Kelet-Magyarország, 1988. február (45. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-19 / 42. szám

1988. február 19. Kelet-Magyarország 3 NAPONTA 30—40 VILLAN YMOZDONYT vizsgálnak át a MÁV nyíregyházi vontatási főnökségén. Képünkön: a közelmúltban felújított csarnokban ellenőrzik és javítják a villanymozdonyokat. (Császár Csaba felvétele) Tovább keresik az év lakóházát Milyen jól jönne 25 ezer forint annak, aki befejezte az építkezést és már nincs egy vasa sem! Azt hinné az ember, hogy ez így van, köz­ben kiderül, hogy az év la­kóháza nivódíj pályázatra — amellyel ezt a pénzt el le­hetne nyerni — jóformán nem érkezett semmi. Pedig a pá­lyázati hirdetményt még augusztusban elküldték a helyi tanácsok elnökeinek és valamennyi olyan szerve­zetnek, amelyik építéssel, tervezéssel, építkezések ' bo­nyolításával foglalkozik, sőt megkapták a magánterve­zők is, mégis kevesen mer­ték elküldeni pályázatukat a megyei tanács építési és vízügyi osztályára. Személyzeti munka szolgálat Ingyenes tanácsadói szol­gálatot indít a Szervezési és Vezetési Tudományos Társa­ság megyei szervezetének személyzeti és oktatási szak- bizottsága. A program febru­ár 22-én kezdődik, s arra a személyzeti és oktatási mun­kával foglalkozó szakembe­reket várják. A tanácsadás fő célja: elő­segíteni az új elemeket tar­talmazó komplex szemléletű személyzeti politika és gya­korlat általános érvényesülé­sét. Útmutatást adnák a kép­zéssel, a továbbképzéssel összefüggő feladatok megva­lósításához, segítik a gyakor­latban kellő hatékonysággal alkalmazható módszerék ter­jesztését. Szeretnének hozzá­járulni a személyzeti munká­val összefüggő vitás kérdé­sekben a közös véleményal­kotáshoz. Az érdeklődők személye­sen, vagy írásban fordulhat­nak kérdéseikkel a tanács­iadé szolgálathoz (Tudomány és Technika Háza, Nyíregy­háza Lenin tér). Ugyanott lesz a tanácsadás is minden hónap negyedik hétfőjén 14—16 óra között. Most a pályázat meghir­detői egy újabb lehetőséget kínálnak, fel : • a február 15-i határidőt március 15-re mó­dosították. Változatlanul le­het hagyományos családi házzal, sorházzal, láncház­zal, átriumházzal, társas­házzal, sőt lakóépület bőví­téssel, például emeletráépí­téssel, tetőtérbeépítéssel, Vagy akár lakóépület kor­szerűsítésével is pályázni. Mivel ez a pályázat AZ ÉV LAKÓHAZA — 1987. címet viseli, természetesen csak azok a pályázatok felelnek meg a feltételeknek, ' ame­lyekre tavaly adták ki a lak­hatási engedélyt. A bírála­ti szempontok között a meg­lévő adottságok, a történeti, műemléki értékek megtar­tásának, a helyi sajátosságok hasznosításának vizsgálata szerepel, figyelembe veszik, hogy a tervezők hogyan al­kalmazkodtak a kialakult utcakép követelményeihez és azt is: mennyire felel meg az épület a korszerű köve­telményeknek, ugyanakkor milyen elfogadható formá­ban veszi figyelembe a ha­gyományőrző, hagyomány­tisztelő építészeti, város- építészeti környezet adott­ságait. A tervek szerint egy 25 ezer forintos összegű dí­jat kívánnak kiadni emlék­plakettel és három dicséretet, amelyek egyenként 8—8 ezer forintot érnek. 4 z állatgondo­zó nagy mű­gonddal csu­takolta a pónilovat. Szép kis állat volt, fájlalta a lábát, ezért került sor a kezelésre. Már gyó­gyul, lassan, de biz­tosan. A kis póni az újgazdagok egy tagjának gyer­mekéé. Aki most tízéves, és alig tud­na úgy felnőni, hogy közben nem lova­gol. Az állatgondo­zó csutakol, és köz­ben azon gondolko­dik, hogy hány órát kell dolgoznia, ha ő is akar egy pánit az unokájának. Lé­vén a törpeló öt­venezer, nem nehéz kitalálni, hogy a bérét figyelembe Napkori mérleg Ma a vezetőségnek és tag­ságának. annyi a feladata, hogy hitre és erőre egyaránt szükség van — mondta a napkori Kossuth Tsz zár­számadó közgyűlésén Lip- ták Béla elnökhelyettes. Az idézett szavak annak elle­nére hangzottak el, hogy az 1987. évi gazdálkodás eredményei a borúlátást nem indokolják. A mérleg pozi­tív. A bruttó termelési ér­ték 1986-hoz viszonyítva 30 százalékkal nőtt, az összes árbevétel 300 millió fölé emelkedett, a nyereség 19 millió 184 ezer forint. Az eredmény indoklása­kor a vezetőségi beszámoló mindenekelőtt az ágazati önelszámolás előnyeit emlí­tette. Ennek révén nőtt az önállóság, a felelősségérzet, érvényesült az anyagi ér­dekeltség. Sikerült azokat a tartalékokat hasznosítani, amelyek a közgazdasági gon­Nyereséges melléküzemek Háztáji, autóbontás, csillárszerelés dolkodásmódban, az éssze­rű és célszerű tevékeny­ségben rejlenek. A növény­termesztésnél, a vetésszerke­zet kialakításához, az állat­állomány takarmányszük­ségletét messzemenően fi­gyelembe vették. Az aszály a napkori gabonaféléket sem kímélte, viszont lédus és szálas takarmányból meny- 'nyiségben és minőségben a korábbinál jobb volt az ered­mény. Az állattenyésztők mun­kájában, de az eredmények­ben is — érződött a szarvas- marhatelep rekonstrukciója. Harmincmillió forintot meghaladó beruházás való­sult meg. A fejlesztés hasz­na a jövőben érvényesül igazán, de az egy tehéntől fejt 4578 liter tej, a hízómar- • ha-értékesítés nagysága már tavaly is előrelépést jel­zett. A sertéstenyésztésnél az igazi eredmény, hogy a vá­góra küldött hízók szinte teljes egészében első osztá­lyú minősítést kaptak. Jól jövedelmezett a törzstenyé­szet, a tavalyinál több vem­hes kocát, kocasüldőt érté­kesítettek. A gyümölcstermesztésben a jövedelmezőséget javító váltás történt. Közös mű­velésben csak az őszibarack, 13 hektár nyári alma, a cse­resznye és a meggy ma­radt. A 273 hektár téli alma teljes egészében háztáji mű­velésbe került. A háztáji ága­zat — főként az almával — 61 millió forintos árbevé­telt teljesített. Az alma mellett nagymértékű volt a dohánytermesztés, de 148 ezer literrel a tejtermelés is jelentős. Mint általában a terme­Tíz párttag példát mutat Elváltak, talpon maradtak Elváltak, hogy megéljenek, talpon maradjanak. Csak­nem másfél évvel ezelőtt döntött így 120 építőipari munkás, amikor Hetényi Endrét választva elnöküknek megalapították az Építőipari és Szolgáltató Kisszövet­kezetet Nyíregyházán. Miit igazol a külöiniélés? Valóra váltak-e reményeik ? Életképes-e a kétségtelenül imozgékonyialbiban, rugalma­sabban, de mindemképpen na­gyobb hajtást igénylő kisszö- vetikezeti forrnia? Ezt boncol­gatta a iteljes létszámmal — tíz emberrel összeülő párttagság február 16-án, az év végi be­számoló 'taggyűlésen, ame­lyen a rövid, lényegre törő értékelést Nádasi Zoltán párttitkár ismertette. Lényeg: a munka Ismét bebizonyosodott: egy pártszervezet életképességét, a kollektívára gyakorolt ha­tását nem az határozza meg, hogy mennyi a tagság lét­száma, hanem a munkája, tagjainak személyes példa­mutatása. Nem mondtak dicshimnuszokat a pártta­gokról, de azt igen, hogy mindig ott voltak, ahol len­niük kellett. És ezért köszön­ték mieg a munkáját Krausz- mann József kőművesnek, Hanász József tank villany­szerelőnek, Beleznai Tamás villanyszerelő művezetőnek, Beleznai István gépkocsive­zetőnek, aki sok-solk áldoza­tot vállalt, Lipcsei Miklós gépkezelőnek, Pazár László kőművesnek, Bodnár István tank-lakatosnak, Schumrcz Miklós biztonságtechnikai megbízottnak és a nyugdíjas Molnár János segédmunkás­nak. Képzett szakembergárdá­val, rugalmas vezetéssel, a minőségi munkára, a határ­idők pontos betartására és az igényekhez való alkalmazko­dásra alapozott vállalkozás­politikával érte el a sikere­ket a kisszövetkezet, amely­nek 1987-ben az ár,bevétele meghaladta az 51 milliót, nyeresége közelítette a 10 milliót. A korábban, főleg a bölcsődék, óvodák, liskolák, oktatási intézmények felújí­tására élet rehívott kisszövet­kezetnek igazodnia kellett a piac követelményeihez, s tud­tak váltani. Sok szép, igé­nyes, olykor pepecselő mun­káiból jött össze a félszáz millió. őszintén, kritikusan A beszámoló rámutatott: a gazdasági és a pártvezetés között elvszerű, nyílt, őszin­te és kritikus a kapcsolat. Együtt keresik a legmegfe­lelőbb' munkastílus kialakí­tását és meghonosítását. Nem tesznek különbséget kom­munista és pártonkívüli kö­zött, merft a fő érdem: a munkában való helytállási S ilyen kislétszámú koLlektívá­■■■■ iszik, nem öltözkö­dik. Csutakol, s el­dönti, nem vesz lovat, mert az uno­kájának kellene egy járóka, s ezt a szomszédtól már igen olcsón, ezerért megkaphatja. Igaz használt, de mégis járóka. Talán mire az unoka lesz vagy rá vissza. A pont nem tehet semmi­ről. Arról sem hogy tegnap, a Mazdával érkező gazdára is így né­zett. Mert a póni nem jártas az élet­ben. nem sokat tud bérről, jövedelem­ről, adóról. Az állat- gondozó csutakol. Lassan végez a mű­velettel, még ki­fésüli a tarka paci sörényét is. Elren­dezi a szénát a ló előtt, megigazgatja a szalmát alatta. És miután mindennel végez, lefnosdik, átöltözik. Kerék­párra akar pattani, de az defektes. Ra­gasztó nincs nála. Így tolni kezdi a tragacsot. Nem messzire. Csak négy kilométer az egész. Bekanyarodik a Mazda, újra jön a látogató. Elhúz a gondozó mellett. A tócsa vizével le­fröcsköli. Megszá­rad hazáig. (bürget) ban gyorsan kiderül, kire le­het számítani. Garantált jövedelem nincs. Itt nap, mint nap menni, dolgozni kell a létért. S a beszámoló arra is felhívta a figyelmet, 'hogy idén még jobban, mert a konkurencia nagyobb, s ez még magasabb követelményeket támaszt a kisszövetkezet minden tag­jával szemben. Jól indult az idei esztendő, bár kapacitásuknak csupán 40 százalékát kötötték le. Nem iis volt nagyobb cél. Meg akarják őrizni rugal- rriasságukat, s azzal számol­nák, ihia valaki négy hónap imáivá „jelentkezik” munká­val és ha az számukra meg­felel, el tudják vállalni. Újszerű, hogy a párttitkár személy szentet ismertette: kitől mit várnak el a brigád­ban, a munkahelyen, s meny­nyi termelési értéket, nyere­séget szükséges megtermel­ni, hogy a célul tűzött bér­színvonal teljesüljön. Nem rejtette véka alá vé­leményét a párttagság. Kü­lönösen a pártépítő munka hiányosságaival és a KISZ- szenvezet „hallgatólagos” szünetelésével, kapcsolatban mondták véleményt. Erről szólt Molnár János, alki a generációváltással kapcsola­tos teendőkről, az építőiipari. fiatalok megszervezésének nehézségeiről, s azok megol­dásáról szólt és sürgette a KISZ-szervezet életrehívá- sát. Kmauszmann József igye­kezett cáfolni azt a hiedel­met, hogy nincs érdeklődés az ifik körében, csak meg kell őket találni, s nem sza­bad pánikba esni, miután a nehézségek jelentkeznek. Bodnár István a fiatalok kö­rében végzett politikai mun­ka gondjairól szólt szenve­dély esen, de hangsúlyozta: mégis csinálni kell, segíteni, hogy utat találjanak hozzánk a fiatalok. Újraszervezik a KISZ-t Egyetlen pontban a KISZ- szervezet életréhívásával kapcsolatban módosították a taggyűlés határozatát. Úgy döntöttek, hogy — a gazda­ságpolitikai teendők mellett — ez év első felében az ága­zati KISZ-bizottság segítsé­gét igényelve újraszervezik a KISZ-t a kisszövetkezetnél. Minden feltétele adott: leg­alább 40 a harminc éven aluli fiatal, s 29 tanuló szak­mai neveléséről gondoskod­nak. Vállalni kell politikai, eszmei nevelésüket, formálá­sukat is. És ez ia pártszerve­zetnek is feladata. Erről nem mondhat le. Farkas Kálmán lőszövetkezeteknél, úgy Nap- koron is bővült a mellék­üzemági tevékenység. Az autóbontó és értékesítő, a csillárszerelö üzem, a ke­reskedelem, a takarmánysó- présüzem, mind-mind nyere­séggel termelt. Erre Napko­ron a jövőben is számítanák. Az 1988. évi pénzügyi és termelési terv növényter­mesztésben a tavalyinál na­gyobb hozamokkal számol. Állattenyésztésnél növelik a tehénlétszámot, a tejhozamot tehenenként 4700 literben tervezik. Sertésnél nő a ko­calétszám, a vemhes koca és tenyészsüldő-értékesítés. A kertészeti — háztáji — ágazatban 8 ezer tonna al­matermesztéssel számolnak. Mindent egybevéve a nap­kori az árbevétel szerény nö­vekedését és 16,4 milliós nyereség elérését tervezték 1988-ra. Vonzerő A trétegződik újból a megye társadalma, jegyezte meg ke­sernyésen Szűcs Gyula, Bereg országgyűlési kép­viselője. Elmennek a szákemberek, vagy soha nem jönnek ide a fiatal diplomások. Ugyanakkor visszaköltöznek a megyé­be a másfelé ingázók, az ország más tájairól „le­épített” emberek. Mi lesz ennek a vége? Kik ma­radnak és milyen ember- feletti terhet vesznek a vállukra a maradók, azok helyet is, akik. soha nem kértek a határszéli me­gye értelmiségének sok­szor keserű kenyeréből? Nem törvényszerű, hogy a helyzet így alakuljon. Ha ma egy gazdaság, egy termelőszövetkezet átlát­ja, milyen vesztesége származik most és a jövő­ben hatványozottan ab­ból, ha nem tartja meg a diplomást, azonnal cse­lekedni kell. A pályára lépő fiatalok elsősorban nem azt nézik, hogy van- e szilárd burkolatú útja a kisvárosnak, Vagy a fa­lunak, van-e ott a bolt­ban színes tévé. Elsőként a leendő munkahely vonz­za vagy nem vonzza őket. Az, hogy alkotókedvükre, energiájukra kíváncsiak-e az új helyen. S azt szeret­nék tudni, vajon az állás mellett belátható időn belül számíthatnak-e ön­álló otthonra? Az otthonteremtés egy­re nehezedő feltételei igencsak próbára teszik a fiatalokat. Frontáttö­résről, de legalábbis ked­vező fordulatról ábrán­doznak azok, akik e na­pokban a KÍSZ-szerveze- tekben zajló lakásvitá­ba kapcsolódnak. Mint arról lapunkban is több alkalommal beszámoltunk, a KISZ KB mellett mű­ködő lakáspolitikai mun­kacsoport terjedelmes anyagot készített a fon­tos probléma átfo­gó rendelkezésre. Ha tényleg Sikerül be­látható időn belül lakás­hoz jutni a fiatal pálya­kezdőnek, szakember­nek, reméljük, nem foly­tatódik a fentebb említett társadalmi átrétegződés. Kár lenne lemondani a szellemi pezsgésről, amely minden előrelépésnek szükségszerű velejárója. Ezt pedig csak úgy érhet­jük el, ha minden lehet­séges eszközzel várjuk, hívjuk a letelepedni szán­dékozó diplomásokat. De nem ölbe tett kézzel, ha­nem az értelmiségi lét­hez közelítő feltételek­kel. Tóth Kornélia véve kétezerötszáz órai munkába ke­rülne. Persze csak akkor, ha e legalább egy évi idő alatt nem eszik, nem tízéves, kaphat egy használt pánit. Lé­vén állatszerető ember, csutakol, megpaskolja a lo­vat ,4; hálásan né;

Next

/
Thumbnails
Contents