Kelet-Magyarország, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-12 / 9. szám
1988. január 12. Kelet-Magyarország 3 Napi 10 óra A nyújtó, cérnézó gépsoron exportra is készítenek terméket a kender juta nagyhalászi gyárában. A modern gépsor kezelője Berecz Zoltánné. (E. E. felv.) Irány a Bosnyák tér Megéri-e a szerződéses? Nagyobb önállóság, növekvő árak, több gond... Vajon a mai helyzetben a szerződéses üzletek személyzete miképpen képzeli el a jövőt. Hogyan látja a saját, s a vásárlók lehetőségeit? Nyíregyháza, Szarvas utca 104. szám alatti élelmiszerbolt. A polcokon az áruk átcsoportosítva, éppen leltároznak. — Az üzlet három éve szerződéses — közli a boltvezető, aki szívesen beszél, csak a nevét hagyjuk. — Az indulás nehéz volt, de — valahol dolgozni kell alapon — belevágtam. Nem csalódtam. Ugyan a szabadidőm jelentős részének feláldozásával, de a számításom valóra vált. Ismerem a vevőimet Az üzlet forgalma 1985 előtt gyenge, havi 130—150 ezer forint volt. Most körülbelül a duplája. De a fűtési, világítási költségek is a boltvezetőt terhelik. — Mielőtt az üzlet szerződéses lett volna, már itt dolgoztam — említi az asz- szony. — Ismertem a környéken lakók vásárlási szokásait. Gyakran és sokféle árut rendelek, de egyikből sem annyit, hogy a nyakamon maradjon. A következő hónapokban sok minden tisztázódik. Érdemes-e továbbcsinálni? A vevőknek lesz-e elég pénzük, lesz-e elegendő áru? Ez utóbbiban azért bízom ... mindenesetre az igények átrendeződésére számítok. A Szaboles-Szatmár megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat Toldi utcai illatszer- és rövidáruboltját szintén vevők nélkül találom. Január 5-én itt is leltároztak. Bent övék, pulóverek, samponok, mosóporok és egyéb tárgyak tömkelegé. — Ez most egy kifosztott üzlet — tekint körbe Bosnyák Istvánná boltvezető. — Itt is érezhető volt a felvásárlási láz, a karácsony előtti 2 millió forintos árukészletünk igencsak megcsappant. A vevők még olyasmiből is sokat megvettek, aminek most lejjebb ment az ára. 1982 óta üzemelteti szerződéses formában, de előtte is itt dolgozott. — Az új adórendeleteket még nem nagyon ismerem — közli Mageráné. — Ha valóban annyit kell fizetni, amennyit beszélnek, akkor nem sok értelme lesz a munkámnak. Ugyanis a kereset a munkával töltött idővel nem lesz összhangban. Február 29-én lejár a szerződés ... nem tudom, hogyan lesz tovább. — A jövedelme hogyan alakult? — Éves szinten nem panaszkodom, de télen nagyon keveset keresek. A kolleganőm, Kelemen Andrásné is. A nyári hajtást meg nem kívánom senkinek: olyankor reggel héttől este hétig dolgozunk. Utána gyakran autóba ülünk, irány Pestre, a Bosnyák térre majd 8—10 mázsa primőrrel még aznap éjjel haza, s reggel hétkor nyitás. A Zöldért-raktárral elégedett vagyok. Ha valamiből kell, egy telefon és hozzák. 36 ídőban az üzlet előtt A két nő a boltban szemmel láthatóan jól érzi magát. — Szeretünk itt dolgozni — mondják. — A szerződéses üzletben az ember kicsit szabadabb. Azonban a keresletet nehéz megbecsülni, a forgalom roppant ingadozó. De valamelyest már kitapasztaltuk. Amint az idő engedi, kipakolunk az üzlet elé. Akkor több zöldség-gyümölcs fogy. Reménykedünk: az idén sem lesz másképp. Cselényi György lessék utáiaszámolDi Tlessék utánaszámolni — ajánlottam szombati lapunkban a 2. oldalon a Húsz egyenlő huszonöttel? című írásiban, amelyben arról volt szó, hogy az IKV boltjaiban kiáiliiltott számla 25 százalékos forgalmi adót tartalmaz, bár a számlán csak 20 százalékot jeleznek. Volt, aki utánaszámolt és Kiderítette — nagyon helyesen —, hogy a számolás enyhén szólva nem tökéletes. Az újságban is bemutatott számla 12 férfimunkaköpenyről szóit, amelyek egyenkénti ára 560 forint volt, a tizenkettő pedig ösz- szesen 6720-ba került. Ha a számlán szereplő 20 százalékot, vagyis 112 forintot levonjuk az 560-ból, akkor 448-at kapunk, ez volt a köpeny régii ára, most pedig nettó árnak nevezzük. Ennek a 25 százaléka azonos a 112- vél, vagyis az 560 húsz százalékával. A számítás to- vábi része már jó, tehát a következtetéssel nem volt semmi baj: a vásárlót merni éri kár, 25 százalék forgalmi- adó-visszatérítést kap. Csak még nekem is meg kell tanulni „nettósítani” ... (b. j.) Exportra Nagyhalászból------(Jegyiét)-----------------------------1 f Állampolgári tartásunk Fogynak a tabuk. Eljutottunk oda, hogy ma már nyíltan szólunk arról, amit eddig is tudtunk, de csak módjánál hangoztattuk. Mert gondoljuk csak végig: ki beszólt eddig arról, hogy nem jó a törvényerejű rendeletekfcel való kormányzás? Ki kérdezte meg nyíltam, nem szorul-e változtatásra az alkotmány? Vajon szóba került-e valahol, hogy egy avult kormányzaiti rendszert újjal kellene felcserélni? Tett-e valaki kérdőjelet amögé, hogy szükség van-e tucatnyi bizottságra, tehetetlen háttérintézményre, kell-e a kormányzati munkában egy sor közbeiktatott személy, aki minden jó szándék ellenére csak fék lehetett a végrehajtás .során? Aligha. Valahogy szentnek tűnt az államhatalom és áilarmigazgiajtás megannyi kérdése, tegyük hozzá, erről maguk a hivattalak is tehettek. Ma lassan érthetővé válik mindünk számára, hogy más típusú 'kormányzati munkára volt szükség, enélkül etgy új korszak nem elképzelhető. És ebből adódik a további gondolat is: ezt követnie kell a megyei viszonyoknak is. Struktúráink tükörjellegűek voltak, ha volt mi- msztenellnök-íhelyettes, akkor lenmlie kellett tanácselnök- helyettesnek is, vagyis a fékek beépültek oda is, ahol pedig isten igazában a gyors és operatív döntéseknek kell születni. De meglehetősen hasonlóan alakultak a bizottságok, operatív testületek is. A tanácsok testületi munkája, magának a tanácsülésnek a tevékenysége is nagyjából megfelelt az országgyűlés elavult gyakorlatának. A megyéknél is tisztázatlan volt, hol kezdődik az operatív munka és hol ér véget a politikai-elvi irányítás. Ahogy a minisztériumi munka is bővelkedett a bonyolult döntésekben, a. megyei apparátusok sem maradtak el, túlzott létszámú osztályok egész sora keresett magának munkát akkor is, ha éppen nem volt konkrét teendő. Üj. merőben új helyzet állott elő. Az emberek több- ' sége, akkor, amikor adóiól esik szó, csak azt számolgatja, mennyiben érinti ez a zisebét. Ugyanakkor elfeledkezik arról, hogy van ám ennek a dolognak egy demokratizáló hatása is. Nem más, mint az: az állampolgár, az adófizető, számon is kérheti, hogy miként gazdálkodnak azzal a pénzzel, amit befizet. És ez áll arra, hogy hol hányán dolgoznak, hogy egy testültet valamiről hogyan dönt, hogy valaki, aki döntésre hivatott, megfelel-e a bizalomnak. Vagyis oda a tisztség, a hivatal adta biztonság, ma már beszélhetünk arról, hogy megvonjuk a bizalmat, visszahívunk, számonkérünk. Meggyőződésem, hogy ez sokaknak nem esik majd jól. Végért érinek az előregyártón községi, városi, megyei tanácstagi beszámolók időszakai, kérdésekre kell választ adni, a választó- és adófizető bizonyára néha kellemetlen kérdéseire. Érvelő demokratákra lesz tehát szükség, s egyetlen apparátus se nőhet a hatalom fölé. Ment megnő a választottak tehetősége is, nem hivatkozhat senki vélt vagy valós hatalomra, mert csak egy hatalom létezik, az, ami a néptől ered. A kormányfő is szólt, nem is egyszer, az intézmény- rendszer korszerűsítéséről. Ne feledjük: ez nem egyszerűen elhatározás kérdése, ehhez kell a mi partnerségünk is. Mert demokratikusan egy intézmény működni csak akkor képes, ha a nemzet tagjai meg tudják fogalmazni érdekeiket, realitásaikat. Más szóval: nekünk is meg kell tanulni az új módit, ami nem más, mint mást, korszerűbbet, iga- zabbat mondani, másként, mint eddig. Mert a régi új megfogalmazása csalóka dolog. A demokrácia nem kön- törfalaz, nem óvatoskodik, nem lapít. Ettől szűnnek a tabuk, ettől leszünk másak, ettől lesz más értékű közéletünk. Bürget Lajos Bosnyákné a boltot családi alapon működteti. A kezdéskor 1.5 millió forint tőkét fektettek bele. Az üzlet reggel 8-tól este 6-ig van nyitva. Áruért az ország minden táját bejárják, vállalatokat, magánkészítőket és kisiparosokat is megkeresnek, figyelve a vevők véleményére, igényére. Rájöttek, mivel a környék rövidáruval teljesen ellátatlan, azt is érdemes tartaniuk. — Sajnos, a jövőnket bizonytalannak látjuk — fejtegeti. — Az idén a forgalmi átalány miatt 160 ezer forinttal növekszik a költségünk. Ennek ellensúlyozására a forgalmat körülbelül 10 százalékkal kellene növelni, ami nagyon nehéz. Ha a vállalat valamelyest csökkentené az átalánydíjat... Ügy véljük, a legutóbbi kormányintézkedések sem tesznek bennünket érdekeltté a saját tőkénk állami boltban való forgatásában. Úgyhogy nem tudom mi lesz a sorsunk. Elég egy telefon Nyíregyházán a Zöldért Petőfi téri 31. számú zöldségboltját Magéra Istvánná Öreg diák nem vén diák Aki hatvanévesen érettségizett Névjegyén ott a fényképe is. A tekintélyes, tisztességben megőszült szakáll, a kitüntetések fűzére láttán sok csatát megért tábornokra gondol az ember, így némi meglepetéssel olvassa a név alatt: „a filozófia, a politikai gazdaságtan, a tudományos szocializmus tanára, amatőr csillagász”. De az igazi meglepetés akkor éri az embert, amikor Dalnoki János — mert hogy róla van szó — az életéről kezd mesélni. Másfél éves kora óta árva. A szegedi menhely fogadta be, majd adta ki nevelőszülőkhöz. Hányódott ide-oda, mígnem Hódmezővásárhelyre vetette a sors. Ott végezte el a négy elemit, majd inasnak állt egy géplakatos mesternél. A szerződés szerint egy teljes öltöny ruházat járt a fiatalembernek, amikor felszabadult. Ez volt az első tisztességes öltönye, amiben az akkori szokásoknak megfelelően elindulhatott volna háromévi vándorlásra, hogy géplakatossegédből végül mester lehessen. Am a sors közbeszólt. Az első világháborút lezáró békék után vagyunk, önkéntes jelentkezők híján Vásárhelyen az egykori lelencgyerekeket sorozták be katonának. Aláírtak — hogyne írtak volna, hiszen azzal kecsegtették őket, hogy aki becsülettel leszolgálja a 12 esztendőt, nyugdíjas állami állást kap a vasútnál, a postánál vagy más, hasonló helyen. Ez volt akkoriban a kisember álmainak netovábbja. De a szerencse most sem szegődött János bácsi mellé. Két esztendő múltán egy akna elvitte az egyik kezefejét. Munka után kellett nézni. Előbb Kecskeméten, majd Budapesten a hajógyárban helyezkedett el, aztán elkerült Pétre, Inotára, a mátrai erőműhöz, végül Tiszapálkonyára — innen, azaz a mostani Lenin- városból ment nyugdíjba, csaknem negyedszázaddal ezelőtt. Jó szakmája volt, sosem okozott gondot a megélhetés. De kevesellte, hogy csak a mesterségéhez értsen. Előbb elvégezte a négy polgárit, aztán, ahol és amikor csak lehetett, eljárt mindenféle tanfolyamra. Egyik szenvedélye a csillagászat volt, de a gombáknak is szakértője. „Én az életben soha semmire nem mondtam, hogy engem nem érdekel” — vallja, mert meggyőződése szerint az embernek örökösen képeznie kell magát, , „nem maradhat szakbarbár”. Tudásszomja szinte csillapíthatatlan. Ennek ékes bizonyságaként sajátos módon ünnepelhette 60. születésnapját is: akkor tette le az érettségit. Négy év múlva ugyan nyugdíjba ment, de a tanulást nem hagyta abba. Beiratkozott a marxista egyetem szakosítójára. Azt mondja. már fel sem akarták venni, mondván: öreg már az iskolapadhoz ... Ám az öreg diák nem vén diák — nem mindennapi érdeklődésének, kitartásának koronája volt, amikor megkapta a marxista egyetem szakosítójának elvégzését tanúsító okiratot. Akkor volt 73 éves. Ő készítette el az ország legnagyobb amatőr csillagászati távcsövét. Ma is aktív munkásőr, huszonnégy éve tagja a testületnek. Saját bevallása szerint hetvenéves korától fogva versfaragással is foglalkozik. Egyébként — mint mondja — 130 olyan téma szerepel a noteszában, amiről előadást tud tartani... Különben két évvel ezelőtt költöztek Nyíregyházára, azóta eljár a főiskola csillagászszakkörébe, sőt előadásokra is. Mi több, olykor ő maga is tart egyet-egyet. Élete párja ugyancsak betöltötte már a nyolcvanat. Hét gyereket neveltek fel, három fiút, négy lányt. Van tizenkét unkájuk és tizenkét dédunokájuk. Nyíregyházi lakásuk telis-tele könyvekkel. János bácsi úgy érzi, a könyvek, a szakadatlan tanulás nélkül nem lenne teljes az élete. És még csak 84 éves ... Gönczi Mária
