak kollégái hinni a szemüknek, hiszen még nem gyógyult meg teljesen, csak a következő hétre várták. Azonnal nem tudták, mi az oka, hogy hamarabb bejött dolgozni — a pihenés helyett... (na) Védekezés
