Kelet-Magyarország, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-14 / 11. szám
1988. január 14. Keiet-Migyuoniig Izgalmas asta Kisvárdán Szavaink fedezete U tólag megvallom, nemigen számítottam rá, hogy ilyen élénk vita fültanúja leszek a kisvárdai 4-es iskolában, ahol ötvenhatvan pedagógus gyűlt ösz- sze, hogy elmondja véleményét a párt ideológiai téziseiről, a megújulás lehetőségeiről. Az eszmecserére az esti órákban, tehát egésznapos munka után került sor, zömmel nők, többnyire családanyák, ráadásul „hátrányos helyzetű értelmiségiek” részvételével. Bizonyára más sem lepődött volna meg túlságosan, ha a fásultság, a csöndes beletörődés, lanyha érdeklődés jeleivel találkozik. De nem így történt, ami egyrészt azt igazolja, hogy az emberek régen várnak ilyen alkalomra, másrészt pedig azt, hogy igazán elevenükbe vágó kérdések kerültek napirendre. Mindazonáltal másban is motoszkálhat az enyémhez hasonló aggály, mert mint valaki megfogalmazta, nálunk az emberek hozzászoktak — mert hozzászoktatták őket —, hogy bizonyos dolgokról nem célszerű a nyilvánosság előtt beszélni, mert az ember „köny- nyen megütheti a bokáját”. Amit ugyan így sohasem mondtak ki, de erre nem is volt szükség. Egy-két lecke után mindenki tudta, hogy az „őszinte véleménynyilvání- tás”-ra történő buzdítás valójában azt jelenti, hogy elmondhatjuk, amit „odafönt" hallani szeretnének... S most, amikor valóban kíváncsiak az emberek gondolataira, nem is olyan könnyű levetkőzni az aggodalmat: vajon tényleg nem lesz ebből baj? Ám az, hogy valaki ezt így elmondta, és a többi, kritikus, tisztességes, olykor .persze indulatos hozzászólás már arról tanúskodik, hogy az emberek bíznak — mert bízni akarnak — benne: most valóban esély van rá, hogy megszűnjön egy korábbi gyakorlat, miszerint az ő szerepük csupán az előre meghozott döntések szentesítésére szorítkozik. Ugyanakkor megerősítést várnak, hogy ami jelenleg történik, nem torpan meg, nem fordul rossz irányba, vagy egyenesen a visszájára, hogy a változások igénye végre nem marad írott malaszt. Mert — és ezt hiába is titkolnánk — megrendült az adott szó hitele, alaposan megcsappant az ígéretek fedezete. Sajnos, azt kell tapasztalnunk, -hogy azok közül sem mindenki tartja be a szabályokat, a törvényeket, akik alkották azokat — és talán itt kellene kezdeni „helyrezökkenteni" az idő kimozdult kerekét. Valaki azt mondta ezen a vitán, hogy manapság mindenki szinte rögtön a kiskaput keresi, ha valami elintéznivalója van. S ezt rendszerint meg is találja. Ami pedig arra utal, hogy működési zavarokkal küzd a gépezet. Mindennek felszámolásában elháríthatatlanok a vezetés tennivalói, felelőssége, mint ahogyan a sokat emlegetett, de gyakran elégtelennek bizonyuló tájékoztatás kiterjesztésében a határozatok végrehajtásában is nekik kell példával elöljár- niuk. Mert csak annak van erkölcsi alapja követelni, aki maga is úgy cselekszik, ahogyan azt másoktól elvárja. Többen is úgy vélték ezen a megbeszélésen, hogy a szükségesnél tovább vártunk a jelenlegi változtatásokkal. Korábban is fel-felbukkan- tak a baj nyilvánvaló tünetei, de mi egyre-elfödtük, takargattuk őket, míg végül már csak drasztikus eszközökkel, módszerekkel lehet hozzálátni a gyógyításhoz — „a huszonnegyedik órában”. Az idősebbek azt mondják, ők ennél sokkal rosszabbat is megéltek — már — de őket is nyugtalanítja, képesek lesznek-e hitet önteni a fiatalokba? Különösen a pedagógusszülő, aki — egy másik hozzászóló véleménye szerint — nemigen tapasztalja, hogy érdemi intézkedések történnének „szerzett hátrányaik” felszámolására, vagy csökkentésére. Hosszú évtizedeken keresztül úgy értelmeztük a munkásosztály vezető szerepét, hogy hozzájuk képest az értelmiség „szükséges rossz”; a fizikai munkát tekintették egyedüli értéknek, a munkást értékteremtőnek. Ennek következményeitől is szenved most az egész társadalom. Az eltorzult értékrend szinte lehetetlen helyzetbe hozza az iskolákat, amelyek megpróbálnak úszni — szemben az árral. De vajon meddig lesznek erre képesek? Az élet egyre inkább betör az iskola falai közé, s brutális tényeit, nézeteit, tendenciáit az iskola egyre kevésbé képes ellensúlyozni. Az egyik tanárnő említette a szemléletes példát, hogy ma nem a jó tanuló a „menő”, hanem az a diák, aki számára semmiség a nagyvonalú gesztus, hogy „száz forintért Túró Rudit az egész osztálynak ...” Féltik a családot, amely alig-alig képes eleget tenni hivatásának, s a jövőben esetleg még kevésbé lesz képes, hiszen „inaszakadtáig fog dolgozni a magyar”, s épp az vállal majd kevesebb gyereket, aki átérzi az ezzel járó felelősséget, s nem kívánja az állam nyakába varrni a gyermeknevelés gondjait. Sok mindenről szóltak még a kisvárdai pedagógusok: az olykor a „humanizmus” leplével takargatott élősdiség- ről, a tarthatatlan fegyelmezetlenségekről, azokról a rétegekről, csoportokról, amelyeket valósággal kineveltünk magunknak és most nem tudunk velük mit kezdeni, miközben néha kollektive elmarasztalnak minket, hogy „nem dolgozunk". Általános tehát a vélemény, hogy elodázhatatlan a cselekvés. És hogy meg kell adni az esélyt a kormányzatnak, azzal együtt, hogy nem áltathatjuk magunkat: mások majd rendbe teszik a szénánkat. Bebizonyosodott, hogy kizárólag „felülről”, ráerőltetve a vágyakat, a szándékokat a valóságra — ez nem megy. Most van esély az együttes cselekvésre. Ha élünk, ha élni tudunk vele. De akkor ami ezután történik, azért már mindannyian felelősek vagyunk. Gönczi Mária AZ IDEI TÉLI GÉPJAVÍTÁST és a vizsgára történt felkészítést új műhelyben kezdték meg a tarpal Esze Tamás Termelőszövetkezetben. (jávor) Zsírosabban tejolő tehenészetek B0SC00P bikák bájai Lehet tíz forinttal olcsóbban? Megyénk az ország legnagyobb szarvasmarhatartó tájegysége. Nem tartozik azonban még a középmezőnyhöz sem az egy tehénre jutó tejtermelés, magas az elhullás, alacsony a kifejt tej zsírtartalma, és egyáltalán nem jövedelmez annyira a fontos kérődző etetése, ápolása, mint másutt. Lehetne keresni az okot a mennyiségiben felhígult minőségben, ez azonban elhamarkodott volna, mert a szarvasmarh alétszám a már említett tény elleniére nem számít valóban soknak, inkább más megyékben van viszonylag kevesebb. Sokkal közelebb jutunk a problémák nyitjához, ha a szakmai munkát, annak színvonalát feszegetjük. Az eredmény a lényeg A Boscoop Agráripari Fejlesztő Közös Vállalat nyíregyházi kirendeltségéhez két megye tartozik, SzaboLcs- Szatimáron kívül a szomszédos Borsod-Abaúj Zemplén. Erről a területről 43 nagyüzem tagja a vállalatnak, 40 pediig a szolgáltatásokat igényibe vevő partner. A kirendeltség-vezetőt, Balázsi Györgyöt kérdeztük, miként kívánnak változtatni a szarvasmarhatartásban meglévő állapotokon. — Legfontosabb tényezőnek azt tartom, hogy vállalatunknál az eredményorientált munka és a közös kockázatvállalás került előtérbe — hangzott a válasz. — A valóban nagy létszámú állatállomány tartásában és ta* karmanyozásában annyi tartalék van még, hogy szinte hihetetlen. Négy szaktanácsadónk jó ideje már miniszámítógéppel járja a hozzánk tartozó gazdaságokat és mindenütt elvégzik az állományra adaptált takarmányoptimalizálást. Bukkanunk olyan helyekre, ahol 10 forinttal ,is lejjebb lehet venni az egy takarmányozási napra jutó költséget. Igaz ennek persze az ellentéte is, ahol nem tudtunk ötven fillérnél többet kihozni. A két szóm egyúttal a színvonalat is jelzi. A szol4 z lenne a főnyeremény, mondta Stohanek, ha még húsz évig élnék. Húsz év alatt e\- nyűnék húsz öltöny ruhát, húsz pár cipőt, négy télikabátot, száz garnitúra fehérneműt, megennék 36 tonna kenyeret, meg- innék 7 ezer liter tejet, elfogyasztanék másfél tonna húst, a sóról, paprikáról és borsról nem is beszélve. — Hé! Álljon meg a menet — szólok ra a magáról megfeledkezett szomszédra — ne tobzódjék. A mai árak és körülmények mellett húsz öltöny ruha, húsz pár cipő és a kaja több mint egy vagyon. Legyen már végre mértéktartó. — Miért? Miért ne lehetne nekem húsz ruhám és miért nem ehetek annyit, amennyit akarok. Talán irigylik tőlem a jólétet? — Irigyli a radai, de számoljon Stoha- nekkém! Amit maga itt összehordott minimum 400 ezer forintba kerül és a sört, a cigit és az egyéb nyalánkságokat nem is említette. Kajára, ruhára ennyit költeni több mint pazarlás. — Nem rögtön. Húsz év alatt. — Akkor is. Küpocsék minőség. Hát miért nem tudunk mi olyan kártyát készíteni, mint amilyet Piatnik csinált száz évvel ezelőtt? — Tudunk, de nem akarunk. Nem érti maga a politikát. Ha egy pakli kártya 20 Bsea kad a lap lönben jellemző a mentalitására. Eddigi életében is csak piperkőcködött, evett, ivott, sőt kicsapon- gott. Ezért nincs magának se dácsája, sem Daciája, a sóstói villáról nem is beszélve.* Na keverje azt a zsugát és ne fecsegjünk. Stohanek kever és szidja Piatnikot. A plasztik kártya kirügyezik a kezében a keveréstől. — Most vettem 64 forintért, de három leosztást sem bír ki. Látja szomszéd, ez a magyarok átka, ez a, évig tartana a kar- tyagyár bezárhatna. Minél gyatrább a minőség, annál hamarabb szakadnak a lapok és ha szakad a lap, ronggyá megy a pakli. Mit tehet ilyenkor a szenvedélyes ember? — Mit? — Megy és vesz egy új kártyát. A nagyon szenvedélyes hetenként, a kevésbé szenvedélyes kéthetenként. A kártya fogy, megrendelés van, a kártyagyár dolgozik. Sok száz ember jól megél ebből. — Na, de a selejt? Minden selejt. Egy cipőre csak rá kell nézni és már levált a talpa. Ebben a cigarettában, amit szívok, akkora a fináncláb, hogy Nyíregyházától Beregdarócig ér.. . Leintem Stohane- ket. Rákérdezek, most kártyázunk, vagy gazdálkodunk? Már a harmadik piros ultit vesztem el amiatt, hogy összevissza fecseg. Még, hogy húsz évig akar élni, költekezni, miközben az idegem eszi. Az ilyen ember szálka a szememben. Nem sajnál kidobni 64 forintot egy tucat kártyáért, csak azért, hogy a kártyagyárat szidhassa. 4 továbbiakban koncentrálok és elnyerem a szomszéd pénzét. Búcsúzóul még megkérdezem: mondja miből akar maga ruhát, cipőt, kenyeret és tejet venni? Kártyaadósságból? Seres Ernő gáltató vállalat szemléletének pediig az mutatja meg a jellegét, hogy a munkáért nem fix összeget, hanem jutalékot kérnek. Eredménytelenség esetén üres marad a buksza. Kiváló tulajdonság A tartási és takarmányozási körülmények megjavítása mellett a tavalyi esztendő sikere volt a -nemrég megalakult Bos-Genetic vállalat (a Boscoop és egy nyugatnémet cég közös vállalata) új- donsáígaina'k további elterjesztése. A behozott jnagas tény észértékű bajor bikák testformái — legalábbis a szakemberek szemében — majdnem bájosnak mondhatók, legalább ezzel felérő azonban, hogy olyan tulajdonságokat örökítenek utódaikra, ami által emelkedik az elég mélyen veszteglő tej- zsírszint, ezzel pedig a jövedelmezőség. — 1987-ben 25 ezer adag termékenyítő anyagot juttattunk el partnereinkhez, árban pedig jóval alámentünk “ konkurenciáinak — sorolja a részleteket Balázsi György. — 600 helyett 360 forintba kerül az általunk elvégzett inszeminálás. A megszületett borjak pedig egyöntetűek, és kiváló tulaj- donságúak. A gazda gondossága A Boscoop közeljövőben megcélzott működési területe a háztáji gazdaság, amely — véleményük szerint — még a nagyüzemnél is kedvezőtlenebb helyzetben van, Csak a gazda gondossága akadályozza meg, hogy az itt meglévő termelés nem sokkal alacsonyabb színvonalú. A tsz-inszeminátorokat igyekeznek másodállásban maguknak megnyerni, így azok folyamatosan szemmel tartják a háztáji állományt is. Az első osztályú bajor bikák szaporító -anyagát a régi áron adják a háztáji gazdák teheneinek, így ott is az állomány és a termelés javulása várható. Lehetne kérdezni, mi ebben az üzlet a Bos-Genetic- nek. Még így is jövedelmező a szolgáltatásuk, mert olyan bikákat tartanak szám szerint tizenkettőt, amelyek az .ország tehénállományának 30 százalékát „látják el”, aniéUkül persze, hogy a szemük elé kerülne. Esik Sándor Titkári poszt pályázattal A korszerűsítések szele nem kerülte el államigazgatási szerveinket sem: a tanácsok például újabban pályázatok útján kívánják betölteni a megüresedett vb-titkári posztokat. Mint Mezősi Páltól, a megyei tanács személyzeti és oktatási osztályának vezetőjétől megtudtuk, a rendeletek már a múlt esztendőben is lehetőséget nyújtottak ehhez, s Szabolcs-Szatmár az országban elsők között élt vele. Most újabb pályázatot hirdettek: Vaján, Tiszaeszláron, Nagy cserkeszen és Vasme- gyeren keresik ily módon a legrátermettebb szakembereket. Az olvasóban persze felvetődik a kérdés: miért keli változtatni az eddigi gyakorlaton. egyáltalán mi a pél ja az új módszernek? A válasz roppant egyszerű. Szélesítse a vezetői utánpótlás bázisát, rugalmasabbá tegye a vezetői kiválasztást, segítse elő, hogy az adott Irányító munkakörbe a lehető legrátermettebbek kerüljenek. A pályázati rendszer természetesen nemcsak a kiválasztok dolgát hivatott megkönnyíteni, de lehetőséget nyújt azoknak az ambiciózus szakembereknek is, akik komolyabb feladatokra vágynak, de eddig nemigen adatott meg ez nekik. Természetesen a követelmények sem akármilyenek. Aki ebbe a székbe kíván ülni, jogi egyetemen, vagy államigazgatási főiskolán szerzett oklevéllel kell rendelkeznie, esetleg megfelelő tapasztalat birtokában tanácsaka- démiiai végzettséggel. A megyei tanács osztály- vezetője elmondta azt is, hogy a szóban forgó községekben a korábbi vb-tátká- rok már igen magasra tették a mércét, így a pályázat nyerteseinek nem lesz köny- nyü dolguk. Ám az említett posztokon lévőikre mindenütt komoly feladatok hárulnak, tennivalóik igen összetettek, s felelősségük sem akármilyen. Vaján, Tiszaeszláron és Va9megyeren egyébként szolgálati lakás is várja majd a nyertest, akit egy, a helyi szakemberekből illetve a megyei tanács megbízottjából álló bizottság választ majd ki, s ha harmincöt éven aluli, akár ötvenezer forintig terjedő letelepedési támogatásban is részesülhet. Mutatva, mind nagyobb a becsülete a szakmának, hivatásinak a miegyében. B. G. I
