Kelet-Magyarország, 1988. február (45. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-19 / 42. szám

1988. február 19. Kelet-Magyarország 5 HÉTFŐTŐL LAPUNKBAN A Karády-legenda A legendáiKkial és ellent­mondásos vétemén yekikel övezett, de mindenképpen az egyik legnépszerűbb ma­gyar filmsztár, Karády Ka­talin életének kevéssé is­mert, ám izgalmaikban bő­velkedő fejezetét eleveníti fél az a cikksorozat, amely 1947-ben jelent meg a Vi­lág című lap hasábjain Kristóf Károly újságíró tol­lából. Karády politikai szempontból is ellentmon­dásos és talányos jelenség, a körülötte keringő szóbe­széd 'javarésze megalapo­zatlan, vagy ellenőrizhetet­len volt. Mondták róla, hogy az angolok javára kémkedett, hogy a lakásán, a zongorájában rádióadó vélt elrejtve. A kósza hí­reszteléseket felfokozta a Machita című kémfilm, amelyet 1944 áprilisában mutattak be, majd nemso­kára Karády letartóztatá­sakor levették a műsorról. „A Karády legenda” cím­mel lapunk hétfőtől napi folytatásban adja közre az erről a korszakról most a Krónika Könyvkiadó által is megjelentetett füzet ér­dek! aszí tő tartalmát: mi is ■történt valójában Karády Katalinnal a Gestapo bör­tönében, a nyilas üldözte­tés idején és a háború utolsó napjaiban? FOGADÓÓRÁK. A csen­gem tanács hivatali helyisé­gében tart kihelyezett foga­dóórát február 22-én, hétfőn délelőtt 9-től 12 óráig Bá- nóczi Gyula, a megyei tanács elnöke. Ugyanezen a napon dr. Baja Ferenc, a nyíregy­házi tanács elnökhelyettese 8-tól 10-ig hivatali helyisé­gében, dr. Bárány János ta­nácselnök-helyettes pedig 7,30-tól 8,30-ig Felsősimán fogadja az ügyfeleket. Foga­dóóra lesz a tiszavasvárd ta­nácson is, 16 és 18 óra kö­zött Sulyok József tanácsel­nökhöz fordulhatnak a pana­szosok. FALUGYŰLÉSEK. Febru­ár 19-én, péntekem 18 órától Kishódoson, a könyvtárban, valamint Nagyhódoson, az ifjúsági klubban tartanak falugyűlést. 18 órakor gyűlik össze Tisztaberekén is a falu lakossága szombaton, 20-án. megtaláltak a foxit. örömmel értesültünk róla csü­törtök reggel, hogy a keddi új­ságban megjelent felhívás nyo­mán megkerült ,,Kvik’\ az élet­mentő kutya. Egy elkeseredett sóstóhegyi család kérte a segít­ségünket, amikor eltűnt a drót- szőrű foxterrier; a kutya ugyan­is egy súlyosan beteg kisgyer­mek őrzésére volt beidomitva. " ■ ■ " ■■ — .............­Lottószámok 5i 52, 53, 77, HL FOLYAMATOS TOVÁBB­KÉPZÉST valósítanak meg a MÁV záhonyi gépesített ra­kodási főnökségén. A múlt évben mintegy százezer fo­rintot költöttek a különböző, vasúton kívüli tanfolyamok­ra, az idén hasonló nagyság­rendben fordítanak gondot arra, hogy több szakmát sze­rezzenek meg a gépek javí­tásával foglalkozó dolgozók. LEGYEN HÁZIGAZDA! A felszólítás a nyíregyházi Honvéd utcai művelődési háztól származik, s a kör­nyék lakóit, munkahelyi kö­zösségeit mozgósítja arra. hogy egy-egy estére vállalják el a művelődési házba beté­rők szórakoztatását, gondos­kodjanak a testi és szellemi táplálékokról. Az évék óta sikeresen működő rendez­vény — melyet az Országos Közművelődési Intézet, mint ötletet első díjjal jutalma­zott— következő házigazdája február 20-án, szombaton es­te 19 órától a tejipari Válla­lat lesz: élőzenével, termék- bemutatóval és — kóstolóval, játékos vetélkedőkkel várja az érdeklődőket. SZÁMÍTÓGÉP-TÁPEGY­SÉGEK kooperációban. A BEAG Universil Nyíregyházi Gyára az Advance angol cég­gel kooperációban gyárt szá­mítógépekhez szükséges táp­egységéket, melynek a proto­típusa az idén elkészült. Ez­zel tőkés importot kívánnak kiváltani, s ugyanakkor kö­zösen nyugati piacon is érté­kesítik az így gyártott ter­méket. TÍÍZŐR jnény- és hangjelzéssel jelzi a tűzveszélyt a cseh­p szlovákiai Tesla művekben kifejlesztett önmű­ködő berendezés. Segítségével lényegesen csök­kenthető a vészjelzésig eltelt idő. Az épitőszekrény- elv alapján konstruált berendezés az egyéni igények­nek megfelelően állítható össze, és további készülékek­kel, működési egységekkel egészíthető ki. Az önműkö­dő tűzőr egyebek között távvezérléssel működésbe he­lyezheti az önműködő tűzoltó berendezéseket, védőaj­tókat is. Cigányfarsangot tartottak a nagyecsedi kultúrházban. Nagy sikert aratott az iskolás gyermekek jelmezes felvonulása is, de még nagyobbat a képünkön szereplő, közelmúltban ala­kult Romanye együttes műsora. (Baján Erzébet felv.) Megnövekedett az olvasói kedv a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyv­tár gyermekrészlegében: a múlt héten naponta 70—80 gyerek kereste fel a könyvtárat. Képünk szombaton készült a gyermekrészlegben, ahová aznap közel százan látogattak el. (Császár Csaba felvétele) Megkérdeztük: Légijárat Nyíregyházára ? Eszmecserét hallhattunk minap a rádióban a belföldi légi közlekedésről, s lehető­ségként Nyíregyháza neve is felmerült a műsorban. Va­lóban fogad majd a repülő­terünk személyszállító gépe­ket is? Ezt kérdeztük Ilko- vics Józseftől, a megyei ta­nács közlekedési osztályának vezetőhelyettesétől. — Nem arról van szó, hogy közforgalmi jellegű repülő­teret nyitnánk, de. a hír en­nek ellenére részben mégis igaz. Egyetlen — bár alap­vető — feltétele van: a ter­vezett sóstói gyógyszálló felépülése. A légi utasszál­lítás ugyanis a szálló egyik szolgáltatása lenne. A Feri­hegyi légikiötőbe érkező ven­dégeket két csehszlovák gyártmányú 22 személyes su­gárhajtású repülőgép hoz­ná tovább Nyíregyházára. A Légügyi Főigazgatóság az engedélyt már megadta, a gépeket a MÉM növényvé­delmi szolgálata üzemeltet­né. A beruházási tervek most készülnek, például meg kel­lene hosszabbítani a kifutó­pályát. Hangsúlyozom, hogy mindez csak akkor valósul­hat meg, ha felépül a gyógy­szálló. B. A. TÜZELÖUTALVÁNYOK BEVÁLTÁSA. A tüzelőszer - és építőanyag-kereskedelmi egyesülés értesíti a vásárló­kat, hogy a dolgozók és nyug­díjasok tüzelőutalványai már­cius 1-jétől beválthatók az állami és szövetkezeti tüzelő­anyag-telepeken. PREMIERRE KÉSZÜL a Bessenyei Színkör. Az ama­tőrökből álló alkalmi társu­lat Vihovicsnij Nászutazás című kétrészes zenés játé­kát mutatja be Nyíregyhá­zán az úttörőház nagytermé.- ben február 27-én (szomba­ton) 18 órától. A színdara­bot Szántó Sándor rendezi. Az együttes az új darabbal a megye több városát és te­lepülését is felkeresi majd. SZEMÉLYI SÉRÜLÉSEK ÉS 40 EZER FORINT KÁR Ütközés a kisYonattal Két súlyos és több könnyebb sérülés történt tegnap a megyé­ben. Épülőiét bontottak a leve­lek! tsz gyümölcsösében, s mun­ka közben összedőlt a ház; a be­tongerendáik ráestek két mun­kásra — mindkettőjüket súlyos sérülésekkel S’zállátották a kór­házba. Szerencsés kimenetelű közöekedési baleset történt dél­előtt Nagyhalászban, egy sze­mélygépkocsi figyelmetlenül ha­ladt át az ibrányi iklsvonat sín­jein, nem vette észre a közele­dő szerelvényt. Az autó és a vo­nat összeütközött, ketten köny- nyebben megsérültek. A személy­gépkocsiban 40 ezer forintos kár keletkezett. KISVÁRBA — KISZ: Adófelkészítés Magánvállalkozók, iparo­sok, kereskedők, vendéglá­tósok számára szervez egész­napos felkészítést Kisvárdán a városi KISZ-bizottság. Feb­ruár 20-án szombaton kilenc órától többféle kérdés kerül napirendre; mind olyan, ami­vel tisztában kell lenniük a kisvállalkozóknak. A terve­zett program szerint délelőtt az adóigazolási eljárásokról, a jövedelemadóról és az ál­A TÁRSADALOMBIZTO­SÍTÁS idei változásairól szó­ló Cikksorozatunk előzetesen mára jelzett része anyagltor- lódás miatt maradt kii la­punkból. A befejező két részt néhány napon belül közöl­jük. VIZSGÁLAT EMBERÖLÉS GYANÜJA MITT Halál az udvaron Büntetőeljárást indított a Szalbolcs-Szaitinär Megyei Rendőr-főkapitányság v.izs-' gálafi osztálya Magyar Sán­dor 40 éves 'bádogos, gáv&ven- csellői lakos ellen. A férfi ugyanás február 16-án a dél­utáni órákban közös italo­zást követően bántalmazta a feleségét, majd a lakásból kilökte az udvarra. Az asz- szonyra csak másnap reggel találtak rá, de ekkor már nem élt — halálát a bántal­mazás és a kihűlés okozta. A rendőrség Magyar Sándort őrizetbe vette, a vizsgálat tovább folytatódik. ★ A Pest megyei Rendőr-fő­kapitányság emberölés ala­pos gyanúja miatt eljárást indított 'Kanalasa Attila 19 éves fogialkozásniéűkülá bün­tetett előéletű, isaszegi lakos 'ellen. A ‘gyanúsított február 12-én Nagytarcsa külterüle­tén megölte és kirabolta Vá­gó Andor 15 éves tanulót, budapesti lakost. Kanalas Attilát, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte, a rendőrség őrizetbe vette és ügyében folytatja a vizsgá­latot. . RENDKÍVÜLI GAZSZÜNET A SAGVAR1 LAKÓNEGYEDBEN! Tájékoztatjuk T. fogyasztóinkat, hogy a gázelosztó vezeték rend­szerében bekövetkezett meghibá­sodás, hibaelhárítás miatt a gáz szolgáltatását 1988. február 19-én (pénteken) 13—18 óra között az alábbi utcákban szüneteltetjük: Nyíregyháza, ív, Kőris, Üjház- sor, Legyező, Óvoda, Játszó, Kö­nyök, Fészek, Dugonics, Hegyi, Mosolygó, Petrikovlcs, Fáy, Ki­nizsi, Liget, Vasutas, Pillangó, Szélsóbokorl, Hajnal, Naplemen­te, Alkony. Kérjük, hogy a bal­esetek megelőzése érdekében a gázmérő óra előtti főcsapot el­zárni szíveskedjenek. Kérjük Önöket,- hogy a gázszolgáltatással kapcsolatos panaszaikat hibabe­jelentőnknek, -Debreceni íjt 2/a. sz. alatt személyesen vagy tele­fonon (10-233) bejelenteni szíves­kedjenek. Megértésüket előre Is köszönjük. TIGASZ Szabolcs- Szatmár m. Kirendeltség. (378) talános forgalmi adóról, va­lamint a társadalombiztosí­tási szabályokról hallhatnak az érdeklődők. Délután pe­dig külön szekcióban beszél­hetik meg a hallottakat, vi­tathatják meg felmerülő kér­déseiket a kisiparosok, illet­ve a kiskereskedők és ven­déglátósok. Az adófelkészí­tést a városi tanács nagy­termében rendezik. AZ ELŐDÖNTŐN sikere­resen szerepelt tizenkét csa­pat mérte össze tegnap a tu­dását a „Ki tud többet a Szovjetunióról?” vetélkedő megyei döntőjén. A verseny­re a nyíregyházi Kossuth gimnáziumban kerül sor. El­ső helyezést ért el a kisvár - dai Bessenyei Gimnázium, második helyezést a nyírbá­tori Báthory Gimnázium és Szakközépiskola csapata. A területi döntőn, melyre Mis­kolcon kerül sor március ele­jén, ezek a csapatok képvi­selik megyénket. A KAIRO BÍBOR RÓZSÁJA című filmet (amelynek nyíregy­házi bemutatását csütörtöki la­punkban tegnapra jeleztük) csak március utolsó napjától láthat­ják a mazirajongók, mégpedig a videoházban — kaptuk a ponto­sabb tájékoztatást a Moziüzemi Vállalattól. Járda veszély! Erre a képen látható, már régen besza­kadt járdaburkolatra több olvasónk is felhívta lapunk figyelmét. Bár a tátongó lyukat egy vastag vaslemez­zel lefedték, ám a tovább szakadt burkolatba még mindig befér -egy „arrajáró láb”. Az aggodalom annál is inkább jogos, mert né­hány méterre az Erdősoron a nyíregyházi 2. számú gya­korlóiskola épülete van, így több száz tanuló és szülő testi épségét fenyegeti na­ponta a veszélyes gödör, (csá­szár) ils lHHP p ! P É Ü Hű ? wlllll SBl & 1 i ( a J \ llÉll mm I 1 I 11 a» t­|| Kelet­1 Magyarország | KÉPEK | / ■’ ' ■ ■ Mi ' i á r< ! » 1 üü 1 i Hl PH 4/lL> s H ifi» 19., péntek ZSUZSANNA NAPJA A héber Sosanna — vagy­is liliom jelentésű — nevet a biblia görög és latin for­dításai Susanna alakban vették át, ebből lett a ma­gyar kiejtés. Fejlődési sora: Susanna, Zsuzsanna. Névnapok még: Anna, Borbála, Borbás, Buda, Ka­bos, Konrád, Kunó, Kiirt, Manszvét, Oszvald, Ozsvát, Zsuzsa. A Nap kél 6 óra 45* perc­kor, myugsiziik 117 óra 12 pereikor. A Hold kél 7 óra 38 perc­kor, nyugszik 19 óra 50 perckor. Százhúszon öt éve s zületett Kecskeméten, és Svájcban IraOit meg Moot Emámieö (1863—1931) zongoraművész, zeneszerző és hangszerké­szítő. fibárís Előrejelzés az ország te­rületére ma estig: gyakor­ta erősen megnövekszik a felhőzet. Országszerte va­lószínű csapadék, főként hó, néhol átmenetileg ha­vas eső, záporeső is. Az északi szél gyakorta erős, csütörtökön a Dunántúlon még időnként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és —5 fok között, a szél védett területeken —7 fok körül, a legmagasabb nappali hő­mérséklet ma 0 és 5 fok kö­zött alakul. ZSUZSANNA-BÁL lesz szombaton Nyíregyházán a Vasvári Pál Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolá­ban február 19-én, pénteken 18 órai kezdettel. Egy bizonytalan vevő téb- lÁbol a madá rkereskedés ­ben, és minden állatról kér­dez valamit. A kereskedő egy szép zöld papagájt sze­retne eladni neki. — Ezt ajánlom önnek -> mondja —, mert nagyon ta­nulékony jószág. Garantá­lom, hogy három nap alatt megtanulja a kedves felesé­ge nevét. — Tudja mit? — mondja erre a vevő. — Akkor in­kább az aranyhalak: mellett döntök! Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál. Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírüffyeletes: BARTHA ANDREA Esti ügyelet: 15-124

Next

/
Thumbnails
Contents