Kelet-Magyarország, 1988. február (45. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-13 / 37. szám
Nem csupa angyallal találkozik t A portás Összeállításunk egyedüli, vagy legalábbis legfőbb célja csak az lehet: most. amikor a pályaválasztás gondja sokakat foglalkoztat: amikor családi kupaktanácsok döntenek a gyerek jövője felöl, némiképp bővítsük a kínálatot. Az pedig már külön haszon, hogy olyan huszonéveseket szólaltathatunk meg. akik úgy érzik, jól választottak. Akikkel öröm volt beszélgetni. Például Tünde, például István, például Zoltán ... Ha szállodába járó ember lennék (mint ahogy nem vagyok az), biztosan azt a hotelt választanám, ahol ilyen portás lesi a kívánságaimat; ahol másodszorra már régi ismerősként fogadnak, s — magázódva ugyan, de — a keresztnevemen szólítanak. És mindehhez kijárna nekem is mindig egy kedves mosoly. Magamtól persze eszembe nem jutott volna így megfogalmazni a „portástól elvár- hatóság” fenti követelményeit, de ahogyan a Szabolcs-Korona recepcióján elnézem Eördöghné Papp Tündét, amiint dolgozik — ilyesfélére áll össze a kép. Hölgyeknél ugye nem illik az életkort firtatni, de ilyen fiatalon ez még nem szempont. Tünde húszeszitendős, még nem egészen egy éve dolgozik itt. — Két évet itt jártam a Krúdyban, aztán elköltöztünk Sopronba, ott is érettségiztem. Gondoltam a továbbtanulásra is, de az engem érdeklő német—testnevelés szak csak Pécsett indult. Az túl messze lett volna ... (Hogyne lett volna mesz- sze, amikor már komolyiabb- na fordult a kapcsolata egy nyíregyházi fiatalemberrel, Eördögh Zoltánnal — tavaly áprilisban az anyaikönyvvezető előtt is kijelentették, hogy egyformák a szándékaik.) — Tavaly márciusig Debrecenben dolgoztam a biztosítónál kárügyintézőként, de ez csak ideiglenes megoldás volt. Sopronban már megpróbáltam, hogy bejussak a szállodaportásokat képző iskolába, de nem tudtam elhelyezkedni. Aztán jött ez a lehetőség, így megvalósultak a terveim. (Tévedés ne essék, nem elég a szállodai portásság- hoz, ha valaki csinos, dekoratív, bájos. Tünde is készült erre a pályára. Német nyelvből letette — az igen nehéz — középfokú nyelvvizsgát. Elboldogul az angollal is — későbbi célja az alapfokú vizsga; orosz nyelvterületen sem lehetne eladni, sőt lehet, hogy majd az olaszra is rá kell állnia, hiszen sok ottani vendég is megfordul a szállodában.) — Közben idegenvezetői tanfolyamra járok a tanárképzőre, a vizsga után szeretném kipróbálni azt a munkát is. Nagyon szeretem a mostani foglalkozásomat, nem is akarom abbahagyni, de ha mellette lesz rá lehetőségem, akkor szívesen vinnék turistacsoportokat. Egyébként is hasznát veszem az idegenvezetőinek, vendéglátó és szállodai ismereteket is tanulunk, foglalkozunk Nyíregyháza és a megye nevezetességeivel — legalább tudom ajánlani a szállóvendégeknek, hogy mit érdemes megnézniük. (Irigylésre méltó energia szorult ebbe a lányiba — pardon, asszonyba —, már csak azt nehéz elképzelni, hogy mikor tud tanulni, s a három műszak mellett mikor pihen, hogyan kapcsolódik ki a mindennapokból?) — Napközben kitölti az időt a munka, éjjel viszont tudok tanulni is. Olyankor főként adminisztrálunk, öszszesítjük a napi forgalmat. Amíg nyitva van a bár, addig még van mozgás, utána majd csak öt óra körül kezdődik újra. A közbeeső időben legfeljebb csak a taxirendelésekkel kell foglalkozni, mert mi látjuk el a Korona taxi diszpécserszolgálatát. A kikapcsolódás? Elsősorban a sport. Szaunába járok, úszom, otthon tréningezek, és ha össze tudjuk hozni, akkor eljárunk kirándulgatni is. (Gondolom, nemcsak bennem vetődik fel a kérdés, hogy egy fiatal nő nem fél-e éjszalka. Erre azt mondja Tünde, hogy áltáléiban londinerrel dolgozik együtt, de ha netán egyedül van, akkor is kéznél a telefon, a taxisok CB-je, s szerencsére az éjszakai rendőrjárőr is gyakran benéz ide, nincsen-e valami gond. Szakmájával jár, hogy nem csupa angyallal találkozik, de — ahogyan ő fogalmazta meg — „meg kell tanulni a csúnya, ronda 'részeg emberrel is bánni”. A kikapcsolódáshoz még annyit: nem véletlen, hogy a sport fő szerepet játszik benne. Férje a természet szerelmese, s a munkáját is csak egészségesen végezheti — a Trapéz géemká tagjaként tornyokat, kéményeket, magas épületeket fest. Zoltán nővére, Ágota és a • (férje, Bódi István pedig mes- terkaratés. Ez egy ilyen család.) A kutas Este úgyis kiderül... Miagamra vállalom a sunyiság vádját, de rááldoztam egy százast a kölcsönkocsira, hogy előbb munka közben lessem meg leendő beszélgetőtársamat. Ahogyan az mostanában már természetes, hagytam, hadd .pörögjön kicsit túl a forintszámláié a 99-en. Bajszos fiatalember vette el a borravaló nélküli pénzt. Megköszönte, s viszontlátással engedett utamra. Meglepődött, hogy a viszontlátás milyen gyorsan bekövetkezett, s főiként, hogy miért, de roppant készségesen tűrte a faggatózást. Reggel találkoztam Gyulai István benzinkutassal — hivatalos titulus szerint: kútkezelővel — a nyíregyházi, Pazonyi úti A for-állomáson, mégis az éjszakai munkáról kérdeztem elsőként. — Gond lom, kitalálod, mit akarok kérdezni, ha azt mondom: éjszaka, benzinkút ... Nem félsz? — Nem, nincs bennem félsz. Eleve ketten dolgozunk, a rendőrök is gyakran szétnéznek itt, meg a világítás 'is maximális. Rossz lenne, ha az ember félne ... Tudom, miért kérdezed. Minket is megdöbbentett a debreceni gyilkosság, rossz érzés volt, sajnáltuk a kollégánkat, és belegondoltunk, hogy velünk is megtörténhetett volna. — Akkor térjünk át köznapibb dolgokra: mióta dolgozol itt? — Eredetileg 1979 óta, de volt egy év megszakításom. Tavaly hazaköltöztünk a szülőimhez Abaújszántóna, segíteni a gazdálkodásban, de novembertől újra ide •jöttem. — Mi az eredeti szakmád? Mert olyanról, hogy benzinkutas, még nem hallottam ... — Pedig van ilyen szakma. Érettségi után Komáromban tanultam kőolajtermék-feldolgozó és -elosztó szakon. Dolgozhatnék vele mondjuk Nyírbogdányban, a finomítóban, vagy itt, a benzinkútnál. Hogy miért éppen oda jelentkeztem? Tulajdonképpen véletlenül. Továbbtanulni nem akartam, jó munkaihely nem adódott, és megláttam ezt egy újsághirdetésben. Másfél évig jártunk iskolába, utána hat hónap gyakorlat következett. Akkor nyílt meg ez a kút, ide helyeztek, aztán itt ragadtam. — Nős vagy? — Igen, itt ismertem meg a feleségemet, amikor még albérletben laktam Nyíregyházán. A sütőiparnál adminisztrátor, de most gyeden van. Az egyik lányunk kétéves múlt, a másik egy lesz. — Hamar „letudtátok” legalább ... — Hát... azért egyet még szeretnék, egy fiút. — Már nem annyira zsíros foglalkozás ez, mint korábban, a borravalós időszakban volt. Hogyan tudtok megélni? — Jövedelemérdekeltségben dolgozunk, ha a tervet felülmúljuk, -akkor a. különbség bizonyos része a miénk. Megvagyunk. — Az előbb bejött a kollégád, aprót kért, utána százasokat, csak benyúltál a zsebedbe, s odaadtad, ami a kezedbe került. Ez itt így •megy? — Megbízunk egymásban, másként nem is lehetne. Este, az elszámoláskor úgyis kiderül, hogy állunk. A pénzre persze nagyon oda kell figyelni. Leteszed a kulcsot, elveszed a pénzt. Már megtanultam, hogy míg viisz- sza nem adtam, addig a kezemben tartom a kapott pénzt, mert előfordult már, hogy ötszázast kaptam, és ezresből akarták visszakérni. Csák kinyitom a tenyeremet, és nincs vita. Előfordul az ilyen, és még csak nem is biztos, hogy rosszhiszemű a vevő. — Jó pár éve itt dolgozol már, mi volt a legemlékezetesebb történeted? — Egyszer egy trabantos úgy tolta be az autót az útról, mert leállt. Ideért, gondolta megnézi, hogy tényleg a benzin fogyott ki? Levette a tanksapkát, gyufát gyújtott, ás belenézett... Szerencsére csak a haját vitte le. — A kút mellett fogsz megöregedni? — Nem tervezek mást. Ez a szakmám, ehhez van képesítésem. Megtetszett a munka. Viszonylag kötetlen, sok emberrel találkozom, és igaz, hogy 12—24-es beosztásban dolgozunk folyamatosan, de hamar elmegy az idő. A mentős Szirénázva a tragédiához Megnyugtat a telefonban: megtaláljuk, bele fogunk botlani az ajtóban. Biztosan ő lesz az, jegyzem meg fotós kollégámnak, amikor az üvegajtó másik oldalán meglátok egy fiatalembert jól- fésülten, nyiakkendősen. Tudja, hogy fénykép is készül, biztosan azért ilyen elegáns, poénkodunk magunk között. Odabenn aztán kiderül, Major Zoltán egyáltalán nem a mi kedvünkért ilyen. Náluk, az Országos Mentőszolgálatnál kötelező előírás a jólápoltság. Érthető is, hiszen olyan helyen dolgoznak, ahol sokat számít a fellépés; ahová őket hívják, ott baj van, s a hozzátartozók is megnyugtatásra szorulnak. És nagyon gyorsnak kell lenniük. Zoli magyarázza később, hogy nappal egy, éjjel két perc alatt el kell hagyniuk riasztáskor a mentőállomást. Itt aztán végképp nem túlzás,' hogy kétszer ad, aki gyorsan ad — az életünk múlhat rajtuk. Gyógyítás, életmentés ... Ugye elsősorban az orvosi hivatás jut róla eszünkbe? Valahogy úgy képzeltem, •hogy az jön a mentőkhöz dolgozni, akinek nem sikerült a felvételije az orvosira. Major Zoli terveiben is szerepelt a továbbtanulás, de ő Hódmezővásárhelyre készült, vadgazdálkodási főiskolára. Kölyök kora óta elkísérte vadászni édesapját, s annyira megszerette ezt az izgalmas foglalatosságot, hogy életpályául választotta volna. Pechjére abban az évben nem indult a szak, így aztán másfajta izgalmas- ságokat jelentő munkát választott. 1982-ben végzett a Krúdyban, és egy sima érettségivel már akikor sem nagyon lehetett válogatni a munkahelyek között. Véletlenül jött, de azt mondja, itt elég jól „megtalálta magát”. Különleges lelki alkat kell ehhez, jegyzem meg, s Zoli nem cáfol. Vannak barátai, akik kijelentik, hogy semmi pénzért nem tudnák ezt csinálni, erre azt válaszolja, hogy olyankor nem azt nézi, hogy esetleg csúnya, vagy véres a látvány, hanem, hogy miként tudna minél gyorsabban segíteni. Elfá- sulni? Talán olyan értelemben igen, hogy nincs idő megdöbbenni — bármilyen tragédiához vonulnak is ki, hanem tenni kell, amit lehet. Ugyanakkor gyakran hazaviszi a szolgálat eseményeit magában. Nem beszélhet róla, köti a titoktartás, de előfordul, hogy naplókig a hatása alatt van egy- egy esetnek. Sokszor elgondolkodott már, veszített-e azzal, hogy nem lett főiskolás? Akkor nem biztos, hogy lenne ilyen munkahelye, ahol tényleg szeret dolgozni; nem valószínű, hogy már lenne ilyen szép családja ... Diákszeretemből lett a házasság. Felesége is szakmabeli: labor- asszisztens a patológián. Ifjabb Major pedig már két és fél éves. Ádám születésekor az édesapa is segíthetett. Nem először bábáskodott már akkor, hiszen, ha késve szólnak a mentőiknek, akkor nem biztos, hogy időben érnek a kórházba. Ilyenkor a mentőáipoló 'helyettesíti az orvost. Mikor először segédkezett kismamának, bizony az a sokat emlegetett zabszem aligha fért volna be, de azóta már ebben is rutint szerzett. Állítja, hogy a szülés mindig szép dolog. Nem a látvány (bár azt is meg lehet szokni), hanem, hogy a te segítségeddel világira jön egy egészséges gyerek — él, kapálózik, próbálgat ja a tüdejét. (Ha rajta állna, és megtennének hozzá a feltételek, mindenhol megengedné az apa jelenlétét is.) Onnan indultunk el, hogy Zoltán nem bánta 'meg a választását. Főként, hogy hobbinak megmaradt a régi kedvtelés is: a vadászat kedvéért sok mindenről hajlandó lemondani. Apropó, anyagiak ... Szerencsések, mert lakásra már nem kell gyűj- teniük, de azért megvan a helye a forintnak. A fizetését akár egy az egyben átutalhatná a különböző csekkekre, a felesége sem használta ki a gyes adta lehetőségeket, és még földet is bérelnek, hogy gyarapodjon a családi kassza. Még szerencse, hogy a mentőknél viszonylag sok a szaibad idő is... Tervei? Csak ebben a szakmában tud gondolkodni. Megszerezte már a szükséges gyakorlatot, így idén jelentkezhet a mentőtiszti iskolára. Nem lesz könnyű a felvételi, sokszoros a túljelentkezés, alaposan meg kell tanulnia az anatómiát és az oxiólógiát (elsősegély tant), de mindenképpen ez a célja. A miértre pedig a válasz: „Mentőtisztként sóikkal magasabb szinten láthatom el a feladatomat. Aki egyszer megszerette ezt a pályát, az próbál olyan szintre eljutni, hogy minél többet tudjon, minél többet segíthessen. Az oldalt írta; Papp Dénes KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1988. február 13. Ki tudná megszámolni, hogy összesen hányféle foglalkozás közül választhatunk kis hazánkban ... Akad köztük különleges jó néhány. És itt még csak nem is a cirkuszi oroszlánídomárra, vagy mondjuk az éjszakai bár táncosnőjére, netán valami magántestörre, s más hasonlókra gondoljunk. Csak olyanokra, amelyeket ritkán bök ki az óvodás, iskolás gyerek a bugyuta kérdésre: „Na. mi leszel, ha nagy leszel?” rr Ok jól választottak Ha van, mi a titka?
